Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-09-21 / 38. szám
Evangélikus Elet 1997, szeptember 21. NAPRÓL NAPRA „Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hiI tünk.” ÍJn 5,4 ; VASÁRNAP „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” Jel 3,19 (2Kir 19,30; Zsolt 25,8-15; Zsolt 138; Mt 15,21-28; Róm 10,9-18; Zsolt 25). Jobban kedveljük a dicséretet és az elismerő szavakat, mint a feddést és a fenyítést. Ezek is lehetnek a szeretet megnyilvánulásai? Sokszor bizony nehéz elfogadni. Pedig így van. Ha figyelmes tanítványok vagyunk az Úristen iskolájában, tudnunk kell: ezt a „leckét” sem lehet átugomi. Lépcsőfok ez: az alázatos hit útján. HÉTFŐ „Megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt - az Úr maga mondja ezt.” Ézs 40,5 (ApCsel 28,28; lMóz 32,23-32; Lk 13,1-9). Lehunyom a szemem, és megpróbálom elképzelni. Azon a napon mindenki meglátja majd: az is, aki nap mint nap így imádkozott: „Jöjjön el a te országod”, az is, aki szeretett volna hinni Benne, de nem tudott, s az is, aki tagadta Őt, elfordított^ arcát, befogta fülét. A közömbösek, a tamáskodók, az ellenkező irányba futók is meggyőzeinek. KEDD „A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen.” IThessz 5,22-23 (Péld 8,13; ÍJn 4,4-11; Lk 13,10-17). Azoknak szól ez az ige, akik hajlamosak a méricskélésre. Akik úgy okoskodnak: a kis bűn, az apró füllentés, a csekélynek mondható vétek távol áll a gonosztól, inkább csak mulasztás, tévedés, legrosszabb esetben jellemhiba, emberi gyarlóság. Ne essünk ebbe a hibába! Isten mércéje más. A két kőtáblán kifejezett akarata egyértelmű! ^12 SZERDA „Nem engedi, hogy lábad megtántorod- jék, nem szunnyad őriződ.” Zsolt 121,3 (Zsid 12,12-13; Mk 9,17-27; Lk 13,18-21). A kérdés az, hogy kinek az oltalmában érezzük biztonságban ma gunkat, úgy igazán, kitől remélünk védelmet, ki az akinek jelenlétét tudva nyugodt az álmunk és egyenletes a lélegzetünk? Szenvedünk a fenyegetettségtől, már-már a félelemtől is (élünk. Az őrző-védő kft.-k virágkorát éljük, feledve, hogy van Őrizőnk. Nem szunnyad; Istenünk nem tart pihenőt, nem vonul vissza. Még egy percre sem! CSÜTÖRTÖK „Jézus azt mondta tanítványainak: íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lk 24,49 (Zsolt 18,33; Ézs 49,7-13; Lk 13,22-30). Erő nélkül semmi sem megy. A fizikai és lelkierő-tartalékaink időnként kimerülnek, de pihenéssel, összpontosítással, külső segítséggel ismét feltölthetők. A mennyei erő, az más. A Szentlélek csak egyféleképpen „vételezhető”: az Úr Jézus által. Ő küldi - hogy legyen erőnk. PÉNTEK „Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Őrüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt.” Jel 19,6-7 (Zsolt 103,19; Jn 9,35^11; Lk 13,31-35). Az elégedettség, a hála, az Isten ajándékaiból táplálkozó élet természetes velejárója, egyenes következménye az öröm. Igen, van okunk ujjongásra, hiszen szabadok vagyunk. Megváltásunk nem ideiglenes, nem máról holnapra szól! SZOMBAT „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” Ézs 65,24 (Róm 5,8; Ef 4,1-6; Lk 14,1-6). Isten szeretete úgy vesz körül minket, hogy közben mindig előttünk is jár. Még meg sem fogalmazódott a gondolat, nem született meg a vágy, nem szakadt fel a panasz és nem hangzott el a kérés, Isten már tud róla. Az Úr előtt nyitott könyv az ember, s Ő ennek a „könyvnek” jól ismeri minden sorát. Kőháti Dóra Van OTT Valaki? Van ott valaki? - kérdezzük, amikor a telefonvonal túlsó vége néma. Van itt valaki? - hangzik, amikor egy nyitott lakásba belépünk, de nem fogad senki. Van ott valaki? - kérdem, amikor hivatalos elintéznivalóm akad, de nem vagyok biztos benne, hogy tart még a félfogadás. I v i Van ott valaki? - kérdezed!, amikor felnézel az égre és megszédít a világmindenség végtelensége, méretei. Vajon van ott valaki? Valaki, aki rendezi és pályáján tartja a világegyetemet. Vagy véletlen az egész? Minden elismerésem ateista embertársaimé. Valóságos szellemi bravúr elhinni, hogy a minden- ség, beleértve Földünket és a rajta lévőket - a véletlen műve. Ez nekem nem sikerült. Nagyon akartam nem hinni, korszerű szerettem volna lenni, de nem ment. Csak hinni tudok - nem csupán valakiben, hanem egy személyes élő Istenben. * Van ott valaki? - Ha kiderül, hogy van - megijednél és elkezdenéd „ráncba szedni” életedet. De ha kiderülne biztosan, hogy NINCS OTT SENKI - még jobban megijednél. Hemingway nagyon megijedt attól a gondolattól, hogy nincs ott senki. így fogalmazta meg rémületét: Az élet egy rossz tréfa, utazás a semmiből a semmibe. Nem is bírta ép ésszel elhordozni ezt a véleményét, élete szörnyű végét ismerjük. Ugye, tudod, hogy van ott valaki! * Tálán ezt mondod: biztos, hogy van ott valaki, mert valakinek csak kellett teremtenie mindezt, de Ő most nagyon messze lehet.- mindennap 210 ezer újabb éhező száj van a világon;- 2000-ben 6 és fél milliárdan leszünk a Földön. Mi lesz akkor?- az Egyesült Államokban évente 142 millió tonna füst és mérgező gáz kerül a légtérbe;- a tenger 8 év alatt 85 ezer hordó radioaktív hulladékot nyelt el. VAN OTT VALAKI? Ha igen, miért engedi, hogy nézheti? Van válasz erre is, de most még maradjunk annál: tudhatom-e biztosan, hogy van ott valaki? Egy személyt úgy tudok bizonyítani és megismerni, ha kapcsolatra lépek vele. Ha válaszol, létezik.- amikor beleszólnak a telefonba, tudom, hogy van a túlsó végén egy ember;- ha kiszólnak a belső szobából: fáradjon beljebb! - tudom már: otthon vannak. Aki beszél, az létezik. * Éppen így Istenről is leginkább szavai árulkodnak. Isten szólt hozzánk, üzen nekünk ma is és szavai felpezsdítik életedet. Szavak ezek, feketén-fehéren, olvashatóan. Nem sugallatok, kusza álmok, elragadtatott pillanatok. A Biblia szavai - Isten szavai. Maradi, unalmas, fantáziátlan? Próbáld ki! Kezdd el olvasni azzal a hittel, hogy a Bibliában „randevúra” készülsz Istennel. Meglátod: találkozni fogsz vele és soha többé nem lesz kérdés számodra: van-e ott valaki? Jeremiás próféta több ezer éve ezt mondta: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem. Szavad vidámságot szerzett nekem és szívbéli örömöt.” Én ugyanezt mondom. És te is ugyanezt fogod mondani. Bálint Józsefné A HASZONLESŐ VALLÁSOSSÁG Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az előírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a MINDVÉGIG A kormányos, aki együtt hajózik a hajó utasaival és magával a hajóval, akkor állíthatja azt, hogy megmenekült, amikor egy enyhe és viharoktól védett kikötőbe érkezik. A földmíves, aki a földbe szórja a magvakat, majd sok fáradsággal ápolja, őrzi azokat, akkor nyugszik meg fáradozásaitól, amikor a magok többszörösét a csűrébe gyűjti. A küzdőpályán futásra vállalkozó ember akkoi* büszkélkedhet, amikor a pályadíjat elnyerte. Aki az ökölvívásra iratkozott fel, akkor dicsekedhet, amikor koszorúját már átvette. És soijában így vannak mindnyájan a többi küzdők és mesterek... Úgy vélem, ugyanígy van ez a hittel is, amit mindenki gyakorol közületek. Akkor lehet megítélni, hogy valódi volt, amikor ugyanaz maradt egészen az életből történt eltávozásig. (Apokrif iratok, részlet János cselekedetei című iratból.) szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbnak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegőknek nyomorogni kellene. Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét. Isten jósága nem hizlalda és nem jótékonysági intézmény. Az isteni szeretet sugárzása semmihez nem hasonlít kevésbé, mint a jótékonykodáshoz, a vágyak kielégítéséhez. Ha vágyaid közül ki tudsz bontakozni, akkor éred el Istent. Weöres Sándor Pályázat Az Alberti Evangélikus Egyházközség pályázat útján kívánja betölteni általános iskolájának igazgatói állását. Pályázhat az erre elhívást érző evangélikus vallású pedagógus, aki egyházközségének hűséges tagja, megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezik (min. 10 év), erkölcsileg feddhetetlen, példamutató keresztyén életet él. Ä pályázat feltételeit részletesen a már érvényben lévő „Az egyház intézményeiről és egyesületeiről” szóló VIII. törvény 48. §-a tartalmazza. Jelentkezési határidő: 1997. szeptember 30. Érdeklődni a lelkészi hivatalban: Albertirsa, Pesti út 106. Tel: 53-370- 179. IRODALMI PALYAZAT Az Alterra Svájci-Magyar Kiadó pályázatot hirdet „Anyaság, gyermek, család” témakörben, önálló kötettel nem rendelkező szerzők számára, életkortól függetlenül. A pályázatra verset és rövid prózát várunk. Pályázni max. 20 gépelt oldalas anyaggal lehet. Felbélyegzett válaszboríték mellékelése esetén minden pályázónak válaszolunk. A bírálóbizottság az írószövetség tagjaiból áll. A legjobb írásokat a kiadó antológiában megjelenteti. Beadási határidő: 1997. szeptember 30. Cím: Alterra Svájci-Magyar Kiadó, 1054 Budapest, Széchenyi u. 1. D/A 1.5. Tel.: 153- 2176. A borítékra kérjük, írják rá: „Család”. A VASARNAPIGEJE IGAZODJATOK EGYMÁSHOZ lKor 1,10-17 Bizony, sok gyülekezet terhe az, amit igénkben Pál apostol tárgyal, és én hiszem, hogy Isten segítségünkre lehet ma is a gyülekezeti, közösségi viszályok rendezésében. Fontos azt is tisztázni, hogy a bibliai etikai normák a nem hívő emberek számára gyakorlatban semmitmondók. Mert az, hogy valaki egy bibliai mondatot Jézus szájából vagy egy prófétától, vagy Pál apostoltól szép gondolatnak tart, ez a hit, az Isten ügye és a gyülekezeti állapota szempontjából lényegtelen. A hit sohasem az intellektus önkielégítése, mert attól, hogy valaki gyönyörködik egy szép gondolatban, még nem fog hinni. Ez lehet formai élmény is, de aki elkezdhet hinni, az gyönyörködni fog Isten minden gondolatában, abban is, amit az emberi esztétikai érzék nem titulál, nem talál szépnek. Azt hiszem, ezt nevezzük meggyőződésnek. Ez a leghangsúlyosabb szava ennek a szakasznak. Sokszor használjuk ezt a szót úgy, mintha mi is rendelkeznénk ezzel az erővel, de tisztázzuk: az 0 igazságáról egyedül Isten tud minket meggyőzni, és meg is akarja ezt tenni. Pál apostol egységről beszél, ugyanarról az érzésről és ugyanarról a meggyőződésről, hogy ily módon „igazodjatok egymáshoz”, vagyis „ne legyenek köztetek szakadások!” És itt azt is el kell mondani, hogy ez teljes mértékben a gyülekezetre vonatkozik, a hívők közösségére, hiszen egy hívő ember és egy még vagy már nem hívő nem tud igazodni egymáshoz, a szó bibliai értelmében. Ez persze ne jelentsen a hívő részéről megvetést, gőgöt és elfordulást, elzárkózást, hanem imádságot, könyörgést a másikért és bizonyságtételt alkalmas és alkalmatlan időben! Ugye ez az, amit egy hitetlen ember számára előírni hiábavalóság. A hívők egysége viszont Isten sze- retetének erejéről szól, ami meggyőzheti a hitetlent. Ezért ne legyenek szakadások. A szakadások megelőzésének is csak egy útja van, „egyféleképpen szóljatok”, Vagyis ha nem szakadunk el a Szentírástól. Valaki azt mondhatná: „Na, ez követhetetlen, hiszen mindenki úgy magyarázza az írást, ahogy akarja.” Ez igaz is mindaddig, amíg emberi tekintélyeket követünk. Lehet ez egy elismert teológus, vagy egy szakadár szekta- prédikátor, ha emberek tehetik fel a hangsúlyt, nem lesz egység. Szeretettel emlékeztetlek benneteket, Pál a meggyőződésről beszél, arról, amikor az Úr győzött benned, és felkerül az egyetlen hangsúlyjel a Szentírás értelmezésére, az ige hirdetésére és az ige hallgatására. Ez az egyetlen hangsúly pedig az Úr Jézus Krisztus. Ne az legyen hát a mérték, hogy szépen beszélt-e a pap, vagy jól be- szélt-e, vagy hol hogy mondják, hanem az, hogy hirdeti-e a Krisztus evangéliumát tisztán és igazán. Mert lehet úgy beszélni, hogy magadnak gyűjts híveket, meg úgy is lehet, illetve szerintem csak úgy szabad, hogy az Úr Jézusnak... nagy harc ez, higgyétek el! Fűke Szabolcs IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus, te gyűzz meg minket arról, hogy a keresztről való beszéd nem bolondság számunkra, akik az által tartatunk meg a jó életre és az örök életre! Ámen. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz. szeptember 20., szombat: „Lélektől lélekig”. szeptember 21., vasárnap: „Élő víz- cseppek” - igemeditációk. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. PÁRBESZÉD címmel az evangélikus és a római katolikus egyház közötti dialógusról készült műsort közvetít a TV1 szeptember 25-én, csütörtökön 18 órakor. Az összeállítás a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán küldötteinek dobogókői találkozóján készült, de szó lesz a találkozó előzményeiről is. lÉtI ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. szeptember 21. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úiv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Kőháti Dóra; du. 6. dr. Széchey Béla; n., Modor! u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Békásmegyer, in Víziorgona u. 1. de. fél 9. Donáth László; Csillaghegy, ül., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, ÜL, Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV, Leb- stück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Bolla Árpád; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Nagy Zoltán; du. 6. Muntag Andomé; VHL, Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vm., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Ihmás; X., Kerepesi út ő9. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Rözse István; de. 11. (úrv.) Rőzse István; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegy- vidék, xn., Tarcsay V. u. 11. de. 9. (úiv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Tákács József; du. fél 7. Vári Krisztina; XIII., Kassák L. u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; xm., Frange- pán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Thmásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Thmásy Iá- más; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Sánta Anikó; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kósa László; Rákoscsaba, XVII., Pé- celi út 146. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kósa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 17. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet ól- tári igéje: Mt 18,19-20; az igehirdetés alapigéje: lKor 1,10-17. HETI ÉNEKEK: 446,265. „ERÓS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán szeptember 22-én, hétfőn 1330 órakor. Előtte, 13.20-kor evangélikus korálismertetés lesz. HAZAI ESEMENYEK DEÁK TERI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT szeptember 28-án, vasárnap 18 órakor PER KYNNE FRANDSEN dán orgonaművész estje. Műsoron dán zeneszerzők művei. TEOLÓGIAI NAPOT rendez a Keresztény-Zsidó Társaság Pécs, Fürdő u. 1. sz. alatt a Zsidó Hitközség épületében. Témája: a Szent Iratok. Ökumenikus előadók tartják az előadásokat. Az Iharosberény-Vései Társgyülekezet lelkészi állása megüresedett 1997. július 20-án. A lelkészi állásra az egyházközség pályázatot hirdet. Javadalom az országos átlagnak megfelelő. Elsősorban lelkészházaspár jelentkezését kérjük. A jelentkezést az Iharosberény-Vései Evangélikus Egyházközség címére (8725 Iharosberény, Rákóczi u. 9.) vagy a Somogy-Zalai Evangélikus Esperesi Hivatalba (8856 Surd, Hősök tere 15.) lehet küldeni. A MPKE Pszichológiai Szakosztálya szeptember 23-i, keddi ülésén dr. Sülé Ferenc ov. pszichiáter főorvos tart előadást a Lélektani családgyógyításról. Helye az OMIKK Klub, VIII., Múzeum utca 17. Apróhirdetés Rózsák, gyümölcsfák, örökzöldek. Vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kéije díjmentes katalógusunkat! Szálkái kertészet, Budapest Pf. 5. Tél.: 206- 1368. Személyes árusítás: Budapest ül., Zsófia u. 16. Gyászruha és kellékbolt. Bp. V, Bárczy István u. 10. Tel.: 117-1659 (Deák tér mögött). MESTERMŰ A DIGITÁLIS ORGONÁK KÖZÖTT JOHANNUS ÚTMUTATÓ 1998. és EVANGÉLIKUS NAPTÁR 1998. még előjegyezhető szeptember 30-ig a Sajtóosztályon. Csendesnapot rendez az EKE (Evangélikusok Közössége az evangéliumért) 1997. szeptember 27-én szombaton de. 10-től du. 4-ig a Kispesti evangélikus templomban. Délben üdítőt biztosítunk. Cím: Bp. XIX., Templom tér 1. Szeretettel várjuk testvérünket. A Külmissziói Egyesület szeptember 29-én, hétfőn du. fél 6 órakor a kelenföldi gyülekezeti teremben (XI., Bocskai u. 10?) összejövetelt tart, amelyen Bolla Árpád „Rendhagyó külszolgálat" Toronyóra-készítés, felújítás! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra-készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel/Fax: 260-7065,06 (30) 492-915. 32 éves férfi keresi Krisztusban újjászületett hajadon ismeretségét. Jelige: „Hajnal”. Mesterségünk „titkai”:-csak a valódi sípok hangjához mérhető hangminőség-egyedülálló megbízhatóság -iatonálhatóság a helyszín akusztikája és a felhasználó ízlése szerint -páratlan típusválaszték •templomi klépítettségü hangsugárzás a legkisebb modelleknél is -ellenőrizhető, felkereshető hazai referenciáit . -egyedi szolgáltatások, ingyenes akusztikai felmérés -5 éves garancia-kedvező árak és fizetési feltételek Várjuk érdeklődőinket a holland Johannus Orgonagyár magyarországi képviseletén: SPEED-EX Kit GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntö mester 2162 örbottyán, Rákóczi ót 119. Pf. 3. Iklefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 3304394 QD címmel tart előadást vetített képekkel. Szeretettel várják az érdeklődőket. 1056 Budapest, Irányi u. 17. HI. 1. Tel/fax: 1184)768 vagy 118-0191 Szeptemberi 50%-os könyvvásárlási akciónk! Az alábbi könyveket ajánljuk megvételre: eladási ár 68,- Ft engedményes ár 34,- Ft Akinek a szíve lángolt (Gáncs A) Bodrog M.: Betegágyon 110,- Ft 55,- Ft Görög T.: Imakönyv 86,- Ft 43,- Ft Grünvalszky K.: Énekek éneke 81,-Ft 40,-Ft Harmati B. id.: Egészségünk üdvösségünk 49,-Ft 25,-Ft Kutas K.: Egy emberélet 65,-Ft 32,-Ft Scholz L.: Fények s felhők alatt 99,-Ft 49,- Ft Scholz L.: Jót várj! 83,-Ft 41,-Ft Veöreös I.: A harmadik egyházi út 71,-Ft 35,- Ft Veöreös I.: A középpont felől 259,- Ft 129,-Ft A könyvek kaphatók a Sajtóosztály Könyvesboltjában (1085 Bp. VIII., Üllői út 24.), illetve telefonon megrendelhetők: 117-5478,117-1108. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970038/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 037 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési dfj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!