Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-02-16 / 7. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1997. FEBRUÁR 16. BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT A Lélek próbája - a kereszt. Ezért a kereszt: áldás! Böjti hívogatással zárom: Jöjjetek Krisztus nyomába a kereszttel együtt, az Ő leikével. Szeretni - mindhalálig. Ordass Lajos A TARTALOMBÓL KÖSZÖNTÉSEK MOZAIKKEPEK AZ ÖKUMENIKUS IMAHÉTRŐL KÉSZÜLÜNK A NŐI VILÁGIMANAPRA MELANCHTHON FULOP Születésének ötszázadik évfordulójára A kezdeményezés csodája lMózes 3,14-15 Böjt első vasárnapja van. Ezzel az egyházi esztendő új szakasza kezdődik. Oltárainkon a gyertyák a bűnbánatot jelző lila terítő felett égnek. Évről évre jön a böjti idő. Diójuk, hogy az ismétlődésnek minden téren van olyan veszélye, hogy megszóljuk és ezért eltompulunk. A hit viszont azt jelenti, hogy naponta tudunk csodálkozni az ige üzenetén. Ez a csodálkozás szólal meg a 8. Zsoltár 5. versében: „Micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondolsz rá”? Ez az ige minden nap éj, és böjt is minden évben új lehet annak, akinek szíve már kinyílt Jézus előtt. Böjti sorozatunkban természetesen Jézus szenvedésével, halálával foglalkozunk, de most úgy, hogy ószövetségi alakok állnak majd előttünk, akiknek életében és szolgálatában több minden is előre mutat a szenvedő Megváltóra. Igénk azt az első ígéretet tartalmazza, hogy Isten Megváltót fog küldeni. Ez csodálatos dolog! Gondoljunk bele, hogy ez Isten második kezdeményezése. Az első a teremtés volt, amelyben megalkotta ezt a csodálatos világot és benne a saját képére teremtett embert. Az ember azonban mindent elrontott, mikor hallgatott a Kígyóra és Isten ellen fordult. És ez nem csak egyszeri engedetlenség volt, hanem gyökerében rontotta meg az ember természetét. Eleve Istentől elidegenülten születik azóta Adám és Éva minden utóda. De igénk éppen arról szól, hogy Isten újra kezdeményez! Ez nem természetes. Az ember a Kígyóhoz pártolt, azután elrejtőzött Isten elől, félt Tőle, és Isten kérdésére nem felelt őszintén. JVem természetes, hogy Isten mégsem veti el az embert. Elküldte az „asszony utódját”, Jézust. Jézus nem csak tanított, nem csupán beszélt Isten szeretetéről, hanem magára vette bűneinket. A mai nap ősi evangéliuma Máté ev. 4 részében Jézus megkísérléséről szól. Az első ember ugyan elbukott a próbán, a vizsgán, de Jézus minden kísértést legyőzött. Szembefordult a test, a dicsőség kísértésével. Megtörte a Kígyó erejét. Jézus keres minket ebben a böjtben is. Legfontosabb, hogy hittel vegyük, hogy Ő legyőzte a bűnt és Tőle kérjünk naponta erőt minden próba, szenvedés és kísértés között. Mi gyengék vagyunk - de 0 erős. Ha megfáradtunk a mindennapi harcban, O vár, hogy nyugalmat és erőt adjon. Böjt a tavasz idejére esik. Kezdődik, újul az élet. Ezt az újulást Jézus bennünk, a mi szívünkben akaija elvégezni. Naponta élhetünk Jézusból - vagyis az Ő igéjéből -, Aki terheinket, bűneinket magára vette. Menjünk Hozzá megújult bizalommal és meg fogjuk tapasztalni, hogy akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul. Gáncs Aladár Ünnepről ünnepre haladunk. Luther halálának emlékéve után, most Melanchthon születésének kerek évfordulója van: 1497. február 16-án született (és 1560. február 19-én hunyt el 63 éves korában). „Germánia tanítója” - akit bátran nevezhettek volna Európa tanítójának is - megérdemli a vele való foglalkozást. Érdemes volna életrajzát is megírni. Külön kellene foglalkozni egyetemi, iskolai munkájával, könyveivel, írásaival, vagyis szolgálatával is. Megint más feldolgozást igényelne kapcsolata és hatása Magyarországon. Foglalkozni kellene alakjával Luther Márton munkájával együtt, mert Melanchthon alakja sokszor eltorzult, árnyékba került, máskor esetleg függetleníteni akarták hatását a reformációtól. Ebben az írásban azonban - összefoglalásul, bevezetőül - nézzük azt, ami legjellemzqbb Mélanchthonra, s amely vonások 500 év után is taníthatnak minket. S tegyük ezt most úgy, hogy őt magát hallgassuk, gondolatait, mondatait, „fogjuk szaván” őt. tyA fiatalok tanulmányainak megjavításáról.” Ezzel az előadással „robbant be” 1518. augusztus 28-án a wittenbergi egyetemre a 21 éves görög tanár .......Isten mo st a tudományokat helyreállította, hogy az igazán kegyeseket az egyházi tanítás megtisztításánál támogassa.” Vagyis az egyházi tanítás megtisztítása és a tudományok helyreállítása nála összefüggött. Mit értett ezalatt? Azt hogy az eredeti tanítást elhagyó egyházi hagyomány eltakarta, eltüntette, eltorzította az igazi tudományokat is. A fiatal tudós professzor meg volt győződve, hogy a humanizmus (az ifjúság helyes oktatása) és a reformáció találkozása új és igaz keresz- tyénséget, új általános műveltséget, új erkölcsöket és társadalmat, egy új világot fog hozni. A régi nyelvekkel és a történelemmel azért kell foglalkozni, mert azok segítenek el a „forrásokhoz”, az eredethez tudományban és evangéliumban egyaránt. BUZDÍTÁS minden krisztusban hivő testvérhez Közösségünk tagjai előtt nem ismeretlen, hogy az európai Katolikus Püspöki Konferenciák, valamint az Európai Egyházak Konferenciája 1997. július 23-29. közötti napokban rendezi meg a II. Európai Ökumenikus Találkozót Grazban. A Találkozó alapgondolata: Megbékélés és kiengesz- telődés, mint Isten ajándéka, és az új élet forrása. AII. évezred végének Európája valóban rászorul erre az isteni üzenetre. Bilincsek hulltak le Európában, de új konfliktusok mutatják meg az emberi szívekben való békétlenség erejét és keserűségét. A Krisztusban hívő ember az apostoli igehirdetésből ismeri, hogy maga az Isten ajándékozott meg bennünket kiengesztelődésével a világ javára. Ő a megbékélés teremtője. Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelődés szolgálatát (2Kor 5,19). Ezen isteni ajándék befogadására és az új élet szolgálatának tanúságtevő vállalására gyűlnek össze egyházaink és közösségeink képviselői és a hívek ezrei Grazban. Bizalommal tölt el bennünket az 1989-ben megrendezett I. Európai Ökumenikus Találkozó sikere és eredményessége, melynek alapgondolata „Béke, igazságosság és a teremtés sérthetetlensége" volt. A magyarországi történelmi egyházak és közösségek vezető pásztorai egyetértésben hisznek abban, hogy ez a találkozó úgy lesz Istennek tetsző és előtte kedves, ha a Krisztusba megkeresztelkedett hívek imája segíti a résztvevők törekvéseit. Ezen meggyőződésünkben ajánljuk a lelkipásztori szolgálatunkra bízott hívek imádságos szeretetébe a II. Európai Ökumenikus Thlálkozó ügyét és célkitűzéseit. Tanúságtételünk mutatkozzon meg abban, hogy Nagyböjt 2. hetében - február 24. és március 1. közötti napokban testvéri közösségben szeretettel imádkozunk a Tklálkozó célkitűzéséért, Isten dicsőségét és az emberek javát szolgáló sikeréért. Krisztus Urunk áldását kérjük a Thlálkozó résztvevőinek munkájára! Meggyőződésünk, hogy a Megváltó áldása erőt ad Európa népeinek a kiengesztelődés és megbékélés megvalósítására az új évezredben. A Krisztus-hívők közötti egység építésének reményében küldjük testvéri köszöntésünket Dr. Seregély István Dr. Hegedűs Lóránt Dr. Harmati Béla s. k s. k. s. k. Magyar Katolikus Magyarországi Magyarországi Egyház nevében Református Egyház nevében Evangélikus Egyház nevében Dr. Almási Mihály Csernák István Dr. Berki Feriz s. k. s. k. s. k. Magyarországi Magyarországi Magyar Ortodox Baptista Egyház nevében Metodista Egyház nevében Egyház nevében Dr. Daniié Krstíc Dimitrov Simeon Ardeieán Pál s. k. s. k. s. k. Budai Szerb Ortodox Magyarországi Magyarországi Egyház nevében Bolgár Ortodox Egyház nevében Román Ortodox Egyház nevében Ezzel a „belépővel”, gondolkozással lett Melanchthon az egyetemi reform motorja, a reformáció gyülekezeteiben, egyházában az új iskolák szervezője, ügyének elméleti tudósa és gyakorlati építője. Ez ügyben olykor halálosan kifáradt, mégsem adta fel. S írta tankönyveit is a grammatika, görög és latin nyelv, a dialektika, retorika (gondolkozás és kifejezés művészete), de az erkölcstan, sőt a természettudományok terén is. Fizikakönyvét még a 18. században is ismerték. S így lett a tanítóképzés „apostola” is. Életét valóban a tanításnak és nevelésnek szentelte, méltán kapta a „praeceptor Germaniae” címet. „Tőle tanultam az evangéliumot.” Ezt a mondatot életére visszatekintve és Lutherre emlékezve írja. Volt valami, amit a nagy tanítónak is tanulnia kellett. S figyelemre méltó, hogy tanulmányait ebben a szóban sűríti össze: evangélium. A humanista professzornak, Melanchthonnak meg kellett tanulnia, hogy az evangélium dolgában nemcsak az ész, hanem a szív is szerepet kap. És az evangélium szíve: Istennek Krisztusban hozzánk lehajtó irgalma, bűnbocsánata. Más szóval: a megigazulás. Ez volt Melanchthon nagy leckéje és életre szóló tanulmánya. S így lett a tudós professzor egyre inkább teológussá is. így nyeri el a „baccalaureus biblicus” címet, és éppen Luthernak, atyai barátjának ösztönzésére így kezd teológiai előadásokba is. S itt megint a lényegre tör: Máté és János evangéliumát magyarázza többek között. Aztán egyre inkább Pál apostolra koncentrál. S később a Római levél olvasása közben látja meg: mennyi teológiai központi fogalom gyűjtőhelye ez a levél. Kiemeli ezeket: bűn - kegyelem - megigazulás - hit - békesség - engedelmesség - új élet - üdvösség stb. S ezeket a fogalmakat magyarázza. így születik meg a Luther által dicsért könyv: a reformáció tanításának rendszeres összefoglalása - a „Loci communes theologici” - fontos teológiai helyek gyűjteménye és magyarázata. Ez az út vezet oda, hogy 1530-ban, Augsburgban ő a hitvallók teológusa (Luther nem lehetett jelen!), ő fogalmazza meg evangélikus egyházunk máig érvényes alaphitvallását: az Ágostai Hitvallást. Aki életén át tanulta az evangéliumot, 500 év után is tanítani tud minket Isten dolgaiban. „...Mindeneket az egy tiszta igazságra és keresztyéni egyetértésre visszavezessünk... ” Ez a harmadik mondata, amelynél meg kell állnunk. Ez a mondat is az Ágostai Hitvallásból, annak bevezetéséből való. Melanchthon gondolkodásában az igazság és egyetértés együtt vannak! A tiszta, precíz, világos hitvallás nem a feszültségek fokozását, hanem a végső egyetértést szolgálta nála. „Hogy mindnyájan az egy tiszta és igaz hitet valljuk, amint egy Krisztus alatt élünk, élhessünk egy keresztyén egyházban is egységben és egyetértésben” - úja ugyanitt. Még a vitára nézve is ezt vallja: „barátainkkal barátságosan” kell folynia. Mert közös kell legyen a cél: „hogy a viszálykodás Isten segítségével megszűnjék ” Ezért emlegeti oly sokszor az egyetemes zsinatot is, sokáig ott reméli a megoldást. S kis híján ő a protestantizmus képviselője a tridenti zsinaton is. Mindenesetre olykor titkosan, máskor nyfltan tárgyal az ellenféllel. Szerepét így is össze lehet foglalni: hídépítő és nem híd felégető. Még akkor is tárgyal a katolikus oldallal, amikor Luther már régen nem helyesli a beszélgetést. De így ül le tárgyalni a reformáció svájci szárnyával is, még arra is kész, hogy az egység érdekében az úrvacsorái tanítás szavain, fogalmazásán is változtasson, enyhítsen. Mert Melanchthon számár? a reformáció szíve még mindig és szinte kizárólag a kegyelem, a megigazulás és az ezzel kapcsolatos kérdések - minden másban kész tárgyalni, békét keresni, ki kell mondani ezt a szót is: kompromisszumra is készen. Ez a szerepe vitatható is. Luther maga mondta: „én nem tudok olyan csendben lépkedni (fogalmazni)...” S a reformáció második nemzedéke meg is támadta Melanchthont, nem túlzás, meg is keserítette életét. S ő, aki élete utolsó szakaszában világosan és tisztán nyilatkozott, éppen a legvitásabbá lett kérdésekben, bizony sokszor szenvedett „Luther éleitől és sarkaitól”, de tudta, hogy „mesterével” összetartoznak elválaszthatatlanul. S náluk valóban igaz volt, hogy nagyobb és erősebb volt, ami egybefűzte őket, mint az, ami különbség volt kettejük között. így küzdöttek együtt és talán másként is, LptJjej jés Melanchthon, s együttes küzdelmük eredménye, amit ma a reformáció tanításának vallhatunk, s az egyház, amelyben élhetünk, hiszen - és ebben teljesen egyek voltak - mindketten Isten reformáló szándékának eszközei akartak lenni és voltak is. Születésének 500. évfordulóján köszönjük meg most Melanchthon Fülö- pöt is: a nagy oktatót és nevelőt, az evangélium tanulóját és a precíz teológust, a békére és egyetértésre törekvő hídépítőt. S talán éppen ezeknek a (vitatható?) vonásoknak „együtteséből” volna ma is tanulnivalónk? Keveházi László Készülünk a IX. Evangélikus Világgyűlésre Hongkong, 1997. július 8-16. 5. NŐK, FÉRFIAK ÉS FIATALOK AZ EGYHÁZBAN ÉS A TÁRSADALOMBAN 1. A negyedik altéma: A nemek szerepe az egyház teológiájában és életében Teológiai alapunk A keresztyén teológia alapvetően szemben áll a nemek közötti mindenfajta hátrányos megkülönböztetéssel. A Biblia szerint mind a férfi, mind a nő Isten teremtménye. Mindkettő „Isten képmása”. Egymás mellé és nem egymás fölé vagy alá rendelte őket, hanem „segítőtársakul” - mai szóval partnerként - a családban és az emberi közösségekben (Vö. 1 Mózes 1,27; 2,18 és 24). A bűn rontása is egyformán sújtja a férfi és a nő életét (Genezis 3. fejezete). De a Krisztus-hitben történő szabadulás és megújulás, a megváltás is minden különbségtevés nélkül teremti őket újjá: „Krisztusban nincs többé ... sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Vö. Gál 3,28). Az egyház tanítása tehát világosan ellene mond mindenfajta diszkriminatív megkülönböztetésnek a nők és a férfiak között, mind a családban, mind a társadalomban, mind az egyház közösségében. A világban a férfiak és a nők közötti sokfajta hátrányos megkülönböztetést ma az emberi jogok egyenlőségével, ennek emberi törvényekbe iktatásával igyekeznek megoldani. Az egyház tanítása szerint azonban a nemek egyenrangúsága nem csupán emberek által kialakítandó, ezért relatív- megváltoztatható - jogi rend. Jóval több ennél: Isten örök, teremtési rendje, mégpedig minden kor, minden kultúra számára! A nemek „egyenjogúsága” nem puszta „jogrend”, hanem a legmagasabb értékrend, amit a relatív és emberek által megváltoztatható emberi jogrendek fölött Isten örök, szent akarata nyilvánít ki a nők és férfiak egymáshoz való viszonyára nézve. Szemben bármiféle önző, bűnös diszkriminációval, hagyományos vagy modern hátrányos megkülönböztetéssel. Férfiak és nők: egyformán „Isten képmásai” és egymásnak Istentől rendelt „segítőtársai” a teremtett világban. Az egyház életében A keresztyénekben is jelen lévő bűnös önzés miatt maguk az egyházak is sokszor vétkeztek történelmük során ezen a területen. Ennek a példái már a bibliai keresztyén gyülekezetekben is tükröződnek. Az egyház további története során - rendszerint a világban uralkodó gazdasági-társadalmi rend hatására - a nők sok hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Nem vehettek részt a papi, lelkészi szolgálatban, az egyház vezetésében. De az egyházak sokszor hallgatásukkal is részesek voltak a nőket sújtó családi vagy társadalmi diszkrimináció fönnmaradásában évszázadokon keresztül. Korunkban elsősorban a reformáció egyházai - így az evangélikus egyházak is - síkraszálltak a nők lelkésszé szentelése és papi szolgálata mellen, szemben sok évszázados egyházi tradíciókkal. Világszerte keresik ma a helyes megoldásokat a nőknek az egyházi élet minden területén érvényesülő egyenjogúsága érvényesítésére, az erre való nevelés és fölkészítés útján. A Lutheránus Világszövetség Dar-es-Salaamban (1977), Budapesten (1984) és legutóbb Curitibában (1990) tartott világgyűlései, számos nemzetközi teológiai konferenciája hozott fontos javaslatokat és határozatokat ezen a területen. Hongkongban bizonyosan tovább folytatódik majd a vita a nők és férfiak részvételéről az egyház mai életében. (Folytatás a 3. oldalon)
