Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-19 / 16. szám

Evangélikus Elet 1992. április i9. Kettős ünnep a Kántorképzőben HÚSVÉT - ÖRÖMHÍR 1992. március 28-a emlékezetes nap marad egyházunk fóti Kán­torképző Intézetében. Nem csak azok számára, akik ezen a napon vizsgáztak. Mindannyiunknak, akiknek közel áll a szívéhez a Mandák villa, s a benne folyó munka. Ezen a napon a szokottnál is jobban benépesült az épület, s nem csak magyar, de német szavaktól is visszhangzott a folyosó. A vendég­sereg Bergkirchenből érkezett (Schaumburg- Lippe). Testvérek abból a gyülekezetből, amelyből Dietrich Tiggemam lelkész vezeté­sével elindult a gyűjtés egy új fótj orgonára. Örömünnep volt hát, amikor Friedrich Srottmann szu­perintendens igehirdetése és Szebik Imre püspök áldása után megszó­lalt az új hangszer. Csodálatos kis gyakorló orgona ez hat regiszter­rel ! (Két manuál + pedál), s külön élmény volt a néhány sípsoron megszólaló nagy művek egymás­utánja. Akik megszólaltatták: Trajtler Gábor Finta Gergely, Gá­los Miklós, Kertész Botond. Nagy kár, hogy a helyszűke miatt csak a német testvérek lehettek részesei az orgonaavató istentiszteletnek, s az odasereglő szülők és lelkészek csak kiszűrődő hangokat hallhattak. A Kántorképző Kórusa Bárdos Lajos művével szólaltatta meg a böjti-húsvéti vallomást: Királyi zászló jár elől... Az ünnepséget a családias han­gulatú vizsga követte. Az öt hóna­pon át tartó téli tanfolyam résztve­vői már egy héttel korábban beszá-| moltak elméleti ismereteikről. Ezen a napon az orgonisták ültek hangszerük mellé. Korálelőjáté- kok, szabad művek és gyülekezeti énekek egész sora szólalt meg. Volt remegő kéz, hangjegyet kereső szempár éppenúgy, mint magabiz­tos játék, önfeledt muzsikálás. A közös vonás azonban mindenki­nél felfedezhető: áldozatos mun­kával szánták el magukat a szolgá­latra, s a szent zene szerető műve­lésére. Négy fiatal számára ez a vizsga minőségi változást jelentett: befejezték fóti tanulmányaikat, s kántori oklevelet nyertek. Széli Éva, Horváth Zsuzsanna, Jávori Pál, Rabi Katalin. Legyen áldott a szolgálatuk otthoni gyülekezetük­ben éppenúgy, mint Intézetünkben az utánpótlás kinevelésében! Sze­bik Imre a krisztusi szeretet bizta­tásával indította útra a jelenlevő­ket, s a szolgálatba-készülőket. A küldő szó hangzott a záró kórus­énekben is: Énekeljetek az Úrnak! Foton ezt tesszük, s innen kiin­dulva erre készülünk, s bátorítunk mindenkit: új énekre az Úrnak! ifj. Hafenscher Károly Próbában, csüggedésben Halál délután KÜLMISSZIÓI HÍREK Levél Kunos Jenőtől „KÍNA LUOYANG városában az ott élő keresztyénekről az alábbi hírt kaptuk: A városban 160 ke­resztyén gyülekezet van. Ezekhez a gyülekezetekhez 149 ezer megke­resztelt hívő tartozik. Rajtuk kívül él és munkálkodik 120 kisebb házi gyülekezeti közösség. Ezek családi házak udvarában jönnek össze. Egy egy ilyen házi gyülekezet ud­varán sokszor 200 sőt 300 ember szorong és szomjasan hallgatja a Jézusról hangzó evangéliumot. Mindenfelé nagy éhség van a Bib­lia iránt. Egyik misszionárius bib­liákat áruló iratterjesztők mellé állt és megfigyelte, hogy 45 perc alatt ezek az iratteijesztők ebben a városban eladtak ezer darab zseb­nagyságú Bibliát, 1000 darab na­gyobb formájú Bibliát és 1600 da­rab Újtestamentumot. A kínai kormány adatai szerint Kínában ma 3,7 millió római kato­likus, 5 millió protestáns keresz­tyén él. Külföldön élő kínaiak becslése szerint a keresztyének szá­ma ennél jóval több. Egyesek sze­rint eléri a 20 milliót is. Mások a kínai keresztyének számát 1,1 szá­zalékra becsülik, figyelembe véve az összlakosságot. Az Európánál jóval nagyobb óri­ás birodalomban Isten Szentlelke munkálkodik. Egyre többen jutnak el a Jézus Krisztusban való hitre és vállalva az élő keresztyén bizony- ' ságtevő életet, megkeresztelked- nek. „Isten igéje nem tér visza üre­sen, elvégzi az áldott munkát”, ke­resztyének jó magvetésére a szerető Isten ad növekedést Kínában is. Kunos Jenő volt magyar evangélikus kínai misszionárius NAGYSZOMBAT IGÉJE MENNYEI JELZÉSEK Máté 12,38-42 Jézustól jelet kívánnak a vallási élet felelősei, szeretnék, ha igazol­ná magát, felmutatná a jogosítvá­nyát. Erre a követelődzésre Jézus a reá jellemző módon válaszol, azaz helyére teszi ezt az akaratos követelődzést, de nem tagadja meg teljesen a jelet. Válaszában kiiga­zítja kérésüket, amikor az Ótesta­mentum egyik legérdekesebb mű­vére, illetve annak főszereplőjére, Jónásra irányítja a figyelmet. Kur­ta diagnózissal szembesíti őket ön- * magukkal: gonosz és parázna nemzedék ez, ezért csak ennyi a jel, azaz csak egy jelzés. Gonosz, aki a jónak mondható isteni rendet szándékosan, akarattal, élvezettel felforgatja; paráznának pedig azt tartották, aki megszegte isten szö­vetségét és idegen nem-istenek hó­dolói közé került, tehát a parázna- ság egyenlő a szövetség-töréssel, az igaz egyetlen élő Istent elhagyni pogány és halott bálványok miatt. Jónás próféta jele: három nap a halál gyomrában! Nagyszombat napja a néma sír jelképe: a kegyet­len szenvedés után Jézus a halál gyomrában. Még a halál valóságá­ban is jelen kell lennie, de a szeretet erősebb a halálnál! Még az enge­detlen Jónás sem maradt a halál gyomrában, mennyivel inkább fel­támasztja Isten az Ő engedelmes Fiát a halál valóságából az engesz­telő áldozat bemutatása után, mert a szeretet erősebb, mint a halál! Itt pedig a szeretet három fonala fi­gyelhető meg: 1.) Isten atyai szere- tete az engedelmes Fiú iránt, kezd­ve azzal, hogy - megkeresztelkedé- sekor - elhangzik: „ez az én szere­tett Fiam...” 2.) A kereszthalálig engedelmes Fiú szeretete az Őt fel­támasztó Atya iránt, s ennek csú­csa: legyen meg a Te akaratod”. 3.) Az'Atya és a Fiú szeretete (sőt még a Lelkét is kitette értünk!) az ember iránt, hiszen az üdvtörténet minden eseménye értünk történt. Ez a hármas szeretet győzte le a halált és ezt mi emberek még két vonatkozásban bővíthetnénk: 1.) válaszunk Istennek erre a szeretet motiválta áldozatára, azaz a vi- szont-szeretetünk! 2.) A szeretet egymás között lélektől lélekig az igazi kölcsönösségben. Ébrede­zik-e a viszont-szeretetünk a nagy- szombati fekete oltár előtt? Vagy most is csak rohanunk tovább? Nem kellene-e ezreknek, százez­reknek, miihóknak vagy bárkinek megtorpanva megállnia és rácso­dálkoznia az Atya és a Fiú egy­másba fonódóan felénk sugárzó szeretetére, hogy viszontszeretetet ébresszen bennünk?! Egymásközti szeretet ébredezik-e a szívekben lélektől lélekig, de oda-vissza! Jézus halála előtti utolsó cselek­ményeinek egyike - tehát vég­rendelet értékű! - nem a fejmo­sás, hanem a lábmosás volt; kö­zöttünk sokszor már az is ered­mény, ha sáros lábunkat nem egymásba töröljük. Ninive hallgatott a hajdani Jó­nás figyelmeztető szavára és bűn­bánatot tartott mindenki. Pedig Jónás csak egy sértődékeny és duz­zogó ‘követ1 ‘Veit1,3 'Jézus- a* -teljesen engedelmes Fiú, aki szeretettel hí­vogatott bárkit. A niniveiek bűn­bánatot tartottak: Isten színe előtt csak a bűnbánatnak van helye és így élhető át a megbocsátás. Kérhetünk-e jelet mi? Már kap­tunk is, ha elfogadjuk azt, amit Ő akar mutatni és nem a saját elkép­zeléseink szerint akarjuk megren­delni. Jel van: amióta Jézus Krisz­tus Lelke kiárasztásával megalapí­totta a földi egyházát, azóta de sokszor akarták lesöpörni a Föld színéről! Sikerült-e? Ez egy külső jel! Amióta megalakult az egyház, azóta sokféle szeretetlenség és ádáz vallásháborúkba torkolló viták sem tudtuk likvidálni ezt a párat­lan Jézus ügyet. Számomra ez két abszolút értékű jel: mi emberek - kívülről a hitetlenek, belülről a hí­vők - nem tudjuk megakadályozni ennek az ügynek a terjedését. Ap­ró, de személyünk számára nagyon fontos jelekről pedig sokan tud­nánk beszámolni. Kaptunk jele­ket! A szeretet mennyei jelzéseit, hogy viszont-szeretetet és egymás­közti szeretetet ébresszen ben­nünk, mert az ítélet napján „csak” saját szeretetetlenségünk hullik vissza reánk, s esetleg a pogányok megelőznek. Fr. Nietzsche viszolyogva mondta kortársai keresztyénségére a XIX. szd-ban, hogy egyáltalán nem látszik rajtuk a megváltott- ság! A XX. szd-ban India legendás alakja, M. Gandhi kedvenc olvas­mánya volt az Újtestamentum, de amikor megkeresztelkedésre biz­tatták, akkor szelíden csak annyit mondott, hogy a keresztyének miatt nem akar azzá lenni. Nagyszombat fekete oltára: szembesítsen minket mindezzel és indítson bűnbánatra, hogy szünte­lenül gyógyulgasson a megtértsé- günk! R. J. IMÁDKOZZUNK! Jézus Krisztus Urunk! Áldozatod ereje formáljon újjá bennünnket, hogy akár életünkből, akár halálunkból szólít ítélő széked elé bírói szavad, irgalmasságot találjunk előtted. Ámen ISTENTISZTELETI REND NAGYSZOMBATON V. kér. Deák tér 4. du. 6. János passió, (igét hirdet: Zászkaliczky Péter XI. kér. Bocskay u. 10. du. 6. gyermekek húsvéti ün­nepe, Ferenczy Erzsébet. Nagyszombaton az oltárterítő színe: fekete. Az istentisztelet oltári igéje: Róm 8,38-39; az igehirdetés alapigéje: Mt 12,38-42. KRISZTUS HÉT SZAVA A KERESZTEN „Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet!” Lk 23,46 Nagyszerű lehetőség adatott ne­künk az iskolai hitoktatás bevezeté­sével. Nem arra gondolok, amit ál­talában megfogalmaznak ilyenkor, a végre megvalósuló lelkiismereti és vallásszabadság, a gyermekek na­gyobb számú elérése, egyházunk jö- ’ vojesttf. A hitoktató számára nagy­szerű lehetőség és mérhetetlen gaz­dagodás is egyben, hogy kénytelen nagyon egyszerűen, gyermeknyel­ven megfogalmazni a Krisztus­történetet, Jézus szeretetét. Az elsős gyerekek hittankönyvé­ben ott a kereszt rajza. A 7 éves fejecskékben ezernyi gondolat, a homlokokon összeszaladnak a rán­cok, jó lenne megérteni azt, hogy mi is történt. (Arról bölcsen hallgatok, hogy közöttünk, felnőttek között is sokaknak érthetetlen a kereszt tit­ka!) Válaszolgatok a kérdésekre.- Igen, biztosan nagyon fájt ne­ki, amikor a kezét és a lábát oda­szögezték.- A fejére tövisekből összefont koszorút tettek a katonák gonosz­ságból.- Azért van kereszten, mert ak­kor az volt a szokás, hogy a halálra ítélteket így végezzék ki. i A nép vezetői akarták, hogy meghaljon'.- De igen, egészen biztosan elfut­hatott volna, de nem akart, mert ő így segített rajtunk. Aztán megint egy kérdés, egy szőke kislány, látszik, hogy van ta­pasztalata a félelemről; „Jézus nem félt?” Mit feleljek? Ha azt mon­dom ; nem félt, nem mondok igazat, de akkor sem, ha azt felelem; de, igen, felt. A Gecsemáné kerti küsz­ködés, a véres verítékcsöppek ne­kem arról beszélnek, hogy félt. Félt a rettenetes testi kínoktól, gyötrel­mektől, a kínhaláltól. De talán job­ban attól az iszonyattól, hogy ő, a szent, a tiszta, egy legyen a világ minden mocskával, bűnével. S ta­lán leginkább attól, hogy az Atya ott a kereszten egyedül hagyja majd. Ugyanakkor az utolsó szavai a kereszten, a halál előtti pillana­tokban kimondott szavak arról ta­núskodnak, hogy nem félt. Illetve mindennél nagyobb, legyőzhetetlen bizalom volt benne az Atya iránt. Éppen a 31. zsoltárból, a reménység zsoltárából vett mondattal fejezi be földi életét Jézus. Ha a kereszten függő Jézustól el is forditotta arcát az Űr, kezét nem vette el. S ő erre a kézre bízta ma­gát. S ez a hatalmas kéz vette ki a halálból, a harmadik nap hajnalán! Ma mindannyiunk felé a Megfe­szített nyújtja ki a kezét. Hogy meg­kapaszkodj, amikor elesnél. Hogy társad legyen, s ne érezd elhagyatva magad. Kérdésekben, válaszutak előtt ne kelljen megtorpanni. Nyújtja kezét, hogy nyomasztó, gyötrő terheidet átvegye, s még té­ged is vigyen. Belekapaszkodni erő­sen Jézus kezébe, itt, most, amíg lehet. S akkor nem kell, hogy félj. Mert ez a kéz nem ereszt. Sem élet­ben, sem halálban, sőt, az Ítéletben sem! Sztojanovics András „A bika esetleges querenciái, me­lyek a viadalfolyamán fogalmazód­tak meg az agyában, lehetnek azok a helyek, ahol valami sikert ért el. Ezen a helyen felmérhetetlenül ve­szélyesebb; szem és szarv együtt jár..." (Hemingway: Halál dél­után) Ahogy hallgatom az emberi sor­sokat, s figyelem világunkat, egyre többször jut eszembe az amerikai író bikaviadalról szóló könyve. Mert mindenkinek van egy ilyen „biztos pontja”, ahol sikert ért el. Ebből a nézőpontból neki, csak neki lehet igaza. S közben tönkre­ment a házassága, már egyetlen családtagjával sem tud szót érteni, barátai elhagyták s - még mindig újra ugyanonnan kezdi...- „Szem és szarv együtt jár”... félelmetes maradandó sérüléseket okozva. -... Mintha mindenki be­húzódott volna a maga „biztos pontjába” (querencia) - sebzetten, csapásra készen. De kit igazol éle­te, ki marad életben? Ki éli túl ezt az iszonyatos küzdelmet? Senki! Az arénák szabálya sze­rint ott „a legbiztosabb ponton” sincs biztonság. „Ilyen esetekben a matadornak joga van bármely olyan módot választani a bika megölésére, ami legkevésbé kocká­zatos...” Halál délután... Élet hajnalban Húsvét senkit sem igazol! Nem igazolja Pétert, sem a kardot rán- tót, sem a sírót. Nem igazolja a szeretett tanítványt és a síró, temet­ni kész asszonyokat. Vegyük végre észre - a múltja nem igazol senkit. Húsvét arról szól, hogy nincs igaz­ságod. Ki kell jönni végre az „ön- igazságunkból” a húsvéti üres sír­hoz, amely nem a tanítványok múltját, hitét vagy hitetlenségét igazolja, hanem egyedül Isten min­den értelmet meghaladó szeretetét! HÚSVÉTHÉTFŐ IGÉJE „HISZED-E? ÉN HISZEM...I” János 11,17-32 Itt lesz nyilvánvalóvá hogy a kincs „cserépedényekben” van. Mindegy mi van ráírva: Péter vagy János. Húsvét arról szól, hogy új élet indulhat. Indulhatsz, nem úgy ahogy abbahagytad, hanem egé­szen másként, most már Isten sze­retetére hagyatkozva, aki senkit nem igazol, de mindenkit igaznak fogad el. A csüggedésünk, tehetetlen to- porgásunk talán azért van, mert még mindig várjuk az isteni „elis­merést” - te vagy az igazi, neked volt igazad. - Nem volt igazad ne­ked sem. Ami elmúlt, azért múlt el, mert I$ten megítélte. Ez nem csak az „ateista” múltat jelenti, de jelen­ti a „keresztyén” közeli és távoli múlt megítélését is. Jelenti nem csupán a volt „társadalmi szerve­zetek” megítélését, de jelenti az egyházi egyesületek, rendek meg­ítélését is, egyéni múltat is. Elmúlt, elmúltak. Nem azért, mert embe­rek így döntöttek, hanem mert Is­ten akar újat. - Húsvét hajnalán döbbennek rá a tanítványok Isten szeretetére. így indul az Élet hajnala Húsvét ezt jelenti. Nem a gond­talan megérkezést, és nem igazo­lást, hanem az új élet hajnalát, in­dulást. Ebben az összefüggésben olvassuk el újra Ézs 40., híres feje­zetét. Ez a fejezet a szabad embe­rek vigasztalása. Izráel megszaba­dul a babiloni fogságból, mégsem örömdal hangzik, hanem vigaszta­lás a szabadságban, mert talán ak­kor kell leginkább. Mert a szabad­ságban lesz nyilvánvalóvá, hogy „törékeny edények” vagyunk! Is­ten mégis ránkbízza a húsvéti feltá­madás továbbadását. Nem azt kér­dezi : mi voltál, hanem azt hirdeti: lehetsz azzá, amivé az Isten akart teremteni. Nem az lesz, amit mi elképze­lünk, hanem az Isten töretlen aka­rata érvényesül - farizeusok, írás­tudók, tanítványok értetlensége, hitetlensége ellenére. Abban a pillanatban, amikor kilépsz „igazságodból” és észre- veszed a hajnali élet üzenetét, élet támad benned is. Ott már nem te leszel fontos. Isten szere­tete lesz naggyá. Ne keresd töb­bé, mi voltál, mert ott az aréná­ban csak meghalni lehet! De Jé­zus feltámadása új életet jelent. Történelmet, világtörténelmet nyit. Ezért hirdetjük azt, hogy itt, az egyházban és a világban induljon el a „halál délutánja” helyett az új élet hajnala. Kertész Géza Olyan kevés ember jár ma hús­véti örömben! Van ma locsolási vigasság, jó­kedv - egyeseknél talán túlzott is - de ez holnapra már semmivé vá­lik. Ezt a vigasságot, jókedvet a „külső” hozza, az ünnep járulékos eredménye”. Sokan talán már vár- va-várták Húsvétot, hogy az ki­zökkentse őket a hétköznapok és a hétköznapokká vált vasárnapok taposó malmából, a robottá vagy rabtartóvá lett munka szorításá­ból. Egyesek a családi találkozás örömét remélték. Mások számára az ünnep alkalom, hogy a régeb­ben vagy a közelmúltban meghalt szerettei sírjánál elsírja, vagy leg­alábbis elsóhajtsa szíve fájdalmát, vigasztalhatatlan szomorúságát, magányát, reménytelenségét, tehe­tetlen kétségbeesését. Mert a külső vigasság sokszor sokaknál sok fájdalmat, kétséget takar. Ha végig tudnánk szondáz­ni az embereket, hogy ki mit hor­doz a szívében, azt hiszem túlsúly­ban lennének azok, akiknek szivé­ben sötét árnyak telepedtek meg. Valami nyomasztó félelem, a bi­zonytalan holnap, a biztos halál fenyegető közelsége, meg ezekhez hasonlók. Van, akinél friss a seb, van, aki évek hosszú sora óta hordozza szí­ve bánatát. Van, aki kiált segítség után, van, aki már csak lemondó­an legyint. Van, aki imádságra kul­csolja a kezét, van, aki inkább ökölbe szorítja. ­Húsvét és a mai igeszakaszunk nem rövidlélegzetű búfelejtő vigas­ságra biztat, hanem tekintetünket arja a Jézusra akarja irányítani, aki azt mondja a fájdalmával elé jövő Mártának: „Én vagyok a fel­támadás és az élet, aki hisz ben­nem, ha meghal is él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (26. v.) Húsvét előtt hangzott ez a fáj­dalmában vigasztalást, kétségei­ben reménységet és hitet adni aka­ró örömhír Jézus ajkáról. Márta szívében ott a testvére halála miatti fájdalom, mely szinte megbénítja. Ugyanakkor Jézus szavaira re­ménykedve válaszolja: Én hi­szem...!'1- Valamit vár Jézustól. Talán maga sem tudja, most már mit várhat. Ha Jézus előbb jött volna, testvére gyógyulását kérte volna. De most? S most többet kap, Jézust magát, s Vele, Benne életet, feltámadást. Most Húsvét után a mindenna­pok gondjai, fájdalmak, kétségek között élő mai embereket, minket akar bátorítani, szívünkben hitet támasztani Jézus. Most már nem­csak mondja, hogy Ő a feltámadás és az élet. A húsvéti üres sír is bizo­nyítja ezt. Ő maga az élő, feltáma­dott hív magához. Kinálja fel ön­magát, hogy kezébe tegyük életün­ket, jelenünket, jövőnket, hogy ne megkeseredett szívvel vonszoljuk magunkat, hanem töltse be szívün­ket a húsvéti öröm: élő, feltáma­dott, halál fölött is diadalmas Urunk van. Mi az Övéi vagyunk! Ez oldhatja a félelmet, elűzheti a kétséget, biztossá teheti a holna­pot. A húsvéti öröm a húsvéti hit­ből fakad. Ez a húsvéti hit nem szalmaláng, nem „egynapos-hit”. Elkísér a sírig. Átvezet a halálon és kiteljesedik az örökkévalóság­ban. Jézus él, már nincs kétség, Kegyelmétől el nem téphet Sem magasság, sem mélység, Sem öröm, sem szenvedések. 0 erőm és oltalmam: Ez az én bizodalmám. (223. ének 4. vers) Puskás János IMÁDKOZZUNK! örvendező szívvel adunk hálát Iste­nünk, hogy Krisztus Urunk halálával eltörölted a világ bűnét, és feltámadásá­val megtörted a halál erejét. Add nekünk a Te Lelkedet, hogy új életben járjunk, és kegyelmed szerint örököljük az életet. Ámen ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1992. április 20. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. német istentisztelet; de. 11. (úrv.) Szilas Attila; du. 6. (meditációs áhítat) Széchey Béla II. Torockó tér de. fél 9. Szilas Attila D. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. de. fél 11. Takács József Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László Óbuda, ül. Dévai Bíró M. tér.de. 10. Nagy István Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Brebovszky . Éva; de. 11. (úrv.) Pintér Károly du. 6. Bre­bovszky Éva VII. Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) Muntag Andomé; du. 6. Foder Viktor VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Ker­tész Géza VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlo­vák istentisztelet: Cselovszky Ferenc; déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Kinczler Irén IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál Kőbánya X. Kápolna u. 14. de. 10. Kincz­ler Irén X. Kerepesi út 69. de. 8. Szabóné Mátrai Marianna Kelenföld XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet du. 6. Missura Ti­bor Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás; de. 11. (úrv.) Jaako Launikari; du. fél 7. Takács József XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György XIV. Lőcsei út. 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Marianna Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László Újpalota XV. Hártyán köz du. 5. ökuménikus istentisztelet Rákos­palota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Temo Hameenkorpi Rákosszentmihály XVI. Hősök tere de. 10. Kamer Ágoston Cinkota XVI. Kulturház u. de. fél 11. Szalay Tamás Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás Rákoshegy XVII. Tessedik tér de. 9. Detre János Rákoscsaba XVII. Pé- celi út 146. de. 9. Kosa László Rákoskeresz­túr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Detre János Rákosliget XVII. Gózon Gy. de. 11. Kosa László Pestszentlőrinc XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán Kispest, XIX. Bajcsy Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú XIX. Kispest, Wekerle-telep, de. 8. Széli Bulcsú Pestszenterzsébet XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Győri János Sámuel Csepel XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György Budafok XXII. Játék u. 16. de. 11. Rőzse István. HÚSVÉT 2. NAPJÁN az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet ol­tári igéje: lKor 15,21-23; az igehirdetés alapigéje: Jn 11,17-32. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A MAGYAR RÁDIÖBAN. Má­jus 20-án húsvét hétfőn de. 10. órakor a Kossuth, Rádió középhullámú sávján a pilisi evangélikus templomból hallha­tunk evangélikus istentiszteletet. Igét hirdet: Keveházi László esperes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom