Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-04-04 / 14. szám
Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1993. ÁPRILIS 4. VIRÁGVASÁRNAP Krisztus Urunk azt akarja, ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP hogy örvendező hálával, hitvalló magasztalással köszönjük meg kegyelmét, hiszen Benne megnyertük bűneink bocsánatát és Isten gyermekei lettünk. Luther Márton ÁRA: 18 Ft A TARTALOMBÓL HITÉLET A GYŐRI EVANGÉLIKUS ISKOLÁBAN ISTEN CSAVARGÓJA SZLOVÁK EVANGÉLIKUS SZÍNHÁZ A VAJDASÁGBAN AZ ALÁZATOS KIRÁLY Régi könyvek megsárgult lapjai és filmhíradók képei őrzik sok, valaha közérdeklődést keltő esemény mozzanatait. A jelen fontos és kevésbé fontos történéseit az írott és az elektronikus sajtó tárja elénk. így lehetünk szemtanúi - többek között - államférfiak utazásainak, fogadásainak. Az ilyen események többnyire nagyon látványosak. Az államfők, királyok, köztársasági elnökök, miniszterelnökök fogadása sosem nélkülözi a pompát. Még akkor sem, ha csak munkalátogatásról van szó. Az ünnepélyes külső hozzá tartozik az államférfiak hivatalos megjelenéséhez. Böjt utolsó vasárnapja az, „urak Urának és a királyok Királyának” (Jel 17,14), Jézusnak jeruzsálemi bevonulását idézi fel. Milyen különös ez a bevonulás! Nincs semmi pompa. Nincs útlezárás, kivezényelt díszszázad, fogadóbizottság. Nincs harsonaszó, díszszönyeg. A bevonuló nem lovagol harci paripán. Nem szilaj mén nyergéből szemléli hódolóit. Egy szürke szamár hátán érkezik a város- r ba. Kis csapat kíséri és fogadja. Ők hintenek eléje lombokat és terítenek felső ruhákat. Az ö ajkukon csendül fel a hozsanna. A földi királyok között mindig voltak jók és^ rosszak, igazságosak és igazságtalanok. Erős-’ kezüek és gyengék, bölcsek és ostobák. Éppen úgy, mint az emberek között általában. De valamennyien uralkodtak népük felett. Jézus azonban nem uralkodott, hanem szolgált. Egész élete szüntelen való szolgálat volt. „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fii 2,8.) Alázatosan vonult be az ország fővárosába, Jeruzsálembe. Alázatának egyik jelét adta, amikor megmosta a tanítványok lábát. Csendesen tűrte a megaláztatását, megcsúfoltatását, a keresztre feszítést, ami önmagában is megszégyenítésnek számított. A legnagyobb bűnösöket végezték ki ilyenképpen. Önérzetünk tiltakozik mindenféle megaláztatás ellen. Elviselhetetlen számunkra a megaláztatás bármilyen formája. Mások megalázása bűn. Isten keményen megítéli. Az alázatosság viszont olyan erény - mondhatjuk a Lélek gyümölcsének is -, amelyet Isten joggal keres életünk fáján. Az alázatosságnak megvan a jutalma. így történhetett Jézus esetében is. A Golgota, a gyalázat helye a megdicsőülés helyévé, a kereszt pedig királyi trónussá lett, amint szép énekünk mondja: „Keresztfád királyi trón lett...” Pál apostol ezt írja: „Isten fel is magasztalta őt (Jézust) mindenek fölé és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és,minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fii 2,9-11.) Böjt utolsó vasárnapja a nagyhét nyitánya. Ezen a héten elmélyültebben emlékezzünk az alázatos Királynak, az Úr Jézus Krisztusnak kínos szenvedésére és ártatlan halálára! Isméjük el és valljuk meg, hogy gyakran figyelmen kívül hagyjuk példáját, nem járjuk az alázatosság útját. Elfeledjük Úriunk kijelentését: „aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,14.) Az alázatos Király, Jézus, a mindenség Ura. Gazdagságának kincseit bőven osztogatja. Ilyen kincsek: a bünbocsánat öröme, a szív békessége, a szeretet hatalma, a rendíthetetlen reménység, az örök üdvösség. Virágvasárnapi himnuszként zengjen ajkunkon Hermann János (1585-1647) énekének néhány sora: Ég, föld Királya, kit Urnák vall minden, Mint adjon hálát irgalmadért szivem? Nincs elég drága, mit neked adhatnék. Kincs és ajándék! Célomhoz érve, trónod elé lépek, Rám ragyog égi, örök békességed. Ott is irgalmad, szereteted áldom, Édes Megváltóm! Táborszky László JUHÁSZ GYULA Az utolsó vacsora János a Mester nagy szivén pihen, E tiszta szíven, e csöndes szíven Pihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős lesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalom Hősen, szomorúan a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és az élet! Tamás révedve néz a mécsvilágra, Péter zokog és árvább, mint az árva, Judás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt van! Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében Mély tengerek derűs békéje él benn. Az ajka asztali áldást rebeg, S megszegi az utolsó kenyeret! Amerikai evangélikus vendégek egyházunknál 1993. március 6-9. között három magas beosztású amerikai lelkésztestvérünk látogatta meg egyházunkat: David H. Nelson az Evangélikus Lutheránus Egyház Amerikában egyháztest (ELCA) program igazgatója, a chicagói Global Mission Osztálytól, dr. Jack Reents, szintén az ELCA-ből, a Világ Missziói Osztályon dolgozó önkéntes munkások igazgatója és a Nemzetközi Ügyek Osztályának helyettes igazgatója, valamint Saint Louisból Missouri államból jött dr. Dániel Mattson, ő az erősen hitvallásos Missouri Synod Teológiai Osztályának konzultánsa és a Miszsziói Szolgálatok Tanácsának vezetője. Mind a Chicagóból érkezett két lelkésztestvérünk, mind a Saint Louisból jött, más egyháztestből való, testvérünk élénk érdeklődést mutatott egyházunk élete, szolgálata és a kommunista összeomlás utáni keleteurópai helyzet s azon belül az egyházak szerepe és szolgálata iránt. Egyikük (David Nelson) már többször járt nálunk, a másik két delegációtag most először. Jack Reents másfél évtizedig pápua Új Guineában szolgált misszionáriusként, majd hosszabb időt töltött Indiában, Dél-Afrikában és Madagaszkárban, Európát alig ismeri. Dániel Mattson Dél-Afrikában, Kenyában, Eritreában, Etiópiában szolgált hosszabb ideig svéd és német misszionáriusokkal együtt. Részt vettünk Miskolcon egy egyházmegyei csendesnapon, ahol az úrvacsoraosztáson velünk együtt járult az oltárhoz a Missouri Synodhoz tartozó lelkész is (!) - ez nem megszokott jelenség. 7-én, vasárnap délelőtt a Deák téri templomban üdvözlő szavakat mondott az istentiszteleten Reents doktor, délután a budavári templomban részt vettünk a vesperás istentiszteleten és a gyülekezetei köszöntötte David Mattson, aki nagyon szereti az egyházzenét és láthatóan ért is hozzá. Mindhármukat új középiskoláink élete és szolgálata nagyon érdekelte. Tengerentúli testvéreink szorosabb kapcsolatot helyeztek kilátásba a jövőben. H. K. KÖZLEMÉNY Az amerikai Evangélikus Egyház képviseletében Magyarországon tartózkodtak David H. Nelson, dr. Dániel Mattson és dr. Jack Reents. Megbcszélésket folytattak egyházunk és az amerikai egyház tanulmányi, menekültügyi és ökumenikus kapcsolatairól. * * * A BAJOR EVANGÉLIKUS TESTVÉREGYHÁZ képviseletében rövid látogatást tett Budapesten Karl-Heinz Ulrich diakóniai osztályvezető és Heinrich Reitinger diakóniai megbízott március 21. és 22-én. Meglátogatták a hűvösvölgyi és piliscsabai Otthonokat és tájékoztatást adtak az 1993. évi magyar-bajor kapcsolatokról egyházunk vezetőségének. Hódító vallásosság? V. rész: Lélekvándorlás Az utóbbi időben többször fordultak hozzám is azzal a kérdéssel, hogy mi a helyzet a lélekvándorlás (reinkarnáció) ügyével, mert a magyar könyvpiacon is számos olyan könyv jelenik meg, amelyben erről a rejtélyes jelenségről van szó. A kérdezők többségé keresztyén beállítottságú személy, vagy legalábbis érdeklődők, akik úton vannak a keresztyén hit felé, de ezen az úton megtorpantak, éppen a lélekvándorlás tanának hatására, hiszen tudományoskodó stílusban hirdeti a „nemcsak egyszer élünk” tételét. Sokan elbizonytalanodtak, zavarba jöttek és kérdéssé vált, hogy miképpen viszonyuljon egy keresztyén ember ehhez az egészhez? Mások viszont - valami újra vágyva? - lelkesen kapták fel az újnak és érdekesnek látszó eszmét és hirdetik is rendületlenül. A lélekvándorlás ügynökei valóban alkalmas és alkalmatlan időt kihasználnak! Ezt a kérdést őszintén átgondolni szándékozók számára született meg ez a rövid elemző szándékú írás, mely szeretne hozzájárulni annak tisztázásához, hogy a hivő keresztyén ember hogyan viszonyuljon a lélekvándorlás, az újra es újra megszületés tanításához? Határozottan megkérdőjelezzük - keresztyén szemszögből nézve - a lélekvándorlás tanítását, és történik ez a Szentírásból kiindulva. A lélekvándorlás tana - így köztudott! keleti, elsősorban indiai eredetű világ- és létértelmezés, de itt korunk Európájában nem egészen ez az ősi, keleti felfogás terjedt el, hanem annak egy ún. nyugati változata! Jelentős különbség van az ősi keleti és a modern nyugati tanítások között! A nyugati felfogás lényege: minden egyes lélek a sorozatos újramegtestesülés (reinkarnáció) hoszszú láncolatán jut el a tökéletességre, a teljességre; olyan ez, mintha egy hosszú, kanyargós lépcsőn haladnának felfelé a kozmikus tudat felé, hogy majd elérve az utolsó lépcsőfokot, beleolvadjunk a mindenség isteni centrumába, s igy következik be a nagy eggyé-létel! így hát az élet is, a halál is egy szédítő és pazar nagy kaland, amely a megvalósulásunkat, kibontakozásunkat jelenti - legyünk tehát optimisták, csak jó történhet! A felfelé vezető lépcső egyes fokai az időközönkénti földi tartózkodásunk jelképe, s ez a földi élet az ún. gyakorlótér a lélek számára, ahol - és ez a feladat - etikus élettel kell elérni azt, hogy a következő megtestesülés során magasabb szintre juthasson. Mint az iskolában is: egy-egy tanév jól megtanult és begyakorolt leckéje után felsőbb osztályba léphetünk. Közben minden egyes lélek önmaga bírája, ítésze; önmagunk tökéletesítésének módszere ez, úgy is mondhatjuk, hogy alapjaiban véve ez az egész egy kozmikus nevelési program. Ez a felfogás csak látszólagosan keleti, indiai, ugyanis a mi könyvpiacunkon megjelenő ajánlat már ún. adaptáció, vagyis a nyugati civilizáció elvárási rendszeréhez igazított elképzelés, méghozzá egy optimista felfogású fejlődéshit! Keleten egészen más ennek a reinkarnációs elméletnek a vallási háttere: a hinduizmus és buddhizmus sok mindenben eltérnek egymástól, de abban teljesen megegyeznek, hogy az ember ún. lényege teljesen személytelen; éppen ezért az egyénnek (individuum) önmagát nem megvalósítania kell, hanem megszüntetnie. Az igazi cél az egyén vágyainak a megszüntetése és nem valamilyen boldog beteljesülés. Keleten a reinkarnációs tan pesszimista: újraszületni azt jelenti, hogy visszakerülni a szenvedésbe, nem pedig valamilyen reményteljes gyakorlótérre. A nyugati reinkarnációs tan furcsa folytatása az újkori haladásba vetett optimista hitnek, miszerint az előző élet(ek) hibáit lehet korrigálni, kijavítani és igy a fejlődés útján az önmegtisztulás eszközével egyre magasabbra jutni az istenség, azaz a boldog beteljesülés felé. A nyugati elképzelés kialakulásának sokféle oka lehet, itt kettőt említünk: 1. a hajdani felvilágosodás nagy ígéreteit (legyőzött betegség, halál, természet, történelem, s boldog paradicsomi társadalom) áthangszerelték a szellemi világba, mivel ezek a megálmodott változások nem teljesedtek be. A valóság hiányosságait olykor a képzelet világa igyekszik pótolni. 2. A nyugati változatban leginkább az ún. fejlődéselmélet (evolúció) érhető tetten : a fajok, illetve az ember fejlődését tanította a biológia (darwinizmus), de ez a fejlődés csak nagyon minimális módon látszik folytatódni, különösen is az ember esetében, aki sokszor kegyetlenebb a dzsungel legvérengzőbb vadállatánál is (pl. koncentrációs táborok stb). Ezt a várva várt, de nem bekövetkezett fejlődést pótolja a reinkarnációs tan azzal, hogy az egészet kiemeli a materiális (anyagi) valóságból és a szellemibe helyezi át. Ez hát az ember nagy lehetősége: kozmikus evolúció a szellemvilágban! Hurrá, nagyon nagyok leszünk! Erről Keleten szó sincs! Keleten a lélekvándorlás olyan körhinta, amelyről az ember szeretne minél gyorsabban leszállni, mert szenvedés az élet, Nyugaton viszont olyan csigalépcső, amelyen az ember bátran haladhat felfelé! Kritikai megjegyzéseink: amennyiben minden egyes emberi élet csak egy ideiglenes próbálkozás a földi téreken, akkor igazából nem tekinthető elkötelezettségnek a földi élet, hiszen ami a mostani életben nem sikerül, az majd sikerülhet egy következő életben. Legfeljebb lassabb lesz a felfelé haladás, de nagyobb baj nem történhet. Addig ismétel az ember, amíg egyszer mégis beletorkollik a nagy szellemi centrumba. így nagyon könnyen kialakulhat egy modern patópálos felfogás, hiszen az ember egyik alapvető tulajdonsága a szellemi lustaság (tiszteletet a nagyon kevés kivételnek). Keresztyén felfogás szerint ilyen halogató taktikáról szó sem lehet, hiszen a Szentírásban roppant jelentősége van a „ma” szónak, időmeghatározásnak: „Nézd, én MA áldást és átkot adok elétek” (5Móz 11,26); „MA teljesedett be az írás a fületek hallatára.” (Lk 4,21); „MA lett üdvössége ennek a háznak.” (Lk 19,9); „MA amikor az Ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsid 3,15). Különösen is fontos a számunkra a Lk 23,43-ban olvasható „még MA velem leszel a paradicsomban” jézusi kijelentés, amelynek címzettje nem egy olyan személy volt, aki magas szintre juthatott volna az erkölcsi tökéletesedés és önmegvalósítás szellemi útján. Amikor Jézus ezt kimondta a mellette függő bűnbánó latornak, akkor nyilván nem egy olyan átmeneti állapotra gondolt, ahonnan majd újra indulhat az illető lélek a következő újraszületése. Legfőbb kifogásunk azonban az, hogy a reinkarnációs tan nyugati változata lényegében egy teljesítmény-vallás, az embernek kell önmagát felküzdenie ama bizonyos csigalépcsőn az istenségig, tehát döntőek a saját jócselekedetei. Itt az alapvető elv a teljesítmény, viszont az evangéliumi keresztyénségünkben az alapelv a „kegyelem”, amely szerint Isten hajol le hozzánk. Végzetes tény, hogy ez az új vallásosság, ennek az új divatnak különféle irányzatai kivennék Isten kezéből a megváltás müvét, hogy újra emberi kezekbe helyezzék azt. Nem mehetünk vissza a lutheri reformáció mögé! Lélekvándorlás és keresztyénség? Nem „és”, valamint nincs kérdőjel! Vagy vagy! Vagy a saját pozitív erőimben hiszek és megvalósítom önmagam, akár mások kárára is, vagy Jézus Krisztusban! Egyetlen közös pont fedezhető fel a két irányzat között: annak a hite, hogy az emberi élet a halállal nem szűnik meg! De az üdvösség útjának felvázolásában radikálisan különbözünk egymástól. Mi hiszszük és valljuk, hogy az üdvösségünk Jézus Krisztusban van. A reinkarnációs tan egy szekuláris (evilági) halhatatlanságtan, amelynek nincs szüksége az áldozatot is hozó személyes Istenre. A keresztyén hitnek viszont egyetlen témája van: Jézus Krisztus! Ő Isten szeretetének megtestesülése, Aki engedelmes volt mindhalálig, méghozzá a kereszthalálig (Fii 2,8). Fontos a folytatás: Isten magasztalta fel Jézust „mindenek fölé”, akkor mennyivel inkább kell nekünk alázatos áhítattal megállnunk a mindenható Isten előtt, hogy nincs elég erőnk felemelkedni, emeljen Ő fel minket! Felemelnénk hozzá a szívünket, de bűnöktől és napi gondoktól nagyon elnehezült a mi szívünk és nincs erőnk ólom-szívünket felemelni, de hálát adunk azért, hogy Ő hajol le hOZZánk! Dk- U Ribar Janos
