Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-08-08 / 32. szám
.ngélikus Élet 1993. AUGUSZTUS 8. EH jftS GYERMEKEKNEK Jt jL Telefonálok. Halló... halló! Ott ki beszél? Nagyon örülök, hogy hallom a hangodat. Most nem hallak! Mi van? Megszakadt a vonal? Halló, beszélj hangosabban! Nem hallak... Te nem telefonálsz nekem, Uram. Nem tudom a számodat, nem hívhatlak fel, nem teheted le a kagylót, nem tehetem le a kagylót, nem szakad meg a vonal. Mert Te körülveszel, mindig velem vagy, mindig itt vagy. Nem kell, hogy keresselek, mert megtaláltál. Nem kell, hogy hívjalak, mert szólítottál. Nem szakadsz el tőlem sohasem. CSODÁK JÁTÉK A pulyka Ismeritek azt a kis versikét, hogy „szebb a páva, mint a pulyka"? Igen? Nos, az ilyen versikéket nem szeretem. Méltánytalanság ez egyrészt a pulykákkal szemben. Biztos vagyok abban, hogy egy pulykamama, meglátva újkeletű kispulykáját, így kiált fel: „Az enyém a legszebb fióka a világon!” Ilyenkor holmi pávafiókák szóba sem kerülhetnek az összehasonlításnál. Másrészt méltánytalanság ez a teremtettséggel szemben is, hiszen Isten ugyanúgy gyönyörködik a pávában, mint a pulykában. Harmadrészt méltánytalanság ez az indiánokkal szemben és Benjamin Franklin volt amerikai elnökkel szemben is. Róluk még lesz szó. Ha láttatok már szépen feldíszített indiánt, akkor tudjátok meg, hogy azért olyan szép, mert a pulykától leste el a módit. A pulyka ugyanis indián háziállat volt. A hódítók nemcsak az indiánokat igázlük le, hanem a pulykákat is. Sőt, amíg az indiánok viszonylag kényelmes rezervátumokba kerültek, addig a pulykák a jóval kényelmetlenebb tepsikbe és ünnepi asztalokra, mint főfogás. Volt aztán végre valaki, aki a pulykák sajátos szépségét értékelni tudta. Ezt az embert Benjamin Franklinnak nevezték, és az Egyesült Államok elnöke volt régebben. Azzal a javaslattal állt elő egy szép napon, hogy ezentúl az ország címermadara ne a fehérfejű rétisas legyen, hanem a pulyka. Hogy aztán az elnök a pulykát élő vagy sült formájában szerette ennyire, arról nem szól a fáma. Nos, ez a pulyka. Szeressétek a pulykát! Bettívadászat 3. Valaki azt kérte tőlem, hogy ne zárjuk le az első megfejtések után a mondatot, mert ő még szeretné megfejteni. Ha nem is megyünk végig az összes betűn, de még adok egy kis lehetőséget azoknak, akik ezt a nagyon nehéz feladatot szeretnék megoldani. így a megoldást majd később közöljük. Ez a mondatot jelölő tábla: m. [in 11 n ILI A kérdés a következő: HOL ÜLT NÁTÁNÁEL, MIELŐTT JÉZUSSAL TALÁLKOZOTT? F - A vámszedő asztalnál. Z - Egy hajóban. T - A templom udvarán. A - Az Olajfák hegyén. K - A fügefa alatt. A megfejtett betű kétszer szerepel a mondatban! KÉSZÍTETTÉK: Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás. Címünk: 2370 Dabas-Gyón, Luther u. 14. GYERMEKRAJZPÁLYÁZATOT hirdet a Dl AKONLA című Evangélkikus Szemle protestáns iskolásgyermekek számára ez évi 4. (karácsonyi) számának 16 rajzot tartalmazó művészi mellékletére a KÖZÖSSÉG témájában. (A téma a szeretct-gyülölet, egymásrautaltság és magány, egyformaság és sokféleség témája felől is megközelíthető.) Kérjük a gyerekeket, hogy - nyomdatechnikai okokból - csak fekete-fehér rajzokat küldjenek be (fekete ceruza, tus, festék, filctoll, szén stb.), s rajzuknak, ha úgy gondolják, címet is adjanak. Beküldendő: DIAKONIA Szerkesztőség, 1147 Budapest, Pf. 500. Beküldési határidő: 1993. szeptember 6. A borítékon tüntessék fel nevüket és címüket. Egyrészt a díjazás végett, másrészt, hogy részt vehessenek, ha akarnak a pályázóknak rendezendő találkozón, ahol a zsűri részletes kiértékelést és tanácsokat ad. 275 éves az újratelepített Békéscsaba Haan Lajos történetírói munkásságáról A múlt század második felében Békéscsaba két kiváló történészt tekinthetett magáénak, akiknek egyháztörténetírói munkásságuk mellett két évtizeden át vezető szerepük volt a Békés megyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat élén, a megye szellemi életében : Haan Lajos békéscsabai lelkészt, a Magyar Tudományos Akadémia és a dorpáti Tudós Társaság tagját, és Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelőt. Mint családi kapcsolatot említjük meg, hogy Haan Zsilinszky apósa volt. Jelentős Haan Lajos történetírói munkássága. Monográfiáiban nemcsak a kiemelkedő személyiségek életét, és a velük kapcsolatos eseményeket tárgyalta, hanem nagy gondol fordított a társadalom egészére, főleg az egyszerű emberek éleiére. Jól ismerte a népet. Még stílusa is elárulja, hogy az alföldi parasztváros papja volt. Néprajzi feljegyzéseivel, megelőzte korát. Kiadott munkáiban ezeknek a néprajzi feljegyzéseknek a nagyrészét kihagyta, csupán kéziratban örökítette meg. Műveit magyarul, latinul, szlovákul és németül írta. Egyháztörténeti munkái közül elsőnek említjük meg Bél Mátyás életrajzát, amelyet 1878-ban, a Magyar Tudományos Akadémia ülésén, székfoglalójaként olvasott fel. Számos, addig ismeretlen adatot tartalmazó dolgozata egyike a legrégibb Bél-életrajzoknak. Hívei és környezete iránti szeretete késztette arra, hogy szlovákul kiadta Citlara Sanctorum c. himnológiai tanulmányát. Ezért felkutatta a magántulajdonban lévő, régi énekeskönyveket, és értékes adatok birtokába jutott. Sajnos, halála után ez a gazdag gyűjteménye - több, értékes könyvével együtt - elkallódott. Az összegyűjtött anyag mellett jelentősek himnológiai feljegyzései, így pl. a 16. századi kottás énekeskönyvek dallamairól. Haan neve a német evangélikus egyházakban akkor lett ismertté, amikor megírta Dürer Albertnek, a 16. század jelentős festőjének származásáról szóló tanulmányát. Külföldi vonatkozású műve még a jénai egyetem fennállásának 300. évfordulójára írt, 1858-ban kiadott, latin nyelvű tanulmánya, a magyar hallgatók neveivel és életrajzi adataival. A legtöbb időt Békéscsaba és Békés megye történetének megírására fordította. Békéscsaba története 1845- ben, Békés megye története pedig 1870-ben jelent meg. Tudományos munkássága mellett hűséges és agilis lelkipásztor volt. Még arra is jutott ideje, hogy kötetnyi anekdotát gyűjtsön össze lelkészekről, egyházi személyekről. * E néhány sorral születésének 175. évfordulójára emlékezünk: 1818. augusztus 13-án született. B. B. Bizonyságtevők fellege Egyháztörténeti arcképcsarnok Finnből fordított kedves könyvnek örvendezhet olvasótáborunk. Megjelent az Evangélikus Országos Múzeum kiadásában Lauri Pohjanpää: Bizonyságtevők fellege c. könyve, amely egy-két oldalas arcéleket rajzol meg az egyetemes egyháztörténet 83 kiemelkedő alakjáról, igen olvasmányosan, s némelyikhez müveiből rövid illusztrációt is közöl, versben vagy prózában. Lutherről öt cikkecskét közöl. Rajzolt képekkel illusztrált kiadás (Maija Kaarma). Pohjanpää Lauri finn evangélikus lelkész, a teológia doktora, író és költő. Esperes, majd a helsinki egyetem díszdoktora. Külföldön sokfelé járt. Koskennyemive 1 együtt az időmértékes, kötött formájú verselést művelte, novellákat is, kisregényeket is írt bőven. A századelő embere. Én még ismertem. A finn költők magyar nyelvű antológiájában verseit túlnyomó többségben Tandori Dezső fordította. FIATALOKNAK Ismételten kaptam egy írást az „Egyetlen versem” sorozatba - bátorítson Benneteket is, hogy közzétegyétek kedves költeményeiteket. Címem a régi: Bencze András Székesfehérvár 8000. Távirda utca 31-33. ^ JULES SUPERVIELLE: Mikor a vízbefúlt fölébred Mikor a vízbefúlt fölébred a tenger fenekén és addig mozdulatlan szíve most már reszketni kezd, mint nyárfalomb a szélben: látja, amint egy lovas tart felé, szép csöndesen poroszkál, lélegzete nyugodt, s int neki, hogy ne féljen. Arcon legyinti egy bokréta sárga vadvirággal, s levágja előtte fél kezét, de csonkján egyetlen piros vér csepp se csór ran. A kéz a homokba hull és nyomtalanul eltűnik a porban, s helyébe új kéz sarjad, szakasztott a régi kéz mása, és ujjai fürgén mozognak. A vízbefúlt elámul: könnyedén föl tud ülni a lovára, jobbra tekinthet, balra tekinthet, mintha csak otthon, szülőföldjén járna, mintha egy nagy mező virulna körülötte, a szabadság, s ha kedve tartja, kezét is kinyújthatja, hogy leszakasszon egy friss nyári almát. Ez volna hát a halál, ez az imbolygó kósza báj itt, mely rejtelmes jóindulattal ránk sugárzik ? S én volnék ez a vízbefúlt, aki a moszatok közt • , ügetek, és nézem, mint sarjadnak újjá a legendáktól szaggatott egek ? Tapogatom csuromvíz testemet, e gyarló bizonyságot, és a ló hirtelen fölnyerít alattam, hogy megnyugtasson: mindez itt való. Bölcső billen, a csecsemő fölébred, látszanak kapálódzó lábai. Bandukolok e nap alatt, melyet mintha csak most találtak volna ki. Emberek mozognak körös-körül, de rám nincs semmi gondjuk, arcuk akár a földieké, csak épp a kínt mosta a víz le róluk. S lám, a békés táj megremeg, egyszerre minden bokra réz dűl: jönnek felém gyermekkorom s a Teremtés vadjai seregestül. A tigris tigrisnek lát és kígyónak a kígyó, mind a társát ismeri bennem, hazajáró mását. S a méhe int, csak szálljak vele bátran, s a nyúl, hogy tud egy rejleket a föld egy odújában, ahol meghalni nem lehet. im (Rónay György fordítása) Számomra hét vers kedves különösen, de mivel itt az „egyetlen”-röl szeretnék beszélni, hát döntenem kellett. Jules Supervielle verséről írok most. Szinte közhelyszerű mondás, hogy az emberben benne van valamiféle ősi kíváncsiság, ami mindent kikutat(na), s arra is választ keres, mi van a halál után. Ez természetes is, hiszen a nekünk ismeretlen dolgok többnyire ezt váltják ki, különösen, ha az életünkről van szó - vagyis a halálunkról. A legnagyobb, ami történhet velünk, a halál, és a legkevesebb is. Lehet, hogy valami szép álom, ami hasonlít is és különbözik is az élettől. Minden apróság egyfelé, a végső felé mutat. Sokszor ez nagyon aggasztó, kétségbeejtő. Visszaemlékszem gyermekkoromra, itt táncolnak szemem előtt a képek, szinte hihetetlen, hogy Ezt a könyvét Molnár Rudolf Turkuban élő lelkészünk fordította. ízesen és szépen. A válogatás is sikerültnek mondható. Bár az eredetiből 37 cikkecske hiányzik, de okkal. Csak az északi tájakon jól ismert, de nálunk nem otthonos nevek maradtak ki. Viszont dicséretére válik a fordításnak, hogy a régi versbetéteknél megtalálta a fordító Babits Amor Sanctusából a megfelelő darabokat. A könyv Molnár Rudolfnak kedves könyve lehetett, tudomásunk szerint a fordítás évek óta elfeküdt a fiókjában. Dicséretes, hogy végre kiadásra kézbe vették, sajtó alá rendezték. Az eredeti Suomiban 1946-ban jelent meg, majd több kiadást is megélt. „A kereső és küzdő lélek hősi históriája” jellemezte akkor az irodalmi sajtó. A hit küzdelmének világtörténelmi nagyjai szerepelnek az oldalakon, pápáktól Lutherig, ősatyáktól finn ébresztő prédikátorokig. Ökumenikus ölelésü könyvet tartunk a kezünkben. Persze hiányoljuk belőle a magyar anyagot. Az egyetlen magyar személy Árpádházi Erzsébet, bár ö is „thringiai örgrófnő”-ként szerepel. E pompás könyvet lapozgatván, jut eszünkbe régi igényünk, amely az elmúlt évtizedekben már-már tervekben a megvalósulás küszöbén volt, hogy magyar hitbéli előttünkjárókról, akikről olykor egy-egy cikket megeresztettünk, illenék összefogó életrajzi képet adnunk, hiszem Isten megtermékenyítette a magyar talajt Szentistvánokkal, Szentimrékkel, hívő erdélyi fejedelmekkel, Thököliekkel, Thurzókkal, Abádibenedekekkel, magyar reformátorokkal, Gálszécsiekkel, Árvabethlenkatákkal, Lorántffyakkal, Dukaitakácsjuditokkal, gályarabokkal, Rimaijánosokkal, Balassákkal, Berzsenyiekkel, Prohászkákkal, s hogy az újabbakat se felejtsük el: Kapibélákkal, Túróczykkal, Járosiandorokkal, Urbánernőkkel, Sztehlogáborokkal, - hogy csak időtlen összevisszaságban emlegessem azokat, akikről voltaképpen teljes életrajz alig jelent meg, de hitbéli múltunknak áldott kockakövei Isten országa vándorútján. Legalább ilyen pohjanpääi rövid arcélekben valamelyes összképet kapnánk erről a csodálatos útról és múltról, hogy erősödjünk a mára. Munkára fel történészeink, tollförgatóink! D. Korén Emil vége. Néha a jelen pillanatot hasítja ketté az a gondolat, hogy nem érdemes semmivel foglalkozni, ha egyszer vége, vége... Az ember talán úgy gondolja, a szerelem az, ami feloldja benne a félelmeket, belemenekül az érzésébe, s talán meg is véd, hogy meddig, nem tudom. A szerelem, a könyvek, a munka, vagy éppen az ital egy bizonyos esetben nem több, mint kábítószer, hogy eltereld a figyelmed a végsőről. Miért barátságtalan a halál? Nem is tudunk róla semmit. Vagy csak félünk, hogy még sincs utána semmi? Nekem ez a vers nem pusztán azt mondja, van feltámadás, helyesebben szólva nem használja ezt a civilizáció-ízű szót, hanem az ősi, belső rétegünkhöz szól, ahhoz a réteghez, amely megizzad, ha fél, amely szereti a meleg szobát, miután bőrig ázott, s amely olyan kiszolgáltatott, hogy szinte megsajnálnám, ha önmagam is nem ilyen volnék. Ez az a réteg, amelyre József Attila mondja: „A semmi ágán ül szívem kis teste hangtalan vacog”. Ilyen az ember kiszolgáltatottsága. Az egészben az a groteszk vonás, hogy egymásnak is ki vagyunk szolgáltatva, egy másik embernek, egy erőtlen s önmaga által túldimenzionált lénynek. De ekkor mindig eszembe jut, és jó hinni benne, hogy mindenkiben ott lapul az ősi réteg, kiben feljebb, másban mélyebben. Az ember ragaszkodik kis földi dolgaihoz, éppen azért, mert ember. Van, aki ezt meghatónak, van, aki inkább nevetségesnek látja, pedig csak emberi. Ezt a gondolatot a versben is felfedeztem: „A kéz a homokba hull és nyomtalanul eltűnik a porban, / s helyébe új kéz sarjad, szakasztott a régi kéz mása”... „mintha csak otthon, szülőföldjén járna, / mintha egy nagy mező virulna körülötte, a szabadság, / s ha kedve tartja, kezét is kinyújthatja, hogy leszakasszon egy friss nyári almát.” Kis dolgokban keresünk bizonyságot a nagyokra, s ha néhány'kis mozaikdarabot felfedezünk, már érezzük, hogy talán a nagy kép is összeáll. Valami olyat szeretne az ember, mint a következő pár sor: „S a méhe int, csak szálljak vele bátran,/ s a nyúl, hogy,tud egy rejteket a föld odújában,/ hol meghalni nem lehet.” Kovács Nóra Csendesnapok Veszprém megyében Évek óta szeptembertől minden második hónap harmadik szombatján találkozik Veszprém megye evangélikus ifjúsága. A megye különböző gyülekezetei adnak otthont a csendesnapoknak. A szülök és nagyszülők elkísérik csemetéiket a nagyok közé, ők pedig az ideiglenesen felállított gyülekezeti konyhában sürögnek-forognak. Míg az ifjúság előadásokat hallgat, beszélget és énekel, az asszonyok finom falatokat varázsolnak elő. Évek óta izgatottan várjuk ezeket a szombatokat. Van, aki csendesnapokban „méri az időt”, ehhez viszonyítja és igazítja minden programját. Boldogan készülünk a nap témájára, a kijelölt igeszakaszra. Az elmúlt évadban Jézus példázatai (tékozló fiú, fügefa, magvető, jó pásztor és szőlőmunkások) adtak alapot az áhítatoknak, beszélgetéseinknek. Nagy örömünkre, rengeteg kisiskolás jön, akiket külön csoportokba osztunk és megpróbáljuk játékosabb formában közelhozni hozzájuk az evangéliumot. A nagyobbak is korosztályok szerint vonulnak el termekbe, és egy-egy vezető irányításával beszélgetnek az igéről és annak mai jelentéséről. Gitárosokból sajnos hiány van a megyében; ha egy zenész van, az kénytelen teremről teremre gitározni. Ebéd után tartjuk az úrvacsorái istentiszteletet, ahol a konfirmáltak úrvacsorát vesznek, a kicsiknek pedig egy lelkész áldást oszt. Az előző évekkel ellentétben tavaly két tábort szerveztünk. A kisiskolások Öskün, a felnőtt ifjúság Tésen találkozott. Itt szeretném megköszönni a szervezők - Varga György né Ági néni és ifi. Zászkaliczky Pál - áldozatos munkáját, akik évek óta hívogatják, gyűjtik a fiatalokat, és tanácsaikkal segítik az újabb vezetőket. Az ifjúság nevében köszönöm Pápa, Malomsok, Takácsi, Szergény, Öskü, Várpalota, Tés, Révfülöp és Veszprém gyülekezeteinek és lelkészeinek, hogy az ifjúságot egy-egy napra, vagy táborra befogadták és vendéglátó szeretettel gondoskodtak róla. Bállá Emőke HÍREK Levél Nagyvelegről A Vértes és a Bakony közötti lankás területen található Nagyveleg község. 1993. június 4-e este fél 5 óra van. Zúgnak-búgnak a harangok. 23 gyerek, 12 konfirmáció előkészítős, 11 hittanos, szép rendezett sorban Cserági Istvánná vezetésével jönnek be a templomba. Hittanvizsgára készülnek. Hittanvizsgára, ami több mint 40 éve nem volt Nagyvelegen. A konfirmációs előkészítősöket Cserági Istvánná, a hittanosokat Cserági István lelkész készítette elő a vizsgára. A vizsgát Bencze András székesfehérvári lelkész, Lampen Mihály, Kovács Sándor gondnok. Molnár Sándorné felügyelő-helyettes és a jelenlevő gyülekezet előtt tették le. A 23 gyerek dicséretre méltóan felelt meg a vizsgán, amiért Nagy Sándorné testvérünktől dicséretet kaptak. A lelkészi szolgálatot a vizsga alkalmával Bencze András lelkész végezte. A tanévzáró istentisztelet június 7-én volt. A vizsgázó gyerekek verssel és énekkel szolgáltak. A lelkész-házaspár egész évi fáradságos és küzdelmes munkáját e sorok írója köszönte meg. Molnár Sándorné Nagyveleg !
