Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-13 / 11. szám

Evangélikus Elet 1994. március 13 Perlaky Géza negyvennyolcas honvédhadnagy emlékezete A nevezetes Perlaky nemzetség ősei Hunyadi Mátyás főajtónálló- mesteréig követhetők nyomon. Ez a nagymúltú evangélikus család négy évszázadon át a lelkészek és főpapók egész sorát adta egyhá­zunk dunántúli egyházkerületének és közöttük majdnem minden Per­laky író, költő is volt egyszemély- ben. A Perlakyak közül ismert 14 lelkész sorából ez alkalommal csu­pán Perlaky Géza, volt 48-as hon­védhadnagy nagyapjának és édes­apjának emlékét idézzük fel. A nagyapa, Perlaky Gábor 1787-től Bezin lelkész, majd mi­után ott templomot építtet, Ne- mesdömölkre kerül, ahol lelkész, majd püspökként, a Türelmi Ren­deletet követő enyhülés időszaká­ban közel száz gyülekezetét szer­vez, 76 templomot szentel fel és 87 lelkészt iktat be hivatalába. Ő ke­reszteli Berzsenyi Dánielt és mint keresztapa segíti az ifjú tehetség kibontakozását. Perlaky Géza apja, Perlaky Dá­vid 1811-től Bezin lelkész és 1837- től Győr vármegyei esperes. Mun­kássága során tíz gyülekezetben volt lelkész és mindenütt templo­mot, iskolát építtetett, melyért „templomépítő” jelzővel illették. A fennmaradt hagyomáriy szerint 1848-ban egy küldöttség tagjaként járt gróf Zichy Ferenc császárpárti főúrnál. Mint a küldöttség szószó­lója, kérte, hogy a hazafias maga­tartása miatt bebörtönzött Hauber Máté dunántúli püspököt bocsás­sák szabadon. Amikor beszédében kinyilatkoztatta, hogy kétmillió el­nyomott protestáns nevében szól, a főúrtól elutasító választ kapott. „Ha az uraknak kétmillió hívük van, nekünk meg ágyúink vannak” - szólt a zord válasz. Ezek után nem csoda, hogy a tárgyalás ered­ménytelenül zárult és a magyar nép szabadságharca útján próbál­ta kivívni majd megvédeni szabad­ságát és függetlenségét. Ennek a szabadságharcnak lett vitéz katonája Perlaky Géza, aki családi örökségként kapta a ma­gyar haza szeretetét, ezért nem ler hét véletlen, hogy 1848 nyarán, a szerveződő honvédsereghez ön­kéntesként csatlakozott. A 13. honvédzászlóaljhoz osztották be közhonvédnek, ahol hamarosan őrmester lett, végül 1849. április elsején hadnaggyá léptették elő. 1849 januárjától a feldunai had­testben, majd 1849 nyarától a fel­ső-magyarországi (IX.) hadtest kötelékében harcolt az orosz sere­gek ellen. A szabadságharc leverése után - büntetésből - besorozták az oszt­rák hadseregbe. Innét 1852-ben le­szerelték, ennek ellenére megfigye­lés alatt tartották; ezért félrevo­nulva a közélettől, a Veszprém me­gyei Dörögd-pusztai birtokán gaz­dálkodott. Nyugdíjasként Pápára költözött és ekkor már részt vett a közéletben. Az evangélikus egy­háznál különböző tisztséget töltött be, mellette alapító tagja volt a Pápai Jókai Körnek. Perlaky Géza idős kort ért meg, LELKÉSZ LESZEK (Folytatás az 1. oldalról) lódik előttünk, hogy a jövőben a lelkigondozás végzése lesz az igehir­detés melletti nagy munkaterület a lelkészek számára. Fáradt, ingerült, zilált lelkigondozó pedig nem tudja ellátni a feladatát. Mert ezen a terü­leten sem a mi beszédünk és hange­rőnk lesz a döntő, hanem az, hogy mennyire tudjuk meghallgatni Isten előtt együttérzőn és őszintén a hoz­zánk érkezőket. Engedjük és segít­sük hozzá a jelen és a jövő lelkészeit a szolgálat csendjéhez! A meggyógyult közösség felé Megoldásokat keresve felmerült a hatéves képzés bevezetése a Teo­lógiai Akadémián. Sokan a segéd- lelkészi szolgálat szigorú visszaállí­tásában látják a kivezető utat. Né- hányan a szigorúbb felvételi rend­szert állítják mindenek elé. Köz­ben furcsa érzésekkel hallgatom, hogy az amerikai lelkészképzésre elég négy esztendő, abból is egy év gyakorlati képzés. Sok tantárgy marad állandó a teológiai oktatásban, de bekerült a szociológia, pszichológia, nevelés- történet és a retorika is, külső, sza­kértő előadókkal. Bőséges lehetőség nyílik Budapesten előadások hallga­tására és kurzusok látogatására is. Mégis mindezeken túl valami igazi áttörésre lenne szükség. Rá kellene ébrednünk arra, hogy a hű­81 éves korában, 1909. szeptember 21-én hunyt el. Két nappal később nagy részvét mellett temették el. Koporsójánál Baldauf Gusztáv püspöki titkár mondott gyászbe­szédet. Pápán az alsóvárosi teme­tőben sikerült fellelni (1993) sírhe­lyét. Mivel családja és távolabbi rokonsága sem él Pápán, sírja el­hanyagolt, cserjével benőtt, ugyan­akkor márvány síremléke teljes ép­ségben fennmaradt. Perlaky Géza 48-as honvéd had­nagy érdemesült arra, hogy sírját védetté nyilvánítsák, ápolásáról egyháza és Pápa város gondoskod­jon. A Kossuth emlékév kapcsán és a közelgő március 15-e alkalmá­val tisztelettel emlékezzünk rá és gondolatban elhelyezzük sírján a kegyelet virágait. H. Szabó Lajos séges tanítvány a maga helyére az utána következő generációból utánpótlást nevel. Hiába hivatko­zunk nagy egyéniségekre a múlt­ból, ha a jelenben nem tudunk fel­fedezni és elismerni nálunk fiata­labbakat, akik előbbre vannak a „mestereiknél”. A meggyógyult közösség nem az egymástól elszi­getelt nagy egyéniségek teljesítmé­nyéből, nem is egy öntudatos, ön­magát az utolsó nagynak tartó ge­neráció szerepéből születik, hanem a jövőbe vetett hitből és a követke­ző nemzedék kineveléséből. Egy kedves tolnai presbitertől hallottam sokszor a mondatot: „Az lenne az igazságos, ha minden gyülekezet annyi lelkészt kapna, ahányat a fennállása óta küldött és kinevelt.” Nehéz lenne a püspökök dolga egy ilyen „alulról jött” tör­vénnyel, de valahol látnunk kell ennek a gondolatnak az igazságát, hogy a ma élő lelkészeknek és gyü­lekezeteknek valóban szívügye le­gyen a lelkészutánpótlás. Erre pe­dig egyetlen mód van: az ifjúsági munka erősödése, a hit és a lelki élet mélyülése evangélikus gyüle­kezeteink fiatal tagjaiban. Nem rá­beszélni vagy lebeszélni kellene az indulásra kész fiatal testvéreket, hanem igaz szeretettel melléjük áll­ni, és együtt imádkozni az ősi tá- nuláskezdő éneket: „Jövel, Szent­lélek Isten!”- Dr. Szabó Lajos Az istenhívő ember családképe (Folytatás) VI. A mai állapot diagnózisa Különösebb részletezés nélkül is tudjuk: bajok van­nak mind a házassággal, mind a családi élettel. A be­tegség leírását megközelíthetjük teológiai, etikai, szo­ciológiai, pszichológiai, vagy pedagógiai oldalról. Nincs idő itt részletezésre, csupán öt rövid megállapí­tást kívánok tenni: 1. Baj van magával az emberrel. Szekularizálódott. Ez a folyamat nem új keletű'. Látványos méreteket a felvilágosodás óta kezd ölteni. A 2. világháború után felgyorsult. „Los von der Kirche” és minden kötött­ségtől. Azt hiszi az ember, így lesz nagykorúvá! Úgy gondolja, ehhez a „szabadsághoz” félre kell tolni min­den isteni törvényt, Istent magát, ami, mint rajta kívül lévő norma szabályozhatná az életét. Azt hiszi, hogy Isten nélkül a többi törvény teljesítéséhez van ereje, ügyessége. 2. Idő-probléma nehezedik ránk. Mert a családi élet időigényes. A német Osnabrück és Győr városa között az Unesco keretében felmérést végeztek: hol, mennyi időt tölt aktívan együtt a család, férj és fele­ség, szülők és gyermekek. A német város átlageredmé­nye 4,5 óra volt, míg nálunk 2,5. 3. A nők és az asszonyok is állás vállalására kény­szerültek, különösen az elmúlt 45 évben. Nagyobb lett az önállóság, a családra fordítandó idő megkurtult és sokszor csak a harmadik műszakban lehetséges. A spirituális élet ápolása legtöbb családban elhanya- golódott. 4. Félelmetesen megnőtt a válások száma. (Az előbbi megállapítás nagyban hozzásegített ehhez.) Je­len időben is beszélhetünk. Szétszakadt családok, vá­lási árvák gondja stb. 5. Bizonyos acceleratió állt be a fiatalok biológiai érésében, a szellemi érés ezzel nem tartott lépést, jóval későbbre tolódik. VII. A gyógyítás módjai, mint a jelen sürgető feladata. Elöljáróban azért szeretném megállapítani, hogy mindig voltak Isten-Krisztus-hívő családok és ma is szép számban találhatók hazánkban is. Olyanok is, akik számára szent volt az Isten beszéde, akik koráb­ban nyíltan, vagy leplezetten, de vállalták az evangé­lium ügyét, járatták hittanra, gyermekbibliakörre, vagy hasonló alkalmakra gyermekeiket, de úgy általában, mivel nagyon szűkre szabottak voltak a lehetőségek és meglehetős ideológiai kényszer is szorongatott minden­kit, nagy általánosságra nem ez volt a jellemző. 1. Az egyházak előtt megnyilt lehetőségek egyben jelzések: Isten nem vetette el magától népünket: gyó­gyítani akar. 2. A mi dolgunk: a ránkbízottakat jó pásztor mód­ján terelni az életet adó vizekhez, Krisztus közelébe, a gyülekezet közösségébe, hirdetni meggyőződéssel és tisztán az Isten szeretetének jóhírét, mert a hit hallás­ból van, a hallás pedig Isten igéje által, ugyanis mind­nyájan kivétel nélkül spirituális megújulásra, lelki új­jászületésre szorulunk. 3. Feladatunk összetett és egyben preventív. Priori­tást kell biztosítani: a) gyermekmunkának már óvodás kortól, b) az iskolai és gyülekezeti hitoktatásnak, aminek többnek kell lenni, mint puszta ismeretátadásnak, ej az egyházi iskolákban és kollégiumokban az evangélium szellemének egyre jobban való elterjeszté­sének (nevelő-hitoktató problémák!) (Nem véletlenül kaptuk vissza iskoláinkat!), d) hittanos és ifjúsági táborozásoknak, amelyek programja megfelelő szinten nem nélkülözheti a há­zasságra nevelést, e) fiatal házasoknak közös alkalmak, csendesna­pok, hogy legyen minél több idő a beszélgetésre, f) nagyon komolyan kell venni továbbra is mind a konfirmációi előkészítést, mind az ún. jegyes oktatást. 4. A meglévő bajok sem elhanyagolandók, de sok­kal nehezebb az orvoslásuk (szenvedélybetegek, elvál­tak, válási árvák gondozása stb.). Ezek segítségéhez fokozott elhívás és szakértelem is szükséges, ami nem mindenkinek adatik meg. 5. A társadalomtól is várunk segítséget: a) tereprendezés, nyugodt meder biztosítása (mé­diák, iskolák) b) ne kényszerüljön egy családanya munkavállalás­ra, legyen az anyaság főhivatás és a gyermeknevelés­ből semmiféle hátránya ne származzék, c) uz egyház által el nem érhető rétegek, fiatalok; iskolások számára erkölcsi háló biztosítása, kimunká­lása. ♦ Tudom, hogy az a megújulás, amiről itt szó volt, a Szentlélek műve, nincs a mi kezünkben. De kérni szabad, mint Isten legdrágább ajándékát: újítson meg, kezdje rajtam, rajtunk, akik szívében felelősséget ébresztett, hogy azután felhasználhasson mások életé­ben, családok gyülekezetté válásának áldott és ígére­tes munkájában! Lábossá Lajos Bővülő iskolánkba az 1994-95-ös tanévre felve­szünk : magyar-történelem, matematika-fizika, testnevelés- földrajz szakos általános iskolai tanárt, felső- és alsó­tagozatos napközis nevelőket, egy tanítót. Jelentkezés: Máriaremete Hidegkúti ökumenikus Általános Iskola 1028 Budapest, Kossuth u. 17. Tel.: 1765-488 GÖRGEY GYERMEKEINEK NEVELŐJE Martinyi József, a Nyíregyházi Evangélikus Gimnázium első igazgatója Százötven évvel ezelőtt, 1844. március 22-én született a gömör me­gyei Rimaszombaton. A gimnáziu­mot ugyanitt és Rozsnyón, valamint Késmárkon végezte. A bölcsészeti és hittudományi tanfolyamot a buda­pesti egyesített protestáns teológiai akadémián hallgatta. A candidaticu- mi vizsgálatot Pozsonyban tette le. Egy évet a jénai egyetemen töltött. Nevelősködött Fabiny Teofil sep- temvir családjánál Budapesten, Gör­gey Artúrnál Viktringenben és báró Podmaniczky Árminnál Aszódon. Tanári vizsgát a magyarhoni ág. h. ev. egyházegyetem által megválasz­tott vizsgáló bizottság előtt tett 1869. szeptember 15-én, a magyar nyelv- és irodalomból, földrajz és egyetemes történelemből felgy'mnasiumra. Nyíregyházán 1861-ben | indult meg a gimnáziumi oktatás. Ő 1868­OLVASÓI LEVÉL Örömmel mellékeljük e:l a boldog pillana­tokat megörökítő képet, amely a nyíregyházi EMMAUS Szeretetotthonban készült 1994. február 15-én. A 86 éves Kiss Jolán néni üdvözli új szoba­társát, Herbath Erzsébetet, aki 1994. április 19-én lesz 88 éves. Étim Gyermekotthon első gondozottja volt, 1920 májusában került a Soltész Gyuláné által alapított otthonba. Sok éven keresztül hűséges munkájával segítette az otthon életéi, majd a nyíregyházi volt Eöt­vös utcai Szeretetotthonban is élt és dolgozott a háború ideje alatt, majd Pestre került és hosszú időn keresztül volt Sztehló Gábor se­gítségére. 20 esztendeig volt a sóstógyógyfür­dői szociális otthon lakója. Élete nagy „álma" imádságai tárgya - meghallgattatott Bozorá- dy Judit néni „közbenjárásával" - a „várako­zás" napjait - míg megjelenhet mennyei Atyja előtt - ott élheti, töltheti, ahol naponta hang­zik, hirdettetik Isten szerető szava. „Nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart." Zsolt 117.2. Erzsébet néni árvasága, mozgáskorláto­zottsága ellenére ezt a szeretetet tapasztalja napról- napra: Bogár Ágnes Élim otthon vezetője ban került a gimnáziumba. 1876-ban megszervezte a tanulók krajcáros be­fizetéseiből a szegénytanulókat tá­mogató ifjúsági filléregyletet és 1879- ben megalapította a tápintézetet. 1861'és 1884 között az igazgatói teendőket a tanárok évenkénti vál­tásban látták el. 1885-ben hozta az iskolatanács azt a határozatát, hogy Martiny József személyében 3 évre végleges igazgatót választ. Ezt a tisz­tet 1904-ig töltötte be, mint az iskola első végleges igazgatója. 1888-ban zajlott le az első érettségi vizsgálat, amikorra már megépült a gimnázium új épülete, a mai iskola nyugati szárnya. 1891-ben osztották ki először a Kossuth alapítványi pályázat díját. 1893-ban ünnepelte 25 éves tanári működését Martinyi József, amely olyan nagy esemény volt Nyíregyhá­zán, hogy Kállay András főispánnal az élen minden nyíregyházi előkelő­ség megjelent azon. Martinyi József megírta a gimná­zium történetét, attól kezdve, hogy 1806-ban létesült a gimnázium előde, a professzori iskola, amelyben olyan kiválóságok is tanultak, mint Korá­nyi Frigyes, a világhíres belgyógyász, valamint Jurányi Lajos természettu­dós. A professzori iskola 1851-ben megszűnt. Martinyi József történelemtanár­ként ápolta a 48-as eszméket. Az is­kolában nemcsak március 15-ét ün­nepelték meg, hanem április 11-ét is, amikor a király aláírásával szentesí­tette a márciusi törvényeket. Az ő működése idején ünnepelte az ország és a gimnázium 1896-ban az ezeréves honfoglalást. Amikor 1904-ben nyugdíjba vonult, a király Ferenc Jó­zsef lovagrenddel tüntette ki. 1923-ban halt meg, abban az év­ben, amikor a Kossuth Gimnázium­ban szabadságharcunk másik evan­gélikus fénylő csillagának, Petőfi Sándor születésének 100. évforduló­jára létrehozták a második, Petőfi nevéről elnevezett pályázatot, ame­lyet szintén március 15-én adtak ki. Dr. Reményi Mihály II. Alexij pátriarcha Magyarországon II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország pátriarchája március 3-6. között látogatást tett hazánkban. Ez alkalomból előzetesen közöljük az egyházfő életrajzát. * II. Alexij patriarcha 1929. február 23-án született orthodox családban, az észtországi Tallinban. A középiskola elvégzése után szülővárosában különböző templomokban kántorként tevékenykedett. Ezt követően Pável érsek, majd Iszidor püspök mellett hypodiakónus volt. 1947-ben beiratkozott a Leningrádi Lelkészképző Szeminárium­ba, ahonnan két osztály elvégzése után 1949-ben felvették a Leningrádi Theológiai Akadémiára. 1950-ben diakónussá és pappá szentelték. Ugyanakkor parókus lett az észtországi Iyhvi város Úrjelenése templomában, úgyhogy mint externista fejezte be teológiai tanulmányait 1953-ban a szokásos kandidátusi fokozattal. 1957-ben kinevezték az észtországi Tartu város Nagy boldogasszony templomának parókusává és a tartui kerület esperesévé. 1958-ban protoierej lett, 1959-ben pedig a tartu-viljandi kerület esperese. 1961. március 3-án szerzetessé avatták a zagorszki Szent Háromság Lavrában. Ugyanabban az évben augusztus 14-én Alexij patriarcha és a szent Szinódus határo­zatával Tallin és Észtország püspöke, valamint a rigai egyházmegye (Lettország) ideiglenes adminisztrátora lett. Ennek alapján augusztus 23-án Nikodim jaroszlavli és rosztovi érsek archimandritává avatta, majd szeptember 3-án püspökké szentelték a tallini Szent Alexander Nyevszkij katedrálisban. Három évvel később, 1964-ben Alexij patriarcha érseki rangra emelte. Püspöki szolgálata idején a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Osztályának helyet­tes vezetője volt, érseki kinevezése után pedig a Szent Szinódus a Patriarchal Hivatal ügyvezetőjévé, s ezzel együtt a Szent Szinódus állandó tagjává választotta. 1965-ben a Moszkvai Patriarchatus Oktatásügyi Bizottságának elnöke lett. 1968. február 25-én a patriarcha metropolitává nevezte ki. 1986. július 29-én a Szent Szinódus áthelyezte a megüresedett leningrád-novgorodi metropolitai székbe. Teológiai tudományos munkásságával megszerezte a magiszteri és a doktori foko­zatot, ezen felül több más felsőfokú teológiai intézményben avatták a teológiai tudo­mány tiszteletbeli doktorává, legutóbb 1989. június 22-én - még mint metropolitát - a debreceni Református Theológiai Akadémián. Az Orosz Orthodox Egyház Helyi Zsinata 1990. június 7-én választotta meg Moszkva és egész Oroszország patriarchájának. Egyház és modern társadalom Egyre többször rendeznek konferenciákat, beszél­getéseket a*modern társadalom kérdéseiről, különbö­ző összefüggésekben. Bennünket közelebbről azok az alkalmak érintenek, amikor az egyház és a modern társadalom kérdéseit vetik fel. Ilyen konferencia volt február 17-20 között Visegrádon, ahol külföldi és hazai professzorok, szociológusok, politológusok és politikusok voltak az egyik részen, másikon a törté­nelmi egyházak meghívott teológiai tanárai, püspö­kei, papjai és világi vezetői. A konferenciát a Friedrich Naumann Alapítvány rendezte. Ez az alapítvány a németországi FDP liberális pártjának alapítványa. A névadó evangélikus lelkész volt, aki szabadelvű politikusként össze tudta egyeztetni liberális voltát keresztyénségével. Ebben a szellemben rendezték a konferenciát, hogy az tükrözze a vallásos ember és a politika kapcsolatának sokféleségét. Mindezt nem azért, hogy különbségeket összemossanak, hanem egymás jobb megismeréséért és, hogy a párbeszéd útjából elháruljanak az akadályok. Tudósok és a pártok vezetői, külföldiek és hazaiak kutatási eredményeikről szóltak, bemutatták a szeku­larizáció nyugaton is ismert megnyilvánulásait, ugyanakkor a kommunista uralom alatti országunk szekularizációjának különbözőségét. Szebik Imre püspök egyházunk jövőjéről tartott előadást. Ehhez először a közelmúlt történelmét foglalta össze, majd egyházunk mai kihívások között folyó életét mutatta be. A szociológiai helyzetet, az értelmiség feladatát és a nemzetiségi kérdések egyházunkban való szerepét teológiai, missziói aspektus követte, végül a közös hit és erkölcs összetartó erejéről és a megélt hit öröméről szólt előadásában. A szekularizáció mellett második napon a társadal­mi átalakulás és az egyházak kérdését járták körül az előadók, nemcsak hazai, de erdélyi vonatkozásban is. Két kerekasztal beszélgetés tette színesebbé a kon­ferenciát. Az egyik Egyházak Európában címmel az európai egyházak helyzetét mérte fel és ismertette meg főleg külföldi résztvevőkkel. A másik témája: Az egy­ház és a pártok kapcsolatáról Magyarországon. Fi­gyelemreméltó volt a beszélgetők összetétele: evangé­likus részről Lukáts Miklós, ifj. Fasang Árpád és Sze­bik Imre püspök, a katolikus asztalnál Bolberitz Pál dékán, Surján László KDNP elnök és Kuncze Gábor SZDSZ frakcióvezető, református részről Márkus Mihály püspök, Bodnár Ákos zsinati világi elnök és Orbán Viktor FIDESZ elnök vett részt. Először a pártok vezetőit kérdezték meg, milyen képük van az egyházról? Valamennyi pártvezető véleménye pozitív volt, árnyalati eltérésekkel. Világnézeti semlegesség csak az intézmények részéről várható el, a benne dol­gozóktól nem. (Orbán V.) Előkerült a tolerancia hiá­nya és elhangzott az is, hogy az egyházak nem a társadalom felé, hanem befelé, önmagukba néznek. Egyházi részről a politikusok felé elhangzott, hogy vállalni kell egymást, hogy a konkrét világban élő egyház és keresztyén ember politizálni kénytelen, a köz ügye nem lehet idegen. Ugyanakkor az egyház hangját is meg kell hallani és jó lenne a gyakoribb találkozás azért is, mert nyelvi korlátáink vannak, nem értjük egymás nyelvét, kifejezésmódját. tszm. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) Igazgatótanácsa és igazgatója pályá­zatot hirdet: magyar-történelem, magyar-bár­mely szak, német-valamely term. tud. szak, né­met-bármely szak, angol-bármely szak, latin­bármely szak, biológia-kémia szak, rajz-müvé- szettörténet, könyvtáros (német és latin végzett­séggel) és diákotthoni nevelőtanári állásokra 1994. augusztus 15-i munkábalépéssel. Feltételek: tudományegyetemi végzettség, ke­resztyén elkötelezettség, rendezett családi élet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az Evan­gélikus Egyházhoz tartozás, tudományos munka, esetleg fokozat, jeles vagy jó oklevél, idegen nyelvtudás (állami nyelvvizsga), nem dohányzó életmód. A pályázathoz csatolni kell: kézzel írott ön­életrajzot; a tanári elképzelések összefoglalását kb. 1 gépelt oldalon; a diploma fénymásolatát; protestáns pályázók esetén a konfirmációi em­léklap másolatát; lelkészi ajánlást; nyelvvizsga- bizonyítvány fénymásolatát A pályázatokat az iskola címére (Sopron, Szé­chenyi tér 11. Pf.: 77. 9401) kell megküldeni 1994. április 20-ig. A pályázók személyes meg­hallgatása után az elbírálás 1994. május 3l-ig megtörténik. PÁLYÁZAT tanári állásokra. A NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIKUS KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM Igazgatótanácsa az 1994/95- ös tanévre - augusztus 16-tól elfoglalható állásokra - egy magyar-német, és egy magyar-angol szakos tanárt alkalmaz. Feltételek: egyetemi végzettség, keresztyén életszem­lélet és rendezett családi élet (rövid életrajz, pályakép). Az iskola szolgálati lakást tud adni. A pályázatokra elsősorban evangélikus vallásű taná­rok jelentkezését várjuk 1994. április 30-ig. EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 17-19. Tel.: 42/314-922 \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom