Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-05-19 / 20. szám
Evangélikus Elet 61. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 1996. MÁJUS 19. HÚSVÉT UTÁNI HATODIK VASÁRNAP ___ ORSZÁG EV ANGÉUKUS HETILAP ARA: 35 FT Ha napközben’Isten iránt teljes odaadással, Istenen csüggve, híven teljesítettük kötelességünket és ezt imitt-amott egy-egy fohásszal, vagy jószándékkal meg is mutatjuk, akkor ez annyi, mintha egész nap _____________________imádkoztunk volna AU GUSTINUS A TARTALOMBÓL ISKOLAÜGY NYÍREGYHÁZÁN TAMÁS, A HITETLEN A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT KÖZGYŰLÉSE VIETORISZ JÓZSEF VERSES IMÁI MEGHÍVÓ Hálát adva Istennek történelemformáló kegyelméért, Jézus Krisztus szeretetéért és a Szentlélek megtapasztalható vezetéséért, örömmel hívjuk és váijuk Testvéreinket - templomunk és gyülekezeti központunk fölszentelésére DUNAÚJVÁROSBA, május 25-én, pünkösd szombatján du. 3 órakor. A fölszentelés szolgálatát D dr. Harmati Béla püspök végzi. A DIAKÓNIAI FŐOSZTÁLY KÖZLEMÉNYE Szeretettel éretsítjük érdeklődő Testvéreinket, hogy a Diakóniai Evangélizációs Konferenciát technikai okok miatt nem júniusban, hanem 1996. augusztus 26-29. között tartjuk Gyenesdiáson. Jelentkezni augusztus 1-ig lehet ifj. Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkész címén (1134 Budapest, Kassák Lqjos u. 22.). Az eddig beérkezett jelentkezéseket nem kell megújítani. A diakóniai szolgálatban álló, s az iránt érdeklődő testvéreinket szeretettel hívjuk és váijuk konferenciánkra! EZERÉVES ISKOLA Iskolatörténeti kiállítás nyílt a Teológiai Akadémián Az ezeréves iskola hazai rendezvényeinek sorát egyházunk is gyarapította, amikor az Evangélikus Múzeum rendezésében, a Teológiai Akadémián április 26-án dr. Harmati Béla püspök megnyitotta azt a kiállítást, mely a történelmi Magyarország valaha működött és ma is működő iskoláit mutatja be. Nagyszámú érdeklődő töltötte meg az Akadémia nagytermét, ahol a nyitó ünnepségen a teológusok kórusa is szerepelt, majd dr. Reuss András rektor szólt arról, hogy az iskolatörténeti kiállítást természetes módon vállalta az Akadémia, hiszen hosszú ideig ez az egy intézmény jelentette iskoláink folyamatosságát. A püspök beszédét e szavakkal kezdte: Ezeréves a magyar iskola! Pannonhalmától Budapestig, Soprontól Eperjesig, Pozsonytól Békéscsabáig, Aszódig, Szarvasig, Nyíregyházáig, Kőszegig és Orosházáig siklik most gondolatban a tekintetünk hazánk térképén. Statisztikák bizonyítják, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház számarányán jóval felül vállalt részt a nemzet oktatásában és nevelésében. Patinás régi intézményeink letagadott és gúzsba kötött tradícióinak újraéledésére rácsodálkozva mondjuk magunkénak is ezt az ezerévet, és iskoláinkból kikerült idősebb és fiatalabb nemzedékek vallomásai tesznek bizonyságot arról a spirituális erőről, amely nélkül nem tudtuk volna végigharcolni történelmünk nehéz évszázadait. Szólt arról, hogy az iskolák evangélikus jellege, az oktatás és nevelés nem pénzkérdés elsősorban, nem épület vagy felszerelés vagy tanrend teszi, hanem tanár-kérdés: milyenek a pedagógusok? Ez a kiállítás azt mutatja, hogy iskoláink titka a tanárokban volt: a „nemzet napszámosaiban” és ez a kiállítás nem csupán a régi intézmények felemlegetése, hanem főhajtás az egykori kiváló evangélikus tanítók és tanárok előtt. A múlt, a jelen és a jövő végső világnézeti kérdéseiben arra tanítottak, hogy „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Példabeszédek 9,10). Ma nemcsak a fiatalabb nemzedékek, hanem az egész magyar társadalom is nevelésre szorul. Tanulni kell a tiszta és az igaz szót, mert sok a hazugság és a durvaság. Olyan kevés a megértés, a türelem, a szeretet, az áldozat, a békesség családban, munkahelyen és közéletben. Szégyenteljes magatartás volt valaha a lopás, csalás, hazugság és erőszak, a trágár beszéd, ma sikk lett belőlük a közgondolkodás szerint, és sajnos ebben a változásban a tömegtájékoztatási eszközök rossz példaadása a döntő. A magyar társadalomnak ma és holnap olyan emberekre lenne szüksége, akik megadják másoknak azt a tiszteletet, amit maguknak is megkívánnak és a közjóért, a közösség javáért, a hazáért, népünkért áldozatot is tudnak vállalni és nemcsak a maguk hasznát keresik. D. Ordass Lajos mártír püspökünket azért ítélték el hamis vádakkal 1948-ban, azért került a börtönbe és fosztották meg hivatalától, mert ellenezte az egyházi iskolák államosítását. Ki merte remélni akkor és ki hitte volna még 8-10 évvel ezelőtt is, hogy egyházunk egykor virágzó iskolarendszere nulláról indulva az államosítás után, 1989. szeptember 2-án újra kezdheti az oktatást a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium indulásával és ez év nyarára már 31 oktatási intézményt mondhatunk magunkénak, közte 10 középiskolát? Ezeréves a magyar iskola és benne rejlenek ebben a történelemben evangélikus középiskoláink a történeti Magyarországon. Ez a gazdag hagyomány, történelmi örökség arra kötelez, hogy ápoljuk tradícióinkat és hálát adunk Istennek, hogy újra indulhatnak egyházunkban iskoláink és évről-évre bővülhetnek - fejezte be beszédét a püspök. A kiállítás rendezője - az Evangélikus Múzeum igazgatója, dr. Fabiny Tibor professzor - mutatta be a kiállítást, megjegyezve, hogy az természetesen nem lehet teljes, de igyekeztek az egykori iskolákról képeket, dokumentumokat, taneszközöket is beszerezni és ebben társak voltak más múzeumok, intézmények is. A képek mutatják, hogy milyen elrendezésben mutatják be a régi iskolákat, sok híres tanár és világhírű diák arcképét, róluk szóló írásokat. A kiállítás megtekinthető, ajánljuk iskolák csoportjainak, hittanosoknak és konfirmandus csoportoknak, de a fővárosba látogató gyülekezeti csoportoknak és egyéneknek is a kiállítás megtekintését. tszm AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSÉ Az egyházkerületben ez évben telt le a hatéves ciklus, ezért három ülést is tartottak Először a „régi”presbitérium végezte el a múlt év összefoglalásával és az anyagiakról szóló számadással kapcsolatos feladatait és előkészítette a közgyűlést, melyen az új tisztségviselők megválasztása volt előtérben. Utána az „új”presbitérium tartotta meg első ülését, amelyen azokat a bizottságokat és vezetőiket választották meg akiket a presbitériumnak kell megválasztani. A közgyűlést Farkasházi Ferenc kerületi felügyelő nyitotta meg, majd D. Szebik Imre püspök olvasta fel jelentését. Ebből kivonatosan adjuk közre a következőket: Luther Márton halála 450. évfordulója esztendejében tartott közgyűlésünkön alkalom kínálkozik arra, hogy a reformáció mindnyájunk számára fontos felismeréseit a ma társadalmi és egyházi összefüggéseiben számba vegyük Istennek adunk hálát, hogy egyházát közel fél évezreddel ezelőtt megújította, s ebben áldott eszköze volt az addig névtelen ágoston- rendi szerzetes, Luther Márton. Istennek köszönjük, hogy az egyház megreformálására törekvő, egyedül a Szentírás tanításán alapuló új felismerések hazánkba is hamar elérkeztek, s magyar kereszténységünkre máig tartó hatást gyakoroltak. Mi a reformáció gyors és hatékony elterjedésének titka? 1. A reformáció Luther személyes hittapasztalatában gyökerezik. Luther akkor találta meg lelki békességét, amikor felfedezte Isten feltétel nélküli kegyelmét, amelyet hit által fogadhat el az ember, minden kor embere. Az igaz ember hitből él (Róm 1,17). Luther példája indikálja bennünk a kérdést. Vívjuk-e mi tusakodásunkat személyes hitünkért, vagy szajkózzuk a megszürkült szavakat szószékeinken? Az örök evangéliumnak a kor nyelvén kell megszólalnia, életünk mai helyzetéből következő kérdésekre kell választ adnia a személyes hit bizonyosságával. 2. A reformáció az evangéliumot akarja érvényre juttatni. A 95 tétel közül kiviláglik: Az egyház igazi, valós kincse az Isten kegyelméről és dicsőségéről szóló szent evangélium. Nem a félelmetes, a rettenetes, az irgalmatlan Isten kezében vagyunk, hanem a bennünket már a földön is megítélő, de kegyelmes Atya tartja kezében életünket, sőt a világ életét is. Mint a labda, amely a gyermek kezében hálóval körülfogott, úgy a kozmosz nagy labdája is Isten kegyelmével behálózott, védett valóságban mozog. Ezért, de csak ezért, nincs okunk kétségbeesésre és a jövőtől való félelemre. Istené a jövő, s Isten kezében a jövő. Ez pedig jó hír a szorongó, reményt vesztett modern embernek. Nekünk is. 3. A reformáció Istent Jézus Krisztus keresztjén szemléli „Tfetszett az Atyának, hogy ott mutassa be a világnak, milyen irgalmas a szíve, s így vigye végbe megváltásunkat. Miért éppen így? Aligha van reá magyarázat. Intellektuális tépelődés eljuthat filozófiai válaszokra. A tényleges teológiai választ a hit meghajlásában vallja: így jutott kifejezésre leg- pregnánsabban Isten hatalma és kegyelme. Kegyelme, amellyel elfedi a világ bűnét. Hatalma, amely- lyel jelzi, a halálból is életet támaszt, vert helyzetből is győzelem támad. Szándékának, a Krisztus eseményének folytatódnia kell. Ezért szemléljük Krisztus keresztjében az élő Istent. 4. A reformáció vallja, hogy az üdvösség, a világ üdvössége tőlünk függetlenül közvetített, kívülről érkezik hozzánk. Amit Isten cselekedett, amit Krisztus értünk elvégzett, az az igehirdetésben, a bűnbocsánat hirdetésében, a feloldozásban és a szentségek által közvetített. Nem az ember lelke válik jóvá, lesz nemes altruistává, belső meditáció és lelki tréning útján, miként a keleti vallások fennhangon hirdetik, hanem a történelem meghatározott helyén és idején valakinek meg kellett születnie, szenvednie, csúfoltatnia és halnia, hogy végbemenjen megváltásunk, s harmadnapon fel kellett támadnia, hogy mint Elő közénk lépjen. Ez isteni kívülről érkező belenyúlás kell sorsunkba, romlott természetünk megváltására. 5. A reformáció a Szentírásban tájékozódik. Luther alapélménye a Bibliához kötődik. Ez indította arra, hogy az Igétől távoleső tradíció megkövesedett épületét lebontsa. így elégszik meg két szentséggel. A pápai tiszt római püspökként értelmezésével, a profán és szent ellentmondásának, a klerikus és laikus különbségtételének megszüntetésével, a hivatás istentiszteletként vallott felfogásával új dimenzióba helyezte keresztény gondolkodásunkat... Ma ez a felismerés a római katolikus egyházban is egyre nagyobb teret hódít. Ezért lehetséges a párbeszéd a két történelmi egyház között. Ezért lehetséges, hogy a római katolikus egyház a kegyelemből való megigazulás re- formátori felismerését magáévá kívánja tenni, s ezzel nagy lépést tesz az egyházak egységre törekvő ösvényén. 6. A reformáció vallja az egy, szent, egyetemes, apostoli egyházat. Az egyház a Krisztusban hívők közössége, ahol az Igét tisztán és igazán hirdetik, és a szentségeket Krisztus rendelése szerint ünnepük, gyakorolják. A gyülekezetben dobog az egyház szíve. E szívet azonban a Szent Lélek élteti. Ez a gyülekezet közösség, amelynek tagjai egyszerre kötődnek Krisztushoz és egymáshoz. E kettős kötés nélkül nem tud létezni a keresztény gyülekezet. Bármelyik hiányzik vagy elhalványul, gyengül a hívők közössége. Ezért fontos, hogy a szent vacsora is e kettős kötést erősítse. Nagyvárosok publikum gyülekezetét előbb kikezdi az elvilágiasodás szelleme, mint a kisebb települések egymást ismerő zárt közösségét. Mégis mindkét helyen Isten népe gyülekezik egybe, a pasztorális munka hangsúlyeltolódása azonban szükségszerű felismerés... A reformáció nem alapított új egyházat. Ha Luthert nem záiják ki a római egyházból, esélye nagyobb lett volna saját egyháza belső reformációjára. Az exkom- munikáció azonban rákényszerí- tette az evangéliumi felismerések mentén létrejövő közösségek másik egyházban való szervezésére. A reformáció magát az apostoü hit letéteményesének vallja, létét Krisztustól eredezteti. Kontinuitásában magáénak vallja a reformáció előtti évszázadok kereszténységét. Luther nem tagadta, hogy a pápa vezetése alatt is lehetséges igazi egyház működése. A reformáció egyháza ezért eredetében is ökumenikus. Tfestvér- egyháznak tekinti a krisztusi megváltást valló felekezetek közösségeit. Nyitott, és egyszerre kész Isten megújító munkájának hatása alatt élni és szolgálni. Istené legyen a hála és a dicsőség, hogy egyházat reformáló hatalmát századunkban is elénk vetítette. íme a reformáció elterjedésének hat titka. Mögöttük nem más, mint az élő Isten rejtőzik. Őt fedezzük fel, s hozzá igazítsuk szolgálni kész szívünket. * Jelentése második részében ökumenikus kapcsolatainkkal, lezajlott és tervezett konferenciák ismertetésével foglalkozott, majd így összegezett: „Az egymás hite, tapasztalata és teológiai felismerése általi tanulás elengedhetetlen feltétele szolgálatunk korszerű betöltésének. Ezért minden konferencia inspiráló áldást magában rejtő alkalom a résztvevők számára. Hazai ökumenikus kapcsolataink erősödtek a katolikus egyház felé, stagnálást mutatnak a református testvér-egyház viszonylatában éppúgy, mint a szabad egyházak közösségében élők iránt. Ezen a helyen szólok a millecen- tenáriumi ünnepségekről, amelyekbe egyházunk is bekapcsolódik országos és helyi szinten egyaránt. E helyen is felhívjuk lelkészeinket, hogy aktívan vállaljanak feladatot ezen ünnepségsorozat alkalmából városainkban és falvainkban. 50 éve történt németajkú lakosságunk kényszerű kitelepítése, valamint a szlovák-magyar lakosságcsere. E fájdalmas eseményekre több helyen istentisztelet és ünnepség keretében emlékeznek. A történelem Ura irgalmába ajánljuk sokat szenvedett híveinket és megcsappant gyülekezeteinket. 4c A jelentés harmadik részében a gyülekezetekről és iskolákról szólt a püspök elemző módon: Gyülekezeteink általános lelki arculata az utóbbi időben lényegesen nem változott. Az egyes egyházközségek életét alapvetően meghatározza a lelkész személye, karizmája és képességei. Ezért döntő, hogy jövendő lelkészeink hitben erős, szeüemileg jól felkészült, fizikailag szórvány gondozására is alkalmas személyek soraiból kerüljenek ki... Gyülekezeteink anyagi helyzete az infláció következtében tovább romlott. Az áldozatkészség nem tudja a forint devalválódását nyomon követni, a munkanélküliség érdemben nem csökkent, ezért a központi támogatásra szoruló gyülekezetek száma állandó jelleggel növekszik, és az összgyülekezetek (Folytatás a 3. oldalon)
