Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-12-22 / 51. szám
Evangélikus Élet 1996. december 22. EED irts gyermekeknek ja A FIATALOKNAK Gyerekek a karácsonyról „Szeretem a Karácsonyt! Amikor feldíszítettük a fenyőfát, leülünk tévét nézni ” lfAzt hiszem, Karácsony sokak számára már valami egészen mást jelent, mint régen. Kicsit az ajándékok ünnepévé vált számunkra. Felállítjuk a nappaliban a karácsonyfát, ráaggatunk pár színes gömböt, a tetejére meg egy csillagot erősítünk, vagy egy angyalt. Szenteste éneklünk egy éneket, és ha nagyon jó a hangulat, talán még kettőt is. Aztán megkezdődik az ajándékok kiosztása. Úgy érzem, mintha az igazi Karácsony meghalt volna. ” „Sok családban csak azt jelenti a Karácsony, hogy ajándékot keU adni A boltok is teljesen erre mennek. De ez által olyan rideg idegen lesz a Karácsony. Mire jó a sok reklám, meg a nagy rohanás? Mégis hála Istennek, van sok olyan család is, ahol megőrizték az ünnep igazi tartalmát. Az én szüleim is mindig megpróbálnak bennünket emlékeztetni rá, hogy miért is ünnep ez a nap a számunkra. ” ,^4 világban annyi szörnyűség történik. Sokszor magukat keresztyénnek tartó emberek verik be egymás fejét mondjuk politikai előnyökért. Én mégis hiszem, hogy az a Krisztus, aki 2000 éve megszületett, örömre és reménységre ad okot azáltal, hogy Vele mégiscsak jobb lehet ez a világ. ” HERMANN BANG: Sorensen úr Valahányszor elérkezik Karácsony ünnepe, eszembe jut Sörensen úr. Életemben ő volt az első, akiről tudtam, hogy egyedül ünnepli a Karácsonyt. Sosem felejtem el. Az első osztályban ő volt a tanítóm. Jó ember volt. A télen többször láttuk, amint tízóraiját az ablak előtt az éhes verebek elé morzsolta. Nyáron pedig, amikor a fecskék fészket raktak az eresz alatt, megmutatta nekünk a csicseregve röpködő madarakat. De a tekintete valahogy mindig olyan szomorú volt. A városban azt beszélték, hogy Sörensen úr jómódú ember. „Sörensen úr tényleg gazdag ember?” - kérdeztem egyszer az édesanyámtól. ,„Azt mondják igen”. - „Igen... egyszer sími láttam, amikor a szünetben visszamentem az uzsonnáért. ” „ Talán azért olyan szomorú, mert magányos”, - mondta édesanya. „Nincs testvére?” - kérdeztem? „Nincs - egyszál magában él ezen a világon... ” Amikor eljött a Karácsony, édesanyám elküldött, hogy vigyek süteményt Sörensen úrnak. Mintha tegnap lett volna. A cselédlány is velem jött, nagy csomagot cipeltünk, rózsaszín szalaggal átkötve. Anya mindig így díszítette a karácsonyi csomagokat. Sörensen úr lépcsője hófehérre volt söpörve. Olyan tiszta volt, hogy alig mertem rálépni. Anya üdvözletét a cselédlány adta át. Amint körülnéztem, egy nagy, hosszúkás tükröt láttam, melynek keretét fekete fából faragott arcok díszítették. Sörensen úr behívott a szobájába, és megkérdezte, hogy örülök-e a Karácsonynak? Bólintottam: „És a tanító úr hova állítja majd a karácsonyfát?” „Én? Nem állítok karácsonyfát. Itthon maradok ” Nagyon szíven ütött ez az „itthon”. - Itt, ebben a szomorú szobában: a kis fekete képek, a néma könyvek, a régi kanapé, melyre sosem ül senki. Olyan vigasztalannak és elhagyatottnak éreztem ezt a szobát. És akkor karommal eltakartam az arcomat, és kitört belőlem a zokogás. Sörensen úr átölelt, és arcát odaérintette az enyémhez. „Kedves kisfiú vagy”, mondta csendesen, s én még szorosabban átöleltem, és zokogtam, szívszakító zokogással. Amikor hazaértünk, a cselédlány elmondta édesanyámnak, hogy „bömböltem”. De én a fejemet rázva védekeztem: „Nem is igaz Én nem bömböltem. Csak sírtam. Oldod, azért sírtam, mert Sörensen urat soha senki nem látogatja meg. Még Szentestén sem... ” Később, amikor egy másik városba költöztünk, Sörensen úr teljesen eltűnt az életemből. Soha többé nem hallottam róla. De azon a napon, amikor vállára borulva sírtam, megéreztem, anélkül, hogy megértettem volna, mit jelent, hogy vannak emberek, alak magányosak. És azt, milyen nehéz magányosnak lenni különösen Karácsonykor. JOHNSON GNANABARANAM: Karácsonyi ének Indiából Jézusom, sokan örvendeztek, mert kerestek, és megtaláltak Téged. Én annak örülök, hogy Te kerestél, és megtaláltál engem. A betlehemi pásztorok, akiknek megjelentek az angyalok, boldogok voltak, mert hallották a hírt, és láthattak Téged. De én boldogabb vagyok a pásztoroknál, mert én az evangéliumot nemcsak az angyaloktól, de Tőled hallhattam. Azt mondod: „Gyere hozzám, és én leveszem váltadról a terhet”. Ezért hát boldogabb vagyok a betlehemi pásztoroknál. A napkeleti bölcsek, akik a csillagot követték, boldogok voltak, mert kerestek és drága ajándékokat vittek Neked. De én a bölcseknél is boldogabb vagyok, mert Tfe megkerestél engem, és a legértékesebb ajándékkal leptél meg: Önmagaddal. Ezért hát boldogabb vagyok, mint a napkeleti bölcsek. Áldott Mária, mert mint magzatot, negyven hétig testében hordozhatott Téged. De én magamat még áldottabbnak mondhatom, mert Te, aki feltámadtál, egész életemben a szívemben élsz. Ezért áldottabb vagyok Máriánál. Simeon, a próféta örvendezve mondta: „Meglátták szemeim üdvösségedet!” Én nem láttalak, mégis hiszek Benned. Tfe pedig boldognak nevezed azokat, akik nem látnak, és mégis hisznek. Ezért én is mérhetetlenül boldog vagyok! Készítsünk karácsonyfadíszt A mellékelt sablon segítségével rajzold viszonylag vastagabb papírra a madárka testét és szárnyát. A két részt kivágva, a harmadik ábra szerint illeszd össze őket. A madárkát cérnával akaszd a fenyőfára. Szenteste. Előkészületek Az utolsó utáni pillanatok feszültsége. -Aztán: gyönyörűen feldíszített karácsonyfa. Valahol az előtérben a leporolt kis betlehemes, mellette giccses, félgiccses postai üdvözlőlapok Csillagszóró, gyertyáfény, fenyőillat, illendően becsomagolt ajándékok - Körötte ünneplőben feszengő emberek Idősek és fiatalok. Kivasalt öltöny, szoknya, blézer. Ünnepire kivasalt arcvonások idegek Csengőszó... Felcsendül a magnóról a háttérzene: „ Csendes éj, tiszta szent éj... ” Karácsony az életünkben. - Anno 1996... Szenteste. Egy fiatal pár szállást keres Betlehemben. Csak egy istállóban talál. Gyermekük születik kit isteni sugallatra Jézusnak neveznek A mezőről pásztorok érkeznek Isten üzenetét hozva. Angyalok zengték - és nem háttérmuzsikaként! - „ Üdvözítő született ma néktek az Úr Krisztus, a Dávid városában...” (Lk 2,11). És: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. ” (Lk 2,14). - Feltűnik egy különösen fényes csillag. Vonzásában három „király” (keleti tudós) keresi fel Betlehemben a megszületettet... Az első karácsony a világtörténelemben! - Anno nulladék év... Az első, és a legutóbbi karácsonyunk között eltelt tizenkilenc évszázadban végigkísérte a keresztyénség életét ennek az ősi eseménynek képe. És nem csak az ünnepnapokon. Már Jézus Krisztus teljes megváltói életművét ismerve, s azt a születése körülményeire is visszavgtítve, egyre jelentősebb és fényesebb helyet foglalt el az Őt követők életterében. Bár az evangéliumok nagyon szűkszavúan tudósítanak Jézus születéséről (Mk 1,25 Lk 2,6-20), s bár az első két évszázadban január 6. volt ennek emléknapja, azzal, hogy a 4. század elején, 325-335 között Rómában december 25-re tették át, és külön ünnepelték e napot, új megvilágítást és hangsúlyt kapott. A „Sol invictus” (a legyőzhetetlen Nap)pogány ünnepének lefedésével, és afölé emelve a „Sol Salutis”, az „üdvösség Napja” rangot kapta az egyház kultuszában, Jézus isteni és királyi megjelenését kiemelve. - Végül is innen datálódik, hogy a karácsony történeti eseményei, és annak jelképes volta összefonódik, párhuzamba áll a keresztyén hitvilágban, gondolkodásban, szokásrendben mindmáig. A negyedik században elsősorban a ‘Háromkirályok imádásának jelenetébe ágyazottan, majd a Pásztorok imádása, illetve e két képtípus egybeolvadásából adódó kompozíciókban jelenítették meg Jézus születését. Szarkofág domborművek tanúskodnak erről. Mária alakja az 5. századtól, az efezusi zsinatot követően (431) jelenik meg a képeken mint „ Theotokos” (Istenszülő), s kap egyre nagyobb hangsúlyt. József csak a 6. századtól szerepel az alkotásokon. Kezdettől fogva láthatjuk azonban az ökör és a szamár figuráját a különféle müveken. - Bennük jelképes utalás fogalmazódik meg hiszen az evangéliumok nem említenek ilyen jószágokat a Szent Család környezetében Jézus születésekor. Ezsaiás próféta könyvében olvashatjuk: ,Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért meg engem.” (Ézs 1,3). Origenész (meghalt: 245-ben), majd Nisszai Szí. Gergely (meghalt: 394-ben) egyházatyák müveikben mindezt összekapcsolták a betlehemi jászollal, úgy értelmezve, hogy „az ökröt megköti a törvény (mint a zsidó népet), a szamár viszont a bálványimádás terhét viseli (mint a pogányság). Kettejük között fekszik a gyermek Jézus, aki megszabadítja őket az igától. ” Érdekes, hogy a keleti (bizánci, orthodox) egyházban más képtípus alakult ki. Jézus születése helyszíneként az istálló képe helyett „a születés sziklabarlangját” találjuk egy apokrif (nem elfogadott) evangéliumi leírás alapján (Pl.: Pszeudó-Máté evangéliuma). Hasonló irodalmi háttérrel jelenik meg e helyszín felett a betlehemi csillag. Bizánci hatásra ez a megjelenítés Itáliában is elterjedt a középkor folyamán. A 12. századtól tovább gazdagodott a karácsony már eddig is szerteágazó szimbolikus tartalma. A Jézus születését ábrázoló jelenetek mellett eddig is fel-fel bukkanó, kiegészítő képek, képrészletek mellett (Angyali üdPILINSZKY JÁNOS: Az első karácsony óta... Nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy föl- faijuk egymást; azt, hogy a természet „rendje” egy éhségből és rettegésből fölrakott, önmagában vérző gúlához hasonló. És ebbe a kegyetlen rendbe „lépett be”, megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A „vérző gúlán” mit se módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Nem tagadta, hogy „fölfaljuk egymást”. Azt mondta inkább, hogy mindannyian étel és táplálék vagyunk. Már itt, a világban, e „vérző gúlán” belül a kegyetlen tényeket a szeretet realitásává változtatta, amikor valódi ételként és valódi italként osztotta szét magát - mindannyiunknak példát mutatva. Az első karácsony, a Fiuisten megtestesülése óta mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás. KARÁCSONY Fent: A legnagyobb lemondás: az ISTENÉ Az ATYÁÉ és a FIÚÉ együtt és külön-külön. Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan Ajándékáért. 2Kor 9,15 Lent: Micsoda félreértés: ajándékokat adni, ajándékokat kapni az AJÁNDÉK helyett! K LKarácsony a művészetben Pataki László: Szent család (1907) vözlet, Háromkirályok imádása) megjelennek az Ótes- támentumi előképekre utaló jelzések Az égő csipkebokor, Áron kizöldelő vesszeje, Gedeon gyapja. Gyakran József alakja, mint Synagoga, az Ótestámentum, Mária alakja, mint Ecclesia, az Újtestámentum jelképeként látható. A 14. században - mindenek előtt a misztika, Assisi Szí. Ferenc és mozgalmának valamint egy ferences szerzetestől származó, víziókat tartalmazó irat, a „Meditationes Vitae Christi” népszerűségének köszönhetően - az emberi érzelmek a bensőségesség kerül előtérbe a karácsony ábrázolásában. A késő román és a gótikus müveken Mária és a gyermek Jézus emberi, anya-gyermek viszonyának kiemelése egyre szembeötlőbb, mely tovább gazdagodik később, a környezetet tekintve, életképi elemekkel - Mindeddig és mindebben azonban - akár miniatűréről akár táblaképről domborműről vagy szoborról legyen szó - döntő a narratív, elbeszélő szándék a művészek, részéről. A bibliai eseményeket csak „elmesélni" akarják a képeiken, legfeljebb „attribútumokkal”, formai jelzésekkel (növény, szín, tárgy stb. ) utalva a nagyobb jelképi összefüggésekre. Ilyenként láthatjuk például Hugo van der Goes: Pásztorok imádása című képét (1475 k), vagy Rubens több korai alkotását, sok, korábban élt művész munkájával együtt. A 16. század - a reneszánsz művészete - új, és gyökeres fordulatot hoz a karácsonyi esemény szimbolikus megjelenítésében. A korszak nagy felfedezése a fény. Nem csupán a kívülről érkező, hanem - a humanizmus gondolatrendszerében, és a reformáció hitújításában megfogalmazotton - a belülről sugárzó, szellemből, szívből leiekből fakadó! Fantasztikus erővel jelenik meg ez- sok más művész alkotása mellett - Corraggio oltárképén (1530). De talán a 4. században karácsony ünnepét, a „Sol Salutis” alkalmát teremtők lelkiségéhez a legközelebb Rembrandt áll a Pásztorok imádása című fest-' ményével (1646). A megszületett Jézusból áradó fény az, ami megvilágítja a körülötte állókat, ő a fényforrás!!! - Minden és mindenki csak árnyékot vethet... A 16. század embere azonban nem csak a fényt - az örök Fényt és Világosságot (Jn 8,12) -fedezte fel. Mást is... A rákövetkező generációk szintén. S ez lett a bűvöletük, bűvöletünk Máig. Sok mai művész az első karácsony Megszületettjét csak valahová, a megfoghatatlan űrbe tudja helyezni a képén, mert úgy érzi: ha valamikor, mostjgazán igaz: „a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2,7) Csontjaszáradt, fényevesztett lett a karácsonyunk Olyan magunktól csinált. Popularizált, gcs~ esés betlehemes, és barokk szentképeket idéző képeslapok szintű. A rég. korokba, s magunk kisded korába visszacsatoló. Csillagszórósan és fenyőillatostul elmúló.- Gyanítom: nem az ízléshiányunk vagy a tehetségtelen- ségünk miatt... Pedig ma sem csak háttérzene az angyalok karácsonyi éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek ás a földön békesség és az emberekhez jóakarat!" Belőle fakadhatna „ Csendes éj, tiszta szent éj... ” most is. Nem csupán a magnószalagról. S nem csak karácsonykor... Dr. Foltin Brúnó
