Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-21 / 3. szám
Evangélikus Élet 61. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1996. JANUÁR 21. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI 3. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉUKUS HETILAP ÁRA:35 FT Bár mind halandók vagyunk, Isten úgy alkotott, hogy a szeretet örül a másik életének Luther AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM ÉS KÖZGYŰLÉS ÜLÉSE 1995. december 8-án az Országos Presbitérium, december 9-én az Országos Közgyűlés ülésezett. A közgyűlés megnyitó istentiszteletén dr. Szabóné Mátrai Mari anna a fasori templomban mondott igehirdetést (lapunk más helyén közöljük). A közgyűlés a gimnázium dísztermében ült össze. Mai számunkban dr. Frenkl Róbert országos felügyelő és dr. Harmati Béla püspök-elnök jelentéséből adunk közre részleteket. A TARTALOMBÓL „DICSŐSÉG ISTENNEK” NEMZETKÖZI RENDEZVÉNY SZERZETES ÉS UTCAGYEREK Találkozás Szabóné Mátrai Marianna igehirdetése az országos közgyűlésen, 1995. december 9-én Lk 1,78-79 Találkozás. Idén ez számomra karácsony legfontosabb szava. Találkozásra hívok tehát mindenkit, aki most a fasori templomban ül, aki részt vesz evangélikus egyházunk közgyűlésén. Ihlálkozás. ízlelgessük kicsit a hétköznapi, jól ismert szót. ízlelgessük a fogalmat - az eseményt - az élményt. A találkozás élményét. Jussanak eszünkbe életünk nagy találkozásai, amelyek útirányt határoztak meg, sorsfordítók, személyiségformálók voltak. Hagyjuk kicsit visszaszaladni gondolatainkat nagy találkozásainkra. De jussanak eszünkbe a szomorú emlékek is. Az elmaradt találkozások. Azok, amelyek „mindent megváltoztathattak volna”. És vegyük észre, hogy életünk hatalmas, fontos és messze ható eseményeit takarja a hétköznapi szó. Thlálkozás. Idén ez számomra karácsony. Az a csoda, hogy nem megyünk el egymás mellett. Nem rohanunk el egymás mellett süketen-vakon-tudatlanul, mint két száguldó bolygó a fagyos űrben. Hogy nem kitérő egyenesek a pályáink. Hogy közellépünk egymáshoz. Megszólítjuk, megérintjük egymást. S azután mások leszünk, többek, jobbak, gazdagabbak, mert találkoztunk. Idén ez számomra karácsony. A finomság csodája, amit a szó rejt: találkozás. Vagyis nem összeütközés, nem konfrontáció, még csak nem is összekoccanás vagy vélemények ütköztetése. Tklálkozás. Puha mozdulat, gyógyító, békítő, vigasztaló, örömöt adó esemény. Találkozásra hív ma mindnyájunkat Zakariás énekének utolsó mondata. Méghozzá a találkozás két klasszikus fajtájára, az Istennel és az emberekkel való találkozásra. Istennel való találkozásról szól igénk első fele. Elmondja Isten és ember találkozásinak legfontosabb jellemzőit. Nincsen szó semmi emberfeletti élményről. Nincs szó arról, amiről a legkülönbözőbb vallásos jelenségek kapcsán beszélnek manapság. Amire oly sokan vágyódnak el gyülekezeteinkből, mi meg kétségbeesetten harcolunk a megtartásukért. Nincs szó arról, hogy az embert csodálatos lelki élmények, fantasztikus tapasztalások emelnék extatikus magasságba, ahol megtörténne a csoda: találkoztam Istennel. Egészen másról ad hírt Zakariás ajkával Isten. Gyönyörű a kép, a lényeget fejezi ki: meglátogat minket a felkelő fény a magasból. Nincsen magasba törő út, csak lefelé ívelő vonal van. Én egyáltalán nem repülök sehová semmiféle spirituális szárnyakon. Azért nem repülök, mert nem tudok. Mert lehetetlen. Mert a sötétben és a halál árnyékában lakom. S ez épp azt jelenti, hogy nem tudok kimozdulni. Önámítás az ellenkezőjét állítani. Embervoltom millió korlátja, szűkös határai között élek. Elérhetetlen számomra isten, elérhetetlen a világosság. Nem bírok a múlandóság meghatározta helyzetből kitörni. Néha szárnyal a lelkem, aztán vagy szeretteimet siratom, vagy magamat csap meg a halál fagyos szele. Nem tudom az életet elérni és megragadni. Az a világ nem az én világom. Próbálkozom és visszazuhanok a földre: a sötét és a halál meghatározta emberlétbe. És mégis létrejön a találkozás. Erről szól a Karácsony. Engem, aki egy helyben maradok, mert nincs más lehetőségem, meglátogat a felkelő fény a magasból. Mert nem tud velem másként találkozni, mert lehetetlen velem másként találkozni, értem jön az Isten. Hozzám jön az Isten. Meglátogat az Isten. Hogyan? Úgy, ahogy karácsonyi énekünk mondja: Máriakarján ringott, Hogy mennyből földet ért. Érezzük meg a közelgő Karácsonyban ezt a végtelen lehajlást, végtelen gyengédséget, végtelen szerete- tet. Hozzám jön, hozzám hajol az Isten, ember lesz, hogy találkozhasson velem. Meglátogat. S ez a találkozás kinyitja előttem a világosság és élet világát. Isten világát. Megtörténhet ez a találkozás a mi életünkben is, alrik Karácsonykor annyira mások számára készítünk találkozást. Mert a felkelő fény azokat is meglátogatja, akik azért sem szárnyalhatnak, mert minden energiájukat felemészti a gyülekezeti karácsonyi sürgölő- dés. Ránk is, akik templomot díszítünk, prédikációval bajlódunk, gyerek-csomagokat készítünk, öregeket látogatunk, ránk is ránk hull a felkelő fény a magas- (Folytatás a 3. oldalon) Részletek az országos felügyelő jelentéséből. Az elmúlt három év történéseinek fontos tanulsága, hogy bár korábban szenvedtünk - társadalomban és egyházban egyaránt - az egyszínű, ránk erőltetett „eszmeiségtől”, igényeltük a sokszínűséget, olyannyira elszoktunk a hyitott, demokratikus, pluralista gondolkodástól és gyakorlattól. Óvatosan kell értékelni az egyházi ingatlanok visszaadásáról intézkedő törvény módosítását is. Megfelelő anyagi eszközök hiányában az eredeti tízéves végrehajtási határidő húsz évre módosult, egyben minden ügy újragondolásra, ha szükséges, újratárgyalásra került. Kétségtelen, hogy a folyamat lassulása kedvezőtlen a számunkra. De ugyancsak kedvezőtlen a települési önkormányzatoknak is. Ugyanakkor nem lenne szerencsés, ha a társadalmat igen súlyosan érintő megszorító intézkedések időszakában az egyházak olyan helyzetbe hozhatók lennének, mint amelyek érzéketlenek a köz gondjaira, csak saját érdeküket kívánják érvényesíteni. A másik oldalon viszont szükséges az a józan, reális politika, amely el akarja érni, hogy az ország teljesítőképessége arányában azért folytatódjék az ingatlanok visszaadása, az egyházi élet feltétel- rendszerének a regenerálása. Ezzel is összefügg az a véleményünk, hogy az állam és az egyház közös ügyeivel foglalkozó államigazgatási szerv igazi helye - több tárcát érintő tevékenysége miatt is - a Miniszterelnöki Hivatalban van. Amennyire helyes volt a kettős kapcsolatrendszer megszüntetése, annyira megnehezíti a dolgokat, hogy állam és egyház közös ügyeinek intézése egy tárca szintjén zajlik. A 90-es IV. törvény is ellentmond ennek. Ez a múlt, amikor nem volt szétválasztva állam és egyház... Az úgynevezett hitvalló vagy szenvedő egyházi magatartás 1995 végén anakronisztikus, enyhe esetben tájékozatlanságot takar, többnyire azonban - nem lévén programja - a múlt ismételt „leleplezéséből”, tagadásából, múlt és jelen erőltetett összekapcsolásából kíván magának politikai tőkét kovácsolni. A társadalomban is sok energiát emésztett fel a spanyol megoldás, a tabula rasa hiánya, elmulasztása, az egyházban egyszerűen nincs más út, mint az újrakezdés mindenki számára. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ez nem jelenti a múlt elfelejtését, ellenkezőleg, ez nyitja meg az utat a múlt tárgyilagos, valóságos feltárására, hiszen erre csak akkor van mód, ha biztosan nem napi politikai érdekeket szolgál. Kétségkívül a legegyszerűbb csak a hasonszőrűekkel kapcsolatot tartani, de így épp a sokszínűség lényege vész el, a különböző egészséges, előrevivő koncepciók ütköztetéséből adódó jó és még jobb programok megszületése. Marad a mindenki úr a maga szemétdombján szegényes gyakorlata. Reméljük, ugyancsak a tartós pozitívumok között tarthatjuk majd számon új periodikánkat, a Credót, az Evangélikus Műhelyt. A történet, a Diakónia 1993. végi szüneteltetése, 1994-ben Üzenet címen egy periodika kiadása, majd az ígért, végleges megoldásként 1995-ben az új folyóirat megindítása egyfelől mutatja konfliktuskezelő képességünk fogyatékosságait, másfelől azonban azt a szellemi erőt és kapacitást is, amivel rendelkezünk. Bízunk abban, hogy a Credo segít majd abban az integrációban is - gondolva a különböző egyházi szellemi, politikai és kegyességi irányzatokra -, amely olyannyira szükséges a megújuláshoz. Bizonyos, hogy visszatekintve a kilencvenes évek első felére, az egyházi iskolák újraindulása, megerősödése jelenti majd az egyik nagy pozitívumot. Isten iránti hálával kell beszámoljunk az egész iskolarendszer - óvodától a Teológiai Akadémiáig - megújulásáról, mennyiségi és minőségi fejlődéséről, ami jelenleg is dinamikus, folyamatos. Ez az a terület, ahol egymást segítő egységben valósul meg az alulról építkezés és a központi irányítás, ahol eleven a bizottsági munka. Ahol - annak ellenére, hogy az alapfokú intézmények, az óvodák és az általános iskolák gyülekezeti kezelésben vannak, míg a középfokú és a felsőfokú képzés az Országos Egyházhoz tartozik - kialakult az egységes szemlélet, a szakmai és az egyházi szempontok összhangja... A kilencvenes évek egyházi életének további meghatározó trendjét a zsinati ülésszakok jelentik. Minden fogyatékossága ellenére az 1991-97 között, évente mindössze tíz napot ülésező törvényhozó Zsinat valósítja meg azt a pluralista, előrevivő szellemiséget, aminek hosszú távon át kell hatnia az egész egyházi életet... Ahogy készül az új egyházi törvénykönyv, egyre inkább előtérbe kell kerüljön - a hatásfok csökkenése nélkül, sőt jelentős növekedésével - az egyházi élet működésének a megváltozása, az új törvények érvényesülése. Nem lesz könnyű. Hiszen az egyházban is, akárcsak a társadalomban, meghatározóvá vált az informális csatornák szerepe, a kézi vezérlés elsődlegessége. Meg kell találjuk majd az egyensúlyt - ahogy ez talán már az iskolaügyben valamennyire sikerült - a testületi demokrácia és a vezetői kompetenciák, a formák betartása és az informális utak szerepe között. Bizalom, jóakarat, ügyszeretet, a nemzedékek kinyílása egymás iránt, szükséges ehhez. Á Zsinat jelentősége ebben a folyamatban nem hangsúlyozható eléggé. Most a befejező szakaszhoz érve, különösen lényeges lesz az átmeneti időszak ütemezése. Az a periódus, amikor az évtizedes elavult, de működő gyakorlat átadja a helyét a jövőbe mutató, sokak energiáit a megújuló működésben felhasználó tevékenységnek. Szép lenne, ha ez az időszak felszólítást jelentene az izolációban lévőknek is arra, hogy vállalják a közös terheket. Az ember nem választhatja meg a kort, amelyben megszületik. Nekünk ez az időszak jutott. Történelmi idő. Ma inkább a nehézségeit érezzük, az utókor szemében talán szebbnek, érdekesebbnek fog feltűnni. Mindazokon a társadalmi-politikai és egyházi folyamatokon, gondokon túl, amelyekkel foglalkoztam, két olyan sajátos nehézsége van napjainknak, amelyekkel szembesülnünk kell, amelyeket vállalnunk kell. Az egyik a demokratikus átalakulás növekvő terhei, A püspök-elnök jelentéséből az alábbi részleteket közöljük . „Pluralizmus ma sokak számára a jelszó, legyen ez társadalmi élet, politika, művészet vagy vallásosság. Mintha a korábbi évtizedek egyértelmű, egysütetűen szocialista-marxista hivatalos világnézete béklyóiból felszabadult, szabadságát mámorosán kihasználó, a lehetőségeket élvező „homo hungaricus” most mindenből többre vágyna. Ez nemcsak érdeklődést jelent, éhséget a sokáig elzárt szellemi-tudományos-val- lási változatosságok iránt, hanem a mindennapi élet adminisztrációs fejlődésében is mindenféle szerveződésből legalább kettő alakul, legyen az ifjúsági szövetség, művészeti akadémia vagy cserkészek szerveződése... Hazánk törvényalkotása lehetőséget adott arra, hogy egyház néven jelentkezzen be a hatóságoknál nyilvántartásra buddhista vagy mormon közösség ugyanúgy, mint Moon próféta Egyesítő Egyháza, hasonlóan a keresztyén magyar történelmi egyházakkal. A sokfelé divatos teológiai irány mintha ezt a gyakorlatot helyeselné, amikor elvetik a vallásos „monomi- thoszt” és vallásos „polimithoszt” emlegetnek. Sokféle az ember... Nemcsak azért foglalkozom jelentésemben ezekkel a kérdésekkel, mert a következő évben, októberben hazánkban rendezi meg a világvallások európai szervezete egyik konferenciáját, hanem azért is, mert az ún. Egyesítő Egyház nemzetközi vezetője, a koreai Moon nem olyan régen hazánkban járt, és a Pesti Vigadóban tartott beszédét közölte a magyar sajtó. Mintha az egzotikus, keleti misztikát vagy többféle vallási hagyományból összekotyvasztott tanokat jobban el lehet adni a vallási kínálat piacán, mint a régit és a hazait! Kicsit benne vagyunk a divat, a korszellem, a divatos pluralista ideológia kísérőliturgiája mormolásában a mai magyar társadalomban, és egyházunk missziói, tanítói, nevelési és kulturális feladatainak végzése közben nem feledkezhetünk meg a vallási pluralista gondolkodás kihívásairól!... Egyházi eseménynaptár Bár nem az egyházi események közé tartozik szorosan, mégis mindnyájunkat érintő tény, hogy a Parlament május 23-án fogadta el az ún. Bokros-csomagot, azaz a gazdasági megszorító intézkedéseket. Időközben megtörtént ennek alkotmánybírósági korrekciója, számtalan tüntetés, sztrájk és tiltakozások közepette, az intézkedéseket a saját családi költségvetésünkben és intézményeink életében igen jelentős mértékben érezzük... Az elmúlt időszakaszban a rendszerváltoztatás után spirituálisán és intézményeiben is a megújulás jeleit tapasztalhattuk egyházunkban, és a sokféle új lehetőség kihívásai között meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni oktatási-nevelési, diakóniai-szeretet- szolgálati és kulturális intézményrendszerünket... A beszámoló keretébe tartozik, hogy Bonyhádon június 3-án letettük a kollégium új épületszámyának alapkövét. Ehhez kiemelt állami támogatást kaptunk és kérünk a jövőben is... Kiemelkednek az épületek körüli beszámolókból mégis az új templomok. Az említett időszakaszban Balatonszárszó temploma készült el és ezt június 25- én szenteltük fel. Az ökumenikus eseménysorozatokból, a testvér- egyházi kapcsolatokból az idén is jelentősek voltak a Protestáns Napok eseménysorozátai október végén... amelyek egyre szélesebb rétegeket sodornak a létminimum irányába, illetve az alá. Saját terheink mellett meg kell találjuk a módját, hogyan segíthetünk a társadalomnak a terhek elviselésében. Újra meg kell értessük híveinkkel, hogy áldozatvállalás nélkül nincs keresztyén élet. Hosszú távon az sem járható út, hogy az egyház, az egyházi intézmények finanszírozását az állami, illetve a külföldi támogatás nyújtja. Egymás terhét kell hordoznunk, csak így lesz hitele szavunknak. Többek között a második kihívás, a felerősödő bioetikai viták területén. Az abortusz, a drogfüggés, az eutanázia, hogy csak a viták fő csomópontjait említsem, ismétlődően előkerülnek, magas színvonalú filozófiai megközelítésben. Mai társadalmi helyzetünkben különösen károsan hatnak ezek, függetlenül az e nézeteket képviselők szándékától. Akkor, amikor tehervállalásra, áldozatvállalásra van szükségünk a megerősödéshez, a megújuláshoz, akkor a terhek elutasítására „szabadítanak fel”. Nem az ítélkezés, nem a vallási fundamentalizmus, hanem az evangélium, a feltétel nélküli kegyelem hirdetése és az ebből következő tehervállaló életvezetés állítandó szembe ezzel. Csak identitásunk vállalása itt és most jelent utat a holnap egyházához. Az egyházi eseménynaptárba tartoznak a különböző szintű választások. így több egyházmegye elnöksége és presbitériuma újult meg, valamint újraválasztották a Déli Kerület presbitériumát november 18-án. Ezt a választást bizonyos vita előzte meg, miért ne lehetne megvárni a zsinati törvény megfelelő részének elfogadását és akkor nem kellene majd belátható rövid időn belül újra választani. Hosszas tépelődés után az a szempont győzött, nagyon helyesen, hogy azt a törvényt kell betartani, amelyik érvényes, még akkor is, ha esetleg előkészületben ott van már egy még jobb... A Bajor Evangélikus Egyházzal való testvéregyházi szerződés Amint az ismeretes, 1992-ben a Schweinfurtban tartott zsinaton írtuk alá három évre azt a testvéregyházi szerződést, amelynek gyümölcseit ösztöndíjasok, cserelelkészek, üdülést élvező egyházi munkások, diakóniai és egyéb szaktapasztalatokat gyűjtők, temp- lomrenoválók és templomépítők élvezték. A legnagyobb segítség azonban kétségtelenül azt volt, hogy a három év alatt kereken másfél millió márka értékben 95 gépkocsit kapott egyházunk szórványszolgálati és központi egyházi szolgálati célokra. November 28-án délután 14.30-kor a Regensburg- ban tartott zsinat alkalmával von Loewenich püspökkel együtt aláírtuk a meghosszabbítást változatlan tartalommal további öt évre, 2000. november 30-ig. A zsinat tagjainak asztalán ott feküdt vaskos beszámolónk az elmúlt három évről, az idelátogatókról és az ottani cserepartnerekről, a különböző építési és diakóniai projektekről. Hadd emeljem itt ki Szirmai Zoltánná, hűséges hároméves munkáját a szervezésben, az előkészítésben, a naprakész információban. Ő a testvéregyházi szerződés aláírásával kezdte nálunk hivatalát, mára a zsinat tagjai és számtalan bajor intézmény és gyülekezet megfordult már szervezésében nálunk. Köszönjük ezen a helyen is munkáját!... Zsinati törvényeink végrehajtása Külön beszámoló kerül most az Országos Presbitérium és az Országos Közgyűlés elé a zsinat munkájáról. Ismeretes egyházunk sajtójából, hogy a zsinat 1991. június 8-án kezdődött, és azóta már számos fontos törvényt alkotott, amelyek közül néhány kihirdetésre is került és érvényben van. Problémát jelentenek azonban az új törvények néhány ponton; ahol a hiányzó végrehajtási utasítás helyett, illetve a törvény alkalmazásának segítségeképpen ma néhány döntést kell hoznunk... Gondolatok a szlovák nyelvtörvényről Ismerjük a napi sajtóból a szlovák új nyelvtörvény körüli hazai és nemzetközi vitákat. Mivel szlovákiai területen magyar nyelvű evangélikus, hazánkban pedig szlovák nyelvű evangélikus szolgálatok és gyülekezet is vannak, nem mehetünk el szó nélkül ezen emberi jogokat és a vallás gyakorlásának jogait sértő törvény mellett, ahogyan ezen a héten az Ökumenikus Thnács közgyűlése is állást foglalt már. Javaslatom az, hogy hatalmazza fel az egyházi elnökséget a Presbitérium, hogy levélben forduljon a Szlovákiai Evangélikus Egyház vezetőihez, és kérje támogatásukat a nyelvtörvény körüli helyzetben... * Következő számunkban közöljük a közgyűlés határozatait és néhány munkaági jelentésből részleteket.
