Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-29 / 48. szám

Evangélikus Élet 1992. november 29. GYERMEKEKNEK FIAT 0 K N A K Szeretek festeni. Olyan jó nézni, ahogy az ecset a lapra varázsolja a színeket. Minden vonal más és más. Mások azt mondják: De szépen festesz! - Valójában fogalmam sincs, hogy a kép hogy szüle­tik. Egyszer csak ott lesz. Talán Te is ezt éled át a teremtéskor, Istenem. Most már tudom, hogy miért teremtettél olyan sokféle színes levelet. Értem, hogy miért van annyi állat, mind más és más. Mi emberek is olyan sokfélék vagyunk. Tudom, hogy Te is örömödet lelted az alkotásban. ... És köszönöm, hogy képeden én is lehetek egy vonás. CSODÁK Az Esthajnalcsillag- Peti, én fázom, és már sötétedik is! - mondta Cirmi cica Peti kutyának, miközben békésen ringatóztak a hőlégballon kosarában.- Ne nyafogj már annyit, Cirmi, inkább nyisd ki a szemed! Hát nem látod, milyen gyönyörűen fénylik az Esthajnalcsillag?- Igen, látom. De szívesebben néznék most egy csirkecombot a csillogó tányérkámon!- Te haspók! - dünnyögött Peti, és sértődötten fordult el Cirmi- tői. Tomi és a hőlégballonos bácsi is az eget kémlelték, és közben a leszálláshoz készülődtek.- Milyen szépen világít ránk az est első csillaga! - sóhajtott fel Tomi is.- Nem hiába kapta a nevét Vénuszról, aki a régi görögök számá­ra a szépség megtestesítője volt. Ok istenként imádták. Róla nevez­ték el azt a bolygót, amit mi tévesen csillagnak nevezünk - mondta a vezető bácsi. - A Vénusz majdnem akkora, mint a mi Földünk, de senki sem lakik ott, mert sokkal közelebb van a Naphoz, mint a mi bolygónk. Ezért nagyon meleg van a felszínén, és a levegőben olyan anyagok vannak, amik lehetetlenné teszik az ember számára az életet. Nem beszélve a sűrű, ködszerű felhőkről, amelyek beborít­ják, ezért is nem látjuk a felszínét rendesen.- De érdekes! - ujjongott Tomi. - Mi is tanultunk az iskolában a bolygókról és a csillagokról, csak nem ilyen részletesen.- Jól van, kisfiam, de most légy szives húzd be a homokzsákokat a kosár oldaláról. Mialatt Tomi és a férfi szorgoskodott, Peti és Cirmi beszélgetni kezdett.- Peti, eszembe jutott egy történet ezzel kapcsolatban a Bibliá­ból!- Arra gondolsz, amikor Jézus megszületett? - kérdezte Peti.- Pontosan! - válaszolta Cirmi. - Akkor is egy csillagot követ­tek a bölcsek, hogy megtalálják Jézust.- Ez nem egészen így történt. Én azt hallottam, hogy ezek a tudósok bizonyos csillagok együttállásából következtettek arra, hogy valami nagy dolog fog történni. Ugyanis az az alakzat, amit ezek a csillagok alkottak, nagyon ritkán jelentek meg.- Én erről semmit sem tudok, de egy biztos, hogy nagyon fáradt vagyok - ásitozott Cirmi.- Nyugodj meg, mindjárt földet érünk - vigasztalta Peti. - Szerintem jobb lenne, ha nem szállnánk le soha! Képzeld el, hogy messzi országba utazunk, ahol mindenünk megvan. Hm.- És a madarak vígan csiripelnek -folytatta Cirmi. - Mi pedig egy árnyas lombú fa alatt heverészünk. Hagyjuk őket, hadd álmodozzanak. Talán egyszer majd még mesélnek nektek álmaikról és a csodákról, amit megláttak. Addig vegyünk tőlük búcsút egy kis időre. Addig viszont ti gondolkozzatok! Próbáljátok megválaszolni, melyik bolygók együttállásakor született Jézus, és milyen csillag­kép volt látható akkor ott az égen. írjátok meg címünkre! PRÓBÁLD MEG! Indul a gőzhajó! Az üreges tojáshéj segítségé­vel igazi gőzhajót fabrikál­hatsz. A spirituszkockát gyújtsd meg óvatosan. A tojásban fejlődő gőz elindítja a kis­hajót. FÜLÖP ÉS BIBI Amim van, neked adom ApCsel 3,1-10 Sziasztok! Szombaton elkezdtük a karácsonyi műsort próbálni. Azóta egyre többet gondolok a barátaimra. Sport­körről jövet Pisti a zsebpénzéből meg szokott hívni egy csokira, vagy egy kólára, meg mi is őt. A Feri katolikus, ministrálni Jár, és a pap bácsitól mindig kap valamit. Engem meg a nagyi küldözget a boltbá meg a postára, és a visszájá­ról nekem adja. (De nem csak „azért” megyek hozzá, hanem szívességből!) Különben is honnan szerezzek pénzt? Persze, ők akkor is a barátaim maradnának, ha nem kapnának semmit, de ezt azért nem merném kipróbálni, pedig Bibi egyenesen biztat rá. Mert olvastuk, hogy a jeruzsálemi templom cifra kapuját nagyon szerették a turisták. (Nem turisták, zarándokok!) Jó, a zarándokok is. Meg a koldusok, akik a templomba menők­től kéregettek. Egy sánta egy nap véletlenül éppen Jézus küldötteit, Pétert és Jánost szemelte ki magának. — Nincsen nekem aranyam, ezüstöm, láthatod - mondta neki Péter. - De valamit mégis adhatok. A názáreti Jézus nevében járj! Azzal megragadta a sánta jobbját, és folsegitette a földről. Annak pedig azonnal olyan erő költözött a bokájába, hogy ugrálni kezdett örömében, hálát adva Istennek. Az emberek ezt látva, nagyon csodálkoztak. Én pedig most azon ábrán­dozom, hogyha egy sánta ilyen ajándékot kapott, akkor vajon mekkorát ugrana örömében a Cigány Nani, az iskola magasugró bajnoka? /íüXöyv W> 3>1TÍ>I JÁTÉK Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! ­lKor 9,24 Aki szeretne még a játékba bekapcsolódni, vegye elő az előző két számot. Ott részletesen leírtam a játékszabályokat. A kérdések megválaszolásával lehet előrejutni. Beállni min­dig lehet. Az új versenyzők az utolsó futó utáni tizedik méterről indulnak. A 2. sorozat,megfejtései: 1. Ha az Úr nem épiti a házat, hiába fáradoznak az építők (127. Zsolt 1.). 2. Minden szabad nekem, de nem minden használ (lKor 6.12). 3. Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (lMóz 1). 4. Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes (Mt 5.48). 5. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt 5.8). 4. sorozat 1. Hová bújt el Saul a királyság elől? (5 méter) 2. Ki volt Abrahám menye? (4 méter) 3. Kik voltak Dániel társai a fogságban? (3 méter) 4. Hol lakott Saul Damaszkuszban? (2 méter) 5. Hogy hivták Mózes nővérét? (1 méter) A 4. sorozat megfejtéseit a gyerekrovat címére a lap dátu­ma utáni hét végéig kell postára adnotok. Készítették: Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbá­la, Sándor Éva, Koczor Tamás Cím: 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. „Látod ezt az asszonyt?” Lk 7,36-50 „Ki tiszta szívű? Aki nem szennyezi be a szivét sem a rosszai, amelyet elkövet, sem a jóval, amelyet megtesz." (D. Bonhoeffer) Az írott mondattá nemesült gondolat kettős természetű: pro­vokatív és védtelen egyszerre. Pro­vokál, mert minden valódi gondo­lat új oldalát villantja fel a körülöt­tünk és bennünk élő végtelenül összetett, kimeríthetetlen és egé­szében felfoghatatlan valóságnak. Ezzel felkavarja a leülepedésre haj­lamos poshadó állóvizet. Ez az ál­lóvíz pedig nem más, mint jól be­vált előítéleteink, amelyek segítsé­gével kezelhetővé akaijuk gyúrni a Valóságot, rendelkezni akarunk felette, ahelyett, hogy levett saru­val állnánk meg előtte, valahogy úgy, ahogyan egy goromba ember tette egykor az emlékezetes csipke­bokor előtt. De minden valódi gondolat, amely tömör mondattá nemesedik, védtelen is. Provokál, de nincs ha­talma az általa keltett gondolato­kon: értelmezéseken és félreértel­mezéseken. Mint a tóba dobott kő: felkavar, de nem ura az általa keltett hullámoknak. S túl ezen: minden szép gondo­latban van valami a csendből. A logikailag zárt, tökéletes ívű ok­fejtés mindig komikus kissé. A va­lóság, bármennyire közelítjük, egy kicsit mindig odébb van; valahol a szó és a csend között. Innen van az, hogy minden igaz és szép gon­dolat a szó és a csend gyermeke. Egy ponton túl elhallgat, nem mondja tovább, teret ad a folyta­tásnak, tiszteli szabadságodat, vár­ja válaszodat... Ilyen számomra Bonhoeffer gondolata. Hogy mivel provokál, az világos. Azt mondja: a jó, amit megtesztek, beszennyezhet benne­teket. ÚgyXtudtuk, hogy a jó csak jó lehet, csak emelhet, csak tisztít­hat. S most valaki azt mondja: a jó be is szennyezhet. Figyelmeztet, hogy naiv vagy; meghatódsz saját jóindulatodtól, és nem látod: nem lehetsz úgy önmagad, hogy ezáltal ne sérts másokat... Nem számolsz azzal, hogy kiűzettél a paradi­csomból, s az Édentől keletre nin­csenek többé tiszta ízek. Érdemes eltűnődni azon is, hogy miért provokál ez a gondolat, hi­szen az evangéliumok farizeusai óta védettebbek lehetnénk jótet­teink piszkításai ellen. De nem va­gyunk azok, s ez mutatja, hogy nemcsak az evangélium örök, ha­nem a bennünk élő farizeus is az. Vagy így is lehet mondani: tán ép­pen azért örök az evangélium, mert örök bennünk a farizeus, örök bennünk a vámszedő, Péter, János, Tamás és a többiek... Miért piszkíthat be a jó, amit megteszünk? Mielőtt kimonda­nánk az ismerős választ - mert ön­elégültté, önigazságunkban ítélke­zővé lehetünk általa -, álljunk meg egy kicsit a válaszadás előtt. Mert mihtha túlságosan hamar söpör­nénk le a farizeust, a nyárspolgárt. Megszoktuk már, hogy a farizeus csúnya ember, s nem gondolko­dunk el az igazságán. Mert a farizeusnak igaza van: a bűn, amitől határozottan és kemé­nyen elhatárolja magát, nem kis­ded játék, ártatlan botlás, amit ej- nye-bejnye illet. Nem. A bűn pusz­tít. Életeket tesz tönkre, emberi kapcsolatokat zúz össze. Ki tudja, hány házasságot tett tönkre Mária Magdaléna, az örömlány, mielőtt könnyeivel megmosta, hajával megtörölte Jézus lábát. Ki tudja, hány anya, hány feleség szenvedett tőle, élte át a mellőzöttség, a meg­aláztatás kínjait. Nem tudjuk, hall­gat róla az evangélium. Farizeus-ellenes hevületünkben egyoldalúvá válunk. Szimpátiánk eleve Magdalénáé, ezért bagatelli­záljuk a bűnét, ezzel akaratlanul Jézus irgalmát is. A rossz lekicsinylése legtöbb­ször abból adódik, hogy érezzük tehetetlenségünket, gyengeségün­ket vele szemben. Nincs időnk, erőnk, hogy kibogozzuk azt a gor­diuszinál nagyobb csomót, amit a bűn gubancolt össze. Mosolygunk inkább mindenkire, hogy ne kell­jen sírnunk egyetlen eggyel. Sok­szor úgy vagyunk a világban, mint az államfők a látogatáson: ragyo­gunk, integetünk - és távol va­gyunk mindentől. A farizeus tudatában van a rossz pusztító erejének, ezért nagyra tartja a Törvényt, ami megmutatja a rosszat, és megmutatja az utat. S ebben neki van igaza. Igazát el kell ismernünk ahhoz, hogy tragé­diáját megláthassuk. Mert a farizeus tragikus alak. Kerüli a rosszat, teszi a jót, s a jó, amit megtesz, tönkreteszi őt. Olyanná lesz, mint gombostűre szúrt bogár az üveglap alatt: szép és idegen. Élvezi, ha bámulják, s közben elveszíti kapcsolatát az ele­ven, lüktető, drámai élettel. Kétfé­le ember létezik csupán számára: fehér, aki olyan, mint ő, s feketék a többiek, az elveszendők. Önnön ragyogásától megtört szemeivel nem látja meg az árnyalatokat, jó­nak és rossznak keveredését önma­gában és a másikban. Tiszta, tehát nincs szüksége ir­galomra. Igaz, ezért nincs szüksége igazságra - a magáén kívül. Mivel nincs szüksége irgalomra, irgal- mazni se tud. Mivel nincs szüksége igazságra - tanulni se akar. Akinek szivét az általa megtett jó beszennyezte - és vajon melyi­künkén nem ejtett foltot a jóság -, annak érinthetetlen lesz a bűntől szenvedő. Kihal belőle a megren­dülés képessége, képtelen arra, hogy részvétet érezzen a bűnös iránt. A farizeusnak igaza van, amikor azt mondja: a bűnös vét a köz ellen, de nem veszi észre, hogy a bűn mindig öncsonkítás is. Rom­bol, de nemcsak kifelé, hanem be­felé is. Mert bűneink miatt sokkal kevesebb valósul meg belőlünk ab­ból, amivé lehetnénk. Jézus egyszerűnek tűnő kérdése: „Látod ezt az asszonyt?”, így válik mélyebb jelentés hordozójává. Mert Simon nem látja az asszonyt. Az örömlányt látja, a szenvedőt nem. * Röviden: a megtett jó azért szeny- nyezheti be szívünket, mert Nár- cissussá lehetünk általa: a szép ifjú megpillantván magát a forrásvíz tükrében, beleszeretett önmagába, s belehalt önszerelmébe. Kovács Imre JELENTKEZÉS a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium alsó és felső első évfolyamaira Nyolcosztályos gimnáziumunk az általános iskola negyedik, illetve nyolcadik osztályát végző tanulókat várja. Jelentkezhetnek tehát azok, akik az általános iskola 5. osztályának megfelelő alsó I. osztályban vagy a felső I. osztályokban kívánnak tanulni. Feltételek: legalább 4-es tanulmányi átlag, ielkészi ajánlás, a speciá­lis nyelvi osztályba és az alsó évfolyamon sikeres írásbeli-szóbeli felvételi vizsga magyarból és matematikából. Vidékieknek kollégiumi elhelyezés a Luther Márton Diákotthonban. Jelentkezési lap és részletes tájékoztatás beszerezhető a gimnázium­ban, a nyíregyházi evangélikus lelkész! hivatalban és általános isko­lákban. A jelentkezés határideje: 1993. január 8. Kossuth Lajos és az eperjesi kollégium A több évszázados eperjesi evangélikus kollé­giumban számos szellemi kiválóság tanult. Leg­nagyobb közülük Kossuth Lajos volt. A sátoraljaújhelyi gimnáziumban végzett négy osz­tályt, majd 1817-ben került át Eperjesre. Miközben a kollégiumban az 1687-es vésztörvényszék mártírjairól hallott, családi emlékek jutottak az eszébe. Édesany­ja : Wéber Sarolta annak a Wéber Andrásnak a leszár­mazottja volt, aki maga is a Caraffa-tenomak esett áldozatul. 1817/18-ban Kossuth Eperjesen a „bölcsészeti tan­folyam” első évét „kitűnő tehetség és fáradhatatlan szorgalom, kitűnő erkölcsi magaviselet mellett, kitű­nő eredménnyel” végezte. Ugyancsak eminens tanuló­nak bizonyult a következő, 1818/19-es tanévben is. Epeijesi tanárai közül kettő volt rá nagy hatással. Egyikük: Karlovszky Zsigmond volt, aki éppen ekko- ribaú ment nyugdíjba. Az ifjú Kossuth jól ismerte tanárának könyveit, köztük a két évvel előbb, 1815- ben megjelent Logikát. A másik kiváló pedagógus Greguss Mihály volt, aki az „aesteticá”-t tanította. Liberális elveket hirdetett. Kossuth Lajos később így emlékezett rá vissza: „Greguss tanár emlékének végtelen sokkal tarto­zom. Atyám úgy egyezett vele, hogy a köztanórákon kívül magánoktatásban is részesítsen s ennek köszön­hetem színét-javát annak, amit akkor tanultam. Ma- gánlag sokkal tágabb körre teijesztette ki tudomá­nyos oktatásait mint a közórákon teheté... kérdé­seimre adott feleleteivel világot gyújtott agyamban s élményeinek, tapasztalatainak érdekes elbeszéléseivel s hozzájuk kötött oktatásaival ő ismertette meg velem a gyakorlati életet.” Kossuth Lajos kitűnően tanult. Igaz, néha előfor­dult, hogy a tanórán olvasott, de ugyanakkor figyelt is a professzori előadásra. Egy alkalommal az egyik tanár észrevette, hogy a fiatal diák előtt nyitott könyv van. „No, amice Kossuth! Mondja el, mit magyaráz­tam” - így pirított rá. A válasz mindenkit meglepett. „Amice Kossuth” szinte szóról szóra felidézte a ma­gyarázat szavait. Tekintélye ettől még nagyobb lett diáktársai körében. 1819-ben Sárospatakra ment át. Három év múlva azonban jogi gyakorlatra ismét Epeijesre került. „Patvarista” lett a kerületi táblánál. Kossuth Lajos örült, hogy viszontláthatta az eperjesi kollégiumot és kedves tanárait. Évtizedekkel később így nyilatkozott az eperjesi iskoláról: „Én is tanítványainak egyike vagyok; én is részt vettem az erkölcsi és tudományos nevelésben, melyet e tiszteletre méltó intézmény nyújt hazám protestáns ifjúságának. Ezen intézet termeiben, tanításának és történetének befolyása alatt vert lelkemben gyökeret ragaszkodásom őseimnek vallásához, melyet alkal­mam volt tanúsítani a legválságosabb körülmények között. Ott virradott fel lelkemben azon elveknek világossága, melyek vezéreltek viharos életemben a hazám és felebarátaim iránti kötelességek ösvé­nyén. . Kossuth többször nem járt Epeijesen. Egész életé­ben hálás volt azonban a sok jóéit, amit az itteni evangélikus kollégiumtól kapott. Évtizedekkel ké­sőbb módja nyílt arra, hogy köszönetét bizonyítsa. Az 1850-es években az eperjesi kollégium nehéz anyagi helyzetbe került, mert az önkényuralom meg­vonta az iskolától a „nyilvánossági jogot”. Az intéz­mény érdekében az emigráns Kossuth 1861-ben felhí­vással fordult az angol közönséghez. Kérte a brit protestánsokat, hogy segítsenek ennek a régi iskolá­nak. „Ha ezen égető szükségletek nem találnak gyors segítségre, akkor a protestáns nevelésnek ez az ősi székhelye, mely mind szenvedései, mind működése által oly nagy érdemeket szerzett a protestáns ügy körül Kelet-Európábán, csakhamar gyors hanyatlás­ra és talán végképpeni megsemmisülésre lesz kárhoz­tatva, nagy kárára mind a vallásnak, mind a szabad­ságnak.” Eperjes nem felejtette el egykori diákját. Halála után az epeijesi kollégium dísztermében gyászünnep­ség zajlott 1894 április 8-án. Hörk József tanár joggal kérdezte: „S ez ősi falak, melyek közt a szorgalmat dicsérni, melyek közt a haladást kitüntetni, melyek közt a jó magaviseletét méltányolni és jutalmazni szoktuk, ne zengjék-e Kossuthnak, a Collegium volt kitűnő tanítványának érdemeit?” Az épület falára került a nagy politikus emléktáblája. E kis megemlékezésünket zárjuk az eperjesi kollé­gium költőtanárának, Csengey Gusztávnak 1904-ben írt Kossuth Lajos című versével: „Neveddel a nagy eszmét zengem én, Azt a jövendőt, mikor tárt karokkal Jő sok szabad nép s vélünk frigyre lép, S téged dicsőít és imába foglal Az egyenlőség és testvériség!" Dr. Merényi László „Az emigráció hazatért” Kiállítás a budavári palotában Miről is beszél ez a kiállítás? Ausztriától Ausztráliá­ig, Svájctól Amerikáig, Európa különböző országaiba és még különbözőbb tájaira sodródott magyarokról — egy élet munkájának eredményeit elhagyva -, és sok­sok fiatalról, iskolás gyerekről, akik ifjú életük megtört álmaival, vágyaival, az itthoni reménytelenség terhével indultak az ismeretlenbe. Új utat, életlehetőséget keres­ve, de lélekben nem kiszakadva az otthonból, nem el­hagyva a szülőföldet, a hazát. És ez a kapcsolat - az újrakezdések, küzdelmes talpraállások közepette -, az idők múlásával, az évek szaporodásával, a „gyökér" kereséssel, a gyökér vonzásával csak erősödött. Igaz, menekülés volt a még rosszabb elől, de erősítette az együvétartozás érzését. Ez a sokrétű, nagyon vegyes tartalmú anyagból ké­szült kiállítás a budavári palotában, a Budapesti Törté­neti Múzeumban 1945-től mutatja be az „emigráció" életét. (Hogyan lehetne a beérkezett húszezer doku­mentumból egységes kiállítást szervezni néhány terem­ben?) Példásan mutatja, hogy különböző gondolkozású emberek, egymástól elválasztó gondolkodásmód, élet­helyzetek között is egy célért küzdöttek vitázva, de szeretettel. Más-más okból választották évtizedek so­rán a haza határának átlépését, most együtt tértek haza. A nemzeti egység és egyetértés jelentkezett a kiállításban: művészi értékek, dokumentumok kerültek egymás mellé amatőr munkákkal, de szív, szeretet, emlékezés indította el a kezet, mely megalkotta. Az itthon tiltott, megtagadásra (sokszor csak látszóla­gos!) kényszerült eszmék kint tovább éltek és apáról fiúra átmentve maradtak fenn a szellemi, tudományos, művészi és történelmi folyamatosságot biztosítva. A sajtótájékoztatón dr. Harsányi Lajos, a Magyar Szabadságharcos Szövetség USA főtitkára, a kiállítás főszervezője, részletesen mutatva be egyes do­kumentumokat, újságlapokat, fotókat, kiadványokat, igyekezett világos képet adni az emigránsok életéről, hazájukhoz változatlanul ragaszkodó magyarokról. Megemlékezett az itthoniak segítségéről, amit a kiállí­tás teljesebbé tételével, áldozatos munkával nyújtottak. Beszámolt az emigrációról tervezett múzeum létrehozá­sáról is, melynek alapja lesz a mostani kiállításra érke­zett anyag. . „Az emigráció hazatért" - lélekben legalább is! És ennek a kiállításnak eléggé nem értékelhető szavait a miniszterelnök mondta ki a kiállítást megnyitó beszédé­ben : a jövőben hagyjuk el ezt a sokszor elválasztó, ember és ember között határt vonó szót: emigráció, ne emigrán­sokról beszéljünk, hanem „nyugaton élő magyarokról". A kiállításon látottak, a megnyitó légköre is azt bizonyította, hogy tíz és tízezrek találhattak a nagyvi­lágban helyet - ideiglenesen de áz idők múlásával mind jobban érezték és érzik a Szózat sorait: Áldjon vagy verjen sors keze Itt élned, halnod kell. Sebeiken Pálma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom