Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-10-05 / 40. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 40. SZÁM 1997. OKTÓBER 5. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENKILENCEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT „Közülünk senki sem él önmagának bárcsak a szívünkben hordoznánk ezt az igét, és ne hagyna megnyugodni mindaddig, amíg majd sírunkba leeresztenek bennünket Albert Schweitzer — A TARTALOMBÓL “ OKTÓBER 6-RA EMLÉKEZÜNK! VAN SZÁMUNKRA HELY KIITOS - KÖSZÖNÖM! A soproni lelkésziktatás Több mint zavarkeltés Néhány hete a Római levél 16. fejezetén alapult az igehirdetés. A tizenhetedik verssel kezdődő szakaszban az apostol óv a zavarkeltőktől, azoktól, akik tanításukkal szakadásokat, botránkozásokat okoznak... „szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszemüek szívét. ” Az igehirdető hangsúlyozta, hogy a probléma ma is él. De egész más feszültségek keletkeznek a mai gyülekezetekben a hamis tanítások révén, úgy, hogy nem is azzal kell foglalkozni, amire akkor az apostol utalt, hanem a mai szakadásokkal, botránkozásokkal. Döbbenetes példával illusztrálta mondanivalóját. Egy házaspárnak, bármennyire szerették volna, házasságuk tíz esztendeje alatt nem született gyermeke. Határtalan lett az örömük, amikor az orvostudomány fejlődésének köszönhetően bekerültek az úgynevezett lombikbébiprogramba, ami az ő esetükben eredményesnek bizonyult. Az anya és az apa szervezetéből nyert sejtekből származó magzat az anyaméhbe ültetve zavartalanul fejlődött, és az anya egészséges gyermeknek adott életet. Néhány hónapig zavartalan volt a hívő, az Úristennek hálás édesanya boldogsága, amíg a gyülekezet bibliaórai közösségében nem rontotta el azt egy asszonytestvér. Azt mondta a megdöbbent édesanyának, hogy Isten akarata ellen cselekedtek a lombikbébiprogrammal. Ha az Úr nem akart nekik gyermeket adni, bele kellett volna nyugodniok. A megzavarodott anya a lelkészhez fordult, aki igehirdetésében az egykori zavarkeltők mai utódaiként jellemezte példának okáért az orvostudomány eredményeit elutasítók magatartását. Elmondta, hogy milyen nehéz volt a mélyen hívő édesanya kétségeit eloszlatni, megerősíteni abban, hogy Isten kegyelméből lehetett gyermekük, örömük, szeretetük Istennek tetsző dolog. Erőteljes volt az igehirdetés, mégis, vagy talán éppen ezért éreztem úgy, hogy a történet nagyobb nyilvánosságot, több tanulságot érdemel. Tálán orvos mivoltom is motivál, talán a családban, a baráti körben látott esetek is befolyásolnak. Hasonló eréllyel kell fellépnünk a mai ostobaságok - mert végül is erről van szó -, rajongások, tévtanok, zavarkeltések ellen, mint tette ezt egykor az apostol. Ez a példa nagyon jellemző. ÉS nagyon veszélyes. Mert mint többnyire a tévtanok, nagyon távoli kapcsolatban van az igazsággal, pontosabban az igazság érvényesülését kísérő gondokkal. A gyermek Isten ajándéka. Leküzdeni azokat a betegségeket, amelyek az anya vagy az apa szervezetében gátolják a gyermekáldást, Istennek tetsző cselekedet. Ugyanakkor nem korlátlan az ember szabadsága az élettel kapcsolatos beavatkozásokat illetően. Nemrég a birkák klónozása kapcsán írtunk erről. Vannak korlátok, de a lombikbébiprogram bizonyosan az élet természetes rendjének az érvényesülését segíti elő, semmiképpen sem jelent tiltott beavatkozást abba. Érthető és támogatandó volt az édesanya öröme, nem megszólást, hanem megértő, segítő szeretetet érdemelt a közösség részéről. Messzebbre, a mai misszióra is mutat, hordoz tanulságokat ez a történet. Erre gondoltam, amikor jelen lehettem a Missziói Bizottság azon ülésén, ahol annak örülhettek a bizottsági tagok, hogy ettől a munkaévtől kezdve megvalósult régi kívánságuk, Gáncs Péter személyében országos missziói lelkész irányítja ezt a meghatározó munkaágat. Nem is helyes a kifejezés, hiszen az egyház minden tevékenysége - közvetlenül vagy közvetve -, a missziót kell szolgálja. Jézus Krisztushoz kell vezetni az embereket. Különösen hangsúlyos ez az elmúlt fél évszázad után, amikor elhalványult a misszió, nem művelhettük, nem képezhettük magunkat, nem volt missziológia, sem a szó elméleti, sem gyakorlati értelmében. Alázattal újra kell tanulnunk Jézus tanítványaiként mindent, hogy a ma misszionáriusai lehessünk, hangsúlyozta a missziói lelkész. És el kell kerülnünk a csapdákat. Nem szabad rájátszanunk a materialista kor után a misztikum iránt megnőtt érdeklődésre, nem szabad gyors sikerekre törekednünk, teret engedve szélsőségeknek. A ma emberének, a tudományban, a technikában sosem remélt színvonalat elért embernek is szüksége van az Isten kegyelmére, szüksége van Jézus Krisztusra. Hiszen hozzásegíthette a tudomány az édesanyát és az édesapát a gyermekáldáshoz, de ahhoz, hogy gyermeküknek értelmes, tartalmas, egészséges élete legyen, ahhoz szüksége van az evangéliumra, Isten védő, oltalmazó szeretetére. Tanulnunk kell a missziót, az értelmes dialógust a ma emberével. Nem a tudomány, az ismeretek ellen, hanem hit és tudás ősi, természetes harmóniájában. Frenkl Róbert A Nemescsói oltárterítő Az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításának egyik legszebb darabja a nemescsói oltárterítő. A hímzett felirat szerint 1650- ben készült mű a Magyarországon található egyházi témájú textíliák sorában is egyedülálló. Pontos származási helyét nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy hosszú századokon keresztül a Vas megyei Ne- mescsó artikuláris gyülekezetében őrizték. Témája az úrvacsora. Az ábrázolás naiv bája és meleg hangvételű elbeszélő stílusa közel hozza az úrvacsorái történetet. Egy ovális asztal körül látjuk ülni Jézust és az apostolokat, kiknek neve latinul van alakjuk fölé hímezve. Sajátos módon a készítő kihagyta Simon és Taddeus apostolokat és helyükbe - János és Máté mellé - Lukács és Márk evangélistákat ültette. Jézussal szemben Júdás ül, akinek egyedül nincs glória a fején, és akinek kezében már ott látható a pénzeszacskó. A kép másik sajátossága az úrvacsorán részt vevők emberi mivoltának hangsúlyozása, melyet a készítő az apostolok vörös orrával és a Jézus ölében elszenderülő Jánossal ábrázol. A terítő négy sarkában két álló és két repülő angyal van, kezükben pálmaággal és győzelmi koszorúval dicsőítik Krisztust. Az asztal közepén élő húsvéti bárány, kehely és paténa látható. Az egész képet úri hímzés foglalja keretbe. Múzeumunknak ez a szép darabja kisplakát formájában kapható a Sajtóosztály kiadásában. ifj. Harmati Béla Az oltár és a gyülekezet között... Bajor lelkészházaspár beiktatása a soproni gyülekezetben. Amikor lelkésszé szentelt egyházkerületem akkori püspöke a kőbányai templomban, ezt mondta többek között kettőnknek: mindig így álltok majd ezután az oltár és a gyülekezet között... Szeptember 7-én a soproni oltár és a szépszámú gyülekezet között állt két fiatal német lelkész, egy lelkészházaspár, akik a soproni gyülekezet német nyelvű szolgálataira kaptak megbízást: Wolfgang Sprügel és Kerstin Sprügel. ÁLDÁST KAPNI az oltár és a gyülekezet között életünknek egyik legdöntőbb ajándéka. A fiatal lelkészek ezzel a bizonysággal vonultak be a templomba. D. Sze- bik Imre püspök, Christof Hechtel bajor egyháztanácsos, a helyi és környékbeli lelkészek, valamint a soproni presbitérium kíséretével, miközben hívogatóan zúgott városunkat betöltő, hazai egyházunk legnagyobb súlyú négy harangja. A templomot pedig betöltötte az orgona hangja, mely hatalmas hangerővel vezette a gyülekezet énekét, egyházunk himnuszát, az „Erős vár a mi Istenünket”. Az oltár előtt álló, beiktatásukra váró lelkészek először D. Szebik Imre püspök német nyelvű igehirdetését hallgatták IThessz 5,16- 18 alapján. Személyesen nekik szóló igehirdetés volt. Megkérdeztem ezért őket, hogy milyen visszhangot váltott ki bennük az igehirdetés?- A buzdítás főként örömre szólított bennünket. Számunkra ez volt a lényege: mindenkor van alapunk az örömre! Egyrészt Isten mindig ad annyi örömöt a munkához, amennyi szükséges, hogy szívesen tegyük azt. Másrészt akkor is örülhetünk, ha kísértés környékez. Ez is Istentől való, hogy ne legyünk büszkék saját teljesítményünkre. Öröm, hogy Isten szolgálatában állunk és itt is hordoz minket. Legyen a gyülekezetért végzett munkánk áldássá! Sok irányból kapták az áldást. A püspöki igehirdetésből, a bajor egyháztanácsos és az oltárnál szolgáló lelkésztárstól, és az összegyűlt lelkészektől. A Confirma éneklése is Isten áldásának erővonalait közvetítette. Hechtel egyháztanácsos erről, a mély benyomást keltett eseményről így nyilatkozott: Ha egyszer gyülekezeti lelkész leszek, örülnék, ha ilyen lelkészi áldás-gyűrű ölelne át beiktatásomkor. Ezután következett a beiktatott és megáldott lelkészek szószéki igehirdetése. ÁLDÁST ADNI csak megáldottak tudnak. Ebben a meggyőződésben hirdették az igét 4Móz 6,22- 27, az ároni áldás alapján. Először Wolfgang Sprügel az áldás sokoldalúságát tárta fel a gyülekezetnek, ahogyan azt sokan kapják konfirmációkor, esküvőkor és minden istentisztelet végén. Szülők is mondják gyermekeik tervére: „Ehhez áldásomat adom”. Áldást kívánunk születésnapra, vagy búcsúzáskor, amint édesanyám is mondja nekem: „Őrizzen meg téged az Isten!” Karesztségünktől a mai napig Isten áldása kísér” - fejezte be igehirdetését SprügeUelkész. Felesége folytatta az ige üzenetének tolmácsolását. Aláhúzta bibliai példák alapján, hogy az áldásnak mélysége is van. Izrael népét Isten áldásával kísérte a 40 évi pusztai vándorlás szenvedéseiben is. Ebből az áldásból erőt merítettek, újra és újra Isten kezébe helyezték életüket. Ami akkor érvényes volt, ma is aktuális nekünk, jó és nehéz napokban egyaránt. ÁLDÁST HORDOZNI csak a gyülekezettel együtt lehet. Szebik püspök magyarul is prédikált, ugyanazon textus alapján a gyülekezet felé fordult és kérte, hogy fogadják nyitott szívvel az ifjú lelkészházaspár szolgálatát. Az áldás közös hordozására az iírvacsora vételében kaptunk mindannyian erőt gyülekezet és lelkészek, hazai és külföldi testvérek, amikor Krisztussal és egymással közösségbe kerülhettünk. Itt van a forrása az örvendező szolgálatnak, amikor a bűnbocsánat örömével telik meg a szívünk és abból adunk másoknak is. A közgyűlésnek is ez volt az alaphangja: csak együtt lehetünk áldássá! Kebelei Ferenc felügyelő nyitotta meg a gyűlést és megköszönte egyházkerületünk püspökének és a bajor egyháztanácsosnak szolgálatát, és köszöntötte a beiktatott lelkészházaspárt. A bajor evangélikus egyház és hazai evangélikus egyházunk között létrejött megállapodás egyik gyakorlati megnyilvánulásaként kerülhettek gyülekezetünk szolgálatába. Szimon János igazgató német nyelven köszöntött. A vendégek üdvözlése után örömét és köszönetét fejezte ki, hogy ismét segítséget kapott a gyülekezet a német nyelvű szolgálatok végzésében. Biztosított a folyamatosság Sopronban és környékén, főként Ágfalván a német nyelvű istentiszteletek tartásában, valamint a német líceumi hitoktatásban és nem utolsósorban a német ajkú idős testvérek lelkipásztorolásában. Hechtel egyháztanácsos köszöntötte a gyülekezetét és a beiktatott lelkészeket. Átadta az őket ide- küldő bajor evangélikus tartomá- nyi egyház üdvözletét és tolmácsolta Hermann von Loewenich püspök jókívánságait és áldását a soproni gyülekezetben végzendő szolgálatukra. Az ágfalvi gyülekezet nevében virágcsokrot átnyújtó nőtestvér köszöntése szép befejezését jelentette a felemelő ünnepnek. Istenünk ismét jelét adta annak, hogy nem hagyja el most sem a múltban oly sokszor próbára tett soproni és ágfalvi, meg a többi környékbeli, a kitelepítéssel is megfogyatkozott gyülekezetét. Van lehetőség az anyanyelven hirdetett evangélium hallgatására és befogadására, amint erre a reformáció örökségeként hazánkban mindig nyitott kapura találtak a többnemzetiségű egyházak! Szimon János A Lutheránus Világszövetség és a Vatikán dialógus bizottsága az egységért augusztus 31. és szeptember 6. között Dobogókőn, a Man- réza Konferencia Központban tartotta soron következő ülését. A konferencia elnöke Walter Kasper Rot- tenburg-stuttgarti katolikus és Harmati Béla evangélikus püspök. Vezetésükkel tanácskoztak már korábban a bibliai megigazulás tan közös alapjairól és értelmezéséről, most pedig az egyház apostoliságáról, a püspöki tisztről, az apostoli szukcessio, és az oltári szentség (úrvacsora) kérdéseiről. A tanácskozás végén a Budapest- fasori templomban volt ökumenikus záró-istentisztelet. Ezen a két elnök szolgált az oltárnál, Harmati Béla püspök prédikált. Az első képen a társelnököket látjuk a fasori templom istentiszteletén, a másikon a konferencia résztvevőit. _ Országos Evangélizáció - Deák tér, október 18-19. Jöjjetek! Jézus példázatában a házigazda meg is indokolja a fenti hívást: „Jöjjetek, mert már minden készen van”. Ami várja a meghívottakat, az nem csupán a nagy vacsora terített asztala, hanem a házigazda szeretete, a találkozás öröme, az ünneplés nehéz hétköznapokat is feledtető békessége. Érthetetlen, hogy a példázatban elutasítják azt, ami nekik készül, ami érdekükben történne. Nem a házigazdát sértik meg, hanem önmagukat szegényeik meg végzetesen is. Hiszen vannak lehetőségek, amelyek elmúlnak, és nem térnek vissza többé. Büntetlenül nem lehet visszaélni Isten hívó szavával sem - tanít Jézus a példázatban, mert egyszer ez a szó nem ismétlődik többé. Szeretném megismételni a példázatbeli hívást: jöjjetek! Ami készen van, vagy lesz az országos evangélizáció két napjára, az nem csupán a megtervezett program és szálláshelyek, a templom csarnoka és a gimnázium termei - tehát a szervezés emberi feltételrendszere. Hiszem, hogy ezeken túl elkészítve vár mindenkit az is, amit egyedül Isten kínálhat mindenkinek: igéjének személyes üzenetét, hitünk erősítését, lelkünk békéjét, az egymással való találkozás örömének oldott légkörét. Jöjjetek! Isten szeretete mindenkit vár. Zászkaliczky Péter
