Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-01-30 / 5. szám

Kétszáz éves Bakonyszombathely temploma Hálaadó ünnepi istentiszteletre gyülekeztünk november 14-én Bakony- szombathelyen. Rendkívüli időjárás, behavazott táj fogadta a vendégeket. A kétszáz éves templom nem sokszor látott hasonló novembert. Az ünnepre készülődés mégsem volt hiábavaló, hiszen népes gyülekezet adott hálát Istennek azért a helyért, ahol Isten élő szava, igéje szól két évszázada. Bakonyszombathelyen valószí­nűleg már a török hódítás előtt éltek evangélikusok, hiszen Török Bálint birtoka volt a vidék, ő pedig a reformációt erősen pártolta. 1792 novemberében a tűzvészben sok régi irat megsemmisült. A meglévő legrégibb anyakönyv' első oldalán olvasható feljegyzés­ből tudjuk, hogy 1654-ben már volt lelkész, tehát gyülekezetnek is lennie kellett. A mai templom a régi, sárból 1 készült templom helyén épült. A falak építése 1792 húsvétja után kezdődött, és még ugyanabban az évben december 5-én be is fejező­dött. A belső munkákkal 1793-ban készütek el. A hálaadó istentiszteleten Sze- bik Imre püspök hirdette Isten igé­jét Un.4,7-21 alapján. Fölhívta a figyelmet arra, hogy a templom belső ajtaja fölötti fölirat: „Szeret­teim, szeressétek egymást!” arra a szeretetre utal, amely nem emberi forrásból táplálkozik. Istentől kapjuk, akit nem kell igazolni, 0 magát igazolja. Az ő létének és szeretetének legnagyobb igazolása a kereszt. Nem tőlünk vezet út az Atyához, hanem tőle vezet út hoz­zánk, emberekhez a Fiún keresz­tül. Az értünk mindent föláldozó isteni szeretet a forrása a mi szere- tetünknek. És ez a szeretet valóban kiűzi a félelmet. A gyülekezet az ünnepre készül­ve, külső - egyházi és nem egyházi - segítséggel, valamint minden re­ményt meghaladó adakozással föl- újíttatta az orgonát. A megújult orgona szolgálatára Isten áldását kérte a püspök. Az orgonát Korb Tamás, a hangszert fölújító Korb Imre móri orgonaépítő fia mutatta be. Az ének és zene hangjaival raj­ta kivül többen hirdették az igét: Varga Györgyné, Stokker Erzsé­bet, Füke Veronika. A gyülekezet alkalmi énekkara is énekelt. Két verset is hallottunk, Bocska Anikó és Bikali István előadásában. Az istentisztelet után közgyűlést tartottunk, amelyen Szebik Imre püspök után Lábossá Lajos esperes köszöntésében - többek között - örömének adott kifejezést, amiért néhány hét óta újra van lakója a lelkészlakásnak Kovács Lászó se­gédlelkész személyében. Varga György esperes, aki több mint há­rom évtizeden át volt a gyülekezet pásztora - meleg szavakkal szólt, emlékeztetve a gyülekezetei az ed­dig átélt csodákra, de az előttünk álló krisztusi keskeny útra is mu­tatva. A református testvéregyház köszöntését pedig Bátky Miklós rédei esperes-lelkész tolmácsolta. A helyi önkormányzat képviselői arra biztattak, hogy a gyülekezet az eddigiekhez hasonlóan vegyen részt a falu anyagi és lelki épülésé­ben. Az ünnepi ebédet oldott han­gulatú beszélgetés mellett fogyasz­tottuk el. Biztos vagyok benne, hogy gyü­lekezetünk ünnepe nemcsak az időjárás miatt marad emlékezetes. Köszönet mindazoknak, akik sok erőt és időt szántak az előkészüle­tekre, mert szívügyük a gyülekezet élete! De elsősorban köszönet Is­tennek, hogy gyakran csetlő-botló népének mégis adott lelki otthont, adott templomot, és adja ma is élő igéjét! Kovács László Északi rokonoknál (E beszámoló cikk 1993. szeptembere óta „bolyongott" a postán. Most kaptuk meg, és a testvéri szeretet diktálja a megjelentetését. - Szerkesztő.) Rendhagyó karácsonyi ünnepély Rendhagyó karácsonyi ünnepély volt december I3-án a Rózsák terén. A volt Protestáns Árvaház épületét, melyet az ötvenes években elvettek az egyháztól, most az egyház mint leánykollégiumot működteti. Jelen­leg a Pesti Barnabás Szakközép és Szakiskola tanulói osztják meg az épületet a Fasori és Deák téri Evan­gélikus Gimnázium diákjaival. A karácsonyi ünnepélyre öröm­mel és lelkesen készültek tanulóink. Műsorukban versek, novellák, jele­netek szerepeltek, melyeket kará­csonyi gyülekezeti énekeinkkel tet­tek még hangulatosabbá. Dr. Harmati Béla püspök Ézsai­ás 40,3 verse alapján hirdette Isten igéjét. Beszédének vezérgondolata volt, hogy az útépítés kettős: Isten építi Jézuson keresztül az utat az ember felé, az embernek építem kell ezt az utat embertársa felé. Ennek volt szép példája, hogy az evangélikus diákok és tanáraik együtt ünnepeltek az állami kollé­gium diákjaival és tanáraikkal. T-a KÜLMISSZIÓ Szemüvegek Afrikába Több mint egy éve már, hogy az Evangélikus Küímissziói Egyesület, viselője számára valamilyen okból haszontalanná vált, de még ép szem­üvegek gyűjtését hirdette meg. Volt, aki különösnek találta az ötletet, mondván: „Talán annyit olvasnak ott azok az iskolázatlan emberek, hogy elromlott tőle a szemük?!” Afrikában rendszerint nem a sok olvasástól gyengül meg a látás. Súlyos, fertőző szembetegségek, melyeket a legyek szennyes lábu­kon hurcolnak egyik gyermekről a másikra, teszik tönkre a szemet. Abban a szerencsés esetben, ami­kor a betegség vége nem vakság, egy szemüveg sokat segíthet. Csak az ára ne lenne olyan elérhetetlen! Erre a szükségre válaszolva gyűjtöttek össze a misszióért fele­lősséget érző testvérek több száz szemüveget, amit sikerült eljuttat­nunk a Zimbabwei Evangélikus Augusztus 25-30 között a Ro­mániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutherá­nus Egyházból Mózes Árpád ko­lozsvári püspökkel, Raduch Zsolt brassói esperessel, Antal László tatrangi lelkésszel, Kovács László- Attila teológiai tanárral, Kovácsné Kelemen Erzsébet püspöki titkár­nővel együtt, részt vehettem az észtországi Otepääben megrende­zett Finn-Magyar-Észt Teológiai Konferencián. Utazás előtt nem szoktam külö­nösképpen izgulni, de azért mindig biztatni szoktam magam, hogy jó az Isten, megsegít. Ezzel a gondo­lattal hessentettem el bizonytalan­ságomat is, amikor emlékeimből valami érdemlegeset próbáltam előszedni a finn-magyar-észt ro­konságról. Még dr. Hafenscher Károly ismertetésének elolvasása után sem éreztem magam sokkal okosabbnak. No, gondoltam ma­gamban, majd a helyszínen min­den tisztázódik rokonságunkról. Első helyszíni tapasztalatom megdöbbentett. Helsinkiben a ha­jóval történő Tallinba való utazás­ra várva, egy finn és egy észt hölgy magyarul társalgón egymással, nem értvén egymás nyelvét. Máso­dik döbbenetem az elsőből követ­Követelek tőled, mert tisztellek Egyház Egészségügyi Bizottságá­hoz. A szemüvegeket a missziós kórházaknak, klinikáknak fogják eljuttatni, áhol áztán szakemberek segítségével választhatják ki a ne­kik illőt a rászorulók. Az Egészségügyi Bizottság kö­szönő levele a napokban érkezett meg. Ezt szeretnénk tolmácsolni mindazoknak, akik valamilyen formában részesei voltak ennek az akciónak, amit reméljük, több is fog követni. Dr. Bálintné Kis Beáta * Itt ismételjük meg a Magyar Evangé­likus Küímissziói Egyesület felhívását, mely alapján előreláthatólag lehetőség nyílik arra. hogy KÉPZETT ORVO­SOK ÉS ÁPOLÓNŐK ZIMBABWÉ­BEN missziós állomásokon teljesítsenek szakmai szolgálatot. Az érdeklődőknek készségesen ad részletesebb felvilágosítást az egyesület vezetősége. A Békéscsabai Evangélikus Gim­názium nyílt napot tartott. Az érdek­lődők részletes tájékoztatást kaptak a képzésről, az iskola terveiről. Az már több fórumon elhangzott, hogy a diákok evangélikus, katolikus, re­formátus hitoktatásban részesülnek hitük szerint, az egyéb vallásúak pe­dig hitük megtartása mellett szaba­don választhatnak, melyik csoport­hoz csatlakozzanak. A szülőket, akik gyermekeiket eb­be az iskolába szándékoznak íratni, mint több ismerősöm jelezte, az is érdekli, milyen vallású, felkészültsé­gű tanárok tanítanak itt. Milyen a hangulat a tanári szobában annyi érzelmet felkorbácsoló vihar után? Természetesnek tartom az érdeklő­dést, az esetleges óvatosságot, hiszen minden tényező, még a hangulati té­nyezők is, befolyásolhatja gyerme­keik sorsát, leendő életpályáját. Be kell vallanom, magam is na­gyon vívódtam, amíg eldöntöttem, hogy megszokott, biztonságot jelen­tő, jó tanári állásomat felcserélem egy számomra is ismeretlenre. Szám­talan kérdés fogalmazódott meg bennem. Az iskola épületében 45 éve működő Rózsa Ferenc Gimnázium diákja voltam. Három gyermekem is itt érettségizett. Felesleges volna hangsúlyoznom, mit kaptam ettől az iskolától. Természetesen mindent, amit egy jó iskola .adhat.---------- „„ H És. ezután ?.Egy .épületben., két tantestület. Az egyikben tanáraim, gyermekeim tanárai, a másikban én. Esetleg szembe kell majd fordulnom velük egy kényszerű együttélés miatt?- Bár féljem és három gyermekem evangélikus, meg tudok-e felelni hí­vő római katolikusként egy nagyobb evangélikus közösségben is?- Tudok-e majd válaszolni a diá­kok kérdéseire, hiszen az ateizmust hirdető korban nevelkedtem, ilyen szellemben végeztem tanulmányai­mat. Ezek a diákok pedig majd sok mindenre tőlem várják a választ. Három hónap elteltével úgy ér­zem, aggódásom felesleges volt. Akit személyes ügyem érdekel, és esetleges döntését megkönnyíti, az­zal azt szívesen megosztom.- Igen, lehet egy épületben a lehe­tő legjobb viszonyban két eltérő szemléletű testület is, hiszen minden pedagógus legfőbb vágya, hogy va­lódi munkájára koncentrálhasson. És ebben az épületben ez így van. Mi valamennyien azt kívánjuk, hogy az önkormányzati gimnázium ügyét az illetékesek minél hamarabb, a szá­mukra legkedvezőbb módon oldják meg.- És milyen érzés itt tanítani? Na­gyon jó. Égy jó képességű osztály osztályfőnökeként, hogy is mond­hatnék mást? A szaktárgyamat, a matematikát pedig nem lehet sem katolikus, sem evangélikus módon tanítani, csak jól, vagy rosszul. Ugyanazt teszem, amit az elmúlt sok-sok esztendőben. A keresztény erkölcs talaján állva, a követelek tő­led, mert tisztellek elv alapján igyek­szem tanítani diákjaimat.- Az esetleges, számomra is gon­dot jelentő helyzeteken pedig az őszinteség átsegít. Ebben az iskolában a régi évköny­vek tanúsága szerint az államosítás előtt sem csak evangélikus vallású tanárok tanítottak. Az iskola már akkor is nyitott volt. Természetes, hogy most is az. Úgy érzem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, ame­lyekből még akad jó néhány, egy to­leráns, diákságunk és egymás lelki rezdüléseire fogékony, a szakmai szempontokat mindig szem előtt tar^ tó tantestület van kialakulóban. Remélem, hogy ehhez az objektív és szubjektív feltételek adottak lesz­nek a jövőben is. Dr. Vécsei Lászlóné KÜLFÖLDI HÍREK A Stuttgartban székelő Német Bib- liatársulatnak az ökumenikus Sajtó- szolgálat 176. számában közzétett rö­vid jelentése szerint Oroszországban havonta (!) 100 000 Bibliát nyomtat­nak. Ugyanez a cikk számol be arról, hogy a Bibliatársulatok Világszövet­sége 1988 és 1992 között 53 millió márka értékben 13,3 millió Szentírást és bibliai könyvet szállított a Varsói Szerződés országaiba. (ÖTK) kezett. A Szebik Imre püspök vezet­te magyarországi küldöttség egyet­len tagján sem vettem észre, hogy a magyar nyelvnek közvetítő nyelv­ként való használatát furcsállották volna. Nem lévén nyelvész, a tényt úgy fogadtam el, amilyen volt. Második tapasztalatom már is­merős volt: ugyanaz a huzavona, mint a hazai határátkelő helyeken. Végre valami közöset is láthat­tam!! Otepääben sorozatban jelent­keztek számomra a közös voná­sok. Augusztus 25-én este úrvacsorái istentisztelet volt a helybéli temp­lomban. Ismerősek voltak az éne­kek dallamai. Ismerősnek tűntek a liturgia egyes részeinek a dallamai, és sajnos, legalább annyi üres hely volt a templomban, mint itthon. A résztvevők többsége is nő volt, mint itthon. Az előadások, ismertetések kap­csán egyre több közös vonást vél­tem felfedezni egyházunk és az Észt Evangélikus Egyház között. Ezek közül számomra egyik leg­fontosabb az volt, hogy az észt nép és erdélyi népünk történelme egy­házaink története nélkül nem csak csonkának tűnhet, hanem már- már érthetetlennek is. Nem szabad a kettőt különválasztva tanulmá­nyozni. Egy másik vonás, amit közös­nek, rokoninak éreztem, az volt, hogy mindkét egyház tudatosan, vagy akaratlanul nagyon sokat tett az anyanyelv megőrzéséért. Amit nyelvészeink és iskoláink nem te­hettek meg az adott körülmények között, azt megtették az egyházak. Talán a legjobb eszközöket hasz­nálták ebben a munkában: egyhá­zi ének, imádság, hitoktatás anya­nyelven. Úgy éreztem - bárcsak tévednék - hogy az Észt Evangélikus Egy­ház életében is érvényesül az, ami a mi egyházunk esetében elég nagy jelentőségű: nem csak kenyérrel él az ember, de AZZAL is. Anya­giakban mindkét egyház nagy szükséget lát. Gondolom, sokan vannak, akik nem ilyennek képzelnek el teoló­giai konferenciáról szóló beszámo- '..iót. Lehet, igazuk van, de úgy ér­zem, hogy az elvi, elméleti dolgok mellett ezek az apróságok is hozzá­tartoznak egy, a rokonság jegyé­ben lezajló találkozó leírásához. Egymás kölcsönös megismerge- tése nagyon sok jót tehet azoknak a problémáknak a megoldásában, amelyek mindnyájunk - finnek, magyarok, észtek, erdélyiek - egy­házi életében jelentkeznek. A kü­lönbözőségek a politikai, gazdasá­gi és földrajzi adottságokból kö­vetkeznek. Ezek nem is fontosak, mert egyszerűen nem jelenthetnek és nem is jelentenek ellentétet, sőt talán még inkább erősítik evangé­likus öntudatunkat. Daragus Endre Hosszúfalu-Alszeg Házasság? - Nem reménytelen ügy! Válogatás Tűrmezei Erzsébet verseiből és részletek Madocsai Miklós esketési beszédeiből V égre egy könyv, amely reménységgel szól a házas­ságról. Amit ma statisztikusok, szociológusok és pszichológusok írhatnak róla, inkább hervasztja mint erősíti reménységünket. Ez a könyv bátorít már címé­vel is: „Szeressétek egymást!" A bátorító szó úgy szól oltár előtt álló fiatal párok­hoz, hogy mindnyájunkat megszólít. Egy sok tapaszta­lattal rendelkező lelkipásztornak - Madocsai Miklós­nak - ajkáról közvetlen, kedves, mégis nagyon hatá­rozott hangon, jól érthető, gondosan fogalmazott mondatokban szól a biztatás: Szeressétek egymást! Évek során elhangzott esketési beszédekből emel ki részleteket. Túrmezei Erzsébet közbeiktatott versei és versfordításai felékesítik ezt a biztatást, s egyengetik az elfogadásához vezető utat. Ritkán cseng össze lel­kész és költő szava ilyen szépen, egymást kiegészítőn. Még kéziratban olvastam a könyvecske minden sorát, s őszintén mondhatom: gyönyörűséggel. Úgy gondolom, üdítöleg hat majd olvasásuk másokra is. Nemcsak fiatalokra, hanem öreg házasokra, sőt a házasélet hajótöröttéire is. Azért üdítő ennek a könyvecskének olvasása, mert nem akar minden áron meggyőzni. Még azt se bizony­gatja, hogy „a házasság nem reménytelen ügy”. Egy­szerűen hitre, bizalomra akar segíteni. Bátor hitre. Merjem úgy látni magamat, menyasszonyomat vagy feleségemet és magát a házaséletet, ahogyan Isten látja. Isten pedig nem a fagyos világűrből, hanem szeretetének erőteréből, országából, a mennyből te­kint ránk. Nem a detektív gyanakvó szemével fordul felénk. Úgy hajol hozzánk jó édesapaként, hogy egy­ben testvérünkké lesz a Jézus Krisztusban. Felkarol, mert nagyon rászorulunk, nagyon elesettek vagyunk, nélküle mindent könnyen elrontunk - a házasságot is. Ez a bátorító, reménységerősítő könyvecske figyel­meztet: „Isten az evangélium által egy új eget vont a hívők fölé. A kegyelem ege ez. Sokkal gyönyörűsége­sebb mint a látható égbolt.” Ez a Luther-idézet kész­tette Túrmezei Erzsébetet „Kegyelem ege alatt" című versének megírására. Mi derül ki, mi történik a kegye­lem ege alatt? Néhány kiszakított verssor válaszoljon: - „az életnek annyi szépsége van” - „könnyűvé válik a nehéz” - „szolgálhatunk egymásnak szeretetben” - „Jézus jár velünk” - „az ő nyomában hazaérkezünk”. Tehát értelmet kap minden. Ahol nincs remény, ott semminek sincs értelme. Még hozzá tehetjük: a kegye­lem ege alatt válik a hit bátor hitté. Erre a bátorságra Madocsai Miklós is példát mutat. Bátran mutat rá az esküvő ünnepi pillanatának szép­ségére, az „igen” kimondásának nagyszerűségére. Egyik esketési beszédét így kezdi: „Most megköszön­jük nektek, hogy együtt örülhetünk veletek.” Vagy: „Most egymásnak ajándékoz titeket az Isten. Egy­másban a legnagyobb ajándékot kapjátok.” Bátran azonosul a jókívánságot mondó hozzátartozók és ba­rátok seregével: „Otthon már gyakran csönget a pos­tás sürgönyök meleg gratulációival. A jókívánságok­nak ebbe a sorába szeretnék most én is bekapcso­lódni.” Bátran mutat rá azonban az eget eltakaró felhőkre és a délibábok illúziójára is. „Korunkban sok minden bizonytalanná vált. Nemcsak a régi szokások alatt ingott meg a talaj... Ami új, az is változó... Sokszor kell látnunk lélekrengések tragikumát... Nem csoda, hogy ebben az egyetemes bizonytalanságban utat veszt az ember...” „Sose szégyelljük bevallani, hogy az igaz élethez kevés a humánum... Akarjatok többet: a divinumot, az istenit...” „A jókívánságok sokszor álmodozásnak bizonyulnak. Úgy foszlanak semmivé mint a gyermekek mesevilága...” „Esküvők ünnepi hangulatában könnyen téved az ember naiv szenti- mentalizmusba s mond konvencionális szavakat. Ezért jó, hogy most Isten szavára figyelünk.” Bátran beszél Jézus keresztjéről és éppen ezért a bűn hatalmáról is. „Ennek a napnak a boldogságában nem ünneprontás a kereszt drámáját idézni. Értetek van a kereszt, mert a bűn, a tiétek vagy a másoké, tönkre akarja tenni a boldogságtokat...” A hit bátorságával mondja: „A bűn félelmetes valóság életünkben. Erő­sebb minden jószándékunknál és akaratunknál. Csak Jézus szeretete győzhet felette.” Komoly és éppen ezért bátorító, tömören és míve­sen fogalmazott mondatok özönét idézhetném az es­ketési beszédekből. Most még két gyakran szereplő szóra irányítom a figyelmet. Gyakran találkozunk a beszédekben ezzel a kis szóval: „több". A reménység fogalmát elvétve hasz­nálja, annál gyakrabban ezt a jelentéktelennek tűnő szócskát. Miért? Általa irányítja figyelmünket a „ke­gyelem egére”. Alatta élünk. Oltalmában nem re­ménytelenül harcoljuk meg a hit szép harcát a házas­életben is. Ezért szól így az oltár előtt állókhoz: „Töb­bet kell most mondani ünnepi szép szavaknál. Ez a több pedig, hogy szeret titeket az Isten.” „Ti már régen kimondtátok a boldogító igent... Esküvői igé­tek azonban többet is mond ennél, hisz Jézus imádsá­ga ez: Igen Atyám! ...Boldogító igen volt ez Jézus ajkán, embert boldogító igen, mert ebben az igenben van megváltásunk.” Ennek a „több”-nek gyakori használata egészen Lutherig vezethető vissza. Egyik éneke így kezdődik: „Mélységes mélyből kiáltunk” - de így végződik: „Akármily sok a mi bűnünk, Még több az Űr kegyelme.” A másik szó az „öröm". „Mindenkor örüljetek, ez nemcsak az én jókívánságom, hanem Isten igéje is! Vagyis Isten maga biztat örömre. Keresztyének sok­szor megfeledkezünk erről, pedig az evangélium szó is örömöt jelent...” Egyik beszédét a kánai menyegző­ről szóló történet alapján így kezdte: „Jézus nemcsak ott járt segítő szeretetével, ahol könnyeket kell töröl­ni. .. jelen van az élet napfényes oldalán is, ott, ahol öröm és boldogság tölti el a szíveket.” „Szeretete mellettetek van, hogy boldogságtokat megőrizze és majd teljességre juttassa örök országában. - Petőfi „az óceán kis gyöngyének” nevezi az örömöt. De mennyi szorongással mondja: „Talán mire felhozom, össze is töröm.” Ez igaz. Van azonban egy ennél nagyobb igazság. Van egy olyan öröm, amelyet nem nekünk kell felhoznunk a bánat-óceán mélyéből. Ez az öröm alászállt értünk és minket hoz fel, hogy bele ne vesz- szünk a szomorúságba, a reménytelenségbe. Nagy öröm, de kicsivé lett értünk, hogy a pokolra is alá- szállhasson. Jézus a neve! - Nem véletlenül csatlako­zik éppen ehhez az igehirdetéshez Túrmezei Erzsébet Bonhoeffer nyomán készített verse: „Adjatok hálát nemcsak a boldogságért, azért is, ami rejtély és ne­héz... Hálásak legyetek! Hogy egykor, ha utatok vé­get ért, elmondhassátok boldogan: Igen, hála Isten­nek mindenért.” Madocsai Miklós szerény ember, nem magamuto­gató. A szerénységnek azonban kísértése is van. Jó, hogy most győzött felette és ismét közzé tett az Isten által nála elhelyezett adományokból - valamit. Jó, hogy van olyan lelkészünk, aki irodalmi szinten tudja tolmácsolni az evangéliumot. És jó, hogy van olyan költőnk, aki egyházunk tanítását költészetében hitelesen képviseli. Jó, hogy újabb közös munkájuk most figyelmeztet: Jézust nemcsak gyászunkban, szomorúságunkban tudhatjuk magunk mellett, hanem az élet napfényes oldalán is, s ott olykor még nagyobb szükségünk van rá. Benczúr László * (A füzet „Szeressétek egymást!” címen jelent meg a Fébé kiadásában. Megrendelhető 80.-Ft-os áron: FÉBÉ Bt. Pilis- csaba, József A. u 7. 2081.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom