Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-02-05 / 6. szám

_________A hit az imádság szárnya En élkül imánk nem szállhat az égbe Alexandriai Kelemen mmaaaaaammaam A TARTALOMBÓL SAJTÓVITA E6Y FELMÉRÉS TANULSÁGAI KÜLMISSZIÓI TERVEK ÉS FELADATOK A tagegyházak vezetői a megnyitó istentiszteleten M __ M KA PCSOLÓDJUNK BELE KRISZTUS KÖZÖSSEGÉBE Az ökumenikus Imahét megnyitója a Deák téren Az év elején szokásos Ökumenikus Imahét minden esztendőben más egyház templomában kerül megnyi­tásra. Ez évben a Deák téri templomban gyűltek össze a főváros különböző felekezeteinek imádságra vágyó tagjai. Az egész világ számos egyházához megérkezett - és lapunkban is közölt — rend szerint történt az ige hirde­tése, az elmélkedés szolgálata. Elsőként dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek me­ditációját hallgatta a gyülekezet. Egység Istennel és az emberekkel - hangzott az imádságra szólítás Jn 15. fejezetének versei alapján. A szőlő nemes gyümölcs, gondozást igényel. Hogyan történik tisztítása? Jézus tanításának elfogadása eredményezi. A Szentírásban több van velünk, mint egy írás: Jézus jelenléte. Ez az alap, amire felépülhetünk. Kettőt kíván Jézus a hozzá tartozóktól: azt, hogy részesüljünk a szőlőtő erejében és azt, hogy tegyük a jót, melyet Isten látni akar rajtunk. Az igehirdetést lKor, 12-13 alapján dr. Harmati Béla püspök tartotta. Ismerjük fel a közösséget, melyet nem mi teremtünk meg, adva van Jézus­ban. Nem azért, mert elhatároztuk, hogy mi egyek leszünk, hanem mert Jézus eljött! Belekapcsolód­hatunk. Sokan vagyunk és sokféle tagok, de egy asztalnál ülünk. A kereszt összeköt bennünket. Egy lélekkel is itattattunk meg. Ezért van-a mai este, hogy ezt felismerjük és megéljük. Családok­ban és a társadalomban, iskolákban és mindenütt. Kellenek a „belülről irányított” emberek, kell a becsület és a tisztaság! A liturgiát a tagegyházak vezetői végezték. A Lu- theránia az alkalomhoz illő énekével - J. S. Bach h-moll miséjének Kyrie tételével - hívott imádságra, elcsendesedésre. Tóth-Szüli ős Mihály A TOLERANCIA ÉVE Egész emberiségünknek szóló ajánlással az előttünk álló 1995. esztendőt az Egye­sült Nemzetek Szövetsége a tolerancia évének nyilvánítot­ta. A tolerancia, azaz a türe­lem, a megértés, mások meg­becsülése, a másféle ember, a másféle életmód, a másféle vallás, a másféle kultúra, po­litikai nézet, meggyőződés tisztelete bizony hiánycikk Magyarországon és határain­kon kívül is. A „homo sapi­ens”, a gondolkodó ember le­alacsonyodik „homo odio- sus” vagy „homo rapax”, a „gyűlölködő ember” vagy „a fenevaddá lett ember” formá­jába. Magyar történelmünkben „a tolerancia éve” emlékeze­tünkbe idézi az 1781. évet, amikor II. József osztrák csá­szár és magyar király híres Türelmi Rendelete megjelent. Ez engedte meg hivatalosan, hogy a nem-katolikusok is gyakorolhassák vallásukat, imaházakat és templomokat építsenek és gyülekezeteket szervezzenek. Százával épül­tek templomaink protestáns egyházainkban és az ellenre­formáció üldözései után újjá­szerveződtek egyházaink. A rendelet a zsidók számára is hozott könnyítő intézkedé­seket, így megengedte szá­mukra a nyilvános iskolák látogatását, a hivatalvállalást, a földbirtok bérlést stb. Nem tartom valószínűnek, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete ezen program meghirdetésével meg tudná változtatni azt a világot, ahol az esztendő fordulóján is ke­reken negyven különböző te­rületen folyt háború. Ez az erkölcsi program nem kéksi­sakos hadsereggel támogatott akció és mégcsak nemzetközi bíróságaink sincsenek, hogy elítéljük az ellenségeskedőket, háborúzókat, gyűlölködőket. A tolerancia éve azt sugallja, hogy nem mások ellen kell harcolnunk, hanem ott szüle­tik majd eredmény, ahol az ember először is saját magát tanulja meg legyőzni. Aki tudja, milyen nehéz a saját gyűlöletét visszafogni, az igaz­ságtalanságok között is az igazság útján maradni, türel­mesnek lenni ellenséggel is, ellenféllel is, az érti meg a ré­gi mondást, hogy nem az a hős, aki a világot győzi le, hanem az, aki saját magát. A tolerancia, türelem és megbocsátás, mások szeretete és tisztelete számunkra Jézust jelenti és az apostoli intést: „...az az indulat legyen ben­netek, ami Krisztus Jézusban is megvolt..." (Filippi 2,5). Induljunk úgy neki ennek az -évnek, hogy elsősorban „kiki a maga háza előtt söpörjön” és ha nem is tudjuk megvál­toztatni az egész világot, Mesterünk követésében meg­teremthetjük azokat a tole­rancia-szigeteket, amelyek a jelenleginél egy kevésbé rossz, kevésbé gyűlölettel teljes vilá­got alakítanak ki. Dr. Harmati Béla Hálaadó istentisztelet Dunaújvárosban Az Ökumenikus közösség 1994-ben Az év fordulásával kapcsolatos mindig a különböző szervezetek, közös­ségek visszatekintése és számadása a megtett útról. Még az esztendő végén tartotta közgyűlését a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), melyen ezt az értékelést elvégezték. Két jelentés foglalta össze a munkát, értékelte az eseményeket. Elnöki jelentésében dr. Harmati Béla, a MEÖT elnöke így foglalta össze az ökumenikus kapcsolatok lényegét: „Az Úr 1994. esztendejé­ben Magyarországon úgy lehet ke­resztyénként élni, egy-egy gyüleke­zethez, konfesszionális egyházhoz tartozni, hogy ökumenikus közös­séget vállalunk Krisztus parancsa szerint. Ugyanakkor e parancsnak betöltése, az ökumenikus közösség lehetőséget ad magyar népünk, tár­sadalmunk, a környező világ haté­konyabb szolgálatára." Szólt a jelentésben a MEÖT missziói felelősségéről, az ökume­nikus megértés és együttmunkál- kodás kérdéseiről, II. Alexij orosz ortodox és Teoctis román ortodox pátriárka látogatásáról és a kap­csolatfelvételről, ökumenikus dele­gációk külföldi látogatásáról, az Ökumenikus Tanulmányi Köz­pont felméréséről, ami az együtt- munkálkodásra irányult. Kifejezte azt a reményét, hogy az osztrák pél­da nyomán „a magyar katolikus egyház is kérni fogja, esetleg már a közeljövőben is az ökumenikus Ta­nácsba történő felvételét.” Dr. Bóna Zoltán főtitkár jelenté­sében az elmúlt esztendőt a „ME­ÖT magáratalálásának" nevezte. Az év folyamán csatlakozott megfi­gyelő státuszban 14 egyház és szer­vezet, így a MEÖT ma 22 egyház és szervezet testvéri együttműködését segíti elő. Beszámolt a tanulmányi munkáról, a Theológiai Szemle szerkesztéséről, a misszió és evangé- lizáció munkáját irányító munka- közösség tevékenységéről. Ifjúsági és női munkavégzés is jellemezte a múlt évet. Az előbbi a protestáns cserkészek ICHTHÜSZ Közössé­gében folyt, (őket egyre gyakrab­ban látjuk ökumenikus rendezvé­nyeinken!) A női bizottság pedig a márciusi Nők Világimanapja szerve­zésében és regionális konferenciák tartásában fejtette ki tevékenységét. A MEÖT „teljes jogú tagfelvé­telt nyert a Brüsszeli székhelyű Egyház és Társadalom Ökumeni­kus Bizottságba.” (Elsőként a volt szocialista országok közül.) Végül az Országos Protestáns Napokról szólva elmondta: „azt várjuk, hogy A daganatos betegek között vég­zett szolgálatok több szinten foly­nak. Ezekről szeretnék rövid átte­kintést nyújtani. Az elsők és legfon­tosabbak az istentiszteletek és a sze­mélyes lelkipásztori beszélgetések. Az istentiszteleteken lehetőség nyílik az Úr igéjének hallgatására és az úrvacsorái közösségre. Van, amikor a létszám kevés, de ezek az alkalmak gyakran átalakulnak a Szentírás melletti meghitt, csendes beszélgetés­sé, amelyben egymás hite által erő­södnek a betegek, vagy találkoznak azzal az érzéssel, hogy nincsenek egyedül szenvedéseikben, félelmeik- ban, szorongásaikban. így találkoz­hatnak azzal is, hogy ezek az érzések kimondhatok Istennek és letehetők elé. Ezek a beszélgetések értékes támpontot jelentenek a lelkipásztor­nak, hogy melyik beteggel, milyen irányba folytassa a beszélgetést. A személyes lelkipásztori beszél­getések alapján három fontos tényre szeretnék hangsúlyt helyezni. Az első egy nagyon súlyos előíté­let, amely azon a társadalmi tudáson alapul, hogy aki daganatos beteg, az meg fog halni. Ez így egyszerűen nem igaz, mert természetesen ez a betegség súlyos, de sok fajtája ered­ményesen gyógyítható. A kérdés másik része az, hogy még a súlyos lefolyású és rossz prognózisú beteg­öt sajátosan protestáns értékek meg­jelenítésével múltunkhoz méltó mó­don gazdagítsa lélekben és ismeret­ben az egész magyar társadalmat." Az év végével lejárt egyes tiszt­ségviselők mandátuma. A közgyű­lés megköszönte dr. Hecker Fri­gyes metodista szuperintendens alelnöki szolgálatát, és erre a tiszt­ségre Révész Árpád baptista egy­házelnököt választotta meg. A fő­titkári tiszt mandátuma is lejárt, a közgyűlés dr. Bóna Zoltánt újravá­lasztotta főtitkárának. tszm. ségeket is sok egyéb belső és külső tényező befolyásolhatja. Tehát a be­tegségfolyamat lassulhat, vagy leáll­hat és bekövetkezhet a gyógyulás. Ezt a területet kutatja a pszichoon- kológia tudománya. Természetesen hivő emberekként tudnunk kell, hogy életünk minden ilyen területe a kegyelem szférájába tartozik, ami­kor nem tehetünk mást, mint csak alázattal elfogadjuk azt a csodát, amit egy megújuló, gyógyuló életben ad Isten nekünk. A második kérdéskörben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a betegek egy része mégsem gyógyul meg, és a hazakészülésében, halálá­ban egyedül marad. Sajnos, századunkban nagyon sok ok miatt a halál kivülrekedt az emberek látókörén és tabu témává vált, amellyel a betegek nem szívesen szembesülnek. Ilyen helyzetben kell rendkívüli gyöngédséggel, figyelem­mel elkísérni a beteget élete utolsó szakaszán. Egyrészt segíteni lehet a számvetésben, amelyet életéről ké­szít a beteg Isten előtt. Sokszor jön­nek elő régi bűnök, sérelmek, rende­zetlenségek, amelyeknél a bűnbocsá­nat és a feloldozás segít. A betegség majdnem mindenkinél kivált óvó­dást az Úrral. Hisszük, hogy ezek a vívódások Krisztus erőterében, egy érettebb és személyesebb hithez ve­A felkelő napfény megvillan az épülő templom vörösréz tornyán. A munkások már dolgoznak: az oltárt ácsolják, a berendezésnél se­gítenek. Az asszonyok is gyülekez­nek. Sütemények sorakoznak az összetákolt asztalon, teavíz forr. Később a hangosító berendezést is felállítják a férfiak. Vagyunk elegen, ha valamit ten­ni kell. 11 órakor felzendül az ének: Erős vár a mi Istenünk. Megkez­dődik a hálaadó istentisztelet. Há­lát adunk, hogy állnak a dunaújvá­zetnek. Ilyenkor egyet lehet tenni, gyöngéden megértőén hallgatni és imádkozni, talán egy-két szót szólni. Ez a halálba kisérés nem csak a lelki- pásztor feladata, hanem mindenkié, aki hozzátartozót, barátot, ismerőst búcsúztat. A hazatérés támogatásá­ban mindannyian szembesülhetünk ezzel a feladattal. A harmadik kérdéskörben az utó­gondozás kérdését érintem. Sok gyógyult beteg a műtét után olyan maradandó sérülésnyomot vagy tes­ti változást visel, amely miatt, úgy érzi, hogy a társadalom kiveti magá­ból. Talán a keresztyén gyülekezetek közösségei lehetnének azok a he­lyek, ahol ezek a betegek bázisra találnának, ahol szeretettel elfogad­ják és támogatják őket. Szeretnék néhány szót szólni a fontosabb eseményekről is, amelyek karácsony előtt és karácsonykor tör­téntek az Intézetben. Még december elején a budavári evangélikus gyüle­kezet Schütz kórusának kamarakó­rusa zenés estet tartott a betegeknek. Ez az alkalom nagyon jó kikapcso­lódást nyújtott. A karácsonyi öku­menikus ünnepi istentiszteleten, amelyen Göncz Arpádné, a köztársa­sági elnök felesége is részt vett, ver­sekkel szolgált a fasori evangélikus gyülekezet ifjúsága. A háttérszerve­zési munkákban a Magyar Rák Liga rosi evangélikus centrum falai, hogy tető került az épületre, a na­pokban a toronyra is felrakják a keresztet. Hálát adunk, hogy elju­tottunk idáig, hogy volt rá pénz, hogy volt, aki szervezte, építette. Hogy mi is megéltük ezt. Zeng az ének, Kecskeméti Pál lelkész kíséri énekünk. Elegen vagyunk, hogy hangunk betöltse a templomot. Az oltárnál három lelkész: dr. Harmati Béla püspök, Káposzta Lajos esperes és Reisch György, a helyi gyülekezet vezetője. „Ez önkéntes segítői nyújtottak jelentős segítséget. Ebben a rövid villanásszerű kró­nikában azt szeretném aláhúzni, hogy milyen sok területről lehet be­lépni a betegek szolgálatába. Min­den lépés, még a legapróbb is szá­mít. Szolgálataimnak immáron öt éve a szenteste az egyik csúcsa, ami­kor kollégáimmal végiglátogatha­tom azokat a betegeket, akik nem mehetnek haza, vagy nincs senki­jük. Értékes, hogy ezt a szolgálatot néhány gyülekezetben is gyakorol­ják. Befejezésül egy távolabbi ter­vünkről közlök előzetes informá­ciót. Március közepén Kelenföldön szeretnénk tartani csendesnapot daganatos betegségben szenvedők­nek, gyógyult daganatos betegek­nek, hozzátartozóknak, érdeklő­dőknek. Célunk, hogy a betegekkel, gyógyultakkal együtt elindulva, egyházunk gyülekezeti közösségei­ben tudjunk segíteni a betegeknek, támogatást adni egymásnak min­den szinten a szenvedésben és a küzdelmekben és együtt örüljünk a gyógyulásnak is. Kérem felelőssé­get érző testvéreimet, kíséijék imádságukkal, kezdeményezéseik­kel, esetleg részvételükkel mun­kánkat. Fodor Viktor a templom mutassa az építés, bé- kítés, megbocsátás útját" - szól a püspök igehirdetése Lk. 1,78-79. alapján. „Meglátogat minket a fölkelő fény a magasságból... és reménykedünk abban, hogy van Istenünk, van Megváltónk és ezért léphetünk a sötétségben is. Legyen ez a templom a fény, az isteni világosság és a békesség to- vábbsugárzója. ” „Add Urunk, hogy ez a hely a szeretet és a közösség fészke le­gyen” - hangzik Reisch György imádságában. Vagyunk-e elegen, kiket e to­rony Isten felé terel? Az ádventi koszorún már négy gyertya ég. Mellette keresztelőkan- csó. Négy fiatal áll az oltár elé, ketten közülük már majdnem fel­nőttek - maguk döntöttek úgy, hogy a keresztségben Isten gyer­mekévé lesznek. A keresztelés után Horváth Dé­nes vezényletével a városi énekkar szolgál hangszerkísérettel. Ká­poszta Lajos esperes köszöni meg a zeneiskolának, hogy otthont ad a dunaújvárosi gyülekezetnek, és ígéri, hogy a templom is otthona lesz a hangversenyeknek. „Jézus születése óta csak a szeretet éveit éri meg számolni egy városban is, a családban is, a közösségben is” - mondja. Vagyunk-e elegen, kik a szeretet éveiből jó néhány évet magunké­nak mondhatunk? A Himnusz hangjaival ér véget az istentisztelet. Elcsendesedik a félig kész épület. Arra gondolok: tudunk-e úgy élni, hinni, szolgálni, hogy elegen legyenek utódaink be­tölteni a templomot? A déli napfény visszaverődik a vörösréz toronyról. Jézus a mi vi­lágosságunk. Ő vezessen bennün­ket, hogy ne a kétkedés, hanem a bizonyosság útját jáijuk! Tóth Ferenc né Bencze Ágnes Kórházlelkészi szolgálat az Országos Onkológiai Intézetben daganatos betegek között

Next

/
Oldalképek
Tartalom