Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-13 / 11. szám

liM/(iHHiaifJl üü Hull sw*íáíaWdK«i,>iE«;Mi*r#f:wiii rí íí: immshwíiiíimtítsautímm Ev angélikus Élet 1994. március 13. (----------NAPRÓL NAPRA—--------. Ör üljetek Jeruzsálemmel! Ézs 66,10 I Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, I egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést I hoz. Jn 12,24. i VASÁRNAP Tied az ország, a hatalom és a dicsőség I mindörökké! Mt 6,13 I (Zsolt 36,6; Jn 12,20-26; 2Kor 1,3-7; Zsolt 57). I Szánalmasan kampányoló pártok figyelmét szelíden I a fenti igére irányíthatjuk. Jézus elképzelése szerint I Istené minden. Persze ennek az egyszerű hitvallás- I nak kora ezernyi pártra szakadt népe sem túlzottan I örült. De ez így lesz mindörökké! ■ ' HÉTFŐ Az én házam romokban hever, ti meg csak I a magatok háza körül szorgoskodtok. Ezért nem I adott az ég nektek harmatot. Hagg 1,9-10 [ (Mt 16,26; Jer 11,18-20; Jn 15,1-8). I Becsületesen élek, jól tartom házam népét, mégsincs I rajtam áldás. Isten nem éri be a második, harmadik, I sokadik hellyel. Ha mégis odakényszerül, szükség- I szerűen marad el az áldás. Legyen 0 az ÚR a mi I Istenünk, hisz akkor sem az Ő, sem a mi házunk I nem fog omladozni. KEDD Még vár az Úr, hogy megkegyelmezzen. Ézs I 30,10 I (lPt 5,5; Fii 1,15-21; Jn 15,9-17). I Úgy tűnik, az Úr jobban bízik azokban, akiket mi I már rég kárhoztatnánk. Iránta való bizalmunkat I növelné, ha várakozásában osztoznánk vele. Ránk | meddig várt az Úr? Legyünk hálásak ezért a bizalo- I mért! . . SZERDA Mivel meglágyult a szived és megaláztad I magad előttem, ezért én is meghallgatlak! - így szól az ÚR. 2Krón 34,27 (Lk 18,13-14; Mk 14,53-65; Jn 15,18-25). Isten gondolatai nehezen raknak fészket a kőke­mény szívben. Annál könnyebben üt ott tanyát a Sátán számtalan Isten-ellenes szándéka. A megalá­zott és meglágyult szív indulatán Isten is megindul. CSÜTÖRTÖK Erősödjetek meg az Úrban, és az Ő erejében. Ef 6,10 (Zsolt 84,6; Jób 9,14-23.32-35; Jn 15,26-16,4a). Szívesebben erősödünk meg téves elképzeléseik­ben, ha azok érdekeinket szolgálják. Az Úrban való megerősödés mindig az elkövetkezendő próbákat készíti elő. Tévedés volna elmenekülni, hatalmas az Úr, megment minden bajtól. PÉNTEK Állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. Zsid 12,1-2 (2Móz 33,14; 2Kor 4,11-15; Jn 16,4b-ll). A megtéréskor nem érkezünk révbe. A kezdeti len­dület után csak az megy tovább, aki Jézusra szegezi tekintetét. Mihelyst magunkra és a magunk mögött hagyottakra nézünk, elveszünk. Nem véletlenül kér Urunk álhatatosságot. SZOMBAT Mond-e olyat Isten, amit meg ne tenne? ígér-e olyat, amit nem teljesít? 4Móz 23,19 (ApCsel 13,32; Mk 8,1-9; Jn 16,12-15). Isten soha nem beszél félre. Annál gyakrabban ma­gyarázzák félre tudatlanok az Ő igéjét. Isten szava és cselekedete mindig tökéletesen fedik egymást. Is­ten még sohasem korrigálta magát. Tudom, O meg­bízható Úr! Verasztó János ____________________________________ _____/ Ma radjatok meg szeretetemben! Van-e olyan nyelv a világon, amit minden ember megért? Te­kintet nélkül az iskolázottságára, a korára, nemzeti hovatartozására, értelmi felfogóképességére. Mond­ják, a zene az. Átjárja az ember lelkét. Isteni magasságba szárnyal­tat. Jó hatással van a kisgyermekre, megnyugtat beteget, felüdít fárad­tat. De vannak, akik sosem hallgat­nak zenét, nem engedik magukhoz, nem értik vagy nem szeretik. A szeretet üzenetét, legapróbb gesztusait megérti mindenki. A cse­csemő ebből él. A haldokló azért kéri a kezünket, mert érezni akaija, hogy ameddig csak lehet, elkísérjük a nagy úton. A megosztott tízórai a munkanélküli gyerekével, zokszó nélküli türelmes magyarázat a diák- nák, kinyújtott karunk a nehezen mozduló felé - szavak nélküli bi­zonysága a szeretetnek. Ez.teszi széppé, sőt élhetővé az életet. Nélküle szikkadt, örömte- len, szegény az embersors. Annyiféleképpen szeretünk és annyi okból nem szeretünk. Mi a mérték? Számít az, bennünket ho­gyan szeretnek? Hogyne. Gerjeszti vagy kioltja a másik melegsége vagy tartózkodása a szeretetre va­ló képességünket. Magunktól csak ennyire vágyunk képesek. Jézus pedig azt tanítja, hogy az Isten né­pe között, tiközöttetek, nem ez a rend. Isten akarata szab nekünk rendet, Jézus szeretete a mérték. Ez a mérték megszégyenít, lefegy­verez bennünket. Föladhatjuk vele szemben az érveinket. Azért lehet életfordulás, azért lehet igazán és egészen újat kezdeni, azért csíráz­hat ki bennünk újból a remény, mert Jézus feltétel nélkül, személy­válogatás nélkül szeret. A tanítvá­nyok csak Jézus közelében tudtak összeszelídülni egymással, mert bőven jutott nekik Jézus kisugár­zásából. Átjárta őket az isteni jó­ság és ebből valóságosan tudták, tapasztalták, hogy Isten országa nem fényévnyi távolságra van - bennük, közöttük volt. Ezt a ta­pasztalást, ezt az örömöt szeretné megtartani frissen övéiben Jézus. A Szentlélek templomává szentek­nek maradni. Abban a megingat­hatatlan bizonyosságban élni, hogy sem öröm, sem bánat, sem magasság, sem mélység, sem élet, sem halál nem tud elválasztani Krisztus szeretetétől. Hogyan le­hetséges’ ez? Hiszen éppen az örömben válunk magabiztossá, a bánatban kétkedővé, a magasság­ban függetlenné, a mélységben el­hagyottá, az életben elfoglalná és leterheltté, a halál miatt remény- vesztetté. Mégis igaz lehet, hogy nem tör­heti meg a hitünket semmilyen te­hertétel, mert Jézus nem szolgáltat ki bennünket. Ő keres meg és takar be „csöndesen és váratlanul”, és ránk bízza, hogy maradunk-e, hogy jó-e nekünk, hogy vigyáz ránk és közelében nem érez hiányt a szívünk. Maradjatok, mondja Jézus. Nem azért, mert nélkülünk egye­dül marad. Nekünk van szüksé­günk arra, hogy oltalmunk legyen. Mi nem bírjuk el á bűneink súlyát, a mi szivünket megdermeszti a fé­lelem. Mégis, ha hiányát érezzük bé­kességnek, erőnek, azért van, mert mi távolodtunk el. Kiszolgáltatot­tá, sebezhetőbbé válunk oltalma nélkül, de ezt mindig akkor látjuk be, ha súlyosán fizettünk függet­lenségi szándékútokért; 1 Keserves tapasztalataink mikor érlelnek bölcsebbé bennünket és mikor lesz elég a védettségnek az a szabadsá­ga, melyet Jézus közelében élhe­tünk meg? Szabadok vagyunk dönteni, Vele maradunk-e, vagy elmegyünk. Jézus szeretete ezt az esélyt is megadja. Ha nincs Rá szükségünk, elenged, de nem töröl ki az emlékezetéből, nem igyekszik elfelejteni, inkább emlékeztet, hogy visszavár. És tudjuk, hogy vissza is szabad mennünk. Jézus parancsolt a viharnak, a tisztáta­lan léleknek, az árusoknak a temp­lomban, de senkinek nem paran­csolja meg, hogy mellette kell ma­radnunk, Vele kell járnunk. Erről önkéntesen nekünk kell szándék- nyilatkozatot tennünk. Nem nagy ígéreteket, fogadkozásokat, hogy soha többé... és mindörökké... ha­nem azt megvallani egyszerű sza­vakkal, hogy a szívünk visszavá­gyik, hogy jó nekünk Vele lenni, mert szeretete jelzései a bizonyos­ságot erősíti bennünk, hogy meg tudja, és meg akarja őrizni az éle­tünket. Bálintné Varsányi Vilma FELVÉTELI HIRDETMÉNY az Evangélikus Teológiai Akadémia Levelező Hitoktatói és Hittantanári Tagozatára (LHT) Az Evangélikus Teológiai Akadémia felvételt hirdet levelezd tagozaton történő hittantanár, esetleg hitoktató képzésre, el­sősorban olyan jelentkezők részére, akik már pedagógiai kép­zettséget szereztek. Pedagógiai képzettséggel nem rendelke­zők, de hitoktatni akarók vagy már hitoktatást végzők figyel­mét felhívjuk az egyházunkban folyó egyéb tanfolyamokra és képzésekre. A képzés ideje a tervek szerint négy év, amely azonban a Felsőoktatási Törvény és az Akadémia akkreditálásának függvényében változhat. A tagozaton az 1994-95-ös tanévben maximum 25 új hallgató felvételére van lehetőség. A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellé­kelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettséget (legalább érettségi) igazoló bizonyítvány, 3. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező felsőfokú tanulmányokra alkalmas, 4. keresztelési bizonyítvány, 5. legalább két évvel korábbi konfirmációt igazoló bizonyít­vány, 6. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltálja a jelentke­ző családi és szociális körülményeit, kapcsolatát gyülekezeté­vel, valamint a jelentkezés indítékait, 7. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illető gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány. 8. A jelentkező nevére megcímzett normál méretű boríték. 9. A felvételhez szükséges az illetékes lelkész ajánlása, mindenesetre annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező alkalmasságáról, aki az illetőnek az utóbbi időben lelkipászto­ra volt Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának cí­mezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt eset­ben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközösségi lelkész által is hitelesíthető. A fentiek szerinti mellékletekkel ellátott és az Evangélikus Teológiai Akadémia Felvételi Bizottságához címzett kérvé­nyeknek, valamint piros postautalványon feladott 800 Ft felvé­teli vizsgadíjnak 1994. május 15-ig kell az Akadémia Dékáni Hivatalába (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) beérkeznie. A felvételi vizsga anyaga: 1. magyar nyelv, 2. az Evangélikus Énekeskönyv páratlan számú énekverses rendjeiben (1, 3, 5, 7, 9, 11) található énekversek éneklése könyv nélkül, 3. általános bibliaismeret (az iskolai hittankönyvek alap­ján), 4. Luther: Kiskáté, 5. Prőhle Károly „Az evangélium igazsága” c. és 6. Sólyom Jenő „Hazai egyháztörténet” c. hittankönyv. Az említett kiadványok beszerezhetők a lelkészi hivatalok­ban és az Evangélikus Sajtóosztályon. A felvételi kérelmek elbírálásánál figyelembe vesszük a je­lentkezők latin, vagy valamely modern nyelvből tett érettségi­jét ifi. állami vizsgáját. Budapest, 1994. február 21. Dr. Reuss András s. k. dékán A Magyarországi Luther Szövetség 1994. március 19-én de. 10 órai kezdettel a Budapest Deák téri Gimnázium épületében tisztújító közgyűlést tart. A szövetség tagjait és minden érdek­lődőt Szeretettel vár az Elnökség. A VASÁRNAP IGÉJE „ÉN VAGYOK AZ ÉLET KENYERE!” János 6,48-59 Jézus ennél világosabban nem is adhatná tudtunkra, hogy ő az élet egyetlen, valóban szükséges feltétele. Az elfogyasztott kenyér beépül a testbe, eggyé lesz a testtel. Jézus ugyanígy akar beépülni az ember személyiségébe, így akar valóságo­san eggyé lenni vele, hogy életet ad­jon neki. Ez nem misztikus egyesü­lés. A misztikus egyesülés titokzatos módon történő egybeolvadást, azo­nosulást jelent. Itt nincs szó sem egy­beolvadásról, sem azonosulásról. Unióról van szó, a kifejezés eredeti értelmében. Az ember és Jézus szo­ros közösségéről, melyben a szemé­lyiség azonos marad önmagával, Jé­zus is önmaga marad. Áz ember mégis ebben a közösségben nyer Jé­zusól életet. Az embernek - bioló­giai, testi lététől függetlenül - ezen a közösségen kívül nincs élete. Jézus igéje ezt mondja el, - ezért mondjuk joggal az élet beszédének. De ebből a beszédből - az igéből - élet csak akkor származik, ha megtartják. Jé­zus igéjét megtartani annyi, mint el­fogadni Jézust az élet kenyereként, és vele táplálkozni. Nem az igével, de Jézussal! Jézus önmagára mutatva mondja: „Én vagyok az élet kenye­re!” „Igémet meghallanotok kell, ve­lem viszont táplálkoznotok!” Erre utal a kijelentés: „ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok vé­rét, nincsen élet tibennetek!” Ez több az úrvacsorára történő utalásnál! A Jézussal, mint élet kenyerével való táplálkozás feltételezi az úrvacsorát, de nem azonos vele. Aki Jézussal, az élet kenyerével táplálkozik, az szük­ségszerűen lesz rendszeres úrvacso­rázó. Azt a rejtett valóságot, hogy az ő életét a Jézussal való legszorosabb közösség jelenti, hite az úrvacsorá­ban tapasztalja meg. A hitnek időről időre szüksége van e tapasztalat megerősítésére. Ebből táplálkozik. Enélkül a hit „éhen hal”, „szomjan pusztul”. A hit pedig nem más, mint Jézusnak az emberrel való közössé­gét összetartó kapocs. Ha ez a ka­pocs meglazul, szétszakad, megszű­nik a közösség is. Megmarad az em­ber biológiai, testi léte, az élet fonala mégis megszakadt benne. Az élet nem más, mint Jézus folyamatos je­lenléte az emberben. Ez hit nélkül lehetettén, mégis mérhetetlenül több akár a hitnél, akár a hitet életben tartó úrvacsoránál. Aki Jézussal szo­ros közösségben, Jézust hordozva él ebben a világban, annak szájával maga Jézus szól, kezével Jézus cse­lekszik, szívével Jézus szeret. A Jé­zussal, mint élet kenyerével táplálko­zó ember biológiai testét mintegy kölcsön adja Jézusnak. Ezért mond­hatja el Pál apostollal együtt: „élek, de már nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Az ő élete pedig Krisztus­ban van elrejtve az örökkévalóságra. Ha arra gondolok, hogy hol talál­hatók ma azok a keresztyének, akik­ről mindezt joggal el lehet mondani, akkor Luther szkeptikus panasza jut eszembe: „Az igaz keresztyén olyan ritka, mint a fehér holló!” Magát természetesen nem sorolta be e fehér hollók közé. Magát utolsó lehélletéig Isten kegyelmének koldusai közt tar­totta számon. Soha nem vette a bá­torságot, hogy magát Krisztus életé­nek hordozójává nyilvánítsa. A kró­nika mégis feljegyezte, hogy a witten­bergi nagy pestisjárvány idején mindössze egy „fehér holló” akadt, aki nem menekült el a városból, ha­nem ott maradt, hogy ápolja, gyón­tassa, vigasztalja, úrvacsoráztassa a haldoklókat. E „fehér holló” Luther volt. Az örökkévalóságban talán lesznek, akik helyesbítik a krónikást: „Mi nem Luthert, mi Jézust láttuk utolsó óránkon az ágyunk fölé hajol­ni... 0 vigasztalt, ő fogta a kezünket, ő igazította meg fejünk alatt a pár­nát, ő törölte le verejtékező homlo­kunkat.” A benned lakó, általad jelenlévő és munkálkodó Jézust mindig csak má­sok láthatják meg, ismerhetik fel benned! Te magad soha! Neked csak az úrvacsora adatik, hogy hitben megtapasztald: „...aki eszi az én tes­temet, és issza a véremet, az bennem marad, és én őbenne.” Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Istenünk, mennyei Atyánk, aki jól tu­dod, mire van szükségünk, és megadod a mindennapi kenyeret azoknak is, akik nem kérik tőled: tégy szabaddá az éle­tünkért való aggódástól, hogy mindennél inkább keressük a te országodat, és hit­tel ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz, akit nekünk is az élet kenyeréül adtál. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. március 13. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. német Beáta Brauckhoff, de. II. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 4. gyermekis­tentisztelet; du. 6. vespera Balicza Iván. XII. Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós. Pesthidegkút, II., Báthory u. 8. de. fél ll. Takács József. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III-, Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László. Üj- pest, TV., Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. <úrv.) Gerőfi Gyuláné, du. 5. szeretetvendégség. VII., Városligeti fa­sor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Vili., Ültéi út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc. VIII., Vaj­da Péter u. 33. de. fél 10. Kinczler Irén. IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (csalá­di) Kinczler Irén. X., Kerepesi út 69. de. 8. dr. Szabó Lajos. Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet, du. 6. Missura Tibor. XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Fe­renczy Erzsébet. Budahegyvidék, XII., Tart- say V. u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács József. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabó Lajos, du. 4. szeretetvendégség. XTV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV. , Hártyán köz du. 5. ökumenikus. Rákos­palota, Kistemplom, XV., Juhos u. 28. de. 10. Bollá Árpád. Rákosszentmihály, XVI., Hő­sök tere de. 10. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. , Batthyány I. u. de. fél 11. Szalay Ta­más. Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII., Tessedik S. tér de. 9. Marschalkó Gyula. Rákoscsaba, XVU., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László. Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de fél 11. Marschalkó Gyula. Rákosliget, XVII. , Gózon Gy. u. de. íl. Kosa László. Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIII., Rá­kóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. Kispest, XIX., Hungária út 37. de 8. Széli Bulcsú. Pestszent- erzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11 Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rőzse István. Budaörs, Ref. Ima­ház de. 9. Rőzse István. BÖJT 4. VASÁRNAPJÁN az oltárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igé­je: Róm 5,12-17; az igehirdetés alapigéje: Jn 6,48-59. JÓ REGGELT ADJ ISTENEM! címmel evangélikus ifjúsági műsort láthatunk a TV1- en március 12-én, szombaton 8.05-kor. Közre­működik: Csepregi András lelkész és a fasori gimnázium tanulói. A HARANGOK ÜZENETE címmel a ma­gyarországi nevezetes harangokról, köztük a Szügyi és a patvarci harangokról láthatunk műsort a TV2 adásában március 16-án este 20.25-kor. EVANGÉLIKUS RÁDIÓMISSZIÓ: 17.30-17.45. 49 m-es rövidhullám, 5885 kHz március 12. szombat: Missziói Híradó március 13. vasárnap: Öröm a fájdalomban - Börönte Mária Levelezési cím: Evangélikus Rádiómisszió, 2142 Nagytarcsa, Pf. 19 HAZAI ESEM ÉN vs J. S. BACH: János-passió Az Oroszlányi Evangélikus Templomban 1994. március 26-án, szombaton este 6 órakor. ELŐADJA: a gyülekezet ének- és zenekara Közreműködnek: Edelényi Szabó Zsuzsa, Bogdány Anna, Basky István, Blazsó Sándor, Korpás Ferenc. Orgonái: Tódy Éva Vezényel: Nagy Dániel A passió ismétlése március 27-én, Virágvasárnap, este 6 órakor Tatabányán a Népszínház színháztermében, a Tatabányai Szimfonikus Zenekarral. Vezényel: Várady Katalin. Mindkét előadásra tisztelettel és szeretettel várunk minden érdeklődőt! ZENÉS ÁHÍTAT A BUDAPEST-FASORI TEMPLOMBAN 1994. március 20-án, vasárnap du. 6 órakor. Közreműködnek: Péter Anikó, Várhelyi Éva, Bordás György és a templom kórusának tagjai. Vezényel: Szelényi László Orgonái: Buday Zsolt A belépés díjtalan. A Testnevelési Egyetem aulájában március 18-án 18 órakor előadást tart dr. Bolberitz Pál dékán „A Szent Ist- ván-i örökség időszerűsége" címmel. Közreműködik Faragó Laura énekmű­vész. A Keresztény-Zsidó Társaság nem­zetközi konferenciát tart március 16-18. napjain a Gellért szállóban (XI. Szent Gellért tér 1.), ERKÖLCSI KIHÍVÁSOK A JÖVŐ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN ' összefoglaló címmel Neves külföldi és hazai előadók Jeru­zsálemből, Baselból és hazai tudósok, teológusok. A Magyar Börtönpasztorációs Társa­ság imatémájá március 13-án, vasárnap: Hálával imádkozzunk azokért / elmél­kedjünk azokról, akik lehetőséget nyúj­tanak hitetlen és cél nélküli embertársaik­nak az élet értelmének felismerésére. A Budavári Gyülekezet alapításának 150, templomszentelésének 100 éves évfordulója alkalmából kéri, várja azoknak a testvéreknek jelentkezését, akiknek a gyülekezet múltjával kapcso­latos tárgyi emlékek, iratok, levelek, fényképek vannak birtokában, vagy személyes emlékeikről szívesen beszá­molnak. Cimünk: Bp. 1014 Táncsics M. u. 28. A Kirándulók Ökumenikus Missziói összejövetelén 1994. márc. 13. du. 4 órakor a zuglói ref. templom mögötti imateremben (Budapest, XIV. Lima- nova tér 11.) „Misszionárius tanító vol­tam Tanzániában” címen szolgál Dril­lenberger németországi vallástanár. SZÜLETÉS Február 13-án, Győrött, a nádorvá­rosi templomban keresztelték meg Kiss Attila és Szekeres Ida harmadik gyer­mekét, Noémit. A keresztelés szolgála­tát Kiss Miklós, a mosonmagyaróvári gyülekezet lelkésze, az édesapa testvére végezte Mt 7,13-14 alapján. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Kiss István kertésztechnikus, őri- magyarósdi diakónus lelkész temetésén részt vettek vagy együttérzésüket bár­milyen formában kifejezték. Gyászoló család Növekvő gyülekezet címmel szeminárium jellegű testvéri találkozóra hívja a gyülekezetekben és egyhá­zi intézményekben szolgáló lelkészeket, hitoktatókat, ifjúsági vezetőket és más egyházi munkásokat a Fiatalok Jézusért Alapítvány és a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa a Mátraházi Református Lelkészüdülőbe április 6. délután 5 óra és 9-én délután 2 óra között. A tanácskozás előadói - Eric Weenhuisen és George Brucks hollandiai lelkészek - a következő témaköröket jelölték meg: Gyülekezeti munka, mint-a Szentlélek ajándéka Hatásos ifjúsági munka módszerei A kreatív kommunikáció formái Fiatalok kihívások és kísértések között Minden érdeklődő jelentkezését, a 400 Ft-os részvételi hozzájárulás egyidejű postázásával, március 29-ig várjuk az alábbi címen: ^Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1026 Budapest, Bimbó út 127. tel.: 1-176-4847. A nyíregyházi új EMMAUS Evangélikus Szeretetotthonban még vannak üres helyek. Szép épületben, magas színvonalú ellátást biztosítunk. Jelentkezni lehet: 4400 Nyíregy­háza, Korányi Frigyes 160/a. hétfőtől pénte­kig 9-16 óráig 42-341-152-es telefonon (Me- zősinénél). 31 éves, 170 cm magas vízvezeték-szerelő, észak-dunántúli lakhelyű férfi megismerked­ne házasság céljából szolid, komoly, hívő gondolkodású hölggyel. A válaszokat a Szerkesztőségbe „Ajándék” jeligére kérjük. Fiatal értelmiségi protestáns házaspár Bu­dapesten eltartási szerződést kötne beköltö- zési lehetőséggel életjáradék-fizetéssel. „Sze­retet, türelem" jeligére a Kiadóhivatalba. A nagyalásonyi evangélikus gyülekezet megvételre keres harmóniumot, esetleg isten- tiszteletre alkalmas elektromos orgonát, ju­tányos áron. . Templomi és gyülekezeti könyvárusok, könyvesboltosok számára találkozót szerve­zünk 1994. március 26-án szombaton 10 órá­tól a Kelenföldi Református Gyülekezet gyülekezeti termében (Budápest, XI. Októ­ber huszonharmadika u. 5.) Jelentkezés, tájé­koztatás: HARMAT Kiadói Alapítvány, 1447 Budapest, Pf. 521, tel. : 185-4786. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő . és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (940033/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi tenesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 680 Ft, egy évre 1360 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom