Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-12-11 / 50. szám

:Evangélikus mlem 59. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1994. DECEMBER 11. Advent HARMADIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 25 Ft Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten _______________dicsőségére. _________________________2Kor 1.20 A TARTALOMBÓL TEMPLOM-ÚJRASZENTELÉSTISZAFÖLDVÁR-ÚSZÖLÖN ÚJ OTTHON A KÖZÖSSÉG ÉPÍTÉSÉRE PÉLDAÉRTÉKŰ TEMPLOM ÉPÍTÉS MIÉRT Jön LÉTRE A VÁCI EVANGÉLIKUS ÓVODA? EGYHÁZKERULETI KÖZGYŰLÉSEK Mondjátok meg... Mt 11,2-6 Ádvent harmadik vasárnapján - a hagyomány szerint - a fogoly Keresztelő János kérdezi tanítvá­nyai által Jézust: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus egyértelmű válasza hangzik: „Mondjátok el Jánosnak... vakok látnak, bénák járnak... halottak feltámadnak...” Mi van, ha mégsem adták át ezt az üzenetet? A bibliai elbeszélésben nincs szó arról, hogy Keresz­telő Jánost tanítványai megvigasztalták volna ezzel a hírrel. Azt tudjuk, hogy elmenőben voltak - de hova mentek? Szétnézek, s úgy érzem, nem adták át ezt az üzene­tet. .. Ezért van tele a világunk ámítókkal, Keletről és Nyugatról jött csodadoktorokkal, csodaszerek­kel, ígérve az egészséget, gazdagságot, fiatalságot. Olvasom az egész oldalas hirdetéseket, nézem a tele­víziót, s szégyellem magam, mint kultúrember. Ezt is el lehet adni...? Mindenki odaállhat a kamera elé csak azért, mert más, vagy különc? Hol vagy Euró­pa, hol vagy tudományos gondolkodás, hol a tudós, az írástudó felelőssége? Hiszen a „tiszták lesznek leprások, a járni tudók bénák, az élők holtak”! Mondjátok meg, sürgősen mondjátok meg, amit rátok bíztak, ami a tiétek! Nem keverhetők a külön­böző kultúrák! Van egy európai hagyomány, ami a Biblián alapszik: miként kell együtt élni az emberek­nek? A szabadság nem azonos a szabadossággal! Mi­közben megszállottan óvjuk a maradék természetet, csak az ember lehet „természet-ellenes?” Nem megkövezés után kiáltok! - legalább a szót hallanám, amit ránk bíztak. De hallgatunk szemle­sütve, szégyenkezve. Vagy belefáradtunk a vitába? Mire szóhoz jutottunk, elfogyott a szavunk? Elfo­gott a kétség minket, ahogy a fogoly Keresztelő Jánost is egykor? Advent harmadik vasárnapján ősidők óta meg­szólal a kétség, a kétségbeesés. Mást várjunk!? Lát­ványosabbat, újabbat? Keresztyénség utáni korszak következik? Más kell ma az embereknek? Ismerem a kérdéseket s a kételyeket, de ismerem a Küldő parancsát is; tudom, hogy a „tudatlanság ideje lejárt”...: (ApCsel 17,30) Nem tehetünk úgy, mintha nem hallottunk volna Jézusról, nem ismer­nénk a keresztyénséget. S hiszem, hogy a Názáreti Jézus „tényező” ma és holnap is. Nélküle nincs hol­nap. .., vagy ha van, nem lesz érdemes élni! Visszamentek egykor a tanítványok a fogoly Ke­resztelő Jánoshoz átadni az üzenetet? Nem tudom, a Biblia nem szól róla..., talán azért, hogy Te mondd el, te add át mindenkinek: „a vakok látnak...” Kertész Géza Rendkívüli egyházkerületi közgyűlések tartására került sor novemberben. Az új zsinati törvény előírása szerint kellett új bíróságokat megválasztani, főként azért, hogy az ún. „rehabilitációs” eljárásokat lefolytathassák. A gyűlések alkalmat adtak arra, hogy az elmúlt időszak eseményeit elemezzék, belőlük tanulságokat vonjanak le a vezetők jelentései és azok megtárgyalása alapján. DÉLI EGYHÁZKERÜLET A közgyűlést november 11-én az Üllői úti imate­remben tartották és megnyitó istentiszteletén Kráhling Dániel bonyhádi esperes hirdette az igét. Sólyom Jenő felügyelői jelentése „néhány szubjektív gondolatra épült”. Szólott kiemelkedő ünnepekről az egyház életében. Ide sorolta az Irsán és Pilisen tartott országos evangelizációs napokat, melyeket a testvéri közösség megtapasztalása miatt nagyon jónak tartott, de kifejezte: „reménység szerint sokkal több is történ­hetett.” A decemberi országosan megrendezendő re­gionális alkalmakkal kapcsolatosan megjegyezte: „Bár ezekre az együttlétekre egyelőre inkább a már egyébként is aktív egyháztagok jönnek, ebből egy olyan evangélikus ihletettségű evangelizációs mozga­lom is elindulhat, mely az egyháztól eltávolodottakat és az oda soha el nem érkezetteket is eléri. Nyilvánva­lóan mindkét típusú alkalmakra szükség van.” Másik kérdéssel is foglalkozott a jelentés: a fásult­ság és az emberhiány ügyével. „Nemcsak az egyház­ban, a magyar társadalomban máshol is, úgy érzem, egyik legnagyobb problémánk az érdektelenség, a kö­zömbösség terjedése.” Megmutatkozik ez a közügyek­ben való hallgatásban (a lapunkban közölt 3 gazdasá­gi kérdésekkel foglalkozó cikkre egyetlen levél nem érkezett!) de a zsinattal kapcsolatos hallgatásban is. A továbbiakban foglalkozott a bírósági választások­kal és az ehhez kapcsolódó „rehabilitáció” kérdésével. A törvény szerint „minden egyházközségi presbité­riumnak magának kell végiggondolnia, élni kíván-e ezzel” a lehetőséggel, mivel a semmissé nyilvánítást nemcsak a hozzátartozók kérhetik. A továbbiakban a szervezeti reform és a területrendezés kérdéseire irányította a figyelmet. Az iskolák ügyében a jövő feladatát az iskolahálózat megszilárdításában jelölte meg. Dr. Harmati Béla püspöki jelentésében a „népegy­ház" kérdését vetette fel és járta körül. A népegyház azt jelenti, hogy egy-egy adott népben, nyelvben, kul­túrában élő egyház az adott ország, régió egészét próbálja átfogni... A népegyházi keretek meghatáro­zott magatartási formákat jelentenek, így pl. azt a hozzáállást és mentalitást, amit a múlt században egy pesti felügyelői választáson mondott valaki bemutat­kozásként: „Bár nem hiszek Istenben, de jó evangéli­kus vagyok!” Manapság olyan jelszavak fejezik ezt ki, mint pl. „Egyház - igen, Jézus - nem!” „Az egy-egy valláshoz, hithez tartozás külső formái kiüresíthetik a belső hittartalmat. Elvész a meggyőző­dés, ugyanakkor azonban a népegyháznak megmarad az az előnye, hogy kapcsolópontot jelent az igehirde­tés és a misszió számára.” A különböző értelmezési lehetőségek azt jelentik ma, hogy le kell mondanunk arról az illúzióról, hogy „keresztyén (vagy keresztény) Magyarország” va­gyunk. Legalább is abban az értelemben, hogy a ke­resztyénség a szó eredeti jelentése szerint Krisztushoz való tartozást feltételez. A helyzetünk értékelésénél kiemelte azt a fontos szempontot, hogy „a század közepén egyházunkban végigsöpört a Szentlélek for­gószele az ébredési mozgalmakban”. Az egyházi struktúráról szóló vita fordulópont­jához érkezett. Visszakapott iskoláink és intézmé­nyeink, új munkaágak jelentkezése több munkás­kezet és több anyagi áldozatot igényel. Nemcsak lelkészekben van hiány, de intézmények vezetésére alkalmas szakemberek, tanárok, képzett hitoktatók is hiányoznak. Az anyagi támogatásban nagyok a hiányosságok. Gyülekezeteink egyharmada nem tudja magát, szolgálatvégzőit eltartani. Az egyház- megyei, kerületi és országos egyház hivatalait és az országos munkaágakat nem a gyülekezetek áldoza­tából, hanem állami és külföldi forrásokból tartjuk el. A pénz az egyházban nem alulról fölfelé, a gyü­lekezetektől az országos egyház felé áramlik, ha­nem fordítva. Ez a helyzet azonban sokáig nem tartható, mert a külső és állami támogatások meg­szűnnek majd... A jövő útja a népegyházi keretek felbomlása lesz véleményem szerint és az egyház­tagság a szabadegyházi struktúrához hasonlóan személyes döntésen alapul majd, ennek részvételi- együttmunkálkodási és anyagi-támogatási követ­kezményeivel... Hazánkban itt van a kegyelem ide­je, most olyan lehetőségeink vannak evangélizáció- ban, építésben, iskolaalapításban, hitoktatásban, amelyeket jól kell kihasználnunk... Ma még nem lát­szik, milyen a jövő egyháza, az azonban bizonyos, hogy igehirdetésünk, szolgálatunk, életünk feladata megőrizni minden értéket, ami Krisztushoz köt és feladni mindent, ami útjában van követésének.” A közgyűlés a jelentések megtárgyalása után meg­választotta a Déli Kerület Bíróságát: Kerületi ügyész: dr. Boros Péter. Bírósági jegyző: Költő Lászlóné és Bizikné Plagányi Erzsébet. Lelkészi bírók: Deméné Smidéliusz Katalin, ifj. Detre János, Kovács Pál, Nagy Veronika, Ribár János, Szeverényi János. Nem lelkészi bírók: dr. Áronffy Tibor, dr. Dévényi Géza, dr. Hor­váth Antal, dr. Páli Kálmán, dr. Pecsenya Erzsébet, dr. Török Zoltán. ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET November 17-én, a Bécsi kapu téri templomban Lábossá Lajos esperes-püspökhelyettes igehirdetésé­vel, istentisztelet nyitotta meg a közgyűlést. Farkasházi Ferenc kerületi felügyelő megnyitójában beszámolt felügyelői munkájáról a zsinatban, a kü­lönböző választott tisztségeiben, igazgatótanácsok­ban, majd így folytatta: „Gyülekezetem tagjaival való beszélgetésem, gyülekezeti látogatásaim, de presbiteri üléseken való részvétel alkalmain tapasztaltam, hogy anyagiakról, áldozatvállalásról nemigen szeretnek hittestvéreink beszélni. Élettapasztalatomból eredően meggyőződésem, A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa KÖZÖS NYILATKOZATA a Holocaust ötvenedik évfordulója alkalmából A Magyar Katolikus Egyház püspökei és a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsa tagegyházai­nak püspökei és vezető lelkipásztorai az általuk képvi­selt közösségek nevében kegyelettel emlékeznek arra, hogy ötven esztendővel ezelőtt történt a magyarországi zsidók elhurcolása és kegyetlen meggyilkolása a kon­centrációs táborokban. A fájdalmas események évfordulóján tisztelettel adó­zunk az áldozatok emlékének. A holocaustot - a Szentírás tanítása alapján - mindnyájan égbekiáltó bűnnek tartjuk. Olyan bűnnek, ami megterheli történel­münket és közösségeinket, és a megemlékezésen túl az engesztelés kötelezettségét sürgeti. Az évforduló alkalmával meg kell állapítanunk, hogy ebben a tragédiában nemcsak az esztelen gonoszság képviselőit terhelte felelősség, hanem azokat is, akik, bár egyházunk tagjainak vallották magukat, mégis fé­lelemből, gyávaságból vagy megalkuvásból nem emel­ték fel szavukat zsidó embertársaik tömeges megalázá­sa, elhurcolása és meggyilkolása ellen. Az ötven évvel ezelőtt végbement katasztrófa idején elkövetett ezen mulasztásokért Isten színe előtt bocsánatot kérünk. Tisztelettel és hálával tekintünk azokra, akik életük veszélyeztetésével vagy feláldozásával embermentők voltak ezekben az embertelenné vált időkben, és a fele­kezeti szempontokon felülemelkedve, egyetemes és álta­lános érvénnyel is tiltakoztak a sátáni tervek ellen. Mindnyájunk számára lelkiismereti feladat, hogy kö­zösségeink életében a kiengesztelődés szolgálatát erő­sítsük, mert csak így valósulhat meg minden ember egyenlő megbecsülése a kölcsönös megértésben és sze- retetben. Az evangélium szellemében való igazi emberiesség ki­alakítására kell törekednünk, hogy egyszer s minden­korra megszűnjék az antiszemitizmus, mindenfajta disz­krimináció, és soha többé ne ismétlődhessenek meg a múlt bűnei. Budapest, 1994 Ádventjében hogy a pénzügyekről nem beszélni bizalmatlanságot szülhet, lehetőséget ad olyan találgatásoknak, me­lyeknek a valósághoz nincsen semmi közük. Pedig a tényleges helyzet megismerése igen lényeges és szüksé­ges. Segíti testvéreinket anyagi döntéseik meghozata­lában.” Fontosnak kell tekintenünk, hogy tisztán lássuk, anyagi forrásaink (bevételeink) milyen része szárma­zik a hívektől, s milyen része jön kívülről. A bevételek forrásainak tisztánlátása azért lénye­ges, mert az egyházak hitéleti tevékenységének jelenle­gi állami támogatási rendszere hosszabb távon meg­változhat. Amikor egyházközségeink anyagi ügyeiről beszélünk, szorosan hozzátartozónak kell tekinteni az egyházi intézmények, így iskoláink, óvodáink és sze­retetotthonaink, felsőfokú tanintézeteink és tovább­képző központjaink anyagi ellátásáról való gondos­kodást is... Összegezve az előbbiekben elmondottakat, meg kell állapítanunk, hogy egyházunk létét, gyülekezete­ink hitéleti tevékenységét a jelenlegi adakozási készség nem biztosítja. Ezért mindent el kell követnünk, hogy őszinte feltárásssal híveinket az egyházfenntartási já­rulék jelentős növelésére késztessük. Püspöki jelentésében Szebik Imre püspök első szava az Egyház Urához hangzott, „aki irgalmával hordoz­za gyülekezeteinket, Szendéikével munkálkodik a nemzedékváltás forgatagában, hitet ébreszt a bennün­ket követő ifjúság soraiban és szélesebbre tárja a szol­gálat kapuit, mint korábban bárki is közöttünk re­mélni merte volna. Tágas térre helyezett minket Isten -jaj, ha messze kóborolnánk evangéliumától. Nyitott ajtót adott elénk, jaj, ha nem akarnánk bemenni rajta. Mindkét veszély leselkedik reánk.” Jelentését a püspök Luther Márton, „az egyház hét ismertetőjele” köré csoportosította, aki a „Zsinatok­ról és az egyházról című munkájában ír erről. Az első ismertetőjel Isten igéje, amely a „keresztényi szent nép között hirdettetik... Nem egyszerűen az írott betű erejéről, hanem a meggyőződéstől áthatott és alkalmazott igehirdetés fontosságáról szól Luther. Itt említette meg, hogy a kerületben évente 22 ezer istentiszteleten hangzik az ige. A második ismertetőjel a keresztség szentsége, ahol azt Krisztus Urunk rendelése szerint tanítják, hiszik és alkalmazzák. „A keresztség - vallja Luther - a Szentlélek megújítása által újonnan születésünk szent fürdője, csak az a baj, hogy felnőnek és sokan elsza­kadnak a keresztségtől.” A keresztelések száma sajnos évről évre csökken: 1991-ben 2127; 1992-ben 1859; 1993-ban 1771. Mutatóink közel 30 éve fogyó tenden­ciát regisztrálnak! A harmadik ismertétőjel Luther szerint az oltári szentség, vagy úrvacsora közös ünneplése, a szentség kiszolgáltatása. A fogyó létszám ellenére örvendetes, hogy az úrvacsorázók száma növekszik. 1991:88 581; 1992: 93 436; 1993: 97 889. Ez egyidejűleg jelzi az istentiszteleti résztvevők számának szerény emelkedé­sét is. A negyedik jel a kulcsok hatalmának gyakorlása. (Mt 18,15-16) Napjainkban elsekélyesedett a bűn ér­telme. Van-e bátorságunk megmondani a ránkbízot- taknak, hogy cselekedeteik, döntéseik milyen követ­kezményekkel járnak? Hogyan gyakoroljuk a kulcsok hatalmát? „Nem otromba tapintatlansággal párosult dörgedelmes prédikációkra gondolok, de lelkipásztori felelősségtől áthatott egyértelmű állásfoglalásra.” Az ötödik ismertetőjel az egyházi szolgálatra való elhívás. A szolgálatra való elhívás és kiküldés, lelkész­avatás - ordináció - egyházunk régi jó rendje és nemes hagyománya, a püspök kiváltképpen való tiszte és felelőssége. E felelősségben osztozik a tanári kar, akik a felkészítés szolgálatát vállalják magukra... Fel kell tennünk a kérdést: megteszik-e gyülekezeteink mind­azt, ami tőlük elvárható annak érdekében, hogy a lelkészi pálya vonzó és kívánatos legyen a mai fiatalok előtt. A hatodik ismertetőjel: az imádság. „Mert valahol látod, hogy a Miatyánkot imádkozzék és ezt az imát tanulják, ahol zsoltárokat és egyházi énekeket énekel­nek Isten igéje és az igaz hit szerint, továbbá ahol nyilvánosan foglalkoznak a hiszekeggyel, tízparan­csolattal és a kátéval, ott biztosra veheted, hogy ott Istennek szent és keresztényi népe van együtt.” Ennél a résznél adott képet a kerületben folyó hitoktatásról. Lassú növekedés tapasztalható: 1991-ben 8011; 1992- ben 8446; 1993-ban 8902 tanuló. Végül az utolsó ismertető jel Luther szerint „az üdvösséges szent kereszt”. A kereszt mindig Jézus Krisztus keresztjére emlékeztet, ezért fájdalmak forrá­sa, szenvedés okozója. Akár a miénk, akár Krisztusé. A különbség abban mutatkozik meg, hogy hogyan hordozzuk a keresztet. Lázadozva, ellenkezve, elvisel­hetetlennek tartva, vagy csendben, imádsággal, türe­lemmel, Krisztusra nézve, megbékélve sorsunkkal. A jelentés további részében új gyülekezetek keletke­zéséről, új építkezésekről, a bajor partnerkapcsola­tokról és hazai, valamint külföldi szolgálatairól szólt a jelentés. Jelentése végén a püspök is felveti a jövő egyháza kérdését. Népegyház? Hitvalló egyház? Szabadegy­ház? „Drezdában, amikor elpusztult a város legszebb evangélikus temploma, a Marien-Kirche, romjai előtt ott maradt épségben Luther Márton szobra, a reformá­tor kezében a Szentírással. Valaki ezt kérdezte: Vajon azt szimbolizálja e különös kép, hogy romokban hever az egyház, vagy azt, hogy elpusztulhatnak a templom kőfalai, de Isten igéje, amely élet és erő, út, igazság és üdvösség, megmarad örökké... Nekem ez a kép ez utóbbit sugallja: Bizony, Isten igéje megmarad örök­ké. Méltán építhetjük rá életünket.” A jelentések megtárgyalása után a következő sze­mélyeket választotta meg a közgyűlés az egyházkerü­leti bíróság tagjainak: Lelkészek: Csepregi András, Béres Tamás, Decmann Tibor, Rostáné Piri Magda, Bálintné Varsányi Vilma és Kapi Zoltán diakónus lel­kész. Nem lelkészi bírók: dr. Bodnár Zsolt, dr. Pőcze Tibor, dr. Székács György, dr. Ferenczi Zoltán, dr. Ábrahámné dr. Szollás Gyöngyi és dr. Baranyai Attilá- né jogász. Bírósági jegyzők: Sárkány Tiborné lelkészi és dr. Karner István presbiter, nem lelkészi jegyző. KÉRÉS ELŐFIZETŐINKHEZ! Az 1995. évre előre bejelentett áremelések befo­lyásolják kiadványaink árát is. Sajtótanácsunk november 2-iki ülésén az emelések figyelembe vé­telével úgy határozott, hogy 1995. január 1-jétől az előfizetési díj egész évre 1560,- Ft, félévre 780,- Ft Az előfizetők minden számot (az ünne­pieket is) egységes áron kapják. Egyes számok vételénél a lap ára 30,- Ft, az ünnepi, kettős számok ára 40,- Ft. Ezért inkább ajánljuk az előfizetést, mert ez is jelent némi megtakarítást Negyedévenként csekket küldünk a lapban, akinek ez könnyítést jelent, kéijük használja fel és negyed- vagy félévenként küldje meg az előfizetési díjat. Szeretettel kérjük előfizetőink elnézését, meg­értését és a további támogatását a rajtunk kívül álló okok miatt. Kiadóhivatal

Next

/
Oldalképek
Tartalom