Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-11-20 / 47. szám
Evangélikus Élet 1994. november 20. Lelkészváltás Budafokon Határon túli szomszédaink között Lelkésznő a burgenlandi új szuperintendens Meghívottakként részt vehettünk szeptember 19-én Eisenstadt- ban (Kismarton) az impozáns Esterházy kastélyban azon az ünnepi esten, ahol elsőrenden megemlékeztek a burgenlandi szuperinten- dencia 1924. évi megalakulásáról. Szebik Imre püspökkel együtt elénk tárult az előadásokból, köszöntésekből, hogy Burgenland életében a 70 év alatt az evangélikus szuperintendencia jó szolgálatot végzett. Méltatták - többek között a jelenlegi tartományfőnök is - az evangélikusok múltbeli és jelenben végzett munkáját. Különös figyelem kísérte dr. Gustav Rein- grabner 20 éves szolgálatát szuper- intendensi tisztségében. Ezt értékelve adták át a legmagasabb osztrák állami kitüntetést, amelyhez mi is gratulálunk. Kicsoda ő hazai egyházunk számára? Nyugat-dunántúli gyülekezeteinknek nemcsak ismerője, hanem szolgálataiból mi is megismerhettük. Nemeskéri napokon rendszeresen jelen volt igehirdetéssel, előadással, köszöntéssel, gyülekezeteiből szolgáló énekkarokkal. Sopronban is többször szolgált. Tág történelmi tudását levéltárunkban végzett kutatásaival gazdagította. Talán az volt a legjelentősebb együttlét, amikor a Gustav- Adolf burgenlandi egyesülete a soproni templomban tartotta évi ünnepét. Segítségünkre jött a lehetőségekhez mérten bizonyos anyagi támogatásban is. Mivel templomunk tornya az ausztriai Margit- bányai kőből készült, a javítási munkákhoz közvetítése révén díjmentesen juthattunk ilyen kőelemekhez. Tisztségétől megválva, utódjául a burgenlandi evangélikusság a 36. évébe lépő Gertraud Knoll wep- persdorfi lelkésznőt választotta. Alsó korhatár a választhatóság szempontjából 35 év. így ezt elérve, a férjezett 2 gyermekes családanya az osztrák evangélikus egyháznak első női szuperintendenseként léphetett szolgálatba, miután október 23-án Lutzmannsburgban beiktatta hivatalába D. Dieter Knall püspök. Hazai egyházunkat is, de elsősorban a szomszéd soproni gyülekezetét Weltler Sándor lelkésszel ketten képviseltük, számos osztrák és 1-2 külföldi kollégával együtt zsúfolt templomban ünnepelhettünk. A helyi polgár- mester, egyúttal mint a gyülekezet kurátora, köszöntötte az ünneplő gyülekezetét. Gazdag liturgiával folyt le a beiktatás, melyben szolgálatot végzett a volt szuperintendens, de hangsúlyt kapott a gyülekezet éneke, énekkar és fúvósok kíséretében is, de nem hiányzott az orgonajáték sem. A püspök rövid igehirdetése előtt a volt szuperintendens lelkészek közreműködésével igéket olvastak fel, majd következett az új szuperintendensnő fogadalomtételé és beiktató megál- dása a püspök szolgálatával. Ezután a szolgálati keresztet dr. Reingrabner, az előd adta át. Felemelő színfoltja volt az ünnepnek a szuperintendensnőnek kézráté- tellel való megáldása. Kurátorok, ifjúság tagjai, lelkészek - köztük mi külföldiek is -, minden tartomány szuperintendense, igék mondásával, vagy csendben Urunk áldását kértük Őrá és szolgálatára. Ezután Knoll szuperintendensnő a szószéken Jeremiás 29,1.4—7.J.0—14 alapján hirdette az igét.. A világban megjelent, népét biztató, erősítő és cserben nem hagyó Istent hirdette friss, fiataloknak is érthető megfogalmazásban. Valaki azt mondta köszöntő mondatai között, hogy generációváltás történt. Nemcsak a záró szolgálatnál vették körül gyülekezete fiataljai a könyörgő imádságok mondásánál, hanem a Szeptember végén, néhány nappal Soltvadkertre érkezésem után, Káposzta Lajos, a gyülekezet lelkésze és a Bács-Kiskun evangélikus egyházmegye esperese kezembe nyomott egy borítékot, mely egy meghívót tartalmazott. Egy meghívót, mellyel meghívott a Kecskeméten 1994. október 12-én - szerdán - de. 9 órakor, a templomban, istentisztelettel kezdődő közös (Pest megyei egyházmegye) LMK- ülésre. Az ülés időpontját fel is írtam a naptáramba. Addig itt Soltvadkerten sok minden történt a gyülekezetben (istentiszteletek, hittanórák, temetés, eske- tés, bodelshauseni német vendégek érkezése és pár napos itt tartózkodásuk. stb.). Október 12-én reggel elolvastam az Útmutató szerinti aznapra kijelölt igéket, melyek így hangzanak: „Jaj a pásztoroknak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak?" (Ez 34,27) A másik: Pál írja Timóteusnak: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. (2Tim 2,15) Úgy éreztem, hogy mindkét ige arra a napra éppen aktuális. Mertem kisebbek is gitárral kísért énekükkel, az „étellel-itallal” terített asztalok mellett dallamos szövegbe foglalták az új szuperintendensnénijük iránti szeretetüket. Búcsúzáskor a soproni gyülekezettel való kapcsolat folytonosságát hangsúlyozta. Bizonyára lesz alkalom, hogy a nyugati végen egyházmegyéink lelkészeivel is találkozzanak a burgenlandi lelkészek „főnöknőjük” vezetésével. Igaz, hogy a történelem Ura az országhatárokat máshol engedte meghúzni, de a határon túl is, meg innen is, összeköt nemcsak a történelmi múlt, és az idősebb generáció ajkán még szomszédainknál is hangzó magyar szó, hanem a több templom bejárata fölött olvasható, reformációi örökséget tükröző magyar felirat mondanivalója: Erős vár a mi Istenünk! Szimon János remélni, Hogy ezek az igék nem csak engem szólítanak meg, hanem az igét hirdető és az azt hallgató pásztorokat is. így is történt. Nem csalódtam. Úgy gondolom, hogy Mekis Ádám a kecskeméti templomban elmondott prédikációja a hűtlen pásztorokról - akikről Ezékiel próféta ír - mindannyiunkra mély benyomást tett. Az istentisztelet keretén belül úrvacsorát is vettünk. Az istentisztelet után a gyülekezeti terembe mentünk át. A terembe belépve, körben fehér abrosszal leterített asztalokon virágok, italok és egy kis rágcsálnivaló volt. Miután az asztaloknál mindenki elfoglalta a helyét, meghallgattuk „Bibliai eschatológiánk” címmel Adámi László előadását. Az előadás nyomtatott szövegét mindenki kézhez is kapta. A rövid szünet után az előadás megvitatására került sor, utána közös ebéd volt. Miután a lelki és testi táplálékot magunkhoz vettük, elindultunk délután a kecskeméti repülőtérre. Ott a most kapott új repülőgépekről hallhattunk egy pilótától előadást. Aki akart, fel is szállhatott a repülőre, és bemászhatott a pilótafülkébe. Néhányan voltak vállalkozó kedvűek, akik kihasználva az alkalmat, éltek ezzel a soha vissza nem térő lehetőséggel. Mások talán addig logikai összefüggést kerestek az LMK és a repülőtérlátogatás között. Úgy gondolom, hogy végül mindenki lelkiekben és testiekben gyarapodva térhetett vissza saját gyülekezetébe. Kozma Lívia Első LMK-ülésem Szalainai Rezső emlékezete Most lenne kilencven éves. Tizenhét éve temettem, 1977. április 13-án. Az idén, október 25-én, születésnapján barátai megemlékeztek róla, s urnája előtt tisztelegtek. Sokaknak, főleg a fiatalabb nemzedéknek ma már csak irodalmi emlék. Egyre kevesebben vagyunk, akiknek személyes jó barát, peripatetikus tanítómester, esz- méltető beszélgető társ, útra indító mester, és kultúr- protestáns nagyság. Éppen mert tizenhét éve eltűnt szemünk elől, s csak alkotó szellemében van közöttünk, érdemes végigfutni életének stációin. A felvidéki Nagyszalatnán született 1904. október 23-án. A hegyek közé ágyazottnak tudta magát mindig. Pozsonyban végezte iskoláit, majd az egyetemet Prágában, s részben Krakkóban. Tanár lett Pozsonyban. Mester volt az oktatásban, tanításban, gondolkodásra nevelésben, az irodalom szeretetében. Negyvennégy éves volt, amikor a teljes múltjával odakötődött embert kitelepítették. At Magyarországra. Budapesten a Kelet-európai Intézetben dolgozott, majd átkerült az Egyetemi Könyvtárba tudományos kutatónak. Onnan ment nyugdíjba 1964-ben. Ettől kezdve teljes erőbevetéssel az irodalomnak élt. Termése igen bő. Megírta a szlovák és cseh irodalom történetét egy-egy kötetben. S milyen szépen és pártatlanul! Regényei jelentek meg. Megkapóan szépek és értékesek esszégyűjteményei. Bennük sokszor meleg lírai hangvétellel vall önmagáról is. Fent a hegyek között a Sarlós mozgalom alapitó tagjai közé számították a később Erdélybe került Balogh Edgárral együtt. A dunai népek testvéri egymásra utaltságát vallotta. Kényszerű Budapestre kerülésében sem a keserűséget látta. A két haza között mesterségesen épített falon nem a töréseket kereste. A fal fölött egyre inkább a megbékélés csillagává lett mindkét oldalon. Egyházunk számára messze világító kultúrprotestáns értékké vált. Evangélikus sajtónknak állandó, irányt mutató munkása volt. Értékelései, apró esszéi keresett, mindig értéket jelentő megnyilatkozásai voltak. Lutheránus identitástudata példaértékűvé vált. Bármiről irt, az evangélikus összefüggéseket, értékeket mindig megtalálta. Ez annyira közismertté lett, hogy az egyház derűje területére tartozott: amikor egy históriai cikket írt a visegrádi ásatásokról s a reneszánsz kút oroszlánjait adta címül, valaki felkiáltott: „ó, hát már azok az Mozgalmas napokat élt át gyülekezetünk az utóbbi időben. Augusztus utolsó vasárnapján a megszokottnál jóval többen gyűltünk össze templomunkban, mint általában, hogy meghallgassák Rőzse István szeretett lelkészünk igehirdetését, aki ez alkalommal köszönt el gyülekezetünktől, melynek 15 éven át volt hűséges pásztora. Azért búcsúzott a hívek serege tőle, mert szeretett lelkésze hosszú tusakodás után úgy döntött, elfogadja a Norvég missziós társaság ajánlatát, mely részére ösztöndíjat biztosított, és miután mind a lelké- szi feladat, mind a norvégek által felajánlott munka is teljes embert kíván és ideiglenes helyettesítése a gyülekezetben nem talált megoldást, így fájó szívvel le kellett mondania arról az állásáról, melyben oly gazdag munkát végzett mind a lelkigondozás, mind a gyülekezetépítés területén. Itteni szolgálata alatt többek között megoldódott a templom fűtése, kifestése, a tetőzet teljes felújítása, templomunkban hosszú évtizedek után immár orgona kíséri a gyülekezet énekét, és felépült a gyülekezeti ház is, beindult a budaörsi templom építésének ügye is, sok feladatot teljesített közöttünk. Ezért hatódott meg a búcsúis- tentiszteléten résztvevők serege, és kérte, Istent áldja meg volt lelkészét, a további életpályáján hordozza őt kegyelmében, és mi, budafokiak mindig szeretettel várjuk közénk. Szeptember első vasárnapján mutatkozott be a gyülekezetnek Solymár Gábor sárvári lelkész, akit Szebik Imre püspök helyettes lelkésznek küldött ki Budafokra. A gyülekezet tagjai hamar megkedvelték és szívükbe fogadták, így azután rövidesen a presbitérium javaslatára szeptember közepén megtartott gyűlésen Solymár Gábort lelkészévé megválasztotta, és miután az idő sürgetése is hozzájárult, hogy a gyülekezeti munka se szenvedjen kárt, hisz kezdődött az íy iskolaév, a konfirmandusok oktatása, egybegyűjtése, október 2-án lelkésziktató istentiszteletre gyűlt össze a hívek csapata, ugyancsak szép számban. Az ünnepélyes iktatást az esperes más elfoglaltsága miatt felkérésére ifi. Hafenscher Károly budavári lelkész végezte, Madocsai Miklós és Csepregi András voltak a segítői. A Confirma elhangzása után az újonnan beiktatott lelkész hirdette az igét, majd az ifjúság kis csoportja énekével emelte az ünnepi alkalmat. Az istentiszteletet követően a közgyűlésen a gyülékezet felügyelője köszöntötte a gyülekezet új lelkészét 2Timoteus 4,5 buzdításával, mely az iktatási igerészből hangzott el, kérve Isten áldását a lelkész munkájára, és biztosította lelkészét a gyülekezet melléállásáról. Majd felolvasta az érkezett táviratok közül dr. Harmati Béla és Szebik Imre püspökök köszöntését. A budai egyházmegye lelkészei nevében Madocsai Miklós üdvözölte a lelkészt, az északi kerület nevében Farkasházi Ferenc felügyelő köszöntött. A közgyűlés befejezése után a gyülekezeti teremben fehér asztal mellett is sok köszöntés hangzott el. Befejezésül arra kérjük Istent, November 5-én, szombaton a Budapesti Evangéükus Gimnázium dísztermében, az előadókon kívül hatvanötén gyűltek össze dr. Frenkl Róbert országos felügyelő meghívására. Különböző tájról: Nyíregyházától Sopronig, Mis- kolctól Békés megyéig lelkészek és nemlelkészek vettek részt ezen az értelmiségi fórumon. - Az Országos Elnökség két témát jelölt ki programként: a Zsinatról adott tájékoztató és megbeszélés, valamint egy evangéükus periodika szükségessége és jövője kérdését. Művészi zongoraszám (Bach prelúdium és fúga), imádság és tájékoztató megnyitó köszöntés után dr. Reuss András, a Zsinat lelkészelnöke tájékoztatta a jelenlevőket az 1991-ben megnyitott Zsinat eddigi 14 ülésszaka munkájáról. Ismertette a hosszú és nehéz munka eddigi eredményeit, a plenáris üléseken és a bizottságokban folyó munkát, az egész tanulási folyamatot, aminek a Zsinat tagjai tanúi és amit egész egyházunk közvéleménye figyelemmel kísér. Hangsúlyozta a tanulási folyamat újszerűségét, hiszen először van egyházunk olyan helyzetben, hogy minden külső befolyástól függetlenül tarthat zsinatot. Nem kendőzte el a nehézségeket sem: a megválasztott zsinati tagok néhányának visszalépését, a határozatképes jelenlét biztosításának fontosságát, a túlterhelt zsinati tagok erőfeszítéseit. Fontosnak tartotta, hogy minden zsinati tagnak egyenlő esélye van a szólásra, az általa képviselt küldő testület véleményének kifejezésére. Minden nehézség ellenére egyfelől a hálaadás hangja érződött szavain, köszönetét mondva az eddig elért jelentős eredményekért, másfelől reménységének adott kifejezést, hogy záros határidőn belül a következő évtizedekre meghatározó zsinati törvények születnek. E sorok írója ismertette véleményét az országos jellegű evangélikus periodika szükségességéről, majd az Üzenet című megjelent kiadványhoz fűzött általános, és az egyes cikkekre is kiterjedő kritikai megjegyzéseket. Hangsúlyozta a bíráló, hogy a jézusi feltételek szerint (egyfelől tervezni kell, mint a adjon erőt lelkész testvérünknek, áldja meg munkáját közöttünk, és amit elődje elindított: a budaörsi templom építését folytassa, Isten nevében kezdje meg, és vigye a sikeres befejezésig, gyűjtse össze az ifjúságot, és az iskolásokat. Sok munka vár reá Budafokon, és sok öröm a munkában. Wunderlich Sándor felfigyelő toronyépítőnek, másrészről ismerni kell határainkat pl. „bolond, még az éjjel elkérik lelkedet”) józanul kell számolni alapvető kérdések megoldásával: Ki írja a lapot? Kinek írunk és hogyan? Előkerültek morális és stíluskérdések, a periodika címének ügye, régiónk és időnk, a 21. század küszöbének meghatározó jellege. Az a javaslat is elhangzott, legyen a lap címe: Fiducia, ami az irgalmas Istenbe vetett gyermeki, lutheri bizodal- munkat fejezi ki. S ha lehet más testvérfelekezeteknél ősi latin nevű értelmiségi folyóirat: Vigília, Confessio és nálunk eddig a görög Dia- konia volt hasonló jellegű periodikánk címe, úgy nem lehet akadály ez ősi evangélikus teológiai kifejezés használata. Nagyon élénk, fegyelmezett, érett hozzászólások következtek ezután. Elvi és anyagi témák kerültek elő: jogászok, közgazdászok, mérnökök, teológusok ajkáról. Egyértelmű volt, hogy a Zsinat nemcsak a kiküldött zsinati tagok ügye. Szinte minden hozzászólásban volt jó ötlet, megszívlelendő a Zsinat Elnöksége számára. Különösen tetszett a felnőtt hozzáállás. Nyoma sem volt szolgai helyeslésnek, kincstári optimizmusnak, hajbókolásnak. Protestáns felnőttekhez méltón, tisztességes hangon, de nem kritika nélkül szólaltak fel sokan. Kár, hogy a jelenlevő női résztvevők nem nyilvánítottak véleményt. Hasonló, hangnem, bár élesebb viták és erősebb kritikai hang, néha elmarasztalás, ellenvélemény jellemezte az Üzenet kiadvánnyal kapcsolatos beszélgetést. Abban nem mutatkozott eltérés, hogy szükség van egy ilyen periodikára, ami megszólaltatja a sajátos evangélikus hangot, ismerve a mai ökumenikus, társadalmi és globáüs összefüggéseket, elsősorban a jövőre figyel, s nem ragad le a megbecsülendő múltban. A távoli és közelmúlt értékeit tiszteletben tartva, mégis a jelen és jövő ügyeinek kihívására kell megfelelő választ találnunk és nekünk magunknak is kérdeznünk, meg nem feledkezve missziói mandátumunkról sem. A reménység bizonyosságával zártuk a fórumot. Dr. Hafenscher Károly Ismét volt országos evangélikus értelmiségi konferencia oroszlánok is lutheránusok?” Szenvedélyesen szerette egyházát. Több gyülekezetünk templomába eljárt s lelkészeinket mindig figyelmeztette: „magyarul beszélni csak szépen szabad!" A pártállam idején egyházi vezető tisztséghez nem engedték jutni, pedig több szinten felügyelői tisztségre javasoltuk. A legtöbb a Déli Kerület presbiteri tiszte volt. Ott a legfeszültebb időkben is többször szólalt fel, mindig megbékélést, egyetértést munkáló javaslattal. Az irodalmat kedvelőket mágnesként vonzotta. Egyikünkkel-másikunkkal sokszor sétált a Vérmezőn, s ezek a séták mindig élményszámba mentek. Hetven éves születésnapján irodalmi barátait ebédre hívta meg a Sajtó Házába. Mintegy húsz-huszonketten voltunk meghívottak, közöttünk hárman egyházunk részéről: Benczúr László, Koren Emil és Veöreös Imre. Felesége halála - 1974-ben - mélyen megrendítette s megtörte. „Életem tengelye volt ö" - mondotta róla. Mélységesen összecsengett az életük. A szomorúságban is egyik legszebb emlékem, amikor Attila utcai otthonában megbeszéltük a temetése rendjét. Akkor mondta el, hogy feleségével a lőcsei evangélikus templomban esküdtek - 1931-ben - s amikor kiléptek a templomból, a jeremiási ige szőtte át a szívüket: „örök szeretettel szerettelek téged, azért vontalak magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). Ézzel temettem, de Szalatnai Rezső nem volt ott a temetésen. Akkor kapta első igazán komoly figyelmeztetését a szivével. Kórházban feküdt. Ugyanezzel az igével temettem őt is, három év múlva. 1977-et irtunk akkor. Azokban a napokban postumu- san jelent meg az Evangélikus Életben megrendítő végrendeletszerű imádsága. „Az egyházi szertartás után a Lutheránia kórusa és barátaim énekeljék el a Himnusz első strófáját" - rendelkezett ő maga. így történt. Most lenne kilencven éves. A FÉBÉ EVANGÉLIKUS DIAKONISSZA EGYESÜLET fennállásának 70. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepélyt és hálaadó istentiszteletet tart a Bécsi kapu téri templomban. Az ünnepély december 3-án, szombaton 15 órakor kezdődik. A hálaadó istentisztelet december 4-én, vasárnap de. 11 órakor lesz. - Mindkét alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk testvéreinket. „MEGBÉKÉLÉS KÖVETSÉGÉBEN” EVANGÉLIZÁLÓ CSENDESNAPOK PILISCSABÁN December 8-án 13 órától december 10-én 12 óráig. Igét hirdet: Bozorády Zoltán Előadást tart: Fehér Károly, dr. Hafenscher Károly, Csizmazia Sándor Részvételi díj: 800,- Ft + 150,- Ft ágyneműhasználatért. A jelentkezést kérjük: „BÉTHEL” Evangélikus Missziói Otthonba - 2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8-12. Tel: 06/26-335-218. Várjuk a szeretetszolgálatban munkálkodó testvéreket. EVANGÉLIKUS DIAKÓNIAI TESTVÉRKÖZÖSSÉG D. Koren Emil
