Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-31 / 22. szám

Evangélikus Miét ' 57. ÉVFOLYAM 22. SZÁM 1992. MÁJUS 31. HÚSVÉT UTÁNI HATODIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 12 Ft Amikor a tanítványok folytatták Jézus életművét, __________________dolgoztak és küzdöttek érte, csak akkor tapasztalták meg, hogy mit jelent az _____________________ „én veletek vagyok". __________________ És ez ma sem változott: ________________ a Jézushoz vezető igazi út mu nkálkodás az ő életművén. Albert Schweitzer-----A TARTALOMBÓL KÁ RPÁTALJAI PÜNKÖSD-N AGYHÉTEN HATTÓL KILENCVENIG AZ ABORTUSZ ALAPVETŐEN HITBELI KÉRDÉS HÁLAADÁS ISTENNEK - KÖSZÖNET AZ EMBEREKNEK Ülést tartott a leköszönő Országos Presbitérium Két kemény munkanapja volt országos vezető testületeinknek. Május 14-én, csütörtökön az 1986-ban megválasztott Országos Presbitérium tartotta utolsó ülését. Ez valóban „munkaülés” volt, mert az elmúlt évi munkáról szóló jelentéseket hallgatták és tárgyalták végig, valamint az egyház gazdasági kérdéseit vizsgálták visszamenőleg 1991-re és tervezés, költségvetés szempontjából a folyó évre vonatkozólag. Számos területen mutatkozott meg, hogy az új presbitériumnak és bizottságoknak lesz bőven munkájuk, mert új meglátások, kihívások között kell majd szer­vezni a munkát modernül és a 21. század felé tekintve. A leköszönő presbitérium a szokásos évet záró munkája mellett még egy lezárást végzett el. A korábban elindított rehabilítálási eljárásokat az Országos Bíróságnak adta feladatul. A Bíróság foglalkozott a beadott kérésekkel és részben a rehabilitálást nem kért, de sérelmét szenvedett személyek - lelkészek vagy teoiógasok és vílágiTisztségviselők vehafoifcér- lásával. A Bíróság jelentését, határozatát a Presbitérium meghallgatta és tudomásul vette. így szándékozott lezárni azt a folyamatot, melyet maga indított el. A rehabilitálásról szóló határozatot lapunk más helyén közöl­jük. A Presbitérium meghallgatta mind az országos felügyelői, mind a püspöki jelentést. Mindkét jelentés értékelte a hatéves ciklusban elvégzett munkát. Az országos felügyelői jelentésben ez hangzott el: „A magam részéről különösen is szeretném megköszönni az Országos Presbitérium minden tagjának és mindazoknak, akik tisztségüknél fogva meghívott­ként részt vettek a munkában, jelen voltak az üléseken, egyházszeretetü- ket, hűségüket, kitartásukat. Élmény volt látni, hogy oldódott ez a testület is, tapasztalva az egyházi változásokat. így volt logikája és szépsége az utolsó gesztusnak, püspöki javaslatra fél évvel mandátuma lejárta előtt kinyilvánította munkája befejeztét, megadva a lehetőséget arra, hogy új testület kezdje meg működését, amelyet már nem terhel az 1986. évi indulás.” A püspöki jelentés is méltatta a leköszönő Presbitérium szolgálatát: „a hatéves ciklus végén álljunk meg együtt hálaadással Isten színe előtt, aki kéréseinken felül meghallgatott és sokféle lehetőséggel ajándékozott meg az elmúlt években. Az Országos Presbitérium, mint felelős vezető testület vezette, szervezte, ellenőrizte az egyház életét, de valljuk meg, hogy nem a mi erőnk, a mi ügyességünk, szervezésünk és hitünk eredmé­nyei voltak azok, amelyek lehetővé tették a változásokat. A bibliai kifejezéssel élve olyan „kairosz”, olyan kegyelmi idő adatott számunkra, ami aláhúzza a reformátori „sola gratia - csak kegyelemből élünk tanítá­sát.” Jelentése végén még egyszer visszatért a püspök e témára: „Hadd köszönjem meg újra a Presbitérium minden tagjának, a tisztségviselők­nek, a munkatársaknak azt a segítséget, amit az elmúlt években egyhá­zunknak és személyesen nekem is nyújtottak. Álljunk meg rohanó időnk­ben hálával Isten színe előtt, hogy megőrzött és segített a viharokban és kérjük, őrizze gyülekezeteinket, egyházunkat, őrizze mindnyájunk éle­tét.” A Presbitérium elfogadta az 1992. évi költségvetést is, benne annak az összegnek felosztását is, melyet állami támogatásként kap egyházunk. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése 1992. május 15-én megválasztotta a Presbitériumot, a Számvevőszék és Bíróság tagjait 1992-1998. évekre. A megújulási folyamat jelentős állom; Az Országos Közgyűlés megválasztotta az új Presbitériumot Országos főjegyzők: Káposzta Lajos esperes, dr. Meskó László. Országos jegyzők: Sárkány Tibor es­peres, Ottófy Attila. Országos jogtanácsos: dr. Galli Ist­ván, dr. Luthár Jenő. ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM: Tagok: lelkészek: Balicza Iván, Győry Gábor, Jankovits Béla, Koskai Erzsébet, Solymár Gábor, Szirmai Zol­tán; nem lelkészek: dr. Bálint Zoltán, dr. Lampérth Gyula, Lukáts Miklós, Nagybocskai Tamás, Sass Gábor, Thurnay Béla. Póttagok: lelkészek: Baranyai Ta­más, Bencze András, Csepregi And­rás, Puskás János, Szabó Vilmos Bé­la, Szabóné Mátrai Marianna, Sza­kái Árpád; nem lelkészek: Andorka Árpád, Dudla Imre, Kiss Attila, ifj. Lábossá Lajos, Némethné Ribárszky Zsuzsan­na, dr. Novák Elek. ORSZÁGOS SZÁMVEVŐSZÉK Elnök: Detre János lelkész Tagok: Csizmazia Sándor, Csonka Géza, Csoszánszky Károlyné, Kalács­ka Béla, Kendeh Györgyné, Martos Pál, Németh Pál, Rezessy Miklósné, Sallai Zsuzsa, Szabó Vilmos, Zászka- liczky Pál. Szakértők: Farkasházi Ferenc, Sza­bó István. ORSZÁGOS EGYHÁZI BÍRÓSÁG lelkészek: Bozorády Zoltán, dr. Fa- biny Tibor, Kraehling Dániel, Lábossá Lajos, Zászkaliczky Péter, Zügn Ta­más; nem lelkészek: dr. Garami László, dr. Hajdú Erzsébet, dr. Lipták András, dr. Madarász István, dr. Müller Mik­lós, dr. Török Gábor. A Fasori templomban gyülekezett az Országos Közgyűlést alkotó kiküldöttek serege, hogy Isten igéje hallgatásával ké­szüljön fel fontos feladatára. Az igehirde­tés szolgálatát Sárkány Tibor miskolci es­peres végezte. Gál 5,25-6,5 versei alapján a bűnteher hordozásáról, a szelíd lélekkel való szolgálatról szólt. A Gimnázium dísztermében dr. Frenkl Róbert országos felügyelő nyitotta meg az ülést és olvasta fel jelentését. A jelentés főbb részeit alábbiakban ad­juk közre: „Az egyházak feladata a ma erre igen­csak rászorult társadalom számára közve­títeni szóban és cselekedetben az evangé­liumot, felvenni a harcot az elvilágiasodás- sal, a szekularizmussal. Egyház és társada­lom nem takaríthatja meg a belső megúju­lás, átalakulás katartikus élményeit... Ál­lamnak, társadalomnak, egyháznak egy­aránt tanulniok kell az újfajta együttélést, a teljes függetlenségen alapuló, a haza, a nép, a közösség érdekét szolgáló együtt­működést. Nem kétséges, hogy az állami igazságtételi, jóvátételi törekvésekben je­lentős helyet foglal el az egyházak erősíté­sének támogatása. Ez rokonszenvet élvez a társadalom jelentős részében. De vannak ellenérzések, gáncsoskodások is. Egyhá­zunknak példát kell mutatni türelemben, nem szabad hibáznunk sem nyilatkozatok­ban, sem a tevékenységben, amikor a tör­vények esélyt adnak arra, hogy iskolákat újraindítsunk, visszakapott ingatlanok ré­vén fejlesszük a működést. Összességében 'pozitívan ítélhetjük öreg az elmúlt két-három év történéseit, ten­denciáit, többek között egyház és társada­lom újraformálódó kapcsolatát, de őszin­tén szembesülnünk kell a meglevő feszült­ségekkel is, látva ezekben saját hiányossá­gainkat. .. A feszültségek enyhítésében kétségkívül jelentős szerepet játszhatna, egyben az egy­házi munka hatékonyságát is növelné a világiak, sokszor emlegetett, igényelt akti­vitásának a növekedése, ezen belül is az értelmiség visszatérése az egyházhoz... Közel egy évvel a Zsinat megkezdése után megoszlanak a vélemények a Zsinat eddigi munkájáról. Magam úgy vélem, hogy a zsinati törvény módosításával, el­nöksége megválasztásával, a tanácskozási és ügyrend elfogadásával, egy a múltat le­záró Nyilatkozat megszövegezésével, az egyháztagságról szóló törvény megszava­zásával, figyelembe véve, hogy a Zsinat egy éve mindössze nyolc ülésnapot jelentett, a teljesítmény elfogadható. A tempót azon­ban fokozni kell. Ezt célozta a zsinati el­nökség május 1-jén tartótt egész napos ülése, amelyen az ütemezés, a gyorsítás állt a középpontban, természetesen a minőségi igény-fenntartásával... Az újraválasztan­dó Országos Presbitérium azzal is segítheti a zsinati törvényalkotást, ha valóban meg­kezdi az egyházban a szükséges decentrali­zációt, a hatáskörök megosztását, serkenti az eleven bizottsági munkát, igényli a kor­szerű döntés-előkészítést.” Két kérdést kiemelve tárgyal a jelentés. Az iskolaügyet és a sajtó kérdését. „Nem kívánom részletezni a gondokat, de úgy vélem, hogy a 24. órában vagyunk ahhoz, hogy iskolaügyben rendezett, meg­felelő szinten hozott, jó, követhető és szá- monkérhető döntéseken alapuló rendet alakítsunk ki. Ez is segítheti a zsinati tör­vényalkotást. Javaslatom lényege: mind hitbeli, mind pedagógiai, mind gazdasági szempontok a középiskolák országos szin­tű elvi irányítását, koordinálását igénylik, konkrét vezetésben, ellenőrzésben megha­tározva a gyülekezet, az egyházmegye, az egyházkerület szerepét, felelősségét. Ké­rem az Országos Presbitériumot... bízzon meg személyes felelősséggel, mint országos felügyelőt az iskolaüggyel kapcsolatos te­endők koordinálásával, elvégzésével... Feladatom lenne egy olyan iskolabizottság megszervezése, amely alkalmas az országos szintű koordinálásra.” A sajtó és tömegkommunikációs straté­giánk megújítását célozta meg a jelentés befejezésében. „Az e területen dolgozók tisztességes tevékenysége ellenére jogosan érezzük hal­ványnak a lutheranizmus megjelenését az igazán sokszínű - legyen erről bármi a véleményünk - hazai sajtópiacon. Külö­nösen fájdalmas, amikor evangélikus lel­készek és világiak megjelennek a sajtóban, tömegkommunikációban, egyházi, társa­dalmi kérdésekről szólnak, teljesen függet­lenül az egyháztól, jelezve, hogy van szelle­mi kapacitásunk de ez elforgácsolódik, sok a félreértés is, egyszóval az is rendezést igénylő terület. Senki ne értse félre, nem akarjuk, nem is tudnánk befolyásolni, ne­tán irányítani - ez rosszemlékű gyakorlat lenne - egyházi emberek nyilvános szerep­lését, egyszerűen szeretnénk jó egyházi saj­tót, az ehhez szükséges szellemi és anyagi erőforrások mozgósításával.” Dr. Harmati Béla püspöki jelentése rá­mutatott arra, hogy az elmúlt hat évben olyan változásoknak voltunk tanúi, ami­lyenekre évszázadok óta vártunk, illetve olyan új helyzetbe kerültünk, amilyenek még nem adódtak eddig egyházunk számá­ra. A jelentés néhány általános összefüg­gésre hívta fel a figyelmet. Spiritualitás és struktúra A két valóság szembeállítása azért fon­tos, mert a legutóbbi években annyira be­lekerültünk a strukturális változások sod­rába, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni a lényeget. Az egyház nem a szervezet, a falak vagy a törvények, az intézmények, a külső formák dolga, hanem a belső, spiri­tuális élet, a személyes kegyesség, Isten akarata keresése és cselekvése, Isten Krisz­tusban adott kegyelme elfogadása. Termé­szetes, hogy strukturális változásokra van szükségünk ma, amikor negyven év korlá­tái közül kiszabadultunk és átgondoljuk missziónk és szolgálatunk minden terüle­tét. Az új struktúrák azonban nem önma­gukban és önmaguktól jönnek és alakul­nak, hanem először is belsőleg, kegyesség- ben, spiritualitásban kell megújulnunk, hogy a gyülekezetek hite és szeretete alakít­sa a külső életformákat. A következő évek spirituális feladata lesz egyházunk megszokott és a mai igé­nyeknek, gyülekezeti adottságoknak ke­vésbé megfelelő istentiszteleti rendjeink, li­turgiánk megújítása. Olyan liturgikus re­formokra gondolok, amelyek nem a min­denáron újat hozás és erőltetés hibájába esnek, hanem megpróbálják beleölelni egyházunk gyakorlatába egyrészt a nálunk jóval gazdagabb külföldi evangélikus és ökumenikus hagyományokat. A gyüleke­zeti tagok aktív bevonása az istentisztelet­be, és az előkészítéstől kezdve az utána következő együttlétig, asztalterítésig, ká­vézásig mind megvalósítható... Másrészt ki lehetne alakítani a magyar viszonyok­nak, a magyar hagyományoknak jobban teret engedő, hazai kísérletek után olyan formákat, amelyek az egyes korcsoportok, gyermekek, ifjak, idősebbek különleges spirituális és életkorbeli sajátosságai, pl. a mozgásigény, utánzási igény, stb. tekinte­tében is ünnepet jelentő istentiszteletek. Tanítási módszereink, konformációs gya­korlatunk, általában egész egyházi gya­korlatunk annyira verbális és nélkülözi a jelképes cselekedeteket, az illusztrálást, pe­dig ehhez a modern technika is sokféle se­gítséget ajánl, hogy ezen a területen van mit fejlődnünk.” Helyi és egyetemes tényezők „ Veszélynek érzem, ha a lokális és globá­lis ellentéte meghiúsítja az egészséges egyhá­zi vérkeringést... Akadnak gyülekezetek, amelyek a kongregacionalista elvek szerint csak magukra nézve és csak a saját terüle­tükre figyelve igyekeznek élni. Biztos, hogy nem akar rosszat az a gyülekezet, amelyik most az ingatlanok visszaadása hajrájában visszakéri iskoláját vagy parókiáját akkor is, ha nem igen akad gyermek a faluban, mert az urbanizáció elvitte a fiatal családo­kat, vagy pedig a gyülekezet fogyása miatt nem kerül majd oda belátható időn belül újra lelkész. Övék volt az épület, kérjék hát vissza. A globális gondolkodás azonban azt keresi, hogyan lehetne ezeket a volt és most visszajött egyházi ingatlanokat a többi gyü­lekezetekkel együtt hasznosítani... Iskola- alapításkor is körül kell nézni nemcsak a saját portánk környékén, hanem a szom­szédban is... Különböző szakiskolák, nép­iskolák, kollégiumok indításánál sem egy­szerűen az a szempont, hogy mindenütt, ahol volt, ott újra kell indulnia egy iskolá­nak. Nem szabad egyszerűen ott folytat­nunk, ahol 1948-ban abbahagytuk, mert azóta változott a vüág... Itt említem meg, hogy a gyülekezetek mellett az egyház élő, organikus felépítése számára az egyházmegyék szervezése és éle­te a döntő. Minden nagyobb egyházi struktúra kormányzási egységet jelent, az egyházmegyék viszont ismerik egy-egy ré­gión belül egymást, kellene, hogy ismer­jék, látogassák és segítsék egymást. Konfesszionalitás és ökumenicitás Ennél a témánál is lényeges, hogy a két valóságot ugyanúgy, mint az előzőknél, nem vagy-vagy, hanem az és-és köti össze. Konfesszionális hitvallás nélkül nincs öku- mené, hiszen ha valaki azt állítja, hogy van, akkor csak egy újabb különös feleke- zetet hozott létre. Saját tradíciónk tudatos megélése nélkül nem tudunk mit kezdeni mások hitével, etikájával vagy istentiszte­letével, mert nincsen viszonyítási alapunk és álláspontunk... Ha a konfesszionális sajátosságok nem kerülnek valakinél elő, előbb-utóbb bele­simul egy másik alapállás teológiájába vagy pedig a másik irány felé húz, azaz a semmi-hit, a kiüresedés felé. A konfessziók meghatározott, pozitív hitvallást és életgya­korlatot jelentenek. Mit tudunk javasolni az ökumenikus mozgalom jövője szempontjából, kérdez­hetné valaki a csalódások és a különböző egyházi, főleg a római katolikus és orto­dox frontok megmerevedése idején? Bizo­nyos, hogy a jövő itt sem a mi kezünkben van. Annyi azonban bizonyos, hogy nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk azok­ról, akik egyszer-egyszer közelebb jöttek hozzánk, evangélikusokhoz, protestán­sokhoz, mint például XXH1. János pápa. Az egységes Európa nem jelent majd egysé­ges „keresztyén” Európát, de bizonyos, hogy több az, ami összeköt, mint ami elvá­laszt. Az ökumené és a konfesszionalitás vi­szonylatában is az egy egyház sokféle arcá­ra csodálkozhatunk reá és azzal a feladattal mehetünk életutunkon, hogy előttünk lebeg az apostoli intés.“. ..„az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is meg­volt..." (Fii 2,5). A jelentések megtárgyalása után a köz­gyűlés megválasztotta a Presbitériumot, Bíróságot és Számvevőszéket. (Lapunk más helyén közöljük a névsort.) AZ ORSZÁGOS EGYHÁZI BÍRÓSÁG HATÁROZATA A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Bírósága 1992. május 14-én, Budapesten tartott ülése felülvizsgálta az 1945-1989. közötti években különböző egyházpolitikai okokból sérelmet szenvedett lelkészeinek és egyházi tisztségviselőinek ügyeit. MegfllaplHmMWgy (W nd^ThéltguytáKrtttd szenvedett joghátrányt és ez a tény egyházi szolgálatának korlátozását is jelentette. Az Országos Egyházi Bíróság ülésének mai végzése az egykori határozatokat ezennel semmisnek jelenti ki. Egyházunk Isten előtt is felelős legfelső bírósági testületé e végzés kimondásával rehabilitációt nyújt. Budapest, 1992. május 14. Dr. Luthár Jenő s. k. Dr. Török Gábor s. k. Szirmai Tibor s. k. Kalácska Béla s. k. Dr. Fabiny Tibor s. k. VALLÁSI IRÁNYZATOK MAI VILÁGUNKBAN A Hare Krisna mozgalom Korábban a Hair című musical vi­lághírű zenéjéből ismerték meg az em­berek a szokatlan „slágert”: „Hare Krisna... Krisna, Krisna...”, most azonban, amióta bejegyzett vallás lett hazánkban; találkozhatunk követőik­kel, amint tarka lepelbe burkolózva, kopaszra nyírt fejjel, végigtáncolnak az utcán dobolva-énekelve, lehetőleg han­gosan és feltűnően, hogy mindenki ész­revegye és kíváncsiskodjék. Ellenpélda­ként eszünkbe juthat az ősi prófécia: „...az én szolgám, akit választottam. Kiárasztom rá Lelkemet... Nem kiált, nem lármáz, szava sem hallik az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsest nem oltja ki, igazán hirdeti a törvényt.” (Ézs 42,1—3.) Ez a vallási irányzat kettős gyökér­ből táplálkozik: a hinduizmus ősi val­lásából és az ifjúság körében divatos hippi-mozgalomtól megcsömörlöttek életérzéséből. A hinduizmus legerősebb változata a sokistenhit. Egyik főistenségük Visnu, aki a világ fennmaradásának elve és ha az emberiséget veszély fenyegeti vagy romlásba akarják dönteni, akkor - ta­nításuk szerint - megjelenik emberi for­mában, vagy valamilyen állat alakjá­ban. Áz előbbiekhez tartozik Krisna, akinek bölcs mondásai, csodái, hősi tettei, valamint szerelmi kalandjai gya­kori témái a hindu költészetnek, mint pl. amikor egyik győztes hadjárata után 16 ezer asszonytól 180 ezer fia lett. A hinduizmus már a múlt század végén terjeszkedett a nyugati kultúrkörben s ekkor épült Amerikában az első temp­lomuk. 1966-ban Swami Prabhupada New Yorkban maga köré gyűjtötte azokat, akik korábban már hátat fordítottak a fogyasztói társadalomnak s a kábító­szer, alkohol és szexuális szabadosság áldozataivá váltak és tekintély tagadó­romboló mozgalmukból csak önpusz­títás vagy terrorizmus maradt, amiből szintén kiábrándultak. Nekik hirdeti meg a szóban forgó aszketikus, vallá­sos mozgalmat. A vallásos hátterű fiatalok számára pedig Krisztust és Krisnát hozza össze es csak vegetáriánusságra kötelezi őket. Később alapvető a tanító (lelki vezető = guru) szinte mágikus tisztele­te, társasági szórakozások, szerencsejá­ték, kábítószerek - beleértve a teát és a kávét is - megtagadása. A szexuális élet az utódlás esetén engedélyezett. A kasztrendszert* Indián kívül nem ér­vényesítik. Fontos a mantrázás, Krisna nevének mágikus, sokszor extázisbán történő ismételgetése: ez az üdvösség útja, ami a jelenlegi gonosz világkor­szakból kaput nyit Krisnához, a leg­főbb istenséghez. Ugyanakkor a mant- rázáson keresztül a világban szerte- hangzó Krisna név másokat is megnyer ennek a vallásnak követőivé. A túlfű­tött csoportok együtt dicsőítik az isten­séget, templomi vagy házi oltárokon, amiken az istenség, a guru s egyéb ké­pek találhatók (néha még Krisztusról is), ételt szentelnek Krisnának s a.köve­tői csak ezzel táplálkozhatnak. Az alaphelyzet mégis marad: a fiatalok olyan csoport tagjai továbbra is, amely elszakítja őket családjuktól, elidegeníti a társadalomtól, a tanulástól vagy hi­vatásuktól, s döntéseik felelősségét a guru veszi át. Mégis mindegyikük köte­lességének tartja vallásuk terjesztését, ami figyelmeztet minket az ige meghal- lására: „... okos istentiszteletként szán­játok oda testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul...” (Rm 12,1.) És ép­pen az Istennek tetsző és az Istennek odaszánt élet az örvendező emberi élet. Jubilate!... (Zsolt 66,1.) * Kasztrendszer: a hindu vallás legismertebb jelen­sége. A társadalom elkülönülő rendekbe tagolása. Ez kiteljed nemcsak az ember, hanem a természet világára, a világmindenségre is. Az első kaszt a bráhmanák, a papok rendje, utána a katonák vagy harcosok, a munkások és a szolgák (alacsony foglalkozásúak) rendje. A 4 kaszt tagjai eredetileg nem érintkeztek egymással, beleszülettek rendjükbe, de felvételi rítuson átesve lettek teljes jogú tagjai. Ezért nevezik a 4 kaszt tagjait kétszer születetteknek. Rajtuk kivül vannak a tisztátalanok, az érinthetetlenek, akiket ritkán együttvéve nevez­nek az ötödik rendnek - vagy nálunk ismertebb nevükön páriáknak. Ezek közé tartoznak azok, akik nem élnek a hindu vallás rítusai szerint (beleértve az emberiség nem hinduista részét is). Az egyes kasztok számára más-más vallási és er­kölcsi magatartás és előírás érvényes. Pl. a harcosok (ksatriják) rendjében, mivel erős fizikai igénybevé­telnek vannak kitéve, szabad húst enni, vadászni - szabad nekik másoktól erőszakkal is elvenni (pl. hadizsákmány, dézsma formájában), ami megélhe­tésükhöz szükséges. Rőzse István I a »rnmrwuMmmnfí ííl fUTiTHIi aKMBEMKül fl 1tfiBE IV

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom