Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1997. JANUÁR 5. ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT Koldusod vagyok! Tőled függ mindenem, mindennapi kenyeret és mindennapi kegyelmet Te adsz. Gyermeked vagyok: csetlő-botló, gyarló, hálátlan - de gyermeked. Tudom, hogy segítesz. Mint járni tanuló gyermeket, kézen fogva vezetsz. Tudom, hogy szeretsz. Jelszóm: Isten segít, Isten ismer, Isten szeret. Idézetek egy újévi imádságból A TARTALOMBÓL — KÉSZÜLÜNK A IX. EVANGÉLIKUS VILÁGGYŰLÉSRE (2.) KAPOLNASZENTELES A GYARMAT UTCÁBAN ÜLÉSEZETT AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS MEGGYÚJTOTT, HOGY VILÁGÍTSAK AZ EV IGEJE: O JÉZUS MONDJA: MIT HASZNÁL AZ EMBERNEK, HA AZ EGÉSZ VILÁGOT MEGNYERI, ÖNMAGÁT PEDIG ELVESZTI, VAGY ROMLÁSBA VISZI?” EMLÉKTÁBLA D. ORDASS LAJOS PÜSPÖK LAKÓHAZÁN Élő reménységgel... Mindenki tapasztalja, hogy az újnak valami ilönös varázsa van. Új játék a gyermeknek, új ruha, pő, új lakás, új munkahely, új környezet. Valami nső nyugtalanság van mindenkiben, hogy változás, daini új élmény legyen az életében. Aki teheti, ezért utazik sokat, hogy új országot, epet, szokásokat ismerjen meg. Még ha valaki beteg így öreg is, alapjában azért olvas, hogy valami újat merjen meg. Igen, a könyv is, egy író is azért tud onzani, mert valami újat mond. A tudományban is az haladás, ha a tudós vagy kutató valami újat fedez el. Az alkotó, a kreatív ember épp azért értékes, mert /alami újat hoz létre. Ha találkozunk valakivel,, többnyire így kezdődik a »eszélgetés: - „Mi újság?” És izgalmas hallani valami ijati Ezért olvasunk újságot, nézzük a tévét, hall­atjuk a rádiót. Újév napján örömmel és hálával köszönjük meg istennek az új esztendőt. Van ebben is valami érdekes- elgondolni, eltervezni, mit fogok csinálni az új ívben, gyermekeim, unokáim sorsa hogyan alakul... De azért valljuk meg, hogy az új sokszor nem csak onzó, hanem szorongató is tud lenni. Félelmetes is ;het az új - mert ismeretlen. Mikor első szolgálati ílyemre utaztam, bizony volt bennem félelem is: ilv'm lesz az ismeretlen város, az ismeretlen munka, ismeretlen főnök, az ismeretlen körülmények. 1997 - különösen tele van ilyen kérdésekkel. “Tran nevezhetünk minden új évet egy alagútnak: 1 yan kezdődik, mit hoz majd, milyen terhek, glepetések várnak, talán egyéni és családi meg- pbáltatás, súlyos betegség, anyagi gondok... Egy alagút tátja fel sötét száját! Népünk már évek ta várja a gazdasági válság „alagútjának” végét. \ annak, akik pesszimisták, van, aki bizakodik: kifelé legyünk a bajokból... ”okan reménytelenül indulnak. Fiatalok talán állás ■ leikül. Öregek talán magányosan, nehéz családi hát- I érben. Mit hoz az új év... I Mi keresztyének azonban nem indulhatunk I :ménytelenül. Éppen azért nem, mert újév napja I indig egyben Jézus nevének ünnepe. Az Ő neve I edig azt jelenti: Szabadító! És ez reménységet kelt - J ersze csak azokban, akiket Isten igéje újonnan szült ■ .élő” reménységre. Élő reménység csak az, ami a I Szabadítóval, Jézussal van kapcsolatban. 1997 elején I; örömmel és bátran indulhat az, aki tudja, hogy \ Velem vándorol utamon Jézus...” Jönnek félelmek, aggódás, bizonytalanság, nehéz napok, súlyos terhek- de van Megváltónk, akiről a Biblia azt mondja: Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja I >an reátok. Évi igénk Lukács 9,25: „Mit használ az embernek, ha gész világot is megnyeri, önmagát pedig elveszti... ” előző versekben viszont azt olvassuk, hogy aki szti a maga életét Jézusért, örök életre tartja meg. Biblia ígéretei mindig megbízhatóak. Jézus meg- .ást ígér erre az évre is. De mindig ott a feltétel: aki '"eszíti a maga életét... Aki tehát feladja a maga ;pzelte utat, aki átadja életét, sorsát Jézus kezébe. Jézus neve annyit jelent: „Szabadító”. De hiába van így, ha nem veszem igénybe. A gyógyszer is hiába van ott az éjjeli szekrényen, ha a beteg nem veszi be. Újév napja van. Bizonyára már sokan megvették a bibliai Útmutatót. Ez éppen arra akar biztatni, hogy bizalommal és örömmel induljunk ebben az évben. Nem egy sötét „alagút” bizonytalanságában kell botorkálnunk. Minden egyes napra egy nevünkre címzett borítékban ott van az ige, amely fényt, vilá­gosságot, vezetést akar adni. A zsidók a pusztai vándorlásban naponta kapták az égből hulló, éltető mannát. A hangsúly azon van, hogy naponta. Az előző napi nem elégíthette ki éhségüket, nem újíthatta meg erejüket, ami a vándor­láshoz kellett. A la lr csak akkor veszik elő a Bibliát, amikor gond, betegség, csalódás szakad rájuk, azok sohasem fogják megtapasztalni az igének azt az erejét, ami gyógyít, táplál, erősít, amiről Jézus azt mondja, az életnek kenyere. Amit nem hagyhatunk el egyetlen napra sem, mert elgyengüléshez, betegséghez, lelki halálhoz vezet. Az egyház népe úton van. Hazafelé tartó, vándorló nép. Ehhez az úthoz erő kell! Vegyük igénybe, ne December 9-én a déli órákban a Budapest XII., Márvány u. 23. számú ház bejáratánál a Magyarországi Evangélikus Egyház emléktábláját leplezték le. Gyülekezeti tagok, egyházunk vezetősége és az éppen fővárosunkban ülésező európai evangélikus egyházak vezetői és püspökei vettek részt a leleplezésen. Az emléktábla előtt először D. dr. Harmati Béla püspök tartott megem­lékezést: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsoltárok 46,2). A zsoltáríró imádságával emlékezünk most D. Ordass Lajos püspökünk életére. Eljöttünk mint család, gyermekei, hozzátar­tozói, rokonság. Eljöttünk mint gyülekezet, Budapest-Deák tér, Budapest-Budahegyvidék. Eljöttünk mint Magyarországi Evangélikus Egyház, eljöttünk mint a Lutheránus Világszövetség európai tagegyházai püspöki konferenciája most éppen fővárosunkban ülésező összejövetele. Itt vagyunk a Lutheránus Világszövetség egész ökumenére kiterjedő közössége nevében, hiszen püspökünket kétszer választották meg, 1947-ben és 1957-ben a Világszövetség alelnökének, de az állami önkény nem engedte meg, hogy gyakorolja hivatalát. Jézus Krisztus tanújára emlékezünk, aki após- _ toli küldetéssel végezte szolgálatát olyan idők­ben, amikor az embertelenség, a jogtalanság uralkodott. Megalkuvás nélkül, Istenben bízva vezette egyházát és türelemmel viselte a börtönt, a megaláztatást, a félreállítást. Emlékezzünk most hálaadással mindazért a sok áldásért, amit rajta keresztül adott Isten, emlékezzen a család, a gyülekezetek, az egyház és a Lutheránus Világszövetség. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban!”* ♦ Szépfalusi István, Ordass Lajos Önéletrajzi és Válogatott írásai szerkesztőjének megemlékezése: Püspök Urak! Kedves Vendégek! Ordass Lajos Önéletrajzi és Válogatott írása­inak szerkesztőjeként igazolom: ezt az emlék­táblát a Magyarországi Evangélikus Egyház mai vezetősége valóban a lakóhelyre helyezte el. Kö­zülünk senki sem állította, hogy a lakóhely a 23- as szám helyett a 28-asban van, vagy nem emlé­keznek rá pontosan. Meg lehetnek tehát győ­ződve arról, hogy ma nem kísérelték meg Önö­ket és az utókort félrevezetni. Ordass Lajos püs­pök 1951 szeptemberétől haláláig, azaz 1978. augusztus 14-ig, vagyis kerek 27 évet élt ebben a házban. Megnyugtatom a még élő félrevezetőket: ahogy a kötetekben sem neveztem meg őket, vessük meg azt az^ erőt, amelyet Isten naponként felkínál nekünk az Útmutatóban! Ma amikor Boldog új évet kívánunk egymásnak - és magunknak -, fogadjuk el a 184. énekünk bizony­ságtételét: „Ha Jézus Krisztus jár velünk, Ő a mi utunk, életünk Bár évre, évek tűnnek el. A szívünk hálát énekel. Kegyelme hordoz szüntelen. Nem gyötör gond és félelem. És minden percnek célja van, Ha őt szolgáljuk boldogan. Keresztje győztes, szent jelünk Az élő Jézus jár velünk Ő áld meg percet, éveket, Őnéki mondunk éneket: Dicsérünk Téged Jézusunk, Nevedben bátran indu­lunk Követjük lábad szent nyomát, És minden évünk téged áld. ” Gáncs Aladár ma sem teszem. Meggyőződésem ugyanis, hogy hazánkban a Magyarországi Evangélikus Egy­ház a Krisztus követésének útján, az evangéli­um szellemében „lépéseket tett a megbékélés felé”. Magyarország többi úgynevezett törté­nelmi keresztény egyházának képviselőivel egyetemben ugyanis már a ,rendszerváltást megelőzően, de azt követően is, magatartásá­val támogatta közép-európai térségünkben a kiengesztelődést. Hasonlóképpen járt el a magyar kormány, amikor az ország határainak megnyitásakor hozzájárult az éppen időszerű német-német kérdés rendezéséhez, s ingatag politikai fede­zete ellenére és a második világháború emléke­zete miatt nem mindenki örömére vállalta a példamutatás kockázatát. Kérem, tekintsék azt kiengesztelődési politikának, amikor Magyar- ország kormányai a rendszerváltás után készek voltak lépéseket tenni a megbékélés irányában, és az alapszerződések megkötésekor fennálló bizonytalanságok és kiszámíthatatlan követ­kezmények ellenére mégis vállalták azokat és - a térségi nemzetiségi kérdések teljes tudatában - békejobbot nyújtottak Ukrajnának, Szlováki­ának és Romániának. Ebben az összefüggésben Az emléktábla szövege: E HÁZBAN ÉLT D. ORDASS LAJOS (1901-1978) EVANGÉLIKUS PÜSPÖK AKIT 1948-BAN ÉS 1958-BAN ERŐSZAKKAL TÁVOLÍTOTTAK EL HIVATALÁBÓL. SZEMÉLYE VILÁGÍTÓ FÉNY VOLT AZ EMBERTELENSÉG SÖTÉTSÉGÉBEN, PÉLDA A KRISZTUS-HIT BÁTOR VÁLLALÁSÁRA, A MEGALKUVÁS NÉLKÜLI HELYTÁLLÁSRA. MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 1996 hadd utaljak az 1995. évi kecskeméti ökumeni­kus konferenciára, ahol éppen a keresztény egyházak végeztek úttörő munkát, és nem raj­tuk múlt, hogy eredményeket eddig leginkább csak Szlovéniával és Horvátországgal sikerült elérni. A magyarországi rendszerváltást követően a Magyarországi Evangélikus Egyház stuttgarti bűnvalló nyilatkozatként fogadott döntése után végül is - mindenki számára elfogadhatóan - megszületett az egyházi bíróság ítélete, amely Ordass Lajost post mortem visszahelyezte az őt megillető püspöki szolgálati jogkörébe. A diva­tos politikai (jogi) kifejezést tudatosan kerü­löm, mert Krisztus tanítványainál ilyetén evilá­gi elégtételről az én Bibliámban sehol sincsen szó. Excellenciás Uraim! Eljöttek ide az európai evangélikus püspökkari konferencia alkalmából, hogy tisztelettel adózzanak egyházunk sok szen­vedést viselt püspökének. Köszönöm ezt a gesz­tust. De engedjék meg, hogy felhívjam figyelmü­ket arra, nyugati egyházaikban még élnek olya­nok, akik az elmúlt évtizedekben, amikor a nem­zetközi politikában és az egyházakban divatos volt a mindenáron való békekötés, az Önök elő­dei részéről ők háttérbe szorultak, egyszóval se­beket szenvedtek a magyar ecclesia militans szolgálatában. Ők is talán méltóak ma egy szó­ra! Fogadják el tőlem e néhány gondolatot ­Martin Luther Kinget idézve - jó szándékra vá­ró éjféli kopogtatás gyanánt! * Ishmael Nokónak, a Luterhánus Világszövetség főtitkárának avatóbeszéde: Kedves Testvérek! Néhai Ordass Lajost, a Magyarországi Evan­gélikus Egyház püspökét kétszer választották meg a Lutheránus Világszövetség alelnökének. Először az LVSZ első nagygyűlésén, Lundban, 1947-ben, másodszor a harmadik nagygyűlésen, Minneapolisban (USA), 1957-ben. Alelnöki hi­vatalát azonban nem gyakorolhatta teljes mér­tékben, így nem vehetett részt a Végrehajtó Bi­zottság ülésein. Azért nem, mert a korabeli ma­gyar kommunista hatóságok letartóztatták, be­börtönözték, és kétszer elmozdították püspöki tisztéből. Az LVSZ vezetősége több alkalommal tárgyalt az állami vezetőkkel Ordass püspök jog­talan zaklatásának ügyében. Az 1956-os forra­dalmat két ilyen tárgyalás követte. Ezek ered­ményeképpen az állam engedélyezte Ordass püspöknek, hogy a minneapolisi nagygyűlésen a magyar evangélikus delegáció vezetője legyen. A következő évben június 29-én alapos indok nélkül elmozdították a Magyarországi Evangéli­kus Egyház püspöki székéből. 1958. június 30-án az LVSZ vezetősége a kö­vetkező nyilatkozatot tette: „Ordass Lajos püspöknek a hazája egyházi éle­tében betöltött egyetlen megmaradt tisztségéből va­ló elmozdításában az LVSZ betetőzését látja an­nak az eseménysorozatnak, amely az utóbbi hóna­pokban a magyar kormány nyomására történt. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy Ordass püs­pököt megfosztották az őt teljes joggal megillető egyházkerületi vezetői tisztségétől. Az a megbecsü­lés azonban, amely ezt az őrállót és igaz keresztyén személyiséget övezi, nem csökken, sőt, lelki állha­tatossága iránti csodálatunk nőttön nő. Ezek a fej­lemények semmiképpen sem érintik Ordass püs­pöknek az LVSZ-ben betöltött első alelnöki tiszt­ségét, amely természetesen továbbra is változatla­nul fennáll.” 1990-ben a magyar kormány és a Magyaror­szági Evangélikus Egyház Déli Egyházkerület­ének presbitériuma, majd 1995-ben a Magyaror­szági Evangélikus Egyház Országos Bírósága hi­vatalos nyilatkozatot adott ki, amelyek posztu­musz rehabilitálták Ordass püspököt. Az LVSZ részéről üdvözlöm ezeket a lépéseket, mivel ezek megerősítik az LVSZ 1958 óta változatlan álláspontját. Sőt, Ordass püspököt már kezdet­től fogva sem lett volna szabad azokkal a vádak­kal illetni, amelyek jogtalan elmozdításához ve­zettek. Ennek az emléktáblának leleplezése azon a házon, ahol Ordass püspök élt, és ahol arra tö­rekedett, hogy Krisztus hűséges szolgája legyen, mindnyájunkat arra a drága tanítványságra em­lékeztet, amelyre mindannyian elhívást kaptunk. Ordass püspök méltó arra, hogy azok között tartsuk számon, akik előttünk jártak, és akiktől indíttatást kaptunk Krisztus követésére. Emlé­keztessen ez a tábla azon a házon, ahol élt, a minden korban és a világ minden részén élt szen­tekre, akik a legnehezebb körülmények között is követték Krisztust. Elviselték a szégyent és a mellőzés különféle formáit, amelyek azt akarták elérni, hogy feladják keresztyén meggyőződésü­ket. Erkölcsi példájuk reményt ad egyházaink és társadalmaink megújulásához ezekben a nehéz időkben. Leleplezem tehát ezt a táblát az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ámen. (Ford.: Szentpétery P.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom