Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-30 / 13. szám

Evangélikus Élet 1997. március 30. . „TÁMADJ FEL ÚJ ÉLETRE...” A közöny álmából elég... (Énekeskönyv 225. ének) „Könnyű azt mondani, prédi­kálni” - gondolhatják ma sokan, akik nem mernek, akarnak szembenézni a sokszor szörnyű realitásokkal és álomba mene­külnek, rezignációba, közöm­bösségbe esnek. Szó szerint az álomba vonulnak vissza, akik fáj­dalmaik, sérüléseik, félelmeik miatt tonna számra fogyasztják évente az altatókat. „A vallás a nép ópiuma” - mondták sokszor az ateisták gú­nyolódva, de az ópiumot, a dro­got sokszor fájdalomcsillapításra használták és használják. Van, hogy valaki nem tudja már le­győzni a fájdalmat. Az emberből kiinduló vallásosságnak kétségte­lenül van fájdalomcsillapító ha­tása, de csak átmenetileg, alkal­manként. Az élő Istenbe vetett élő, működő hit pedig MEG­SZABADÍT a bűn okozta fájda­lomtól! „bár a szívünk elítél, az Isten mégis nagyobb a mi szí­vünknél” ... ,A teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem a gyötre­lemmel jár..." (ÍJn 3,20, 4,18) Még a legkiválóbbak is megfá­radnak. (Ezs 40,30) Az Istenben bízóknak is időnként összeszorul a szíve, ha az ember, az emberi­ség nagy nyomorúságaira néz­nek. Erőt vesz rajtuk a remény­telenség», közöny. ÁMDE O FELTÁMADOTT! Él az Isten! Pál szavai szerint, ha a gonosz­ság terjed, gyarapszik, a KE­GYELEM sokkal inkább! Ér­ted? Krisztus megváltott, meg­mentett népe. Jézus azt mondja a naini halott ifjú anyjának: ne sírj, hagyd abba a sírást, mert na­gyobb van itt, mint a halál, a le­épülés, betegség, bűn. Isten ke­resi azokat ma is, akik beállnak az Ő seregébe a FÖLDÖN. Akikben Isten életteremtő ereje lakik. Akik Őáltala ma is hozzá­nyúlnak a vakhoz, sükethez, bé­nához, lepráshoz, paráznához, bűnöshöz. Elég, valóban elég a „vallásos”, álmos közönyből! Félre az „ópiummal”! Józan, te­herbíró, megbízható munkatár­sakra van ma szükség, Isten fiai­ra, akikre sóvárogva vár a világ. Meddig? Szeverényi János ______________J Na gyhét liturgiája Minden istentisztelet ugyan­olyan. Minden istentisztelet más. Az egyház élete akkor halad jó úton, ha a két - látszólag ellenté­tes - mondat egyszerre igaz. Nagyhét istentiszteletei sok „ta­lálkozást”, „gazdag programot” ígérnek. Ahogyan az első nagyhét eseményeiben - így érzi az evangé­liumokat olvasó ember - összesű­rűsödik minden létező gonoszság, úgy az egyház nagyhétünneplésé- ben együtt lehet minden áldás. Nagyhét dramaturgiája liturgi­kus életünkben egy csodálatos fo­lyamaton vezet végig. Virágvasár­nap Jézust ünneplő, de az árnyé­kokat magában hordozó ujjongá- sa, a szenvedéstörténet napokra szétosztott, egyre szomorúbb útja, nagycsütörtök ajándékot osztó bé­kessége de vihar előtti csendje, nagypéntek minden rosszat tömö­rítő, s mégis áldássá forduló tragé­diája, a halál gondolkozni kénysze­rítő hallgatása nagyszombaton, s aztán a Feltámadás, az új élet min­dent elsöprő ereje és győzelme, örömünnepe húsvét napjaiban. Ez az az út, amire hív minket a nagy­heti liturgia. Nagyhét igazán naggyá akkor lesz, ha nem csak belekóstolunk, hanem végigjárjuk ezt az utat. Ün­nepünk akkor lesz teljessé, ha az egész hét - minden üzenetével, minden késztetésével, minden bá­natával és örömével átjár minket. Ezért volt fontos a hitben előttünk járóknak, s ezért fontos nekünk, mai tanítványoknak, hogy a nagy­hét az igehirdetésre, az istentiszte­leti életre, a Krisztusra figyelésre odaszánt idő legyen. Érdemes csupán egy pillantást a múltba vetni. A kereszténység ün­nepeinek magja, gyökere húsvét- ban található. A tanítványok, az el­ső gyülekezetek életének közép­pontjában húsvét állt. Minden va­sárnap - az Úr napjaként - húsvét, az élet ünnepe volt, s az első évről évre visszatérő nagy ünnep is Jé­zus feltámadásának az ünnepe volt. Csak később alakultak ki hús­vét körül az ahhoz kapcsolódó ün­nepek, majd az év többi részén az üdvösség történetével kapcsolatos többi jeles napok (karácsony, pün­kösd). Virágvasárnap - Jézus jeruzsá- lemi bevonulásának emlékünnepe (párhuzamban a karácsonyt előké­szítő ádventi időszak első vasár­napjával - nem véletlen ugyanaz az evangélium: Máté evangéliuma 21.) az érkezőre, a szenvedés útját tudatosan értünk vállalóra mutat. Áldott, aki az Úr nevében jön! A virágvasárnapi istentisztelet fel­adata, hogy örömmel fogadjuk őt, s mi is tudatosan beálljunk az őt ünneplők sorába, s elhatároljuk magunkat a majd Barabást kiál- tóktól, a Jézus szeretetét elutasí­tóktól. Az ősi gyakorlat szerint ott, ahol gazdagabb liturgikus élet alakult ki, ezen a napon hangzik el éne­kelve, vagy prózában a passió Má­té féle leírása. A hét első három napja - ugyan sem ágendánk, sem énekesköny­vünk nem ad külön istentiszteleti rendet, vagy formát - a passiótör­ténetben való elmélyülés ideje. Az énekek, az igeolvasások, a prédi­kációk el kell hogy mélyítsék ben­nünk a passió egy-egy részletének drága üzenetét. Itt lehet, s kell megértenünk, hogy minden miat­tunk, helyettünk, értünk történt egykor, az első „nagyhéten”. E há­rom napon olvasták őseink, s bár­csak olvasnánk a gyülekezet kö­zösségében mi is együtt Márk illet­ve Lukács passióit. Az oltárterítő lila komorsága szent bűnbánatra indít. Nagycsütörtök - már csak a fe­hér paramentumok által is - jelzi: állj meg te, Jézus passiójának útját járó ember! Egy fénysugár ragyog bele a bűn és a gonoszság sötétjé­be. Isten szeretetének végtelen fit- ka: az önmagát táplálékul adó Krisztus vendégei lehetünk. Min­den lefelé tart, a hét eseményeiben ott tombol a gonosz, de Urunk szeretete felülemelkedik ezen, s láttatni engedi a ránk váró, éppen a nagyhét eseményei miatt meg­nyílt lehetőséget: az üdvösség tit­kát, hitünk reménységét, az Isten országa „királyi mennyegzőjének” kóstolóját. Ez az úrvacsora igazi ünnepe. Nem véletlen, hogy sok helyen a gyülekezet belső körének, ez a legbensőségesebb, legmeghit- tebb találkozása az oltárnál, az Úr asztala körül. Nagypénteken minden sötétbe, feketébe öltözik. Csak a „keresztfa titka tündököl”, csak a kereszt „fé­nye” ragyog. Jézus szenvedésedről mostan elmélkedem... - énekel­jük. Jézust siratjuk? Nem egysze­rűen „csak” őt! Lukács evangéliu­mának jézusi mondata emlékeztet: Ne engem, hanem magatokat siras­sátok! Ide vezet a bűn, ide sodor az én Istentől való elszakadásom, bű­nöm is. De itt tárul fel az Isten sze­retetének mélysége is: még erre is hajlandó volt, hogy vállalja a „fáj­dalmak Férfijának” útját, vállalja, hogy „emberektől megvetettként” a „kínos halál”-ban legyen része. Meghalt, hogy számunkra ne a ha­lálé legyen az utolsó szó. Felcsen­dül a 22. Zsoltár is: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el en­gem?” Az Istentől elvetettség mélységét is megjáró Jézus, s az Is­tentől bűnei miatt eltávolodott, el­szakadt ember segélykiáltása. A régiek, s ma is római testvére­ink ezen a napon János evangélis­ta passióleírását olvasták, elmél- kedték végig. Számunkra, mai ma­gyar evangélikusok számára az énekeskönyv „K” (Passiói isten- tisztelet) rendje nyújt nagyszerű lehetőséget Jézus megváltó szen­vedésének és halálának a végig­gondolására, végigimádkozására. A négy evangélista lejegyzését összesítve, vezet minket végig ez a rend nagypéntek eseményein. Az egyes történetszakaszok között felcsendülnek a legszebb korátok: magyarázva az eseményeket, s a hit szavával válaszolva mindarra, ami értünk történt. Bárcsak minél több gyülekezetben használnák ezt a formát nagypénteken. Az ősi gyakorlat szerint ezen a napon már nincs mise, csak igei is­tentisztelet (a gyakorlat logikus, hiszen ezen a napon Jézus nincs az élők sorában, s az úrvacsorában az élő Jézus adja magát). Nálunk az úrvacsora sokak számára ezen a napon (talán egy évben egyszer) igazán a középpontban áll. Nagy­péntek a protestánsok ünnepe - halljuk itt-ott a véleményt. Úgy hi­szem akkor az, ha a kereszt esemé­nyeire, a gyásznap sötétjére húsvét fénysugara vetül. „Hittel nézek ke­resztfádra” - énekeljük másik pas­sióénekünkben -, de ez a hit már húsvéti hit, hiszen mi nem csak nagypénteket látjuk ezen a napon, hanem húsvét felől látjuk Jézus bűnt oldó és törlő halálát is. Nagyszombat „csöndes szom­bat”. Sok helyen hallgatnak a ha­rangok, nincs istentisztelet. Az előkészület napja azonban ne az ünnep külsőségeit készítse elő, ha­nem engedje „lecsengem” ben­A bárány mint szimbólum ábrázolásban és szimbolikában for­dul elő. Jelentése minden kultúrában azonos: félénkség, jámborság, enge­delmesség, türelem, egyszerűség, ár­tatlanság, szeretet, az áldozati jelleg. Ám a bárány mint Krisztus-szimbó­lum, kizárólag keresztény gyökerek­kel rendelkezik, nem azonosítandó a más képábrázolásokon látható ju­hokkal. A bárány már az ószövetségi em­ber gondolatvilágában is jelen van, hiszen a juh egyrészt mint a legfőbb megélhetési forrás szerepel az életé­ben, másrészt pedig - és ez az előző­ből következik - a leggyakrabban előforduló áldozati állat is. A kereszténységben a húsvéti bá­rány lett legkorábban Krisztus-szim­bólum. Jézust a páska ünnepén fog­ták el és feszítették meg, és ahogyan az Egyiptomban levőket megmenti a páskabárány vére, úgy menti ki a ha­lálból a hívőket a Krisztus vére - írja Jusztinusz egyházatya. A bárány az új exodus, a régi szövetségből az új szö­vetségbe való átmenet jelképe lett. A Zsidókhoz írt levélben több utalást is találunk az egyiptomi kivonulás mozzanataira, amelyeket a levél író­ja párhuzamba állít a keresztény életbe való beavatással: „Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. ” (11,28) „Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentély­be a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívüL Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére ál­tal, a kapun kívül szenvedett. ” (13,11-12). A Jelenések könyvében a bárány Jézus a trónon ül, felnyitja a tudást, az erőt és hatalmat jelképező köny­vet, ő az új Jeruzsálem világossága, ő az élet és életet ad: .^Azután meg­mutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Is­ten és a Bárány trónusából ered. ” (Jel 22,1-2) A bárány a húsvéti ünnepi asztal fő étke volt, mára azonban már kiko­pott az ünnepi étrendből. Ennek egyik fő oka az, hogy sokan nem sze­retik az ízét. Pedig elkészítésének sokféle változata van és minden for­májában finom, fejedelmi étel. Sánta Anikó Van itt egy lakás... nünk a passió eseményeit, hogy azután ne felületesen, hanem a ha­lálon aratott győzelem igazi csodá­ját átélve ünnepelhessük húsvétot. Húsvét vasárnapja a világtörté­nelem fordulópontja. Meghalt a halál, győzött az élet. „Győzelmet vettél, ó, Feltámadott" - énekeljük, hogy azután folytathassuk hitvallá­sunkkal: „Jézus él, én is Vele, hol van halál nagy hatalmad”. Nagyhét csúcsához érkeztünk, hitünk igazi középpontjához, minden ezért tör­tént, Isten végtelen szeretete ezért vállalta a legnagyobb mélységet is, hogy az élet győzzön, hogy nekünk születésünk pillanatában halálra ítélt embereknek ÉLETÜNK, örök, kiteljesedő életünk legyen. Húsvét liturgiájának minden moz­zanata ezt az örömhírt (evangéliu­mot) zengi. ^4z Úr feltámadt, való­ban feltámadt!” hirdeti a zsoltár keretverse! S olyan jó lenne, ha ez nem csak a zsoltár előtt hangzana el, hanem ez lenne a húsvéti kö­szönésünk is. A sok-sok ősi szokás, amely eh­hez a naphoz kötődik, segít min­ket, hogy nagyhét sötétje után el­teljünk fénnyel. Az előttünk járó keresztények együtt töltötték az éjszakát imádsággal, s együtt vár­ták a hajnalt, a fény felragyogását. Krisztus, a világ világossága, a mi világosságunk felragyog - hirdette a fény ünnepe. Az üres sírból ára­dó fény, a felkelő nap fénye az Élet Urát hirdeti. A „Halott vol­tam, de íme élek" mindent megvál­toztató jézusi mondata kell, hogy átjárjon minket húsvét reggelén. Egyre több gyülekezetünkben éb­red újra a szokás: a húsvét hajnali istentisztelet hagyománya. Csak örvendezni lehet ennek. S bár az énekeskönyvünk énekverses rend­je sajnos nem ad a nagyünnepek számára külön, saját énekhármast, talán mégis másként énekeljük ezen a napon a nagy-glória énekét („Hogyne dicsérném az Istent”, vagy „Dicsérjük Istent”). Húsvét hitünk alapja. Hitünk - ha valóban hit, húsvéti hit. Külön­ben - írja a keresztről oly sokat el­mélkedő Pál apostol - hiábavaló minden: Húsvét nélkül (ha Krisz­tus nem támadt fel) hiába való az igehirdetés, és hiába való a mi hi­tünk is. Nagyhét egésze, folyamata, minden egyes napja és részlete ve­zessen el minket a húsvéti hithez, a Feltámadottal való személyes ta­lálkozáshoz. Hafenscher Károly (iQ.) _amely mindenki előtt nyitva áll ­ez ekkel a szavakkal invitálta a gyógyászati segédeszközöket be­mutató mintalakásba Sülé Emőke az ünnepélyes megnyitó résztvevő­it. Ebben a lakásban rendeltetés­szerűen láthatják az érdeklődők: hogyan, milyen eszközökkel bol­dogulhat a beteg, idős vagy moz­gássérült ember, milyen hasznos tárgyak könnyíthetik meg számára az életet. A Németországból 30 év után hazatért üzletasszony egyút­tal második üzletét is megnyitotta a Deák téri templom mellett, a Sü­tő utca 2. szám alatt, ahova tolóko­csival is bejöhetnek a vásárlók, hogy személyesen is kipróbálhas­sák a számukra szükséges segéd­eszközöket. A ház második emele­tén lévő bemutatóteremben pedig szakszerű tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők. A lakásban látható nagy választék nem a luxust, ha­nem az emberibb, méltóbb életet szolgálja, a hidraulikus ágytól kezdve a félkezes evőeszközökig. Bár több közülük a nyugati csúcs- technika remeke, mégsem megfi­zethetetlenek, mert a társadalom­biztosító jó részükhöz támogatást ad, ily módon az orvos által felír- hatók. A bemutató-lakással nem csupán a betegek és a hozzátarto­zók igényeit kívánják kielégíteni, hanem szakoktatási célokra is kí­vánják használni. Hiszen a házi ápolók továbbképzése jóval haté­konyabb egy valódi lakásban, mint egy kórházi, imitált környezetben. Sülé Emőke, a Gerontex igazga­tója, üzleti hasznának 30 százalékát az evangélikus egyház diakóniai céljaira ajánlja fel. Erről nem so­kat beszél, csupán annyi magyará­zatot fűz hozzá: életútján mindig érezte az isteni gondviselést. Né­hány évvel ezelőtt egyik szemére elveszítette a látást. Pályája - ta­nár volt - kettétört, hirtelen nem tudott mit kezdeni az életével. A gödörből erős hite segítette ki, s az, hogy úgy tapasztalta: hazájá­ban szükség lehet rá... A szociális munka mindig érdekelte, az öre­gek vonzották, a betegekkel együtt- érzett, így hát magától értetődő volt, hogy ezen a területen próbál­ja ki magát. Bár addig távol állt tő­le az üzleti tevékenység, most mégis meglepően gyorsan beleta­nult a gyógyászati segédeszközök forgalmazásába. A kezdeti nehéz­ségek után most már jól látszanak az eredmények is. Émőke ezért úgy gondolja, kötelessége valamit visszaadni. Rászoruló pedig van éppen elég. A megnyitón megjelentek egy­házunk vezetői is. Frenkl Róbert országos felügyelő, az egészségbiz­tosítási önkormányzat alelnöke szerint most, amikor a kor és a szükség sürgeti a házi betegápolás fejlesztését, hiánypótló és nagyon fontos tevékenységet folytat a Gerontex. Harmati Béla püspök is meleg szavakkal biztatott a folyta­tásra és áldást kért munkájukra. A diakóniai testvérközösség csendesnapjai Piliscsabán Március 13-15. Igazából azt a címet is mondhattuk volna: ,^A diakóniai munkások SZABADEGYETEME Piliscsabán. - Ez a cím nem fellengzős okoskodást ta­kar, hanem benne jelezni szeretnénk elsősorban a Krisztus keresztjéhez veze­tő igehirdetések mélységét, s Urunk előtt való megállásunk megbékélt csend­jét. - De jelezni szeretnénk rövid beszámolónkban azt a valóban „nem közép- iskolás fokú” szellemtörténeti áttekintést Dániel könyve 4. fejezet alapján, mely a „Hívőgondolkodás és a gondolkodó hit” rálátását ajándékozta a szere­tetszolgálatunk hétköznapi munkásainak: mai életünk általános mozgásirá­nyaira. Megsejthettük egy kicsit, hogy Európa s benne hazánk útja „merre ha­lad”! A másik gondolatkör az idősgondozás legnehezebb feladatával, az „el- menésről”, haldoklásról, a meghalásra való, de végül is az örökéletre való fel­készítésről szólt. Ebben a sorban fontos segítséget kaptunk a hozzátartozók lelki támogatásának szolgálatára is. - Nyolc Szeretetotthonunkból érkeztek munkatársak erre a böjti elcsendesedésre, melyen a szolgálatokat Ribár János esperes végezte, hisszük áldásra! Csizmazia Sándor Húsvéti harangzúgás harangok hozzátartoztak az életünkhöz. S tartoznak ma is. Ha a hangjuk eljuthat hozzánk. Ma mára nagy­városokban élők nem hallják őket. Csak akik temp- lomközelben laknak. Vagy templomba mennek A haran­gok szavát ma elnyomja a motorzaj és a jármüvek dübör­gése. Pedig a harangoknak rendeltetésük van. Kísérnek ben­nünket földi utunkon. Keltenek reggel, imádkoznak értünk vagy helyettünk az új napért, kísérnek esti nyugovóra, békét esedezve körénk és a lelkűnkbe. ^i4Ivó csillagok s baglyok alatt szól­nak a harangok, bongva, rengve tenge- lyükön"-írjaNagy László. Miért vannak a harangok? A költő szerint azért, „Hogy a toronynak legyen hangja. Kongnak a harangok, bongnak, tagolják az idő határtalan versét, nehogy meg­őrüljünk vad folyamától. Fölemelnek a sárból, házasítják a rongyos képzeletet azúr menyasszonyhoz, a végtelenséghez. Siratnak a harangok, vigasztalnak. Mennek a vihar elé, vitézien ütnek a jégverés fehér szívébe... Átbeszélik a harangok a tengert." (Nagy László: Jönnek a ha­rangok értem) A legenda szerint az első harangot a pogány vallású kon­zulból kereszténnyé lett nolai püspök, Paulinus készíttette a nolai templom számára 394-ben. Egyházi célú használatu­kat a feljegyzések szerint Sabinianus pápa rendelte el 604-ben. Első történelmi nevezetességű harangok pedig az orleansi Szt. István templom tornyában voltak. Azért váltak híressé, mert amikor Chlotar frank király megtámadta a várost, a püspök meghozatta őket. Hangjaiktól, az isme­retlen furcsa zúgástól a frank sereg megijedt és elfutott. Né­metországban Nagy Károly idejéből van tudomásunk harangok használatáról, és a VIII. sz.-tól kezdve terjedtek el a harangszentelések Európa-szerte. A harangöntés a XV-XVI. sz.-ban érte el fénykorát. Vannak nagy harangok. Hatalmas átmérőjű, mély han- gúak És kisebb átmérőjűek, amelyek magasabban szólnak. Ha egymás mellett kondulnak, egyetlen toronyba zárva, hangjuk összecseng, mint versben a rímek, s minden halan­dó megtalálja benne a leikéhez szólót. A hozzá legközelebb állójigyelmeztetést: „ Vigyázz!”. Es vannak egészen kicsi harangok is. Pici, falusi templo­mok tornyában függők. Temetőkápolnák mellett, haranglá­bakon állók Apró lélekharangok Búcsúztatók Melyek „el­jönnek értünk”. De ma ünnep van. Húsvét ünnepe. A Feltámadás ün­nepe. Örömünnep! A húsvéti harangok vidáman zúgnak Dacolva életünk si­ralmas keserveivel. Gondjainkkal és gyászainkkal. Dacolva búval és bánattal. Hitetlenséggel és gonoszsággal. Zúgnak a húsvéti harangok A templomba hívók A fejeket felemelők A szíveket kitárók Zúgnak a húsvéti harangok Éveken át, évtizedeken át bongnak biztatnak bennünket a vígasztalás, a boldogságér­zés elfogadására. Évszázadokon át kísérnek bennünket, ta­vaszi barkák között, friss zöld füvek rejtekét kutató, húsvéti piros tojásokat kereső, csillagszemü gyermekek között. Felejtetve napi gondjainkat. Hangjuk elővarázsolja a ta­vaszt. Simon István gyönyörű versében, a Húsvéti körmenet-ben érzékelteti a magyar népnek a középkorból eredő, évszázadok óta fennmaradó, soha el nem múló hitét. Örök hitvallását. A húsvéti csodát. A Feltámadás katarzi­sát. Evangélikus vagyok. Annak vallom magamat. Mégis meghat ez a vers: a Húsvéti körmenet. Ha olvasom, őseimet látom. Az évszázadok elsüllyedt mélységeiben eltűnőket. Ezért idézem a vers néhány részletét. „A fű zöldbe, s fehérbe öltöztek a fák. a meggyvirágszagú égre parabolát, száz karikát rajzolsz, pogány duhajunk, szél, szél, áprilisi, míg a baldahin lengő aranysátrát dalárda, gyertya, csengő kiséri s négy ember a magasba tartva viszi. s végül árad a görbe-útu kék hegyek alatti tiszta falu megfáradt, áhítatos kimosdott népe. Áldott szombati este! A harangszó aranyos felhőkig evezve duhqj nótát csap a térés világnak. Mennek, mennek, fölcsap a por. Énekelnek istállók, pqjták s fészerek közt, a hosszú utón. Fehér ingük alatt az ér kötélként kidagad nyakukon. Törtek sok századon át, pestisen át, háborún át, de évenként egyszer csak vigan kidalolják teli torokból, világgá szólják a tavaszi porból a nagy himnuszt, az álleliyát. A menet utolsót kanyarul állelujázva, mert itt a tavasz, s egy verejtékes nyár jön a virágsugaras, minden évben halottaiból feltámadó, ős mezei világra...” Alleluja! Áldott húsvéti ünnepeket! Lenhardtné Bertalan Emma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom