Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-11-07 / 45. szám
Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 45. SZÁM 1993. NOVEMBER 7. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ITÁNI 22. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 18 Ft A haszontalan élet előlegezett halál. Goethe BAH A TARTALOMBÓL BEMUTATKOZOTT. A MAGYAR PROTESTÁNS EGYHÁZZENE SEGÍTSÜNK A VAJDASÁGIAKON! GYŰRI DIAKONISSZÁK CSENDESNAPJAI SOPRONBAN MINDEN KÉZBE BIBLIÁT Éppen ötven éve jelent meg egy kis könyvecske ezen a címen: Minden kézbe Bibliát. Bizonyára sokan csodálkoznak, ha megtudják, hogy a könyvet nem egyházunk adta ki, nem is a református egyház, ez a kis könyv római katolikus kiadvány. Wimmer M. Anzelm, a szervita rend tagja akkor már évek óta tartott a Budapestbelvárosi szervitarendházban liturgikus és biblikus estéket szépszámú gyülekezet számára. Ezek célja - amint a könyv előszavában olvassuk - „részben a liturgikus mozgalom fellendítése, részben pedig a Biblia, a Szentírás iránti érdeklődés felkeltése". A könyvben néhány elhangzott biblikus előadás összefoglalását találjuk. Ami tehát meglepő lehet számunkra, az az, hogy már ilyen régen tartanak a római katolikus egyházban bibliaórákat, vagyis olyan alkalmakat, amelyeknek célja „a kinyilatkoztatás szent könyveinek, a Bibliának” szélesebb körökben való megismertetése, „hogy a Szentírás ősi magyar szokás szerint minden családban ne csak az asztalra kerüljön, hanem az életben szükséges világosság és erő forrása legyen, amelyből mindenki korlátlanul merit”. Úgy gondolom, sokan még úgy tanulták a hittanórákon, hogy a római katolikus egyház nem akarja hívei kezébe adni a Szentírást. Luther Márton számára sem volt könnyen elérhető a „leláncolt” Biblia. Bár ez a kifejezés nem feltétlenül szó szerint veendő, de az tény, hogy a középkori egyház a Bibliát a szentségtartóban őrizte, nehogy „szentségtörő kezek az ihletett szövegen a legkisebb változtatást is eszközöljék, és az eredeti szöveg érintetlenségét veszélyeztessék”. Tudjuk, milyen megrendítő élmény volt reformátorunk számára a Bibliával való találkozás, és azt is ismerjük életéből, hogy mennyire hozzákapcsolódott az Isten igéjéhez. A Szentírás magyarázója, professzora, tudós doktora lett attól kezdve, hogy megismerte a Bibliából az Isten igazságát, amely bűnbocsátó, életadó, üdvözítő igazság. Amit azután magára nézve mindennapi kenyérnek ismert fel, igyekezett mások asztalára is odatenni. Lefordította a Bibliát német nyelvre, hogy az elérhető legyen a német nép számára. Olyan német nyelvet formált ki ezenközben, amely mindenki számára érthető, s egyben mégis irodalmi szinten szólaltatja meg Isten üzenetét. A reformáció ünnepe közelében mindig visszagondolunk reformátorunknak erre a hatalmas munkájára, amellyel lefordította a Szentírást. Ugyanakkor érezzük azt az elkötelezést is, amely minket szorongat és késztet arra, hogy mi is kézbe vegyük a Bibliát a mi nyelvünkön. Hazai reformátoraink is jól értették Istennek ezt a szándékát, tudták, hogy Isten életadó igéjére népünknek is szüksége van. Ezért született meg a Biblia magyar fordítása. Több hazai prédikátorunk is feladatának tűzte ki egy-egy bibliai rész, vagy az egész Szentírás lefordítását. A legelterjedtebb lett és sokáig használatban maradt Károli Gáspár bibliafordítása. Sokan még ma is szívesen használják ezt a fordítást, vagy azt a változatot, amit revideált Károli-fordításnak szoktunk emlegetni. Magyar nyelvünk azonban az évszázadok során s mostanában az utóbbi évtizedekben is sokat változott. A Bibliának is a mai magyar nyelven kell megszólalnia. Ezt célozza az a törekvés, amely az ige üzenetét mai nyelvünkön kívánja elénk adni és szívünkbe ültetni. Bibliafordító bizottságaink hosszú évek megfontolt munkájával készítették cl a most használatos új fordítást. A bibliavasárnap évről évre odafordítja tekintetünket a Biblia felé. Hálás szívvel kell azokra gondolnunk, akik Isten üzenetét a ma nyelvére lefordítva tolmácsolják nekünk. Egyházunk püspökei a- „A Ilit Istennek ajándéka" - így fejeződik be a Lelkiismereti és Vallásszabadság Törvénye, melyet a Tordai Országgyűlés mondott ki a világon először. Ma is szinte hihetetlennek tűnik, hogy 1568-ban, tehát 425 évvel ezelőtt, amikor szerte Európában dúlt a vallásüldözés, Erdélyben olyan törvényt hoztak, amely a hosszú évszázadok alatt semmit nem vesztett időszerűségéből. Sőt. Dávid Ferenc, az Unitárius Egyház egyházalapító püspöke sugalmazta János Zsigmond erdélyi J'ejedelemnek a törvény megalkotását, kihirdetését. „Az unilarizmus ma" címen rendezett az Unitárius Egyház konferenciát október 15-17 között, amelyen a hazai egyházi vezetők mellett a kolozsvári teológiai tanárok voltak az előadók. A program október 17-én ünnepi istentisztelettel zárult, amelyen dr. Kovács Lajos kolozsvári püspök hirdette az igét. Göncz Árpád köztársasági elnök és Biszterszky Elemér közigazgatási államtitkár (MKM) is jelen voltak. Hóseás 2,18-20 és 1 Péter 2,21-24 alapján hangzott el a Jézus Krisztusról szóló, négyszázhuszonöt éven átívelő nagy hatású igehirdetés. Az istentiszteletet követően emléktábla-avatásra került sor. A Nagy Ignác utcai épület falán helyzték el a Tordai Országgyűlés történelmi jelentőségű törvényére emlékeztető táblát. A kezdeményező az Amerikai Magyar Öregdiákok Buffalo Egyesülete volt, képviseletükben dr. Prágay Dezső mondott beszédet. Először némi keserűséggel szólt arról, hogy a hazai sajtó mennyire közömbös az emigráció pozitív, többek között történelmünk értékeit ápoló törekvéseivel kapcsolatban. - Emlékezetes, hogy a buffalói egyesület és személy szerint dr. Prágay Dezső érdeme a fasori gimnáziumban elhelyezett Körösi Csorna Sándor emléktábla is. - Azgyülekezeti, istentiszteleti használatra az új bibliafordítás bevezetését írták elő. Általánosságban az evangélikus gyülekezetekben el is terjedt ez az új fordítás. Mégis vannak, akik ragaszkodnak a régihez. Talán azt gondolják, az a régi a jobb, az ihletettebb, a pontosabb fordítás. Főleg református testvéreinknél tapasztalható ez a tradicionalizmus. Kétségtelenül valljuk a Biblia isteni ihletettségét, de ez a Biblia tartalmát illetően érvényes, nem pedig a szavakra vonatkozik, és semmiképpen nem a Károli-féle fordításra kizárólagosan. Örülnünk kell annak, hogy van új bibliafordításunk, ami segíti Isten üzenetének jobb megértését. Vegyük kezünkbe a Bibliát! Legyen ott minden kézben a Biblia! A bibliavasárnapon az offertóriumot egyházunk a Biblia terjesztésének céljára kéri. Legyünk készségesek az áldozathozatalban is, hogy eljusson minden kézbe a Biblia! Vető Béla után veretesen szólt a vallásszabadság, a 425 évvel ezelőtti országgyűlés történelmi és mai súlyáról. Az elmúlt évtizedek értéktorzulására, az ennek nyomán napjainkban is megnyilvánuló értékválságra figyelt fel Prágay doktor. A napi politika feszültségeinek izgalmában, ezek jelentőségét túlértékelve, nem fordítunk elég figyelmet a tartós értékekre. És amikor barátaink segítenek, akkor gyakran értet lenek, közönyösek vagyunk. És a vallásszabadság? Talán érdemes lenne, akár az évforduló fényében, ezzel mélyebben foglalkozni. Valléisszabadság a világban, vallásszabadság a magyar társadalomban és - talán furcsán hangzik - vallásszabadság az egyházban. A vallásszabadság - ami a világot illeti - a jövő évezred feladata. Szép lenne, ha a ENSZ alapelvei valóban világszerte elfogadásra találnának, a gyakorlatban is. A demokratikus átalakulásnak, az állam és az egyház szétválasztásának egyik fokmérője lesz, megvalósul-e hazánkban a vallásszabadság. A szónak az eredeti, tordai - a különböző vallások egyenrangúan, szabadon gyakorolhatók - és az egyes embert érintő értelmében. Senkit nem érhet hátrány - előny sem - vallása miatt. És az egyházban ? El tudjuk-e fogadni egymást, a' különböző kegyességi típusokat, az ökumenikusabbakat, a konzervatívon egyháziasabbakat, a pielistákal... Es el tudjuk-e fogadni nemcsak a hozzánk közelálló testvéregyházak tagjait testvérekül a Krisztusban, hanem mindazokat: akik Őt vallják Mesterüknek. És még nehezebb: valóban jó szívvel elfogadjuke, hogy minden embernek joga van más hitet vallani, vagy elutasítani a hitel ? És a mi feladatunk nem az ítélkezés, hanem az imádság és a misszió. Evangéliummal és élettel. Frenkl Róbert Tordai országgyűlés A „harmadik fiú” Megemlékezés dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelőről, halálának 5. évfordulóján, a Budapest-fasori templomban 1993. október 8-i főistentiszteletünk záró oltári szolgálata előtt Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke Jézus két fiúról szóló példázatával kezdte megemlékező szavait: az egyik fiú apja küldő szavára nemet mond, de aztán mégis kimegy a szőlőbe dolgozni. A másik fiú igent mond az apa kérésére, de mégsem megy el. „Dr. Fekete Zoltán testvérünk az a .harmadik fiú' volt, aki az Úr szőlőjében való munkálkodásra igent mondott és lelkiismerete szerint el is végezte reábízott szolgálatát” mondta a püspök. Gazdag élete során sokféle szolgálatot végzett, mind szeretett egyházában, mind a tudomány különböző területein. Középiskolai tanulmányai után négy szemesztert hallgatott a soproni Teológiai Fakultáson és csak ez után iratkozott be a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre. Geológiaigeokémiai tudományokból szerzett doktorátust, a már meglévő bölcsészdoktori oklevél után. 38 évesen lett tanszékvezető egyetemi tanár a Budapesti Kertészeti Egyetemen. Élete során tanított az orosházi gimnáziumban, a keszthelyi Gazdasági Akadémián is. A mezőgazdasági tudományok kandidátusa, majd a kertészeti tudományok doktora lett. Alapvető könyveket, tudományos publikációkat írt elsősorban talajtani témákból. Mostani halál-évfordulóján a Talajtani Társaság tudományos ülésszakot tartott az ő munkásságának emlékére. Ugyanilyen sokrétű volt egyházi szolgálata is. Szórványokban végzett igehirdetői szolgálatokat. Felügyelője volt előbb a Pesti Egyháznak, majd a fasori gyülekezetnek, később az Északi Egyházkerületnek és 1973-tól 15 éven át Evangélikus Országos Egyházunknak. Minden egyházi szolgálatát mély hittel és békességet teremtő szeretettel végezte, nehéz évtizedek során. Csendes, halk szavú, de világosan látó ember volt. „Nem harcoló típus, de nem is megalkuvó. Kész a kompromisszumokra, melyek nélkül állandó ütközés az életünk. Vallotta, hogy szeretet nélkül semmi érték nincs életünkben” - mondta róla a püspök. Személyében és életművében a kerésztyén hit és a magasszintü tudományos-természettudományos gondolkodás harmóniájának példáját láthattuk. Személyén keresztül egyházunk a tudományos körökben is tekintélyt és megbecsülést kapott. Mindezt olyan korban és évtizedek során, amikor a hitelesen megvallott hitért nem járt elismerés, inkább annak ellenkezője. Amikor a nehezen kivívott kompromisszumok az egyház létét és működőképességét tették lehetővé. Élete legutolsó napjáig rendszeresen járt kedves fasori templomába, gyülekezetébe, ahol oly sokszor tartott ő maga is igehirdetéseket, előadásokat. Derűs életszemlélete, széles látókörű bölcsessége, nyelvismerete és mindenki iránti nyitottsága és szeretete lehetővé tették, hogy itthon és külföldi útjain igaz barátokat szerezzen. A gyülekezet egyszerű tagjaival ugyanolyan komolyan tudott beszélgetni, mint a tudományos- vagy egyházi élet kiemelkedő képviselőivel. Családjában is szeretet és tisztelet vette körül. Amikor ezen a vasárnapon a gyülekezet lelkésze dr. Fekete Zoltán özvegyének, leányának, fiának és hozzátartozóinak jelenlétében Isten örök életre megtartó kegyelmét kérte imádságban, együtt mondtunk az egész gyülekezettel és egyházunkkal köszönetét szolgáló és bizonyságtevö életéért, az általa nyert ajándékokért. Szirmai Zoltán Evangélikus értelmiségiek Jézus erőterében 1993. október 16-án, szombaton délelőtt mintegy 120-130 evangélikus értelmiségi egyháztagunk gyűlt össze a Fasori gimnázium dísztermében találkozóra. Áhítat, személyes beszámolók, fórumbeszélgetés, jövőtervezés és közös ebéd szerepelt a meghívón. Jöttek Budapest gyülekezeteiből és az ország távoli vidékéről, különböző foglalkozású és életkorú nő és férfi testvérek. Már a meghívó jelezte, hogy különösen vártuk azokat, akik különböző okokból, az utóbbi évtizedekben elidegenedtek az egyháztól, akik inkább evangélikus hátterüek, mint aktív résztvevők gyülekezeteink életében. Teológiánk tanárait éppenúgy hívtuk, mint lelkészeket, espereseket, püspököket. A találkozó végén, akivel csak találkoztam azt mondta, hogy máskor is kell rendezni ilyen alkalmat. Az áhítat adta meg az alaphangot. Három értelmiségi bibliai alak került elő: Nikodémus, Tamás és Pál. Egyik sem önmagában érdekelt bennünket, hanem Jézussal kapcsolatban, mint ahogyan ezen a találkozón sem önmagában elemeztük az evangélikus értelmiséget, szociológiai, vagy egyházrajzi alapon, hanem Jézussal, Úrunkkal hoztuk kapcsolatba a jelenlevőket. Elsősorban nem is a tanítványok közötti viszonyról szóltunk, vagy a mai értelmiségi tanítványok, Jézus-követők jelleméről, személyiségéről, vallási hátteréről, esetleg egyházunk társadalmunkban betöltött szerepéről kívántunk eszmét cserélni. Nikodémus, e titkos tanítvány megértette, hogy nem foltozgatás, hanem gyökeres változás szükséges életében: újjászületés. A bölcs és érdeklődő írástudó tanítványi élete búvópatak. Annyit tudunk róla, hogy szót emelt a Nagytanácsban egy alkalommal Jézus érdekében, később a Mester holttestét kérte el arimáthiai Józseffel együtt, hogy bebalzsamozva megadja a végső tisztességet a nagy Tanítónak. A Renessaince egyik óriása is ilyen titkos Jézus-tanítvány volt, híres második Pietájában önmagát ábrázolta Michelangelo Nikodémus alakjában. A szoborcsoport alá az ősi Salve Caput cruentium ének ismert sorait irta: „Ki méltó a halálra, itt állok én szegény, irgalmad esdve várva, add el ne vesszek én”. Ahhoz a titkos tanítványi körhöz tartozott, amelyben Luther iratát, a Keresztyén ember szabadsága olasz fordítását olvasták, Benedetto bencés szerzetes sok ez?r példányban terjesztett írását. - Úgy látszik a Nikodémus-történetnek nincs vége, még századunkban is megéljük folytatását. - Tamás sem idegen az értelmiségtől, sőt nagyon is rokonszenves. Nem hisz könnyen, de a töprengő, kételkedő tanítványból „mégis hívő” Jézus-követő válik, akiben a visszatérő Úr hitet munkál s ajkán már hitvallásként hangzik: „Én Uram és én Istenem”. Tömörebben ki fogalmazhatná a keresztyén hitet? - Pál ez a protestánsok számára igazán ismerős apostol, Augusztinusz és Luther elődje nem magáról prédikált s ma sem igényli, hogy benne higgyünk. Jézusról beszélt, aki képe a láthatatlan Istennek, aki megbékéltette az elidegenedetteket is. - Mindhárom értelmiségi bibliai személy életét sorsdöntőén befolyásolta a Jézussal történt találkozás, már önmagukban kifejezhetetlenek, csak Jézussal együtt teljes az életük. Brooser Gábor orvosprofesszor, Bretz Gyula mérnök, vezérigazgató, Bánszki István gimnáziumi igazgató őszintén beszélt arról, mit is jelentett életükben az eltávolodás és a visszatérés az egyházhoz. Nemcsak orvosok, mérnökök, pedagógusok érezhették meg valamit a hasonlóságból, ami értelmiségünk sorsát jellemezte az utolsó évtizedekben. Sólyom Jenő felügyelő, fizikus professzor és Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész az értelmiség egyházi szolgálatának kérdéseit világította meg. Az előbbi hangsúlyozta, hogy nem lehet kiszakítani az értelmiséget sem az egyház, sem a társadalom egészének helyzetéből és feladataiból, az utóbbi az egyetemi ifjúság tájékoztatásának és misszionálásának feladatánál alig lát sürgősebb feladatot a jövő evangélikus értelmisége szempontjából. Tizenhét hozzászóló igen tág témakört ölelt fel: az orvosetikától a sajtóetikáig, a kisebbségi lét áldásaitól és veszélyeitől a felekezeti kapcsolatok mai kérdéséig. Előkerült iskolaügyünk, az evangélikus művészek szerepe, a közöny kérdése, a Dabas-Sáriban lejátszódott iskolabotrány, a Zsinatunk lassúsága, elhúzódása vagy alapossága. Érdekes volt a kérdés: vajon az egyház fordított-e hátat az értelmiségnek vagy az értelmiség az egyháznak? Ami közös volt: az építő jelleg. Mindenki segíteni akart s azt igényelte, hogy az egyház fordítson megkülönböztetett figyelmet az értelmiségre és az evangélikus értelmiség figyeljen Jézusra! Ne vesszen el részletkérdésekben, ne vonuljon a sértődöttség páholyába, hanem vegyen cselekvőén részt az egyház életében, gondjaiban és örömében egyaránt, hiszen az egyház mi vagyunk. Egy nyár elején tartott római katolikus konferencián hangzott el, hogy kb. 660 000 lakos számit ma nálunk értelmiséginek. Hozzáteszem: ebből 25-27 000 lehet evangélikus. Helyükről és egyházi feladataikról esett szó ezen a találkozón. Frenkl Róbert országos felügyelő örömének adott kifejezést, hogy nem hiába hívta össze ezt a fórumot. Megígérte, hogy néhány hónapon belül lesz folytatás, behatárolt programmal, ugyanilyen szabad légkörben, mint most, amikor átélhettük mit is jelent ismét Jézus erőterébe kerülni. Dr. Hafenschcr Károly
