Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-09-03 / 36. szám
00. ÉVFOLYAM 36. SZÁM 1995. SZEPTEMBER 3. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 12. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 30 FT A hegyen épített város (Mt 5,14) és a gyertyatartóba tett gyertya (Mk 4,21) a nevelői példaadás krisztusi parancsa Bánk József A TARTALOMBÓL A KERESZTYÉN HIT ÉS AZ EMBERI ELLENSÉGESKEDÉS JAPÁN KÖSZÖNET A NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIKUSOKNAK IS BAJORORSZÁGI BARANGOLÁSOK Hálaadó istentisztelet Mezőberényben. Balról jobbra: Klaus Riegel münsingeni lelkész, dr. Harmati Béla püspök és Bácskai Károly lelkész Iskoláink az elmúlt tanévben Eredményes tanévet fejeztek be iskoláink júniusban. Olvasóink tájékoztatására öt kérdést tettünk fel az iskolák vezetőinek és ezeket adjuk közre egymás utáni számokban. Ez alkalommal általános iskoláról adunk hírt. Az öt kérdés a következő: 1. Általános helyzetképet kérünk az elmúlt tanévről. 2. Mi teszi az iskolát egyházi iskolává? 3. Mi okozott gondot vagy nehézséget a tanév folyamán? 4. Milyen örömteli események és eredmények jellemezték a tanév munkáját? 5. Mi az iskola profilja? Hány osztály van, tagozatos oktatás folyik-e és milyen szakon? (Ezekre a kérdésekre adott válaszok elején csak a kérdés sorszámát tüntetjük fel) Egyházi Tagozatos Általános Iskola, Orosháza Válaszol: Jantos Istvánná igazgató 1. Iskolánk fokozatosan egyházi iskolává alakuló, ebben az évben még önkormányzati intézményként működő általános iskola. 1996-tól lesz teljesen egyházi fenntartású, viszont az épület már 1992 óta egyházi tulajdonú. Ekkor indultak az első egyházi osztályok. Jelenleg az első három évfolyamon összesen 155 egyházi tagozatos tanulónk van. A korábbi években a jelentkezés alapján 2-2 osztályt tudtunk indítani, az elmúlt tanévben hálaadó örömmel nyugtázhattuk a jelentkezők számának növekedését, és a három első osztályunk indulását. Gyermekeink ez idáig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Neveltségükkel, tanulmányi eredményükkel meg vagyunk elégedve. A 7 egyházi osztályban összesen 22 kitűnő tanulónk volt. Bukás az egyházi osztályok tanulói között nem fordult elő. Tanulóinkra jellemző az egymáshoz, és a velük foglalkozó felnőttekhez való szeretetteljes ragaszkodás. 2. Iskolánk egyházi osztályaiban a hitbeli erkölcsi alapokra épülő nevelési célkitűzések szerint végezzük oktató-nevelő munkánkat. A hittanórákon tanultakat felhasználjuk a tanítási órákon úgy, hogy a tantervi követelmények maradéktalan teljesítésére is törekszünk. Mindenki a saját vallásának megfelelő hitoktatásban részesül. Az evangélikus gyermekek többségben vannak. Minden reggel 3/4 8—8-ig osztályonként áhítatot tart az osztályfőnök. Nagyobb egyházi ünnepeinken együtt, iskolai szervezéssel veszünk részt .az istentiszteleten. Vasárnaponként az evangélikusok gyermek-istentiszteleten vehetnek részt. Tanév végén a helyi gyülekezet segítségével tanulói csendesnapot szervezünk, tanév elején ugyancsak csendesnapon készülnek fel a nevelők a munkára, ahol lelki erősítést kapnak. Hisszük és tapasztaljuk, hogy a leírtakon túl létezik iskolánkban egy olyan szellemiség, olyan lelki élet gyermekek és felnőttek között, amely nem mérhető, statisztikailag számba nem vehető, iskolánk egyházi mivoltának mégis ez a meghatározója. Ez az az Istentől kapott kegyelem, melyből mindennap élünk. 3. A gondokról és nehézségekről nem könnyű szólni, mivel azok Isten segítségével rendre megoldódnak, s ha akadnak is, panaszkodásra nincs okunk. Néhány ezek közül: Mint az ország minden iskolája, mi is szenvedünk a pénzhiánytól, még az iskola működtetése is nehézséget jelent. Az önkormányzat által biztosított összeg nem elég, így jól jön az egyház szerény, jóindulatú támogatása. Köszönjük. Jó lenne egy számítógép- park, mellyel egyes szerencsésebb iskolák városunkban rendelkeznek. Ebben a „versenyben” bizony lemaradunk, pedig lenne rá igény. Sajátos helyzetünkből adódik, hogy iskolánk nevelői közössége évről évre változik. Az egyházi nevelést felvállalni nem kívánók eltávoznak, s a munkát hitből felvállalók állnak helyükre. Tüdomásul kell vennünk, hogy ez az átalakulással együtt jár, s ezzel a tanévvel, úgy tűnik, meg is oldódik. Gondként nehezedik ránk a várva várt jövő évi örömteli esemény is: az iskola átvétele egyházi fenntartásba. Ennek előkészítését már folyamatosan végezzük és reménykedünk. Isten segítsen bennünket a teljes megvalósulásban! 4. Gyermekeinkről, a velük való munkálkodás örömeiről, eredményeiről már szóltam. Most néhány kiemelkedő esemény az elmúlt tanévből: Egyházi kiskórusunk a megyei kórustalálkozón „Arany” minősítést kapott. A résztvevők között ők voltak a legfiatalabbak. Több alkalommal szerepeltek kiemelkedően egyéni rajzpályázatokkal városi és területi szinten tanulóink. Városi sportversenyeken is bemutatkoztak már, ahol szépen megállták helyüket, szereplésük reményteljes volt. Városi bibliaismereti vetélkedőt szervezett iskolánk, itt harmadikosaink elsők lettek. -Emlékezetes és örömteli esemény volt az elmúlt tanévben az a továbbképzési alkalom, amikor győri és kispesti pedagógus testvéreinket vendégül láthattuk. Szakmailag és lelkileg is erősítettük egymást. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy szükség van a távolabb élőkkel való összefogásra, együttgondolkodásra közös jövőnk érdekében. 5. Iskolánk arculatát öt szempont határozza meg: Határozott hitbeli erkölcsi nevelés. Kiemelt anyanyelvi nevelés - az osztályok többségében Zsolnai-féle program segítségével. Kiemelt szintű nyelvoktatás (angol, német). Kiemelt esztétikai, művészeti nevelés - különös tekintettel a zenei nevelésre. Mindennapos testnevelés - egészséges életmódra nevelés. Iskolánkban az alapellátáson felüli oktatás is ingyenes (nyelvi órák, zenei képzés, speciális matematika, ismerkedés a számítógéppel). Iskolánk zavartalan működése, az elért eredmények köszönhetők Isten megsegítő kegyelmén kívül nevelőink hitből fakadó, lelkiismeretes, szeretetteljes munkájának. A közelgő új tanévre minden kedves pedagógus testvérünknek Istentől megáldott eredményes munkát kívánunk. A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA ELNÖKSÉGÉNEK NYILATKOZATA A H. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZÉSÉNEK 50 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN Ötven esztendővel ezelőtt, szeptember 2-án ért véget a n. Világháború. E sokszor elfelejtett történelmi esemény alkalmával imádságos elmélkedésre és felelősségteljes emlékezésre hívjuk egyházunk tagjait és honfitársainkat Kimondhatatlan az a szenvedés és fajdalom, rettegés és bánat, vér- és könnyáldozat, kifosztottság, pusztítás és megalázottság, amelyet a II. Világháború borzalmai a magyar földnek, az ezeréves magyar kultúrának és értékrendnek, tehát a magyar népnek okoztak. Sem a bombák, sem a külső és belső, elembertelenedett indulatok nem válogattak. A II. Világháború áldozatot követelt minden magyar családtól, és veszteséget hozott az egész nemzet számára. Szeptember másodika hazánkban és világméretekben sem válhatott jeles ünneppé, hiszen a Világháború igazából nem ért véget, hanem hadifogságokban, gulágokban, elhurcolásokban, kitelepítésekben, megtorlásokban, diktatúrákban, családok, városok, országok, nemzetek és kontinensek megosztottságában, globális hidegháborúban és helyi háborúkban folytatódott. Az évforduló napján is emberek ezrei háborúk füzében rettegnek, véreznek és pusztulnak, valamint igazságtalanságok miatt szenvednek. Szinte minden nép — a békétlenség és igazságtalanság valamilyen okán - Jeremiással együtt kiálthatja: „Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!” (Jer 8,11). Az Isten népe azonban nem mondhat le a »Nagy Örömünnep” hitéről. „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának... Orömünnep legyen az ötvenedik esztendő” (3Móz 25,10-11). Az öröm forrása nem az elmúlt ötven év tapasztalata, hanem az örökkévaló Isten megbékéltető kegyelme lehet, amint az megjelent a Krisztusban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Ihnácsa elnöksége, a Történelem Urának irgalmába ajánlja a. világháború és. az elmúlt ötven esztendő áldozatait, valamint országunk és nemzetünk jövendőjét. A Békesség Fejedelme mindannyiunknak adjon megbékélést és meg- újult életet, amelyben türelemmel és szeretettel tudjuk elfogadni egymást. 1995. szeptember 2-án. Dr. Bóna Zoltán sk. Dr. Harmati Béla sk. főtitkár elnök TANÉVKEZDÉS ELŐTT Még néhány nap és iskoláinkban a nyári karbantartó, felújító munka zaját felváltja a gyülekező ifjúság zsivaja, a magyarázó tanárok hangja és a közös éneklés dallama. Tanulóink most még a vakáció utolsó napjait élvezik, a tanárok pedig a tanévkezdésre készülnek, átgondolják, hogyan fogják a rájuk váró tananyagot beosztani, mi újat tudnak az ifjúságnak nyújtani művelt keresztyén emberré válásuk érdekében. Evangélikus egyházunk nyolc iskolájának komoly nehézségekkel kell 1995 őszétől szembenéznie, azaz az eddigi gondok tovább súlyosbodnak. Ä több közül egyet ragadok ki. Tanulóink mindig az éppen akkori társadalom közegéből jönnek az iskolába és többé-kevésbé annak szellemét hozzák magukkal. Iskoláink, mint a múltban, most is arra törekszenek, hogy a diákok a keresztyén erkölcsi normákat, értékítéletet, életideálokat tegyék magukévá, ezeket szokják meg az iskolában, általuk formálódjanak felnőtté. Sajnos, az iskola légköre és a bennünket körülvevő világ között talán még sohasem volt akkora szakadék, mint napjainkban. Békésnek mondott országunkban a bűn egyre gátlástalanabb, az önpusztító szenvedélyek és az egymást pusztító kíméletlenség soha nem tett tönkre, vagy nem oltott ki ennyi életet. Milyen korszaknak nézünk elébe, amikor a nyers erő és a pénz követeli a legnagyobb tiszteletet, amikor az anyagi érdek mindenen keresztülgázol, amikor a legbárgyúbb ostobaság durva indulatokkal párosulva, a legharsányabb módon tömegeket képes vonzani, amikor tudományos álruhába öltöztetett régen idejétmúlt babonákkal eredményesen hitegetik a rászedhetőket? Sok szép és hasznos tárgy, felszerelés, amely lakott környezetünkben életünket tenné kellemesebbé, elpusztul vagy elcsúful, mert az ember- réválás folyamatának alsó fokozatán álló valamelyik egyede ezúton „valósította meg önmagát”. Sorolhatnám az életünket megszomorí- tó, ijesztő képeket, de bárki hozzátehet akárhányat, elég a városok jó néhány pontján körülnézni, vagy a TV, rádió műsorait nézni, hallgatni. Jut-e ebben a világban hely az egyházi iskolának? Eszembe jut a Mont-Saint- Michel látványának élménye: a tengerből tör az ég felé a sziklahegy és rajta az ember által emelt építmény. Amikor a dagály hullámai tombolnak körülötte, akkor is rendíthetetlen biztonsággal áll és templomában évszázadok óta dicsérik az Istent. Ha nem is ilyen látványosan, de hasonló szilárdsággal kell iskoláinknak is Istentől kijelölt helyükön állni, szigetként az elidegenedés, a gyűlölködés tengerében. Nyilvánvaló, hogy az iskola legfontosabb funkciója a tudás átadása, de ennek a feladatnak a nem egyházi iskolák is tökéletesen megfelelnek és ott is vigyáznak a rájuk bízottak emberi-erkölcsi fejlődésére. A mi iskoláinkban azonban a Tízparancsolat nem csak műveltségi kérdés, hanem elsősorban életünk alaptörvénye, egymás szeretete sem csupán az Újszövetségből ismert elvont fogalom, hanem életminőségünket meghatározó habitus. Igyekeznünk kell a családdal, szülőkkel összefogva, hogy fiataljaink előtt ne a ma divatos életcél lebegjen: a gyors meggazdagodás, lehetőleg minél kevesebb munkával, hanem igenis a munka szeretete, saját tudásukkal, fáradtságukkal megszerzett eredményeik öröme. Ez ugyan kevésbé népszerű, de ezzel kapnak az iskolától nagyobb értéket. Azt is el kell érnünk, hogy tanulóinkat meggyőződésük és Istenhez való kötődésük gátolja a rossz elkövetésében, akkor se tegyék, ha éppen nem kell a vétkesség felfedezésétől tartaniuk. A lelkiismeret, mint fogalom, eltűnőben van mindennapjaink szótárából, pedig valójában nem nélkülözhetjük. Ebben a tanévben ünnepli a pedagógus társadalom az ezeréves magyar iskoláztatást, amely annak idején a római keresztény egyházban és nyomasztóan pogány társadalmi környezetben kezdődött. Hol tartunk azóta? A történelem felidézése nélkül is elmondható, hogy ugyanúgy, mint a Mont- Saint-Michel körül, apályok és dagályok sűrűn váltakoztak ezer év alatt, de egyházi iskoláink feladata a mai, sokkal változatosabb formákban megjelenő pogányság közepette is ugyanaz, mint hajdan: erkölcsös, tudással és hittel felvértezett, a jóért küzdeni is tudó keresztyén fiatalokat felnevelni a nemzet számára. Talán sok egyéb napi gondunkba merülve néha megfeledkezünk nevelői munkánk távlati, csak évek, évtizedek múlva megmutatkozó céljairól. Azonban az ország-világ eseményei, jelenségei, ezeknek a diákjainknál is sokszor tapasztalható hatása újra és újra rá kell ébresszen: a harcot állandóan megújulva, Isten segítségével folytatni kell. Voltak, vannak és lesznek is kudarcaink, melyekből tanulunk és tanítványaink sikereiből merítünk új erőt. Most egy év következik, egyetlen kis csepp ezer év tengerében, de úgy kell végigszolgálni, hogy a jövő szempontjából nélkülözhetetlen év, és sok fiatal számára mindent eldöntő, életfontosságú lehet. És nem csak a tanév egésze fontos, hanem benne minden nap, minden óra és minden félperces beszélgetés, mert mindezekből épül fel a nemzet jövője számára is értékes ifjú ember. Dr. Vajda Ferenc Isten kedves edényei A mezőberényi német gyülekezet 250 éves jubileuma Az alföldi települések között különös képet mutat Mezőberény városa. Három nemzetiség népe lakja ezt a várost. Ä 129 éves török uralom utáni évtizedekben az elnéptelenedett település újjáéledt. Három szakaszban, három nemzetiség telepedett le. 1723-ban evangélikus szlovákok, 1725-ben evangélikus németek, 1731-ben református magyarok érkeztek nagy számban és e három alkotta a várost. Először közösen használták a szlovákokkal a „sövényfalú” (vesszőből font) templomot, mely hamarosan kicsinek bizonyult. 1745-ben a németek különválva, új templom építését határozták el. Első lelkészük, Johannes Rudolf Walther Frankfurt környékéről jött. Ezzel a ténnyel kezdődött 250 éve a német egyház élete és ennek jubileumára gyűltek össze itthoniak és messzire elszármazottak, valamint németországi testvérgyülekezetek (Münsingen- ből, Gronauból) küldöttei. A messzire elszármazottak kifejezés a második világháború utáni kitelepítésekre emlékeztet, amikor alaposan megtizedelődött a német lakosság és gyülekezet. Nemcsak a kitelepítés megrázkódtatását kellett elszenvednie ennek a gyülekezetnek. A háború után „málenki robotra” elsősorban németeket gyűjtöttek össze és hurcoltak el a 0060-as szovjet parancs alapján az akkori Szovjetunióba. Itt kemény munka lett osztályrészük, bányában dolgoztatták őket Szibériában - férfiakat és nőket egyaránt elhurcoltak - és bizony sokan ott nyugosznak most is, Az ünneplő gyülekezet Köhler Julianna köszöntése akik nem bírták az embertelen, szokatlan életmódot. Az elhurcol- tatás idejére, az ottmaradottakra és a kegyelmes szabadulásra emlékezteti a gyülekezetét egy különös „jelkép” az oltár előtt: bányászlámpa egy alföldi gyülekezetben! Többnapos ünnepséget rendeztek ez alkalomból, melyből a gyülekezet mellett a város önkormányzata is kivette részét. Vasárnap reggel - amikor megérkeztünk I térzene fogadott a templom előtti téren. A münsingeni testvérgyülekezet fúvósai játszottak korátokat és más fúvóskari műveket. Az istentiszteletre összegyülekezettek száma oly nagy volt, hogy hangszórókon közvetítették a templomkertbe és a térre az eseményeket, sőt televízión is látható volt, ami a templomban történt. (Folytatás a 3. oldalon)
