Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-10-31 / 44. szám
Evangélikus Élet 1993. október 31. LÉGY A BÉKESSÉG HORDOZÓJA... Hajdanán a keresztvíz cseppjei egy kicsi leány fejére hullottak. „Irén, megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak, és a Szentiéleknek nevében...” Soltvadkerten hangzottak e szavak Sikter András esperes ajkáról. Egy családban nagy volt az öröm, hiszen első gyermek érkezett, aki ezt a komoly, rövid, sokat jelentő nevet kapta: Irén... Az emlékek, a pillanatnyi érzések halványultak, de Valaki nem feledkezett meg e napról. Végig kísérte Hon ti Irént, hogy odaállhasson újra a soltvadkerti evangélikus templom oltára elé. Luther-kabátban, diakónuslelkésszé avatása napján, szeptember 25-én. Szemben vele az ünnepi szolgálatot végzők: dr. Harmati Béla püspök, dr. M un tag Andor teológiai professzor és Káposzta Lajos esperes, a gyülekezet lelkésze. Körülötte családja, küldő gyülekezete, ahol növekedett testbenlélekben, az a gyülekezet, amely hívta és várja, szolgatársak, a szomszéd felekezetek pásztorai, barátai, volt tanárai, munkatársai, ismerősei. Bizony rendkívüli alkalom - ahogyan a püspök igehirdetésében mondta. Sokak szivében fogalmazódott meg az, amit a Magnificat oly költői szépséggel formál szavakba. Mária énekét nem daloltuk, de mindannyian átéreztük ott és akkor. „Mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ö neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.” (Lk 1,49-50) Legyen ez személyes imádság, hálaadás számodra! - szólt a püspöki buzdítás. Ne egyszerűen saját erődre nézzél, ne a kitartásod legyen előtted, hanem aki elhívott. Lásd meg az elhívást! Hatalmasabb ő, mint a mi erőnk. Szolgálatod előtt ma minden ajtó kinyílik. „Szent földre” lépsz, Isten szolgálatának földjére, hogy vigasztalást mondj nehéz élethelyzetekben és Isten életre hívó, krisztusi igéjét add tovább. A név: ÍREN, legyen számodra valóság, amit a keresztségben kaptál: Békesség. Légy valóban „Irén", a békesség hordozója, eszköze, aki elmondhatja: „Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas.” Dr. Harmati Béla püspök rámutatott a tradíció értékére. Azokra a híresekre és névtelenekre, akik halottak, de hitük élő folyamata megy bennünk tovább. Gondolhatott Honti Irén is áldott emlékű nagyszülőkre, akik nem érhették meg e napot. Az igehirdetés első mondata pecsételte meg az egész ünnepi istentiszteletet: rendkívüli alkalom. Nemcsak azért, mert a nagymúltú gyülekezetben lelkészavatás még nem volt, hanem mert önmagában már az is rendkívüli, hogy valaki kimondja azokat a súlyos szavakat, amit Honti Irén is fogadott: Vállalom, Akarom, ígérem. Kinek volt ünnep ez a nap? A soltvadkerti gyülekezetnek, aki Honti Irént, a gyermekkorától oly hűséges tagját „felöltöztette”. Megható, szép pillanat volt már a kezdet, amikor a gyülekezet vezetősége átadta ajándékát, a Lutherkabátot. így kimondva és kimondatlanul is üzenetet hordoz: Emlékezz! Ahányszor magadra öltöd örömteli és nehéz szolgálataid során, emlékezz azokra, akiktől kaptad ! Akik szeretnek téged és a magukénak tudnak. A szórványokban gazdag kiskunhalasi, tázlári gyülekezetnek. Dr. Ádám Gyula felügyelő vallomása szerint az elmúlt esztendőben nagy megbecsüléssel és szeretettel fogadták Honti Irén szolgálatát. Mai evangéliumi jelenetnek lehettek tanúi, amikor egy jól szituált fiatal, vezetői munkakört hagyva ott Mestere követésére indul, az ö szolgálatába szegődik. A kiskunhalasi gyülekezet - mint általában a kis létszámú közösségek - hálásak és az eddigi szeretettel várják újonnan avatott lelkésznőjüket. A Bács-Kiskun Egyházmegye lelkészeinek, akik örülnek „régiúj” társuknak. Szabó István esperes helyettes elárulta, hogy egy-két könnycseppet elmorzsolt titokban, így voltak ezzel mások is. Káposzta Lajosnak, aki gyülekezeti lelkipásztora volt Honti Irénnek hosszú éveken át. Ezt a kapcsolatot csak ketten érezhetik. Lelkész és a reá bízott, így az öröm is titok marad azok számára, akik nem éltek még meg ilyen kötődést. Honti Irénnek, aki komolyan készült erre az alkalomra, az ő nagy napjára. Az ünneplők hazatértek, a feldíszített, megterített asztalok helyükre kerültek. Az ünnep véget ért, szívekben él... Honti Irén ezt a megbízást kapta: „Légy a békesség hordozója!” Bár csak ne érezné soha e feladat csekélységét, hanem mindig találna biztatást a kitartó szolgálatra! „Ha keveset teszünk is, mégis jó szívből tesszük! Ha nem sokat teszünk is, mégis teszünk valamit! Ha kicsiny is, amit teszünk, az O áldása naggyá teheti! Ha keveset teszünk is másoknak, kékünk magunknak ébredésül szolgálhat! - Ő mégis miközöl lünk van! Ámen! Amen!" (Löhe Vilmos) Nagy Veronika SAJTÓOSZTÁLYUNKON KAPHATÓ ÚJ KÖNYVEK Lauri Pohjanpää-dr. Molnár Rudolf: Bizonyságtevők fellege (Egyháztörténeti arcképcsarnok) Ára: 396,- Ft (ÁFÁ-val együtt) Terray László: Küldetésben (Missziói történetek) Ára: 150,- Ft (ÁFÁ-val együtt) Gémes István: Hiszek (Igehirdetések az Apostoli Hitvallásról) Ára: 239,- (ÁFÁ-val együtt) Kapernaum 60 éves (Az otthon története) képekkel. Ára: 462,- Ft (ÁFÁ-val együtt) Oltári és ádventi koszorúra való gyertyák több méretben és színben kaphatók. „Ő gyújtott világosságot.. Szíveinkben - a te szívedben - ma is gyújthat. Nem az emlékezés sokszor tartalmatlannak mutatkozó ürességével, hanem az Ige világosságával, amely Jézus Krisztusban valóságosan közénk érkezett. Hirdették a próféták, bizonyságot tettek róla tanítványok és a századok során lassan halványuló fényét - csaknem fél évezrede - ismét felragyogtatta a reformáció munkája. Ugye érzed - megbocsátva a személyes megszólítást -, hogy neked is szükséged van erre a világosságra? Hiszen hitedhez való ragaszkodásod, hűséged ellenére mégis gyakran érzed: valami hiányzik életedből. Talán megtartó erő, biztatás, esetleg reménység és ezért földi életed szövevényei hálóként akadályozzák a világosságra lépésedet vagy felé haladásodat. Elképzelhető az is, hogy félelmeid támadnak, szorongatnak, arra gondolsz, nem jók ezek, pedig szükség van reájuk néha. Isten ezzel is védi, irányítja életedet. Luthert félelme - a villámok fényében és a menny dörgésében - fogadalomra indította, amelyet családja és barátai kérése, könnyes búcsúztatása ellenére megtartott. Megtartotta abban öt az Isten... Majd világosságot gyújtott számára a kolostori csend szürkeségében: AZ IGAZ EMBER HITBŐL ÉL! A korábban különösen is a rómaiakhoz szóló örömhír fényében ismerte fel, hogy korának egyháza mennyire földiekre tekintő és megtévesztő úttalan-utakon jár, hiszen elveszítette középpontját, az evangéliumot. Új életre volt és új életre van szükség! Gyakran vágyakozunk mi is utána. De vajon engedjük-e elődeinkhez hasonlóan, hogy egész életünkre és jellemünkre rávetődjön Isten élésének a fénye? Ma is akadnak bőségesen útvesztők, amelyek a keresőket, a cél nélkül élőket - vonzónak mutatkozó - kísértéseikkel megtévesztik. De nem a szokásos kifelé mutogatással, hanem a befelé tekintéssel folytatom, erre biztatlak. Tekints életedre, vizsgáld meg magad is szívedet és lelkedet. Hol tértél le megkezdett utadról, vagy hol mulasztottad el a világosság útjára lépés lehetőségét? Ha úgy érzed, rajta vagy, próbáld felmérni haladásod tempóját, de akkor se keseredj el, ha úgy találod, hogy egy helyben toporogsz. Ne csüggedj, hiszen adott még számodra is a továbblépés lehetősége az igazi Világosság felé: tart még a kegyelem ideje. Hányszor mondtad - suttogtad vagy kiáltottad - széttárt karokkal: Nem látok kiutat... És/De Isten világosságot gyújtott: az út megtalálható. Nem csupán az ünnepen, a reformáció emlékének olykor „bebalzsamozottnak” tűnő történelmi eseményében, hanem mindig új és újabb lehetőségeiben, melyek Krisztus által tárulnak fel előtted is. Mert Isten világosságot gyújt Általa benned is és rád bízza legdrágább kincsét, az Igét amelyről érzed, valahol már megragadott. Rád bízta azzal és azért, hogy el ne akadhasson emberek által az a folyamat, amely megindult a kegyelem idejében. Ezért pedig - úgy érzem ide kívánkozik - hadd emlékeztesselek az esztendő igéjére is: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek.” (ApCsel 5, 29) Ugyanis az engedelmesség a folyamatos reformáció elengedhetetlen feltétele. Luther Istennek engedelmeskedett a wormsi birodalmi gyűlés (1521) előtt - elképzelhetően fojtogató érzései ellenére -, hiszen nagyon is „a halál árnyékának völgyében” érezhette magát, mégis ezt mondta: „Itt állok, másként nem tehetek...” A Világosság erőt adott számára. Az egyház számára, számunkra és számodra. Mindig felemelő része volt egy csendeshétnek, konferenciának az úgynevezett morzsaszedés, ahol az ott kapott lelki értékekről, örömökről számoltunk be. Milyen élményekkel is gazdagodtunk az elmúlt nyáron? Három „kosárba” gyűjtöttem a morzsákat, a múlt, a jövő és a jelen kosarába. A soproni Zerge utcai üdülőházunkban egy volt nyíregyházi diakonisszatestvérrel találkoztam, ki több, mint ötven éve édesanyám bibliakörébe tartozott. Megrendítő látvány volt, ahogy leánykori nevem említésekor felidéződött benne édesanyám emléke. Kezét arcába temetve szóhoz sem tudott jutni. Kis idő múlva a tanyasi gyermekek gyermekmunkásaként, a Luther Márton Szövetség aktív tagjaként, és a fiatal lányok bibliakör-vezetőjeként mutatta be édesanyámat. Ez a beszélgetés megrázó morzsaszedése volt az áldott nyíregyházi ébredési időnek. Amiért papírra vetem személyes élményemet, az annak a tudatnak a megerősítése, hogy az Isten szölöskertjében munkálkodónak csak a Szentlélek tüzével, nagy szeretettel szabad szolgálnia a magvetésben, az értékmegőrzésben. Gyenesdiáson a jövő morzsáit szedegettük. Vidám, jókedvű fiatalok közé kerültünk, akik örömmel énekeltek, Isten igéjét komolyan vették. Teológushallgátók, fiatal lelkészek' vállalták' köztük a csaknem 24 órás szolgálatot. A konferencia koronája a szábádban tartott záró úrvacsorái istentisztelet volt. Mintegy százan hallottuk a figyelmeztetést, a biztatást: Isten országának örökösei nem lakhatnak együtt a régi sérelmekkel, bűnökkel, Isten világosságra hozza azokat. így kértük egymást átölelve, kézfogással a megbocsátásra, az új kezdet lehetőségére. A jelen morzsáit Erdélyből hoztuk. A Brassó környéki hegyek vonulatait, a Hargita fenyveseinek, erdőinek mélyét, csendjét, a folyók, patakok zúgását át kell élni; a várfallal körülvett templomok boltíveit, szárnyas oltárait, mozaik ablakait látni kell; a harangok És végül nem szabad megfeledkezni arról, hogy az evangélium mellett n ajándékként érkezett a történelmi j11 fejlődés lehetősége is, amely valami- f lyen formában hatással volt és lehet « ma is az új életre. Ennek az életnek 'f is a tartalmát - hitünk alapján - í egyedül az Istenhez való viszonyunk- jí ban állapíthatjuk meg, hiszen ez feje- u zi ki legjobban az emberi élet méltóságát. Hitből élve, nélkülözhetetlen és maradandó kincsével: a Világossággal, amelyet Isten gyújt. f így munkálkodik újra reformáló erőként benned és bennem - mindannyiunkban - az élet alakításában. Lemondást feltételezve a régi életről, amely a sötétségé volt... Ehhez kérjük Isten áldását! Mónus László hangját hallani kell, ahol még szólnak..., s az emberekkel, gyülekezetekkel találkozni kell. Könnyű volt átélni, mit egykor a tanítványok is megérezték: ,jó itt nekünk, Urunk!” S közben tudom, hogy aki ott él, forró imádságként énekli vasárnaponként - mint ahogy mi is tettük Kolozsvárott: Uram, segé/j, törékenyek vagyunk Hallgass reánk, másképp elhervadunk, Mint a virág, ha forrón süt a nap. Úgy elmúlunk, mint a gyors áradat. Uram, segélj, és adj szeretetet; Jövel, siess, tüzel kér gyermeked. Égi tüzet, szent és tiszta tüzet Égetve bár. tisztítja gyermeked. Be kell vallanom, erőtlennek bizonyultam az énekléshez. Urunk viszont adott erőt a szolgálatokhoz, testvéri beszélgetésekhez. Szívesen énekeltem egyik szép énekünket több gyülekezetben: „Öregek, ifjakjöjjetek! Mind, kik hordoztok terheket! Mind, akik békét kívántok!” Arad városa reménységet öntött szívünkbe. Hajnali eső után reggel csodálatos szivárványra ébredtünk, melynek íve határtalan volt, talán Békéscsabáig is átnyúlt. Ez a nemes kapu színpompájával mindennél többről beszélt. Talán arról, hogy Isten szerctete, jelenléte' összeköti á múlt, a jövő, a1 jelen morzsaszedőit, az országhatár által elválasztott népeket, és boldog ígé-' rét arra, amit a 288. énekünk 5. verszszaka így ír: Bármerre járunk, ó, Urunk, legyen otthonunk szent házad! Töltse meg mindig templomunk dicséret, hála, imádat! S ha szivünk itt már nem dobog, táruljon égi templomod, hol néped örökké áldhat. Ugyanazon az úton, de másként tértünk vissza hazánkba. Adja Urunk, hogy mint egykor az ötezer ember megvendégelésekor, most is sok-sok kosár teljen meg gazdagon a múlt, a jelen, a jövő lelki élménymorzsáival. Szebik Imrcné Nyári morzsaszedés Erdélyben, Gyenesen, Sopronban ISMÉT AZ ÖKUMENÉRŐL Az Ökumenikus Tanulmányi Központ nyilatkozata az ökumenikus mozgalom magyarországi szervezeti megjelenésének 50. évfordulójára 1) Az elmúlt fél évszázad alatt a magyar nyelvben meghonosodott egy újszövetségi görög szó: „ökumené”, illetve annak jelzős formája: „ökumenikus”. Ez a kifejezés az Újszövetségben az egész lakott földet (Lk 2,1-2), átvitt értelemben pedig az egész emberiséget, „az egy vérből teremtett emberi nemzetséget” (ApCsel 17,26) jelöli. A szó ismertté és elfogadottá vált nemcsak a keresztyének és az egyházak körében - ahol a felekezeti ellentétek megszüntetését célzó keresztyén összefogást értik rajta hanem immár világi területen is, valahányszor politikai vagy más különbségek áthidalásáról, az együvé tartozásról és az összefogás szükségességéről esik szó. 2) Mindennek felidézése hasznos és időszerű most, amikor a magyar keresztyénség egy jelentős évfordulóról készül megemlékezni. Hazánkban az ökumenikus törekvések ugyanis 1943. június 26-án, 50 évvel ezelőtt kezdtek szervezett formát ölteni, amikor a magyarországi református és evangélikus egyház megalakította a MAGYAR ÖKUMENIKUS BIZOTTSÁGot. Figyelemreméltó tény, hogy erre, a modern ökumenikus mozgalomnak az Egyházak Világtanácsában testet öltött szervezete megalakulása (1948) előtt már öt évvel korábban sor kerülhetett. 3) Áz elmúlt 50 év hozott gyors és gyökeres változást a különböző keresztyén felekezetek és egyházak egymáshoz való viszonyában. Az egyházak egységének helyreállítására irányuló imádságos óhaj és törekvés a keresztyénség közel kétezer esztendős története során soha nem merült ugyan feledésbe és mindig jelen volt, különböző formákban, mégis a 20. század robbanásszerű technikai fejlődése, az óriási távolságokat is legyőzni képes szállító-eszközök megjelenése, valamint a gyors tájékoztatás világméretű rendszerének kialakulása megteremtették az egyházak közeledésének és egysége építésének a feltételeit is. 4) így a keresztyén egyházak bűnbánó lélekkel rádöbbentek arra, hogy különböző felekezetekre történt tagolódásuk nemcsak sokszínűség, és hogy az egymással való szembenállásuk az isteni akarattal szembeforduló engedetlenségük káros gyümölcse, azaz az emberi bűn következménye. A mindenható örök Isten emberi értelemmel fel nem fogható bölcsessége és kifürkészhetetlen akarata azonban az emberi engedetlenségből, gonoszságból és bűnből is tud jót kihozni. Ennek beszédes és meggyőző példáival találkozunk mind az Ó-, mind az Újszövetségi kijelentésben. Itt most csupán József és testvérei közismert történetére utalunk, amiből egyértelműen kitűnik, hogy Isten a testvérei által gonoszul és bűnös módon eladott Józsefet Izráel népe megszabadítására választotta ki (IMóz 45). Az Újszövetségi üdvtörténetből pedig az tűnik ki világosan, hogy Isten egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, akit saját népének vezetői „gonosz kezeikkel megfogván, keresztre feszítettek” (ApCsel 2,24), Isten mindnyájunk üdvösségére kihozta a halálból, és üdvösséget szerzett általa mindazoknak bűneik bocsánatára, „akiket elhívott magának az Úr, a mi Istenünk” (ApCsel 2,39). 5) Nem túlzás tehát azt a következtetést levonni, hogy Isten az egyházak bűnös megosztottságát arra az ökumenikus célra nézve jóra fordította, hogy a világ különböző részein, „az egész lakott földön”, a történelem különböző szakaszaiban, egymástól eltérő társadalmi, politikai és kulturális helyzetekben élő felekezetek a Jézus Krisztusról szóló örömhírt az adott konkrét viszonyok között hirdessék és így tegyenek eleget a nagy missziói parancsnak, a minden népeket tanítvánnyá tevő küldetésnek, hogy „minden nemzet, ágazat, nép és nyelv” meghallja az evangéliumot (Jel 7,9). 6) Lehetséges azonban az egyházak egysége és felekezeti megosztottsága közötti feszültségnek egy további bibliai értelmezése is, amely feloldja az egyház egységére irányuló isteni akarat, és a felekezeti megosztottság állapotának bűnös valósága közötti fájdalmas ellentmondást: Pál apostol az első Korintusi levél 12. fejezetében az emberi test különböző részeinek harmonikus együttműködéséhez, a test egészéhez és egységéhez hasonlítja az egyházat. Ebben a testben minden tagnak más a feladata, de ez a másság a feltétele a test hatékony működésének, az életnek. Ez a páli hasonlat azonban nemcsak a helyi egyházakra, a gyülekezetekre alkalmazható, hanem a nagyobb egyházi egységekre, sőt az egész lakott földön élő „ökumenikus”, univerzális egyházra is. Más szavakkal kifejezve: az egyes felekezetek ugyanannak a bibliai igazságnak - a nagy egésznek - egy-egy általuk fontosnak vélt részét képviselik és hangsúlyozzák erőteljesen. A keresztyén egyházak színes sokasága „együtt” jeleníti meg Jézus Krisztus testét, communióját, az Egyetemes Keresztyén Anyaszentegyházat. Az is természetes, hogy az 1 Korintus 13. fejezete, a szeretet himnusza kifejezetten arról szól, hogy a részek - „rész szerint van bennünk az ismeret,... mert most tükör által, homályosan látunk” -, a töredékes ismeretek egysége majd a színről-szinre látásnak az emberi időszámításon túlmutató idején jön el. Látjuk a sokféleséget, de addig is hisszük és valljuk az Egyetemes Anyaszentegyház egységét. 7) Mindezt mai nyelvre lefordítva, azt kell mondanunk, hogy a különböző történelmi és kulturális adottságok miatt töredékekben élő és ezekből összeálló keresztyénségnek vannak elvitathatatlanul minden töredékben meglévő, és az egész által is kifejezett azonos vonásai. Ezek közül csak néhányat emeljünk itt ki: a) Az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy örök Istenbe vetett hitünk közös, úgy, ahogy az a Szentirásban előttünk áll. b) A keresztség szentsége is olyan közös kincsünk, amire az apostoli tanítás is utal: „egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Ef 4,5-6). c) A keresztyén életszabályok, a keresztyén értékek is ugyanazok minden egyházban. Például a tízparancsolatot (2Móz 20) minden egyház magáénak vallja. Értelemszerűen ugyanez áll a Hegyi Beszédre (Mt 5,17-42), vagy az apostoli tanítás erkölcsi parancsaira (Gál 5,16—26). Ezek a közösen vállalt keresztyén tanítások egyben megadják annak az ismérveit is, hogy mi tekinthető keresztyénnek, és mi nem. 8) Ezért az ökumenikus lelkűiét megkívánja, hogy ne becsmérlően, megvetéssel tekintsünk más felekezetekre, egyházakra, hanem nyíltsággal és a tanulás készségével tegyünk bizonyságot azokról az igazságokról, amiket saját egyházunk kiváltképpen hangsúlyoz. Az ökumenikus szemléletmód azt követeli meg, hogy a többi egyházakban próbáljuk megismerni és felismerni sajátos értékeiket, az általuk hordozott részigazságokat, előítéletek és elfogultság nélkül. Más szavakkal kifejezve, ne versenytársnak, hanem munkatársnak tekintsük őket Isten országa építésében. Legyünk először Krisztus-követők, keresztyének/ keresztények, és csak azután legyünk római katolikusok, ortodoxok, evangélikusok, reformátusok, baptisták, metodisták stb. 9) A keresztyén egységre szólító jézusi imádság, melyben Urunk azt kéri az Atyától, „hogy mindnyájan egyek legyenek”, nem öncél, hanem az egységet a misszió szolgálatába állítva, rámutat a nagy célra: „hogy higyjen a világ”. A keresztyének ökumenikus lelkülete a hatékony misszió elengedhetetlen előfeltétele. Tehát az evangélium hirdetését, a missziót a különböző egyházak egymást támogatva kell, hogy végezzék mind helyi szinten, mind országosan, mind pedig világméretekben. Korunk nagy kihívásaira: a véres, háborús konfliktusokra, az igazságtalan helyzetekben szenvedők, éhezők stb. gondjaira együtt kell, hogy keressék a választ. A szenvedő emberiségnek végzett szolgálatokban egymás erőfeszítéseit ne gátolják, hanem annak hatékonyságát fokozandó, kölcsönösen kiegészítsék. Ezek a feladatok csak közösen, ökumenikus lelkülettel vállalhatók, különösen a világnak ebben a részében, ahol a keresztyén missziónak soha korábban nem látott nagy lehetőségei nyíltak meg. 10) Korunkban az ökumenikus törekvések igen számos szervezeti formában jelentkeznek. Egyetlen szervezet - bármilyen átfogó és sikeres legyen is - nem igényelheti magának a kizárólagosságot. Az ökumenizmus ugyanis nem szervezeti kérdés csupán, nemcsak konferenciák, tanácskozások, dialógusok jelenítik meg, hanem benső szükségszerűség és visszafordíthatatlan folyamat. Az ökumenizmust a krisztusi lelkűiét, egy sajátos gondolkodásmód, megértő és nyitott magatartás juttatja kifejezésre. Az Isten egységre hívó és missziói parancsának engedelmeskedő Egyetemes Egyház kapta Urától azt a megbízást, hogy „a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” (Jel 14,6).
