Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-03-05 / 10. szám
60. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1995. MÁRCIUS 5. BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 30 Ft ■MB Nagyobb a méltóságom, nagyobbra _________________________születtem, se mhogy testemnek rabszolgája legyek Seneca A TARTALOMBÓL BÉKÉSBEN JÁRTUNK (3.) KONDOROS HŰSÉG BETEGEK VILÁGNAPJA A LEPRÁSOK VILÁGNAPJA BUDAPESTEN MEGKOPOTT KINCSEK A BÖJTI ÜTŐN 1. Ragaszkodás Benne van a biztonság érzése. Aki ragaszkodik, bizalmat érez. Akihez ragaszkodnak, annak sem kell minduntalan rákérdeznie a vonzódás hitelességére. A ragaszkodás bizalmat jelent és biztonságérzetet. Körülöttünk és bennünk egyre kevesebb található belőle. Nehéz megérteni. Sokszor lehetetlen helyzetet teremt a tudomásulvétele. Mégis igaz. Fogyó érzés lett napjainkra az őszinte ragaszkodás. Kell a másság! Szükség van a vadonatújra. Ki kell szakadni a régi környezetből és nekivágni az ismeretlennek vagy a lehetetlennek. ■ Ki kell menni a pusztába. Oda kell rohanni a város főterére. Bele kell tiporni a gázpedálba, mert minden lassú és unalmas. Gyorsítani, siettetni és hangosítani kell a világot. Változni és változtatni. Többet és nagyobbat létrehozni. Teret, energiát és győzelmet kicsikarni a természet és az emberek világából. De az ember maga sem élhet ma már másképp. Fokozni kell a tempót. Sűríteni az alkalmakat. Kihasználni minden percet és lehetőséget, mert élni csak így tudunk. Ne maradjak el. Ne szakadjak le. Ne kerüljek a sor végére. Ne veszítsek el semmit sem az életemből. Lemondás vagy átadás ma már messzire esnek tőlünk. Ha megszerzésről van szó, már az emberi élet sem drága. Ha elérés a cél, semmi sem akadályozhat meg. Böjt első vasárnapja megállít minket. A rohanásban, a sietésben es a tülekedésben Isten a hangunkat szeretné hallani. Ahhoz azonban, hogy meg tudjunk szólalni, szükségünk van a megállásra, a csendre. Különben a nagy sietségben, az örökös evilági küzdelemben képtelenek vagyunk ráébredni erre az igazi csodára, hogy az oly nagyon eltávolodott és önmagának élő emberre is úgy tekint az Isten, hogy kíváncsi a hangjára, a segélykiáltására. Sőt nemcsak kíváncsi, hanem erre vár. Milyen gyógyító lenne számunkra éppen a böjti napokban megérezni, hogy egyházban es gyülekezetben, családban és magánéletben a sok baj és megfáradás legfőbb oka talán éppen az, hogy elfelejtettünk a mélyről Istenhez kiáltani. Egyszerűen szólni. Egymásra kiáltni még mindig tudunk. Egymással hangosan perlekedni sem felejtettünk el. Felemelt hangon tudunk a másiktól könnyen elszakadni. Konfliktusban szüntelenül növeljük a hangerőt. Egy frissen műtött beteg mesélte el, hogy amikor már elviselhetetlenül fájt az éles vágás, csak ennyit volt képes megkérdezni az operáló orvostól: szabad felkiáltani? Mire az orvos csendesen jelezte az engedélyt. Ebben a kiáltásban valószínű, hogy minden benne volt, amit a beteg ott, a műtőasztalon hordozott. De legfőképpen mégis az élethez való ragaszkodás. Mennyivel inkább lehet megszabadító, gyógyító számunkra az, ha tartalommal és bizalommal kiáltunk Istenhez, mert „ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj.” (Zsolt 91,9) Betegágyon vagy mélységben, elesetten vagy összetörtén, magányban vagy elhagyatottságban, az élet delén vagy alkonyán egyaránt aktuális az üzenet: „mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt... Ha kiált hozzám, meghallgatom.” (Zsolt 91,14.15) Dr. Szabó Lajos A nagy örömünnepre előkészítő időszak mindenkor önvizsgálatra, magunkbaszállásra, helyzetünk felmérésére indít, ösztökél. Az Úrnak 1995. esztendejében talán még fokozottabb mértékben. Böjti idő van nemcsak az egyházi esztendő rendje szerint, hanem hazánkban permanensen a szó vüági értelmében is. ínséges időszak. Böjtje egy korábbi viszonylag jobblétnek, amit most meg kell koplalni. Az értékét egyre gyorsabban veszítő pénzeszközök, a megszűnő állások, a sokak számára a megnövekedett szabadidő ezernyi kísértése a rosszra, a közösségrombolásra, az erkölcsi értékrendek rohamos fellazulása, a bizonytalan közérzet terjedése stb. Mindennek a sodrában böjt megállást parancsol és int: „A keresztfához menve” mérjük fel, hol tartunk, mi van és mi lesz velünk? Van-e egyáltalán még valami reménység a szívünkben? Senki sem vitatja, hogy nem mindennapi az a történelmi helyzet, amiben élünk. Az 1989-90-ben bekövetkezett nagy fordulat óta keressük a helyünket. Itthon is, Európában is, a nagy világban is. Az eltelt 4-5 év elegendő ahhoz, hogy néhány dolgot világosabban lássunk, legalább is, akinek van szeme a látásra és füle a hallásra. Mindenek előtt azt, hogy az örökkévalónak deklarált és elhitetett alapok eltűnése után népünk nagy része csalódott, mert nem azt kapta, amit várt. Kiderült, hogy nem a szabadság utáni vágy, a politikában, a döntéshozatalban való részvétel, a véleménynyüvánítás szabadsága és lehetősége volt a legfőbb óhaj, hanem első sorban jólétet vártunk a változástól még pedig az életfeltételek változatlan keretei között. Azt gondolták sokan, hogy minden áldozathozatal nélkül fogunk majd felzárkózni a tőlünk nyugatra élő államok életnívójához. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a háború után ott is nagyon keserves évek következtek. Csak nagyon szigorú „böjtöléssel” és még szigorúbb és következetesebb munkamorállal lehetett elérni azt a színvonalat, ahová mára eljutottak! Volt jövőlátás, bizalom és célratörés. Mi pedig itt állunk kiábrándultán és nosztalgiázunk. Vágyódunk vissza az egyiptomi „húsosfazekakhoz”, keresve a lehetőségét annak, hogy a múltból bennünk maradt reflexeket, reakciókat, viszonyulásokat újra életre kelthetjük. Jó lenne rádöbbennünk, hogy ez meglehetősen veszélyes gondolkodás, magatartás és egyben nem visszaélés az Istentől kapott lehetőségekkel? Egyházunk népe is belekerült ebbe a sodrásba. Sokszor gyülekezeteink sem tudják, hányadán is állanak? BABITS MIHÁLY Az Isten és ördög... Az Isten és ördög két jó hivatalnok. Mennyivel vadabb lett és gazabb a világ, mióta az Ember, e gyenge akaraok, viszi mindkettőnek ürült hivatalát! Mint a gyermek, épít és rombol is egyben, Épít, hogy legyen mit rombolni. Felhőket karmol házaival; majd fölibük szökken és nagy diadallal lebombázza őket. De talán úgy kell és már elvégeztetett. Én már összeomlott városokat látok. Vad paloták helyén csöndes romhegyeket, s betonok gőgjéből, törmelék sziklakat. Szakadt drótok lógnak, mint a tavalyi gaz s messze tereket fed a vasak selejtje: feledt célú gépek hullamezeje az, ahol a rozsdának nyíl virágoskertje. A megmaradt ember kibúvik tornyából, Gyilkos üledékek fosztanak a völgyben. Van-e még friss szellő eleven virágból? Vannak-e ép csirák a mérgezett földben? Óh lesz-e még jó íz gyümölcsben, italban? Lesz-e jámbor állat a gyilkos gép helyett? S a megehült pásztor fogja-e, mint hajdan, nézni még óriás óráját, az eget? Mit mutatsz minekünk, te nagy, sima óra, magunk gyilkosává ítélt embereknek? Vagy átallod sorsunk jegyezni, mióta gonosz kis órákat gyártunk tehelyetted? Közönyösen tűz rám vad arcod. Itt állok a fa alatt, mely pár aszú meggyet ad még, s úgy érzem, hogy ingád vagyok és himbálok, Csak ringass, míg bambán végkép elaludnék! ORSZÁGOS PAPNÉ CSENDESNAP Az ez évi országos papné csendesnapot március 25-én 10 órai kezdettel tartjuk a budapesti Deák téri Evangélikus Gimnáziumban (Budapest V., Sütő u. 1. □. em.J. Erre az alkalomra az erdélyi papné testvérek is meghívást kaptak. Az útiköltséget és az étkezés díját az Országos Egyház fedezi. Valamennyi aktív, nyugdíjas és özvegy papné, valamint a lelkésznök férjei jelentkezését szeretettel várja az Északi Püspöki Hivatal (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) március 11-ig. A csendesnap programja: 1/2 10 Gyülekezés, énektanulás 10.00 Nyitó áhítat (ÍJn 4,7-9) Szabóné Mátrai Mariann 10.30 Bemutatkozás 11.00 Előadás: Életforma, hivatás vagy foglalkozás« a papoéság? Előadó: dr. Frenkl Szilvia Korreferátum: dr. Hafenscher Károly 12.15 Ebéd 13.15 Csoport-megbeszélés 14.30 Csoport beszámoló 15.00 Papné-sors Erdélyben Tájékoztató: Kovács Erzsébet 15.30 A papnék által kitöltött kérdőívek kiértékelése ilj. Hafenscher Károlyné 15.45 Aktuális kérdések Szebik Imre 16.15 Záróáhítat (5Móz 10,12) Sárkányné Horváth Erzsébet BÖJT - 1995 A sodrás mindig akkor veszélyes, ha megrendülnek az alapok. Sokan még mindig a háború előtti ún. népegyházi keretekben gondolkodnak és cselekednek. Ott akaiják folytatni, ahol a háború után abbamaradt. Pedig népegyház már régen nem vagyunk, ugyanakkor még nem alakult ki valamifajta új képződmény, amit lehetne talán hitvalló egyháznak, vagy effélének nevezni. Még nem döbbentünk rá igazán - és ez a böjti idő nagyon is erre való -, hogy számunkra nem adatott más alap, mint Istennek a Jézus Krisztusban történt kinyilatkoztatása: mindaz, ami az 0 testet öltésében nyilvánvalóvá lett, vagy kellene hogy legyen előttünk. Közelebbről ez azt jelenti: nem adatott senki és semmi más, mint az ő neve, szenvedése, halála és feltámadása, amit nem lehet figyelembe nem venni, rá nem építeni, amikor jelenünket próbáljuk felmérni, sorainkat rendezni, mindenek előtt a holnap működőképes gyülekezeti és egyházi életére gondolva! Ezért is kell napirenden tartanunk mind imádsággal, mind fokozott erőbevetéssel gyülekezeteink életének megújulását, kezdve az egyeseken, különösen figyelve és munkálkodva a keresztény családok újraéledéséért. Az elmúlt évben fokozottan is reflektorfénybe került világszerte a családnak, mint legkisebb közösségnek sok-sok problémája, gyógyulásának lehetőségei. Mi valljuk, hogy döntő befolyással lehet erre a folyamatra a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, a hozzá való megtérés és újra és újra a hozzáférés. Ezért is kell örülnünk és támogatnunk, szorgalmaznunk minden evangélizá- ciós munkálkodást akár gyülekezetekben, akár regionálisan, vagy országosan. Az Alapot veszítettük el, arra kell ráállnunk mindkét „lábunkkal”, amíg a kegyelmi idő tart, amíg Isten türelmes hozzánk. Neki van ideje. Ha szükségét látja, megleckéztet, mint tette egykor Izrael népével, amely hálátlannak bizonyult ajándékaival szemben és zúgolódni kezdett pusztai vándorlása közben. Elértek ugyan Kánaánba, csak egy jó nemzedékkel később, amikor már szinte mindenki kihalt azokból, akik a „szolgaság házából” kijöttek. Ne feledjük: a Szentírásban minden tanulságunkra íratott meg! Jó lenne tanulni a történelmi példákból! Tanulni most annyit jelent, hogy ebben a böjti időben szakítunk időt és csendben félre vonulunk - ha úgy érezzük koplalással is — és engedjük magunkat szembesülni az Evangélium Krisztusával, Aki Jeruzsálem felé haladva jelenti: neki szenvedni kell és bűneinket hordozva, kínos halált halni a világért, értem, érted, értünk. Meghal értünk, hogy bocsánatával feloldozzon és megszabadítson sokszor megmagyarázhatatlan félelmeink szorításából, hogy felszabadítson neki szolgáló életre. Felszabadítson arra a nagy örömre, amire a böjti idő szeretne előkészíteni mindnyájunkat. A húsvéti nagy örömre, ami az életről, problémáink megoldódásának nagy lehetőségéről és garanciájáról beszél. Meg a halálon túli reményről, amely felszabadít a múlandóság terhe alól! Szabad már most, böjt küszöbén az életről beszélni és tanúskodni. Jézus is, mikor arról beszél, mi vár rá, ugyanabban a mondatban említette: de harmadnapon fel kell támadnia! Tanúskodni. Igen. Mert e böjti idő nemcsak arra jó, hogy magunkkal tisztába jöjjünk: „hamut öntve fejünkre” és „szívünket megszaggatva”, új életre tegyünk szert Isten kegyelméből, hanem bátran és boldogan hirdessük az Evangélium igazságát és erejét. Az egyénnek, egyházunknak és az egész keresztyénségnek ez a megbízatása. Hirdesse a megtapasztalt jóhírt, sőt kérdéseket tegyen fel a világnak. H. Thielicke, korunk egyik nem régen elhunyt kiváló teológusa korábban ilyen címen írt könyvet: „A keresztyénség kérdései a modem vüághoz”. Mi azt szoktuk meg, hogy a világ kérdezi a kereszténységet, de ami leginkább akkor következik be, amikor a népek és az emberek önmaguk határához érkeznek el. Mi sokszor csupán védekezésbe, apologizálásba menekültünk, vagy kényszerültünk. Az Evangélium birtokában viszont nagyon sok kérdést tehetünk fel és kell feltennünk a világnak. Ne felejtsük el: Isten a kérdező. Az első kérdés nem az, hogy „Isten, hol vagy?” hanem ez: „Ember, hol vagy?” - „Hol van az Isten?” ez csak egy az Istentől elpártolt korszak későbbi kérdése, amely korszak az embert jelentette ki úrnak és kezdeményezőnek! Az Evangélium birtokában nem kell bocsánatot kérnünk, amiért élünk és itt vagyunk, hanem jézusi lelkület- tel, de határozottan és nem hamis zengéssel kell belekérdeznünk az 1995-ös esztendő zavaros emberének és társadalmának életébe. Van mit kérdeznünk és hisszük, van feleletünk is! Böjt -1995! A nagy örömünnepre készülve, az önvizsgálatot, helyzetünk őszinte felmérését és a megtérést nem spórolhatjuk meg! Lábossá Lajos A Lutheránus Világszövetség új főtitkárának ünnepélyes beiktatása Genfben Az ökumenikus egyházi világszervezetek központjának fö épülete Genfben Múlt nyáron történt megválasztása és őszi hivatal-átvétele után, február 3-án ünnepi istentisztelet keretében történt meg dr. Ishmael Noko- nak a Lutheránus Világszövetség új főtitkárának hivatalos beiktatása Genfben. Az ökumenikus Világközpont színes üvegfalú kápolnája fényárban úszott ezen a téli délutánon, amikor színes egyházi taláijaikban bevonultak az új főtitkárt kísérő LVSZ- elnökség tagjai. A meghívott vendégeket, az ökumenikus világszervezeti és egyházi vezetőket Christine Grumm főtitkárhelyettes köszöntötte. Majd fölhangzottak a hagyományos beiktatási liturgia bibliai igéi, imádságai, énekei és - a különleges alkalomra tekintettel - afrikai hangszerek, dobok ütemes ritmusaitól, karénektől kísérve egy-egy zimbabwei és egy dél-afrikai egyházi himnusz (Rakanaka, Thuma mina). A beiktatás igeszolgálatát dr. Manas Buthelezi dél-afrikai fekete püspök, a beiktatási szertartást pedig dr. Gottfried Brakemeier brazü LVSZAz új főtitkár elnök végezte. Az új főtitkárt ezután elsőnek közvetlen hivatali elődje, dr. Gunnar Stálsett oslói teológiai professzor köszöntötte. Dr. Ishmael Noko, a 120 tagegyházat és több mint 56 millió evangélikus egyháztagot számláló Világszövetségnek az első fekete, afrikai főtitkára, az eddigi hat fehér, európai és észak-amerikai főtitkár után. Rövid székfoglaló beszédében a Világszövetség előtt álló, mai legfontosabb feladatok közül főleg kettőt emelt ki. Egyfelől - mondta - a mai növekvő, egyházak és vallásók közötti konfliktusok között a keresztyén egyházak közti ökumenikus, testvéri közösségért és a többi vallással való baráti párbeszédért kíván fáradozni minden erejével. Másfelől pedig - emelte ki - ebben a mi vérontásoktól és éhségtől, emberi nyomorúságoktól gyötört mai világunkban a Világszövetségnek ki kell vennie a maga részét a háborús vérontás és a szegény népek növekvő szenvedései megállításában. Külön is utalt a gyermekek millióinak mérhetetlen szenvedésére büszke modem világunkban. „Segítenünk kell az egymás iránti türelem és a békés együttélés világának megteremtésében” - hangsúlyozta befejező szavaiban. A beiktatás ünnepe után a Világ- szövetség fogadást adott az ökumenikus Központ tágas előcsarnokában a megjelent nagy vendégsereg tiszteletére. A számos genfi és külföldi vendég között ott láttuk az ökumenikus és konfesszionális világszervezetek vezetőit és munkatársait, élükön Konrad Raiser-rel, az Egyházak Világtanácsa főtitkárával. A külföldi egyházakból ott voltak Horst Hirschler (NSZK), Herbert Chilström (USA) és Andrej Beredi püspökök.(Kis-Jugoszlávia), Sophia Tung (Taiwan), Michel Hoeffel (Franciaország), Soritua Nababar. (Indonézia), egyházi vezetők és sokan mások. n-gy-
