Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-12-22 / 51. szám
Evangélikus Életm 61. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 1996. DECEMBER 22. Advent negyedik VASÁRNAPJA ÉS KARÁCSONY ÜNNEPE _______ORSZÁGOS EV ANGÉLIKUS ZZhetilap Minden kedves olvasónknak kegyelemben és szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket kivan a Szerkesztőség ARA: 40 FT A TARTALOMBÓL KARÁCSONYI LITURGIA JOHANNITA HÁZ PILISCSABÁN AZ EGYHÁZAK ÉS A MÉDIA SZERETNI ŐKET NEM NEHÉZ NÉMET ÉS SZLOVÁK OLDAL ADVCNX IV. VASÁRNAP ADVENT NEGYEDIK VASÁRNAP Menjetek elébe vigassággal % Ha már külső (családi háztartás) és belső (lelki háztartás) felkészüléseinken sikeresen túl vagyunk, és sikerült az igazi önismeretet nyújtó gyónótükörrel meglátni, hogy önmagunkban véve képtelenek vagyunk előtte jövetelekor megállni, és ezért megoldást keresve ráismerünk bűnöst megváltó teljes szeretetére, akkor elérkeztünk ahhoz a lelki alapálláshoz, hogy mégis, mindenek ellenére szabad és lehet nagyon nagy örömmel elébe futni a mi Urunk Jézus Krisztusnak. J Semmiképpen sem mechanikus módszerként j a- vasoljuk ezt a „menetrendet”, de bizonyos lelki rendre mégis szükségünk van annak érdekében, hogy hitéletünknek legyen mederje. Csak annyira köt ez bennünket, mint a vonatot a sín. De az, hogy hol fektették le a síneket, esetleges. Az azonban biztos, hogy a vonat haladásának nem a jól lerakott sín az akadálya. A mi esetünkben: 1. közel az Úr, vígan, boldogan térjünk hozzá, menjünk elébe, 2. mert a mennyei gyónótükör segítségével a Lélek világossága megmutatta alkalmatlanságunkat arra, hogy színe előtt megjelenjünk; de Ő maga akar kegyelmet gyakorolni azok életében, akik ezen a sínpáron haladnak. Az már az Úr Jézus Krisztus totálisan szuverén kegyelme, hogy ezen sínek nélkül is gyakorolhat kegyelmet bárkivel, olyanokkal is, akikkel talán egy „igaz hitű” keresztyén szóba sem állna, de most ez a pár sor azoknak szól, akik élete vallásos értelemben sínen van. Ugyanis tapasztalat, hogy még vallásos emberek jelentős részénél is van egy tipikus betegség: kedélybetegség, melankólia, pesszimizmus. Nagyon meglepő! Gyülekezeteinkben állandósult és elme- szesedett, megmerevedett a panaszkodás. Lényege az önmagunk siratása úgy, mintha Jézus Krisztus már nem is élne. Szinte az egész egyházunkat áthatja ez. Különösen azóta erősödött fel ez, amióta kirobbantak a zsinati viták, és azok indulatokkal telített hatása tudatalatti impulzusokat adott azoknak is, akik igazából nem követték figyelemmel a zsinat munkáját. Ez olyan betegség, hogy majdnem mindegy, rosszul megy-e a gyülekezetnek, vagy jól, a kedélybetegség szedi áldozatait. Megfordultam - statisztikai értelemben - jól „menő” gyülekezetben, a hangulat pesszimista volt. Mindig találtak valami kifogásolni valót, az orgona hangszínét, a lelkész orgánumát, a torony ala- csonyságát... valamit, aminek igazi értelme sem volt. Megfordultam nem jól „menő” gyülekezetben, ahol kevesen járnak templomba, kevés a pénz, pang a hitélet, ott pedig ezért letörtek a még keresztyénnek látszok. „Velünk itt úgyis mindennek vége... kihalunk, nincs tovább'.” Látásom szerint egyetlen gyógyír erre az ok-os vagy ok-talan pesszimizmusra az, ha elébe megyünk annak az Úrnak, aki hozza az örömöt és sugározza felénk is. Ha egyre közelebb kerülünk Hozzá, ránk sugározhat mennyei öröme, szerete- te, és nem magunkból préseljük ki „vigasságunkat”, hanem Tőle fogadjuk el. Evangélikus betegségünk egyetlen és evangéliumi gyógyszere a megtérés. Igehirdetőknek fel kell figyelni erre a népbetegségre és megszólaltatni az evangéliumot kell, s ettől a betegségtől szenvedőknek pedig minél többet kell hallani az örömhír szószéki, bibliaórai kihangosítását, hogy az örömről örömmel hirdetett evangélium áttörje sötétlő lelki falunkat és a napfelkelte felszabadító derűje áradjon szét gyülekezeteinkben, életünkben, körülöttünk. Ujjongó ének száll akkor, hálaadó imádságok szaporodnak meg - mert igei látássá válik, hogy minden látszat ellenére is Jézus Krisztus az Úr, tőle függ egyház, gyülekezet, s mindenki (örök) élete. Minden Attól függ, Aki a megtestesült szeretet! Ha Tőle függ, akkor pedig menjünk elébe vigassággal, mert mentő, megváltó szeretete a gyógyító megoldást hozza mindenkinek. Ribár János BABITS MIHÁLY: A Karácsonyi Ének Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-űr szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz töiqjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt... Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük hogy „megszületett”! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkűnkben gyiyts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt. TURMEZEI ERZSEBET. Találkozó a jászol mellett Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk, de most találkozót adunk, és a jászolnál mind - mind ott leszünk. A Királynak tisztességet teszünk, a Királynak, aki lejött közénk, s nem volt, hová fejét lehajtsa. Mi, boldog népe, odatérdepelünk elébe, s rneghallgatjuk, mi a parancsa: Örömhírt vinni szerteszét! Világosságot, mert nagy a sötét! Elhirdetni, hogy ő itt van jelen! Futni a fénnyel át az éjjelen! Őrizni reggelig! Szívünk a szent örömmel megtelik. Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett, feledtet minden fájó veszteséget, minden keserű könnyet letörül Karácsonyi béke ölel körül Győzve a távolságon, téren, boldog betlehemi találkozóra várlak, testvérem. Hamis krisztusok és a Krisztus Ezerszáz éves magyarság - ami a Kárpát-medencében alapított hazát illeti -, csaknem ezeréves keresztény magyarság ünnepli 1996 karácsonyát. Kis nép nagy történelemmel - mondják a sorsunkat valamennyire ismerő külföldi barátaink. Sok karácsonyt értünk meg, amióta Szent István király megkapta a koronát. De vajon kik és mit ünnepeltek karácsonykor hosszú évszázadok alatt? Hány év, évtized, netán évszázad után váltak szívükben is a názáreti követőivé a pogány magyarok? A tatárdúlás, a török hódoltság után érkező népcsoportok szokásai mennyiben épültek be az ünnepekbe? Milyen karácsonyokat hozott a reformáció és az ellenreformáció, milyen múlt századbeli kegyességi irányok és népi, valamint polgári szokások keveredéséből alakultak ki a karácsonyi ünnepkör máig élő formái, egyházi és világi eseményei? Mit jelentett a közelmúlt negyven éves ateista diktatúrája idején karácsony a magyar népnek, az az ünnep, amelyet a diktátorok is tiszteltek, amelyen elcsendesedtek az utcák és munkaszüneti napokat kellett engedélyezni? És mit jelent ma? A rendszerváltozás nagy pillanatait, reményeit követően, az eufória elmúltakor, amikor a tornyosuló nehézségek, a társadalom polarizálódása és atomizálódása rossz hangulatot teremtenek az amúgyis depresszióra hajlamos országban. Ezer év magyar kereszténységében mindig minden változott, csak egy állandóság volt, Jézus Krisztus. Magukat kereszténynek nevező emberek, köztük történelmi figurák pokollá tehették kortársaik életét, a legsötétebb korszakokat is megújulás követte, felhangzott a karácsonyi evangélium, jön Jézus. Negyven évig a korlátozás, a rabság jegyében temették e hazában a kereszténységet, vagy szelídebben fogalmazva készítették elő temetését, a rendszerváltozás óta a századunkban erős métely, a szekularizáció, az elvilágiasodás jegyében vélik idejétmúltnak a betlehemi kisdedet. Mondják karácsony: a leginkább szekularizálódott ünnep. Mégis éppen amikor az Ige testté léteiét ünneplők és az Istentől rég elfordultak is hasonlóan viselkednek, nehezebben különböztethetők meg, akkor ragyog fel a legfényesebben, hogy ma sincs más esélye a teremtett világnak, fiainak, mint Isten kegyelmei A szeretet, mely abban nyilvánult meg, hogy elküldte egyszülött fiát. Karácsonykor jellemzően jelentkeznek a hamis krisztusok, akik - egykor a történelemben és ma is - csábítottak, csábítanak, ígérnek az emberi életre megoldást. Ma a pénz a legerősebb hamis krisztus. Egy korszak után, amely csak megfogható dolgokat, a materiális javakat tartotta értéknek, de kiváltotta a társadalom természetes ellenállását, döbbenetes, hogyan hatotta át a szabadságot követően a hamis Mammon, a pénz szeretete a közgondolkodást. Nem eszköz - ez lenne a rendeltetése -, cél, egyedüli érték lett a pénz, a hamis krisztus és ezért nem tudnak megújulni az erkölcsi értékek, ezért devalválódik az érzelmi - szeretet, szerelem, barátság, hűség —, az esztétikai és a többi klasszikus érték. A szegénység és a viszonylagos szegénység növekedése, betegségek terjedése segíti a hamis krisztusokat. De a gazdagok és testileg egészségesek sokféle lelki nyomorúsága, a növekvő bűnözés figyelmeztetnek a hamisságra. A pénz hiánya kínzó lehet, de a bőség maga nem old meg semmit. A földi békesség és a szirupos szeretet szólamainál sajnos erősebbek, akár a kis közösségekben, a családokban, akár a világ különböző részein a válsággócokban, a békétlenség, a szeretetlenség, a gyűlölet jelei. A történelem folyamán a hit csapdája volt, hogy választ kívánt Albrecht Düren Krisztus születése adni a tudomány kérdéseire. Mai ismereteink rohamos fejlődésével a tudás vált sokak számára hamis krisztussá, ismereteiktől várják a megváltást, a választ az emberi lét alapvető gondjaira. Az elnyomás évtizedeiben megkopott a diakónia fénye, mert az egyház identitását veszélyeztetve, ebben vélt közös területet találni az istentagadó hatalommal, ezt emelte ki teológiájában. Milyen félelmetes a változás. Ma ismét erős a diakónia, nem- sem. csak mint a misszió, a hit gyümölKasztfliai mester (XV. század): Krisztus születése cse, hanem, mint az egyház azon tevékenysége, amely utat nyit a missziónak. Igen, először kenyeret kell adni az éhezőnek, be kell kötözni a balesetet szenvedett sebeit, azután lehet szólni arról, hogy valójában Jézus Krisztusra van szüksége ahhoz, hogy értelmet kapjon az élete. Egymás krisztusaivá kell lennünk, de nem hamis krisztusokká, akik magunkat, vagy másokat ajánljuk, hanem a karácsonyi evangéliumot közvetítjük szóban és életben. Békesség a földön a jóakaraté embereknek. Békesség és jóakarat. Talán ez a két fogalom üzen a legerőteljesebben a hazára találása ezerszázadik évfordulóját ünneplő magyarságnak 1996 karácsonyán. A békétlenség, a rosszakarat, a sokféle zűrzavar és nyomorúság időszakában. Békesség és jóakarat. Erre van szükségünk. De nem a karácsonyi hangulatok pillanatnyi álbékességére, nem a fegyverszünetek látszatbékéjére, melynek csendjében még jobban izzanak a gyilkos indulatok, hanem arra a békességre, melyet csak Isten kegyelme, a Fiúhoz tartozás, az örök élet reménysége adhat. És jóakaratra van szükségünk és a jóakaratot kell képviselnünk, keresztül vinnünk. Feltételezni másokról a jót és segíteni is őket minden lehetséges módon. Hazánkban is megkopott a közjó fogalma, Isten gyermekei tehetnek azért, hogy ez a szép szó visszanyerje értékét. A legvüágibb ünnep nagy alkalom arra, hogy a csak az ünnep külsőségeiben osztozók is felfigyeljenek az eredeti üzenetre, az evangéliumra. Abból, ahogy ez megvalósul Krisztus népének a társadalmi jelenlétében, a békesség, a jóakarat, a közjó munkálásában. Nem lenne-e más a világ, más Magyarország, ha a szívünket vizsgáló Űr valódi békességet, jóakaratot, ádventi reménységet, Krisztus-vár ást találna. Kínálhatnak bármit a hamis krisztusok, Karácsony igazi esélye a találkozás a Fiúval, a testté lett igével. Ez a megmaradás titka, amikor kihunynak a fények és jönnek a terhek és a gyönyörűséges iga. Menni vele az úton és hívni másokat Hozzá. Mert nincs más. Kétezer év után Frenkl Róbert ÁLDOTT AZ ÚR... HOGY MEGLÁTOGATTA NÉPÉT ÉS VÁLTSÁGOT SZERZETT NEKI.” 9 Lk 1,68 Lk 1.68 I
