Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-07-03 / 27. szám
Evangélikus Elet 1994. július 3. jftS GYERMEKEKNEK Tekintetük a semmibe meredt. Céltalanul, holnaptalanul várták, hogy végre történjen velük valami. Otthonukból elűzték őket, idegen emberek. Mindenüket hátrahagyva, puszta életüket mentették. Menekültek lettek. Otthontalan, gyökerüket vesztett, mindenhol idegen menekültek. Szíven üt a látvány, Istenem! De ne hagyd elfordítanom fejem, s az egészet elfelejtenem! írd, vésd, égesd a szívembe, hogy soha, senkinek ne kelljen előlem menekülnie! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON A Siloám-tava I ? 5 ? _ _- — n ; l _o "-* ' 0 _j| Jeruzsálem —■05 p i Jézus karában ■" Gíhón a' forrás l ! I c Siloám-tava ~~ --------',ii i ...............................................1 A Betesda-tava után ma ismét egy tóval ismerkedünk meg. A városlakók számára nagy gondot jelentett az a kiszolgáltatottság, amit egy ellenséges ostrom idején a víz hiánya okozott. A mintegy hétszáz évvel Jézus születése előtt uralkodó Ezékiás király nagyszabású vállalkozással biztosította Jeruzsálem vízellátását, ami az asszír fenyegetés miatt létfontosságú volt a városnak. A városfaltól keletre található Gíhón forrás vizét,-egy 533 méter hosszú, sziklába vájt alag- úton át, bevezettette a városba. Az így nyert vizet egy mély, sziklába vágott medencébe (ciszternába) gyűjtötték, amely a Siloám-tava nevet kapta. Az alagutat kétfelől kezdték vájni. Sziklafalán máig olvasható az a felirat, amely az építők találkozásának állít emléket. A Siloám-tavának nevét az Újszövetségben János evangélista említi: Egyszer Jézus és tanítványai megláttak egy embert, aki születése óta vak volt. A tanítványok megkérdezték: „Mester, ki vétkezett: ez, vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus válaszolt: „Nem ez vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy láthatóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” Akkor a földre köpött, sarat csinált, és rátette a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és mire visz- szatért, látott. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Hol van megírva?” Az új cím egy új játékot rejt. Egy ismert mondatot kell megtalálnod, melyet Máté evangéliumában olvashatsz. A mellékelt ábrán minden téglalap a keresett mondat egy-egy betűjét jelöli. Hétről hétre megadok egy mássalhangzót, amely a keresett igében szerepel. A játék négy héten keresztül tart majd, ami azt jelenti, hogy én csak négy mássalhangzót fogok közölni. Azt hiszem, ennyiből rá lehet jönni, hogy melyik mondatról van szó. Segítségként elárulom, hogy a hetente közölt mássalhangzókat ABC sorrendben ismertetem. Az első a „d”. (Ebből következtethetsz arra, hogy „b” és „c” betűk nincsenek a keresett mondatban.) Azok, akik hamar rábukkannak a helyes megfejtésre, hétről hétre plusz kérdésekre is válaszolhatnak majd, s így gyarapíthatják pontjaikat. Beküldendő a keresett mondat, és az, hogy hol van megírva! Kérlek Benneteket, hogy megfejtéseiteket a lap dátumát követő keddig adjátok postára! lLJU=so BBa I! j' — 1 CY^ y ^ • • . Otven éve hunyt el Kaj Műnk dán evangélikus lelkész „Az igazságnak a „szó” áll rendelkezésére. A hazugság eszköze a „kard” és a „bilincs”. (Kaj Műnk) Neves drámaíró, publicista, költő volt a dán evangélikus lelkész, akinek három drámáját D. Or dass Lajos fordította le magyar nyelvre. Gyermekkori neve PETERSEN Kaj Harald Leiningen volt. Másféléves korában vesztette el atyját, édesanyját pedig öt és féléves korában. Édesanyja közeli rokona, Műnk Péter vette magához. 18 éves korában örökbe fogadták. Érettségi után Koppenhága teológiai fakultásán folytatta tanulmányait, bár már gimnazista korában az újságírás is vonzotta. 1924-ben szerzett lelkészi képesítést és északnyugat Dánia tengerparti kis falujába hívták meg lelkésznek. Haláláig itt élt Vedersőben feleségével, öt gyermekével. A dán evangélikus egyház papja volt, bár tehetségének tudatában nehéz volt választania a tanári, költői, papi hivatás közölt, így egyszerű, de erős akaratú nevelőanyja tanácsát követte: „Pap leszel-e, vagy sem, azt majd annak idején magadnak kel! eldöntened! Mindenekelőtt azonban tanulj, tedd le a vizsgáidat!’’ Pap lett és az maradt holtáig, bár közben a költészet terén s mint drámaíró is sikert sikerre aratott. Nevét nemcsak Dániában, hanem a skandináv világ egész területén megismerték. A 600 lakosú kis tengerparti falu lelkésze szeretett utazni, élményeit megírta újságokban. Később egyes drámáinak is alapja lett az utak tapasztalata. Eleinte csak a közelebbi országokba, Németországba, Franciaországba utazott. Amikor CANT c. darabjával ismert és ünnepelt íróvá vált, jelentős napilap kérte fel munkatársának. Ekkor anyagi függetlensége nagyobb utazásokra adott lehetőséget. Feleségével együtt Németországba, Franciaországba, Olaszországba, Egyiptomba és a Szentföldre utazott. Újságcikkeiben a színházi élettel foglalkozott, de később, utazásai révén érdekelte a világ fejlődésének iránya: cikkeiben mind gyakrabban vetődnek fel ezek a kérdések. És mind tisztábban látta kirajzolódni a második világháború ijesztő képét. írásaiban kezdte elővigyázatosságra inteni hazáját, különösen a déli szomszéddal szemben Drámai költészetében is ezt fejezi ki, sürgeti Észak < f c egységét, „politikai” célként, követeli hazája felfegyverzését. Ezzel a ténykedésével már nem aratott osztatlan sikert, támadták mint drámaírót, de főképpen mint újságírót, támadás érte Németország felől is. Támadni sokféleképpen lehet,-de ez nem félemlítette meg, hazája megmentéséért küzdött. Ezért halt vértanú halált 1944. január 4-én a Gestapo emberei elvitték. Másnap tarkón lőve az út mentén akadt rá egy vándor és vitte a szomorú hírt a papiakba. Negyvenhat éves volt a kis falu szeretett papja, prédikátora, országa neves drámaírója (25 dráma, önéletrajz, prédikációkötetek, verskötet), publicistája és hazájának hű fia. Gondolatai túlélték. Néhányat érdemes idézni: * * * Jobb tévedni azzal, hogy szólunk, mint azzal, ha hallgatunk. * * * Tisztességgel szenvedni jobb, mint önmagunknak áruba bocsátásával bármely előnyt szerezni. * * * Egy ember sohasem ér magasabbra, mint akkor - ha térdel. * * * Az egyház*szimbólumai közé tartoznak: a galamb, a sas, a bárány, az oroszlán, a hal - de sohasem a - KA MÉ- LEON. • * » A hit nem élhet ellenállás nélkül. * * * Lehet, hogy az életben nagyobb nyereség az, ha számadásra kerül a sor, hogy az ember 13 egyszerű parasztnak válik áldásává, mintha egy világ babérral koszorúzza költőjévé. * # * Kaj Műnk mindkettőt megismerte, a kis falu papja volt s hazája neves írója. Vendersö falucska dán parasztjai szerették papjukat megérkezésétől kezdve, amikor még nem sejtették, hogy fiatalon az ország első emberévé válik! Később is őszinte szeretettel ragaszkodtak hozzá - de akkor már büszkék is voltak rá. Schelken Pálma fiatalok nak Vigyázz! - Pihenj! „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, lépj ki, mint egy rossz cipőből; ringasd el magad... Ha a gondok elharapják már a torkodat, pihentesd a sebeket, ringasd el magad!" Időnként meg kell állni, hogy legyen erőnk a továbbhaladásra. Időnként szünetet kell tartanunk, nemcsak egy sóhajtásnyit, egy lélegzetvételnyit, néhány percig tartó feszült üresjáratot. Ez nem elég ahhoz, hogy legyűrjük fáradtságunkat, kipihenjük kimerültségünket. Időnként ki kell lépnünk a rossz cipőnkből, ami szorít, amiben már képtelenek vagyunk lépkedni a mindennapok egykedvűségében. Sokan, sokszor énekeljük ezt a dalt az LGT-vel. Amikor békességre lenne szükségünk, amikor arra vágyunk, hogy kiszakadhassunk a város tülekedő forgatagából, a teljesítmény-orientált, túlhajszolt, lármás világból. Ringasd el magad... Időnként. De amikor nincs rá idő? Mindenki szalad az idő után, hogy behozza az elveszett időt, vagy hogy éppen időt nyerjen, pedig mindannyiunknak adatott - épp elég. Hiszen megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. A pihenésnek is. Mert nem örökmozgó az ember - aki annak képzeli magát, az fakir vagy elmebeteg. És aki sohasem képes a pihenésre, az előbb-utóbb kibírhatatlanná, ki- állhatatlanná válik. Jézus nagyon jól ismerte a fáradt, munkában, mindennapi taposómalomban kimerült embert. Hiszen hányszor volt Ő is végsőkig kimerült: a negyvennapos böjtölés idején, amikor felkészült halálosan nehéz küldetésére; a poros országutatjárva a tanítványaival; és amikor fáradtan leült a kút kávájára a déli hőség idején. Talán akkor is, amikor a viharos tengeren hánykolódó hajó mélyén elaludt... Mégis arra bíztat, hogy menjünk hozzá mindannyian, akik fáradtak, erőtlenek vagyunk. Akiknek nincs időnk élni sem igazán, és fáj a fejünk, és a fáradtságtól lecsukódik a szemünk világos nappal. Hív magához, hív pihenni, megnyugodni, csendben lenni, erőt meríteni. Mert ő tudja: a pihenés a megkopott szív újjászületése. A szokásaiba, hétköznapjaiba halt ember feltámadása, és meg kell állnunk időnként, hogy tovább tudjunk menni, újra indulni új feladatok felé. Hányán és hányán vártuk már hosszú hónapok óta ezt a nyarat, a vakációt, a kikapcsolódást, a szabadságot, a lélegzetvételnél kicsivel hosszabb szünetet! Terveztünk, számolgattuk a heteket, napokat, elképzeltük az idegen, vagy talán jól ismert tájat, ahová indulni készülünk, magunk előtt láttuk a tavalyi táborokból már jól ismert arcokat, akikkel majd találkozni fogunk újra, felidéztük magunkban az emlékeket, a sok vidámságot, a felszabadult örömöt. Már szinte éreztük, hogy csak karnyújtásnyira van tőlünk a Balaton, szívünkben már szabadság volt, nagy várakozás. Hiszen úgy elhasználódtunk egy év alatt! Szinte elveszítjük évközben azt, akik vagyunk, örökösen tennünk kell „valami nagyon fontosat”... Most megállhatunk - hogy aztán majd tovább indulhassunk. Valaki egyszer ezt így fejezte ki: „Ahogy a zenében szükséges a szünet, úgy kell nekünk a zajos, lármás, feladatokkal zsúfolt világban a kikapcsolódás, a csönd, az újdonság varázsa. Az ember egy életen át nem maradhat szürke egyenruhába öltözött portása a rendnek. A vigyázzállást az becsüli meg, aki a „pihenj”-t is ismeri.” Ä vakáció, a pihenés nem kiváltság vagy luxus: arra való, hogy visszakapjuk magunkat. Alkalom arra, hogy felemelkedjünk a hétköznapok rohanó tempójából a szabadság felé, ahol van időnk egymásra, magunkra, ahol megtanulunk újra örülni, játszani, ahol megtanulunk töltekezni - Felülről. Mert ez az igazi pihenés. Oda menni - talán menekülni - ahol, Akinél megnyugvás vár, Akinek mindig van ideje rám - ránk, Aki megújít és felnyitja szemünket, hogy meglássuk az apró örömöket, csodákat, szeretetének megannyi jelét. S akkor talán mi is pihentetni tudnánk - nyugalmat sugározni, békességet mások felé. És útikalauznak szegődni hajszolt emberek mellé, hogy eljussanak a Pihenés Forrásához, hogy felfrissüljenek, új erőre kaphassanak. Testileg, lelkileg újak, játékosak, örömre nyitottak, terveket szőni, kirándulni, úszni, napozni, sétálni, focizni, szép tájakat látni bátrak, csöndben figyelők lehessenek, akik tudják, hogy kikapcsolódni időnként azért fontos, hogy aztán igazán be tudjunk kapcsolódni. Oda, ahol a helyünk van, ahol emberek várnak ránk, és új meg új feladatok. Vgy PAUL ROTH: Töltsük együtt a szabadságot Istenem, legalább egyszer egy évben szeretném bezárni magam mögött a lakást, hogy elutazzam; szeretnék akkor kelni, amikor tetszik, heverészni a napon, lubickolni a vízben, homokot szórni az ujjaim között. Legalább egyszer ott kell hagynom a várost, hogy kiszellőztessem magam, hogy időm legyen. Jöjj el velem, ha szabadságra megyek, a tengerre vagy a hegyekbe. Légy velem, bárhová is visz utam. Nemcsak az egyhangúságtól akarok szabadulni, szeretném a hangodat is tisztábban hallani a csöndben, a nyugalomban. Istenem, szeretnék egyszer megint igazán apa lenni, feleségemmel kószálni a szabadban, játszani a gyermekeimmel. Szeretnék elolvasni egy könyvet, ami nem kötelező. Akkor talán azt is jobban megértem, mennyire szeretsz. Akkor talán jobban tudok majd imádkozni is. Akkor majd megtudom, hogy mindig van időd ránk, mindig közel vagy, hogy nem csupán a napra vágyom, meg a szélre, de mindenekelőtt a Te szereteted napjára és leheletére. HELTAI JÁNOS: Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok (Balassi Kiadó, Budapest, 1994.) A hazai evangélikusság szempontjából is fontos munka látott napvilágot, kora tavasszal a Humanizmus és Reformáció sorozatban, Heltai János tollából. Jelentős a munka tudományos értelemben is, mert alapos a forrásfeldolgozás, és a téma korábbi lényeges munkáinak az ismerete és azok bemutatása is példaértékű. A könyv három, lényegében önálló fejezetből áll. A fejezetcímek a következők: Egy értelmiségi csoport a XVII. sz. elején, Az irénikus mozgalom gyökerei és David Pareus magyarországi hatása, Alvinczi Péter pályája és politikai eszméi. Érdemes lenne a három fejezetei külön-külön is bemutatni, de a hely és műfaj erre nem ad lehetőséget. Pedig az első lényeges protestáns egységmozgalomról, annak teológiai, egyháztörténeti, politikai okairól és céljairól olvashatunk alaposan kidolgozott gondolatsorokat. Megérthetjük az irénikus mozgalom korabeli kudarcait is, de mindezt németországi környezetben. Ami azonban még lényegesebb, a hazai protestantizmus történetének mindmáig ható fontos korszakának történéseit, a protestáns egység és különbözőség törekvéseknek színét és fonákját mutatja be a szerző társadalmi környezetében tárgyalva tanulmányának a tárgyát. A szerző az első fejezetben megkülönbözteti a magyar- országi XVI-XVII. századi értelmiség három markáns csoportját. Időben a legkorábban külföldre utazó diákok arisztokrata családok sarjai, közülük sokan magas műveltséget szereztek és kifejezetten alkotó értelmiségi tevékenységet fejtettek ki, elég ha csak Zrínyire, Balassira utalok, de említhetném Forgách Ferenc és Istvánffy Miklós jeles történészeket is. A világi értelmiségiek másik jelentős csoportját a királyi,fejedelmi, illetve vármegyei hivatalok, valamint a nagy- birtokosok gazdasági, diplomáciai, ügyvédi (jogi) feladatokkal megbízott familiárisai alkotják. Példaként említsük meg Bocskai környezetéből Rimái Jánost, Péchi Simont, Káthay Mihályt. Ez a két írástudó réteg, noha sok esetben kifejezetten értelmiségi munkát végzett, par excellence nem tekinthető értelmiséginek. Valami hiányzott e csoportból, az értelmiség egy meghatározó tartalmi jegye. A harmadik és létszámban mindenképpen a legjelentősebb értelmiségi csoport a klerikusok, a papi értelmiségiek csoportja. Ezen a csoporton belül a szerző csupán egy jól körülhatárolható református értelmiségi réteggelfoglalkozik, a heidelbergiperegrinációval. Erdély és Magyarország számára egyaránt kitüntetett jelentőségű a heidelbergi pe- regrináció időszaka. A Bethlen Gábor fejedelemsége alatt és közvetlenül az utána következő évtizedekben éppen a tudatosan szervezett egyetemjárás minden korábbit, de még a későbbi egyetemjárók számát is meghaladta. Az 1595 és 1620 közötti nagy heidelbergi peregrinációban 175 diákról tudunk. A peregrinusok két jelentős csoportja papi, illetve városi, mezővárosi polgár vagy kézműves származék volt. Ennek a peregrinációnak volt a legkiemelkedőbb alakja az ugyancsak papi származású Alvinczi Péter. A későbbi kassai református prédikátor, Pázmány Péter méltó protestáns ellenfele a hitviták során, és a hazai protestáns egységmozgalom egyik első vezéralakja. Külföldi tanulmányait Wittenbergben kezdte 1598-ban, és csupán 1600-ban iratkozott be a heidelbergi egyetemre. 1605-ben került Alvinczi Bocskai fejedelmi udvarába, és a fejedelem udvari lelkésze lett. A Bocskai udvarában eltöltött időszak során két jelentős politikai irat elkészítésében volt meghatározó szerepe, az Apológia, illetve a fejedelmi testamentum megírásában. Az Apológia lényegében Bocskait igyekszik felmenteni az arianizmus vádja alól. A fejedelmi politikai végrendelet a XVI. század első felétől vált Németországban szükségessé, ugyanis a fejedelmek tevékenysége ekkortájt kezdett kiterjedni az állam mind több területére. Az utódot kívánták bevezetni az uralkodás és kormányzás tudományába. Csupán egy gondolatot emelnék ki, ami feltehetően Bocskai és Alvinczi közös szívügye volt: a nemzeti egység gondolata. Alvinczi egész életében azon munkálkodott, hogy a protestánsok által vezetett nemzeti egység érdekeit fogalmazza meg európai gondolati összefüggésekben, vagyis tipikusan értelmiségi szerepvállalás e tevékenysége. Érdekes és tanulságos lenne még most is, közel 400 év elteltével végigkísérni Alvinczi Péter életútját, meg a hazai irénikus mozgalom alakulását, de itt és most erre nincs hely. A Tisztelt Olvasó szíves figyelmébe ajánlom a kötetet. Bárdossy György
