Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-02-12 / 7. szám

Evangélikus Élet 1995. február 12. JÍ*ÍS GYERMEKEKNEK Alul az ismeretlen mélység fenyegető csendje, körös-körül a dermesztőén hideg hullámok robaja... A menekülés útja már csak egy irányban maradt szabadon: fölfelé... És akkor megérkezett a mentő helikopter, s feltűnt alatta az életet, reményt, szabadulást hozó kötél. Tudom, Uram, sokan vannak, akiket körülfognak a gondok fenyegető hullámai: a munkanélküliség, a szegénység, a csalódottság, a kilátástalanság, az elégedetlenség, és még hosszasan sorolhatnánk... Azt is tudom, hogy Te minden bajban felénk nyújtod szereteted szabadító „kötelét”. Most azokért imádkozom, akik még nem tudnak hittel belekapaszkodni, hogy meglássák és felismerjék a Tőled érkező segítséget. BIBLIAI „KI-KICSODA” Erzsébet FERI BÁCSI JÁTÉKAI „lKorinthus 13” Lukács evangélista így jellemzi Erzsébetet: Férjével együtt igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Erzsébet férjét Zakariásnak hívták, aki pap volt. Gyermekük nem volt, s már idős koruk miatt nem is igen reménykedhettek benne, hogy gyer­mekük születik. Egyszer, amikor Zakariás a templomban papi szol­gálatát végezte, megjelent neki egy angyal, és tudatta vele, hogy hamarosan gyermekük születik. Mivel Za­kariás kétkedve fogadta a hírt, némaság lett a bünteté­se mindaddig, míg a gyermek meg nem született. Erzsébet unokatestvére volt Máriának, Jézus édes­anyjának. Amikor Mária szintén az Úr angyalától nfrégtüdta, hogy fiút fógszűlni', éá fokona, Erzsébet is gyermeket vár, elindult, és sietve elment Erzsébethez Júda hegyvidékére. Erzsébet boldogan köszöntötte a hozzá belépő Máriát: „Áldott vagy te az asszonyok között!" Erzsébet gyermeke lett Keresztelő János, akiről Jé­zus így beszélt: „0 az, akiről meg van írva: íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti neked az utat... Azok között, akik asszonytól születtek, senki sem nagyobb Jánosnál...” János valóban erre szánta egész életét: hogy utat készítsen az emberek szívében, mely összeköti okét az Istennel. Talán sokan közűletek, olvasva a címben szereplő igehelyet, egyből rávágják: „De hisz ezt ismerem, ez a Szeretet Himnusza!” Valóban, így is nevezik Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt levelének 13. részét. Most induló, háromfordulós játékunk ezzel az igeszakasz- szal kapcsolatos. Szavakat kell majd megtalálnotok, úgy, hogy én megpróbálom körülírni őket a szöveg alapján. Talán kicsit homályos így a játék meghatározása, de azt hiszem, menet közben minden nyilvánvalóvá válik. Beküldendő jelen esetben két szó. A meghatározás pedig mindket­tőhöz ugyanúgy hangzik: „Múlandó, töredékes!” Kíváncsian várom, rátaláltok-e arra a két dologra lKor 13-ban, amelyekről ezt úja Pál. Kérlek benneteket, hogy megfejtéseiteket a lap dátumát követő keddig adjátok postára! „Kemény dió” Lapunk január 22-i számában ezzel a címmel jelent meg egy rejt­vény. Bevallom, mikor az újságot kézbe vettem, es átolvastam a gye­rekrovatot, egy kis ideig nekem is törnöm kellett a fejemet, mire rájöttem, melyik mon­datot rejtettem el a feladványban. Az tör­tént ugyanis, hogy egy félreértés folytán ki­cserélődött az egyik kulcsfontosságú betű, ezzel még keményeb- » | . bé téve az amúgy is elég kemény felad­ványt. A rejtvény megfejtése: „Erős vár a mi Istenünk” Az igazán nagy meglepetést viszont az okozta, hogy ennek ellenére érkeztek he­lyes megfejtések. Lap­zártáig a következő játékosaink megoldá­sát kaptam kézhez: Barátit László (Mo­hács); ifj. Bors Zoltán (Felpéc); Donáth Fer- kó (Ózd); Németh Il­dikó (Mohács); ifj. Pin­tér György (Zomba). Gratulálok! Kösd össze! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. PILINSZKY JÁNOS: Az imádság szerepe a világban Számtalanszor tapasztaljuk, hogy szavaink süket fülekre talál­nak. Ilyenkor ne okoljunk soha másokat, mivel a szemrehányások­ban mindig van valami tisztátalan. Sokkal jobb, ha ilyenkor imádkoz­ni kezdünk, érezve szavaink köl­csönös végességét. Csodálatos erőtere és szótlan csöndje van az imádságnak. Igen, imádkozni annyi, mint eljutni Is­ten csöndjébe, abba a néma közeg­be, amely ugyanakkor az egyedül tiszta beszéd Isten és ember, ember és minden ember között. Ha minden zavaró elemtől meg akarjuk tisztítani imánkat, minden rejtett önzéstől, nagylelkűségbe öl­tözött rút kicsinyességtől - oko­sabb Istenre bíznunk, hogy mit is kérünk tőle, mit is üzenünk általa egy másik embernek. E néma és kérésektől-kikötésektől mentes ima, amelyben lemondunk akara­tunkról, és Istenre bízzuk, miként boldogítsa és vezesse akár felesé­günket vagy gyermekünket, vagyis azokat, akiket Isten legközvetle­nebbül ránk bízott, s akikkel az ő szentsége szerint is egyek vagyunk - igen, még hozzájuk intézett sza­vaink közül is a legtisztább és leg­szebb az a néma imádság, amely megfogalmazását egyedül Istenre bízza. Rengeteg tisztátalan beszédnek vehetjük így elejét. Ember szájá­ban a tiszta szó ritka, akár a szín- arany. Kivált, amikor valamiféle közvetlen célt kell szolgálnia. In­nét, hogy a művészet elvontabb szintjén már sokkal több a Szép Szó. S még több az imádság, s fo­ként az Ur csöndjébe valósággal belesemmisülö imádság szintjén. Az imádságnak ez a formája ugyanakkor az önzetlenség iskolá­ja is. Arra tanít, ezerszer jobb saját bűnünket ismernünk, mint máso­két, hiszen a Bárány színe előtt se másokról kell majd beszámol­nunk, hanem egyedül saját ma­gunkról, egyedül saját vétkeinkről kell számot adnunk. Nincs komo­lyabb a földön, mint a vétkeit töre­delmesen meggyónó ember. Ami­kor gyónunk, vétkeinket egyre pontosabban kell megfogalmaz­nunk, de amikor imádkozunk, igyekezzünk egyre inkább elné­mulni, hogy még leghőbb kérésün­ket is végül maga Isten fogalmaz­hassa meg, hiszen egyedül O tudja megfogalmazni! Szivünk egyedül Isten fogalmazásában képes a tisz­ta beszédre, számíthat hatékony beszédre és meghallgatásra. Ha életünkben csak egy órára komolyan vennénk Jézust! Csak egy percre azt a percet, amikor egyedül szembesülünk Istennel! Amikor a Bárány egyedül engem néz, s egyedül engem kérdez, s egyetlen szó erejéig se mások bű­neiről, hanem egyedül a saját bű­neimről. A szentség tulajdonképp nem is más, mint a végső (de való­jában mindig is érvényes) helyzet fölismerése es boldog elfogadása. A szent egyedül van Istennel, élete ettől folyamatos gyónás és szaka­datlan imádság, vagyis az ö élet­formája az egyedül valóságos élet és életforma. „MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK!” (Jn 17,21) 150 éves a KIÉ 1. rész A Keresztyén Ifjúsági Egyesület ma a világon a legjelentősebb ifjúsági szer­vezet. Közel száz országban 28 millió tagja van. Különösen is figyelemre méltó ez a kiterjedtség, ha tudjuk, hogy a mozgalom elindulásakor nem voltak meg a technikai, anyagi és egyéb feltételek. De a lényeg megvolt. Egy srác meg­tért. Isten szeretete elérte egy iparos legény szívét, aki ezt a szeretetet át akarta adni korosztályának. A fiút George fVilliams-nek hívták, és mindez Londonban történt. Mondhatná vala­ki, hogy ebben még nincs semmi rend­kívüli. Mások is megtértek már. Ez igaz is, de ebben az esetben más is történt. Az akkor is lelkészközpontú egyházi életben szokatlan volt, hogy egy ún. laikus, igencsak fiatal ember végzi a misszió szolgálatát korosztálya felé, ráadásul vüági környezetben. Te­hát nem egyszerűen templomi isten­tiszteletre hívogatott, hanem az iparo­sok szálláshelyén szervezett bibliakört az egyébként egyházi kapcsolóponttal nem rendelkező fiatalok számára. A lelki program mellett szerveztek más egyéb, a fiatalok igényének megfelelő programokat is, mint pl. kulturális, sport- és más alkalmakat. Jól ismert történet a KIÉ-ben egy fiú esete, aki nem szívlelte a bibliásokat, és minden alkalmat megragadott hántá­sukra. George Williams nemhogy ha­ragudott vplna rá, hanem hitte, hogy Isten ezt a fiút is szereti, és nekik is találékony szeretettel kell fordulniuk felé. Rendeztek egy osztrigás vacsorát, mivel megtudták, hogy az „ellenség” kedvence az osztriga. Talán folytatni se kéne. Igen, ebből a fiúból később nagyszerű ifjúsági munkás lett.1'Ez a sztori is jól szemlélteti a KIÉ lényegét: fiatalokat, fiatalok által Krisztushoz vezetni, szeretni. Az első bibliakör nem gondolt arra, hogy hamarosan vüágot átható mozgalom lesz ebből. Közben vették észre, mennyire hatékony ez a missziói forma. 1844-ben megalakult az első ifjúsági egyesület Londonban, és 1855-ben már vüágtalálkozóthívtak össze Párizsba, 20 ország részvételével. Ott fogalmazták meg a KIE-munka lényegét, a Párizsi Alap-ot: „Egy közösségbe gyűjteni azo­kat a fiatalokat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek tartják a Szentírás szerint, az ő tanítványai akar­nak lenni hitükben és életükben, és együtt akarnak munkálkodni Isten országának az ifjúság között való terjesztésén." Tehát a KIÉ középpontjában Jézus Krisztus és az ő missziói parancsa, akarata áll. Az ifjú Jézusról így ír az evangéli­um: „Jézus pedig gyarapodott bölcses­ségben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben." (Lk 2,52) Ennek alapján is lett az egyesület jelképe az egyenlő oldalú háromszög, amely szimbolizálja a test-lélek-szel- lem egységét, összefüggését. Magyarországon már 1883-ban megalakult az első egyesület, de az ak­kori hatóság nem engedélyezte bejegy­zését. 1892-ben hivatalosan is megala­kulhatott a KIÉ. Az 1950-es erőszakos beszüntetésig igen jelentős szolgálata volt a KIE- nek, elsősorban az iparos és a paraszt fiatalok között. Számtalan gyülekezet­ben fellendült az ifjúsági munka, kon­ferenciákat rendeztek, kollégiumot tartottak fenn, úttörő szerepet váfial- tak á népfőiskolák mégszerve£ésébéh’ Néháhy nevet is> megemlítünk‘s'KIfi történetéből, közülük többen üldözte­tést is szenvedtek a kommunista hata­lomtól: Szilassy Aladár, Megyercsy Béla, Töltéssy Zoltán, Pógyor István, aki az ÁVO börtönében halt mej>, Do­bos Károly, Kovács Pál, Erős Sándor, Bonnyai Sándor, Teleki László. A feloszlatás ellenére a KIÉ szelleme nem tűnt el. Ennek köszönhető a „fel­támadás” is. Erről a következő héten lesz összefoglaló újságunkban. Szeverényi János Vallástörténet és vallásföldrajz foglalkozik hazánk vallási helyzetével, Ázsiában és Afrikában megrajzolja a vallásföldrajzi régiókat (me­lyik vallás uralkodó egy-egy területen), Amerikában külön foglalkozik a latin-amerikai részen keletkezett ún. ,felszabadítás teológiájával”. Igen hasznos, hogy a könyv végén több mint három oldalon gazdag iro­dalmi útmutatót ad hazai és külföldi idevonatkozó írásokról. A könyvet minden olvasója haszonnal forgathatja, de különösen ajánljuk lelkészeknek, hitoktatóknak, tanároknak és a tanulóifjúságnak. Kapható az Evangélikus Könyvesboltban (Üllői út 24.) is. A könyv ára 680,- Ft. tszm Dr. Losonczi Zoltán (1894-1942) Amikor 1940 szeptemberében először léptünk be a Budapesti Evangélikus Gimnázium tanévnyitó ünne­pélyére, még nem tudtuk, hogy életünkben milyen meghátározó szakasz kezdődik, hogy e hely mindnyá­junkat egy életre szóló útravalóval fog elindítani és szelleme egy életen végigkíséri lépéseinket. Losonczi tanár úrral, osztályfőnökünkkel, beirat­kozásom napján találkoztam először. Elemi iskolai első osztályos tanítónénim, aki evangélikus volt és mint kiváló pedagógus negyedik osztályos koromig figyelemmel kísérte tevékenységemet, kézenfogott és elhozott a Fasorba, mint szegény diákot. Kifizette a beiratkozási díjamat, amit nem tudtam volna kifizetni - sohasem felejtem el Losonczi tanár úr biztató szava­it : ha ugyanúgy kitűnő leszek mint az elemi iskolában, nem lesz gondom, mert tandíjmentes lehetek. Jóságos segítőkészsége az első pillanattól belém vésődött, és ekkor még nem tudtam, hogy Koch István igazgatóval már megbeszélve a dolgokat, az első pillanattól min­den segítséget megadtak nekem. Szellemüket és elkö­telezettségüket abból a Szepességből hozták maguk­kal, melynek a fasori szellem kialakulásában, mint a magyar protestáns történelmi kollégiumi szellem té­nyezőjének, nagy szerepe volt. Nem tudtam még ak­kor, hogy egyetemi tanulmányaimban és tudományos pályám folyamán újra találkozom ezzel, kiemelkedő jeles tudósok révén, akik ilyen szellemben irányították kezdő szakmai tevékenységemet. Amikor Ballai tanár úrtól, VII. osztályban osztály- főnökünktől jutalomként a Szepesi Egyesület 1926- ban kiadott 50 éves Jubileumi Emlékkönyvét kaptam, abban olvashattam a protestáns kollégiumi szellem lényegét legszebben leírva Farkas Győző evangélikus lelkész, a Szepesi Egyesület tiszteletbeli elnöke megfo­galmazásában: „Igló, Késmárk, Lőcse, ti áldott diák­városok, boldog diákéveink verőfényes tanyái! Oh elevenedjetek meg ti omladozó, a lét harcait vívó évszázados almamaterek, kezdjetek beszélni ti régi kövek! Beszéljetek arról a meghitt szellemről, mely köztetek honolt. Beszéljetek apró cipser gyermekek nehézkes magyar gagyogásairól, az odasereglett feke- tesújtásos napégett barna alföldi fiúknak a német nyelvvel való viaskodásáról. Oh meséljetek a szepesi iskolák leikéről, mely faji, felekezeti különbséget so­hasem"ismert, mely magához ölelt mindenkit szeretet­tel. Jóságos tanárok, bölcs nevelők pihenjetek csende­sen ! Konduljatok meg ősi tornyok öreg harangjai... szólaljatok meg ti templomi orgonák, búgó hangotok de sokszor ragadott magukkal... Messze lehetünk, de mindig idehalljuk az ismerős hangokat... ilyenkor lelkünk hazaszáll.” Losonczi tanár úr ezt a szellemet hozta magával és ennek tett részesévé bennünket is. Amikor 1942 egy kora őszi napján az évnyitás után hirtelen halálának hírét hallottuk, mélyen megdöbbentünk és a vesztesé­get csak akkor érzékeltük igazán, mikor megdöbbené­sünkből felocsúdtunk. Dr. Losonczi Zoltán 1894. október 13-án Késmár­kon született. Édesapja dr. Losonczi Lajos a késmárki, majd később a pozsonyi Evangélikus Líceum tanára volt. Édesanyja Szelényi Róza, köztiszteletben álló szepesi patrícius családból származott. Középiskoláit Pozsonyban végezte, jelesen érettségizett és 1912-ben Budapesten az Eötvös Kollégiumban kezdte meg egyetemi tanulmányait. Az Eötvös Kollégiumban is­kolánk másik tanárával, Réz Henrikkel lakott egy Dr. Hunyadi László fl világ vollásföldrajzo „Korunkban igen sokan - vallá­sos emberek és nem hívők egyaránt - nagy érdeklődéssel fordulnak a vallá­sok felé. Mivel nincs magyar nyel­vű könyv, amely a területek (világré­szek és országok) népcsoportjainak vallási helyzetét, a vallásók földrajzi elterjedését össze­gezve bemutatná, a magyar tanulóifjú­ság és az érdeklődő olvasóközönség er­ről a témáról nehezen képes hiánytalan ismereteket szerezni. Ezt a szellemi űrt kívánja a »Vallásföldrajz« kitölteni.” E néhány sorral világítja meg a szerző, dr. Hunyadi László A világ vallásföldrajza című 361 oldalas műve kiadásának szükségszerűségét. Valóban „hézagpótló” fontos kézikönyvet ad az olvasó kezébe. A könyv bevezetésében a vallás és a vallásosság fogalmával, motivációival, etikai, közösségi vonat­kozásaival, a vallás és kultúra viszonyával és a vallásosság mai arculatával foglalkozik. Külön fe­jezetben tárgyalja a világ, illetve az emberiség val­lási megoszlását, táblázatban összefoglalva a kü­lönböző vallások világviszonylatú népességi meg­oszlását. Kár, hogy az összefoglaló táblázatban „egybegyúrja” a reformáció különböző egyházait a „protestáns” címszó alatt, így nem tűnik ki, hogy világviszonylatban a keresztyén egyházak között a római katolikus egyház után az evangélikus egy­ház áll a második helyen - az ún. protestáns egy­házak között az első helyen. A könyv tulajdonképpen két részre tagolódik: egy vallástörténetre - a vallások világára - és egy vallás- földrajzra, melyben a földrészek és országok vallásait tárgyalja. Az európai földrész keretén belül külön szobában és együtt tanultak magyar-német szakon. Amikor halálának hírét megtudtuk, akkor tudtunk meg többet arról is, hogy nyelvészként kiváló eredmé­nyeket ért el, több kitüntetésben részesült, és 1941-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagságára javasol­ták. Nem az ajánlókon múlt, hogy nem választották meg, nem kapta meg a szükséges többséget. Nem élhette meg, hogy megérdemelt tagja legyen az Akadé­miának. Az Akadémia nevében temetésén a Corvin- lánccal kitüntetett nyelvtudós, Melich János búcsúz­tatta. Azt senki se gondolta volna, hogy amit a sze­rény tudós Losonczi életében alkotott, amit természe­tesnek vettek és felhasználtak - esetleg nevét meg sem említve az nemcsak, hogy nem vesztett értékéből, hanem ami ritkán fordul elő tudósok munkáival és eredményeivel, az eltelt 50 év alatt eredményeinek, cikkeinek, tanulmányainak idézettsége és elismertsége nemcsak hogy nem csökkent, hanem növekedett. Losonczi tanár úr mint osztályfőnökünk, magyar és német tanárunk, sokat foglalkozott velünk, szerette a sajátos megfogalmazásokat, szeretett a gyerekek nyel­vén beszélni, megértette a gyerekes csínytevéseket, a dorgálás és fenyítés nála „szimbolikus pofon” volt. Érdekes és mindnyájunk számára szórakoztató, mi­kor a semmit nem tudó, készületlen diákra kimondta a szentenciát eképpen: . .és most mit mondana Pole­reczkiT' „...mecc a fészkes fenébe!” (Polereczki egy lengyel származású diák volt az iskolában, és a tanár úrnak, mint nyelvésznek, tetszett a mehetsz szónak a lengyeles ilyen módon való "rövidítése és a szó sajátos hangulatát mint szállóigét alkalmazta.) Méltán tartottuk egyik legtudósabb tanárunknak, szeretett osztályfőnökünknek, akinek sokat köszön­hettünk. Késmárk és Pozsony protestáns kollégiumi szellemét hozta magával és képviselője volt annak a sajátos „fasori szellemnek”, melynek mindnyájan ré­szesei lehettünk. Kiváló tudósa az Eötvös Kollégium­nak, alkotó kiemelkedő tudósa a magyar nyelvtudo­mánynak, tagja a Magyar Tudományos Ákadémia Nyelvtudományi Bizottságának és bár korai halála miatt az akadémiai tagságot már nem élhette meg, tevékenysége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a „fasori szellem” híressé lett hazánkban és volt taná­rai, diákjai a Fasorban végzett szakemberek, művé­szek, tudósok, Nobel-díjasok révén külföldön, a nagy­világban egyaránt. Dr. Hargitai László . \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom