Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-04-28 / 17. szám
Evangélikus Élet 61. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 1996. ÁPRILIS 28. HÚSVÉT UTÁNI HARMADIK VASÁRNAP __ ORSZÁG EV ANGÉUKUS HETILAP ARA: 35 FT Ha a lelkiismereted jó, __________derült lesz az egész életed. Me rt a jó lelkiismeret nagyon sokat bír ____________________________elviselni és kellemetlenségek között is vidám. Ellenben a rossz lelkiismeret mindig _________________félénk és nyugtalan. Ke mpis Húsvét ünnepe után legtöbb gyülekezetünkben a konfirmáció következik, amely sokakat vonz a templomba és szép, látványos külsőségeivel az egész esztendő egyik legkedvesebb, leglelkesítőbb istentisztelete. Gyermekeinket, fiataljainkat vesszük körül ezen a vasárnapon még több szeretettel és örömmel. Evangélikus hagyományaink szerint őket „felnőtt keresztyéneknek” nyilvánítjuk, feljogosítjuk az úrvacsora vételére, keresztszülői szolgálat betöltésére, a gyülekezet életében való teljes jogú részvételre. Tüd- juk, hogy polgári értelemben még nem felnőttek, nem nagykorúak, de a hit kérdéseiben már jártasak és hitüket szavaikkal és tetteikkel már megválthatják. D. dr. Harmati Béla püspököt köszöntjük hatvanadik születésnapján Ósi lelkész-tanító családban, 1936. április 23-án született a Nógrád megyei Osagárdon. A családi házból és a nógrádi egyházias közösségből vezetett útja a Teológiai Akadémiára. 1959-ben avatták lelkésszé. Az Akadémiával megmaradt, sőt egyre erősödött kapcsolata. Előbb előadó, majd helyettes tanár volt és 1980- ban doktorátust szerzett. Ösztöndíjasként a svájci Bosseyban és Zürichben folytatott tanulmányokat. Két alkalommal is hosszabb időre volt kiküldetésben és fontos szolgálatokat végzett Genfben a Lutheránus Vüágszövetségnél. 1987-ben választotta a Déli Egyházkerület püspökévé. Szolgálatának kezdete a rendszerváltás idejére esett. Nehéz úton indult el, a püspökség „jó munkáját” (lTim 3,1) hamar megismerte. Komoly munkát igényelt a szívek és fejek egymáshoz igazítása, a megbékélés munkálása és ma hálát adunk Istennek, hogy egyre inkább egyházunk építése, erősítése mutatkozik. Kívánjuk, hogy Isten tartsa meg jó egészségben, adjon erőt újabb és újabb feladatok elvégzéséhez, időt a pihenésre, sok örömet családja körében és áldja meg evangéliuma erejével és derűjével püspöki szolgálatában. MI LEGYEN VELED, KONFIRMÁCIÓ? " A TARTALOMBÓL KERESZTYÉNI FELELŐSSÉG A GAZDASÁGI ÉLETBEN SZEDJÉTEK FEL A KERÍTÉSEKET! LEVÉL EGY IFJÚ KONFIRMANDUSHOZ LÍCEUMI LUTHER-EMLÉKÜNNEPÉLY SOPRONBAN Lerágott csont, pusztába kiáltott szó, falra hányt borsó - ki tudja, kinek melyik fájó közhely jut eszébe a „konfirmáció” szó hallatán. Pedig az egyik legfontosabb, egyházi és gyülekezeti életünkbe vágó eseményről van szó, s ilyenkor tavasz táján, húsvét után még számos gyülekezetben téma ez. Sajnos olyan gyülekezet is van, ahol évek óta nincsen konfirmáció és szomorú szívvel érzik az érintett gyülekezeti tagok annak hiányát. Mintha valamitől meg lennének fosztva. Okok között sajnos a gyermektelenség is szerepet játszik, semmikéző és egykéző valóságunk nyilván jelentősen hozzájárul ehhez. Ha tragikus fogyásunk jeleként nem volt abbán a gyülekezetben egyetlen keresztelő sem, akkor világos és érthető, konfirmációra is aligha fog sor kerülni. De ahol valamikor mégis csak odaálltak a szülők és keresztszülők az oltártér melletti keresztelőhöz és ahol mégis csak „vallást tettek hitükről maguk és a gyermek nevében”, ott bizony fájóan furcsa, hogy 12-14 évvel később mégsem történik meg a szívben mindannak a hitelesítése a lélek számára, amit akkor vállaltak, megfogadtak. Mindig örömmel fogadom a keresztelésre jelentkező szülőket, de örömömbe szomorúság is vegyül: olyan gyülekezetben szolgálok, ahol esztendőnként legalább 150-180 gyermeket megkeresztelünk, és olyan gyülekezetben élek, ahol a konfirmandusok száma alig éri el a 40-et. Természetesen érettük is hálát kell adnunk! Csak elgondolkodva állok meg Isten színe előtt, kérve a megvilágosító kegyelmet, nem kellene-e valaíit mégiscsak tennünk. Címről címre menve, látogat- a szedjük össze a konfirmandusokat, sőt évek óta linden megkeresztelt gyermek a keresztelés évfordu- íján kap egy kis igés-lapot, köszöntést, áldáskívá- ást... Néha visszajön a levél egy idő után, hogy isméidén helyre költözött, de a veszteségünk mégis csak agyobb a számok tükrében. Vajon a keresztelési gya- orlatunkat kellene újra átgondolni? Esetleg a kegyeim helyett a fegyelmet kellene bevezetni? De akkor önnyen eltorzulunk zsarnokoskodó egyházzá, kön- yen kiéli a lelkész rejtett vagy nem is rejtett dirigiz- lusát... De a keresztelések és a konfirmáltak aránya íégiscsak elgondolkodtató, valamiképpen mégiscsak iglalkozni kellene a kérdéssel. Vagy minden lelkész s minden presbitérium helyi szinten döntse el a teen- őket? Vagy keresztelési tanfolyamot kellene előírni? lert hát biztos vannak, nem is kevesen, akik úgy ke- sszteltetik meg a gyermeküket, hogy a legkisebb fo- almuk sincs arról, hogy ott mi és miért történik meg, szokásos előkészítő beszélgetés ellenére is. Hiszen jbbéves hittan hiányát egy-két beszélgetéssel aligha ihet pótolni. Az Isten üzenetét persze egy beszélge- isben is meg lehet fogalmazni, de annak a befogadá- i, feldolgozása, megszívlelése időbe kerül. Eddig csak a keresztelés és a konfirmáció viszonyául esett szó. De a konfirmáció szép ügye körül is van- ak kérdések, ezért is kérdőjelezett a cím. S aza bizo- yos lerágott csont éppen egy szarkasztikusán fájó té- >1: „kikonfirmálkodni” - hogy a gyerekeink jelentős része, vagy a szülők, keresztszülők úgy érzik, hogy ezzel vége, kész, befejeztük, nincs tovább... Megkapta az ajándékot, megvolt az ünnepi ebéd... Miért nincs tovább? Az a gyermek, ifjú miért nem „bekonfir- málkodik”? Esetleg a szüleivel és keresztszüleivel együtt? Tbdjuk, a gyermekkeresztségben az elénk jövő Isten, a minket megelőző Isten szeretetét, kegyelmét, elfogadását fejezzük ki, hogy Isten már akkor igent mond ránk, amikor mi még beszélni sem tudtunk. S mert akkor erre az elfogadó szeretedre, kegyelemre semmit sem tudtunk mondani, ünnepélyesen a konfirmáción kellene elfogadnunk a Szentlélek Isten megerősítő kegyelmét. Ott kellene megvallanunk, hogy most már nekünk is személyes és szívügyünk lett mindaz, amit Jézus Krisztusban kaptunk. S minek kellene következnie ezután? Amennyiben valóban az történt, ami hitünk tartalma, akkor a tanítvány- ságnak kellene következnie. Annak kellene következnie, hogy Jézusé vagyok, vele járok, őt követem, mert meghallottam, hogy megszólított: „jöjj, kövess engem!” Akkor annak kellene következnie, hogy rá hallgatok, tőle tanulok, és tőle kérek erőt, világosságát, útmutatást, vagyis annak kellene következnie, hogy elkezdődne fejlődni a kapcsolat Jézus és köztem. S ennek egyre magasabb szintűnek, összetettebbnek, hatékonyabbnak kellene lennie, mert azt ígérte, hogy pl. aki bármit kér az ő nevében, megkapja, s azt ígérte, hogy aki hozzámegy, annak ő nem is (akármilyen) békességet, megnyugvást ad, annak lelki növekedést ad, annak életet és örök életet... nem listázhatom, hogy mi mindent ígért annak, aki hajlandó vele közösségben élni. Ezeknek kellene következniük. S ha mégsem ez következik? Akkor megtagadott minket a Szentlélek Isten? Vagy a gyermekeink mégsem értették meg a lényeget? Vagy szülők és keresztszülők nem értették meg? Ebben az esetben talán mégiscsak gond van a konfirmációi gyakorlatunk körül is!? Ha ezek a drága kincsek úgy peregnek le a még fogékony gyermeki lélekről is, mint az a bizonyos borsó a falról, akkor valamiképpen mégiscsak magunkba kell szállnunk! Ha a gyermek még nem értette meg a lényeget, ezért meg se szívlelhette és nem érzett rá a szent titokra, akkor esetleg pl. még éretlen arra, hogy vallást tegyen, az Úr asztalához térdeljen hittel fogadni a valóságos testet és vért, mert akkor még esetleg csak felszínesen lát, s még csak mögé sem tud érezni a dolgoknak... Nagyon sokoldalúan kellene ezt közösen átgondolni, éppen azért, nehogy rossz helyre dobáljunk gyöngyöket. Hordozzuk imádságban felelősséggel ebben az esztendőben is konfirmandus testvéreinket, hogy Isten megvilágosító, hitet teremtő Szent Lelke működjék a szívükben és ők el ne zárkózzanak előle. De figyeljünk arra is, hogy nagyon sokoldalúan kellene ezt a kérdést megbeszélnünk, hogy „mi legyen veled, konfirmáció?” Szükségességét vitatni nem fogjuk, de a kivitelezését talán újra kellene gondolnunk. Ribár János „Hol van a többi kilenc?” Konfirmáció és ami utána van... Minden szép elv és egyházi hagyomány azonban annyit ér, amennyi megvalósul belőle!... Sajnos, visszatérően ismétlődő tapasztalatunk az, hogy a konfirmáció ünnepe után a konfirmandusok jelentős része eltűnik a gyülekezetből, befejezettnek tekinti hitben való tanítását és megerősödését. Egyes helyeken egyenesen „kikonfirmálásról” beszélnek, ami azt jelenti, hogy nincs folytatás, nincs beépülés Krisztus követőinek közösségébe, hanem az egész konfirmáció ünnepélyességével és ajándékaival együtt az emlékek homályába süllyed. Ez a tapasztalat azonban fáj a szülőknek, keresztszülőknek, fáj a konfirmáló lelkésznek, fáj a következő nemzedéknek utat mutatni vágyó felnőtt gyülekezetnek. TÚRMEZEI ERZSÉBET: Péter konfirmációja Keresztfiamnak, Péternek „Szeretsze-e engem?” - kérdezte a Mester, minden titkok, tagadások tudója. Hajnali fényben tündökölt a tenger... akkor volt Péter konfirmációja. Három kérdés, hogy balzsamcseppként hulljon három tagadás égető sebére, és minden mardosó vád elcsituljon! Sebhely a kézen... ott folyt el a vére tagadókért és megfutamodókért, hogy összetört kőszikla -Pétereknek ajkán, cserébe rongy tagadó szókért vallomás nyíljon: „ Tudod, hogy szeretlek!” Néha egy pillanat megújulást hoz a feltámadott Úrral szemtől-szemben. >rA többiek? Mi közöd bárki máshoz? Előtted megyek, Péter! Kövess engem!” Felkelt a nap, hogy a könnyázott arcot ragyogó sugarával teleszórja. Új szolgálatra hívó, új parancsok. Akkor volt Péter konfirmációja. * Kis keresztfiam, Péter, zsenge zöldben, tenger virágban holnap a tiéd lesz. Most feléd hangzik a „Szeretsz-e engem?” A feltámadott Jézus téged kérdez. Feleld feleletét a Pétereknek! Ne feledd, O minden titkok tudója! „ Uram, mindent tudsz. Tudod, hogy szeretlek!” Ez a Péterek konfirmációja. MEGHÍVÓ a fejér-komáromi, pesti, budai vasi, veszprémi és győr-soproni egyházmegyék lelkészei, felügyelői, egyházmegyei, kerületi és országos tisztségviselői valamint zsinati tagjai részére 1996. május 4-én, szombaton de. 10 órakor KÖRZETI MUNKAKÖZÖSSÉGI KONFERENCIÁT tartunk a székesfehérvári egyházközség gyülekezeti termében. Program: 10.00 nyitóáhítat (Lábossá L^jos) 1030 előadás megbeszéléssel: Luther ökumenikus jelentősége a 2000. év küszöbén (dp Harmati Béla) 12.00 Fórum: Kérdezz-felelek (Thurnay Béla, Sztruhár András) 13.00 ebéd 14.00 előadás megbeszéléssel: Egyházunk jövőjének spirituális és gazdasági kérdései (D. Szebik Imre) 15.45 záróáhítat (Bencze András) Jelentkezés Bencze András lelkésznél 1996. április 30-ig. Cím: 8000 Székesfehérvár, Szekfű Gyula u. 1. Levélcím: 8001 Székesfehérvár, Pf. 45. Tel.: 22/313-697 Jézus a hegyi beszéd végén a házépítő emberről beszélt: az okos ember kősziklára építi házát, amelyen a természet erői sem vehetnek erőt, nem dönthetik romba... A bolond ember ingatag fövenyre építi házát, amely könnyen összedől. Arról azonban még Jézus sem beszélt, hogy lesznek olyanok, akik jó, erős alapot raknak le, kőszikla-alapot, de azután semmit nem építenek rá, vagy talán csak ócska viskót... Pedig azok a konfirmandusok, akik az alapos előkészület és a sikeres vizsga, gyönyörű ünnepi istentisztelet és boldog első úrvacsoravétel után befejezettnek tekintik hitéletüket és elmaradnak a hívők közösségéből, ezt teszik. Rozoga viskót építenek a jó alapra. Életükben nem valósul meg az, amiért Jézus Krisztus gyermeki hitüket megerősítette, „konfirmálta”. Éppen a leglényegesebb dologban, a házépítésben, más szóval: az életépítésben nem veszik igénybe azt a segítséget, amit Jézus megismerése, szeretetének megtapasztalása jelenthet. Lukács evangélista úja meg a tíz leprás meggyógyí- tásának történetét. Halálos és akkoriban még gyógyíthatatlan betegségből szabadulnak meg, de tízből csak egyetlenegy tért vissza Jézushoz, hogy megköszönje gyógyulását és dicsőítse Istent. Ekkor mondja Jézus a címben már idézett mondatot: „Nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?!” (Lk 17,17) Ők testileg meggyógyultak, de az igazi, lelki gyógyulásban már nem lehetett részük. Nekik már nem mondhatta Jézus: „Hited megtartott téged!” Pedig ez a mondat életre és örök életre szóló ígéret. Bizonyára több oka is van annak, ha konfirmandusaink nem új kezdetnek, hanem egyféle befejezésnek érzik a konfirmációt. Talán a felnőttek életében is azt látják, hogy szakadék tátong az ünnepek, nagyünnepek - és az egyszerű hétköznapok között. Ha a szülő, hozzátartozó nem vesz részt a templomi gyülekezet életében rendszeresen, miért legyen ez másképpen náluk? Ha a felnőttek szavai és cselekedetei között kiáltó a különbség, miért ne lehetne ez így az ő életükben is? Egy másik ok lehet a sok új információ és hatás, amely napról napra éri őket és semlegesíti a hit friss örömét. Ahogyan Jézus ismert példázatában halljuk: az útfélre hullott magot madarak kapkodják fel, a köves talajra esett mag a nap hevétől kiszárad, a tövisek közé kerülőket a tövisek megfojtják... A magvetés és a mag további gondozása nem fejeződhet be a konfirmációval. Gyermekeinknek még sok újabb kérdése lesz, amire nekünk, felnőtteknek kell megértő, rájuk figyelő szeretettel válaszolnunk! Legyen a gyülekezet „befogadó”, életével is példamutató és hitéről folyamatosan bizonyságot tevő gyülekezet. Érezzék meg gyermekeink azt a vonzerőt, amely a felnőtt-keresztyének életében, mindennapi küzdelmeiben is megmutatkozik. Ahol pedig ez lehetséges, a korábbi évek konfirmandusai hívják meg az „újakat” az ifjúsági bibliakör közösségébe, ahol hétről hétre lehet beszélgetni, Bibliáról és az élet mindennapi dolgairól, ahol lehet tovább erősödni a hitben. A gyenesdiási idei konferenciák közül az első éppen olyan, amelyre az idén kon- firmáltakat várják elsősorban, de sok más ifjúsági rendezvény is lesz az év folyamán országszerte. A fiatalokban igen nagy a közösség-igény, kortársakkal vagy néhány évvel idősebbekkel találkozni, beszélgetni, tanulni és tanítani, megosztani a zajló gondolataikat. Vajon milyen lesz a következő, a 21. század elején élő nemzedék, milyen lesz az egyház, kik viszik tovább a stafétabotot Jézus nagy családjában? Ez idei konfirmandusainktól is függ! „Hol van a többi kilenc?” - kérdezte Jézus, de nagy szeretettel áldotta meg a visszatérő egyet. Kedves konfirmandusok, kedves szülők, keresztszülők, testvérek, lelkésztársak: javítsuk ezt a szomorú statisztikát. Kérjük Isten segítségét, imádkozzunk gyermekeinkért, hiszen Luther Márton utolsó leírt szavainak szellemében mi is valljuk: egy egész hosszú emberélet is kevés ahhoz, hogy Isten irántunk való teljes szeretetét, a Biblia minden üzenetét, a keresztyén életnek és a hit harcának szépségét felfedezzük! „Koldusok vagyunk" - de Isten napjainkban is és ha élünk, a 21. században is gazdaggá akar tenni mindnyájunkat Jézus Krisztus megismerése által. Szirmai Zoltán NEMESKÉRI NAP Az evangélikus műemlék-templomban 1996. május 18-án, szombaton egyházi ünnepséget tartunk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A gyülekezet vezetősége (Ebédelőjegyzést elfogadunk 1996. május 15-ig a 93/365-205 telefonszámon)
