Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-12-03 / 49. szám

Zsirmti'Híradó T99S. december 3. Jelentés a Törvénykönyv végső kialakításának kérdéseiről és a bizottságokról TERÜLETRENDEZES: EGYHÁZMEGYÉK (Folytatás az előző oldalról) Ha a 3. sz. Bizottság rosszul méri fel a feladatait s elkésik a törvény- javaslatok előzetes vitáinak megin­dításával, vagy a t. Zsinat nem ve­szi komolyan a tárgyalások szüksé­ges ütemét, akkor a zsinat befeje- zetlenségének szégyenével, nagy összeget felemésztő tehetetlensé­gével, felelőtlenségével kell szá­molnunk. Jól tudom, hogy a mögöttünk lé­vő ülésszakon elfogadott „Thnács- kozási és ügyrend” módosításai betartásukkal segíthetnék a tár­gyalások gyorsabb ritmusát, de az előzetes viták merev kényszere, fő­leg a kis törvényeknél zavart okoz­hat. Személyes vádaskodás szán­déka nélkül említem meg azt is, hogy a zsinat befejezhetetlenségét szolgálják azok, akik hosszú - gyakran spontán - hozzászólásaik­kal megengedhetetlenül megrövi­dítik a tényleges alkotó munka idejét. Ugyanakkor többen kifá­radnak s lemondanak zsinati tag­ságukról. Bármennyire jól művelt együttes a zsinati közösség, a sok pótlás minőségileg rontja a munka színvonalát. A nehézségek további sorolása helyett hadd javasoljam, hogy az elkövetkezendő üléssza­kok első ülésén az elnöki bevezető 5 perc körüli időtartamban foglal­kozzék az előrehaladásnak és a be- fejezhetőség feltételeinek értéke­lésével. A zsinati bizottságok mostani helyzetéről is szeretnék röviden be­számolni. 11 törvényalkotással fog­lalkozó bizottság van. Ezeket veze­tőjükkel s a zsinati tagokat számba vevő létszámukkal együtt a mostani helyzet szerint sorolom fel: 1. Szerkesztő bizottság, vezetője: dr. Koczor Miklós; 11 tagú 2. Teológiai Bizottság, vezetője: dr. Cserháti Sándor; 13 tagú 3. Struktúra (modell) Bizottság, vezetője: Zászkaliczky Péter; 22 tagú 4. Gazdasági (sáfársági) Bizottság, vezetője: dr. Horváth József; 11 tagú 5. Bíráskodási Bizottság, vezetője: dr. Galli István; 4 tagú 6. Oktatási és Nevelési Bizottság, vezetője: Jancsó Kálmánná; 19 tagú 7. Egyházi szolgálat Bizottsága, vezetője: dr. Muntag Andor; 10 tagú 8. Missziói Bizottság, vezetője: dr. Zsigmondy Árpád; 9 tagú 9. Diakóniai Bizottság, vezetője: Sárkány Tibor; 4 tagú 10. Ügyrendi Bizottság, vezetője: Thumay Béla; 5 tagú 11. Tájékoztatási Eszközök Bizottsága, vezetője: Gáncs Péter; 5 tagú A 6. Oktatási és Nevelési Bizott­ságnak egy albizottsága is műkö­dik, az „Építési és Műemléki Albi­zottság” (Benczúr László) jelenleg 2 fővel, s várhatóan számos külső taggal végzi munkáját. A zsinat állandó készültségben lévő „ad hoc” bizottsága az Etikai Bizottság 6 fővel. Az említett bi-* zottsági létszám mellett még 13 fő nyilvántartott külső tag szerepel a munkaülésekre meghívottak kö­zött. A bizottságoknak ez a rendszere alkalmasnak látszik a felmért munka lezárására. A Törvénykönyv kialakíthatósá­gának s a szükséges munkához rendelkezésre álló bizottságok is­mertetésének végső mondataként egyháztörténeti felelősségünket hadd ismételjem. A zsinat egyik legjelentősebb kérdése a szabály- szerű, sikeres, törvényes befejez- hetőség. Dr. Koczor Miklós Gondolatok a Zsinatról... Maga mögött tudja a Zsinat 19. - ezúttal rendkívüli - ülésszakát. Hogy ez sok-e az elmúlt időt te­kintve, arra nem lehet azonnal igennel Vagy nemmel felelni. Ugyancsak nem lehet egyértelmű­en és kapásból megválaszolni azt a kérdést sem, hogy az eddig el­végzett munka sok-e vagy kevés. Ha az eddig hatályba léptetett s- törvényeket tekintjük - szigorú- 'an csak azok számából kiindul- Iva - akkor bizony azt kell monda­nunk, hogy az lehetne több is. rNem szabad azonban elfelejtkez­nünk arról a történelmi folya- 1 matról, amely jelenleg zajlik régi- 1 ónkban, azon belül hazánkban is. A Zsinat, illetve annak tagjai nyilvánvalóan nem függetlenít­hetik magukat attól a hatalmas politikai-társadalmi átalakulás­tól, ami végbemegy. Gazdasági­lag is, mentálisan is kiszabadulni (békés körülmények között!) a világtörténelem talán legerősebb hatalmának szorításából, nos er­re nincs előzmény, amiből ta­nulni lehetne, ami másolható volna. Itt mindent először kell csinálni. E folyamatban pedig magától értetődő természetes­séggel benne foglaltatik a hibázás lehetősége is. Vonatkozik ez a Zsinatra is. Túltekintve a társadalmi-politi­kai kereteken, a magam részéről abban látom a fő nehézséget, hogy a Zsinat egyszerre kényte­len újítani, egyben biztosítani a folyamatosságot. S ez olyan el­lentmondás, amit csak a legna­gyobb körültekintéssel - ezért nem is gyorsan - lehet feloldani. Egyházunkban senkinek nem le­het érdeke zűrzavar és bizonyta­lanság keltése. Ugyanakkor nyil- , vánvaló, amit az elmúlt évtizedek elvettek mint lehetőséget és jo­got, azt a pluralista intézmény- rendszer keretei között vissza kell állítani. Nemesen szép, fel­emelő feladat a Zsinat vala­mennyi tagja részére, ugyanak­kor olyan nehéz is! ■ Komoly kihívást jelent Egyhá­zunk tradicionális arculatának a megőrzése az új, megváltozott körülményeknek való megfelelés medrében. Ilyen kérdés például, hogy a ciklusosság elve mennyire, milyen mértékben legyen alkal­mazandó de lege ferenda anélkül, hogy rövidlátó módon abszoluti­zálnánk, ugyanakkor megtartas­sák törvényi rendező elve. A Zsi­nat eddig nem tudott egyértelmű álláspontot kialakítani, márpedig ebből komoly, további rendelke­zések mikéntje kell hogy követ­kezzen. A másik kérdés a Zsinat, mint olyan, jövőbeni szerepe. Nevezete­sen eddig Egyházunkban a zsinat összehívására viszonylag na­gyobb szünetek, intervallumok után, 15-25 évenként került sor, hogy elvégezze a felgyülemlett munkát, és rendelkezéseivel is­mét* hosszabb időre irányt szab­jon a jó rendnek. (Csak emlékez­tetőül: az utolsó Zsinatra 1966- ban került sor.) Szép dolog a hagyomány ápo­lása, a tradíció tiszteletben tartá­sa? Minden bizonnyal az. De, mint semmi, ez sem abszolutizál­ható a józan érvek ellenében. Ilyen érv e tekintetben, hogy ro­hamosan változó világunkban nem jelölhető ki még a legtágabb keretek között sem olyan út, irány; amelyik a ma megalkotan­dó törvények keretei között akár csak 10 évig is tartható volna. Ne feledjük, hogy akár az oktatás, akár a nyugdíj (társadalombizto­sítás), vagy az adózás terén bekö­vetkező állami változtatásokhoz Egyházunknak is alkalmazkod­nia kell. Azt pedig konzekvensen kívánja érvényesíteni a Zsinat, hogy törvényt csak törvénnyel lehet megváltoztatni, módosítani, hatá­lyon kívül helyezni. Törvényt azonban kizárólag a Zsinat alkot­hat! Ebből következik, hogy szükségessé válik a zsinat na­gyobb intervallumokban, eseten­ként történő összehívásának szép tradícióját némileg feladni. Ki­alakulóban van olyan törvényi szabályozási elképzelés, hogy ez a Zsinat - remélhetőleg tényleg belátható időn belül(!) - megal­kotja Egyházunk új, átfogó Tör­vénykönyvét, s ezzel történelmi küldetését befejezi. A legköze­lebbi egyházi választások alkal­mával azonban mi, evangéliku­sok újra zsinati tagokat fogunk választani. Ez a zsinat a jövőben lényegileg és többnyire ún. szunnyadó zsinat lenne, amelyet elnöksége ritkán - az előzetes tervek szerint nem többször, mint kb. évente 1-2 napra - hívna össze ülésezni, egyházunk folya­matos működéséhez szükséges - remélhetőleg kisszámú - törvé­nyi kiigazítás elvégzése céljából. E megoldás a jelen keretek kö­zött azért mutatkozik feltétlenül praktikusnak, mert nem igényli a zsinat jelenlegi szabályok közötti bonyolult és hosszadalmas össze­hívását. Jelenleg ugyanis szüksé­ges különböző szintű közgyűlé­sek összehívása jelöltek állítása, illetve megválasztása céljából. Az új - jelen fázisban csak tervezett - szabályozás ezt egyszerűsíti, mert ezt elintézhetővé teszi az ál­talános választások keretei kö­zött, minden ciklusban. Az ugyan nem kimunkált, de nyilvánvaló, ennek kedvező anyagi, költségve­tési kihatása is. Kedves olvasó! Szerény kere­tek között csak felvillantottam egy problémakört, amiből pedig többel is birkózik a Zsinat. Ta­lán ebből is látszik, milyen ne­hezen megoldható feladatok előtt áll minden egyes zsinati tag, amikor jó meggyőződése szerint a jó, a jobb mellett kíván kiállni, végül talán voksolni! Se­gítsük őket ebben egészséges kritikával és támogató imádság­gal, de ne megalapozatlan sür­getéssel! Biztos vagyok abban, hogy jobb a lassúbb jó, mint a kevésbé jó gyors. Dr. Galli István zsinati tag A zsinati munka az egyház szer­vezeti kérdéseiben eljutott az úgy­nevezett területrendezés kérdésé­ig. Egyelőre az egyházmegyék és azok esetleges új határai jelentet­ték egy előzetes vita anyagát. A cél: az adottságok és a lehetőségek határain belül úgy kialakítani az egyházmegyék határait, hogy azo­kon belül az egyházmegyék lelki­leg és szervezetileg is működőké­pes közösségek lehessenek. Ezt a szándékot a zsinat már korábban elfogadta az egyházmegyék meg­határozásában is, amely szerint az egyházmegye nem csupán az egy meghatározott területen levő egy­házközségek egyházigazgatási szer­vezete, hanem testvéri, szolgálati és gazdasági közösségük megélé­sének színtere is. Az egyházmegye sem lehet önmagáért való. Külde­tése van, ezért van létjogosultsága is. Küldetésének feladata: a terü­letén lévő egyházközségek össze­fogása, segítése, közös alkalmai­nak szervezése; az egyházközsé­gekben végzett egyházi szolgála­tok összehangolása és az egyház­megyében az egyházi szolgálat za­vartalansága feletti felügyelet - hogy ismét a már elfogadott meg­határozást említsem. Ehhez a kül­detéshez, a feladat jó elvégzéséhez kell meghatározni a legkedvezőbb területi felosztást is. Minden rendezés előfeltétele, hogy tudjuk: mi az, amit rendezni, esetleg átrendezni kell. Ezért ké­szült az év első felében egy felmé­rés egyházközségeinkkel kapcso­latban. Ez a felmérés többek kö­zött az egyházközségek és részei­nek (társ, -leány-, fiókegyházak) lélekszámára, az istentiszteleti he­lyek számára, az évente tartott is­tentiszteletek számára, az egyház- községek saját bevételeire vonat­kozott. A felmérés egy szükséges, és végre pontos országos névtár számára is szolgáltat majd adato­kat, de szükséges a zsinati munká­ban is, hiszen látni kell, hány, ön­magában is életképes egyházköz­sége van jelenleg egyházunknak, és theiyék'ffküISŐ^é^KSégfé &dM-’ lók, tehát mennyire életképes äz á-rf/« rrH--TT><?-«,• frn.p plT*»; terület, amelyet majd egyhazme- gyének nevezünk. Ez a felmérés még sok tekintet­ben pontosításra szorul, ezért az ívek visszakerültek az adatközlők­höz. Sok a kiegészítenivaló is (lé- lekszámok, istentiszteleti helyek stb.). Egyes kérdéseket különféle­képpen lehetett értelmezni, ezért ezeknek a rovatoknak a jó összesí­tése nem végezhető el. Mégis, hi­bái ellenére a beérkezett adatok­ból máris sok következtetés levon­ható. Az egyik következtetés egyhá­zunk lélekszámára vonatkozik. Ez sem pontos, hiszen legnagyobb egyházközségeinkben és a nagyvá­rosokban csak becsülni lehet. Van olyan egyházközség, ahol most is a több évtized óta beírt kerek lélek­szám szerepel, noha a létszámban megnőtt városnak jelentős evangé­likus tájegységre van elszívó hatá­sa. De így is mélyen elgondolkoz- tatók azon adatsorok összehason­lításai, amelyek az 1940., az 1950. és az 1970. évi lélekszámokat tar­talmazzák a jelenlegi, 1995-ös fel­mérés számai mellett. A csökke­nésre és annak mértékére nem le­het nem odafigyelni. A Tolna-Ba­ranyai egyházmegye területén 1940-ben (kerekítve) 47 ezer evan­gélikus élt, ma 12 ezer. Ennek a számnak is egyharmada két gyüle­kezetben (Paks és Pécs), a kéthar­mad kicsivé zsugorodott gyüleke­zetekben él. A fő ok a kitelepítés, de a lélekszám azóta is fogy, hi­szen 1950 óta is 10 ezerrel keve­sebb. A fogyás mértéke a klasszi­kusan evangélikus vidékeken is számottevő, mértéke mintegy öt­venszázalékos: a Győr-Soproni Egyházmegyében 1940-ben 46 ezer, ma 24 ezer evangélikus él, a vasi egyházmegyében az 1940. évi 32 ezerrel szemben ma 17 ezer. Az országos összesítés eredménye 267 320 evangélikus. Ezt a számot megerősíti egy három évvel ezelőt­ti megközelítő számítás. A megkö­zelítés több lehetséges módja kö­zül az egyik a temetések alapján történhet: a lakossági halálozások aránya a lakosság egészéhez viszo­nyítva feltehetően ugyanaz, mint ahogyan egyházi temetéseink szá­ma aránylik a mi létszámunkhoz. Ennek a számításnak alapján egy­házunk lélekszáma ma 263 300, az eltérés az előbbi összesítés számá­val összehasonlítva jelentéktelen. A csökkenés elsősorban „belső fogyás”. Okai között ma igen je­lentős a migráció, a lakosság hely- változtatása az ország határain be­lül. Leírásra került már korábban is: tíz- és tízezrek csak látószö­günkből tűntek el. Nem hátat for­dítottak, csak elrejtőztek; fejlődő városokban, új lakótelepeken, a nagyvárosok körüli agglomerációs övezetekben élnek. A mozgást pe­dig strukturális változtatásoknak is követniük keil,n hássunk. A budai ágglqfherációs övezetnek például gyakorlatilag" nincs gazdája. A pesti oldalon vi­szonylag sűrű az evangélikus gyü­lekezetek hálózata, de nem így a létszámban szintén felduzzadt bu­dai oldalon. Az egyházközségek és az egyházmegyék határait úgy kell meghatározni, hogy ne maradja­nak fehér foltok, gondozás nélküli területek. A felmérés alapján a további munkát segítő térkép is készült. Ezen nem csak az egyházközségek szerepelnek, hanem mindazok a helységek is, ahol az egyházközsé­gek közigazgatási határain kívül is­tentiszteletek vannak. Ilyen térkép tudomásom szerint még nem ké­szült egyházunkban. Ennek segít­ségével egyházunk megélt élete is területformáló tényező lehet, fi­Első alkalommal a zsinaton 1932-ben születtem Budapesten. Építészmérnök vagyok. Gyermek­ként a Deák téri, ifjúként a tordasi gyülekezetben éltem. 1957 óta a kis­pesti gyülekezet tagja vagyok. Tizenöt évesen ragadott meg Isten szeretete. Azóta igyekszem Uramat, Megváltómat szolgálni az egyház­ban. Egyházkerületi zsinati póttagként kerültem a 19. ülésszakra. A zsinat korábbi üléseit az Evangélikus Élet Zsinati Híradójából követtem. Ezen kívül részt vettem a 3. sz. bizottság egyes ülésein, mint külső tag. Az ülésen öröm volt tapasztalni a zsinati „atyák” alkotó, komoly hoz­záállását a napirenden szereplő tör­vényekhez. Mégis, van bennem egy kis szorongás. Az egyházmegyei szol­gálatom során azt tapasztaltam, hogy a jelenlegi, kevésbé részletes törvényeket sem tartjuk meg minden esetben. Vajon lesz-e akarat egyhá­zunk tagjaiban, vagy „végrehajtó ha­talom” egyházunkban arra, hogy a sokkal részletesebb, több adminiszt­rációt is kívánó új törvényeket vég­rehajtsuk vagy hajtassuk. Félek, hogy nem! Ha pedig megpróbáljuk végrehajtani, marad-e elég időnk és erőnk a sokkal lényegesebb lelki munkára. Elsősorban nem az egy­házközségi szinten, hanem az egy­házkormányzat többi szintjén, hi­szen ezek tisztségviselői is a gyüleke­zetekben élnek - reménységünk sze­rint -és ott kell teljes erővel szolgál­niuk. Hiszen egyházunk elsősorban a gyülekezetekben él! Adja Isten, hogy olyan törvény szülessen, ami a hitébresztés és hitben maradás mun­káját erősíti. Pintér Győző A Teológiai Akadémiát 1984-ben végeztem el Budapesten. Azóta szol­gálok a csővári és penci gyülekezet­ben feleségemmel együtt, aki szintén lelkész. A melegszívű, templomsze­rető hívek hamar befogadtak ben­nünket, jól érezzük itt magunkat. A gyülekezeti munkában arra törek­szünk, hogy a legkisebbektől az idő­sekig minden korosztály megtalálja helyét az egyházban. A zsinat munkájában először ve­szek részt, mint a Pest Megyei Egy­házmegye egyik póttagja. Első sze­mélyes benyomásom pozitívnak mondható. Innen belülről nézve úgy tűnik, hogy minden ellenkező híresz­telés ellenére a törvényalkotás ha­lad. Élénk vitáknak, határozott ál­lásfoglalásoknak lehettem tanúja, melyek végül meghozták gyümölcsü­ket. Örülök, hogy részt vehettem az ülésszakon. Ihmásy Zoltán gyelve mindazokra a helyekre is, ahol egyházunk igehirdetői szolgá­lata jelen van. Hiszen a jelen lel­készhiányos helyzetben oda kell fi­gyelni arra is (a 299 lelkészi állás­ból csupán 207 lelkészi állás van betöltve egyházunkban!), hogy egy-egy egyházközség vagy egy­házközségi rész nem gondozható-e jobban, könnyebben más egyház- községből vagy esetleg másik egy­házmegyéből, amelytől most még elválasztja a megyehatár. Az egy­házmegyék jelenlegi határai ugyanis egybeesnek a politikai me­gyék határaival. Ezt az 1952-ben hatályba lépett törvény határozta meg így: „A zsinat az egyházközsé­geknek egyházmegyékbe való be­osztásánál az államigazgatási me­gyék határait veszi figyelembe” (1952. évi I. törvénycikk: A Ma­gyarországi Evangélikus Egyház területi beosztásának újjárendezé- séről, 1. § [5]). Ez talán politikai szempontok alapján is történt, hi­szen az Egyházügyi Hivatal a me­gyei előadókon keresztül így vé­gezhette könnyebben az ellenőr­zést, a felügyeletet. De ezek az ál­lami megyehatárok gyakran vág­nak el evangélikus tájegységeket, rekesztenek ki egyes egyházközsé­geket a tájegységek, az evangéli­kus régiók közösségéből, őket tá­volabbi, nehezebben elérhető kap­csolatokba kényszerítve. Az új rendezés célja e tekintetben nem lehet más, mint a legjobb kapcso­latrendszerben a legjobb működő- képesség megtalálása. Külön kérdésként szerepelt a zsinaton már az előzetes vitában is a Csongrád-Szolnoki egyházme­gye. Lélekszáma 1940-ben 15 116 volt, ez a szám mostanra 3485-re csökkent, annyi, mint egy nagyobb gyülekezeté. Ennek a lélekszám- nak is a fele Szegeden él, az egy­házmegyében ma mindössze há­rom lelkész (két aktív és egy nyug­díjas) teljesít szolgálatot, noha leg­kevesebb ugyanennyire lenne még szükség. Van-e értelme önállósá­gára]^ TovetfidjÖííiéi a zsinatop a kérdés - amikor egy működőképes egyházmegye-legalább 8-10 leiké— szí és ugyanennyi nemlelkészi tisztségviselőt igényel, hogy min­den tisztség és feladatkör betölt­hető legyen. Ezért a javaslat az önállóság megszüntetése mellett szól, a békési, a Bács-Kiskun és a Pest megyei egyházmegyékhez csatolva majd a területet. Itt is na­gyon fontos azonban tudni és nem felejteni, hogy a szervezeti kérdé­sek, bár hozzátartoznak az egyház életéhez, de nem azonosak vele. Szó sincs arról, hogy gyülekezetek szűnnének meg, hogy az egyházi élet szűnne meg ezen a területen! Csupán az egyházmegyei szintű önálló szervezeti élet, amelyik az egyház története során mindig vál­tozhat, változott többször is ezen a területen is. A gyülekezetek életé­nek, gondozásának, az istentiszte­leteknek, a missziói felelősségnek meg kell maradnia akkor is, ha a szervezeti minősítés megváltozik. Természetesen egy működőképe- sebb szervezet visszahat az életre is, javítva azt. Hiszen ha csak azt nézzük, hogy három lelkész már nem tud teljes értékű munkakö­zösségben, egymás szolgálatát lel­kiekben és szellemiekben gazda­gítva élni, máris jogos elgondol­kodni azon, hogy hogyan tudják jobban megélni a testvéri közössé­get nagyobb egyházmegyei közös­séghez tartozva. Ugyanez igaz a gyülekezetekre nézve is. Nincs mód ennek a cikknek a keretében arra, hogy minden rész­letről szóljak. A zsinaton is inkább általános szempontok, felvetődő alapelvek fogalmazódtak meg, s ezek kerülnek kiküldésre az egy­házmegyékbe. Hiszen az egyház­megyék esetleges új határainak kérdésében nem csupán a zsinaton kell dönteni, hanem azoknak is, akiket érint, hogy az egyházme­gyékre vonatkozó területrendezés ne rájuk erőltetett kényszerzub­bony legyen, ami gátolja az életet, hanem testre szabott ruha, ame­lyik segíti azt. Az egyházmegyék­ből visszaérkezett véleményezések után kerül majd az általános és a részletes vitákban a kérdés újra a zsinat elé. Zászkaliczky Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom