Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-30 / 13. szám

Evangélikus Élet 1997. március 30. „Számos jelet kaptam arról, hogy az Úr gondot visel rám” TÁMADJ FEL ÚJ ÉLETRE 99 A hír így szólt: Németh Margitot, a Francia Intézet nyugalmazott könyvtárosát Jacques Chirac fran­cia köztársasági elnök Becsület- renddel tüntette ki. * Ha egyetlen szóval, egyetlen fo­galommal kellene jellemeznem Németh Margitot, mindig ugyanaz jutna eszembe: bátorság. Bátorság a harchoz, bátorság a túléléshez, bátorság az újrakezdéshez. És bá­torság ahhoz is, ami ugyancsak ne­héz lehet egy kiemelkedő képessé­gű embernek: a fáradhatatlan, né­ha áldozatos háttérmunkához, ami kevés csillogást eredményez, de ami nélkül mások mozdulni sem tudnának... Ezzel a szerény, csen­des asszonnyal élmény beszélgetni, élvezetes figyelni cseppet sem szokványos észjárását, világos, tö­mör fogalmazását. Azt mondja, ennek egyszerűen az a magyaráza­ta, hogy egész életét a francia nyelv és irodalom közegében töl­tötte. Bár azt is hozzáteszi, hogy tapasztalata szerint aki erkölcsileg szilárd, annak a beszéde is egyér­telmű. Az értelmiségi családban szüle­tett Németh Gitta - így ismerik őt sokan egyházunkban - a Pázmány Péter Tbdományegyetemen szer­zett diplomát 1948-ban. Olyan tu­dósok mellett volt tanársegéd, mint Eckhardt Sándor, Gálái Lász­ló, Tamás Lajos. Már fiatalkorá­ban felfigyeltek tudására, alapos­ságára, ezért amikor a háború után Budapesten megnyílt a ma­gyarországi Francia Intézet, könyvtárosnak hívták oda. A kora­beli értelmiségi körben a francia volt az első számú idegen nyelv. Még a legsötétebb ötvenes évek­ben is jelentős forgalma volt az In­tézetnek. Németh Gitta segítsége és ismeretei nélkülözhetetlenek voltak a könyvtárban sűrűn meg­forduló művészek, fordítók, kuta­tók számára. A hidegháború lég­körében aztán egyre inkább ve­szélyben érezhette magát, hiszen a külföldiekkel dolgozókat állandó­an figyelték, követték, ki-kihallgat- ták. Aztán 1955 áprilisában letartóz­tatták. A vád, amelynél - ma úgy tűnik - abszurdabbat kitalálni sem lehetne: kulturális kémkedés Franciaország javára. A már előtte sem egészséges fiatal nő egy hó­nap híján egy évet töltött börtön­ben. Ötvenhat tavaszán - a XX. kongresszus után - a katonai bíró­ság bűncselekmény hiányában fel­mentette. Szabadult, de súlyos be­tegen. Felgyógyulása után, 1959- től visszakerült a Francia Intézet­be. A sors különös fordulata: az 1965-ben kinevezett új igazgató „klerikális nézetek” miatt 1966- ban elbocsátotta. Ez a maoista né­zeteket valló ember sokat rombolt, pusztított. Selejtezésre ítélte pél­dául Claudel, Mauriac műveit és a dokumentáció neki nem tetsző ira­tait. Gitta az utolsó pillanatban mentette ki a magyar tudósok szá­mára. Az igazgató távozása után a könyvtárosnőt visszahívták. A het­venes években nyugdíjba ment. Ma is tele van munkával, íróaszta­lán tornyosulnak a kutatási anya­gok. Sokat jár az Intézetbe, renge­teget olvas. Fájdalma, hogy az ál­tala oly nagyon szeretett francia nyelv iránti érdeklődés visszaszo­rult hazánkban, az egyre erősödő amerikanizálódás hatására. Tfevé- keny részt vállal budavári gyüleke­zete életében is: sok idős ember gondol hálásan Gitta érdeklődő, bátorító, kedvesen együttérző tele­fonjaira...- Megpróbáltatásokkal teli, mun­kás élete során mindig megőrizte lel­ki egyensúlyát. Mi adott ehhez erőt?- Mindig, mindenhol a hit, az Úr kegyelmébe vetett bizalmam, ítélet nélkül bezárva, szeretteim­mel majdnem egy évig még egy sort sem válthatva, három hónapig magánzárkában, betegen - mi lett volna velem enélkül? Az ige, amit azóta is vezérfonalamnak tartok, Máté 16,25: „Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. ” A magánzárkában csüggedés és megzavarodás ellen zsoltárokat, liturgikus énekeket, igerészeket idéztem fel magam­ban. Amikor már társakkal vol­tam, sokszor mondták, hogy az én hitem nekik is erőt ad. De számos jelet is kaptam arról, hogy az Úr gondot visel rám! Ezek néha csak utólag jutottak tudomásomra. Má­ig őrzöm édesanyám naplóját, amelyben 1956. március 20-án ez a bejegyzés áll: az Úr így szól felkent­jéhez: „...az ércajtókat összetöröm és leütöm a vaszárakat. ” (Ézs 45,1-3.) Anyám ezt reménynek szánta, hiszen akkor még nem tudhatta, hogy aznap mentettek fel a vádak alól! S az is csodálatos volt, hogy tizenegy hónapon át minden va­sárnap, az istentisztelet után oda­jött a börtön épületéhez, imádkoz­va járta körül, fohászából mintegy aranykordont vonva körém, és egy őr sem szólt rá, senki nem küldte el...- A szabadulás után, a népván­dorlás lázában 1956 őszén nem ment el, pedig nyelvtudása, kapcso­Giotto: Krisztus siratása (1306) „A Győző életet kínál” latai révén könnyen boldogult vol­na. Amikor oly sok minden szólt el­lene, .miért maradt mégis?- Mert itt volt dolgom. Úgy ér­zem, küldetésem volt, hogy előbb egy szorosan, majd kissé lazábban bezárt országban próbáljam a ma­gam területén fenntartani a ke­resztény Európához tartozást. Hogy egy híd szerepét töltsem be hazám és a francia kultúra között. Remélem, valamennyire sikerült is. Hogy nem is csak valamennyire, azt a legendás hírű kitüntetés oda­ítélése is bizonyítja. Németh Mar­git maga nem írt egy könyvet sem, de nagyon sok könyv létrejöttéhez segített hozzá. Sok-sok forráskuta­tás, rendszerezés, tudományos ap­rómunka őrzi keze nyomát. Aki őt ismeri, mindenki azt állítja: látvá­nyos, sikeres mű létrehozására is képes lett volna. De nem bánja, hogy így alakult. Szolgálat és alá­zat jellemzi őt. Szolgálat az élet­ben, a munkában, a szeretetben, és alázat a kultúra, a tudomány, s mindenekelőtt Isten akarata előtt. Újlaki Agnes A GYŐZŐ először vesztes­nek tűnt. Mintha nem lett volna hatalma az elmúlás felett, amelytől semmi sem óvja meg az embert a fizikai világban. Az ember persze nem akarja tudo­másul venni az elmúlást, egyre inkább úgy teszi mintha nem okozna problémát. A szórakoz­tatóipar jóvoltából mások erő­szakos pusztulása állandó kikap­csolódást nyújt. Az embert egyre kevésbé hatják meg a mások nyomorúságát bemutató képek - amíg valami nem éri, és fel nem rázza ebből a tespedtség- ből. A tanítványok nem akarták megérteni a Mester mégis csak bekövetkezett erőszakos halálát. Már akkor sem akarták megér­teni, amikor jövendölt róla. Mélységesen kiábrándultak és szomorúak voltak. Úgy látták, hogy mindennek vége, hiszen a Mesternél senki sem állt köze­lebb az Atyához. Krisztus azon­ban azzal győzött, hogy halálá­ban is az Atyába kapaszkodott. (Énekeskönyv 225. ének) Tudta, hogy az Atya szereti Őt, és ebből a szeretetből a halál sem ragadhatja ki. ÉLETET szerzett a győztes. Hi­szen minden normális ember szívesebben gondol az életre, a biztató jövőre, mint az elmúlás­ra; a nemléttől, a semmitől ide­genkedik. Ez is azt sugallja, hogy az élet ajándék. Bármennyire is evilági okot próbálnak keresni a (nem hívő) tudósok, a jelen vi­lágban azt tapasztaljuk, hogy mmden élet más élőtől ered. Az élet ajándék volta és szépsége azonban csak az emberben tuda­tosul. Minél inkább látja az élet múlandóságát, a bűn és a halál hatalmát, annál jobban ragasz­kodik hozzá. Jézus azonban nem a testi életműködés végtelen meghosszabbítását ígéri, hanem új eletet, új testben és új világ­ban. Az új elet pedig a jelen test­ben és a jelen világban a bűnök bocsánatában, Isten és a feleba­rát szeretetében nyilvánul meg. A Győztes visszavisz minden élet forrásához (Zsolt 36,10). A Szentírás szerint az élet azt je­lenti, hogy állandó kapcsolatban vagyok a Forrással. Ha megszű­nik a kapcsolat, megszűnik az élet is, hiába működik még a test (Jel 3,1). KÍNÁLja ezt az életet a győz­tes Krisztus. Azaz, nem erősza­kolja senkire - Pál megtérése ki­vételes. Az új, Krisztusban való élet az igazi ajándék. Jézus azonban a földi élet nyomorúsá­gait sem nézte közömbösen, és megszabadított a betegség hatal­mától. Még a sírnál is arról ta­núskodik, nogy Ő az élet Ura: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meg­hal is, él. ” (Jn 11,25). Jézus feltá­madása a bizonysága annak, hogy a halál legyőzhető, hogy az emberi élet célhoz érhet. A ke­resztyén hit ereje és hatása attól függ, hogy az egyház és egyes tagjai milyen hitelesen hirdetik az Úr feltámadását, az általa fel­kínált új, igazi, soha el nem múló életet. Dr. Szentpétery Péter KÉSZÜLÜNK AIX. EVANGÉLIKUS VILÁGGYŰLÉSRE Hongkong, 1997. július 8-16. 8. CSELEKVŐ KERESZTYÉN TANÚSÁGTÉTEL A SZENVEDŐ VILÁGBAN- A kilencedik és tizedik altéma ­A világgyűlés két utolsó altémá- ja szorosan összetartozik. Mind­kettő erre a rendkívül időszerű kérdésre keres feleletet: mi a helye és mik a konkrét föladatai ma az egyház és a keresztyén ember cselek­vő, segítő szeretetének, szenvedé­sekkel és veszélyes szakadékokkal teli világunkban? 1. Kilencedik altéma: Tanúságtétel szolgálat által - Keresztyén válasz a szenvedő világnak 1. Az egész Újszövetség arról ta­núskodik: az evangélium hirdetése és a cselekvő, önfeláldozó szeretet elválaszthatatlanul összetartoznak. Jézus úgy hirdette Isten Országát, hogy lehajolt a szenvedőkhöz ,és segített rajtuk. Azt hirdette: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az em­berek előtt, hogy lássák jó cselekede­teiket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16). Az apostoli levelek ugyancsak telve vannak ennek az aktív, segítő keresztyén szeretetnek a leírásával. Ugyanakkor a Szentírás igéje azt is világossá teszi: a keresztyén szeretet sohasem csak jó cseleke­det egymagában. Mindig Istenre mutat. Tanúságtétel Isten szerete- téről, Krisztusról és az evangéli­umról. „Gyermekeim, ne szóval szeressünk..., hanem cselekedettel és igazsággal” (ÍJn 3,18). De mi ez az igazság, amelynek együtt kell járnia jó cselekedeteinkkel? Az apostol így folytatja: <yAz ő paran­csolata pedig az, hogy higgyünk az O Fiának, a Jézus Krisztusnak a ne­vében és szeressük egymást” (ÍJn 3,23). Ez tehát a keresztyén diakónia, a keresztyén szolgálat igazi titka: a cselekvő, segítő szeretet. Amely azonban mindig együtt jár az igaz­sággal, a Krisztusba vetett hittel; a Krisztus-hit gyümölcse! 2. A „szeretet által munkálkodó hit” (Gál 5,6) személyes keresztyén életünk igazi tartalma. Arra hívat­tunk el, hogy ebben a cselekvő, ön­feláldozó szeretetben éljük hitün­ket. Ezt azonban sohasem egymás­tól elszigetelten, hanem az egyház­ban, a „szentek közösségében” kell megvalósítanunk! A cselekvő, segítő szeretetnek ezért az egyház minden tevékenységét kísérnie kell. Az evangélium hirdetését, a misszió küldetését, a teológia munkáját és a keresztyén nevelés szolgálatát egyformán. A Lutheránus Világszövetség és az evangélikus egyházak diakómá­jának - a többi egyházakéhoz ha­sonlóan - három jellegzetes vonása van. (1) Nem elégszik meg csupán a már meglévő bajok enyhítésével. Mindig azok végső gyökereire is rá­mutat. Az Isten nélküli, énközpon­tú életnek, az ember bűnös önzé­sének mély gyökereire. A világban és a magunk életében jelenlévő gonoszra, bűnre. A világ életét át­járó bűnös, igazságtalan gazdasági, társadalmi struktúrákra. Ezek áll­nak az emberi szenvedés és nyo­morúság hátterében! Ez az egyház diakóniájának, segítő szeretetének első sajátossága. (2) Az egyház se­gítő szeretete arra irányul, hogy a segítségre szorulót bevonja élete, jövője alakításába, a szegénység­ből, szenvedésből való kiszabadí­tásba. Ezért „kulcsszava” ma a LVSZ és tagegyházai világméretű diakóniájának a „fejlődés” (devel­opment) támogatása. (3) Az egy­ház segítő, aktív diakóniai szolgá­latának mindig szerves része a ne­velés, a fölkészítés a saját életünk és a közösségek életének a jó irá­nyában történő átformálására, amelyekben élünk. Az egyház és a keresztyén ember cselekvő keresztyén szeretetének ez a három vonása bizonyosan elő­térben áll majd ennek a témakör­nek a hongkongi megvitatásakor! 2. Tizedik altéma: Emberi jogok, béke és kiengesztelődés 1. AIX. Világgyűlés a harmadik keresztyén évezred küszöbén, olyan időszakban találkozik, ami­kor a „világ napirendjén” különö­sen három, sokat vitatott, nagy té­ma kerül újra meg újra előtérbe. Közelebbről: mit kell tennünk az emberi jogok érvényesüléséért az élet minden területén? Mit kell tennünk egy igazságosabb gazda­sági, társadalmi és politikai ren­dért a világ különböző részeiben? És mik a konkrét föladataink a bé­ke megőrzésére egy etnikai fe­szültségektől, erőszaktól és véron­tástól, háborúktól szenvedő mai világban? 2. Az emberi jogok kérdése szá­munkra, keresztyének és egyházak számára is döntően fontos terület, még ha nem mindig nevezzük is így a vele kapcsolatos föladatokat. A keresztyének számára az ember méltósága és jogainak tisztelete a legmélyebben gyökerezik: abban, hogy kivétel nélkül minden ember Isten teremtménye, „Isten képmá­sa”, Isten kegyelme, szeretete alatt él. Az egyház elengedhetetlen föl­adata, hogy az „Isten-képmás” érté­két, méltóságát minden, számára le­hetséges módon védelmezze, és szembeszálljon annak megsértésé­vel, akár a személyes emberi élet­ben, akár a világ gazdasági, szociá­lis, politikai vagy nemzetközi kö­zösségeiben. 3. A kiengesztelés, a béketerem­tés küldetése az egyház számára elsődlegesen az Isten és az ember közötti kiengesztelődés, megbékülés szolgálata. Ezt döntő módon Isten maga végzi el bűnbocsátó szerete­te, Krisztus golgotái keresztje ál­tal. Azáltal, hogy az önző, bűnös emberi szívet bizalomra, hitre in­dítja. „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagá­val Krisztus által és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5,18). Az Istennel való kiengesztelődést, megbékülést a hitben követnie kell az ember és ember, az egymás közti megbékülésnek, mind az egyház, mind a keresztyén hívő életében. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak mondatnak” - hangzik Jézus igéje a Hegyi Be­szédben (Mt 5,9). 4. Az Ószövetségben az emberi jogok védelmé, a kiengesztelés szolgálata úgy is szerepel, mint „prófétai szolgálat”: Isten ítéletének hirdetése szembeszállás a bűnnel, az igazságtalanság és jogtalanság sok­féle formáival, a társadalom, az ál­lam és a népek életében. Az egyház mai „prófétai szolgálata” abban nyilvánul meg, amikor konkrét helyzetekben fölveszi a küzdelmet Isten igéjével a bűn erői ellen, a gonosz minden megnyilvánulása ellen a közösségek életében. Köz­ben arról sem feledkezhetünk meg, hogy maga a földi egyház em­beri közösség is. Ezért az egyház szolgálatához az is hozzátartozik, hogy észrevegye a jogtalanságot, az emberi jogok megsértését a sa­ját területén is. Ma főleg a nők sze­repe sokat vitatott kérdés az egyhá­zak életében, így például a nők lel- készi szolgálatának a kérdése szá­mos egyházban. 5. Sokféle útja-módja van an­nak, ahogyan az egyházak és a ke­resztyének ma az emberi jogokat, minden ember Istentől kapott, egyedülálló méltóságát védelmez­hetik a bűn, az erőszak, a jogtalan­ság és igazságtalanság uralma el­len a világban. Főleg négy utat jelölhetünk meg ebben a vonatkozásban. Minde­nekelőtt azt, hogy az egyházaknak és a keresztyéneknek mind közvet­len környezetükben, mind társa­dalmukban és világviszonylatban azok oldalán a helyük, akik szen­vednek, éheznek, betegek, üldözöt­tek, elnyomottak és az igazságtalan­ság és jogtalanság áldozatai (vö. Mt 25,31-40). Másodszor: az egyhá­zaknak és keresztyéneknek a kien­gesztelődés és béketeremtés útegyen- getőinek, követeinek kell lenniük mind a személyes emberi kapcsola­tokban, mind a társadalmak életé­ben, mind a népek, fajok, kultúrák és vallások világában. Harmadszor: az egyház azáltal is végzi a „kien­gesztelés szolgálatát” ember és ember között, hogy az emberi lelki­ismeret ébresztője; Isten igéjével inti és segíti a felelős vezetőket, kormá­nyokat hivatásuk igazi betöltésére. Negyedszer, hosszú távon azzal, hogy végzi a keresztyén nevelés hitre és felelős szeretetre segítő szolgálatát az egyházban és a világban. Ne felejtsük el: az egyháznak, mint az országok, népek, fajok és kultúrák megosztó határait átlépő, egyedülálló emberi közösségnek egyedülálló lehetőségei is vannak a mai világban a szeretet, az igazsá­gosság, a megbékélés, az emberi jogok védelme szolgálatában! Ebben a végtelenül széles körű és mérhetetlenül nehéz elhivatott­ságban csak egyetlen reménysége van az egyháznak és a keresztyén embernek. Nem a saját erejére van utalva. Az egyház Ura jár előtte és vezeti, tanácsolja, erősíti Szentleiké­vel. Ez keresztyén reménységünk szüntelen forrása a cselekvő szeretet világot átfogó szolgálatában. Dr. Nagy Gyula Emeletről nem lehet a szembe csepegtetni Késői híradás - mindig időszerű aktualitással A ki távolban élő rokonaink földjén jár, nem teheti, . hogy ne írjon élményeiről, örömeiről. Az ezer tó országában élő finn testvérekről van szó. A késés pe­dig bocsáttassék meg, ha nincs is rá magyarázat. Még az elmúlt év őszén hívtak meg feleségemmel együtt Järvenpääbe, országos diakóniai konferenciá­jukra. Ä közel 5 millió evangélikust számontartó egy­ház mintegy ezer küldötte vett részt e nagyszabású rendezvényen. Dr. Juhanni Veikkola, a finn egyház diakóniai igazgatója félévi előkészítő munka után, száz munkatársával gondoskodott arról, hogy a diakó­niai munkások új, szükséges információkhoz jussa­nak, s ugyanakkor megerősödjenek segítő elhivatott­ságukban. Öröm volt hallani, hogy a korábbi évek magasra szökött munkanélküliségi mutatója jelentősen csök­kent, s ma már sokfelé mindössze egy számjegyes. Kedvező gazdasági helyzet teszi mindezt lehetővé, és a bennünket nyomorító infláció finn testvéreinknél alig több, mint 1%. Gondjaik mégis akadnak bőven. Az évtizedek óta tartó Északról Délre vándorlás munkahelykeresés ér­dekében a lakosság átcsoportosulását és gyökérvesz- tettségét mutatja. Új lakóhelyen, úi munkakörben - gyakran rokonok és család oltalmazó védőhálója nélkül - nehéz megta­lálni a gyülekezet közösségét. Kudarc és méltánytalan bánásmód pedig könnyen szenvedély rabságába so­dorja a megkeseredett embert. Ezért a finn diakónia készséggel vállalja az alkohol- és kábítószer-betegek felkarolását, gondozását. . A konferencia nagyon találó címet hordozott: Okuménia és Okumánia. Egyrészt kifejezte e két szó a lakott föld összetarto­zásának tényét (ökumené), másrészt az ÖKU mint új pénzegységnév utalt az Európa-szerte nehezebb gaz­dasági viszonyok között élő ember gondolkodásának anyagias vonására. Betegesen, mániákusan azonban egyik célkitűzést sem szabad szorgalmazni. A nyitó alkalmon Eero Huovinen, Helsinki püspöke szolgált, jelezve az egyház életében fontosnak ítélt szeretetszolgálat megbecsülését. Tfetteink - mondotta - az evangéliumot hitelesítik a kívülálló szemében. A diakóniai napok nem csupán a hazai gondokkal szembesültek, de kitekintést biztosítottak a külföldi előadók révén más országok, sőt más kontinensek gondjaira is, Tanzániától Júdeáig s Amerikától Dél- Éurópáig. Sok, témába vágó jelenet és zenei betét mélyítette el a hallgatóságban a diakóniai lelkűiét nélkülözhe­tetlenségét, a jezusi magatartás szükségességét az ez­redvég idején kiszolgáltatottságban élők között. A konferencia ökumenikus nyitottságát a hazai fe­lekezetek képviselőinek jelenléte mutatta (az ortodox érsek a teljes programido alatt köztünk volt). De a ró­mai katolikus egyház diakóniai szolgálata is bemutat­kozott, amely tevékenységével a fővárosra szorítkozik. Mindnyájan részt vettünk a järvenpää-i modem „beton”-templomban az ún. „Tamás-mise” istentisz­teleten. Finn testvéreink között nagyon népszerű a hí­vek együttlétének ez a kötetlenebb és melegebb for­mája. Két feltűnő sajátosságát említem. Az egyik a lelkésszel való beszélgetés felkínálása az istentisztelet során az oltártérben, amely magángyónás karaktert is ölthet. A másik az imádság elmélyültebb és konkrét formája. A diakóniai napokat lezáró vasárnap a környék templomaiba érkeztek a konferencia tagjai, ahol a résztvevő püspökök szolgáltak. Egyházunk nevében Tuusulában prédikáltam és számoltam be magyar vi­szonyainkról. A konferenciához kapcsolódó nemzetközi sajtótá­jékoztató is kiváló lehetőséget adott arra, hogy ha­zánkról és egyházunk diakóniai tevékenységéről szól­jak. Nem volna teljes e rövid beszámoló a diakóniai na­pok meghitt hangulatáról és a finn testvérekkel való találkozás öröméről, ha nem szólnék arról, hogy utunk során Ouluban is jártunk. Väino Olavi Rimpi- láinen püspök feleségével együtt fogadott bennünket, fölemlegetvén a közös ismerősöket és a finn-magyar kapcsolatok történetét, majd Heikki Lantto diakóniai igazgató vendégeiként a Lappok vidékére látogat­tunk. A finn táj e sajátos, színes szépsége, a lappok vendégbarátsága feledhetetlen élmeny marad szá­munkra. Elutazásunk előtt Helsinkibe érkezvén, Toiviainen ny. mikkeli püspök otthonában jártunk. Hatodik emeleti lakásából csodálatos kilátás nyílik a szinte kü­szöbig merészkedő hatalmas tavi vidék nyírfával és fe­nyővel borított csendjére. Tbiviainen püspököt sok szép emlék fűzi hazánkhoz, s családi hajlékában min­dig szívesen látott a testvér magyar egyház küldötte. Közös nyári konferenciánkat Budapesten jó légkörű, gazdag teológiai tartalommal megtöltött alkalomként minősítette, amely tovább mélyítette a két egyház kö­zös szolgálati kapcsolatát, s erősítette a nélkülözhe­tetlen személyes barátságokat is. Emeletről nem lehet a szembe csepegtetni Régi kínai közmondást idézett Huovinen püspök a konferencián. Az ősi bölcsesség arra figyelmeztet, hogy a diakóniát csak emberközelben lehet eredményesen végezni. Ezért ott kell élnünk az emberek között, hogy ismerjük gond­jaikat s fájdalmaikat. Talán azt is jelenti ez, hogy mindig a hozzánk legközelebb élőn kell elsőként segíteni, ahogy a mi Urunk is tette. D. Szebik Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom