Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-12-15 / 50. szám

Evangélikus Elet 61. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1996. DECEMBER 15. Advent harmadik VASÁRNAPJA __ ORSZÁG EV ANGÉLJKUS __HETILAP ARA: 35 FT Fogadjátok örömmel. Engedelmeskedjetek néki. Higgyetek benne. Ha megteszitek, áldottak vagytok Isten előtt. Bocsánatot nyertek. Isten valóságos népe vagytok - szentek, boldogok. Luther A TARTALOMBÓL----­EGY P ÉLDAÉRTÉKŰ KONFERENCIA MÚLT ÉS JÖVŐ AZ ÉNEK A SZOMORÚ EMBER LEGJOBB ORVOSSÁGA őkW 'MINDNYÁJÁN M£QISM£RN£K> Advent harmadik vasárnapja >/ Ok mindnyájan megismernek ENGEM Önismeretre biztattunk az elmúlt heti részben. Isten törvényében rendelkezésünkre álló gyónótü­kör maradéktalanul mutathatja meg lelki és szelle­mi állapotunkat. Az ige által birtokunkba jutott önismeretünk nem sok örömmel tölt el bennün­ket. Ha úgy teszünk, mint akik erről semmit sem akarunk tudni, azzal még nem védtük ki a problé­mát. A diagnózis tagadása nem szünteti meg a be­tegséget. Ha sikerült őszinte önismeretre és miatta bán- kódásra eljutni, akkor most arra kell fordítanunk a figyelmet, aki egyszer már eljött ebbe a világba (el­ső ádvent: ennek részleteiről számolnak be az evangéliumok), és azt ígérte misszióval megbízott tanítványainak, hogy újra visszajön, és mindent űj- játeremt (a második visszajövetel, az előttünk levő ádvent a történelem befejezéseként). Jézus Krisztus eljött a világba, hogy bemutat­kozzon és módot adjon nekünk arra, hogy megis­merkedjünk vele, és megtudjuk mindazt, amit jó­nak látott az evangéliumokban ránk hagyomá­nyozni. Aki vele ismerkedik meg, annyi, mintha magával a mennyei Atyával ismerkedett volna meg. Ezt maga Jézus mondta így testamentum ér­tékű összefüggésben. Keresztje árnyékában oszlat­ni akarta nyugtalankodó lelkű tanítványai szomo­rúságát, s biztatóan szólt hitről, örök életről, üd­vösségről, s tanítványai egyike túlbuzgó módon nem elégedett meg a hallottakkal, Istent akarta látni. Erre mondta neki(k) Jézus, hogy aki őt isme­ri, az Atyát is ismeri. Ez nem morfológiai (alaki) kérdés, nem kiné­zetre vonatkozó, hanem lényegre, minőségre. Ahogyan Jézus fordult a bűnösök, betegek, eleset­tek, alázatosok felé, ugyanígy tesz a mennyei Atya is. Ahogyan Jézus fordult a farizeusok, hatalmas- kodók, gőgösködők, erőszakosak felé, ugyanígy tesz a mennyei Atya is. Ezért is hálásak lehetünk az evangélistáknak, . akik a Szentlélek hatása alatt közvetítik számunk­ra Jézus életét, tetteit a betlehemi jászoltól a ke­reszten át a mennybemenetelig, valamint az újtes- támentumi leveleknek Lélektől ihletett szerzőinek is, hogy a hit ébredésének és első megfogalmazó­dásainak olvasói és tanulói lehetünk. Hálásak le­hetünk mindazoknak, akik azért fáradoztak - teo­lógusok, történészek —, hogy minél jobban megis­merhessük a Názáreti Jézus Krisztust, aki hajlan­dó volt érettünk elhagyni a mennyei világ fantá­ziánkat felülmúló gyönyörű ragyogását, elhagyni, hogy cserébe meg nem értést, ellenségeskedést, el­utasítást kapjon, aki hajlandó volt kétes erkölcsű és intelligenciájú tanítványokkal nagyot és újat kezdeni, aki hajlandó volrszenvedést, halált vállk- ni és ézeh á möcfon mmdenldnék üdvösséget'szé- lg rezni. Ki az, aki előtt koldus pásztorok hódolnak, aki miatt messziről tekintélyes előkelőség érkezik dús ajándékokkal, s talán maguk is meghökken­nek, hogy jószágistálló a tiszteletre méltó, csillag­jelezte isteni Gyermek palotája? Nekünk is illendő lenne megismerkedni vele, hi­szen hozott nekünk valamit! Világosságot, értel­met, támaszt, az élet kenyerét és italát, bűnbocsá­natot, örök életet, üdvösséget. Elhalmozna aján­dékaival, s egyben előkészíti a második, a nagy ád- ventet, amikor majd véglegesen megérkezik felhő­kön, és megtörténik a legutolsó Nagy Bemutatko­zás. Mindenki még fogja ismerni, mert minden egyértelmű és világos lesz. Megismerik tagadói és ellenségei, és utolsó reflexükkel talán még kegye­lemért remegnek. Megismerik övéi, akik számára jövetele olyan lesz, mint a nehéz betegség és a sö­tét éjjel után a gyógyulás és a napfelkelte. A vissza­érkező Krisztus előtt a legnagyobb jelentősége an­nak lesz: megismerkedtünk-e vele ebben az élet­ben, és akkor boldogan fogunk RÁ-ismemi, mint Üdvözítőnkre, aki bevisz a mennybe. i l * -* ; Ribár János KÖZGYŰLÉS A DÉLI EGYHÁZKERÜLETBEN A Déli Egyházkerületben ezen az őszön nemcsak a presbitérium gyűlt össze számvetésre, de szükség volt közgyűlés összehívására is, mert egyes tisztségek időközben megüresedtek, és a választást közgyűlésnek kell elvégeznie. No­vember 15-én volt a két testület ülése, alábbiakban ezekről számolunk be. A közgyűlést megelőző istentiszteleten Szirmai Zoltán esperes hir­detett igét lTim 4,16 alapján. A közgyűlés megnyitása után Sándor Miklósné, a kerületi számvevőszék elnöke adott jelentést az elvégzett munkáról, a számadások ellenőrzéséről, melyeket rendben találtak. Dr. Sólyom Jenő kerületi felügyelő jelentésének bevezetésében megemlékezett a honfoglalás 1100. és az 1956-os forradalom 40. évforduló­járól, kiemelve mindkét évforduló egyházi vonatkozásait. A jelentésből kivo­natosan az alábbi részleteket közöljük: „Nézzük először az anyagi hely­zetet. Egy prosperáló, bőségesen építkező egyház képe alakul ki előttünk. Egy évvel ezelőtt azt kel­lett mondanom, hogy a hívektől származó bevétel messze nem nö­vekedett az infláció arányában. Most viszont azt jelenthetem, hogy - bár vitatkozhatunk azon, mekko­ra is volt az infláció - a gyülekeze­teknek a saját híveiktől kapott 123 millió Ft-os bevétele, mely az egy­házfenntartói járulék mellett az offertóriumok bevételét, az ado­mányokat és a céladományokat is tartalmazza, mintegy hatvan szá­zalékkal volt nagyobb, mint a két évvel ezelőtti 77 M Ft. Hasonlóan növekedtek az egyéb bevételek is. Az akkori 288 M Ft helyett több mint 400 millióval gazdálkodtak a gyülekezetek. Különösen szembe­tűnő az, hogy építkezésekre, na­gyobb felújításokra mintegy 200 millió jutott 1995-ben. A harmadik mellékletben ezek közül a na­gyobb munkák közül soroltam föl néhányat, hogy lássuk, hol folytak vagy folynak templom-, gyülekeze- tiház- es szeretetotthon-építések. Nyilvánvalóan nem valósulhattak volna meg ezek, ha nincs külföldi segély, vagy nem áll rendelkezésre az ingatlanok utáni kárpótlásból, esetleg korábban megkapott pénz. Mindezzel együtt is azt mondhat­juk, hogy általánosságban az egy­házközségek anyagi téren nyugodt évet zártak... Az előbb látott prosperálással, növekedéssel szemben egészen más kép alakul ki, ha az első mel­léklet első néhány oszlopában megadott, a lélekszámra, a keresz­telésekre, konfirmációra, esketé- sekre és temetésekre vonatkozó népmozgalmi adatokat tekintjük. A lélekszámok, mind a nyilvántar­tott, tehát valamilyen formában is­mert evangélikusok, mind a vá­lasztói névjegyzékben szereplők száma évek óta szinte változatlan, elsőrendűen azért, mert éppen a legnagyobb egyházközségekben sokszor kerekített számokat adnak meg. Ebben eltűnnek az évek so­rán bekövetkező változások. A zsi­nati felmérés adataival történt összehasonlítás - akkor sokkal részletesebben kértük az adatokat minden egyes szórványra vonatko­zóan - azt mutatja, hogy ahol nem sorolják föl a jelentésben a szórvá­nyokat, ott némely esetben mintha el is feledkeznének a szórványok­ban élő hívek számának megadá­sáról. Nem maguk a számok a fon­tosak, nem ezen múlik, hogy há­nyán vagyunk, de a lelkészeknek különösen is törődniük kell a szór­ványban élőkkel, s ennek egyik je­le, ha róluk is számot adnak a je­lentésben. A keresztelések és konfirmációk számában továbbra is az elmúlt évek romló tendenciái érvényesül­tek. Az 1990. évben tapasztalt csúcs után, akkor 2640 keresztelés és 1561 konfirmandus volt, az el­múlt évben a keresztelések száma 2000 alá, a konfirmandusoké 1300 alá esett. Tálán csak a nyolcvanas évek elején volt ilyen a helyzet. Tu­dom, hogy nagyon súlyos demog­ráfiai okok is vannak emögött, de az is igaz, hogy ma újra növekszik a közömbösség. Nemcsak a Magyar- országi Evangélikus Egyház, de az egész ország néz tragikus jövő elé, ha a népesség fogyásában nem lesz változás. Ezzel szemben talán eny­he javulást látunk az istentisztele­tek látogatottságában és a hitokta­tásban részesülők számában...” A továbbiakban szólt egyházköz­ségi és egyházmegyei beosztásokról, azok rendezéséről, a Csongrád-Szol- noki Egyházmegye zsinat által tör­tént megszüntetése kapcsán. (Erről részletesebben a Zsinati Híradóban tudósítottunk.) Ezután az egyházke­rületi bíróság működésének zavarai­ról a következőket mondta: „Két évvel ezelőtt választotta meg az egyházkerületi közgyűlés az egyházkerület új, az akkor élet­be lépett törvénynek megfelelő összetételű egyházkerületi bírósá­got, 6 lelkészt és 6 nem lelkészt, akik nem estek a nagyon szigorúan megfogalmazott összeférhetetlen­ségi szabály alá. Már egy fél év múlva szó volt arról, hogy célszerű lenne, ha egy ciklusban egyszer vagy kétszer a bíróság beszámolna az őt megválasztó közgyűlésnek. Erről határozat nem született, még kevésbé zsinati döntés. így az egyházkerületi bíróság munkájáról - az eddig lezárt egyetlen ügy kivé­telével - szinte semmit sem tu­dunk, pontosabban annyit, hogy a bíróság több tagja lemondott bírói tisztéről, kettőnek a megbízatása pedig egyéb okból vált kétségessé. Az egyik bírát esperessé választot­ták, ez a két tisztség a zsinati tör­vény szerint összeférhetetlen. Egy másik lelkész pedig az Északi Ke­rületben lett parókus... Az ún. »hatalmi ágak« szétvá­lasztásának igénye vezetett ahhoz, hogy a bíróságot az egyházkerület vezetésétől teljesen független szervvé tették, de elfelejtették sza­bályozni azt, hol és hogyan történ­jék a bírósági eljárásokkal kapcso­latos ügyek adminisztrálása. Tálán ezért is történt az, hogy csak egy bírónak a lemondásáról kapott hi­vatalos értesítést az egyházkerület elnöksége. Pedig, mivel nincs au­tomatikusan behívható pótbíró - a törvény nem ismeri ezt a tisztet a mi feladatunk lenne ciklus köz­ben is gondoskodni arról, hogy a lemondottak helyett megtörténjen az új bírák választása. Erre kerül most sor. A jelentés írásáig azon­ban még nem érkezett be egyetlen javaslat sem olyan személyre, aki vállalná az egyházkerületi bírói tisztséget...” Végül a zsinat feladataival kap­csolatosan a következő észrevételt tette: „A zsinati munka hiányosságai között kell említenem azt is, hogy többszöri javaslat ellenére még bi­zottsági előterjesztés kidolgozása céljából sem kerültek elő az egyhá­zi alkalmazottakkal kapcsolatos speciális munkajogi, szociálpoliti­kai kérdések. Egészen megdöbben­tő a zsinat egyes tagjainak érzéket­lensége ezek iránt a kérdések iránt, pedig ha máshonnan nem, lelkészi zsinatitag-társaiktól tudhatnák, mi­lyen könnyen kérdésessé válhat a lelkészek betegbiztosítása, beteg- szabadsága, szülési szabadsága, nyugdíja. Talán nem erős az a meg­állapítás, hogy ez ma sokkal inkább egzisztenciális kérdéssé válhat, mint az, hogy hány püspök lesz...” (Folytatás a 3. oldalon) REMÉNYIK SÁNDOR: TÉLELŐ Ez télelő sötétedik hamar, Mindjárt homályba hull a kis szoba... Vájon derültebb volna s biztatóbb, Megnyugtatóbb és ígéretesebb, Ha valaki mellettem ülne most És fogná erősen a kezemet, Fülembe suttogva a varázs-igét? Nem. Kettőnek is sötét a sötét. Ez télelő, - sötétedik hamar... Ha most körüllengné e kis szobát Mindenki, akinek szívére Csöppentettem egy csöpp melódiát, - Ha átölelne párás zuhataggal Egy szivárványos visszhang-vízesés, És kórus zúgná fülembe: remélj!? Nem. Országoknak is éjszaka az éj. Talán, talán ha betöltene Az, Akit most is csak hírből ismerek, Kihez esetlen imát dadogok És hatalmában félig sem hiszek, Csak akarok, csak akarok... ’ Ha visszahozná múlt novemberek Tengeralatti advent-illatát, Ha megtenné a képtelen csodát, És olyan volna ez a délután... Akkor talán, talán, talán Fénybeborulna most is a szobám. Négy templom egy gyülekezetben Most a rákoskeresztúriak renováltak Budapest keleti peremén, a XVII. kerületben egy gyülekezetét alkot a négy Rákos-sal kezdődő volt község: Rákoskeresztúr, Rákos­csaba, Rákoshegy és Rákosliget. A nagy területen, négy közösségben élnek az evangélikusok, de egy kö­zös lelkészi szolgálat köti össze őket. November 10-én volt a rákos- keresztúri templom felszentelésé­nek 53. évfordulója. Nem kerek szám ez, de a hálaadásra nem is az évforduló adta csupán az alkalmat, hanem az a tény: az évtizedek so­rán a templom külső állagában sú­lyosan elhasználódott. A torony betonszerkezetében elváltozások, törések mutatkoztak. Többkilós betontömbök zuhantak a torony tövébe, életveszélyessé lett körü­lötte a tartózkodás. Nem lehetett várni. Hirtelen mutatkozott a baj, gyorsan kellett cselekedni. Mindezekről Dudás Mihály be­számolója tudósított, a hálaadó is­tentisztelet után tartott közgyűlé­sen. Az első felmérés megmutatta, hogy saját erőből nem tudják meg­oldani a hibák kijavítását, segélyre, kölcsönre, gyors anyagi segítségre van szükség. Elindultak a tárgyalá­sok, segített az országos egyház, a segély mellett kölcsönt is vettek fel és elvégezték a munkát. Felújítot­ták a harangházat. Mivel beállvá­nyozták a tornyot, elvégezték rész­leges felújítását is kívül és belül. A toronysisak rézborítást kapott. Se­gítőjük volt Kertész Gézáké, okle­veles építészmérnök, akinek szak­szerű útmutatásait és tanácsait kö­szönték meg ezen az alkalmon. A munkálatok lelke és motorja ép­pen a beszámolót adó Dudás Mi­hály volt, aki napról napra „vezé­nyelte” a feladatokat. A gyülekezet nem pihenhet még ezután sem. Tbvább kell folytatni a munkát. Dr. Harmati Béla püspök, aki a hálaadó istentisztelet szolgá­latát végezte, igehirdetése beveze­tésében a „leggazdagabb gyüleke­zetnek” nevezte a keresztúriakat. Négy templomuk van, mind a négy községben egy. Ez pedig további komoly áldozatvállalást jelent az egész gyülekezet számára. Igehirdetésében a püspök 2Kor 6,2 alapján a „most’-ra mutatott rá. A regi Keresztúr eltűnt, városi- asodott. Minden megváltozott. Az élő gyülekezetei is kikezdte az ate­izmus és materializmus. De most mégis megújított templomban va­gyunk. Ez most a kegyelem ideje. Ébredjünk rá, hogy hol vagyunk és kik vagyunk. A jövő útja ez: tata­rozni, javítani lehet és kell. A gyü­lekezetei is! Van rá lehetőség: re­formáció kell! Mert mit ér, ha megújulnak a falak, de nem újul meg a szív?! Most itt a kegyelem ideje, a fiataloknak is hirdethetjük a megújító igét, a spiritualitás ere­jéből megújulhat az ember, a gyü­lekezet. Vigyázzunk, hogy a ben­nünk lévő világosság ne legyen sö­tétséggé. Ma mindent megtehe­tünk, a kegyelem idején! Nemcsak a templom újult meg. Még korábban elkezdték az orgo­na felújítását is, és most az is befe­jeződött. Ezt az orgonát a Deák téri templomból hozták át ide, amikor ott az új megépült. Trajtler Gábor, a Deák téri templom orgo­naművésze jött el, megszólaltatni a felújított hangszert. Istentisztelet végén gyönyörködött a gyülekezet játékában, amikor bemutatta az orgona hangszíneit. A hálaadó ünnepen együtt örült a gyülekezettel a finn testvérgyüle­kezet küldöttsége, Szirmai Zoltán az egyházmegye esperese és igen sokan azok közül, akiket az áttele­pítés vihara a főváros más kerüle­teibe sodort el. Most hazajöttek. Kosa László, a gyü­lekezet lelkésze és dr. Léránt István, a gyülekezet fel­ügyelője köszönte meg a jelenlévők együttérző szere- tetét és imádságát. Kovács Erzsébet opera-énekesnő szólóénekével pe­dig segítette a gyü­lekezet hálaadá­sát. tszm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom