Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-12-21 / 51. szám
i Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 1997. DECEMBER 21. Advent negyedik VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 40 FT „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert Őbenne örül a mi szívünk." Zsolt 33,20.21 A TARTALOMBÓL — LELKÉSZAVATÁS KOLOZSVÁRON EGYHÁZAK NEMZETI FELELŐSSÉGE HÁLÁS EMLÉKEZET Menjetek Eléje örvendezéssel! Az ádventi ígéretek, az ádventi ítélet és az ádventi próba után ádvent negyedik vasárnapján felhangzik az örömteli felszólítás: Készítsétek az Úr útját, menjetek Elé örvendezéssel. Várni valakit, akit nagyon szeretünk, jó dolog. Készülni arra, hogy a szeretet személy nemsokára megérkezik, az már önmagában is boldogság. Jézus jövetelére készülni még nagyobb boldogság. Annál is inkább, mert ő életünk pusztaságába jön. Nem szeretnék sötét képet festeni életünk minőségéről, de a realitás mégis az, hogy napról napra tapasztaljuk a környezetünk és magunk életében, hogy mennyire sivár és puszta. Hiányzik belőle az öröm, a békesség, a megértés, a türelem, a szeretet. Ezt a belső tartalmat, a lélek gazdagságát nem tudja pótolni semmiféle külső, anyagi gazdagság. Váci Mihály, a költő, a Valami nincs sehol című versében így ír erről: „Jóllakhatsz jiilladásig a gyönyörökkel - az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre - mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben - mert az Egészből hiányzik valami. ” Jézus azért jön, hogy ezt a hiányt betöltse, életünk, lelkünk pusztaságát zöldellő, virágzó mezővé formálja, hogy belső világunkat újjáteremtse. Advent negyedik vasárnapján ezért boldogan énekeljük: „Fényt, éltet hozva jő...” De mit is jelent Jézus útját készíteni? Mi az, ami a mi dolgunk, mi az, amit Ő tőlünk vár? Énekeskönyvünk előbb idézett 140. sz. éneke így válaszol erre a kérdésre: „Mi néki gyűlölt utált, Azt mind vessétek el IA völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, / Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen. ” Saint Exupery Kis Hercegében a róka készül úgy a kis herceggel való találkozásra, hogy a „szívét ünneplőbe öltözteti". Ami bennünk az énnek, a hitetlenségnek, az elbizakodottságnak a magassága, annak kell alászállnia, és ami a bűnnek, a kétségbeesésnek, a szomorúságnak a mélysége, annak felemelkednie. így lesz minden, ami bennünk egyenetlen, egyenessé. így készül bennünk és körülöttünk az Úr útja. A készülődés, a várakozás utolsó pillanatai a legizgalmasabbak. Pályaudvarokon, repülőtereken sokszor lehet látni ezt a boldog, izgalmas várakozást. Már beérkezett a vonat, már leszállt a repülőgép, jönnek az utasok... Aztán bekövetkezik a nagy pillanat, a találkozás. Ölelés, csókok, mosoly, örömkönnyek, boldogság. Valami ilyesmi előtt állunk mi is, csak még nagyobb megrendülés, még nagyobb öröm, még nagyobb boldogság lesz Jézussal találkozni. Mindent leleplező, mindent megbékítő, mindent megvigasztaló találkozás, ami után elcsitul minden fájdalom, felszáradnak a könnyek, begyógyulnak a sebek, és csak az öröm marad. Ez Jézus eljövetelének ígérete. Mi hát az életünkben a legnagyobb, a legfontosabb? Az, hogy ehhez a Jézushoz térjünk, hogy elfogadjuk Őt Megváltó Urunkat, hogy menjünk elé örvendezéssel! Balicza Iván KEDVES ELŐFIZETŐINK ÉS OLVASÓINK! Lapunk előfizetési díját a költségek növekedése miatt 1998. év elejétől sajnos emelnünk kell. Igyekeztünk a lehető legkisebb mértékben emelni, így az egyes szám ára: 48,- Ft lesz, az előfizetés egész évre 2500,- Ft. Természetesen továbbra is elfogadjuk, ha valaki negyed- vagy félévre fizet elő. (Ezért teszünk negyedévenként csekket a küldött lapba!) A megemelt árért Olvasóink az új kiadású 6 oldalas lapot kapják, bővebb tartalommal. Előfizetési díjak külföldön: Szomszédos országokba: 5.000,- Ft portóval együtt. Egyéb európai országokba és a tengeren túlra: 70 DEM vagy 48 USD, portóval együtt. Légipostával: 102 DEM vagy 70 USD. Külföldi előfizetéseket befizethetik PERSONAL ORDER MONEY csekken: Evangélikus Élet Kiadóhivatala H-1085 Budapest, Üllői út 24. vagy: átutalással Evangélikus Élet Szerkesztőség és Kiadóhivatal számlára. Számlaszám: OTP 11708001-20204127 Kérjük olvasóinkat a lap terjesztésére, előfizetők toborzására a megadott címünkre. Kiadóhivatal ígéretes éhség Már-már elhalványul emlékezetünkben az a bő negyven évi pusztai vándorlás, amely úgy nyolc éve mögénk került. Soha ne feledjük! Ezt nem csekély mértékben jellemezte az az államilag irányított „elvonókúra”, amelynek jegyében minden vallási igényt visszaszorítottak, értelmetlennek bélyegeztek, s ugyanakkor körkörös fojtogató rendszerrel igyekeztek az egyházakat lefogyasztani, megrontani, hűbéressé alázni, hogy azok hozzanak azért némi hasznot a pótvallásjellegű diktatúra konyhájára addig is, amíg történelmileg rövid idő alatt el nem halnak végleg. Mondhatni: be akarták deszkázni az eget. Idővel azonban valahogy mintha elfogyott volna a „deszka”, sőt az üggyel-bajjal összeeszkábált égelzáró konstrukciók is kezdtek rogyadozni, rá az ideológiai ácsok és segédmunkásaik fejére. Tájkép csata után: a behemót Góliát vesztett, Dávid pedig kezdi észrevenni, hogy további életútja is göröngyös. De még mennyire! Mintha nem lett volna sejthető, hogy a gazdasági és lelki sivatagból nem lehet egyhamar oázis, a többszörös elnyomás megszűntével vérmes remények lobogtak fel talán mindannyiunkban. Nem csoda ez, de: az első ádventkor, mind a Golgotáig, a Messiás személyéhez is igen erősen fűződtek politikai-nemzeti és általános jóléti váradalmak, olyannyira, hogy például a nagy kenyércsoda után királlyá akarták kiáltani Jézust, ami elől ő egyszerűen eltűnt (Jn 6,15). Sokan azért fordítottak neki hátat, mert nem bizonyult kedvük szerinti Megváltónak, aki végre jól szétüt a megszálló rómaiak között, népének nemzetközi karriert biztosít, s ehhez szinte mindent, mi szem-szájnak ingere. Csakhogy ő istenien különbet hozott ajándékul, hiszen jól tudta: az ember alapvető, óriási problémája nem a bőrén kívül, hanem azon belül van! A világ kritikus pontja maga az ember, aki beleragadt százarcú önzésébe, amelynek foglya, s ezért mániákusan kívül akarja pótolni azt, ami belül hiányzik, csak neki meg ne kelljen változnia. A karácsonyvárás bibliai értelemben egész lényünk áhítozása Isten ajándékára, „lelki szegényként éhezve és szomjazva” azt. Ez radikálisan azt jelenti: az Örökkévalótól nem azt óhajtom karácsonyra, amit jól meggondolt vagy szeszélyes kívánságaim hőn diktálnának, hanem azt a mérhetetlenül magasabbrendűt, amit életem és rendeltetésem Ura ítél fontosnak számomra. Egészségesen ki kell ábrándulnunk még kegyes önmagunkból is ahhoz, hogy belénk áradhasson a formáló megújulás. Szép a fenyőfa, a gyertyafény stb., de ha szívünk újjászületési sóvárgása hiányzik, akkor a leggazdagabb karácsony is koldusszegény. Adventi éhség és szomj nélkül bedugott kulacsot tartunk a forrás alá. „Éhezőket látott el javakkal, és bővel- kedőket küldött el üres kézzel” (Lk 1,53), olvassuk Mária énekében, a „Magnificat”-ban. Az áhító üresség nyitott, befogadásra kész; lelkünk a születendő isteni gyermek jászola. Neki aztán bennünk kell növekednie, hogy minden képzeletet meghaladó, csodálatos programja valósuljon meg formálódásunkban épülésünkre s embertársaink üdvére. Ennek természetesen megvannak a szerves közösségi összefüggései, mégis teljesen egyénre szabott, hiszen senkiből sincs két példány, és a világ Ura nem lehet olyan fantáziátlan, hogy minden emberét valami egyenruhás csokoládémikulássá préselné. Nagy viszont a baj a „bővelkedőkkel”, akik nem veszik észre, mennyire koldusok az Isten előtt, azaz valójában. Talán mindenük megvan - kivéve életük rendeltetésszerű értelmét. Lehet, hogy sokan irigylik őket, nem tudván, hogy bennük nem áhító, hanem ásító üresség honol - gondosan elfüggönyözve, hogy maga a tulajdonos se láthasson bele. (Ezt a belvilágűrt kell aztán kitölteni valamivel: presztízsszimbólumokkal, felpumpált öntudattal, hatalommal, alkohollal stb.) Vannak viszont, akik vallási/kegyességi önérzetben „bővelkednek” fölöttébb, s így az Úristen mintagyerekeinek képzelik magukat; netalán annyira „megtértek”, hogy eszükbe sem jut: ebből a felfuvalkodottság- ból kellene sürgősen megtérniük, egyrészt mert a legfejlettebb farizeizmusból sem égi illat árad, másrészt mert így elzárják saját belső érlelődésük útját. Baj pedig, ha valaki „életlemezén” meghibásodik a barázda: folyton visszaugrik a tű, s ugyanazt a dallamtöredéket ismétli makacsul s idegesítően. Ahogy keresztünket naponta föl kell vennünk, úgy kell megtalálnunk napról napra életünk Gazdájának számunkra kijelölt útját. (Hazánkra nézve is!) Üdvös, ha erre is éhesek és szomjasak vagyunk - különben üres kézzel távozunk ádvent Urának asztalától. „Koldusok vagyunk, ez az igazság” - ez volt Luther utolsó léírt mondata. Assisi Ferenc pedig Megváltója derűs szívű koldusának tekintette magát. Egy küszködő ’gyülekezeti vezetőt viszont így vigasztal a Jelenések köny- 've (2, 9): „Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy. ” Bár mindannyiunk élete lenne meggyőző párhuzamosa ennek a szegénylelkűségnek, éhség- nek-szomjnak, amelyhez Isten hatalmas ígéretei fűződnek. Dr. Bodrog Miklós A DÉLI EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE Bár ebben az évben csupán presbiteri üléseket keű tartani a törvény szerint, de a Déli Egyházkerületben közgyűlést is tartottak. Ennek oka az volt, hogy amikor 1989-ben dr. Sólyom Jenői felügyelővé választották, akkor kijelentette, hogy tisztét a zsinat befejezéséig vállalja el. Ez év nyarán - a zsinat befejeztével - lemondott tisztéről adott ígérete szerint. Az egyházkerület presbitériuma elvégezte a törvény szerint a jelölést, a gyülekezetek határidőre beküldték szavazataikat, és a választás eredményeként a közgyűlésen jelentették be dr. Sólyom Jenő újraválasztását. Ezért kellett közgyűlést tartani, hogy újból hivatalba iktassák a kerület felügyelőjét. A közgyűlésen elhangzott beszédében a felügyelő többek között ezeket mondta: Hét és fél évvel ezelőtt, egyházkerületi felügyelői beiktatásom alkalmán a Deák téri oltár előtt nagyon vegyes érzelmek töltöttek el, de valószínűleg így voltak ezzel a jelenlévők is. A rendszerváltozás előtti néhány évet külföldön, kutatómunkával töltve el, alig ismerhettek a gyülekezeti presbitériumok, amikor a három jelölt közül választottak. A rám leadott szavazatok így tulajdonképpen dr. Sólyom Jenő, volt teológiai tanár fiának szóltak elsősorban, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának másodsorban, s legfeljebb harmadsorban a Deák téri gyülekezet presbiterének. Többek között már csak ezért is fontosnak éreztem, hogy a választást ne tekintsem egy életre szólónak, hanem csak a zsinat végéig tartónak. Most, az újraválasztás után, megint csak vegyes érzelmekkel állok itt. A hét év alatt megismerhettek a gyülekezetek, a lelkészek. Talán nem szerénytelenség úgy éreznem, hogy a mostani választás már személyemnek szólt, annak az elismerését jelenti, amit az elmúlt években felügyelőként - beleértve mindazt, ami hivatalból ezzel járt, például a zsinatban - végeztem. (...) Az egyházkerület szervezetével kapcsolatos új szabályozás 2001-ig még nem lép érvénybe. Addig az egyházkerületben az egyházkerületi felügyelő feladatai ugyanazok, mint eddig, országos szinten viszont hivatalból egyetlen testületnek sem tagja; sem a jövőre új, tört ciklust kezdő országos közgyűlésnek, sem az országos presbitériumnak, sem a jövő tavasszal összeülő zsinatnak. Csak találgatni lehet, hogy ebben az átmeneti időben az egyházkerületi felügyelő eddig jogainak és feladatainak ilyen megkurtítása fe- ledékenységből vagy szándékosságból fakadt-e. Igaz, hogy az egyházkerületi felügyelő feladatai eddig sem voltak bőre szabottak, s a tisztséget betöltő a maga habitusának megfelelően alakíthatta, hogy mit hogyan vállal föl. Az elmúlt időben úgy éreztem, hogy alkatomnál, természetemnél fogva talán akkor tehetem a legtöbbet, ha az egyházkerületben - és azon túl is az egész Magyarországi Évangélikus Egyházban - az összetartozás érzését, az egymás iránt érzett felelősséget próbálom munkálni. Ezt célozta az, amikor évenként, lehetőleg mindig egy kicsit más szempontok szerint, igyekeztem az egyházkerület életének egy szeletét bemutatni. Ezt szeretném folytatni ugyanezzel a céllal a következő években is. (...) Az elkövetkező három év mindenesetre az új rend tanulásának ideje lesz. Sokszor évek kellenek ahhoz, hogy megrögzült szokásainkat levessük. (...) Látnunk kell azonban azt is, hogy ezt a tanulást nem tette könnyűvé a zsinat. Éppen az átmenet idejének szabályai nagyon vázlatosak, kidolgozatlanok maradtak, olyannyira, hogy emiatt rend helyett esetleg éppen káosz keletkezik. Rövid időn belül az új zsinatnak, mely maga már nem hivatkozhat a tanulóidőre, el kell végeznie azt a tisztázó munkát is, mely egyértelművé teszi, hogy a több helyen egymásnak ellentmondó paragrafusok közül melyik marad érvényben. Az egyházkerületi közgyűlés és presbitérium feladatait illetően is van ellentmondás a törvényben, de ez most még megkerülhető azzal, hogy az egyházkerület szervezete három évig még úgysem az új törvény szerint működik. Közben fel kell hogy bukkanjanak azok a kérdések is, melyek nincsenek vagy túl vannak szabályozva. Az alig szabályozott területek közé tartozik az egyház háztartásának ügye is. Az elkövetkező években is az egyik, többször visszatérő kérdés lesz az, hogyan is élnek anyagilag az egyházközségek. (...) Komolyabban kellene vennünk azt, hogy ha az anyagilag tehetősebb gyülekezetek nem segítik a rosszabb helyzetben lévőket, ha nem törekszünk az egyházközségek gazdasági autonómiája helyébe egy, a keresztyén testvériségen és az összetartozás érzésén alapuló modellt kidolgozni, s a lelkészek szolgálati terheit nem próbáljuk meg egyenletesebben szétosztani, akkor a Magyarországi Evangélikus Egyház egészének igehirdető szolgálata lesz a vesztes. D. dr. Harmati Béla püspök jelentését Melanchthon Fülöpre való emlékezéssel kezdte: „Ebben az esztendőben Melanchthon Fülöpre emlékezünk, aki 500 éve született (1497. február 16.). Emlékét október 30. óta szobor őrzi Teológiánk bejárata előtt. Iskoláinkat újraalapító egyházunk számára ma különösen is fontos, hogy Melanchthon személyén és működésén keresztül közelebbről is megismerjük a reformációnak éppen a közoktatás, a tudományok és művészetek szeretete iránt érzett elkötelezését. (...) Kerek hét hónap gyülekezeti és közegyházi eseményeiről kell számot adnom. Ezekből először is hadd emeljek ki három országos jelentőségűt: április 19-én Fóton a Mondák Intézet ötvenéves munkájára emlékeztünk. Hosszú évtizedeken keresztül ez az intézmény volt az egyetlen, ahol kántorképzés, gyülekezeti munkások képzése folyt, de nagy szerep jutott Fótnak az ébre- dési mozgalom konferenciái színhelyeként is. Áldott legyen mindazok emléke, gondoljunk itt id. Gáncs Aladárra, id. Zászkaliczky Pálra és Kiss Jánosra elsősorban, akiken keresztül Urunk áldást adott egyházunknak. Augusztus 23-24-én Pakson került sor az első Országos Egyházi Ihlálkozóra. (...) Szeptember 6-án Aszódon felszenteltük gimnáziumunk új épületét. Egyházunknak ez volt a legutóbbi évtizedekben a legnagyobb beruházása, ha teljesen készen lesz, akkor 800 milliónyi nagyságrendű. (...) Az egyes gyülekezeti eseményeket időrendben és csoportosítva sorolom. Új létesítményeket szenteltünk, illetve renoválások után ünnepeltük a következő helyeken: Tótkomlós, április 3. új szeretetotthon; Csömör, április 19. új gyülekezeti ház; Zalaegerszeg, június 4. 90 éves templom; Szarvas-Újtemplom, június 15.100 éves templom; Domony, augusztus 20. új parókiaépület és gyülekezeti terem; Budapest-Rákospalota, szeptember 28. 125 éves gyülekezet; Budapest-Rákosliget, október 4. templomrenoválás; Mezőberény II., október 5. 200 éves templom, renoválás; Surd, október 12. 200 éves templom, renoválás; Nemespátró, október 12. gyülekezeti ház kialakítása; Szepetnek, október 12. új parókia és gyülekezeti ház; Soltvadkert, október 26.160 éves templom megújítása; Kaskantyú, október 26. templomrenoválás; Budapest-Fasor, november 2. templomi színes ablakok helyreállítása; Ácsa, november 9. templomrenoválás... Lelkészavatások: Budapest-Cinkota, június 5. Blatniczky János; Budapest-Deák tér, augusztus 16. Aradi György, Beke Mátyás, Marossy Attila; Kecskemét: augusztus 16. Sánta Anikó, Skorka Katalin. Békéscsaba- Erzsébethely, szeptember 4. Kutyej Pál. Szekszárd, október 11. Szabados Regina. (...) Tisztelt Presbitérium, tisztelt Közgyűlés! A felsorolt események önmagukért beszélnek, és bizonyítják, hogy tgyülekezeteink, különböző szolgálati ágaink, ökumenikus kapcsolataink mennyire fejlődtek az elmúlt időszakban. Örvendetes, hogy nőtt az egyházban az önkéntes munkát vállalók és feladatot találók köre. Az a reményem, hogy egyházi életünk erőteljes fejlődése elsöpri azokat a kifogásokat, amelyek itt-ott még megtalálhatók, különösen az Ordass-Kör Keresztyén Igazság folyóiratában. Az Evangélikus Élet november 2-án megjelent számában dr. Nánai László békéscsabai gimnáziumi igazgatónk olvasói levélben közölte véleményét. Megjelent ugyanis egy felhívás a „kilátástalan” helyzetben levő magyar evangélikus egyházért a reformáció ünnepén történő imádkozásról. így néz ki egy „kilátástalan ” helyzetben levő egyház, mint ahogyan az előzőkben láttuk? Ordass Lajos püspökünk nevének megcsúfolása mindez! Vajon miért nem tudnak az események sodrában ők is munkához látni? (...)” Szólnunk kell arról is, hogy adminisztratív vonalon újra nyolc egyházmegyéje van kerületünknek. Az 1996. évi kerületi és országos presbiteri határozatok és kérések nyomán a zsinati törvényalkotás hozzájárult a Pest megyei Egyházmegye „Észak-Pest megyei Egyházmegye” és „Dél-Pest megyei Egyházmegye” néven történő kettéválásához. Jelentése további részében üdvözölte a püspök a két új egyházmegye már megválasztott elnökségét, Detre János esperest és dr. Roncz Béla egyházmegyei felügyelőt az Észak-Pest megyei, és Koczor Tamás esperest és Bárdossy Tamás egyházmegyei felügyelőt, a Dél-Pest megyei Egyházmegye felügyelőjét. Külön szólt az országos missziói lelkész, Gáncs Péter beiktatásáról, valamint a Budapest-Cinkotán megnyíló új Missziói Központról. Ez ugyan országos intézmény, de a Déli Egyházkerület területén működik. Új missziói lehetőségként említette a Pólus Centerben megnyitott ökumenikus egyházi központot, ahol könyvárusítás folyik, valamint egyházi programokról és egyházi dolgokról tájékoztatást tudunk adni az érdeklődőknek. Az új zsinati törvények végrehajtásának kérdését csak említette a jelentés, mert ezek a problémák az Országos Presbitériumra és Közgyűlésre tartoznak. Jelentését a püspök a heti igével fejezte be: „ Testvéreim, mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé. ” (2Kor 5,10) A két jelentés megtárgyalása során tudomásul vette a közgyűlés, hogy a kerület az új törvények értelmében nem küld tagokat a zsinatra. Néhány felmerült kérdésre adott rövid válaszadás után az ülés véget ért.
