Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-10-27 / 43. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 61. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 1996. OKTÓBER 27. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI HUSZONEGYEDIK VASÁRNAP ARA: 40 FT A mi magunk erőfeszítéséből szeretetünk sohasem lesz tökéletes. A tiszta szeretet békéjét és biztonságát, szabadságát és félelemnélküliséget Isten ajándékozza nékünk. Ez a kegyelem. Thomas Merton A TARTALOMBÓL A JÖVŐNEK ÉPÍTKEZÜNK REFORMÁCIÓ ÉS FORRADALOM A SODRÁSBAN VAGYUNK, VAGY SZEMBEN ÚSZUNK AZ ÁRRAL? 100 ÉVES A CEGLÉDI TEMPLOM TORLÓDÓ ÜNNEPEK KERESZTYÉNEK A MAI MAGYARORSZÁGÉRT REMÉNYIK SÁNDOR Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor - magától - megnyílik az ég, Mely nem tárul ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat - hasztalanul-ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - szűnik a vihar, Akkor — magától — minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem. AZ IGE EGYHÁZA VAGYUNK? Néhány éve nagy várakozás volt gyülekezeteinkben, hogy újra megtelnek templomaink. De sok helyen most ott a keserű csalódás: elmaradt a nagy fellendülés, kicsi a vonzása templomnak, istentiszteletnek, prédikációnak. Tálán jellemző az is, amit nemrég hallottam: valaki egy vallásos műsor közben így telefonált a Rádiónak: - Ne az egyházzal, hanem mai kérdésekkel foglalkozzanak... Elismerem, hogy ezek a kérdések Reformáció ünnepén talán kellemetlenek. De a kérdés nemcsak kellemetlen, hanem nyugtalanító is lesz, ha másképp fogalmazzuk. Mert fogyó gyülekezetekről beszélni, ez még csupán modem és szekuláris megfogalmazás. Valójában így kellene mondanunk: Ma úgy látszik mintha Isten elvenné tőlünk a gyülekezetét és az igét. Még élesebben hangzik, ha hozzáteszem, hogy a gyülekezet fogyása egy folyamat, de a dolog nem ezzel kezdődött. Mert van egy súlyos magyarázat és előzmény. Mi ez? Mi vetettük meg és untuk meg az igét. És erre jött mint Isten ítélete, hogy elveszi az igét, a megvetett igét. Mert élő gyülekezetei csak a nagyrabecsült ige tud teremteni. A baj tehát nem az, ha a világ megveti az igét, hanem ha maga az egyház is megveti azt. A reformáció óta eltelt századokban fokozatosan alakult ki az ige háttérbe szorulása. A felvilágosodás már jóval a 18. század előtt a Biblia helyett az ész, a természet és az erkölcs vallását hirdette. Szabad-e reformáció ünnepén „ünneprontó” kérdéseket feltenni? Úgy vélem az igazi ünneplés csak „ünneprontó” kérdésekkel kezdődhet. Ha a reformációról emlékezünk, kényelmes és egyben meddő lenne a múltba menekülni. Ma a reformáció ünnepe éppen a fenti kérdéseket veti fel. Ezelőtt 500 évvel az ige által jött létre a megújulás. Luther nyomán Európa-szerte megújult egyházak jelentek meg. Akkor valósággá lett, hogy a lutheri egyház az „ige egyháza”. Régi írások, prédikációk és nem utolsósorban régi énekeskönyvek jelzik: a lutheri egyház nemcsak éneklő egyház volt, hanem az ige egyháza is. (Vö. hazai vonatkozásban az „Új Zengedező Mennyei Kar” 1743 című énekeskönyvvel.) A felvilágosodás után is jöttek újra meg újra ébre- dési hullámok. Ilyenkor gazdagon szólt az ige. Nem Lucas Cranach: Részlet a weimari szárnyasoltárról emberi tényezők hatottak. Századunk során a 20-as évektől kezdve figyelhető meg evangélikus egyházunkban egyesek és gyülekezetek ébredése. De ma megint ébredésre lenne szükség ahhoz, hogy ismét az ige egyháza lehessünk. Az egyház a modem környezetben keresi a megoldást. Próbálja magát átmenteni a szekuláris korszakban és igazolni a társadalom előtt, hogy szükség van rá. Ezek szükséges és jó szándékú törekvések - de be kellene látnunk, hogy alapjában nem modernizációra, hanem reformációra van szükségünk. Nem kell „visszamenni” Lutherhez! Isten ma is hajlandó igéje által megújítani. De ennek feltételei vannak. Ezek a feltételek ma sokszor hiányoznak. De mik is ezek a feltételek? Megpróbálom a mai állapotot jellemezni. Ma sokan hallják az igét, de nem „hallják meg” mint személyes, életbevágó üzenetet. Ma a legtöbben elvesztették az érzéket, hogy mi a különbség isteni és emberi bölcsesség között. Ma sokszor olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki cukorral, nyalánksággal tele ette magát - és amikor délben asztalhoz ül, nem ízlik a kenyér, nem kell a leves, a főzelék. Augustinusról olvastam, hogy mikor a sok filozófiai irányzat után is megmaradt benső nyugtalansága, előveszi a Bibliát, de az nem ízlik neki, mert elvesztette az érzékét az ige egyszerű, de életformáló üzenete iránt... (Preuss) Igen. Nem ízlik az ige. Láttam már presbiteri gyűlés meghívóján, hogy a program első pontja így hangzott: ,/övid igehirdetés”. Ezzel kell csábítani, hogy „rövid”... Ugye értjük? Legyen rövid, mert nem ízlik. De hogyan lehet a magyar evangélikus egyház az ige egyháza, ha nem ízlik neki az ige?! Luther idejében sok ember újra megízlelte az igét és rájött, hogy ez a lélek igazi tápláléka. Ha a testnek nem ízlik az étel, akkor baj van. Betegség. Rossz a gyomra, nincs étvágya. Borzalmas állapot. Erőlteti az evést, de csakhamar félretolja a tányért... De mi van akkor, ha a léleknek nem kell az ige? Ez bizony a lélek betegsége, sőt egy bensőleg halott állapota. Az egyház csak az igéből élhet! És ha nem kell az ige, ha nem mindennapon, (és nemcsak vasárnapi) szükséglet az ige - ott már betegség van, sőt haldoklás, sőt halál... Az „ünneprontó” kérdésekkel nem akartam elrontani reformációi ünneplésünket. Sőt tudom és hiszem, hogy egyházunk ma is lehet újra valóban az ige egyháza. És ez - rajtunk is múlik. Mindenki a maga helyén, a maga gyülekezetében - akár a szószéken, akár az oltárnál, akár a templompadban vagy otthonainkban tehet valamit azért, hogy szeretett magyar evangélikus egyházunk a modem korban, a 21. század küszöbén is újra az ige egyháza legyen, ahogy énekeljük is: „ Vált ezredévet ezredév, De soha el nem évül, Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül. Hit, erő, béke, üdvösség Mert nem lesz soha másban Megrendül bár a föld és ég Mint Isten szent szavában ” (Evangélikus Énekeskönyv 286,3.) Gáncs Aladár Protestáns vagy evangélikus? AII. speyeri birodalmi gyűlésen történt, ami 1529. március 15-én kezdődött nagy katolikus pompával és császári diktátummal. A távollevő Károly császár levelében ugyanis ez állt. „Szigorú büntetés terhe alatt megtiltjuk, hogy a reformáció ügyét bárki felkarolja és támogassa.” Nagyon rosszul kezdődött a birodalmi gyűlés, a világi és katolikus hatalom szilárd elhatározása volt, hogy véget vet a reformációnak egyszer s mindenkorra. Úgy, hogy az eddigi engedményeket is azonnal, a gyűlés kezdet kezdetén törölték, az evangélikusellenes intézkedéseket jóváhagyták. Teljesen úgy látszott, hogy hatalmi és adminisztratív eszközökkel megakadályozzák az evangélium további terjedését, lehetetlenné teszik a követőit, hiszen törvénybe ütközőnek kiáltották ki az új hitre való áttérést, az evangélikus városokba is vissza kívánták vezettetni a misét. Erre nem lehetett más reakció, csupán a felháborodott és megdöbbent tiltakozás azok részéről, akik immár esztendők óta elkötelezték magukat Jézus Krisztus evangéliuma mellett. Erre kitiltották az evangélikusokat a gyűlésteremből. Másnap reggel az evangélikusok istentiszteletén az igehirdetés alapigéje az ApCsel 5,29 volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” - válaszolták Péter és az apostolok élet- veszélyes helyzetükben. Világos, hogy az érintettek erőt merítettek ebből az igéből, és 1529. április 20- án beadták tiltakozásukat a birodalmi gyűlés eddigi negatív eredményei ellen, s ezt a teljesen jogos, szinte kötelező tiltakozást nevezték el ,.protestánsnak”. Hangsúlyozták, hogy készek a császárért életüket is kockáztatni, „de azokban a dolgokban, amik Isten dicsőségére és lelkünk üdvére vonatkoznak, kizárólag a mi Urunkat, Istent ismerjük el úrnak ” Ez a protestálás lényege: a hit dolgaiban nemet mondani a világi és evangéliumellenes erőknek de igent mondani a mindenható Istennek Tehát itt nemcsak egy negatív, egy tagadó oldal van, hanem egy nagyon határozott pozitív, állító mondat. Nemcsak nemet mondtak valamire, hanem nagyon hangsúlyosan igent mondtak Isten igéjére: „erre az Isten parancsa és a saját lelkiismeretünk kötelez bennünket” - írták a beadványban. Ennek ellenére szívesebben nevezzük magunkat evangélikusoknak, mert a dolgokat nem ismerő, felületes közvélemény a protestáns, illetve protestálás szóból elsősorban a valami elleni tiltakozást hallja ki, és korunk vallási iskolázatlansága odáig fajult, hogy már az önmagáért való, üres tiltakozást is ezzel a szóval fejezik ki. A többségében marxista műveltségű magyar sajtó a lehető legtévesebben használja ezt a szót, mind az elektronikus, mind az írott sajtóban. A történelmi helyzetet és az ügy lényegét ismerő ember szíve össze- rándul mindig, amikor a honi sajtó írástudóként alkalmazott tollnokái totális összevisszaságban alkalmazzák a vallási, egyházi teológiai fogalmakat, kifejezéseket, mint akiket lezser nemtörődömség vezérel, hogy ez*a téma „olyan mindegy”. Szomorú csokrot lehetne ezekből összeállítani. A leggyakrabban hallható, bántó fordulatok közül csak két példát: ökumenikus helyett ökovariációk, úgy mint ökonomikus, ökumániás, ökomániás stb., vagy „a keresztények és protestánsok” fordulat is nagyon gyakori. De nemcsak emiatt nem helyezzük előtérbe a „protestáns” kifejezést. Megvalljuk, más oka is van a szó kiüresítése mellett annak, hogy nem szívesen alkalmazzuk magunkra a „protestáns” elnevezést, pedig jeles teológusok fejtették ki a protestáns kor szellemiségének lényegét, aminek részletes ismertetésétől el kell tekintenünk a cikk rövidsége miatt. A protestáns szellemiség lényege az is, hogy valami mellett kiállni (protestálni), továbbá a latin protestari jelentése: „nyilvánosam bebizonyít” (vö. Bellinger, Nagy valláskalauz, Bp. Akadémia, 1990. 243. old.). Vagyis a tartalma miatt alkalmazhatnánk magunkra a fogalmat, de akkor számos félreértésre, félretájékoztatásra adnánk okot, ugyanis sajnos előfordul, hogy vannak, akik kerülni kívánják az evangélikus elnevezést, helyette használják a protestáns megjelölést. A hazai gyakorlat alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a protestáns elnevezés a legtöbbször evangélikust takar, különösen, ha legnagyobb protestáns testvéregyházunk lapjában vagy kiadványaiban olvassuk. Szívesebben alkalmazzuk magunkra az evangélikus kifejezést, s ennek legfontosabb oka a szó bibliai eredete, valamint tartalma. Eüangélion, mint mindenki tudja, örömhír: Isten Jézus Krisztusban megnyilvánuló szeretetének örömhíre. Mi ezt az örömhírt kívánjuk még a nevünkkel is demonstrálni, és tiltakozó, protestáló eleink is az evangélium mellett és érte tiltakoztak a hamisság, az álnokság, a diktatúra minden formája ellen, és Jézus Krisztus ügyéért álltak ki még életük kockáztatásával is. Ilyen hitbeli határozottságot és bizonyságtevő erőt kívánok magunknak ebben az esztendőben is reformációnk ünnepe alkalmából. Ribár János ORSZÁGOS REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLY 1996. október 31. este 6 óra Kálvin téri református templom Igét hirdet: Csernák István metodista szuperintendens Előadást tart: D. dr. Hegedűs Lóránt református püspök. Az ünnepi istentisztelet liturgiájában a protestáns egyházak vezető lelkipásztorai vesznek részt. Közreműködik: a Ráday Kórus. Vezényel: Novák Erika Orgonái: Máté János Minden kedves testvérünket szeretettel várunk! AZ ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOK KULTURÁLIS ESTJÉNEK PROGRAMJA 1996. október 30. este 6 óra, Pesti Vigadó Kodály Zoltán: 114. Genfi zsoltár Hangszerelte: Sulyok Imre Előadja: A Debreceni Kollégiumi Kántus és a Baptista Egyház Központi Énekkara, valamint az Ökumenikus Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Oláh Gábor Gyülekezeti ének: „Tebenned bíztunk” 1. vers Megnyitó: Dr. Bóna Zoltán Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus Előadja: a Debreceni Kollégiumi Kántus és a Baptista Egyház Központi Énekkara, valamint az ökumenikus Szimfonikus Zenekar. Közreműködik: Gulyás Dénes. Vezényel: Berkesi Sándor Ünnepi beszéd A protestantizmus szerepe a nemzeti kultúrában - dr. Für Lajos J. S. Bach: Bist du bei mir M. A. Charpentier: Te Deum (Prelude) Előadja: Újpesti Harangkórus. Vezényel: Simon Norbert Jókai Anna: Ima kétezer küszöbén. Előadja: Hűvösvölgyi Ildikó Balassa Sándor: Magyar ének. Előadója: Hegedűs Zsuzsa Mendelssohn: 95. zsoltár. Előadja: Hűvösvölgyi Ildikó és Hegedűs Zsuzsa. Zongorán kísér: Hegedűs Gönczy Katalin Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus. Előadja: Péterfy Lajos J. H. Schein: Was betrübst du dich, meine Seele Anton Bruckner: Libera me, Domine Kodály-Weöres: Öregek Kodály-Balassi: Szép könyörgés Előadja: Az Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák kórusa. Vezényel: Ecsedi Zsuzsa és dr. Balás István Bibliaolvasás: 90. Zsoltár. Felolvassa: Bánkúti Erika Gyülekezeti ének: „Erős vár a mi Istenünk” 1-2. vers ICHTHÜSZ cserkészzászló ünnepélyes átadása Himnusz Ajegyek előrendelésben elkeltek. \ V»
