Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-02-13 / 7. szám

R 11 : Új toronyóra Ostffyasszonyfán Evangélikus Élet 1994. február 13. FÉLREÉRTÉSEK A ZSINAT SZEREPÉRŐL Az ostffyasszonyfai evangélikus templom büszkén emelkedik a falu közepén egy dombtetőn. A század elején építtette az Ostffy család. Tulajdonképpen ekkor alakult meg az evangélikus gyülekezet, hi­szen addig Csöngére jártak át is­tentiszteletre a hívek. Ennek az épületnek is az az érdekessége - sok más templomhoz hasonlóan hogy eredetileg egy mechanikus, felhúzható toronyórát is beépítet­tek. Ezeknek a szerkezeteknek év­százados hagyománya van. Régen - amikor még a hordozható kar­órák ismeretlenek voltak -, a templomtorony számlapján volt leolvasható a pontos idő, illetve távolább a hangjelzéseken keresz­tül figyelmeztetett a múló időre. A templomok órájának van még teológiai jelentősége is. Az embere­ket a kegyelmi időre akarja rádöb­benteni. Senki nem tudja, meddig tart éledének ideje, meddig tart a ma. Életünk a kegyelmi idő. Min­den negyedórában azt a harangot üti meg a jelzőkalapács, amelynek zúgása kíséri el halottainkat is a temetőbe. Ostffyasszonyfán ez két­szeresen is igaz, mert minden teme­tésen - felekezetre való tekintet nélkül - szólalnak meg a katolikus és az evangélikus templom harang­jai is. Az elmúlt karácsonykor szép ajándéka volt a falunak, hogy több mint negyedszázados hallgatás után sikerült közös összefogással egy új és modern óraszerkezetet felszereltetni. A falu lakóin kívül segített az önkormányzat, a Sár­vári Állami Gazdaság, a Celídö- mölki ÁFÉSZ, a Répcelaki Taka­rékszövetkezet, az Országos Egy­ház, a Műemlékfelügyelőség és a beszereléshez az Ostffyasszonyfai Szövetkezet. Huszonöt év után legyen ismét ékessége a falunak az óra, amely magasan a falu felett kiemelkedve mutassa minden ember számára a múló időt. Menyes Gyula Méreg a marcipánban Anyai szeretet címmel négyrészes filmet láttam a Tv 1-ben. Akár rémdrámának is nevezhetnénk, mert az örvénylésének közepét ké­pező anya „szeretete” úgyszólván burjánzásnak indul, önzése egyre kevésbé ismer határt, egyetlen fiát mind vadabbul akarja birtokolni, avégett is, hogy volt férjén bosszút álljon. Ennek érdekében még gyer­mekgyilkosságtól sem riad vissza (mérgezett marcipánnal). Amikor pedig kiderül, hogy hőn szeretett fia titkon mégis el-eljár az apjához, mindent elsöprően kitör rajta az őrültség, hogy kiszolgáltatottan kórházi ágyon fekvő „egyetlen gyer­mekét” ölje meg, hiszen „áruló”. Szélsőséges eset, lélektani hor­ror, hatásvadászat - intézhetnénk el a témát egy kézlegyeintéssel. Né­mi igazság volna is ebben. Ám a kalsszikus tragédiák is kirívó, ki­éleződött helyzeteket jelenítenek meg, melyek éppen azért hatnak megrendítően, mert alapvető em­beri szörnyűségeket tárnak elénk. Ezeknek' a fele1 sem tréfa, mert ha nem j$.pant0£an<úgy, de rejtetteb­ben, többé-kevésbé hasonló rom- lásmodell alapján megismétlődhet­nek, sőt talán sokkal gyakrabban, mint gondolnánk, újra meg is tör­ténnek, főként ott, ahol kizártnak tartják őket. Márpedig ha egy ka­tasztrófatípusnak csupán a negye­de következik be, az olyan, mintha a közelünkben nem repülőbomba, „csak” egy kézigránát robbanna. Az anya hatása a legnagyobb az emberek túlnyomó többségére, ezért is van anyák napja. Tisztes­ség, hála illeti meg őket. Annál ál­datlanabbak viszont a következ­ményei annak, ha egy lényeges te­kintetben sorozatosan hibáznak, sőt: ezt egyre kevésbé képesek ész­revenni. Ilyen a gyerek „túlszereté- se", elkényeztetése, agyonvédelme- zése, szűnni nem akaró babusgatá- sa: a bálványnevelés. (Nem mintha az ellenkező véglet, a rideg, pa­rancsuralmi irányítás volna kívá­natos!) Ajnározásra rögzülve, a gyermekben amúgy is meglévő zsarnoki hajlamot táplálják, egyre többnek képzeli magát, többet is enged meg magának, mind hiúbb és sértődékenyebb lehet, s mivel túlzottan kiszolgálják óhajait, megszaporodnak igényei. Ám mi­nél szélesebb fronton kell aztán ta­lálkoznia a külvilág követelmé­nyeivel, annál keservesebben kide­rülhet, hogy őt nem a való életre, s nem is tiszteletreméltó embertársi alapállásra és kötelességtudásra nevelték, sőt talán szüleit is inkább használja, mint szereti. Anyjához nőtt nagy, túlkoros gyerek lehet be­lőle „felnőttként”, aki ha egyálta­lán párra lel, sem házastársnak, sem szülőnek nem valami alkal­mas. (Hogy ebből mekkora baj lesz, az más körülményektől is függ.) A „gubanc” szinte mindig az anyánál kezdődik. Ki lehet erre hajlamos? Főként az, aki annak idején maga sem ka­pott kiegyensúlyozott nevelést, vagy saját kemény sorsától vesze­delmesen túlzó puhasággal szeret­né megkímélni csemetéjét. Az, aki hitéből sem óhajt valami jobbat megtanulni. Igen nagy szerepe le­het annak, ha az anya egyedül érzi magát, és szinte minden energiáját- szeretetét a gyerekére zúdítja - még ha ezt nem is veszi észre, sőt: -ő a v,tökéletes anya”. Ez már vesze­A frankfurti evangéliumi sajtószol­gálat 1993 októberi 191. száma hírt ad arról a stuttgarti egyháztanács elé ter­jesztett jelentésről, amely beszámol a keresztyén kisebbségek diszkriminálá­sáról és üldözéséről az iszlám orszá­gokban. Nemcsak hogy a társadalom perifériájára szorítják őket, de egzisz- tenciájükat is veszélyeztetik. A hatósá­gok visszafogottabban viselkednek, de a napjainkban egyre erősödő iszlám ébnedési mozgalom hatására erőszakos fundamentalisták ragadják magukhoz a kezdeményezést: keresztyén templo­mokat gyújtanak fel, keresztyének üz­leteit szétrombolják, a nem-muzulmán állampolgárokat zaklatják és fenyege­tik, úgy, hogy a Közel-kelet iszlám or­szágaiból a keresztyén lakosság zöme elmenekült. Egyiptomban pl., ahol a vallásszabad­ságot törvény garantálja, s ahol eddig muzulmánok és keresztyének békében és harmonikusan éltek együtt, a vallási erő­szak nyomására évenként 12 000-20 000 keresztyén tér át az iszlám vallásra, kü­lönben gyermekeik taníttatásában és sa­ját munkalehetőségeiket tekintve is hát­rányos helyzetbe kerülnek. Malajziában a kersztyén iskolákban delmes illúzió. Magam is ismertem olyan anyát, aki csaknem sikeres öngyilkossági kísérlettel próbálta „visszaláncolni” magához lányké­rőbe induló fiát. Egy másik a be­tegségével zsarolta két fiát, akik - mondhatni - felváltva alkoholizál­tak, illetve látogatták a valóban szükségesnél sokkal gyakrabban a mamát. A harmadik menye teme­tése után azt mondta a papnak: „Most tudom, mi az imameghall­gatás! Isten visszaadta nekem a fiamat!” - Hogy ez az egész mi? Rémfilm marcipánban! Mert „édes” szeretetbe burkolják, s a „csomagoló” még hiszi is - nem egyszer vallási mázzal - hogy mélységesen tiszteletreméltó a tar­talma. Holott benne a méreg is. Rákszerű ez: ha kezdetben nem veszik észre, nehéz segíteni. Pedig segíthetne például a normális há­zasság előfeltétele: „A férfi elhagy­ja apját és anyját” (lMóz 2,24). Meg az első parancsolat: Ne le­gyen más istened! el kellett tüntetni a keresztyén vallás­szimbólumokat. Nigériában keresztyén templomokat romboltak le, és a súlyos zavargások sok keresztyén életébe kerültek. Szudánban egyre szélesedik az „iszlá- mosítás” folyamata: keresztyén lelké­szeket, testvéreket és munkatársaikat zaklatják, és ha börtönbe kerülnek, on­nan csak áttérés révén szabadulhatnak. Törökországban, Afganisztánban, Iránban és a többi közép-ázsiai köztár­saságban is egyre aggasztóbb a keresz­tyének helyzete - olvasható egy a Wit- tembergi Tartományi Zsinat elé terjesz­tett jelentésben. AZ EZ ÉVI ORSZÁGOS PAPNÉ CSENDESNAP 1994, március 19-én, szombaton dél­előtt 10 órai kezdettel kerül megrende­zésre a Budapest Deák téri gyülekezet termében (Budapest V. Deák tér 4. I. cm.). Az aktív, a nyugdíjas és özvegy papnék jelentkezését szeretettel várja az Északi Püspöki Hivatal (1125 Bu­dapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24, tel.: 176-2448, 176-2335) március 4-ig. Dr. Bodrog Miklós KÜLFÖLDI HÍREK Ez év június 8-án lesz három éve, hogy törvényhozó új zsina­tunk elkezdődött. A mögöttünk álló idő és az eredmények lehetősé­get adnak arra, hogy néhány félre­értést megemlítsünk. Azzal a megjegyzéssel kell kez­denem, hogy a jelenlegi zsinat tag­jai között alig-alig vannak korábbi zsinatok gyakorlati tapasztalatai­val rendelkezők. Nagy többségé­ben a tagoknak először meg kellett tanulniuk az együttmunkálkodást, a zsinati munka szabályait és sokat kellett tanulni arról is, milyen most az egyházunk. Hiszen egy-egy zsi­nati tag ismeri a maga gyülekeze­tét, egyházmegyéjét, de aligha is­meri hazánk sokféle hagyományú és helyi-területi problémákkal küz­dő gyülekezeteit a maguk összesé­gében. A meghozandó törvények­nek viszont egyházunk egészére kell alkalmasnak lenniük. Két félreértés A zsinat egyházi szerepére vo­natkozólag két félreértésről lehet beszámolnom és ezek a félreérté­sek nemcsak a zsinaton kívül, ha­nem azon belül is megtalálhatók. Az elsőt nevezhetjük „római ka­tolikus” félreértésnek. Az ismert katolikus egyházi zsinatok nyo­mán mint például a Tridenti zsi­nat, az I. vagy II. Vatikáni Zsinat, sokan úgy vélik, most ülésező zsi­natunk feladata, hogy az egyházi tanítás és erkölcs dolgában is nyi­latkozzon az egyházi élet és intéz­mények törvényi szabályozása mellett. Tehát dogmatikai és etikai kérdésekben hozzon döntést, hir­desse meg a mai pluralista világ­ban, milyen tanítások mellett és milyenek ellenében élhetjük meg kereszténységünket. Akik így vélik, bizonyára öröm­mel fogadták a korábban már elfo­gadott és közölt zsinati hitvallást és most a közelmúltban a gyüleke­zetek elé került szociáletikai össze­foglaló tervezetet. Jó azonban arra figyelnünk, hogy a katolikus egy­ház sem zsinatok segítségével fo­galmazza meg részletes dogmati­káját vagy etikáját, hanem a pápa tanítói hivatalán keresztül. A pá­pai és zsinati dokumentumok rész­letes és mindenki számára elérhető összefoglalása azután az a katekiz­mus, amit a korábbi holland kato­likus vagy a német protestáns ka­tekizmusok példája alapján most katolikus világkatekizmusként je­lentettek meg. Mindazoknak, akik egyházunk­ban a most folyó zsinat munkája eredményeként tanbeli és etikai vagy szociáletikai „törvények” vagy rendszerek, katekizmusok megjelenését várják, azt kell vála­szolnunk, hogy ez a zsinatnak nem feladata. Az egyházi rendre, a struktúrára vonatkozó szabályren­deletek megalkotása annak a má­sodlagos, az egyház lényege, az evengéliumi hirdetése után követ­kező feladatnak a szolgálata, ame­lyik medret és keretet ad az egy­házban a sajátos egyházi feladat­nak, a „propriumnak” a végzésére. A második félreértést nevezhet­jük „református” félreértésnek. Hazánkban ugyanis a református egyház gyakorlatából látjuk, hogy számukra a zsinat a végrehajtás szerve is a törvényalkotás mellett. Tehát az egyház adminisztratív fel­adatai is állandó, gyakorta össze­hívandó zsinat ellenőrzése alatt áll­nak. A jelenlegi egyházi rendünk­ben viszont ez a feladat az orszá­gos presbitérium és országos köz­gyűlés jogkörébe tartozik. Tévedtek tehát és tévednek ma is azok a gyülekezeti'tagok, akik napi ügyekre, adminisztratív kér­désekre vonatkozólag keresik meg a zsinatot leveleikkel, hogy ez a testület intézkedjen. Jellemző eset volt a legutóbbi ülésszakon a katonai lelkigondo­zás bevezetésének kérdése. Még a zsinat tagjai között is akadtak olyanok, akik elvitatták az orszá­gos presbitérium és az elnökség jo­gát az intézkedéshez, mert azok elhatározták a korábbi példák és gyakorlat alapján a katonai lelki­gondozási szolgálat bevezetését és az erre vonatkozó szerződés alá­írását. Pedig erre is van egyházi párhuzam! Hiszen úgy alapítottuk újra iskoláink egy részét, úgy szer­veztük meg gimnáziumainkat, hogy nem volt iskolai törvényünk. A Zsinat és a különböző szintű presbitériumok Lássuk tehát helyesen: evangéli­kus értelemben zsinatunk törvény­hozó zsinat, ezért feladatai közé tartozik, hogy az egyházi élet leg­főbb kérdéseiben döntsön, például egy állam és egyház közötti egyez­ményről, a mindennapi adminiszt­rációs kérdések felelős gazdája azonban gyülekezettől, egyházme­gyétől kezdve a kerületek és az or­szágos egyház számára a presbité­rium. A zsinat majd törvényt fog hozni a katonai lelkigondozási szolgálatról, ha annak kialakulnak a protestáns katonai püspökség, evangélikus és református együtt- működésű országos keretei. Hol és mikor kaphatunk akkor választ a tanításbeli és etikai kér­déseinkre? - kérdezhetjük. Egyéni és napi lebontásban ezek a problémák a gyülekezeti-lelki- pásztori szolgálat feladatai. Ami­kor azonban ma egy-egy dogmati­kai vagy etikai kérdés megválaszo­lása annak összefüggései miatt túl­haladja az egyházközösségi szin­tet, föltétlenür az egyház egészének kell lépnie. Ilyen kérdések például a környezetvédelem, a terhesség­megszakítás (abortusz) vagy a ke­resztyén hitoktatás ügye az isko- t Iákban stb. Az egyházak sokszor úgy oldják meg ezt a feladatot, hogy külön teológiai bizottságot hívnak össze és bíznak meg ezekkel a munkák­kal. A zsinati létszám ugyanis túl nagy ahhoz, hogy ezeket a problé­mákat meg lehessen vitatni és együttes útmutatást tudjanak ki­alakítani. Valószínű, hogy tör­vényhozó zsinatunk úgy alakítja majd az országos egyházi szerveze­tet, hogy helyet talál egy ilyen teo­lógiai bizottság számára, amelyik folyamatosan választ adhat a kér­désekre, amint ezt a német evangé­likus egyházak gyakorlata mutatja (Denkschrift, azaz emlékirat, me­morandum készül az egyes problé­makörökről). Mikor tudja majd befejezni mun­káját a zsinat? - kérdezik sokan. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a tel­jesen új egyházi struktúrák kialakí­tásához több idő és megbeszélés kell, mint azt a zsinat megindulása­kor gondolták sokan. Tíz-tizenöt szakértő már régen kész lett volna a törvénytervezetekkel, ha rájuk bízzák! A demokratikus, képvisele­ti alapon felépülő zsinat munkája azonban lassú, hasonlít az ország- gyűlés törvényhozásához. Beletar­tozik ugyanis a munkába az a tanu­lási folyamat is, aminek a zsinat katolikus vagy református félreér­tésével kapcsolatban most mind­nyájan részesei lehetünk. Dr. Harmati Béla TÖRŐDJÜNK JOBBAN JÉpf* A EGYMÁSSAL Szokásos év eleji értekezletünkön számoltak be az esperesek egyházme­gyéjükről, arról is, ami örvendetes, de arról is, ami gondot, nehézséget jelent. A spirituális élet általában jó, de nem kielégítő. Az istentiszteletek látogatottsága növekszik - néhol stagnál -, az érdeklődés azonban nem megy végtelenségig. A keresztelések száma a felnőtteknél lassan fogyóban van. A pártállami rendszerből kijőve akik vágyódtak az egyházba, már megtették ezt az utat, újabbak már nem nagyon vannak. A misszió lendüle­te azonban nem hagyhat alább. Az evangélizációnak újabb rétegeket kelle­ne megcélozni. örvendetes hang volt a jelentésekben, hogy a hitoktatás mindenütt folyik, hol könnyebb, hol nehezebb körülmények között. Még mindig szük­ség van újabb hitoktatói gárda képzésére és alkalmazására. Személyi problémák, munkaerőhiány még mindig fennáll. Ugyanakkor a meglévők­kel is jobban kell törődnünk, inkább így hangzik ez lelkészek és gyülekeze­tek felé: jobban törődjünk egymással. Az ifjúsági munka izmosodik. MEVISZ és KIÉ egyre jobban illeszked­nek ebbe a feladatba. Nyári táborok, konferenciák száma sokasodik, mert szaporodnak az egyházmegyei táborhelyek, belmissziós házak. Még min­dig sok munka nehezedik a gazdasági és adminisztrációs feladatoknál a lelkészekre, ezt jó lenne gyülekezeti tagoknak átvenni tőlük. Adóügyekkel, ingatlankérdésekkel komolyan kell foglalkozni, mert most van ideje ennek. Összképben azért adott hálát, az esperesek gyülekezete, hogy Isten őrzi egyházunk egységét és erejét. T. Feltöltődni szeretettel Illetlenség? Hazugság? Vallásgyalázás? Nem akartam elhinni, hogy igaz. Minden alkalom­mal külön imádságban köszöntem meg az Úrnak, hogy együtt lehettünk. Szívem rejtekén féltve őriztem az óra minden pillanatát, aggódva gondoltam arra, hátha ez az álom végetér, hátha e felém áradó szeretet elapad. Eljön talán az a szerda is, amikor más lesz az iskola program­ja és elmarad a hittanóra úgy, hogy arról én nem is tudok. Nem várnak egyik alkalommal sem előkészített magnóval, sem bábokkal. Lesz talán olyan „elejtett" megjegyzése az egyik pedagógusnak amely lelkes kis csoportom gyermekeinek kedvét szegi. De nem. A szerdai hittanórákra szabad terem, előkészített magnó, odakébzített bábok és paraván, valamint - a legfontosabb - mosolygó gyermekarcok és pedagógu­sok vártak. Persze ez nem véletlen! -jutottam végülis a félelmet elűző gondolatra. Már első jelentkezésünket (a hittanórák szervezésé­nek idején) örömmel fogadta az iskola vezetője, Panus- ka Mária. így mi sem volt természetesebb, mint hogy a hittanórák megkezdése előtt tanulás közben megis­merhettem a gyermekeket, képet kaptam foglalkozta­tásuk jellegéről. Majd az első hittanórára már úgy érkeztem, fiogy a gyermekek a teremben ültek, a tago­zatvezető által pontosan felkészítve a délutáni óra for­májáról. A mosolygó szemek, a türelmesen várakozó szemek felém - ki akkor még számukra ismeretlen voltam - áradó szeretete pontos tükre volt az iskola szellemének. Istenem! Segíts, hogy ez mindig így legyen! - gondol­tam, s összeszorult a torkom. Már az első alkalommal olyan élményben volt részem, hogy bizton állíthatom: elhivatottságot érez minden olyan pedagógus, akinek az életében legalább egyszer megadatik, hogy ilyen szere­tetteljes légkörben dolgozzék. Az ilyen csoport óráira az oktató is másként készül, így persze én is. Kisegítő iskola lévén, valamint hogy elsőtől a hatodik osztályig a gyermekek egy teremben tanulnak, külön tananyagot állítottam össze a számuk­ra sok-sok bábbal, játékkal és dallal. Az, hogy a tanitónéniknek eléneklik a gyerkek a hittanórán tanult dalokat, hogy bemutatják a tanult játékokat, s hogy ezt az iskola összes dolgozója értő figyelemmel fogadja, az ebben az iskolában természe­tes. Köszönöm Uram, hogy olyan segítőket találtam ál­talad a Budaörsi Árpád utcai általános iskolában, akik értik szavadat, a veled élni kívánó gyermekeket segítik útjukon, s alázatuk hozzád emeli szivüket. Kérlek, őrizd meg őket békében, egészségben, adj erőt munkájukban, hogy kitartásuk legyen a nehéz napokban. Áldott Uram a Te akaratod és a Te szereteted. Amen. Kérem az iskola összes dolgozójára Isten áldását és szeretetét. Abafli Zsuzsanna Nem tudom, miként minősítsem, de nekem nagyon rosszulesik. A Tele Magazin 1993 évi utolsó (szilvesz­teri) számának belső borítóján van egy színes reklám. Különféle whiskyspalackok mögül bamba mosolyú férfi néz velünk szembe. A kép alatt ez olvasható: „Whisky- vel a mennybe!" Minden keresztyén és kersztény egyház legfőbb taní­tása arról szól, miként jutunk a mennybe, Isten színe elé. A Krisztus Urunktól tanult imádság úgy kezdődik, hogy mennyei Atyánkat szólítjuk meg. Ezt a tanítást érzem és látom meggyalázottnak a hazug reklám szem­telen felszólításával. Lehet, hogy akad, aki jó viccnek tekinti, de Isten szent ígéretéből nem lehet viccet csinálni! Minden em­bernek van a lelke mélyén olyan titka, vágya, érzése, melynek kicsúfolása nagyon fájdalmas. Hát hogyne lenne fájó minden Krisztusban hívő számára a legszen­tebb reménynek ilyen módon való kigúnyolása! De lássuk csak, milyen is a whisky által ígért „meny- nyei" jövendő! Szülőfalumban, az Édesapám vezette iskolában egy képsorozat függött a falon, mely két ember sorsát mutatta be: Józan Pistáét és Részeges Miskáét. A vidám tekintetű fiatal Józan Pista derűs felnőttkor után megelégedett, bölcs öregember lett, míg Részeges Miska kuszáit vonású, zavaros tekintetű ifjú- bői züllött, lerongyolódott felnőtté, majd hülye tekinte­tű vénemberré vált. Hogy miként zajlik a részegesek élete, arról akár az újságok híreiből is tájékozódhat bárki: hogyan fojtogatja feleségét a részeg férj, kést döf férjébe az alkoholista asszony, tömegszerencsétlenséget okoz az ittas autóvezető stb. Millió változata van a részeg fejjel elkövetett bűnöknek. Gyakori szólás, hogy az italtól állattá válik az ember. 0, nem! Egy idős parasztembertől hallottam, hogy legénykorában, ami­kor első báljára indult, az apja öt pengőt adott neki azzal az intelemmel, hogy csak annyi esze legyen, mint az ökörnek, amelyik csak annyit iszik, ameny- nyi a szomját oltja. Bölcs mondás: az állat tudja, mennyi az elég. Elismerem, lehet a szesz - kellő mértékben fogyaszt­va - kellemes ital, mámort is ad- ezt senki sem tagadja -, noha már ez a mámor is könnyedebbé, felelőtlenebbé teszi az embert. Sokan azonban mértékletesen megáll­nak itt az alkohol élvezetében, ámde - sajnos - igen sokan nem ismernek határt, és a szesz rabjai lesznek. Nagy igazság, hogy a jó italnak nem kell cégér, sőt, a törvény egyenesen tiltja az alkoholos italok reklámozá­sát. Ámde a humoristák, ha fogytán az ötletük, gyak­ran karikirozzák a részegek hülyeségeit, és ezzel pró­bálják kicsikarni a nevetést. Az eszeveszett hülyévé vált részeg ember valóban mond és tesz nevetésre ingerlő dolgokat. Ehhez hasonlítani a mennyet, káromlás és vallásgyalázás! Mátis István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom