Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-12-18 / 51. szám
Ejvangeítictts • islet 19*h; december 19. GYERMEKEKNEK . T A L 0 K N A K Ilyenkor Karácsony előtt Anya keze soha nem tétlen. O, ha várnia kell is valamire, akkor is mindig szorgoskodik. Várjon akár az orvosra, a vonatra, a megérkezésre, vagy a fiún kezdetére, kezében ott a kötőtű, vagy a hímzőfonál, s készülnek a hasznos és szép ajándékok. Szerinte - „a várakozás nem tétlenkedés!” Én most leginkább már a Karácsonyt várom. Titokban, ha nem látják a többiek, én is ajándékokat készítek. Anyáéknak, és a testvéreimnek. Rajzok és bábok sorakoznak rejtekhelyükön, a szekrényben, a ruháim mögött. És valahol tényleg igaza van Anyának. A készülődés megszépíti a várakozást, s már előre megérezhetek valamit abbéi az örömből, amit majd maga a Nagy Nap jelent INGRID SJÖSTRAND: Mikor sötétedni kezd, akkor jé sétálni. Járom az utcát, belesek az ablakokon. Az emberek odabenn úgy mozognak az ablak mögött, mint halak az akváriumban, ha felgyújtjuk benne a lámpát. Mikor egészen sötét lesz, jé beúszni a saját akváriumomba. Valaki mondja: Szervusz. Hol jártál? És felelek: Csak úgy sétáltam. És arra gondolok, hogy most én is hal vagyok a kivilágított tartályban, és azokra gondolok, akik belesnek, akiknek nincs fénytartályuk, ahol melegedjenek. Mind a rókákra és a nyulakra, az otthontalan macskákra és emberekre. A gyermek rovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. FERI BÁCSI JÁTÉKAI • • Osszerakós Ma egy nagyon egyszerű feladvány vár rátok. Egy a betlehemi jelenetet ábrázoló képet darabokra vágtam, a részleteket összekevertem, sőt, az is előfordult, hogy egy-egy képdarabka megfordult. S hogy egy kicsit nehezebb legyen összeraknotok a képet, a részletek közé becsempésztem két olyan darabot is, amelyik nem passzol, nem illeszkedik a többi közé. Sok örömöt kívánok mindannyiotoknak a kép összerakásához, s ha engem is meg akartok örvendeztetni, akkor küldjétek vissza azt a két részletet, amelyik nem illett a többi közé! ID. HARMATI BÉLA: Karácsonykor Ünnepe a szeretetnek, Isten hozott szép Karácsony! Boldogságot, békét árassz, Szerteszét a nagy világon. O, hozd meg azt mindenkinek, Miért küzdött, mire vágyott, S hol nem lángol még szeretet, Minden szívben gyújts világot! Miért van az, hogyha valakivel kapcsolatot létesítünk, akár ismeretséget, akár barátságot, többnek gondoljuk azt, amit annak az embernek jelentünk? Mert saját magunk körül forgunk? Miért kell egy buktató, ahol rádöbbenünk kicsinységünkre? Csalódunk abban az emberben, pedig talán mi értékeltünk túl valamit. Már a jövőt akartuk a jelenbe hozni. És emiatt elúszik sokszor az az ígéretes, kedves jövő... Olyan furcsa ez: barátság. (A szerelemtől talán csak egy dolog választja el: a testiség.) Felnőttel egy fiatal nem létesíthet baráti kapcsolatot. Talán vannak kivételek, de a környezetben így vagy úgy vannak akadályok. Megbénítják a kapcsolatot. Egy látott beszélgeÓR(I)ÁSOK tés, egyetlen hallott szó, vagy csak egy hír milyen fékező erő... Min múlik egy kapcsolat! Ebben is hasonlít a szerelemre. Féltékenység a javából. És miért? Mert a két ember között valami miatt nem volt meg az összhang. Nem az volt minden vonatkozásban, amit elképzeltek. De miért? Mert túl sokat feltételeztek egymásról... Barátság egy fiú és egy lány között. Lehetséges? De itt nagyon sok félrevivő sín van. Életveszélyes néha félremenni. Azután az egyenes sín is elfogy. Talán csak lustaságból... Pedig az igaz barátság bíráló - szerető - segítő. És a szerelem „ügyét” is meg lehet beszélni. (Kívülállóként!) Sőt... mindent, nyíltan! Fiú és lány között is. Akiknek már megvan a párjuk. Úgy is! Csak félre ne kanyarodjunk. .! Barátság... kit érdekel?!? Felnőttek, gyerekek, férfiak, vallásosak, fanatikusok, betegek, mozgássérültek, öregek, EMBEREK! Ne legyünk féltékenyek, ne szakadjanak meg kapcsolatok! Ne törjenek le fákról az ágak! És ne tapossuk el a füvet. De eltapossuk. Mert menni kell. Mert fejlődni kell. Mert a múltnak el kell múlnia, a jövőnek meg kell születnie. Hiába szeretném, hiába szeretnénk, hogy maradjon meg valami. Velünk legyenek bizonyos személyek. Nem lehet! Mert le kell taposnunk a füvet. Mert emberek vagyunk. Mert emberek vagyunk? Sz. E. Nyári táborozás a CVJM-nél Történetünk tavaly nyáron kezdődött. Az Evangélikus Élet hetilapban olvastam egy hirdetést, melyben az állt, hogy ki lehet menni Németországba ifjúsági táborba. írtam Novák Évának, aki megadta Max Hamsch címét. Miután megkaptam a címet, azonnal írtam is neki. Max Hamsch örömmel vette tudomásul, hogy ki szeretnék menni a táborba. Válaszlevelében küldte a táborkezdés időpontját is. Miután válaszoltam, egyre gyorsabban peregtek az események, és természetesen az idő is. Egyedül nem akartam kimenni 2 hétre lakhelyemtől mintegy 1000 km-re, így kisebb bonyodalmak után sikerült útitársakat is találnom, unokatestvéreimet (így összesen négyen utaztunk ki: 2 lány és 2 fiú). Istennek hála a nem mindennapi lehetőségért, és azért is, hogy ez meg is valósulhatott. Az utazást magunk szerveztük meg. Elérkezett az indulás napja. Célunkat busszal (Münchenig), majd vonattal (Ulm-Tutlingen) közelítettük meg. Egy kicsit hosszúnak tűnt, és talán az is volt, de megérte. Leszállóhelyünkön, a vasútállomáson Max Hamsch várt bennünket, rövid bőrnadrágban, nyakkendővel a nyakában. Első látásra furcsának tűnt, de még nem ért véget a kellemes meglepetések sora. Ő vitt ki bennünket a táborba. Azért ki, mivel a táborok nem rögtön a lakott terület mellett voltak. Mindig valamelyik erdő szélén, ami már magában is hangulatos. Először a lányokat tettük ki a táborhelyüknél, utána mentünk a mi táborunkba. A táborba érkezve, az első, amit észrevettünk, hogy mindenki mezítláb volt. Nekünk is ezt a példát kellett követnünk. (Meg lehetett szokni.) A táborban egy nagyon rendes sátorvezetőnk volt. Sokat segített abban, hogy értsük azt, amiről ők beszélnek. A napi programunk általában úgy kezdődött, hogy reggeli után a sátrakban kellett rendet rakni. Ezt a rendcsinálást pontozták. Az ún. Lagerarbeit (ez a sátorban a rendrakás, fagyűjtés volt) után közös bibliaóra két, illetve három csoportban. Azért kell kihangsúlyozni, hogy közös, mivel reggeli előtt volt egy rövid áhítat, amit a sátorvezető tartott. A bibliaóra után játék volt ebédig. Ez kb. egy órát tett ki. Természetesen ez is verseny formájában zajlott. Ebéd után rövid pihenés, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy felkészülés a délutáni túrára, illetve játékra, mivel voltak kisebb- nagyobb játékos túrák is. Elmondható tehát, hogy a délutáni programok is változatosak voltak. Este vagy a tábortűz körül, vagy a jurtákban meséltek nekünk. Ezek a mesék nem közönséges mesék voltak. Mindegyikben volt valami tanulság. Természetesen nem mindig így teltek napjaink, hisz voltunk egésznapos buszos és gyalogos kirándulások is. Második alkalommal ugyancsak unokatestvéreimmel, de ekkor már csak hárman (3 fiú) voltunk kint. Ekkor már nem csak egyszerű táborozóként. Egyik unokatestvérem például tábori szertáros volt. Ez nem kis felelősséggel és természetesen munkával járt. Én sátorvezető voltam. Nyolc német diákra kellett felügyelnem, vigyáznom rájuk. A felügyeletem alá tartozó diákok átlagéletkora 10 év körül volt. Ezek a dolgok természetes, hogy nem voltak könnyűek, de megérte. Két teljes hétig csak németül kellett beszélnünk. Ugyan beszéltünk egymással magyarul, de ha valamit szerettünk volna csinálni, enni, inni, azt csak németül tudtuk közölni. Hogy miért is voltak ennek ellenére jók ezek a táborok? Sokáig lehetne sorolni az okokat. Többek között azért, mert sok diákkal ismerkedtünk meg, akikkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Nem volt hátrányos a nyelvtanulás szempontjából sem. Azt nyugodtan lajelenthetem, hogy nagyon jó táborvezetőnk volt Max Hamsch. Mivel tavaly mi voltunk az első magyarok, akik ilyen táborban részt vehettek, ő is és mi is nagyon örültünk, hogy idén is ott lehettünk. Nagy dolog volt továbbá számunkra azért is, mivel magyarok között mi tettük le először a CVJM nyakkendővizsgáját, így tagjai lettünk a CVJM-nek. Ezáltal úgy éreztük, hogy mi is beletartozunk abba a közösségbe. Jó volt továbbá az is, hogy két hétig Isten igéjét hallgathattuk minden nap. Jó volt, mert megismertük más ország fiataljait, játékaikat, beszélgetési témáikat és magukat az embereket is. Megismertük Németország egyes részeit: kastélyokat, várakat stb... Úgy hallottam, hogy idén (1994- ben) rajtunk kívül is voltak olyan magyar fiatalok, akik részt vettek ilyen táborban. Ezúton bátorítok másokat is arra, hogy próbálják ki ezt a lehetőséget, így erősítve a két nemzet, és nem utolsósorban a két szervezet (MEVISZ-CVJM) közötti kapcsolatokat. Kalincsák Balázs Hetvenöt éve született dr. Terray Barnabás Az evangélikus Terray-család az évszázadok folyamán sok pedagógust adott az országnak. Soraik közül a XX. században dr. Terray Barnabás emelkedett ki. Édesapja: Terray Gyula (1879-1940) erdőtanácsos volt. 1908-ban vette feleségül Merényi Laurát (1891-1979). Házasságukból öt gyermek született. A fiúk közül Terray Barnabás volt a harmadik. 1919. december 18-án látta meg a napvilágot. A kis Barnabás a miskolci evangélikus gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. Később a tanítóképzőbe ment át és ott érettségizett 1938-ban. A háborús években katonai szolgálatot teljesített. Ezért pedagógus tevékenységét csak 1945 őszén kezdhette meg. Tiszaigaron, Zsadányban, majd Szentesen tanított. Mint kitűnő pedagógust, 1955-ben az egri pedagógiai főiskolára nevezték ki. Innen azonban két év múlva eltávolították, 1956 őszi forradalmi tevékenysége miatt. 1957-ben Kartalra, majd onnan 1959-ben Aszódra került. Az ottani Petőfi Gimnázium magasabb szellemi színvonalat képviselt eddigi iskolai munkahelyeinél. Az 1959-es év más tekintetben is fontos fordulatot jelentett életében. Ekkor kezdett tudományos tevékenységgel foglalkozni. Gyakran járt be az Evangélikus Országos Levéltárba. Itt sok segítséget kapott dr. Sólyom Jenőtől. „Ő volt a mentorom” - mondta később nem egy alkalommal. Tudományos munkájához ugyancsak sok tanácsot és segítséget adott nagybátyja: dr. Merényi Oszkár, neves irodalomtörténész (az epeijesi evangélikus kollégium egykori diákja) is. Első tudományos próbálkozása nem sok sikerrel járt. 1961-ben egy országos pályázatra adott be nagy tanulmányt dédnagyapjáról, Terray Károly múlt századi neves pedagógus-filozófusról. Ezt a munkáját azonban nem értékelték. „Akkoriban egyházi (!) iskolák kiválóságairól írni ideológiai hiba volt” - állapította meg később ironikusan. Több sikert aratott helytörténeti munkáival. Az aszódi Múzeumi Füzetek közölték több tanulmányát az itteni iskolák múltjáról (köztük Pe/ő/z-vonatkozá- sú írását is). E biztató kezdetek után adta be disszertációját és 1965-ben Szegeden bölcsészdoktorrá avatták. 1966-ban Dunakeszire került. Itt különösen megbecsült tanár lett. A diákságot hazafias érzésre és emberségre nevelte. Sok tanuló észrevette tanárának evangélikus vallásos meggyőződését. Óráin hangsúlyozta egyházunk fontos szerepét a magyar szellemi élet múltjában. Közben neveléstörténeti tudományos munkássága még jobban kibontakozott. 1966-ban az Irodalomtörténeti Közleményekben jelent meg tanulmánya Kölcsey és a pozsonyi tanulóifjúság kapcsolatáról; itt végre már írhatott Terray Károlyról is. A 60-as évek végén és a 70-es években számos újabb neveléstörténeti munkája látott napvilágot. Sokat foglalkozott például a felvidéki gimnáziumok múltjával, kiemelve benne egyházunk szerepét. Az Evangélikus Országos Levéltárban pedig számos adatot talált a miskolci és a Selmecbányái evangélikus iskoláról. Ezekről egy-egy tanulmányt írt. (Mindkettő még csak kéziratban van meg.) Dr. Terray Barnabás felfigyelt az 1710 táján keletkezett Rezik-Mattheidesz-íéle Gymnaziológiára, mely a hazai evangélikus iskolákról szólt. Kordován László neveléstörténész az ő biztatására adta ki erre vonatkozó füzetét 1988-ban. (A mű bevezetőjében köszönetét is mondott ezért dr. Terray Barnabásnak.) 1979-ben ment nyugdíjba. Élete utolsó éveiben Veszprémbe költözött. Cikkeket írt a megye múltjának kiválóságairól, így Haubner Máté evangélikus püspökről is. 72 évesen ragadta el a halál soraink közül 1991. június 24-én. A sajtóban nekrológok jelentek meg róla (így lapunk 1991. július 21-i számában is). Érdemes kiemelni, hogy közeli hozzátartozói is jeleskednek íráskészségükkel, öccse, Terray László Norvégiában él. Az evangélikus egyházban nagy tekintélynek örvend, sok száz írása révén is. Leánya: dr. Terray Jusztina orvosnő pedig egészségügyi tárgyú cikkeket publikál. Dr. Terray Barnabásról tisztelői és barátai nem feledkeznek meg. Nemrég, november 4-én egykori iskolájában, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban nyílt nagyszabású kiállítás életéről és munkásságáról. Reméljük, ezt a kezdeményezést másutt is követni fogják. Dr. Merényi László Egy kiállítás, egy művész - két költő sorainak tükrében „Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban, gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt időkre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk..." (Kosztolányi Dezső) A. Tóth Sándor festőművész legutóbbi kiállítása megnyitásán elhangzott megemlékezések hallatán Kosztolányi sorai jutottak eszembe és kisértek a képek előtt is. Mezei Ottó művészettörténész és az egykori tanítványok, pápai barátok közvetlen hangja, szeretetteljes emlékezése olyan hangulatot teremtett az Árkád Galériában (volt Fényes Adolf terem), a születése 90. évfordulóján rendezett emlékkiállításon, hogy szinte azok is maguk előtt látták a művészt, akik soha nem találkoztak vele. Tájképei, városképei, változatos figurái, íróportréi, grafikái, könyv-címoldalai nemcsak jó meglátásáról tanúskodnak és nemcsak a művészt, az embert, - a humanistát is bemutatják. (Erről tanúskodik Búza Barna kitűnő bronz domborműve is, melyet 1991-ben az újrainduló pápai Református Gimnázium megnyitóján lepleztek le.) A kiállítás ismertetése helyett legyen a művésznek, a tanárnak - akinek oly sok kis tanítvány köszönhette az indulás, az inditás adta biztos lépéseit, a pályára irányítást, a munka, a hivatás szeretetét, - legszebb értékelése Csoóri Sándor 1991- ben elhangzott emlékbeszédének néhány kiragadott sora: „Ma már tudom, hogy nemcsak a diákéletem, de a későb: ^4 Jg* JLJ V: 4 lit I i IgltS '■ < Li. . 7* 9> m ör r ’ JL. bi is másként alakul, ha a szorongásaim és a csodálkozásaim metszéspontján, ama bizonyos mitológiai keresztúton, nem az a férfi, nem az a tanár, s nem az a művész áll, akit most nekem kell föltámasztanom... Ha diákéveimre most hátranézek, egyetlen olyan izzó szellemű tanárt se látok föl-alá sétálni a padsorok között, mint amilyen ő volt. Átható kék szemével még a homlokcsontokon is átlátott: át a gyöngesé- geinken, a féligazságokon vagy a korán besötétedő reménységen. .. Nem hallgathatom el, hogy ez a jellemet és szellemet csigáztató, szigorú tanár a Gimnázium falain kívül minden tanárunknál közvetlenebb tudott lenni. Főcserkész volt, a rövidnadrágos Teleki Pál híve, természetjáró és természetimádó, akit egyszerre nevelt a Lomnici csúcs és egy fűszálon hintázgató, réti szöcske... Nem tudom, hány festményt, grafikát, linóleummetszetet gyűjtenek össze pápai barátaim és a család az emlékkiállításhoz. De azt tudom, ha az a huszonöt-harminc festmény ott lesz a falakon, amelyet én emlékezetem múzeumában őrzök, a Madonnától kezdve a Disznóvágásig, a Kőfaragón át a Hólapátolóig, a Mosónőig, az Evő emberig, akkor ez a kiállítás nemcsak emlékrendezvény lesz, de megkésett igazságszolgáltatás is egy félbemaradtságában is jelentős művésznek.” Az újabb kiállítás szép óráiban meg kell említeni a fiát is, dr. Tóth Gábor Sándor fogorvost, aki évek óta rendezi a kiállításokat alázatos tisztelettel, szeretettel, mert ö is hiszi - mint Kosztolányi fent idézett versében írta - „Az én édesapám az emberek apja s én az embereknek testvére vagyok.” Sebeiken Pálma )
