Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-02-12 / 7. szám
' A TARTALOMBÓL' HATVANÉVES TALÁLKOZÓ ÜZENET AZ IFJÚ PÁSZTOROKNAK KÜLMISSZIÓI KÖRKÉP JUHÁSZ GYULA: Imádság a gyűlölködőkért Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, A gyűlölőket és a köpködőket. Szeretted ezt a szomorú világot S az embert, ezt a nyomora virágot. Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet, És hogy fölöttünk csak az Űr ítélhet. Szelíd szived volt, ó, pedig hatalmad Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. A megbocsájtást gyakoroltad egyre, Míg égbe szállni fölmentéi a hegyre. Ma is elégszer hallod a magasban A gyűlölet hangját, amely égbe harsan. A gyilkos ember hangját, aki részeg, S a szeretet szavát feszítené meg. Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, A gyűlölőket és a köpködőket. Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek. GARAI GÁBOR: Példázat a szeretetről I. m. Bertold Brecht A szeretetet szét kell osztani az emberek között - hogy el ne fogyjon. Azért teszel félre egy maroknyi kovászt, hogy kenyeret kelessz és süss belőle, s azzal egész háznéped jóllakassad. Ha nem őrzői meg egy kevés kovászt utoljára dagasztott kenyeredből, tékozlásod bélyeget éget homlokodra, és sorra elhagynak híveid. Utolsó falás kenyered akár tűzbe is vetheted; ha kovász ég el, éhenvész házőrző kutyád is. Ha nem adsz - vagy ha nem kérsz cserébe kovászodért - kovászt, s a szomszédod is így tesz, egész országok elnéptelenednek. (Persze, a kovász se mindent keleszt meg, ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz: nem osztja szét s nem őrzi meg magát.) A szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatatlan; mikor már másnak nem jut, magadnak sem marad belőle. Kalácska Béla esperes megnyitja az emlékkiállítást Balassagyarmaton megemlékeztek Baltik Frigyes püspökről Még a múlt év végén történt, hogy Balassagyarmaton a városi önkormányzat, a Honismereti Kör és a Városi Könyvtár az evangélikus egyház közreműködésével méltóképpen emlékeztek meg Baltik Frigyes püspök születésének 160. és halálának 75. évfordulójáról. Tiszteletére emlékkiállítást rendeztek, melyet Kalácska Béla esperes nyitott meg, majd kivonultak a temetőbe, ahol a püspök felújított síremlékét Zá- borszky Csaba lelkész avatta fel. * Baltik Frigyes 1834. július 24-én született Bagonyán (Hont megye), Baltik Dániel tanító és Brozik Anna papleány házasságából. Középiskolai tanulmányait a Selmecbányái evangélikus líceumban végezte, majd a pozsonyi teológiára iratkozott be, de édesapja halála korán hazaparancsolta. Bagonyán két éven keresztül tanított, apja állását foglalta el. 1855-ben Bécsben találjuk az evangélikus teológiai fakultáson, ahol filológiai és görög stúdiumokat is hallgatott. Innen két év múlva a bázeli egyetemre ment, ahol a fentieken kívül pedagógiai és filozófiai tanulmányokat is folytatott. 1858-ban a hallei egyetemen találjuk, ahol még egy évig tanult teológiát. Szabad óráiban a Franke-féle híres árvaházi intézetbe járt, hogy az ott folyó munkával minél alaposabban megismerkedjék. 1859-ben tér haza és tanán állást vállal a besztercebányai evangélikus gimnáziumban. Itt lépett házasságra 1862-ben, Grosszmann Emmát vette feleségül. 1870-ben a liptó- szentmiklósi gyülekezet hívta meg lelkészéül, ahol 25 éven át szolgált. 1875-ben lett esperes, 1890-ben az iskolai és az egyházi élet terén szerzett érdemei elismeréseként a dunáninneni egyházkerület püspökévé választották. Zelenka Pál, újonnan megválasztott tisza- melléki püspök iktatta be tisztségébe. 1894-ben új egyházkerületi beosztást eszközöltek, és így Balassagyarmatra került át lelkésznek és itt folytatta püspöki szolgálatát. Huszonnégy éven át szolgált e gyülekezetben. 1897-ben a rostocki egyetemen tiszteletbeli doktorrá avatják. Egy pozsonyi kerületi lelkészértekezleten hangzott el alábbi felszólalása: „... rossz napjai vannak egyházunknak, de én ennek fő okát abban keresem, hogy rossz bibliaolvasók vagyunk és a hívő néppel szemben elégtelen a Bibliának a magyarázata. En nem kérek több prédikációt, de keresek többet a Bibliából a prédikációban. ..” A haza- és egyházszeretet melege érződik intézkedő körlevelén 1906-ban, amikor Rákóczi és Thököly hazahozott hamvait helyezik végső nyugalomra Kassán és Kézsmárkon. A világháború kitörésének előestéjén a királyért, a hazáért, a katonákért, családjaikért és a békéért rendel el imádságot. Élete legnagyobb eseménye Pozsonyban történt: 1915 augusztusában 55 éves lelkészi és 25 éves püspöki pályafutásáról emlékeztek meg a kerületi közgyűlésen. 0 ekkor 81 éves. A Nógrádi Hírlap így méltatja a többi között: „D. Baltik Frigyes típusa a protestáns egyszerűségnek. Ott, ahol a külsőségek dominálnak, O igénytelennek mutatkozik, mert külsőségekre soha nem épített, de ahol a belső értékek számítanak, és esnek latba, ahol az élet és minden hivatalos vagy társadalmi működés igazi lényegét képező erkölcsi értékekről van szó, ott Baltik püspök kiemelkedik kiváló egyéniségének fényes tulajdonaival, páratlan munkabírásával, egyházi téren pótolhatatlan tudásával, szelíd jóságával, melyeknél csak szerénysége és egyszerűsége nagyobb.’’ Irodalmi munkássága kizárólag egyházi. Szlovák, magyar és német nyelven ír. Összefoglalásként elmondhatjuk: Baltik püspök életével és munkásságával kapcsolatban különösképpen is a biblikus gondolkodásmódja üzenet a ma számára, amellyel meg tudja oldani a többi között a nemzetiségi problémákat. „Krisztusban nincs zsidó, sem görög... Kicsinyes nemzetiségi érdekek fölé tudott emelkedni. A magyar és szlovák értékeket és érdekeket együtt tudja megvédeni és képviselni a monarchián belül. Ezen társadalmilag is mérhető értékteremtő munkásságát ismeri el a Ferenc József-rend nagykeresztjének kitüntetése. Ekkora társadalmi megbecsülésben eleddig evangélikus egyházi férfiú nem részesült. K. B. TÖRTÉNETÍRÁSUNK Lapunk korábbi évfolyamainak bekötött példányát lapozgatom most, az év elején. Megakadt a szemem az 1992-es év január 26-iki számának egy cikkén. „A magyar iskola milleniumának megünneplése” a címe, és tudósít arról, hogy 1996-ban lesz 1000 éves a magyar iskola. 996-ban a pannonhalmi bencés kolostor falai között létesítették az első iskolát a szerzetesek. Ennek évfordulóját szeretnénk jövőre megünnepelni, hiszen ez a millenium egyben tanúságtevés lesz arról is, hogy az európai kultúrába már ezer éve bekapcsolódtunk. 1992-ben emlékbizottság is alakult a Magyar Tudományos Akadémia védnöksége alatt. Az Emlékbizottság felhívásában kérte az egyházakat és a vallási közösségeket, hogy gazdag tapasztalataikkal, egyházi és iskolatörténeti gyűjteményeik megújításával kapcsolódjanak be az ünnepi eseménysorozatba. Történt-e valami e felhívás teljesítése érdekében? Nem tudom. Csak azt látom, hogy nagy csend van e dolog körül. Egyházunkban is. Mit tehetünk? Hiszen már csak alig egy esztendő választ el a mille- niumtól. Még sokat tehetünk. Csak sokak segítségére van szükségünk. Iskolatörténeteket kellene írni. És nem csupán az újraéledő, ma is funkcionáló iskolák történetét (nagyobb részük már rendelkezik ezzel), de valamennyiét, ötven évvel ezelőtt számos gyülekezetünknek volt elemi - később általános - iskolája. A huszonnegyedik órában vagyunk napjainkban, hogy ezeknek története ne kerüljön feledésbe. Az iskolák történetéhez a gyülekezeti levéltárakban kell forrásoknak lennie, de érdemes kutatni Országos Levéltárunkban (Üllői út 24.) is. Itt egyházmegyei iratok, canonica vizitatió-s jegyzőkönyvek, más iratok bőven tartalmazhatnak forrás értékű adatokat az egyes gyülekezetek iskoláiról is. De még élnek közöttünk számosán azok közül, akik ezekbe az iskolákba jártak és adatokat tudnak mondani az esetleg már lebontott iskolaépületekről, nyugdíjba vonult neves pedagógusokról, iskolai szokásokról, ünnepélyekről, jellegzetességekről. Csak össze kellene gyűjteni ezeket az emlékeket, adatokat, és kiegészülhet a helyi iskola története. Nemcsak történetírásra volna szükség. Gyűjtemények létesítéséről is szól a felhívás, össze kell gyűjteni az iskolák tárgyi emlékeit. Szertáraikból még esetleg megmaradt darabokat, régi írásokat, az idősebb korosztályok tagjaitól értesítő könyveket, bizonyítványokat és más, az iskolára emlékeztető tárgyakat. A jubileumra minden kisebb és nagyobb gyülekezetben nyílhatnának ilyen kiállítások. Az egykori „tanulók” elmesélhetnék, milyen volt az ő idejükben az iskola élete, kik voltak közöttük olyanok, akik később a társadalomban, az ország vezetésében vagy a kultúra egyes ágazatainak terén vitték valamire, vagy éppen kiemelkedő országos vagy világhírességek lettek. Kik csinálják ezt a munkát? Már hallom a választ: a lelkészek ma annyira túlterheltek a munkában, hogy erre már igazán nem tudnak időt szakítani. Természetesen, azért számítunk rájuk ebben a munkában is - esetleg mint irányítókra. De vannak tanítóink és tanáraink, akik iskoláinkban tanítanak, talán éppen a történelmet, és felvállalhatják egy-egy régió vagy egy gyülekezet iskolatörténetének összefoglalását. Vannak honismereti körök nem egy faluban, városban, amelyek feladatként vállalhatnák ezt a kutató és összegező munkát. Fel kell lobbantam a cselekvés lángját, hogy aki tud és akar ebben segíteni, ne maradjon ki belőle. Még egy évünk van. Készüljön el minél több - esetleg valamennyi (?) - iskolatörténet! Lapunk, szerkesztőségünk is szívesen áll rendelkezésre segítéssel. Ha már az iskolatörténeteknél tartunk, még valami eszembe jutott. 1996-tól mindössze négy évnyire van az ezredforduló. 2000! Mérföldkő, melyet nem jóslásokkal, jövőbe látás kétségeivel és reményeivel kellene fogadnunk, hanem összegezéssel. 1950-ben püspöki rendelkezésre minden gyülekezetnek meg kellett írni a század első felének történetét. Utána érdeklődtem levéltárunkban, és azt a választ kaptam, hogy kevés kivétellel szinte valamennyi gyülekezetben elkészültek ezek az írások és be is érkeztek oda. Most itt az alkalom, hogy tovább folytassuk, kutassuk, pótoljuk a század egészének egyház- és gyülekezettörténetét. Sokat beszélünk ma a tanúság- tételről. Krisztus tanúi vagyunk. De Jézus lábnyomát nemcsak ma, a mi életünkben fedezhetjük fel. Az egyház, a gyülekezet múltja is annak a Jézusnak jelenlétét mutatja, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Tartozunk a jövőnek, gyermekeinknek, unokáinknak és az ő unokáiknak is a századunkban megtett út, gyülekezeteink történetének tanúságtételével. Tóth-Szöllös Mihály ÁTSUHANÓ SUGÁR „A mi életünk napjai olyanok a földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.” IKrón 29,15 - hirdette Bibliaolvasó Útmutatónk napi vezérigéje 1945. február 11-én. Budán még tartott az ostrom. De Huszár Margit diakonisszatestvér utána akart nézni egy másik otthonban dolgozó, fiatalabb testvérnek, s amikor kissé elnémult a harci zaj, egyik munkatársa kíséretében kilépett a kapun, és útnak indult. Megdöbbentő kép tárul eléjük: romok, lódögök mindenfelé. „ó, milyen más lesz a mi mennyei otthonunk!” - sóhajtotta. De akkor hirtelen lövések dördültek el. „Jaj, Margit testvér, mennyire lövöldöznek!” - sikoltott kísérője. „Nem baj, velünk a mi Urunk Jézus!” - hangzott a válasz. De ez volt Margit testvér utolsó szava. Szivén találta egy golyó. Kísérőjét sebesülten megmentették. Később ő mondta el mindezt. De Margit testvér ott feküdt a havon, „mint a” téli utca idegen halottja.” Csak reggel szóltak be az otthonba: „Egy diakonissza testvér fekszik holtan az utcán. Nem ide tartozik?” Égi Urát szolgálta. Hozzá vágyott. S kondult a drága, hazahívó óra. Szivéből lassan hull a vér a hóra. Énekes ajka elnémult. Körötte golyók fütyülnek. De az ő fülének szférák zenéje szól, angyali ének. Bár hideg kövön fekszik elhagyatva, új éneket zeng odafenn az Úrnak. És ravatalán csillaggyertyák gyúlnak. 48 éves volt, 22 éve szolgálta már mennyei Urát, mint diakonisszatestvér. Évekig mint hivatásos szülésznő a Margit Kórház szülészeti osztályán, a fogházmisszióban mint a foglyok hűséges látogatója, a diakonisszatestvérek énekkarának egyik csodálatoshangú énekese. Felejthetetlen számunkra ragyogó mosolya. Mintha Margit testvérünk élete nem „átsuhanó árnyék” lett volna, hanem „átsuhanó sugár”. Bár mindegyikünk élete ilyen „átsuhanó sugár’’ lenne, sóhajtjuk, amikor Huszár Margit testvérünk váratlan elköltözése 50. évfordulóján rá emlékezünk. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy földi életünk árnyék vagy fény-e a világ számára. ÁTSUHANÓ SUGÁR (Kísérő vers 1945. február 11. vezérigéjéhez, amikor Margit testvér hazament.) Átsuhanó árnyék ezen a földön, tovatűnő árnyék az életünk. De lehet más: átsuhanó sugár, mint az övé... Ragyogott, derített, bimbót nyitott, gyümölcsöt érlelt, énekre indított. Azt reméltük, soká ragyogni fog, s aranymosolyának örülhetünk. De tovatűnt. Átsuhanó sugár volt. És sötétebb lett a világ, amelyik Isten sugaraira sóhajtozva és sóvárogva vár. Átsuhanó árnyék az életünk e földön, vagy átsuhanó sugár. Túnnezei Erzsébet * diakonisszatestvér I1 §91 SBMS-Eíií II Iliiül ÉUHSiHS 1 1 HIÚI SHH _______Azt mondod: meg akarom érteni ____________a hittitkokat, hogy higgyek. Én azt mondom: higgy, hogy megérthess. ____________A megértés a hit jutalma. _____Ezért ne keress megértést, hogy __________________________higgyél. Ha nem higgy, hogy megérthess. Augustinus 60. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1995. FEBRUÁR 12. HETVENED VASÁRNAPJA
