Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-29 / 5. szám
Evangélikus; Élet 60. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1995. JANUÁR 29. VlZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI NEGYEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 30 Ft Mikor már minden reménytelennek _________________________látszik, me rt minden a mi imádságunkkal ____________ellentétesen történik, .. . akkor jön segítségére a Lélek __________a mi gyengeségünknek. Lu ther A TARTALOMBÓL KIÁLLÍTÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYI GYERMEKOTTHONBAN ÜNNEPEK UTÁN KÜLMISSZIÓI KÖRKÉP A kistarcsai Özvegy Papnék Otthona I JANUÁR 29: LEPRÁSOK VILÁGVASÁRNAPJA A lepramissziói világkonferencia hírei A Lepramisszió neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Hiszen e misszió 20 éves magyarországi szolgálata során számos evangélikus gyülekezet és egyén kapcsolódott be teljes rendszerességgel a missziói munkába. A szolgálat hazai megalapítója és mindmáig vezetője: a 92 éves dr. Dobos Károly lelkipásztor. Segítő tevékenységünkhöz az útmutatást kezdettől fogva a Nemzetközi Keresztyén Lepraniisszió londoni központja adta. Ők látnak rá világméretekben arra: melyik leprakórházban éppen mire van a legnagyobb szükség, hová mit kell küldeni. - A magyar misszió elismerését jelentette néhány éve az, hogy hivatalosan is „támogató csoportnak” minőáitettek bennünket. Azóta rendszeresen meghívást kapunk a nemzetközi konferenciákra is. November 6-16 között így képviseltem Lepramissziónkat, és személy szerint Dobos Károlyt az Angliában tartott konferencián. Ezen együtt voltak az európai támogató országok missziói igazgatói, a kórházak orvosai, ápolói közül néhányan, volt és jelenleg is aktív misszionáriusok. A tanácskozás gerincét a beszámolók jelentették. Minden támogató és minden támogatott ország részletesen ismertette orvosi, pénzügyi, lelki és fejlesztési helyzetét, terveit. Örömmel adtam én is számot arról, hogy Magyarországon teljes ökumenicitásban és testvéri szeretetben folyik a leprások megsegítése. Egyre több gyülekezet és egyén kapcsolódik be a munkába. Elmondtam, hogy 13 ország 35 leprakórházába és -telepére küldünk hetente csomagokat. Az elmúlt év során kétezer törülközőt, ugyanennyi lepedőt, tízezer kézzel kötött fáslit, másfélezer takarót, és 4000 dollárt küldtünk a missziói területekre. A pénzadományt egy Ugandái kórház kapta. Azt a sok szívből jövő köszönetét, amelyet a kórházak jelenlévő képviselői kifejeztek a segítségért, ezúton tolmácsolom minden támogató testvérünknek, kérve mindnyájukat a további hűséges szolgálatra a világ leprásai- nak megsegítésében! Mert még mindig nagy szükség van kötötthorgolt fáslijainkra, a takarókra, lepedőkre! Nagy örömmel hallottuk, hogy a korábbihoz képest jelentősen csökkent a világon nyilvántartott leprások száma. A gyógyszeres kezelésnek és a kiterjedt szűrővizsgálatoknak eredményeképpen ma már mindössze 6 millió betegről szólnak a statisztikák. Közülük 3 millió Indiában él, így ez a közel egymilliárd lakosú óriási ország a lepramisszió egyik fókuszpontja. (Meg kell említeni, hogy az indiai munkát ma már szinte teljes mértékben indiaiak végzik igen jó fel- készültséggel és nagy elhivatottsággal.) A másik nagyon fertőzött ország Nigéria, ahol a lepra mellett a közel 8 millió HÍV fertőzött léte elképesztő gondot jelent. Világviszonylatban évente kb. 60 ezer új leprás beteget regisztrálnak. A legtöbb kórházban azonban halálukig tartják és ellátják azokat a korábbi betegeket, akiknek gyógyulásuk után nincs hová menniük, mert családjuk elűzte őket még mint leprást, vagy ha már hitre jutottak, amiatt nem akarják látni sem őket. így minden leprakórház egyben egy különös „szociális otthon” is, ahol sokszor elűzött gyerekek nőnek fel az idősek között. Az örvendetesen eredményes és olcsó gyógyszeres kezelések mellett hatalmas pénzeket emészt fel a sok elvégzett műtét, a lepra következtében szükséges rehabilitációs munka, a speciális lábbelik és használati tárgyak készítése, a szociális foglalkoztatás. Bár az ENSZ egészség- ügyi világszervezete, a WHO célul tűzte ki, hogy 2000-re tűnjék el a lepra a földről; a Keresztyén Lepramisszió mégis további stratégiát dolgoz ki. Hiszen számunkra a leprások nemcsak „orvosi esetek”, hanem lelki sötétségben élő pogány emberek is, akiknek az evangélium világosságára van szükségük. A Lepramisszió nemcsak orvosi szervezet, haúem elsőrenden misz- szió, mely történetesen leprás betegek között hirdeti - sok helyütt életveszély és szigorú tilalom közepette - az evangéliumot. A Nemzetközi Lepramisszió angol főtitkárának beszéde éppen arról szólt, hogy emberi látásunk és reménységünk szerint hamarosan nem lesz többé lepra a Földön. Istentől kapott látásunk és reménységünk pedig az, hogy lesz idő, amikor a ma még leprás pogány ok is megismerik az Urat. Megszólaltak orvos-misszionáriusok is, akik beszámoltak életük nagyon nehéz mindennapjairól. Jószerivel elképzelhetetlen, hogy mit vállalnak el, amikor ázsiai vagy afrikai lepraorvosok lesznek. Családjuk, gyermekeik mondanak „nemet” karrierre, kényelemre, rokonokra és barátokra, amikor 6 vagy 10 vagy 30 évre szólóán elvállalják a missziói szolgálatot. Megrendítő volt egy fiatal holland orvos nagyon egyszerű és őszinte vallomása. Feleségével Nepálba, a világ tetejére kerültek lepraorvosként. Ott születtek gyermekeik, növekedtek a nagyon nagy szegénységben' a nepáli falu lakóinak nagy szeretetétől övezve. Első hazatértükkor idegen volt számukra a holland rokonság, a nagyszülők, Európa. A „hazájuk” Nepál volt. Egy áthelyezés során, néhány órai repülőút után a havas hegyek szegénységéből Indonéziában, a 12 milliós Djakartában ébredtek, amerikai jellegű életstílus és tülekedő emberek között. A három kis holland ott siratja a nepáli rongyos kis barátnőket és a kutyust,,amelyik melléjük bújt az ágyba. Érthető, hogy a konferencia plénuma előtt is nem több pénzt vagy több műszert kértek elsősorban a misz- szionáriusok, hanem több imádságot a világon mindenünnen, így Magyarországról is! Nagy szükségük van rá. Kommunikációs munkabizottsági munkával zárult az a konferencia, mely 1994-ben újra átölelte a leprásokért felelősséget érzők világméretű, nagy családját. Istené legyen a dicsőség a magyarországi lepramissziós szolgálatért! Tőle legyen áldás a szolgálattévőkön és a munkán! Riskóné Fazekas Márta református lelkész HÁLAADÁS A KISTARCSAI JOHANNITA OTTHONBAN A kistarcsai Özvegy Papnék Otthonát a Johannita Rend segíti, támogatja. Január 4-én az otthon imatermében népes gyülekezet volt együtt hálaadásra. Áz előzménye ennek az volt, hogy még 1993-ban személyes találkozás folytán a holland johanniták vállalták, hogy az emeletes otthonban az idősek és a mozgásképtelenek számára ajándékoznak egy liftet, hogy megkönnyítsék a mozgást az emeletek között. Az ígéret megvalósult és 7,5 millió forintból megépítették a liftet. A munkát a hollandok rendelték meg, egy hazánkban települt amerikai cég, az OTIS volt kivitelezője és az év végére készült el. Ezért gyűltek össze hálaadásra az év első hetében, hogy Istennek ‘köszönjék meg azt, vannak segítők, akik meghallják a kérést és jelentős mértékben segítenek az elesetteken. Dr. Harmati Béla püspök látogatta meg az otthont és tartott igehirdetést Ef 1,3 alapján. Áldott a mi Istenünk, aki otthont talált karácsonykor a földön az emberek között és nem a háborút és gyűlöletet, hanem a békét hirdette meg. A gondoskodás magában még nem minden, kell a szív békességét és nyugalmát munkálni. Emlékeztetett arra, hogy a holland johanniták adománya előtt más alkalommal is találkozhattunk segítésükkel. A gályarabok megmentője de Ruyter Mihály admirális volt. A köszönet szavát Solymár Péter, az otthon igazgató-lelkésze mondotta el, özv. Komoly Sámuel- né köszöntötte a hollandok képviseletében megjelent de Ranitz Elizabeth és Paul testvéreket, akik örömmel látták, hogy a segítség jókor és jó helyre érkezett.-ys. De Ranitz Elizabeth köszöntése MERRE? Esztendő indulásakor különösen aktuális kérdés: merre? Személyes, családi, egyházi és társadalmi vonatkozásban egyaránt keressük a választ az ismeretlen út előtt. írásom most nem erre vállalkozik. E néhány sor az evangélikus értelmiséget kívánja megszólítani. Merre - magyar evangélikus tanárok, orvosok, mérnökök, lelkészek? Az a tény, hogy a budapesti evangélikus intelligencia három szervezetet is létrehozott önmaga sorainak a rendezésére, máris jelzi, van igény a közös beszélgetésre, és a felelősség is ébredezik köztünk egyházunk holnapjáért. Értelmiségi műhely havonta szervez programot a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, a Budahegyvidéki gyülekezet ad otthont elsősorban a helyi értelmiségnek, míg Óbudán létrejött a Magyar Lutheránus Értelmiségek Szövetsége harmadik közösségként. Bizonyos, hogy kívánatos a három közösség egymással való kapcsolatfelvétele és programegyeztetése. Ez nem a saját jelleg elvesztését, hanem esetleges programütközés elkerülését szolgálná. Merre? - Ezzel a kérdéssel foglalkozott a Deák téri Értelmiségi Műhely egyik legutóbbi együttléte. Merre ? - A kérdés egyértelműen megválaszolható, ha arra gondolunk, hogy egyházunk továbbra is a theologia crucis - a kereszt teológiája lutheri. elvein tájékozódik. A spirituális dimenzió hangsúlyozásával fontossá teszi, hogy korunk embere gondolkodását a biológiai (testi) és szellemi (értelmi) lelki síkon egyaránt megélje. Merre - egyházunk egészének komolyan végig kell gondolnia gazdasági és szervezeti kérdéseket. Az évek óta tartó infláció több gyülekezetünk anyagi helyzetét megnehezítette, és szinte valamennyi egyházközség különböző segélyek igénybevételével tudja csak nagy fedezetet igénylő renoválásait megvalósítani. Egyértelműen megállapítható, hogy azoknak az evangélikusoknak áldozatvállalása, akik alkalmanként veszik igénybe gyülekezeteink szolgálatát, nem éri el azt a mértéket, melyből a gyülekezet mindennapi kiadásai fedezhetők. Ennek következtében aránytalanul megterheljük azokat a testvéreinket, akik rendszeres látogatói egyházi összejöveteleinknek. Az igazságosabb tehervállalás kialakítása minden gyülekezet saját feladata. Ugyanakkor felveti a kérdés rendezése - egyházunk egészére nézve -, mire képes a magyar evangélikus egyház anyagilag. S ennek józan felmérése ismeretében hozhatók meg jövőbe mutató döntéseink. Fontos megemlíteni, hogy a külső körülmények adta gazdasági „vállalkozások” lehetőségét minden egyházközségnek érdemes megtárgyalnia (kolumbári- umépítés, üres helyiségek hasznosítása, evangélikus temetők üzemeltetése stb.). Merre? - kérdezzük. Evangélikus egyházunk kegyességi életét nagy vonalakban három irányzat határozza meg. A negyvenes-ötvenes évek ébredési irányzata több gyülekezetünket áldásban részesítette. Ma is található a felügyelők, gondnokok, presbiterek sorában ezen időszak élményeit hordozó testvérünk. Az elmúlt korszak nehézségeit éppen az ő hűségük és szolgálatuk révén győzték le gyülekezeteink. A második irányzat a hagyományos lutheri tradíció képviselője. „Több-kevesebb” tudatos hittel vállalják a gyülekezet szolgálatát. Nem jellemzi őket szélsőséges bibliaértelmezés, de nyitottak másokkal a párbeszédre. Legtöbb gyülekezetünk és hívőnk talán ennek a kegyességnek az elkötelezettje. Végül szólnunk kell az ún. „kul- túrprotestáns” evangélikusokról is. E csoporthoz tartozók jól ismerik protestáns múltunk egyháztörténeti, iskolai, egyházzenei értékeit, és ezek ápolását magukénak vallják. Fontos és felbecsülhetetlen szolgálatot végeznek ez által. E három irányzat nem ellentéteiben, hanem egymás melletti szolgálatában értékelhető. Isten teremtésbeli gazdagságához, sokszínűségéhez tartozik, hogy mindenkit a maga sajátosságaival és talentumaival tud országa építésében felhasználni. Nem feladatunk most értékelni a különböző kegyességi irányzatok teológiai tartalmát, inkább az integrálás célkitűzése a fontos. Valószínű, a holnap egyházának kegyessége még színesebb lesz. De bizonyos, hogy mindnyájan csak a Jézus Krisztus útján jutunk előbbre és érünk célba. Örvendetes, hogy evangélikus értelmiségünk két országos találkozón is ismerkedett egymással, s egyházunk jelen kérdéseivel. E helyen is biztatjuk gyülekezeteink felelősen gondolkodó ifjú és idősebb tagjait vidéken és fővárosban egyaránt, kapcsolódjanak bele egyházunk holnapjáért végzett munkánkba és segítsék a magyar lutheránia építését jó hagyományok, előremutató gondolatok megvalósitásval. Szebik Imre SAJTÓNK JÖVŐJE - JÖVŐNK SAJTÓJA Az Országos Presbitérium legutóbbi ülésén az egyházi sajtó távlatának, stratégiájának kialakítását adta feladatként. Január 12-én az Üllői úti tanácsteremben mintegy negyvenen jöttek össze, hogy eszmecserét folytassanak három lapunkról, azok mai formájáról, tartalmi kérdésekről - általában -, hogy utat keressenek a jövő egyházi sajtója számára. Egy-egy rövid bevezetőben az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor és az Üzenet szerkesztője vázolta fel a lapok helyzetét, majd felkért előadók mondták el véleményüket, ezután folyt a megbeszélés. A három és fél órás beszélgetés sok szempontból hozott hasznos útmutatásokat, ötleteket és bírálatot, elismerést is. Természetesen egy ilyen megbeszélés nem elég ahhoz, hogy teljes stratégiát dolgozzunk ki, de elindított egy folyamatot, melynek eredménye lehet a jobb, érdekesebb és a célt megközelítő egyházi lapkiadás. Érdemes néhány véleményt kiragadni és összevetni az elhangzottakból. Először is a technikai dolgokról. Többen megegyeztek abban, hogy a sajtóhoz pénz kell! Itt érdemes megjegyezni, hogy egyetlen lap sem tud ma megélni az előfizetésekből. Nem panaszkodhatunk, mert egyházunk vezetősége eddig is megadta a szükséges támogatást - és megadja, amíg erre lehetősége lesz - de nem árt tudatosítani magunkban - egyéni és gyülekezeti szinten egyaránt -, hogy áldozat nélkül nincs egyházi sajtó! Egyesek hosszúnak tartják a lap nyomdai átfutását, ezért nem elég friss híreiben. Sajnos, hetilapnál ez nem megy könnyen. Hét nap az átfutás, ebbe azonban a hét vége is beleesik, amikor a nyomdászok sem dolgoznak. Minden héten kedden érkezik a postára a lap, és így biztosítható, hogy csütörtökön, legkésőbb pénteken az egész ország területére eljusson. Rendkívüli késések vagy elmaradások így is előfordulnak. Színes és érdekes volt a tartalmi kérdések felvetése. Itt mutatkozott meg leginkább, hogy különbözők vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, mások és mások a kívánságaink. Ember legyen a talpán a szerkesztő, ha az egymással ellentétes véleményeket ki akarja elégíteni. Éppen ezért kell a stratégia, a cél, hogy abban az irányban valósítsunk! Néhány példa: rövidebb írások legyenek, ugyanakkor közöljünk teljes elhangzott prédikációkat. Sok a gyülekezeti beszámoló, nem kell mindenről írni. (így sem jutunk el mindenhová és nem küldenek mindenünnen híradást.) Ugyanakkor elhangzott, hogy ezeket elvárják a gyülekezetek, mert ha nagy áldozattal építenek, renoválnak, megvalósítanak valamit, megérdemlik, hogy szóljunk róla. Egyesek szerint gyenge a gyermek- és az ifjúsági rovat, mások szerint éppen ezek a legjobb részei a lapnak. Volt, akinek kevés az ige és igehirdetés, másoknak sok, mert így kimaradnak fontos rovatok. Hiányzik a publicisztika, kevés az interjú, a hírek a világ egyházi eseményeiről, kellene levelezési rovat, és több elbeszélés! Igen - ezt a szerkesztő is hiányolja. Kevés a, jó tollú” egyházi szépírónk. Régebbi írások „felmelegítése” sokszor „konzervízű”. A missziót jobban kell szolgálnia, tükröznie a lapnak. Csak néhány példa a vélemények tarkaságából. Hogyan lehet minden jót megvalósítani? Mindenképpen több munkatárssal! Akik együtt voltunk, érezzünk felelősséget sajtónkért, lapjainkért! Nem elég hetenként várni a lapot - azután megbírálni, mi nem jó -, tenni is kell érte! A megbeszélésen természetesen a Lelkipásztor és az Üzenet jövője is előkerült. A lelkészeknek szóló „szaklap”-ról a Lelkipásztor szerkesztője lapjában fogja közölni az elhangzottakat. Az Üzenet múlt évi két számát is megbeszéltük. Úgy döntöttünk, hogy szüksége van egyházunknak egy értelmiség számára írott lapra és mielőbb megkeressük a megfelelő szerkesztő személyét és mindhárom lapnál felújítjuk a szerkesztő bizottságokat! Várjuk a segítőket! Akik segítenek ötlettel, jó írásokkal és munkával abban, hogy jobb és mindig jobb lap kerüljön az olvasók kezébe. Befejezésül leírok egy mondatot, mely egyik fiatal lelkészünk szájából hangzott el és - megvallom - nagyon jól esett. Ezt mondta: „Ne felejtsük el, hogy a cikkek mögött imádság és Isten Szentlelke van!" Hisszük, hogy így van és ezzel a reménységgel csináljuk hétről hétre az Evangélikus Életet, de sajtómunkánk összes más kiadványát is! Tóth-Szöll6s Mihály
