Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-08-20 / 34. szám

Evangélikus Élet 1995. augusztus 20. 0 jjtj$ GYERMEKEKNEK BIRTALAN FERENC: Akkor is Amikor Marj an beteg, én mindig szomorú vagyok, mert nincs az oviban. Amikor én vagyok beteg, akkor is szomorkodom, mert Marjan az oviban van. OLIVÉR ÉS A JÓISTEN Olivér megtanul másfelől nézni Olivér szívesen megy az állatkertbe. A legszíveseb­ben egyedül, de a tanárokkal és iskolatársakkal sem rossz dolog állatkertbe menni. Martina mellette sétál. Barna a bőre és fekete a haja. Copfján egy kék se­lyemszalag lobog, mint egy pillangó, valami távoli or­szágból. Martina vett egy jégkrémet, és újra meg újra oda­tartja Olivér szája elé. „Tessék, nyalhatsz belőle!” Amikor a vöröses szőrű orángután ketrecéhez ér­nek, az állat öklével dobol a mellén. Ketrecében áll egy fa, annak az ágain himbálódzik. Kitátott szájjal ordít. Martina megfogja Olivér kezét. „Olivér, védj meg!” Még akkor is fogja a kezét, amikor már rég a zeb­ráknál sétálnak. „Tfc,” suttogja Martina. „Te tetszel nekem. Ha aka­rod, örök hűséget fogadok neked.” „Ó”, mondja Olivér, mert nemigen tudja, mi mást mondhatna erre. „Akkor hát mindörökre”, mondja Martina. Kéz a kézben mennek a zebráktól az oroszlánokig, az oroszlánoktól az elefántokig. Martina egy almát húz elő a táskájából. „Tessék, Olivér, ez annak a.nagy- nak!” Olivér megkérdezi az állatgondozót, hogy odadob- hatja-e az almát az elefántnak, majd odagurítja a leg- nagyobbik lábai elé. Az állat megragadja ormányával az almát, és a szájába dugja. Martina örül. „Nézd, az elefánt kacsintott a szemével. Ez azt je­lenti: Köszönöm, finom volt.” Olivér nevet. Szép Martinával sétálni az állatkert­ben. A legtöbb állatot nem szabad etetni. Ez bántja Martmát. Különösen a madárházban. „De szívesen idecsalogatnám őket”, és a kolibrik felé mutat. A kolibrik úgy csillognak, mint vízcseppek a napsü­tésben. A virágszirmok felett lebegnek, hosszú cső­rükkel pedig nektár és apró pókok után kutatnak. Az egyik ágon Martina felfedez egy fészket. Nem na­gyobb egy dióhéjnál. ,A szalag helyett egy virágot kéne a hajadba tűz­nöd”, mondja Olivér. „A virág fölött úgy röpdösne a kolibri, mint egy színes helikopter. Az lenne rajta a leggyönyörűbb ékszer.” Martina kuncog. A madárház­ból a medvékhez mennek. De a medvék annyira nem érdeklik Martinát. Elfáradt. Egy padra ül, és a verebe­ket figyeli, amint lába előtt fürdenek a homokban. „Van még egy fél zsemlém”, mondja Pali Martiná­nak. „Ha szeretnéd etetni őket...” „Jó, ha már a kolibriket nem csalogathatom”, mondja Martina, és eteti a verebeket. A buszhoz Martina Palival megy vissza. Olivér mintha szúrást érezne a mellkasában. „Most mit szólsz, Jóisten?” kérdi, bár nemigen bí­zik benne, hogy ebben a zajban meghallja, amit a Jó­isten válaszol. De Isten az utca lármájában is egészen érthetően szól. „Szomorú vagy?” kérdezi. „Igen”, feleli Olivér. „Örök hűséget ígért, most meg Palival sétálgat. Egy napig sem tudott hűséges maradni.” „Más oldalról is nézheted a dolgot”, mondja a Jóis­ten. „Nagyon sokáig hű volt hozzád: az orángutántól a zebrákig, a zebráktól az oroszlánokig és az elefánto­kig. És az elefántoktól a kolibrikig!” „Úgy gondolod, ez elég hosszú?” kérdezi Olivér. „Egy ilyen kislánynak, akinek még gyakorolnia kell?” kérdi a Jóisten. „Hát jó, ha úgy gondolod”, mondja Olivér. „Akkor nem haragudhatunk Martinára, ha így nézzük a dol­got.” „Ha így nézzük, nem”, mondja a Jóisten. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Kakukktojás Ebben a játékban összetartozó dolgok között kel­lett rábukkanni mindig arra az egyre, ami nem tarto­zik közéjük. Három alkalommal választhattátok ki négy dologból a kakukktojást. Áz összetartozó dolgokat az kötötte össze, hogy mindhárom egyazon evangéliumi történetben szere­pel. Beküldendő hétről hétre a kakukktojás volt. Ezen kakukktojások alapján rá lehet bukkanni egy olyan történetre, melyből a három hét folyamán meg­talált „kakukktojás-szavakat” vettem. Ez a történet Máté evangéliumában található. (Márknál és Lukács­nál is olvashatjuk, de a legkönnyebben Máténál is­merhettetek rá.) Most fellebben a fátyol a rejtélyről, íme a feladvány megoldása: Az első forduló szavai: horog, pénz, hal, szikla. Ezek közt a szikla a kakukktojás, mert a másik há­rom szó a „Jézus megfizeti a templomadót” című részből való. A második fordulóban neveket olvas­hattatok: Mózes, Illés, Péter és Jeremiás. Itt Jeremiás lógott ki a sorból, hiszen ő nem volt ott a megdicső­ülés hegyén. A harmadik fordulóban földrajzi neve­ket közöltem: Betfagé, Sión és Jeruzsálem mind Jé­zus jeruzsálemi bevonulásával kapcsolatos helység­nevek. De hát melyik is az a történet, amelyben szó esik szikláról, Jeremiásról és Cézárea Filippiről? Azok talál­tak rá a helyes válaszra, akik Péter vallástételét küldték be megfejtésként. A jó megoldást beküldők névsorát egy későbbi számban közlöm majd. A gyennekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. F IATALOKNAK Gusztáv Adolf svéd király nem gondolta, hogy a késői utódok mennyit fogják emlegetni a nevét. Őróla nevezték el ugyanis azt a se­gélyszolgálatot, mely immár nem­csak Németország területén, ha­nem a múltszázad közepe óta Ma­gyarországon is tevékenykedik. A jól ismert Gusztáv Adolf Segély- szolgálat (GAS) hazánkban hosszú ideig csak visszaszorítva működhe­tett gyülekezeti segély néven. 1989 óta újból szabadon, a régi elneve­zéssel szolgálja a gyülekezetek kö­zötti segélyezést. A Németországbeli würtenbergi egyháztartomány ez évi ünnepsé­gére meghívást kapott a Hermons együttes is. Feladatunk volt, hogy az ünnepségsorozaton bemutat­kozzunk. Négyszáznál is több gyer­mek gyűlt össze egy különleges is­tentiszteletre. A kék, sárga, piros, zöld léggömbökkel díszített „oltár­tér” sokat sejtetett arról, hogy itt egy különleges liturgia, prédikáció kezdődik. Winfried Dalferth ifjú­sági lelkész művészi szintű gitárjá­tékával énekeltük a kezdő eneket. Aztán jöttek a kékek. Kék ruha, kékes arcszín, kék szemüveg, mé­lyen keresztül a világ is kék volt. Arról győzködtek mindenkit, hogy a világon minden kék! Őket követ­ték a zöldek, pirosak és sárgák. EGYÜTT... Természetesen mindenki a saját színét éltette. A megoldás egy nagy üst volt, melybe jelképesen összekeverték ezeket a magukat kizárólagosnak vélő rész színeket. Bemutatkozásunk egy idegen nyelvű, de mégis testvén színfolt­tal tarkította az alkalmat. Szóltunk a magyarországi GAS munkájáról is. Egy segélyszolgálati ünnepsé­gen különös hangsúlyt kap az of- fertórium. A persely maga a szín­pad volt, s jöttek, özönlöttek a gye­rekek. Hozták azt, amit már meg­untak^), vagy éppen azt, amit na­gyon megkedveltek, de most egy magyar gyermekotthon lakóinak ajánlották föl. Gyűltek a játékok: darusautó, társasjáték, Lego kész­let... Amott a jétékhalmaz tetején egy maci búsult, de csak addig, míg a nyíregyházi Élimban magához nem ölelte valaki. Meghatódva pa­koltuk buszunk gyomrába a hétlá- dányi offertóriumot. Éreztük az „Együtt” mottó több mint szólam. Közösség, híd különböző hazájú, nyelvű és sorsú gyermekek, ke­resztyének között. Szolgálatunk és bemutatkozá­sunk fénypontja a szombat esti (jú­lius 9.) koncert volt. Pünkösdi szí­nekben pompázó plakátok hirdet­ték már napok óta a százezer evangélikust számláló Reutlingen város lakóinak a Pentecoste bemu­tatóját. Kísérő zenekarként a helybeli ifjúság zenekara a Siebensinn mu­zsikált. Ők nemrég érkeztek haza a hamburgi Egyházi Napok ren­dezvényről. Magasan kvalifikált műsoruk méltó volt a professzio­nális felszereléshez, mellyel nem­csak a füleket, de a szemeket is kápráztatták! A mi oratóriumunkat már hó­napokkal előbb lefordítottuk né­metre. így a héttételes zenemű tartalmát mindenki követhette. A Hermons 30 éves múltjában döntő szerepe volt az „együtt” fogalmá­nak! Ez az evangélikus eredetű, a kórus tagjait tekintve ökumenikus összetételű csoport valóban együttes. A Hermons Pünkösdi Oratóriu­mában az „együtt” jelképesen a modern és a klasszikus zene „együtt”-jére is vonatkozik. A ze­nemű Credo tételét a szerző híres, Bach nevét elmuzsikáló BACH. témára írta. A többszöri visszatapsolás pedig arról győzött meg bennünket, hogy nem maradtunk magunkra, nem tért vissza az Ige üzenete üre­sen! GYJS. A mélypont ünnepélye lyAz ifjú akkor válik felnőtté, amikor az egész emberiségnek tudatára ébred. ” (M. Quoist) Rácsodálkozunk a világra, és észre kell vennünk, hogy szinte semmi nincs úgy, ahogyan elképzeltük vagy megtanultuk. Sok minden kimaradt a tanköny­vekből. Hosszú út vezet a lázadástól a menekülésen, közönyön át az elhordozásig. Egyáltalán lehetséges felkészülnünk az életre? A leglényegesebb kérdéseink egyike, hogy mivégre vagyunk a világon? Mi a saját, személyre szabott fel­adatunk? Végső soron egész életünkkel erre a kér­désre válaszolunk. Minden értelmetlenné válik, ha nincs rá feleletünk. A puszta léthez is szükségünk van arra a hitre, hogy nem hiábavaló az életünk. Ismetjük a céltalanság pusztító erejét. Találkozunk azokkal, akik sötét szemüveg mögé rejtik arcukat, akik mámort és lebegést fecskendeznek magukba, akik a cinizmus vagy a közöny bástyája mögé bújnak. Lehetséges, hogy minket is megérintett már ez a gyil­kos erő. Száműzzük magunkat az életből, ha nem ke­ressük meg a helyünket és a feladatunkat. Kirekeszt- jük a céltalanokat, ha nem segítünk nekik rátalálni életük értelmére. A keresés, a választás, a döntés fáradságát és koc­kázatát olykor szívesen elkerülnénk. Kényelmesebb, ha mások döntenek helyettünk, ha szinte gondolkod­nunk sem kell. Csak elfogadnunk egy kitaposott utat, vagy engednünk a sodrás erejének. Egy útszakasz már mögöttünk van. Iskolát, szak­mát, hivatást választottunk. Munkahelyünkről, állá­sunkról döntöttünk. Baráti körre, társra találtunk. Tá­lán már kialakult képünk van a világról, és elkötelez­tük magunkat egy életforma mellett. Hogyan érkeztünk meg a jelenlegi állomásig? Mielőtt lelépünk a járdáról, körülnézünk. Ha el­mulasztjuk, baleset érhet minket. Döntő lépéseink előtt súlya van a tájékozódásnak, mérlegelésnek. Mindannyian rendelkezünk belső iránytűvel. Vezet­nek minket hajlamaink, adottságaink, érdeklődési kö­rünk. Mindezek reális felméréséhez közösségre van szükségünk. Ha mindentől és midenkitől függetle­nedni akarunk, a totális szabadság eszményétől űzve, előbb-utóbb önmagunkba szédülünk, és ez iszonyú rabság. Arra kellene törekednünk, hogy olyan levegőt teremtsünk magunk körül, amelyben őszintén meg­nyilatkozhatnak az emberek. Persze, szívesebben hallgatjuk meg azokat a véleményeket, amelyek meg­erősítenek nézeteinkben. Azonban az elbizonytalano­dásnak is megvan az az esélye, hogy körültekintőbben hozzuk meg döntéseinket. így válhatott eddigi utunkon a belső iránytű mellett formáló erővé mások véleménye is. Fölfigyelhetünk eddig kiaknázatlan lehetőségeinkre. Erőt meríthe­tünk „megszállott” emberek céltudatosságából, fá­radhatatlanságából. A közös útkeresések óvhatnak meg minket attól is, hogy megalapozatlanul túlságo­san hasson ránk a „divat” vonzása, bármely területen. Jelzés lehet számunkra az is, ha valahol észrevesszük a hiányt. „ Itt szükség van rám. Itt biztosan nem vagyok fölösleges. Itt valóban minden érőmet bevet­hetem”. Általában vágyainkból kiindulva keressük a nekünk megfelelő helyet. Lehetséges, hogy a „helyünk keres minket”. Tüdők egy gyógypedagógusról, akiben akkor mozdult meg valami, amikor először látott harminc fogyatékos gyerek között egyetlen ápolót cikázni ágytól ágyig. A hiány betöltésében várt rá a hivatása. Vártak rá a gyerekek - várt rá az Isten is. Amikor a helyünkön vagyunk, akkor vannak válsá­gaink. A legnagyobb megpróbáltatások egyike, ha azt vesszük észre, hogy nem valósulnak meg a terveink. Kiderül, hogy sohasem vagyunk 'elég fölkészültek a csalódások elhordozására. Melyikünk kezd úgy el va­lamit, hogy a kudarcra készül? Ki indul el úgy felvéte­lizni, hogy félelmei ellenére ne reménykedne? A ku­darc mindig váratlanul ér. Derékba törik-e az éle­tünk, vagy megpróbálunk újra talpra állni? (Következő számunkban folytatjuk) Részlet Fabiny Tamás-Cserhátiné Szabó Izabella: Nézz föl című művéből. Hét hangverseny a Deák téren Tiszta erkölcs - virágzó ország Beszámoló a i Ez évben hatodik alkalommal rendezte meg Buda­pesten a Deák téri Egyházközség az „ötödik evangélis­ta’’-ként emlegetett zeneszerző, Johann Sebastian Bach műveit megszólaltató hangversenysorozatát május 29. és június 4. között. Egy héten keresztül estéről estére egyre nagyobb szá­mú hallgatóság kísérte feszült figyelemmel áhítatos csendben a közreműködő művészek játékát. Első alkalommal, a sorozat nyitó hangversenyén, hét­főn, * külföldi vendégművészt köszönthettünk Johann Sonnleitner személyében. A Svájcban élő csembalómű­vész, aki Zürichben az ottani zeneakadémia professzo­ra, két önálló művön (e-moll tokkáta BWV 914 és D- dúrpartita BWV 828) kívül a Die Kunst der Fuge XIII. contrapunctusait szólaltatta meg. Az utolsó két contra- punctusban, mely két csembalóm készült, Dobozy Bor­bála művésznő működött közre. Következő estén Pertorini Rezső csellóművész szólal­tatta meg a d-moll partitát (BWV 1013), a C-dúr szvitet (BWV 1009) és a D-dúr szvitet (BWV 1012). Szerdán került sor Péteri Judit csembalóművésznő, Ba­li János fuvolaművész és Pertorini Rezső csellóművész ka­maraestjére, melynek műsorán az A-dúr fuvola-csembaló szonáta (BWV 1032), a G dúr cselló szóló szvit (BWV 1007), a csembalóra írt Olasz koncert (BWV 971), vala­mint az e-moll fuvola szonáta (BWV 1034) hangzott el Csütörtökön, június 1-én a Capella Savaria kamara- zenekar műsorában gyönyörködhettek a jelenlevők. Ek­kor a g-moll hegedűverseny (BWV 1056) szólalt meg Kalló Zsolt hegedűművész, majd az „Ich bin vergnügt” (BWV84) kantáta szoprán szólóra Zempléni Mária mű­vésznő tolmácsolásában, valamint a h-moll zenekari szvit (BWV 1067), melynek fuvolaszólamát Németh Pál fuvolaművész, az együttes művészeti vezetője játszotta. Pénteken este Kemenes András zongoraművész, főisko­lai tanár az előző két évben megkezdett sorozatát folytatva a Wohltemperiertes Klavier I.-II. kötetének tizenhat prelú­diumát és fúgáját (BWV862-869 és 886-893) játszotta. Következő napon, szombaton Herbert Wulf, hazánkban élő és működő orgonaművész játékában gyönyörködhetett i. Bach-hétről a szép számú hallgatóság akinek műsorában elsőként a C dúr-tokkáta, adaggio és fuga (BWV564) szólalt meg. Azt követően a „Komm, Gott Schöpfer, Heiliger Geist” (Ó, jöjj teremtő Szentlélek) korái dallamára írt két előjáték (BWV 631, 667), majd a „Herr Jesu Christ, dich zu uns wend” (Úr Jézusunk, fordulj hozzánk) koráldallamra szerzett öt előjáték (BWV 749, 726, 709, 632, 655) hang­zott el A műsor második részében q „Komm, Heiliger Geist, Herre Gott” (Jövel Szentlélek Úristen) korái dalla­mára írt két előjátékot (BWV 651, 652), befejezésül pedig az F-dúr tokkáta és fugát (BWV 540) hallottuk Mint az előző években mindig idén is - pünkösdva­sárnap este - a Lutheránia énekkar szolgálata zárta a hangversenysorozatot. A zeneirodalom leghatalmasabb ilyen jellegű alkotását, a h-moll misét szólaltatták meg Zádori Mária (szoprán), Gémes Katalin (alt), Marosvá­ri Péter (tenor), Korpás Ferenc (basszus) énekművészek Trajtler Gábor orgonaművész (continuo) és a Magyar Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Kamp Sala­mon vezényletével. Estéről estére a zenére figyelő hallgatóságnak a műso­rok szünetében Pintér Károly Deák téri lelkész szolgált rövid idehirdetéssel. Máté evangéliuma 5,3-11 alapján sorra vette, hogy kiket mondott Jézus boldognak és kitért ennek kapcsán Bach műveiből áradó bizonyságtételére. Dióhéjban így lehetne összefoglalni a Deák téren hal­lottakat Valójában csak ennyi lenne? Nem több? Nem szívet szorítóbb és lelket melengetőbb? Nem késztet-e ar­ra, hogy hálát adjunk Istennek amiért ennek a sokat szenvedett, gondokkal küszködő „kántor”-nak ilyen te­hetséget, zsenialitást és hitet adott, hogy minden nehéz­ség egyéni hányattatás, értetlenség ellenére ilyen müve­ket alkosson és általuk az embereket gazdagítsa? Gazdagodtunk mi is azon a héten - akik jelen lehet­tünk és hallhattuk - az avatott művészek tolmácsolásá­ban megszólaltatott művek révén és az igehirdetéseken elhangzottakból. Ezért legyen „Soli Deo Gloria”, egyedül Istené a di­csőség! Liedemann Ákos Egy mostohán ke­zelt 16. századi evan­gélikus prédikátor életéről és műveiről tudunk meg mindent, ami fellelhető volt a kutató egyháztörté­nész számára. Magyari István sárvári prédiká­torról sokáig csupán egyetlen ismertként tartott műve: „Az or­szágokban való sok romlásoknak okairól” című írása alapján szóltak a történelem- könyvekben. Életmű­vének részletes elem­zését, munkásságának, írásainak bemutatását végezte el Bencze Imre nyugalmazott kelenföldi lelkészünk, - aki régóta foglalkozik egyháztörténeti kutatásokkal, - ebben a tanulmányában. Bevezető soraiban erről így ír: „Magyari munkálko­dását általában egyoldalúan szokták értékelni. A leg­elterjedtebb vélemény az volt róla, hogy hitvitázó egyéniség. A hazai egyházi vitairodalom elindítójának tartották, sőt Pázmány Péter „szóra bírójának” tekin­tették. Kevésbé méltányolták költői-írói tevékenysé­gét. A késői író-reformátorok közé sorolható”. A tanulmány megírásának célját is megtudjuk a be­vezetésből: „Thnulmányomban szeretném a hitvitázás egyoldalúságának béklyójából, vagy ha tetszik, az „együgyűség”-ből kiszabadítani Magyari Istvánt, hogy irodalomtörténeti értékének megfelelően állhasson elénk műveltségének s egyéniségének sokoldalúságá­val, sokszínűségével. Hiszen, amint ezt már többen hangoztatták, Magyari István megérdemli, hogy a késő utókor méltó helyre állítsa őt.” A méltó helyre állítás volt tehát a célja Bencze Im­re történész kutatásainak és e könyv megjelenésének. Örömmel üdvözölhetjük munkája megjelenését, me­lyet az Evangélikus Múzeum segített kiadni. A tanulmány 240 oldalas. Első részében Magyari István életével foglalkozik. E feladat megoldását az nehezítette, hogy sem születésének, sem halálának pontos időpontját nem tudjuk, mindkettőre csupán következtetni lehet. Részletesen foglalkozik a korral, melyben élt, származásával, melyet a csallóközi Ma­gyar nevű településre vezet vissza. Külön fejezetben / olvashatunk a Nádasdyakkal való viszonyáról, sárvári főesperesi tevékenységéről és a csepregi kollokviu­mon való részvételéről. Munkásságáról megtudhatjuk, hpgy három irodal­mi művéről beszélhetünk. A KEZBELI KÖNY­VECSKE, mely egy latin műnek fordítása. Ezzel az volt a célja, hogy patrónusának, Nádasdy Ferencnek olyan művet adjon kezébe, mely a katonaéletben erő­síti őt. A mű teljes címe: „Kézbeli Könyvecske az iol és boldogul való meghalasnac Mesterségéről.” Második munkája a már említett AZ ORSZÁ­GOKBAN VALÓ SOK ROMLÁSOKNAK OKAI­RÓL írott mű. Ezt szokták általában a hitvitázó iro­dalomban besorolni, talán azért, mert erre született meg Pázmány Péter „Felelete” és így alakult ki közöt­tük a hitvitázó kapcsolat. Magyart „a nemzet bűnét egyetlen szóban foglalja össze: bálványimádás. Vagyis úgy látja, hogy népe a dekalógus első parancsolatának megszegésében vétkes. Ebben nemcsak a lutheri teo­lógiát képviseli, hanem a iézusi etikát: minden bűn gyökere az Istentől való elfordulás...” Harmadik műveként a TEMETÉSI IGEHIRDE- TÉSEK-et említi, melyben a Nádasdy Ferenc halála­kor elmondott prédikációkat találjuk. Szubjektív utószavában a szerző így vall: ,Magyari István sárvári prédikátor-senior a lutheri reformáció fel­ismert igazságainak megalkuvást nem ismerő oltalma- zója és továbbvivője. Népének hazájának nagy szerel­mese... aki bízón hirdette a tiszta erkölcsöt és figyelmez­tetett az isteni számonkérésre, mert álma volt az újra vi­rágzó ország. ” Gazdag jegyzetanyag és kronológia egészíti ki a ta­nulmányt. Ajánljuk olvasásra. Kapható az Évangéli- kus Múzeumban. tszm BíMff Imre; Magyari István 4rr4ri prgdjkátpr fiele ég munkái Ahx-Sakuar jL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom