Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-29 / 5. szám
Evangélikus Élet 1995. január 29. 33 JÍ*ÍS GYERMEKEKNEK JÜ A FIATALOKNAK Épp a mezsgyén állt, nem vágták hát ki: „Jó lesz oszlop helyett” - és hozzá kötötték a kerítés szögesdrótját. Évek teltek el, s a fém az elevenbe vágott, így lett törzsének része az idegen anyag, s a fájdalom. Szívem elevenjében én is hordozom életem fájdalmas szögeit: kudarcok nyomát, bántó szavaktól tépett sebeket. Eléd viszem a múlt és a jelen fájdalmait is, Jézusom! Eléd, mert Te egészen biztosan megértesz engem. Hisz jól tudod, mit jelent, ha a húsba vág a gúny, a megvetés, és a hideg szög hegye. BIBLIAI „KI-KICSODA” Cidkijjá Hatszáz évvel Jézus születése előtt, a bibliai tájakon egy hatalmas keleti birodalom uralma érvényesült: Babilónia királya előtt kellett hódolnia Júda királyának is. Babilónia királyától függött az is, hogy ki lehet király Júdában. így, Babilónia jóvoltából került trónra Cidkijjá, Kr. e. 597-ben. Ekkor még csak huszonegy éves volt. Kilencévi uralkodás után fellázadt a babilóniai király, Nebu- kadneccar ellen, aki ezért büntetésből ostrom alá vette Jeruzsálemet. A Biblia leírása szerint (Királyok második könyve 25. rész) Nebukadneccar egész hadseregével felvonult a város alá, tábort ütött és ostromműveket épített. Hosszú hónapokig tartott a kíméletlen ostrom, és a város védői éhínségtől szenvedtek. Egy éjszaka aztán a király kertjénél levő kapun kitörtek a városból, és Jerikó felé menekültek. A támadók üldözőbe vették a szétszóródott sereget, s elfogták a menekülő Cidkijját is, csaladjával együtt..Maga Nebukadneccar tartott, felettük ítéletet, a király fiait apjuk szeme láttára kivégeztette, a lázadó Cidkijját pedig megvakítatta. Júda lakosságának egy részét pedig fogságba vitték, s ezzel megkezdődött egy új, fájdalmas történelmi korszaka Isten népének: a babiloni fogság évtizedei. Cidkijjá volt Júda utolsó királya. Ebben az időben élt Jeremiás próféta is. Azt hirdette, hogy Júda saját magának köszönheti vesztét. A nép és az uralkodó bűnös életével eltávolodott az Úrtól, s megérdemelten szenved az idegen hatalom támadásától. Természetesen nem vált ezzel a véleménnyel népszerűvé a próféta, de ő nem is a népszerűségre törekedett, hanem arra, hogy megmondja népének az igazat. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Ki-$zflni-oló” Háromfordulós játékunk, melyben a számoké és egy bibliai könyvé, Jónás könyvéé volt a főszerep, most a végéhez ért. Hétről hétre megadtam egy számot, s a ti feladatotok volt, hogy megtaláljátok, hol és mivel kapcsolatban olvashatjuk Jónás történetében. A keresendő számok az alábbiak voltak: 3; 12; 40 Most közlöm, hogy én mire gondoltam, de ha valaki még ezeken felül talált lehetséges megoldást, természetesen azt is elfogadom! 3 - Három éjjel és három nappal telt el, míg Jónás a hal gyomrában volt.- Három nap kellett Ninive bejárásához. 12 - Tizenkétszer tízezer ember élt Ninivében. 40 - Jónás ezt hirdette: még negyven nap, és elpusztul Ninive! Hogy kinek hány helyes találata volt, ezt egy későbbi számban olvashatjátok majd! Kösd össze...; ...a négyzeteket a hozzájuk tartozó hallal, és ha az egyes négyzetbe beírod a halban talált betűt, megtudod, mit, pontosabban kit rejtenek a halak. Beküldendő nem csak a megtalált szó, de az is, hogy mit jelent! Megfejtéseiteket keddig adjátok postára! Borúra derű, avagy mindennapi nevetés-tan Aki bokáig süllyed, netán nyakig ragad világunkban, előbb-utóbb elfelejt nevetni. Túl sok a komor arcú, marcona tekintetű ember körülöttünk. A sírást már talán nem is szégyelljük annyira egymás előtt, mint azt, ha éppen boldogok vagyunk, és mosoly ül az ábrázatunkon. Ilyenkor szégyenlősen lehajtjuk a fejünket, nehogy véletlenül is kitudódjon, mennyire örülünk egy levél tartalmának, egy üzenetnek, egy találkozásnak. Miért van az, hogy nem merjük vállalni az örömünket mások szeme előtt? Miért lesz egyre kevesebb a mosoly, az őszinte, szívből jövő nevetés? Miért válnak lapossá, elcsépeltté a viccek, a poénok, a tréfák? Valaki egyszer azt mondta, hogy a humor az élet dajkája. Kiegyenesíti sírásra görbülő szánkat, feloldja félelmeinket; keserűségeink, reménytelenségünk sötét dzsungeléból kivezető ösvény. És mindenekelőtt a felülről nézés művészete. Csak a vidámság nem rest ahhoz, hogy vegye a fáradságot, és földhözragadtság- ból, a komolyság „alagsorából” fölkapaszkodjon az emeletre. Oda, ahonnan mindent másképp látni, ahonnan új távlatok nyílnak. A humor latin szó, sok mindent jelent, például: nedvesség, nedű, folyadék, hab. Aki nevet, és tud másokat is szívből jövő nevetésre indítani, az valóban életet hoz a sivár világba. Öntöz, nedvesít. Hogy ki ne száradjon teljesen körülöttünk az élet. És ez az igazi művészet is. A fájdalom könnyeit sokkal könnyebb kicsalogatni. Az örömkönnyekkel nehezebb a helyzet. Valahogy mélyebben van a forrásuk, nagyobb erőfeszítést követel, ha kacagtatni, felüdíteni, megvidámí- tani akarunk embereket. Mégis, nem reménytelen feladat. Csak kitartás kell hozzá. Na és nagy adag jókedv, amiből átragad majd a másikra. „Minden jó tréfa, minden nevetés ennek a varázslatnak a győzelme. A humor annak megváltása, hogy nem kötődtünk véglegesen oda az eseményekhez, nem betonozta le életünket a történelmünk, a betegség nem tepert le, a sikertelenségtől nem estünk kétségbe, a csalódásoktól nem mentünk falnak, mert mindegyiket kinevettük." A kinevetett nyomorúság megszűnik, mihelyt mosolygok rajta. Semmibe vész, vége van. így tűnik el B mi életünkből, és másokéból is. A derű ezt is jelenti!: kiderül az ég. Kiderül, hogy korántsincs mindennek vége. Indulhatunk, újra, tovább. Hiszem, hogy a hu* morérzék, a jókedv, vidámság Istentől kapott ajándékok. Igen, Tőle kaptuk, hogy éljünk és éltessünk másokat. Tőle kaptuk, Aki szintúgy nincs híjával a humorérzéknek. Érről a témáról sok nagy tudású teológus értekezett már. ö valóban a jókedv Istene. Ha nem így lenne, nekünk sem lenne okunk nevetésre. De van miért örülnünk! Élhetünk! ÖRÖKKÉ. A lezárt sír előtti követ az Isten mosolya gördítette el. Láttuk az Urat! Ezt hirdetik a tanúk szerte a világon, boldog örömmel. Semmi okunk sem lenne örömre, nevetésre, ha csupán ebben a földi életben reménykednénk. Ha csak egy lepecsételt sírt őrző közkatonák lennénk, semmi erőnk nem lenne a nevetésre. De örülhetünk, nevethetünk, belemosolyoghatjuk ebbe a sanyarú világba : Isten szeretete ránk nevet, letörli a könnyeket, kiderül a világ, az élet körülöttünk. A nevető arcok az értelmes életbe vetett remény prófétái. „Mikor jóra fordította Sión sorsát az Űr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Űr, ezért örvendezünk.” (Zsolt 126,1-3) V. Gy. Lábrázó Hogy miért lóbáltam a minap álltomban a fél lábam húsz percig a trolimegállóban ? Mások által normálisnak és felnőttnek mondott nő létemre? S megint mások ijedt pillantásától kísérve? Szolidaritásból. Nem, nem az etiópiai éhezőkért. Nem is a földrengéskárosultakért. Jancsikáért. Aki szintén ott állt, s várt a 74-esre, boldogtalan anyukája és keresztmamája kereszttüzében. Szenvedett az egész család. Mert az óvodás Jancsika égy percig sem állt vigyázzban, s némán. Hanem ugrált, nevetett, mutogatott az autókra, kérdezett, mint minden normális gyerek, nagy adag kíváncsisággal és mozgásigénnyel. De övéi ezt nem tűrhették. Megállás nélkül szidták, fegyelmezték minden mozdulatáért. Létmegnyilvánulásáért. Jó hangosan, hogy mindenki hallja, mily gondos nevelést biztosítanak részére. Ahelyett, hogy meséltek volna neki, vagy játszottak volna valamit... Ahogy az idő múlt, úgy lettek egyre idegesebbek a nénék, s én is és szorult a hurok Jancsika körül. Kezeit szorosan fogták, szóhoz nem jutott. Jókedve régen elment. Már csak egy szabadsági foka maradt: az egyik lába. A másikon ugyanis állt. Ezt az egyet aztán dacosan lóháttá, teljes elkeseredéssel. Persze rögtön rárivalltak:- De Jancsika, hogy csinálhatsz ilyet? — Nézd, mások milyen rendesen állnak!- Látsz te valakit is, aki így rázná a lábát? - mutattak körbe. De láttak. Egy egyébként normálisnak kinéző, dacos tekintetű, középkorú nőt. Homoki Nagy Katalin ÁPRILY LAJOS: * | Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek-. Tudom, hogy hull a nap, örömök száDanak, kedves fők hallanak, sír dóm bök máüanak. Egy-egy kéz, drága kéz, mindegyre elereszt, minden nap vereség, minden nap új kereszt Szem mögött, szó mögött gondárnyék feketüL Es mégjs: ne remegj - nem maradsz egyedül. Ködödben csillag ég, gondodból fény terem: vers-lelkek lengenek nyomodban ezeren. Zászlós és halk csapat elszánt és bús-szelíd vers-lelkek, viharos vad korban tetteid. S szűkülő kör mögött, halkuló ház körül, mélyülő bú felett hűség áll őrödül. Jó telkek, annyian, ■ • « árvák és élesők, szépséget szomjazok, kútfődet keresők. Szédülni nem szabad, zuhannod nem lehet: szirtea te rózsaág vigyázza lelkedet. Tudom, hogy két kezem nem part és nem erő: maholnap aszú ág, szétvert és remegő. Mentésre ingatag, tartásnak nem elég - síkon át begyen át kinyújtom tefeléd. Örömök szállanak, kedves fők hallanak, vén sírok máüanak, estébe hull a nap. Szem mögött, szó mögött gondárnyék feketüL Es mégte - ne remegj: nem maradsz egyedül. Peti János 1913-1994 Az első világháborút egy évvel megelőző 1913-as év augusztus 21-én Pestújhelyen született, és 1994. október 8-án ugyanott hunyt el Peti János festőművész tanár. 1931-ben érettségizett a Budapesti Református Gimnáziumban, az 1936-1941. évek során a világhírű Szőnyi István festőművész kitűnő növendékeként végezte a főiskolát. Sajnos, a második világháború kitörése az ő kibontakozását is megtörte, ezért mint rajztanár kezdte és végezte működését 32 éven át. A mértani és művészeti rajzszakos állami rendes tanár, fiatal festőművész 1945-ben felkereste dr. Renner Jánost, a Budapesti Evangélikus Gimnázium akkori igazgatóját azzal a kéréssel, hogy a fasori gimnáziumban szeretné hivatását gyakorolni. Kérésének Renner igazgató örömmel tett eleget, mivel a nyugalomba készülő Oppel Imre címzetes igazgató, a mértani és művészeti rajz tanára utódlása úgyis napirenden volt. A hivatástudattól átforrósodott lelkületűfiatal tanár a fasori gimnázium szellemébe beilleszkedett, egyéni képességeit az 1945-1950 évek között gazdagon kamatoztatta. 1950-től 1957-ig a rákospalotai Kossuth utcai általános iskolában, 1957-1973-ig a pestújhelyi általános iskolában tanított. Különleges képességű őstehetség volt, aki már akkor festett tájképeket, amikor még írni-olvasni nem tudott. Ez a rajztehetség végigkísérte iskoláin, majd egész életművén át. Élete középpontjában, mint élethivatás, a festészet állt. A szocialista realizmus mellőzésével, éjt nappallá téve festett, melynek során kb. 860 munkája született: olaj, tempera, pasztell és rajz. Első kiállítását 1947 májusában a Budapesti Társaskör helyiségeiben rendezte^ majd 1964-ben nagy sikerű kiállítása volt a budapesti Fényes Adolf teremben. Ezeket még számos kiállítás követte. (Csak a fontosabbakat említve: 1978-ban az Újpest Galériában, 1980-ban az ÉVIG Kultúrházban, 1990-ben a Hazafias Népfront XV. kerületi székházában és a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban, 1991-ben a XV. kerületi Kavicsos köz 4. szám alatti ún. Lila iskolában, 1994-ben a Pestújhelyi Közösségi Házban.) Büszkeséggel vallotta, hogy 1965-től 1984-ig 19 éven át egy nagy világjárást bonyolítqtt le a témák és az élmények megszerzése végett. Négyszer járt Párizsban és Hollandiában, kétszer Angliában és Belgiumban, egyszer Olaszországban, hétszer Bécsben, míg utolsó nagy útján 1983/84-ben három hónapot töltött Puerto Ricában és hazajövet New Yorkot is megtekintette. Ezek mind önálló, több hónapos utak voltak, melyek során alkalma volt ihletet meríteni az ott látottakból. A somogyi falvaktól a Puerto Ricó-i tengerparton át a New York-i felhőkarcolókig számtalan élményt gyűjtött, de ezeket gyakorlatilag mind itthon festette meg. Élményeit hazajövetele után hónapokig tartó munkával dolgozta fel. Tulajdonképpen minden a témája volt. 1965-ben az első külföldi útjától művészetében egy stílusváltás történt, mind a hazai, mind a külföldi képei szürrealista stílusban készültek, ami azt jelentette, hogy mindig a valóság megfigyeléséből indult ki és ezt költészetté alakította át. A színskálája végtelen, nagyon szerette az erőteljes élénk színeket, de mindig a témához alkalmazva. Művészete teljesen önálló művészet volt, amely senkiéhez nem hasonlítható. Az 1994. évi kiállításán is szerepelt, unokája szobájában kiállított „Önéletrajz” című fő müye egész életének rövid áttekintését adja. Ezt az alkotását külföldi útjai élményei és ihletése alapján 15 éven át 1960 és 1975 között festette. Ezen - az egész életét és egyéniségét reprezentáló — nagyformátumú festmény főalakja a nő, mint életünk középpontja, aki anya is, feleség is és barátnő is. A nő portréja alatt aló a szenvedélyt ábrázolja, míg alatta a bohóc az egész világot kineveti. Balra fent leánya kiskorabeli arcképe, mellette a parasztfalu, ami életének nagy-nagy élménye, középen fent a párizsi kirándulás emléke, jobbra fent a második világháború történése. Jobbra lent egy fiatalkori önarcképe mellett a Van Gogh önarckép és édesapja arcképe látható, végül balra lent az édesapja és az édesanyja iránti kegyeletét a koporsó fejezi ki. Egyedülálló művészi ihletettségűek összes alkotásai, amelyek híven tükrözik egy nyolc évtizedet megélt festőművész személyiségét és egyéniségét! Igen nagy kár, hogy az elismerés területén nem kapta meg életében az Öt megillető helyet. Mégis elmondhatjuk, hogy Peti János nem élt hiába, mert Istentől kapott hivatás- és küldetéstudatát egész életén át gyakorolta és megőrizte, és tudása kincsét, valamint szakmája szeretetét elsősorban tanítványai felé gazdagon érzékeltette. Legyen áldott az emlékezete. Dr. Vitális György KÖNYVISMERTETÉS Bibliával a Szaharában „Missziós lelkülettel - Gondolatok egy afrikai utazás kapcsán” címmel jelent meg nemrégen Fischl Vilmos könyve, amely igazi csemegét ígér az érdeklődőknek. Különleges ez a könyv, mert Magyarországon ez az első marokkói útibeszámoló. t Különleges, mert ez a könyv nem egyszerűen útikönyv, hanem egy missziós útról készült - elmondhatjuk - kalandos beszámoló. Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk a „Marokkó” nevet? Mit tudunk erről az afrikai országról? Tudjuk-e, hogy Marokkó mohamedán ország, ahol a keresztyénséget tiltják, és ahol a keresztyén misszionáriusokat tíz év börtön fenyegeti? Tudjuk-e, hogy az arab emberek fanatikusak, ha az iszlámról van szó, ugyanakkor barátságosak és igen segítőkészek is? A szerző, Fischl Vilmos teológus, aki otthonosan mozog az arab világban, hiszen gyermekkorában négy évig élt szüleivel Líbiában. Megtanulta az arab nyelvet, és szívéhez nőtt az arab világ. Ez a szeretet könyvének minden oldaláról sugárzik: amikor az arab emberekről, életükről, vallásukról, szokásaikról ír, de akkor is, amikor a kis missziós csoportnak a marokkói hatóságokkal való összetűzésére emlékezik vissza. Kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek, aki szeretne megismerni egy, az európaitól távol álló világot, aki kíváncsi arra, hogyan lehet missziót végezni ott, ahol tiltják a keresztyénséget. Fischl Vilmos könyve érdekes és értékes információkat nyújt mindenki számára. Nem szép- irodalmi remekmű, de sajátosan elbűvölő stílusa magával ragadja az olvasót. Sánta Anikó FISCHL VILMOS MISSZIÓS LELKÜLETTEL Gondolatok egy afrikai utazás kapcsán) ASZÓD 1994
