Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-11-20 / 47. szám
Zsinati Híradó 1994. november 20. AZ EGYHÁZ EVANGÉLIZÁLÓ ÉS MISSZIÓI MUNKÁJA Gondolatok dr. Mnntag Andor igehirdetéséből Elhangzott 1994. október 9-én Egyházunk hatalmas súlyú, központi kérdése az evangélizáló és missziói munka. Értékes lehetőségünk, hogy a zsinat keretében alapvető fogalmait, törvényeit egyértelműsítsük, jelentőségének megfelelően kifejtsük s ezzel erősítsük. Ennek a munkának általános kérdései között rögzítettük az evangélizáció, a belmisszió és a külmisszió ma elfogadható egymástól megkülönböztető jellegzetes tartalmát, területét. Ezzel a kezelésükhöz használható terminológiát alkalmazhatunk. „1. §. Az evangélizáció és misszió az egyház alapvető hivatása, ezért annak érvényesülnie kell az egyház egész munkájában. Ébresztő evangélizációval az egyháztól eltávolodott megkereszteltek felé, belmissziós szolgálattal a hazai nemkeresztyének felé, külmissziós felelősséggel pedig a külföldi nemkeresztyének felé fordul az egyház.” Egyházunknak tervszerűen úgy célszerű stratégiáját alakítania, hogy a még elérhető, de eleven kapcsolatot a gyülekezetekkel megkereszteltségük ellenére sem tartó testvéreink felé is szervezett, erőteljes evangélizációs munkával forduljon. Népegyházunk isten- tiszteleti, szolgálati rendjével, felekezeti értékeivel, népi adottságaival drága kincs. Sok területen azonban ma is pusztul, létszáma csökken, gyülekezeteiből több elszórványosodik, sok szórványa eltűnik. Meg kell találnunk betegségeinek, hiányainak, mulasztásainak ellenszerét, a Szentlélek ajándékozta utakat. Ezek között talán a leglényegesebb a megtérésre hívó, ösztönző evangélizációs munka kibontakozása, amelyben népegyházunk megpróbálja elérni saját tagjait, az evangélikus keretek között megkeresztelteket. Ugyanakkor nagy belmissziós erőfeszítéssel kell fordulnunk a meg sem kereszteltek felé. Magyar- ország - különös tekintettel az atheista törekvésű évtizedekre - belmissziói terület lett s az is marad. Számos jószándékú, teljesen közömbös hazai társunk felé vagyunk adósok a Krisztusról szóló, szeretetteljes örömhír valóságával. De ezzel a készséggel kell felkészülten fordulnunk a sokszor az egyházat támadó, kemény hitetlenek felé is. Hiszen közöttük számosán speciális bajokkal, iszákossággal, kábítószerrel, öngyilkossági kísérletekkel birkóznak. Felelősségünk területére tartozik a külföldön élő nemkeresztények tömege is. Kétes értékű annak az erőtlen egyháznak az evangélizációja, belmissziója, amelynek nincs külmissziója. Bármilyen lassan, nehezen, egyesületekre támaszkodva alakul is ki egyházunk külmissziós tevékenysége, ennek kereteit törvényeinknek biztosítania kell. Szükséges ezért az evangélizációs és missziói szolgálatok hivatász- szerű végzőinek, alkalmas munkásainak kiválasztása. „2. §. Az evangélizáló és missziói küldetés minden felelős egyházközségi tagnak szól. E szolgálatok hivatásszerű végzésével az egyház külön szolgálattevőket is megbízhat. Ezért az egyház erre a szolgálatra alkalmas munkásokat készít fel és küld ki.” Ennek a hivatásszerű szolgálatnak rendjével és munkásaival foglalkozik a törvény 2. fejezete. Hangsúlyt helyez arra, hogy az evangélizáló és missziói munka az egyházközség szolgálatának a lel- készi munkatervnek és az évi jelentésnek is szerves része legyen. Serkenti a felelősséget evangélizáló alkalmak, missziói napok, offertóri- umok meghirdetésének, tartásának előírásával. Majd az egyházmegyék, az egyházkerületek evangélizációs és missziói felelősének megbízási rendjét rögzíti a törvény. Nagyon jellemző vita alakult ki azon, hogy lehet-e az egyházmegyében nemlelkész evangélizációs és missziói felelős? Hiszen a lelkész is és a nemlelkész is általában főállása melletti szolgálatként végezheti ezt a különleges munkát, az evangélizációk és missziói alkalmak szervezését. Egyházunk klerikalizálódásának egyik fokmérője, hogy messzemenő alkalmasság esetén számba veszi-e nemlelkészeinek szervezői és igehirdetői felkészültségét az egyházmegyei tisztségeknél. A döntést a zsinat olyan megfogalmazásával hidalta át, hogy „Az egyházi szolgálat” című törvény hasonló kérdései között dönt ebben a kérdésben is. Komoly, de mostani nehéz egyházi helyzetűnket számbavevő hangsúly esik a missziói bizottságok létrehozására. Az egyházmegyék - szabályozott rendben - csak akkor hozzanak létre bizottságot, ha erre alkalmas szolgálók állnak rendelkezésre. Az országos egyház azonban egy jól szervezett, pontokban szabályozott országos evangélizációs és missziói bizottságot hoz létre az egyházkerületekből egyenlő létszámú taggal. „8. §. Az országos egyház az egyházkerületekkel összhangban az egyházkerületekből egyenlő létszámú taggal országos evangélizációs és missziói bizottságot hoz létre, amely munkatervét összeállítja, végrehajtását irányítja és ellenőrzi. Az országos evangélizációs és missziói bizottság legalább 12 tagú. Tagjai közé tartoznak az egyházkerületi evangélizációs és missziói lelkészek, továbbá a Teológiai Akadémia delegált küldötte. Vezetőjét tagjai közül a bizottság szavazattöbbséggel maga választja. A vezető köteles legalább évenként egy tanácskozást összehívni a munka megbeszélésére. Erre a tanácskozásra meghívja az egyházmegyei evangélizációs és missziói megbízottakat, a különböző ilyen jellegű munkaágak, egyesületek és intézmények vezetőit. Az országos evangélizációs és missziói bizottságba saját egyházkerületük küldötteit az egyházkerületi presbitériumok javaslata alapján az egyházkerületi közgyűlések választják.” Végül az evangélizációs és misz- sziói intézmények működési rendjéről döntött a zsinat s ezzel ennek a törvénynek első két fejezetét alakította ki részletes vitában. A törvénynek a továbbiakban még két fejezetét veszi számba a zsinat: 3. Az evangélizáló és missziói munka területei, eszközei, valamint 4. Az evangélizáció és misszió munkásainak képzése és szolgálatba állítása című fejezeteket. Remélhetőleg a következő ülésszakon ezek részletes vitája zátja ennek a sokat és sokféleképpen vitatott törvénynek a megalkotását. Folyó év június 2-án a Bizottság teljes ülést tartott Budapesten az Országos Egyház központjában. A Bizottság újólag áttekintette a kialakult helyzetet és megállapította, hogy a Zsinat teljes ülése elé sajnálatos módon eddig még részletes vitára nem bocsátották a Bizottság által benyújtott, az egyház gazdálkodásáról szóló törvénytervezetet. A Bizottság ugyanakkor bizonyos fokig megérti a Zsinat e téren tapasztalható tartózkodó magatartását, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a végső érdemi törvényjavaslat kialakításához az alábbi fontos kérdések eldöntése, illetve azokban való állásfoglalás alapvetően szükségesnek látszik. 1. Mind a Bizottság tagjai, mind pedig annak elnöke több felszólalásában jelezte már, hogy az anyagi kérdések végső rendezése nagymértékben függ a belső egyházkormányzati rend felépítésétől formai szempontból, ugyanakkor viszont tartalmi szempontból az elfogadott egyházkormányzati koncepciótól függetlenül célszerűnek látszik pénzügyi tekintetben az egységesítés. Erre alapvetően azért van szükség, mert a hatályos magyar pénzügyi jogszabályok, olyan szakmai előírásokat írnak elő, kötelező jelleggel, amelyek Az alapige (Jn 5,1-17) egy sokak által jól ismert hosszú történet: Jézus Jeruzsálemben, a Bet- hesda-tónál meggyógyítja a 38 éve beteg embert, akinek „nincs embere”, aki segítsen rajta, hogy bevigye a vízbe, amikor annak gyógyító ereje jelentkezik. A történetben hangsúly esik arra, hogy ez a gyógyítás szombatnapon történik. Erre a vasárnapra (Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap) nyilván az alapige utolsó verse miatt került ez a történet. Ennek a vasárnapnak egyházunk rendje szerinti témája: „Járjunk elhivatásunkhoz méltóan - Munkában". A 17. vers pedig így szól, Jézus szavaként: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”. Hosszú történet ez, és nagyon csábító, egy egész igehirdetés- sorozatot lehetne róla tartani. De egy vasárnapi prédikációba betartására csak és kizárólag szakember képes, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy történelmi távlatban gondolkodva sem fogja elérni egyházunk azt az anyagi szintet, hogy ezeket a szakembereket az egyes egyházközségek képesek legyenek folyamatosan alkalmazni és megfizetni. Éppen ezért a Bizottság javasolja a T. Zsinatnak megfontolásra annak eldöntését, hogy szigorúan pénzügyi vonatkozásban a Magyarországi Evangélikus Egyházban csak és kizárólag két szint létezzen, nevezetesen az egyházközségek, mint alapintézmények és az Országos Egyház, mint pénzügyi gazdasági szolgáltató központ. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az örvendetes módon egyre előre- haladottabbá váló gépesítés miatt ez viszonylag könnyen kialakítható, hiszen az Országos Egyház számitógép központja mind a különböző adónemek, mind az egyéb pénzügyi kötelezettségek vonatkozásában elvégezné „bérben” az egyes egyházközségek mint önálló jogi személyek pénzügyi kötelezettségeit... 2. Egyházunkban mindennapos feszültséget jelent a lelkészi illetmények különbözősége. A különbözőség oka vüágos, hiszen az egyes egyházközsécsak az fér bele, hogy egy vagy két fő gondolatra figyeljünk. Az egyik Isten, Jézus „munkálkodása”. Talán erre hívja fel a figyelmet: Ne úgy képzeljük el Istent, hogy valahonnan fentről, a „mennyországból” néz bennünket és ezt a világot, hanem ő itt van, és nemcsak „néz” bennünket, hanem cselekszik, tesz valamit. És az sem mellékes, hogy mit tesz. Ez a történet mindenesetre azt hangsúlyozza, hogy Jézusban a minket segítő, bajunkban mellénk álló Isten jött hozzánk. Ezzel összefügg ennek a vasárnapnak a témája: a mi munkálkodásunk. Az, hogy a keresztyén ember hivatása a munka. Ne felejtsük el, hogy ránk, keresztyénekre (templombajárókra, bibliaolvasókra, imádkozókra) úgy néznek az emberek, hogy mi Istent képviseljük. Valahogyan ránk nézve képzelik el az Istent. És az is igaz, hogy legjobban azzal képviseljük az Istent, ha nem felejtjük el, hogy minden munkánkkal másokat szolgálunk. Tudjuk-e úgy képviselni Istent ebben a világban, hogy bármilyen fontos is, nem a keresetünkért, anyagi javakért dolgozunk, hanem másokért, hogy munkánkkal embertársainknak, közösségünknek szolgálunk? Tudunk-e akár áldozatot hozva is, vagy közvéleménnyel szembe- szállva is másokért munkálkodni? Mert a történet másik jellemző vonása a Jézus és a zsidók gek anyagi teherbíróképessége erősen eltér. Ugyanakkor a lelkészi szolgálat színvonala a teológiai munka elismerése miatt feltétlenül célszerűnek látszana egy bizonyos központi fizetési rend (fizetési osztályok) bevezetése, amely a lelkésztestvérek számára is előre kiszámíthatóvá tennék, hogy többletmunkáért, többlettevékenységükért milyen anyagi ellenszolgáltatásra számíthatnak biztosan. > 3. Igen régi vita egyházunkban az egyházi adó kérdése. A Bizottságinak az az álláspontja, hogy e tekintetbén is a T. Zsinat döntését kell kérnie, hiszen egész más a bevételi oldal tervezése, ha egy kötelező mértékű adóval számol az egyházi pénzügyi vezetés, mintha ennek önkéntes jellege megmarad. A bizottságok illetve az eddig elfogadott törvények szelleméből a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Zsinat nagy valószínűséggel az egyes egyháztagok fizetésének százalékában fogja meghatározni a kötelező egyházi adó mértékét... 4. Nyugdíjas lelkészeink helyzete egyáltalán nem megnyugtató. Éppen ezért sürgető szükségszerűségként merül fel az Országos Evangélikus önkéntes Nyugdíjkiegészítő Biztosítási Pénztár létrehozása. A Bizottság álláspontja szerint erre most érkezett el a történelmi pillanat, hiszen állami vonalon is ugyanilyen jellegű nyugdíjKoczor Miklós A Gazdasági (sáfársági) Bizottság előterjesztése (Részlet az előterjesztésből; tárgyalása a következő ülésszakon lesz.) közötti konfliktus a szombat miatt. Az evangélista úgy írja le a történetet, hogy elbeszélésében hangsúly esik az ünnepre, a szombatin. Háromszor is előfordul itt a „szombat” szó, és a történet azzal kezdődik, hogy a történetek idején „ünnepük” volt a zsidóknak. Még a mai átlagember számára is megdöbbentő és elszomorító, hogy az Isten törvényének tisztelői, tanítói nem örülnek annak, hogy egy 38 éve beteg ember végre meggyógyul, hanem fel vannak háborodva azon, hogy ez a meggyógyult ember most maga viszi azt a saroglyát, amelyen 38 évig feküdt, és hogy Jézus a gyógyításával és a meggyógyultnak adott szavával („vedd az ágyadat és járj!”) megszegte a szombatnapra vonatkozó előírásokat. Ráadásul az evangélista megjegyzi, hogy ezért a zsidók elkezdik üldözni a jótevőt: Jézust. Ezek a törvénytudó és törvény- tisztelő emberek, akikre úgy néztek, mint Isten embereire, nem azt nézik, hogy mi, hanem azt, hogy mikor történt. (Nem tudom elkerülni azt a gondolatot, hogy ez olyan, mintha keresztyén hívők azon lennének most felháborodva, hogy mi ma, vasárnap is tartunk zsinatot, és nem arra gondolnának, hogy ezzel a pihenőnapot is feláldozva, egyházunknak szolgálunk). A mindig munkálkodó, a velünk mindig jót tevő Istent képviselve kell nekünk keresztyéneknek elhivatásunkhoz méltóan munkában is járnunk, élnünk. pénztárak felállítása van jelenleg folyamatban. 5. Minden gazdasági koncepció szükségképpeni eleme annak végrehajthatósága pénzügyi nyelvre lefordítva az utalványozás rendje illetve az ellenőrzés kérdése. Az 1. pontban kifejtett koncepciónak megfelelően a Bizottság egyhangú álláspontja az, hogy az egyházközségeknél az utalványozás rendje maradjon változatlan, vagyis a gyülekezeti (igazgató) lelkész illetve a felügyelő együttes aláírása, de szűnjön még az esperesi, illetve püspöki hivatalok utalványozásának jogosultsága, és helyébe az Országos Egyház két vezető beosztású személye lépjen (felügyelő?, irodavezető?, stb?). Ennek eredményeképpen a rendszer zártan képes működni. Közismert a Tisztelt Testvérek előtt egyházunk finanszírozásának egyik nem elhanyagolható pillére, az évenkénti állami juttatás, ennek elosztásáról és főleg módjáról már eddig is ösz- szecsaptak a különböző álláspontok. Úgy érezzük a kérdés élét elvenni és a kérdést megnyugtatóan rendezni, az állami támogatás elosztását illetve az elosztás elveit, valamint annak gyakorlati végrehajtását az Országos Egyház végezné, mégpedig előre meghatározott normatív feltételrendszer alapján... Török Gábor a bizottság elnöke FELKÉSZÍTÉS AZ EGYHÁZI SZOLGÁLATRA Ezzel a címmel is készül törvény a zsinaton. Kezdettől fogva úgy volt, hogy az egyházban különféle szolgálatokat végeztek az egyház tagjai: igét hirdettek, istentiszteletet tartottak, gondozták a rászorultakat, a betegeket, szegényeket, törődtek az özvegyekkel, árvákkal, magánosokkal, gyógyították a betegeket, vigasztalták a szenvedőket és szomorkodókat, tanították az ifjúságot. Az Újszövetségből tudjuk, hogy az első keresztyének így látták: az egyház Krisztus teste, és ahogyan a test tagjai egymást szolgálják, úgy élnek együtt az egyház tagjai, egymást segítve, egymásnak szolgálva (lKor 12. r.). Természetes, hogy idők folyamán egyre inkább megkísérelték rendezni ezeket a szolgálatokat. Igaz, hogy valami módon mindenki szolgálhat a maga tehetségével az egyházban, de szükség van valami megegyezésre, rendre a szolgálatokra nézve is. Kezdettől látták annak a veszélyét, hogy ha mindenki csak a maga elgondolása szerint akar szolgálatot végezni, akkor abból zűrzavar támad. Isten pedig nem a zűrzavarnak az Istene (lKor 14,23). Ilyesféle gondolatok állnak általában is a zsinat törvényalkotó munkája mögött, ezért természetes, hogy meg kell keresni az egyházban folyó szolgálat feltételeit és rendjét. Az első kérdés itt az, hogy ki szolgálhat az egyházban. Van egy régi tanítás az evangélikus egyházban, amelyet az „egyetemes papság” néven szoktak említeni. Péter 1. levele 2,10-ben az apostol ír arról, hogy a keresztyének mind „papok”, és ez azt is jelentheti, hogy minden keresztyén szolgálhat az egyházban, a gyülekezetben. Az azonban fontos, hogy a szolgálatra megbízást kapjon azoktól, akiknek feladata a gyülekezeti élet rendjére való vigyázás. Ezért a készülő törvénynek is tartalmaznia kell ezt a feltételt. Éppen a jó rend érdekében kell a lelkésznek és a presbitériumnak ügyelnie arra, nogy ki és milyen szolgálatot végez a gyülekezetben, és ezért nekik kell megbízást adniuk a szolgálatra. A szolgálatra fel is kell készíteni azokat, akik azt végezni akarják. Ez a felkészítés elsősorban abból áll - egyházi szolgálatról lévén szó hogy alapvető dolgokra (a Szentírás ismeretére, az egyház tanítására, történetére, az egyház szolgálatának ismeretere) megtanítsák a gyülekezet tagjait. Az is fontosnak látszik, hogy akik valamilyen szolgálatra felkészültek, azok ezt igazolni is tudják, legyen hivatalos bizonyítványuk arról, hogy őket a szolgálatra felkészítették. Ez egyrészt azért szükséges, hogy a szolgálattevő maga is biztos legyen a dolgában, másrészt a gyülekezet is tudja, hogy aki a szolgálatot végzi, nem a sajátmaga kitalálta módon szolgál és nem a saját gondolatait adja tovább, hanem azt végzi, ami az evangélikus egyház feladata, és azt tanítja, amit egyházunkban tanítani kell. Mivel az egyházi szolgálat sokirányú, az idevonatkozó törvénynek legalább alapvonásaiban tartalmaznia kell azt, hogy milyen szolgálatokra folyik felkészítés az egyházban. Ilyenek:- a lelkészi szolgálat,- a hittantanítás,- a kántori szolgálat,- a diakónia (szeretetszolgálat),- az ifjúsági- és gyermek- munka, és ha szükségesnek látszik, egyéb területeken végzett szolgálatok. Valamiképpen meg kell állapítani azt is, hogy hol, milyen intézményekben készítjük fel a szolgálatra azokat, akik erre vállalkoznak. Ilyen intézményeink pl.:- a Teológiai Akadémia- a Teológus Otthon, esetleg más egyházi felsőoktatási és közoktatási intézetek, kollégiumok,- a Kántorképző Intézet,- Missziói intézetek és otthonok,- Diakónus, vagy diakonissza intézetek stb. Azt is tisztázni kell, hogy kik tartják fenn és kik vezetik ezeket az intézményeket (pl. gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek, az Országos Egyház, vagy egyházi egyesületek). A törvényjavaslat természetesen azt is tartalmazza, hogy kik készíthetik fel az egyházi szolgálatra vállalkozókat. Akik a felkészítést végzik, kellő képesítéssel kell rendelkezniük. A lelkészképzést a teológiai tanárok és a megfelelő tudományos, teológiai képesítéssel rendelkező lelkészek végezhetik, a többi szolgálatra való felkészítés is megfelelő képesítéssel és egyházi megbízatással rendelkező lelkészek, egyháztagok és szakemberek feladata lehet. Az új törvény tartalmazni fogja a lelkészek, kántorok, hittantanárok, hitoktatók, egyházi munkások, egyházi tisztségviselők (presbiterek, felügyelők stb.) továbbképzésének rendjét is. Külön törvény készül a Teológiai Akadémiáról. „Az 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról” „Hit- tudományi Egyetem” megnevezéssel felsorolja a római katolikus, a református és az evangélikus teológiai akadémiákat és az Országos Rabbiképző Intézetet, elismerve ezek egyetemi rangját. Ezért ehhez a törvényhez kell szabnunk a Teológiai Akadémiánkra vonatkozó törvényt. Döntenünk kell a Teológiai Akadémia nevéről, elnevezéséről. A Felsőoktatási Törvény megjelenése óta egyelőre mindkét nevet: - Teológiai Akadémia (Hittudományi Egyetem) - használjuk, az elnevezés dolgában is a zsinat dönt majd. A törvényjavaslat tartalmazza a Teológiai Akadémia feladatára, a magyar felsőoktatásban elfoglalt helyére és a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, mint fenntartóval való kapcsolatára vonatkozó szakaszokat. A zsinatnak kell eldöntenie, hogy az intézmény vezetőjének (rektorának), tanárainak kinevezése a többi egyetemi tanár kinevezésének megfelelően, de az egyházi vezetőséggel egyetértésben a köztársasági elnök, vagy pedig köztársasági elnöki megerősítéssel az országos egyházi elnökség által történik. A törvényjavaslat tartalmazza a teológiai egyetemi alapképzésre vonatkozó szakaszt, és a lelkészjelöltekre vonatkozó, a zsinat által már elfogadott törvénynek megfelelően az egyéves szakirányú teológiai továbbképzésre és a lelkészképesítő vizsgára vonatkozó szakaszt is. * A zsinat két ülésen keresztül folytatott általános vitát a 7. sz. Zsinati Bizottság által beterjesztett törvényjavaslatról. Az általános alapelvek tekintetében megegyezés született. A továbbiakban a zsinat tagjai írásbeli javaslatokat tesznek a törvény részleteire vonatkozóan, a Bizottság ezeknek a javaslatoknak feldolgozása után az 1995. januári vagy februári ülésszakán folytat részletes vitát a törvényjavaslatról és a szükséges módosításokkal fogadja el a „Felkészítés az egyházi szolgálatra” és az „Evangélikus Teológiai Akadémiára” vonatkozó törvényt. Dr. Muntag Andor a 7. sz. Zsinati Bizottság Elnöke
