Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-12-17 / 51. szám

Evangélikus Élet 1995. december 17. ^ J n jfts GYERMEKEKNEK I O K N K ENEKESKONYV147. ENEK Jöjj és oszlasd el a homályt, Mely tévelygő szívemre szállt, És erősítsen szent kezed, Ha harcomban elcsüggedek! Ha bűnöm súlyos terhe nyom, Ó, térj be hozzám, Jézusom! Messiás-várás (3.) Avagy az út Betlehemig OLIVER ES A JÓISTEN Egy ének az örömről Olivért napokig nem hagyja nyugodni az ének, amit az ádventi istentiszteleten a kórus énekelt. Nem is ér­tett mindent abból, amit az énekkar énekelt, de vala­mi ilyenről volt szó benne: Örvendjen az ég, vigadoz- zon a föld, ha jön az Isten. A tenger tajtékozzon örö­mében, és minden, ami benne úszik és él. A fák is ör­vendezzenek az erdőben, ha jön az Isten... „De hát te itt vagy”, szól Olivér a Jóistenhez, és egészen csendben várja a választ. „Igen”, mondja a Jóisten, „itt vagyok.” „Na, és örvendeznek?” kérdi Olivér. „Igen”, feleli a Jóisten. „Sose hallottam még egy fát sem örvendezni”, véli Olivér „Tán nem elég finom a hallásom...” ,A hallásoddal nincs baj”, mondja a Jóisten. „De a füleken kívül adtam neked szemeket, orrot, ujjakat. Mind használnod kell.” „Ha úgy gondolod”, mondja Olivér. „Akkor most megyek, és tetőtől talpig figyelek.” Végiggyalogol az utcán, megkerüli a piacteret, majd visszasétál a kert­be. Hegyezi a füleit, nagyokat szippant orrával a friss levegőből, figyelmesen nézelődik, nehogy lemaradjon a nagy örvendezésről. És tényleg: Az égen a sötét felhő világos szegéllyel örvendezik. A pékség épülete meleg füsttel és a frissen sült kenyér illatával. A tacskó az áruház előtt a farkával. Mennyi módja az örvendezésnek. A kertben a gesztenyefa, a kis kemény, vörösesbarna gesztenyékkel, vajon az is örvendezik? Olivér lehúzza a kesztyűjét, és megtapo­gatja a fa kérgét. Arcát a fa fekete törzséhez szorítja. Vár. Hallja, amint lélegzik, kellemes élmény. Be, ki, be és ki, a hideg levegőt beszippantja az orrán keresz­tül, a meleget kileheli a száján. Kis felhőcskékben száll a meleg levegő. Egy pillanatig Olivér arca előtt lebeg, majd elszáll, felfelé a fa törzse mellett. Olivér örül. A lélegzetemmel örvendezek - gondolja magá­ban. Meleg bőrén át érzi a fa kérgét. „Szia, gesztenye­fa”, mondja, „azt hiszem, legbelül te is örvendezel.” JÁTÉKTÁR Egy játékos kimegy a helyiségből, hogy ne hallja a többiek beszélgetését. Társai kiválasztanak egy bibli­ai történetet, majd behívják a kint várakozót. Az ő feladata kitalálni, hogy melyik történetről van szó. Ebben a többiektől kaphat segítséget, de csak két kér­dést tehet fel: „ki volt ott?” vagy „mi volt ott?”. így fordul oda egy-egy társához, akiknek pedig úgy kell válaszolni a kérdésre, hogy elárulnak egy-egy sze­mélyt, illetve dolgot, amely a keresett bibliai történet­ben szerepel. Annál izgalmasabb a játék, minél általá­nosabb válaszokat kap a kérdező, s a kulcsfontosságú információk minél később hangoznak el. A kérdések száíü'á nincs köílátozvá'. A kövéfkéző kférdé^őá^Tesí',^1 akinek a válasza után az addigi kérdező helyeden, ne­vezi meg a keresett történetet. Ha viszont téved, is­mét ő megy ki és neki kell találgatnia. Kit rejt a kép? Ha megtalálod az arcot al­kotó betűket, és helyes sor­rendbe rakod, választ kapsz a kérdésre. Járjuk most az utat végig Máriá­val és Józseffel, hiszen a jövő vasárnapot már a megszületett Jé­zus ragyogja be. Mielőtt az útnak nekivágnánk, értsük bele ebbe az utazásba a bevezető körülménye­ket is. „... ebben az időben történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ezt az első összeírást Quiri- nius, Szíria helytartója bonyolította le. Mindenki elment a maga váro­sába, hogy összeírják József is föl­ment Galilea Názáret nevű váro­sából Júdeába, Dávid városába, Bet­lehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják feleségével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.” (Lk 2,1-5) 1. A népszámlálás Palesztinában nehézségekkel járt: az embereket nem a lakóhelyükön írták össze, ahogy akkoriban szokás volt, hanem abban a faluban vagy város­ban, ahonnan a család származott. A származási hely szerinti nép- számlálás nem volt kivételes eset; egy Londonban őrzött kézirat ta­núsítja, hogy Egyiptomban, Kr. u. 103-ban ugyanilyen összeírás tör­tént. 2. Ki volt ez a pár, akit az evangé­lista úgy mutat be, amint az ország­úton menetel, hogy eleget tegyen a császár parancsának? Egy házaspár, melyben a férjet és a feleséget a há­zasság és a szeretet kötelékei fűztek össze. Vajon feltétlenül szükséges volt-e, hogy a várandós fiatal- asszony vállalja az utazás fáradal­mait, - hiszen a népszámlálás csak a férfiakra vonatkozott -, ha a házas­társak nem együtt akartak volna szembenézni a kötelezettségekkel, és együtt lenni az esetleges szülés­kor? Szegény emberek voltak, egy férfíésegy riŐ, a dolgos"kisemberek Jcözűl,' inkább lelki értelemben, mint drahmákban gazdagok. Hi­szen amikor a gyermek majd világra jön, mindössze egy pár gerlicére te­lik, hogy leróják a templomot illető köteles áldozatot; egy bárány meg­vétele meghaladta volna anyagi le­hetőségeiket. 3. Názárettől hosszú az út Betle­hemig: csaknem százötven kilomé­ter, és az országutak sem voltak va­lami jók. Szamárháton - ez volt a hagyományos hátasállat, amivel még a legszegényebbek is rendel­keztek - négy teljes napig tartott. Átkeltek Ezdrelon síkságán, ami még mindig Debóra prófétanő ha­di dicsőségétől visszhangzott, majd dél felé haladtak, városról vá­rosra, melyek mindegyike Izrael hosszú történetének egy-egy híres személyiségét idézi: Szulam Eli- zeus prófétát, a csodák emberét, és Szulamitot, kinek nevét „kiöntött illatos olajhoz” hasonlítja és ma­gasztalja a Énekek Éneke; Jezrael a bálványimádó Jezabel királynőre és gonosz tetteire emlékeztetett; a Giboa-hegy küszöbén Saulra és Jo­natánra kellett gondolniuk, a két szerencsétlenül járt hősre, akik csatában estek itt el. Aztán át kel­lett kelniük Samárián, s ez az út­szakasz bizonyára szomorú gondo­latokat ébresztett: mert a Garizim- hegy sokszorosan áldott vidéke - itt őrizték az egyiptomi József sír­ját, s használták kegyelettel Jákób kútját - a szakadás és hűtlenség földje lett. Végül a kemény és rőt színben játszó Júdea tűnt fel előt­tük: Silo és Bétel, az ősatyák leg­ősibb szent helyei, már csak puszta nevek voltak; de amikor egy hegy­szoros bejáratánál felbukkant a fe­héren tündöklő Jeruzsálem, szinte megkoronázva a hosszú, sötétszür­ke hegyvonulatot, melyre épült, ég­nek meredő tornyaival és palotái­val, Izrael minden gyermekének összeszorult a szíve a meghatott­ságtól, szemével megkereste a templomot, aminek újjáépítését Heródes már befejezte, és hála­adásként halkan elmondta az ősi S’má Jiszraél imádságot... Ánnyi sziklás és magányos pusz­taság után, ahol csak néhány cser­je, meg a bíborkökörcsin és ciklá­men ritka foltjai emlékeztetnek az életre, vigasztaló látvány lehetett a 800 méter magasan, két szomszé­dos dombháton épült fehér kis vá­ros, amelyen túl ismét a sivatag folytatódik, s ereszkedik le hosszan a Holt-tenger felé. A várost gyü­mölcsöskertek, szőkéllő gabona­földek és ezüstben játszó olajfali­getek ölelik körül. Beth-Lehem a népies etimológia szerint a „kenyér háza”, másik nevén Effata, vagyis „gyümölcsben gazdag”, rászolgált a nevére. Olyan kis város ez, mint a többi keleti városka, tekervényes sikátorokkal, zsúfolt utcákkal. Nem neki jövendölt-e Mikeás próféta fényes jövőt? „De te, Betle­hem Efrata, bár legkisebb vagy Jú­dea nemzetségei közt, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre nyúlik vissza.’’ (Mik 5,1) József és Mária, Dávid leszárma­zottai, megfeledkezhettek-e erről a próféciáról, amikor jól tudták, mi­lyen csoda Szavatolja a Mária mé- hében rejtező kisgyermek kilétét? Hatalmas reménység tölthette el őket, s talán azt gondolhatjuk, a császár is csak azért adta ki a ren­deletet, azért mozgósította tiszt­viselőit meg írnokait, hogy megva­lósuljon az, aminek kezdettől fogva meg kellett történnie; mert Isten tervei rejtve maradnak az emberek előtt, és a leghatalma­sabbak is csak eszközök az ő kezé­ben. (Henri Daniel-Rops: Jézus és kora című könyve alapján) MEGHÍVÓ VARGA TAMAS 99* .és felszállt a KÖD" A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. Ceruzajegyzetek a késmárki evangélikus temetőből... Tavalyi késmárki utam óta van egy adósságom. Nem számoltam be a városi köztemetőben tett sétánkról, ahol az Európán túl is jól ismert evangélikus Líceum nagyne­vű tanárai nyugosznak A város, ma már műemléki védelem alatt álló belvá­rosi részén egymás közvetlen közelében a „nagy együt­tes”, az evangélikus Líceum nagy értékű könyvtárával, az 1690-1717 között épült híres evangélikus fatemp­lom, közelében az 1896-ban épült új evangélikus temp­lommal és a tér túloldalán a városi köztemető. Első utunk a piros téglaburkolatú, kupolás, harangtomyos templomba vezet, Thököly Imre fejedelem szépen gondozott mauzóleumába. A kuruc fejedelem hamvait 1906-ban hozták Késmárkra: a domborművű márvány emléktáblát Holló Barnabás készítette. Innen in­dulunk a szinte műemlék jellegű köztemetőbe. Útközben még megállunk Alfred Grosz emlékoszlopánál, melyen fekete márványtáblán aranybetűkkel, három nyelven (magyarul, németül, szlovákul) olvasható ,A szepesi humanistának és hegymászónak emlékül” fel-. írás. A kovácsoltvas bejárati kapu s a sírkeresztek, emlé­kek, a családi sírokat körülvevő kerítések a felvidéki ré­gi típust követik, sokszor az újabbak is, bár sok a már­vány síremlék is. Sok a századfordulós, század eleji ha­lálozási dátum. Dr. Szelényi Károly líceumi tanár (1870-1906) fehér márvány síremléke magyar felirattal, Bethlenfalvy Ernő, a természetbúvár (1880- 1955), számos sírköve a Tátrai családnak, egyik sír­emléken Ábrányi Emil versidézete magyarul. A kés­márki líceumi Magyar Társaság tagjai, neves líceumi tanárok családjaikkal, evangélikus lelkészek, Simo- novics, Szente, Király család, Késmárk egykori polgármestere. ,Akik egyek voltak a földön, egyesülnek az örökkévalóságban” olvassuk a kopott betűket, de az öreg síremlékek roskadoznak, némelyiken a név is alig olvasható... Hatalmas fák koronája borul a sírokra, gondozott temető, látszik, sokan látogatják, sok volt a friss virág. A parcellák között eligazító térképek olyan formájú vasoszlopon, mint nálunk a régi villamos meg­álló jelzők voltak... A temető történelmi nevezetességű helye, a három vér­tanú sírboltja. Amikor 1709-ben II. Rákóczi Fe­renc szabadságharca idején Heister császári tábor­nok Késmárk városát bombáztatta és elfoglalta, Kray Jakabot, Lányi Mártont és Toperczer Se­bestyént, a város tanácsosait és az evangélikus egy­ház elöljáróit, mint pártütőket és eretnekeket, lefejeztet­te. Kray Jakab a későbbi híres táborszernagynak, báró Kray Pálnak volt a nagyatyja. Kray ésLá- nyi hamvai felett álló fekete márványtáblákoh a szá­zadfordulón még olvasható volt a latin nyelvű felirat, melyet a Líceum 1903-ban megjelent füzete részére Grosz Ernő, a Líceum volt igazgatója fordított le: „Állj meg Vándor! Olvass! Sirasd E Férfit! Ki örökké tartó, fényes síremlékre méltó, Ki, midőn e városból eltűnt a becsületesség, Végzetszerűen ártatlan vérének árjától boríttatott, Ki egykor fényes állást foglalt el, most itt e sírkő alatt fekszik, Tek. Kray Jakab urat, ki... (még kb. 20 sor) Hasonló hosszú vers került Lányi J. Márton márványtáblájára is. „Megállj Halandó! Tekintsd meg e szerencsétlen utas sírkövét, oh ván­dor! Hogy jussanak eszedbe a sorsnak változásai...” - kezdettel. Talán egyszer lesz valaki, aki feldolgozza a kis kés­márki köztemető történetét, egy-egy mondattal megem­lékezve neves halottairól: hiszen múltja (jelene?) törté­nelmünk része. Sebeiken Pálma 1995 tavaszán két alkalommal ökumenikus megbeszélésre került sor Budapesten, melyen a Buda­pesti Evangélikus Egyetemi és Fő­iskolai Gyülekezet, a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet, a Katolikus Egyete­misták és Főiskolások Egyesülete (KEFE), a Magyarországi Evangé­likus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) és a Református Fiata­lok Szövetsége (REFISZ) képvise­lői vettek részt. A megbeszéléseken egyetlen kérdés merült fel: hogyan lehetne szervezeti formát találni az ország­ban működő keresztyén egyete­mista és főiskolás, vagy ilyen tago­kat is tömörítő egyesületek, gyüle­kezeti közösségek, bibliakörök, baráti társaságok közötti ökume­nikus együttműködésre. Ilyen célból alakult meg 1995. június 14-én a Keresztyén Ökume­nikus Diákmozgalom, rövidítve: ,KÖD”. E mozgalom a keresztyén ökumenikus diákság összefogását, a kapcsolatteremtést s egymás megismerését tűzte ki célul. Ennek szellemében tartotta első konfe­renciáját - Nyárlőrincen a refor­mátus Emmaus-házban - egy télies őszi hétvégén, október 20-23-án. A konferenciára meghívtuk a különböző felekezetű egyetemi gyülekezetek tagjait, az ifjúsági szervezetek képviselőit és a kisegy- házak diákjait, ifjúságát. Azért jöt­tünk össze, hogy együtt fedezzük fel a fiatal értelmiség küldetését és felelősségét egyházainkban és a minket körülvevő világban. Ezen a hétvégén mintegy 50 bu­dapesti és vidéki, katolikus, refor­mátus és evangélikus fiatal gyűlt össze. A konferencia vezérgondolatát Jeremiás 1,7 adta: „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj!” Az ökumenikus jelleget tükröz­te a protestáns nyitó istentisztele­ten és a vasárnapi, kecskeméti ka­tolikus misén való közös részvétel. Megismertük a KÖD különféle szakcsoportjait, munkájukat, s egyben lehetőség nyílt az ezekhez való csatlakozásra is. Érdekes volt hallgatni az egyes szakcsoportok - ökumenikus, programszervező, gazdasági, külügyi és kapcsolatépí­tő - céljait. A konferenciát dr. Rókusfalvy Pál tanár-pszichológus: A keresztyén értelmiség szerepé­nek jelentősége az ökumenikus vi­lágban című előadása gazdagítot­ta. Az ökumenizmust hűen tükröz­ték a kiscsoportos beszélgetések is. Többek között olyan érdekes té­mák kerültek előtérbe, mint pl.: - vegyes házasság problémái; — az ökumené jelenléte különböző szférákban: mind a közéletben, mind a hétköznapokban; - ökume- nizmus a Kárpát-medencében; - diákélet és keresztyénség össze­egyeztetésének nehézségei. E hétvégéről a vidámság, jókedv s a szórakozás sem maradt el, szombat este tréfás akadályver­seny, vasárnap este táncos-zenés búcsúest volt. A KÖD tervbe vette gyülekeze­tek meglátogatását, a különböző felekezetek istentiszteleteinek megismerését, s az adott gyüleke­zet lelkészével való beszélgetést (pl.: a üturgiák közötti különbsé­gekről). Ilyen alkalomra került sor november 5-én az ökumenikus szakcsoport szervezésében, ami­kor is közös misén vettünk részt az ELTE katolikus kápolnájában. Fontos lenne: évenkénti ökume­nikus konferenciák szervezése, tagszervezeteink kiépítése, helyi szinten történő kapcsolatépítés, ökumenikus munkacsoportok és határmenti találkozók létrehozá­sa; részvétel az ökumenikus diák- világimanapon, támogatóink szé­lesebb körű bevonása és nemzet­közi, regionális konferenciák szer­vezése. Ilyen nemzetközi konfe­rencián képviseltette magát a KÖD nyár elején Elefántcsontpar­ton és ősszel Németországban (Dasselben, Berlinben), ahol meg­ismerhettük a KÖD-höz hasonló nemzetközi szervezetek munkáját, feladatait s lehetőség nyűt az együttműködés alappilléreinek le­tételére is. A KÖD a WSCF (World Student Christian Federation - Keresztyén Diákok Világszövetsé­ge) tagja lett idén ősszel. A Világ- szövetségbe való belépés után le­hetőség nyűt támogatást kérni a magyar ökumenikus diákélet szer­vezésére, hazai és nemzetközi öku­menikus diákkonferenciák tartásá­ra. A Világszövetségnek Európa keleti részében eddig csak magyar és romániai tagszervezete van. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a Református-, Katoli­kus-, Evangélikus Egyházaknak és az Ökumenikus Thnácsnak azért, hogy segítették az I. KÖD konfe­rencia megvalósítását. Különbözőek vagyunk, de egy közös alapunk van, Jézus Krisztus. Jeremiás 1,7 szerint, ne keressünk kibúvókat! Kire lehetne alapozni, ha nem a fiatalokra? Az Istentől kapott szolgálatát a maga helyén és módján mindenkinek - nem­csak szabad, de - el is kell végez­nie! Szolgálatunk még felelősség­teljesebbé válik, ha „mindazokat” számbavesszük, akikhez küldet­tünk. Szeretnénk, ha a KÖD az öku- menizmus felé vezető út egyik mérföldköve lenne. Isten segítsé­gében bízva, valami elindult... Csoszánszky Márta-Bátovszky János ) t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom