Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-02-13 / 7. szám
I1IM1IKSHU HAMM Evangélikus Élet 1994. február 13, JAS GYERMEKEKNEK FIATALOKNAK 9» Gondolatban ott jártam megint a tiszta vizű patak partján. Belemártottam a kezem. Hideg volt és jóízű. Láttam az ágakon felduzzadó vizet. Láttam megint a nyulat, ahogy egy ugrással átugrott az egyik partról a másikra. Láttam a madarat a part menti nagy fán. Gondolatban kis ágacskát dobtam a vízbe, hátha elúszik majd. Megint elakadt. Olyan jó, hogy néha visszaemlékezhetünk a szép pillanatokra, érzésekre, ízekre, madarakra, nyulakra és patakokra. Kérlek, Uram, hozd el újra ezeket. Hogy tudjak majd ebből élni, ha már nem lesznek. KISISKOLÁSOK BIBLIÁJA FERI BÁCSI JÁTÉKAI Jézus egy samáriai falunál Gondoltam egy bibliai történetre Jézus és tanítványai az ellenséges Samárián mennek át. Bár itt nem szeretik őket, mégis arra gondolnak, talán bofogadják őket éjszakára. Nem kapnak szállást sehol. A tanítványok nagyon dühösek. Péter és János el akarja pusztítani a falut Jézus erejével. Jézus csodálkozik tanítványain.- Milyen lélek van bennetek? - kérdezi. - Én nem bosszúálllásra, hanem az emberek megmentésére jöttem. Aztán tovább mennek. A kitalálandó történet harmadik szavát úgy kapjátok meg, hogy a két kérdésre adott kétszótagos válaszokból az első válasz második, illetve a másik válasz első szótagját összeillesztitek. A két kérdés: 1. Hogy hívják Jáfet egyik fiát. 2. Hogy hívták azt a helyet, ahol Jézus meggyógyított egy megszállottat. A megfejtéseket, a bekeretezett címre adjátok fel a lap dátuma utáni keddig! ♦ Játékunk állása a második forduló után a következőképpen alakult: Eddig 8 pontot értek el: Kollár Gábor és Tamás (Dunaegyháza); Illés Adél (Egyházasdengeleg) 6 pontos: Bánki Renáta (Inota) 3 pontos: Tóth Kálmán és Katalin (Budapest) Ismét néhány szó a pontozásról. Az a megfejtő kapna 5 pontot, aki már az első szó megfejtésekor rájönne, hogy melyik történetre gondoltam. 4 pontot az kapott, aki két szóból jött rá a megfejtésre. 3 pont annak a jutalma, aki három szóból találja ki, hogy melyik történetről van szó. Ha valaki hibásan kérdez rá a történetre, azért egy-egy pont levonás jár. PRÓBÁLD MEG Mi van a fa alatt? A gyerekrovat készítői stábjának címe: Koczor Tamás, 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. A játékot a következő címre küldjétek: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. A könyvek a barátaink. Nem iga?, hogy mindenkinek ugyanazt adják. Minden ember másképp reagál egy mondatukra is. Van, aki nevetségesnek talál egy helyzetet. Én inkább sírnék akkor... Özönlik ránk a műsorszórás jogán a brutalitás. Minden krimi alapfeltétele legalább egy gyilkosság. Es nem is ütközünk meg rajta! „Nem, hiszen nem ez a célja, hanem a bonyodalom, a konfliktus kibogozása.” Miért vagyunk közönyösek? Miért nem gondolunk bele? „De nem a valóságot játsszák el, hanem csak kitalált sztorikat!” - Nem igaz. Egy nap alatt mennyi mindennel találkozunk!- Verekedő, egymást tépő cigányok az aluljáróban, pár filléren marakodó'hajléktalanok, akik a kocsma felé fordulva káromkodnak.- Egymást taposó emberek a tömött járműveken...- A szomszédasszonyunk haragja, Isten nélkül... mert a kutyánk otthagyta a fa tövében a jelzését.- Az ingázók tülekedése hazafelé. Már félórával a vonat indulása előtt nem találnak helyet...- Az utcán közönyösen siető vagy bámészkodó emberek. Nézzünk körül, hol látszik egy boldog arc? Csak ritkán látni egy-egy örülő fiatal párt, de ők is fogynak. Inkább kérődző, egymás rágógumiját bámuló, közönyös, szuperfelszerelésekben járó, menő fiúkat és lányokat láthatunk. Ha szerencsénk van, nem halljuk, mit beszélnek... Hol lakik a boldogság? Talán meg kellene kérdezni a közönyösen röpcédulákat, hirdetéseket osztogató embereket. Mert emberek! Látjuk az arcukat? Üvölt az aluljáróban a Mainaphóci- pőkacsamagyamarancs. Tudjuk, mi van bennük? Mármint akik megveszik a lapokat. Tudjuk, mit gondolnak a cikkekről? Tudjuk, miért veszik? Ha elmegyünk egy játszótér mellett, mit hallunk? Boldog gyereknevetést? Nem! „Gyere ide, mit csinálsz, tedd le azonnal, hol csavarog az apád már megint, te büdös, ezért szültelek, megmondtam, hogy azonnal tedd le...” Szünet nélkül. Pont nélkül. Lélegzetvétel nélkül. Szeretet nélkül. És az óvoda? A gyermekzsivaj nagy. A gyerekek játszanak. Vagy ölik egymást. Az óvónők beszélgetnek. Mert hát, ugye, fontos, hogy hol lehet olcsón melegítőt, gesztenyepürét, Mikulás-csomagot kapni. Élünk. És nem figyelünk a könyvekre. Pedig a problémákra is felhívják a figyelmet. Persze nem a dajkaregények, a Tiffany, Júlia és társaik. És nem is a Ewingok a döntőek. Élünk. És nem figyelünk az emberekre. Szünet nélkül élünk. Pont nélkül. LÉLEKzetvétel nélkül. Szeretet nélkül. Sz. E. Cseppek a kereszten Kinézett az ablakon. Zuhogott az eső. Pedig azt szerette volna leírni, hogyan jutott el Istenhez. Hogy is történt? Ült a fűben. Keserűen, egyedül a nagy óriás alatt, elgondolkozott, hogy milyen forrón süt, pontosan beosztva, hol itt, hol ott világit. Rendezetten. Belül égetőhamvasz tó tűz. Hidrogénatomok. Perzselő meleg. És a Földön már megszelídülve jelentkezik. Mintha elfáradt volna az úton. Nem megtört, csak jó. Ült. Végignézett magán. Kereste Istent, illetve Valakit, aki felelős az egészért. Akiért felelősek vagyunk. Elment hatalmas táborokba. Sokan voltak. Mind hittek. De ö csak keresett. Nem talált. Elment ember építette óriás templomokba. Sokan voltak. Mind hittek? De ö csak keresett. Nem talált. Elment csöndes kápolnákba. Kevesen voltak. Hittek? De ő csak keresett. Nem talált. Kereste hidegben, nyárban. Utcán. Emberek szavában. Emberek kezében. Szemekben. Állatok melegében. Nem találta. Ült... Viharfellegek gyülekeztek. Ült a fűben. Sírt. Nem találta ISTENT! Kereste. „Miért nincs?! - kérdezte sírva, és átkozódott. Ekkor átkarolta valaki. Valaki, aki mindig mellette volt. De ő nem érezte. Egy fűszálra, a zöld tengerben, felmászott egy hangya. Lélegző, apró teremtmény. Aki nem képes a hitre. Aki nem képes gondolkozni. Vagy mégis? Ült a fűben. A hangya lassan araszolt felfelé. Végül megmászta a számára legnagyobb teljesítményt. Majd csöndesen leporoszkált. És erre ö boldog lett. Rájött, azért ment ő sok helyre, hogy ide visszatérjen. A kertjébe. És nem tudta felfogni az egészet, de nem tudta elmondani, sem leírni. Csak negyvenedik érzékszervvel észlelni. És megérezte őt, aki mindig vele volt. Akiért elment a kis, füves kertjéből. Akit keresett. Visszament és megtalálta. Else kellett volna mennie?!? Most esik az eső. Néz ki az ablakon. Hónapok választották már el attól a naptól. Nézett, nézett. Csurog lefelé az eső, mint egy könnycsepp. Könnycsepp egy kereszten. „Hol van az a nyár? A füves kert? Miért nincs itt a hangya?" - és átkozódott újból. Egy kéz nehezedett a vállára. De nem érezte nehéznek... Megtalálta a kést, és hazatért. Oda, ahol a hangyája volt. Hazament az örök füves kertbe, hogy megnyugodjon. És egy vércsepp csurgóit lefelé a kereszten. Sz. E. Urunk! Köszönjük, hogy érezhetjük áldásodat, jóságos kezed érintését! Igéd életet jelent számunkra, Igazságod a mi támaszunk. Világunk a Te teremtő akaratodból született, életet ajándékoztál számunkra. Te adtad időnket, hogy hitünk Beléd kapaszkodik - ez is a Te műved. A Te akaratod: békesség a Földön, béke az emberek között. Nevedben van reménységünk, semmi másba nem kapaszkodhatunk. A Te országod jelenti számunkra a jövőt, Szentlelked által erőddel ruházol föl. Szenvedésed árulásunkkal okoztuk, hitetlenségünk: a kereszted. Hitünk csekélysége oly sokszor megszomorít, szavaink, tetteink megsebeznek. Látjuk kegyelmed jeleit a világban: ahol emberek testvérként szeretik egymást, ahol hit és szabadság fakad Lelked nyomán, " ahol hálát adnak Neked a mindennapi kenyérért. Urunk, áldásod érezzük, jóságos jelenléted erejét. Mindezt Fiadnak, Jézusnak köszönjük, Testvérünknek, aki megváltott minket. Ő él, közöttünk és bennünk lakik, ahogy megígérte tanítványainak. Ő a remény jele az egész földkerekség számára, a Cél, ahová hazaérkezünk. Urunk, fogadd ezt a vallomást, mint köszönetünk szavát! Küldj erőt szeretni: barátainkat, ellenségeinket! Hadd legyünk követeid ott, ahol nem ismernek Téged, ahol szenvedés és bűn uralkodik. Mert Tied a Hatalom, az Erő és a Kegyelem mindörökké. Ámen. I Aszódon már 1766 óta fennállt az evangélikusok /I iskolája. Az intézmény jó hírnévnek örvendett. Nem véletlen, hogy 1835-ben Petrovics István kiskőrösi mészárosmester is ide íratta be fiát, Sándort. A 12 éves Petrovics Sándor a Neumann- családnál lakott. Szomszédjuk kertjében volt egy körtefa, amit az ifjú egy alkalommal megdézsmált; a tulajdonos, Némedi gazda azonban rajtakapta és alaposan megverte. (Ennek alapján keletkezett később „Szeget szeggel" című verse.) Három évet töltött az ifjú Petrovics Aszódon. Ehhez az időszakhoz fűződik első szerelme. Cancriny Emíliához vonzotta a szép érzés; a lány azonban nem vette őt komolyan. (Később hozzá irta az ifjú költő „A hűtelenhez" című versét.) Aszód lakossága ekkor három nyelven beszélt: magyarul, németül és szlovákul. A kisváros szellemi életének központja az evangélikus iskola volt. Petrovics Sándor a „scola latina" tagozatra járt. Latin iskola volt ez, de a tanítás már jelentős részben magyarul folyt. Az 1837/38. tanévben már hét tantárgyat tanítottak a mi nyelvünkön. Ezek voltak: a „latin és magyar stílusgyakorlatok", az egyetemes történet, a hittan, a magyar nyelv, a szónoklattan, a „Németország, Ausztria, Svájc és Itália földrajza” és a „természetismeret". Az ifjú Sándor mindvégig jól tanult az aszódi iskolában. Osztályzatai mindig „eminens”-ek voltak. Ennek is köszönhető, hogy az 1837/38. tanévben négy hónapra rábízták az iskola könyvtárát. Sokat olvasott. (Társai el is nevezték öt „Könyves Sándor”-nak.) Lelkesedett Ovidius és Horatius verseiért. Érdekelte őt Columbus felfedezésének története és Budai Ézsaiás történelmi könyvei is. Petrovics Sándor ifjúi lelkét már ekkor megragadták a szabadság eszméi. Rajzot készített például Petőfi aszódi diákévei Teli Vilmosról és ezt diáktársai kézről kézre adták. Barátság fűzte két iskolatársához: Sárkány Jánoshoz és öccséhez. Sárkány Sámuelhez. „Szeretném, ha már valahára láthatnálak" - írta az előbbihez 1837. január 13-án, a vakáció végén. Petrovics Sándor levelei több érdekességet is tartalmaztak. Leleplezte például egyik nem éppen jellemes osztálytársát: „Baross Sándor árulkodóról tudósítlak, mely már engem is néhányszor Professor Uramnál be is vádolt -, hogy még jól declinálni sem tud..." 1836. január 23-i levelében érdekes hírről tudósította Sárkány Jánost: „Nagy érdemű Professor Urunk elvette feleségül Juli Nénénket." Koren István tanár ugyanis ekkor házasodott össze Neumann Júliával. Érdemes közelebbről megvizsgálni: milyen volt az ifjú Petrovics Sándor kapcsolata e nagynevű, kiváló pedagógussal, aki őt három éven át tanította. Koren István volt az osztály egyedüli tanára. így mindegyik tantárgyat ő oktatta. Nagy tudása tiszteletet keltett. Ugyanakkor igen szigorú is volt. Az ifjú Sándor időnként túl élénknek bizonyult. Néha ezért, néha pedig társai helyett szenvedett verést vagy más büntetést. Sok kisdiák lázadozott e szigorúság ellen. Létrejött a tanulók titkos társasága, melyhez Petrovics is tartozott. (Itt mindenki álnevet használt. Petrovics magát Becskereki- nek nevezte; így hívták Zöld Marci betyár egyik társát.) E titkos társaság egyik célja „Koren tanár úr zsarnoksága" elleni küzdelem volt. Mindez persze játéknak bizonyult, de az ifjú Sándor esetében már megmutatkozott itt későbbi zsarnokellenessége. Éppen akkoriban tartózkodott Aszódon egy vándorszínész-társulat. Az ifjú Petrovics sűrűn látogatta előadásaikat. Egyik napon bejelentette Koren Istvánnak: otthagyja az iskolát és színész lesz. Ezért szobafogságot kapott. A tanár értesítése alapján édesapja is Aszódra jött és lebeszélte fiát a színészetről. (Később ennek emlékére írta Első esküm című versét.) Koren tanár úr az egyik órán megkérdezte Petrovics Sándortól: „Határozza meg, mi a diák ?” Az ifjú frappánsan felelt: „A diák oly semmi, melyből minden lehet.” (Mintha megálmodta volna későbbi életpályáját. ..) Koren István később így emlékezett vissza neves tanítványára: „latinul és németül elég helyesen beszélt, verseket faragni is próbálgatott; a magyar irályban annyira kitüntette magát, hogy ö bizatta- tott meg az akkoriban szokásos búcsúszó... elkészítésével és elmondásával; írt és rajzolt minden társai közt a legjobban..." Petrovics is - bár néha lázadozott a szigorúság ellen - tisztelte és becsülte nagytudású tanárát. A következő évben öccsét, Petrovics Istvánt is elhozta Korenhez, e szavak kíséretében: „Tanár úr, meggyőződtem, hogy itt engem nagyon jól tanítanak, ezért elhoztam öcsémet is. Ajánlom pártfogásába!” Koren Istvánt halála után sok igazságtalan vád érte. Egyesek németbarátsággal, mások „pánszláv érzelmek”-kel gyanúsították. (Mondani sem kell, hogy ez a két vád eleve kizárta egymást...) „A derék iskolamesterre a késői utókor sok rosz- szat, a valóságtól messze távol álló adatokat közölt! - állapította meg dr. Terray Barnabás neveléstörténész, ki maga is évekig tanított Aszódon. Egyik írásában idézett egy 1842-es cikkből, amely szerint Koren István „nemzeti nyelvünk buzgó terjesztése által" szerzett komoly érdemeket. Dr. Terray Barnabás és Kardos György közös tanulmányukban pedig csattanósan cáfolták meg a vádakat: „Ahogy az egyes évek tanterveit végigtekintjük, úgy látjuk világosan azt, hogy Koren nemhogy elszlávosítani vagy elnémetesíteni akart volna, hanem éppen Petőfi Aszódon eltöltött utolsó évében, 1837/38-ban a magyarul tanított tantárgyak száma hétre emelkedett.” Eljött 1838 júniusa. Petrovics István a végzős aszódi diákoknak irta Búcsúzás című versét (első fennmaradt költeményét). Ebben köszönetét mond a „drága tanító úrnak”, Koren Istvánnak, ki .fárad- hatlan iparral / A tudományokban jártassá tenni akartál.” Felidézte az iskolai kedves emlékeket. Búcsúzó diáktársait figyelmeztette: „Még egyszer gondoljunk itten lelt örömeinkre, Gondoljuk, mennyit fáradtunk s izzadozánk itt, A tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén.” Ekkoriban következett be Petrovics szüleinek anyagi romlása. A kisdiák nem folytathatta tanulmányait Aszódon. Az itt eltöltött éveket azonban sohasem felejtette el. Később, már Petőfi Sándor néven irta Üti jegyzetek című művét. Ebben három pontba szedve értékelte aszódi diákéveit: „1. Itt kezdtem verseket csinálni; 2. Itt voltam először szerelmes, 3. Itt akartam először színésszé lenni." Az aszódi evangélikus iskolában eltöltött három esztendő igen jelentős volt Petőfi életében. Jelleme fejlődésében, irodalmi érdeklődése kialakulásában egyaránt sokat köszönhetett az itteni „alma mater"- nek. Dr. Merényi László
