Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-10-31 / 44. szám

Evangélikus Élet 1993. október 31. KICSINY GYÜLEKEZETEK NAGY ÖRÖME Gyülekezeteink többségére jellemző, hogy nem nagy lélekszámúak. Van­­ll nak ugyan nagy létszámú gyülekezeteink és sokaknak jelent örömöt egy li ilyen gyülekezethez tartozni, mert valahogyan azt gondolják, a sokaság az ■ erőt is kifejezésre juttatja. Hogy mennyi erő van a kicsinyekben, azt az 1 utóbbi hetekben Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke ta­­t pasztalhatta meg, mert a Györ-Soproni Egyházmegyében egymás után ' hívták templomszentelö vagy lelkészavató szolgálatra kis gyülekezetekbe. • Szakonyban templomrenoválás, Nemeskéren diakónus lelkészavatás volt ' a kis gyülekezetek örömének forrása. Szeptember 26-án ugyanebben az egyházmegyében templommegújitás utáni hálaadás és új templom építése, szentelése volt a meghívás alapja. Böny községben a 200 éves templo­mot újította meg a gyülekezet, Edvén a régi, összedöléssel fenyegető iskolát lebontva, új templomot építettek a hívek. A két gyülekezet közös vonása, hogy kiilön-külön nincsenek többen, mint 30-40-en. De templom­szere te tűk, a gyülekezet jövőjéért érzeti felelősségük mindkét helyen cse­lekvésre, építésre, összefogásra sarkalta őket. A mai nehéz gazdasági helyzetben alig elképzelhető - emberi módon - az ilyen vállalkozás, ugyan­akkor példaértékű és bizonyságtevő a gyülekezetek cselekedete. BŐNY EDVE Vasárnap délelőtt a Győr megyei Böny községben fogadták ünnepélye­sen Szebik Imre püspököt, aki kérésük­re a megújított templom újraszentelésé­­re érkezett közéjük. A teli templomot különösen is széppé tette az a tény, hogy 6 gyermek és felnőtt kcresztclését végezte el a gyülekezet lelkésze, Bödecs Barnabás, Györ-nádorvárosi lelkész. Egy ilyen esemény csak még reménytel­jesebbé teszi a gyülekezetnek építő munkáját, hiszen a jövő gyülekezete felé mutat. A püspök IThessz 5,16-18 versei alapján örök értékeinkről, az örömről és az imádságról szólt. Kétszáz évvel ez­előtt Perlaky Gábor - a későbbi püs­pök - szolgálata idején épült a temp­lom (pontosan 1791-ben), 1907-ben építettek tornyot eléje és akkor a „puri­tánságáról ismert és a szegények püs­pökeként emlegetett" Gyurátz Ferenc püspök áldotta meg. Tisztelettel adó­zunk ma emléküknek és Istennek adunk hálát. A hat kercsztelés is azt mutatja, hogy a jövendő záloga az Ö kezében van. Van miért örülnünk, van miért hálát adnunk, imádkoznunk. Ma szabadon hirdettetik az evangélium és lehet jönni félelem nélkül. Isten minden nap hor­doz minket, szeretetévcl van közöt­tünk. Mi csak alkalomszerűen, néha imádkozunk. Ez az ige arra szólít fel, hogy állandóan, szüntelenül te­gyük, mert így élhetjük meg a vele való kapcsolatban szüntelen a bol­dogságot. Az öröm és az imádság az örök érté­kek sorába tartozik. Lelki értékek. A mi életünk, sajnos, az anyagias érté­kekre összpontosul. Sokat panaszko­dunk. Isten mindennapi ajándékait ter­mészetesnek vesszük. Szabad Istennek megköszönni mindezt. Az imádság ál­dott lehetőség arra, hogy a felülről jövő erő ajándéka is miénk legyen. Szabad örülni az életnek, a mosolygó unokák­nak, annak, hogy templomba jöhe­tünk, hogy nehéz gazdasági viszonyok között megújulhatott ez a templom, mindennek örülhetünk. Az az Isten akarata, hogy együtt szolgáljunk a kö­zösségért, nemzetért, egymásért. Bödecs Barnabás lelkész a templom történetét és a renoválás munkáját fog­lalta össze röviden. Két évszázados ül­döztetés után a Türelmi Rendelet ide­jén talán tíz kisebb-nagyobb település­ről a vagyonos középréteg családjainak támogatásával állt össze a gyülekezet. Perlaky Gábor lelkész „megszállott templomépítő” hírében volt, neki kö­szönhető ez is. Volt idő, amikor lelkész híján tanítók prédikáltak és tartották össze a gyülekezetét. A környék föld­munkás népe Vas megyéből jött ide a pusztákra és látogatták a templomot. 1930-ban Szekeres Sándor lelkész szolgálata idején, majd 1972-ben Gyekiczky János - ma tótkomlósi lelkész - idején renoválták az épüle­tet. Jellemző az is, hogy a birtokos családok 12 lánya, fia, mint lelkész­házaspár esküdött itt. A kb. 35 lel­kes kis gyülekezet összefogása példa­mutató. 1,2 millió forint értékű volt a felújítás, amit most elvégeztek. Termé­szetesen ehhez közegyházi és önkor­mányzati támogatást is kaptak, épüle­tet értékesítettek, de komoly adakozás­sal és kétkezi munkával jutottak idáig, hogy megújult a templom. A gyülekezetből származó dr. Petöcz Miklós örömét vqrsbep juttatta kifeje-, zésre. Bárány Gyula esperes örömmel kö> szöntötte az ünneplőket, kiemelve, hogy ilyen kis gyülekezetbe sem temet­ni jöttünk, keseregni, hanem azt látni, hogy ereje és hatalma van az evangélium­nak. Nem a nagy szá­mok teszik a gyüle­kezetét, hanem a hit, szeretet, összetarto­zás és áldozatkész­ség. Szebik Imre püs­pök befejező szavai­ban tájékoztatót adott egész egyhá­zunk életéröl, öröme­inkről, iskoláinkról és jövőbe vetett re­ménységünkről. Vasárnap délután gyülekezett a kis község maroknyi evangélikus né­pe és a falu egész lakossága az új evangélikus templom előtt, hogy a liturgia szerint tanúja legyen az ajtó megnyitásának és bevonulhasson az Úr házába. A templom építésének előzményeiről, a lebontott iskola he­lyén épülő új épületről már hírt ad­tunk 1993. május 9-i számunkban Zoltán László, akkori helyettes lel­kész írásában. Most elérkezett a fel­szentelés pillanata. Az ősi (1264) római kultúrájú tele­pülés az egyháztörténetbe is bevonult. Az Edvi Illés család innen származott és a család egyik tagja, Edvi Illés Ger­gely 1675. április 29-én a Nápolyba vezető úton, miközben gályarabságra hurcolták, meghalt. Vértanúsággal pecsételte meg hitét. Most azonban nem a múltba nézett a gyülekezet. Szebik Imre püspök Agg 2,9 alap­ján szólt arról, miért építünk templo­mot. Aggeus próféta idején a sala­moni templom pusztulása után új templom épüli. Errfő! s^öl próféciá­ja. A templomban tudunk igazán ün­nepelni. Elfelejtettünk ünnepelni, tönkrement az ország. Újra meg kell tanulni ünnepelni, lelkünket belső ja­vakkal építeni. Annyi a háznak di­csősége, amennyit adunk neki. Isten­nek dicsőséget adni azt jelenti, hogy rászorulunk kegyelmére és irgalmá­ra, ebből élünk és így leszünk egy­máshoz irgalmasak. Itt tanulunk meg lelkesedni. Ag­geus az elkeseredett, csüggedt nép elé odaállt és belső lelkesedésével, füzé­vel lelkesítette őket a templom építé­sére. Lelkesíteni csak az tud, akit áthatott Isten Szentlelke! Aki meg­telt Szentlélekkel, másképp él, más­kép néz embertársára. A templom azért is van, hogy meg­tanuljuk a közösséget. Isten megbé­kélt velünk, békességes közösséget tud teremteni. Elfogad minket, miért ne fogadnánk el mi is egymást. Csak Istennél lehet boldog az ember. Varga Lajos felügyelő nyitotta meg a közgyűlést. Béres Lajos beledi lelkész, aki ezt a kis gyülekezetei is gondozza, beszámolt az iskola le­bontása utáni építésről. Megemléke­zett az azóta elhunyt, templomépítő gondnokukról, Sztrókai Ernőről. Az építésben az edveieken kívül a szom­széd községek számos iparosa vett részt: belediek, kenyériek és mihá­­lyiak. A beledi anyagyülekezet asz­­szonyai az oltárt „öltöztették fel” gondoskodó szeretettel. Közel egy­millió bevételük volt saját erőből, önkormányzati, közegyházi és GAS segítésből. Bárány Gyula esperes arról beszélt köszöntésében, hogy három éve nem merte remélni, hogy itt templom lesz, de azután egyre inkább reményke­dett és íme megtörtént. Jó így meg­szégyenülni és résztvenni a kicsinyek örömében. Dr. Fabiny Tibor is a re­ménységről szólt. Oktatunk és neve­lünk és a gyülekezetekből tevődik össze az egyház. Szekeres Elemér ny. lelkész, a falu születtjeként jött haza és kötődéséről, emlékeiről szólt. Zol­tán László, a volt helyettes lelkész a reménység templomának nevezte. Sümeghy József vadosfai lelkész a megtérés miatt való örömről, As­­bóthné Pécsinger Éva emlékezett Ed­vi Illés Gergelyre és babérkoszorút hozott táblájához. Böröcz Sándor Is­ten időszámításáról és az ember vá­rakozásáról, a katolikus esperes­plébános a két templom egymás mel­letti szolgálatáról beszélt. Az ön­­kormányzat nevében köszönte meg a polgármester, hogy a kis közös­ség összefogása példát mutatott és egy „gyöngyszem” ékesítheti a községet. Két kis dunántúli község maroknyi gyülekezete ünnepelt ezen a vasárna­pon. Nem magukat ünnepelték, nem is két kezük és áldozatuk munkáját, eredményét. Azt keresték, hogy Istennek adjanak dicsőséget, az Ő örömé­vel örülhessenek és reménységgel indulhassanak a jövendőnek, vele való közösségben. Kis falvak kicsiny gyülekezetei pedig merítsenek erőt a pél­dákból. Istennél semmi sem lehetetlen! Tóth-Szöllős Mihály Gyülekezetlátogatás az Európai Ifjúsági Konferencián A nyáron megrendezett Európai Evangélikus Ifjúsági Konferencia vendégei kétnapos gyülekezetláto­gatáson vettek részt. A szervezés idején sokan aggódtak, lesz-e va­jon elég jelentkező gyülekezet, hogy a 80 résztvevő kisebb csopor­tokban közelebbről ismerhesse meg egyházunkat. Sok levelet küldtünk el a lelkészeknek, és az Evangélikus Életben is hirdettük kérésünket. Végül 14 gyülekezet és egy ifjúsági tábor vállalkozott ar­ra, hogy rövid két napra fogadja az Európa különböző országaiból ér­kezett fiatalokat. Ezt a konferenciát három évente rendezik meg különböző orszá­gokban, de a gyülekezetlátogatás eddig még nem szerepelt a progra­mok között. A résztvevő fiatalok nagy örömmel fogadták a meghí­vásokat, és izgatott várakozással indultak el számukra ismeretlen falvakba, városokba. Nagy örö­münkre mindenhol szeretettel vár­ták a vendégeket, senki sem tévedt el az utazás során, és a visszauta­zásnál is minden rendben volt. Öröm volt látni a visszaérkezöket, akik lelkesen meséltek egymásnak élményeikről. Hiszen egyaránt új tapasztalatokat jelentett ez a láto­gatás a nyugat- és kelet-európai résztvevőknek. Sokan kérdezték, nem mehetnének-e vissza még né­hány napra, mivel nagyon jól érez­ték magukat. Szeretnénk a résztvevő fiatalok és a konferencia szervezői nevében köszönetét mondani gyülekezeti tagoknak, lelkészeknek egyaránt, hogy lehetővé tették ezt a látoga­tást, és ezáltal közvetlenebbé vál­hatott a kapcsolat a vendéglátó egyház és a vendégek között. Kü­lön szeretnénk megköszönni, hogy sok helyen programokkal készül­tek a vendégek fogadására, és - amint a beszámolókból mi is meg­tudhattuk - nagyon jó vendéglátói voltak a fiataloknak. Sok helyen a lelkész válláról a gyülekezet tagjai vették le a ven­déglátás terhét, és nem csak szál­lást adtak, de a programokat is megszervezték. Külön meg kell említenünk az egri gyülekezetei, ahol már a szervezés kezdetétől fogva, a lelkész hiányának ellené­re, lelkesen segítettek a gyülekezet tagjai. Köszönjük a szeretetet, amivel a gyülekezetek befogadták a fiatalokat, köszönjük, hogy a sok gond között voltak, akik szívesen vállalták ezt a feladatot. A Lutheránus Világszövetség és a szervezők a következő gyüleke­zeteknek szeretné megköszönni szolgálatát: Kiskörös, Beled, Tol­­nanémedi, Siófok, Győr-Nádorvá­­ros, Pilis, Debrecen, Harta, Mis­kolc, Pestlőrinc, Pécs, Budafok, Szilsárkányi Mustármag ifjúság tábor, Bonyhád, Eger, Budahegy­­vidék. -kgy-Peszachtól - Húsvétig Egyházzenei kórusszertartás a Budapest-Fasori református templomban „Ez az a nap, melyet az Úr szer­zett nekünk!” (Zsolt 118,24) - A Peszach, a Pászka, a Húsvét mind a zsidóságnak, mind a sokfé­le keresztyén rítusnak központi él­ménye. Nincs alkalmasabb téma, mint ez, hogy együvé gyűjtse és bemutassa azt a gazdag zenei ha­gyományt, mellyel Kelet és Nyugat ünnepli hitét. Es nincs téma, mely világosabban mutatna rá a sokfé­leség mélyén rejlő kulturális egy­ségre is.” - Ezekkel a gondolatok­kal készítette elő és hívta a külön­böző egyházak és felekezetek hívő­it a Magyar Egyházzenei Társaság a fasori református templomba október 9-én, szombaton este. A hatalmas templomot teljesen megtöltő és két teljes órán át áhí­tattal figyelő, vagy a szolgálatok­ban részt vevő zenészek és lelké­szek nagy gyülekezete különleges zenei élménnyel lett gazdagabb. A húsvéti ünnepkör egyházi zené­jét és a bibliai textusokat anglikán, baptista és zsidó kórusok, szólis­ták, orgonisták és lelkészek szólal­tatták meg. Harangjáték és grego­rián húsvéti játék, barokk és kor­­társ orgonazene, zsidó kantilláció és Bach kantáta-részletek, zsoltá­rok és motetták, az egyházi kórus­­művészet gyöngyszemei váltogat­ták egymást. A templom négy kar­zatát megtöltő kórusok külön­­külön és hatalmas összkarként is gyönyörűen énekeltek. A sok mű­vészi teljesítmény közül is hadd ra­gadjuk ki az ungvári Cantus Ének­­együttest, a Budapesti Tomkins Énekegyüttest, a budapesti plébá­niák összevont énekkarát és a mi kedves Lutherániánkat, az orgo­nisták közül Peskó György és Hock Bertalan orgonamüvészeket. Élményszerü volt Fekete László zsidó főkántor gyönyörű zsoltár­éneklése is, Lisznyai Mária kísére­tével. Húsvét még messsze van. De ezen az estén a szabadulás, meg­váltás és feltámadás öröméből és titkaiból élhettünk át valamit. Az „Életbe” vetett hit és reménység művészi és felejthetetlen ünnepe volt ez az este. Szirmai Zoltán Egy falusi templomra „Engem az én falum vár." (Ady) A bőnyi templom kétszáz éves. Itt ült, imádkozott az „Édes” öregszülém egykoron. Bontott téglákból épült fészek egyháza lett egy kisebbségnek. Torony nélkül lett őrtorony. Udvarban állt, a zsupp sövény takarni készült, nem, hogy védje. Külsője is „confessio”. Az tudja csak, ki már átélte, ki egyszer volt hívott vendége: Egyház e ház... itt lenni jó. Közmunka szülte, összefogva, alapját zsellérsor népe hordta a „Türelmi Rendelet” után tíz-tizenkét évvel a szétszéledt nyáj oltárnál térdelt, s kapott itt mindenki helyet. Száz éve már, hogy tornya is van, s ma újra leckénk lett a hittan, bátyám - Halléban járt diák - hívást vár a harang szavától, s pusztákról jött a nép, s Banáról, itt hálás szív mondott imát. Évforduló napjához érve ez késztet új bizonyságtétre, másodszor már. Nagy volt az ár! Ez forraszt lelkes szót a számra. Szülőföld adta, így lett drága. „Engemet az én falum vár.” Petöcz Miklós Soltvadkert város A személyiség értéke nem függ lakóhelyétől, ember­sége és alkotásai minősítik. Egy településnek a rangját lakosai emelik, várossá nyilvánítása elismerés. E ki­tüntető besorolásban részesült 1993. okt. 10-én Solt­vadkert, egyik jelentős gyülekezetünk Bács-Kiskun megyében. Az eseménynek örült - immár - a város apraja, s nagyja. Jelentős állomás a település életében, különö­sen, ha arra gondolunk, hány magyar község néptele­­nedik el, csökken lakossága, s növekednek a gazdát­lan házak. Soltvadkert szorgos népe nem adta fel a település jövőjéért és önmaga életéért vívott küzdelmét. Gazda­sági önállóságukat a lehetőség határain belül a pártál­lam idején is megőrizték. Többre is jutottak, mint a felülről vezérelt falvak. A történelem új szakaszában ők sem élnek napi gondok árnyéka nélkül, de reménytvesztetten sem. Új hajtóerőt jelent nekik a városi rang és elvárás. Berkecz László polgármesternek van jövőképe a friss város holnapjáról. Elegendő munkahelyet biztosító, kultu­rált várost képzel lelki szemei elé. Krebsné Turka Zsuzsa kerámikus-tanár kiállításá­nak megnyitóján válthattunk szót, melynek az evan­gélikus gyülekezeti házban találtak otthont. Az ese­mény szimbolikus értékű. Kifejezi, hogy a lutheri re­formáció pártolja és segíti a művészetet., De mutatja a helyi gyülekezet igyekezetét, amellyel a várossá nyil­vánítást a hívek is ünnepük. Az evangélikus művész korsógyüjteménye emberi sorsokat ábrázol: megre­pedt életet, bekötözött személyiséget, nyílt sebet hor­dozót, önsajnáltatót. Tükör ez, amely önmagunk jobb megismerésére késztet, hogy aztán Krisztussal más emberek, megújult életűek legyünk. Az igazi mű­vészet hangtalanul is prédikál... Örkényi Lászlóné általános iskolai igazgató a város értelmiségi rétegét jelentősen meghatározó pedagógu­sok szellemi irányítója. Méltán tölti el örömmel kollé­gájának művészi sikere. Együtt ünnepel velünk, hit­testvérekkel és a kerámikus alkotóval. A kiállítás megnyitója a Bács-Kiskun Egyházmegye lelkészi gyűlésének szünetében zajlik. Két előadás kö­zött, üdítő elmélyedés a két teremnyi alkotássor gyű­rűjében. Talán első lépés ahhoz, hogy az új társada­lomban a lelkészt újra visszafogadják az értelmiségiek sorába, hiszen negyven éven át „egyéb” besorolása volt. Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, most ott­honosan mozog köztünk városvezető és pedagógus. Művész és helyi lelkész köszöntik egymást. Nincs érdek- vagy pártellentét. Csak megbecsülés, művészet és tiszta emberség. Istennek hála, hogy megértük. Gratulálunk, Soltvadkert! _ ... . Szebik Imre MEGHÍVÓ 1993. november 6-án, de. 10 órától Egyetemis­ta Csendesnap lesz az Evangélikus Teológián (Budapest XIV., Rózsavölgyi köz 3. - a piros 7-es busz végállomásánál, a Bosnyák téren). Program: 10.00 Kezdő áhítat 11.00 Előadás Az ateizmustól egy új vallásosság felé 12.00 Fórumbeszélgetés 13.00 Ebéd 14.30 Csoportos beszélgetések 16.00 Irodalmi és zenés műsor 17.00 Istentisztelet úrvacsoraosztással Erre az alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk az egyetemistákat, főiskolásokat és minden ér­deklődőt! IX. ÖKUMENIKUS TERÜLETI NŐTALÁLKOZÓ Budapest VII., Városligeti fasor 17. 1993. november 13. EGYÜTT EGYMÁSÉRT! 9.30-10.00 Gyülekezés, énektanulás 4. Vallási türelmetlenség 10.00-10.15 Nyitó áhítat (Keveházi Lászlóné) (Jn 9,1-41) Gerőfi Gyuláné 10.15-11.15 Előadások: Sárkány Tiborné 5. Férfi és nő Elisabeth Raiser (Jn 4,1-41) Dobner Béláné 11.15-11.30 Szünet 11.30-13.00 Csoportos megbeszélés 13.00-14.00 Ebéd Bibliakörök: 14.00-14.20 Csoportok rövid beszámolója 1. Társadalmi feszültségek (max. 3 perc!) (Lk 5,27-32) Nagyné Szeker Éva 14.25-15.00 Beszámoló a női ökumenikus 2. Különböző erkölcsi normák munkáról (Jn 8,1-11) Csernák Erzsébet 15.30- Úrvacsora 3. Nemzetiségi ellentétek Istentisztelet: 2Kor. 5,18 (Lk 9,51-56) Gál 3,28 (dr. Bartha Tiborné)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom