Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-08-30 / 35. szám
Evangélikus Élet 1992. augusztus 30. jftS GYERMEKEKNEK Jt AZ ÚT VÉGE A Báláin kezétől megáldott nép lassan az út végéhez közeledett. Negyven év telt el azóta, hogy az ígéret földjét meglátták, de nem mertek bemenni. Mózes érezte, hogy letelnek napjai. Nagyon öreg volt már és egyre fáradtabbnak érezte magát. Néha órákig is csak ült a sátor előterében. Mintha gondolatai már egy külön világot alkottak volna. Ha valaki szólt hozzá, alig hallotta, ha szólt is néha, akkor is csak halkan és röviden. Az ÚR hangját viszont egyre gyakrabban hallotta. Olykor mintha látta is volna a Mindenhatót. Ebből is tudta, hogy nemsokára itt a vég: az ÚR egyre gyakrabban szólt hozzá. Nem is mindig parancsokat adott, csak szólt és Mózes szívesen burkolózott Istene szavának melegségébe. Egy reggel az ÚR a hegyre hívta Mózest:- Nézd meg azt a földet, amit Izráel fiainak adtam! Te nem mehetsz oda be, mert a Cin-pusztában nem adtad meg nekem a dicsőséget. Vedd magad mellé Józsuét és adj neki méltóságot! Hallgasson rá Izrael népe, mert ő lesz az utódod. Mózes lement a hegyről. Tudta, hogy a néhány napban, ami még adatik neki, tanítania kell a népet, öreg napjainak már csak ez az egy aggodalma volt: vajon hűséges lesz-e a nép Istenéhez? A következő napokban ott ült a kijelentés sátra előtt és beszélt. A nép ott ült és hallgatta. Mózes alig látta őket, de érezte, hogy ott vannak. Mennyi csodát tett velük az ÚR? Hányszor mentette meg őket? ők pedig milyen hűtlen népe voltak? Aztán leteltek ezek a napok is. Mózes úgy érezte, minden fontosat elmondott. Egy reggel különösképpen is ünnepélyesen gyűltek össze. A sátor előtt ott állt Mózes. Mellette Eleázár pap állt, Áron fia. Ők már reggeltől kezdve áldozatokat mutattak be az ÚR- nak. A néma csöndben Mózes szólalt meg:- Százhúsz esztendős vagyok már. Nem tudok tovább menni veletek. Az ÚR is megmondta: nem kelsz át a Jordánon. De az ÚR veletek lesz és harcol értetek. Ekkor Mózes odament a tömegben álló Józsuéhoz. Kézen fogta és előrevezette.- Légy erős és bátor, mert te fogsz bemenni ezzel a néppel erre a földre, amelyet az ÚR esküvel ígért oda atyáinknak, és te osztod azt fel majd közöttük. Maga az ÚR megy veled. Nem hagy el téged és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! Eleázár pap áldásra emelte a kezét. Józsué megilletődve állt a nép előtt. Érezte, hogy alkalmatlan erre a feladatra, de átjárta az ÚR közelsége. Mózes bevezette Józsuét a kijelentés sátrába. A sátor fölött füst gomolygott. A nép pedig tisztán érezte azt, hogy itt nem emberi rendelkezések hangoznak, hanem maga az ÚR irányítja népét. Reménységgel készültek arra, hogy negyven évi vándorlás után hazát találnak. Mózes tanításaiból: „Halld meg, Izrael: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedét teljes szívedből, teljes telkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár felkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon! írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz 6,4-9) „Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod; Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és. hirdesse, azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járt az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba vegyétek. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy élőtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.” (5Móz 30,11-20) Imádság gyerekeknek ÁTOK ÉS ÁLDÁS „Áldott ünnepeket!” „Az az átkozott macska...” „Sok áldást a kicsihez...” „No, te átkozott kölyök...” Mindig ez a két szó: átok és áldás. Én pedig azt hiszem, hogy szinte mindennekvan egy fehér és egy fekete egy napos és egy árnyékos egy vidám és egy szomorú egy könnyű és egy nehéz oldala. Az az „átkozott macska” a kedvencem. Az az „átkozott kölyök” pedig én vagyok. Vagy, mint a mérleghinta... Az is egyszer fenn van, aztán lenn. Uram, te annyi áldást ajándékoztál nekünk. Mi pedig belekevertük a magunk átkait. Olyan ez, mintha a tortába egy légy szállna. Én tudom, hogy a torta ehető marad, csak a legyet kell kikerülni. Add mégis, Uram, hogy minél kevesebb legyünk legyen. FIAT A L 0 K N A K A tanévnyitó számra készülve kezembe került az Ifjú Évek c. egykori evangélikus diáklap mintegy 60 évvel ezelőtti szeptemberi száma. A szerkesztő az előző évet összegezvén megjegyzi benne: „Az új szerkesztőség igyekezett a kívánságoknak megfelelni. Azaz, hogy - sajnos - az olvasók és előfizetők részéről sohasem hangzanak el kívánságok, legalább olyan formában nem, hogy azt, mi szerkesztők meghallanék.” Megnyugtatásul közlöm ezt írók és olvasók számára. Ügy látszik, a visszajelzés hiánya nem elkényelmesedett nemzedékünk, hanem a mindenkori iskolás korosztály jellemzője. Azért hadd kérjek mindenkit, ebbe ne nyugodjunk bele, hanem észrevételeiteket, nyári beszámolóitokat küldjétek el. Ä rovat tartalmi részének alapját egy évforduló adta. 430-ban, augusztus 28-án halt meg Auguszti- nusz (Ágoston), az ókor talán legnagyobb, mindenképpen a legismertebb teológusa. Hadd álljon néhány mondata emlékezésként itt. Augusztinusztól Luther is sokat tanult. Szerintem, ha az idézet alá azt írom: „Luther”, a tévedést a teológiában jártasabbak sem veszik észre. Ellenőrzésképpen olvassátok el a Nagy Káté keresztségről írt szakaszát. „A vízben a szó képezi a tisztító erőt. Vedd el a szót és mi más marad, mint a víz. Hozzájárul a szó az elemhez, és szentség lesz belőle, mely mintegy látható szó. Honnan van a víznek az az ereje, hogy a testet éri és a lelket tisztítja, ha nem a szó erejéből? Nem azért, mert mondjuk, hanem mert hisszük.” (Augusztinusz: János ev-hoz írt 124. homilia) Meg vagyok keresztelve! Most nem Luther diákos vonásairól szeretnék írni, hogy ti. asztalába véste e két szót latinul. Bár végül is mégiscsak erről, hiszen mi másért rónák a diákok a padba: „Szeretlek, Erzsi” vagy „Kör kerület 2nt, terület r2n”, ha nem azért, hogy állandóan emlékeztessék maijukat erre, mert szükségük van olykor-olykor erre a tudásra. De vajon tudunk-e mit kezdeni avval: meg vatgyok keresztelve? Barátom fiát keresztelték nemrég. Kérdezem az apától: Jelent-e valamit neked, rogy meg vagy keresztelve? Válaszából az derült ki, hogy igazából nem tudja hova tenni a keresztségét, mert nem em- ékszik rá, mert nem tudatos íívő korának kezdetén áll. Gondolom, mások is így vannak evvel. Én pedig éppen e két ok miatt örülök nagyon a ke- resztségnek. Nem emlékszem rá. Nem tudom, milyen hőmérsékletű volt a víz, amellyel leöntöttek, nem emlékszem, csikart-e a hasam vagy jót aludtam éppen. Nem emlékszem, nincsenek élményeim a keresztséggel kapcsolatban, s ez jó. Mert az úrvacsorát is annyiszor befolyásolják az élmények. Kényelmetlen a térdeplő, nem fogok-e hangosan kortyolni, de nagyszerű a többiekkel, pont avval a lánynyal együtt venni stb. A ke- resztségemhez pedig csak a tudás kapcsol: meg vagyok keresztelve. Mindegy, hogyan ay történt. Az a foqtos, jjpgy, Isten, „ kegyelmébe burkolt. Nem tudat s hívő korom kezdetén áll. A 139. Zsoltár ezt írja: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak, mert félelmes és csodálatos vagy. Csodálatosak alkotásaid és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák számomra szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.” Én ezt pontosan így vallom, mintha én írtam volna. Olyan ez, mint a szerelem. Ha kapcsolattá érik, kibontakozik, elkezded keresni, hol is kezdődött. Vajon melyik volt az a pillanat, amikor először gondoltál úgy a másikra, hogy talán ő lesz az. És egyre visszább mégy a múltba, s még azt is ki mered mondani, a sok csalódás is mind azért volt előtte, hogy ez a szerelem beteljesüljön. Ugyanígy egyszer csak észreveszed, hogy hiszel, hogy nem tudsz imádság nélkül elaludni, s kérdezed: honnét van ez? S rádöbbensz: még a hitetlenség kora is azért volt, hogy ez a hit érett legyen. Sőt: „Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem.” (Ézs 49,1), ahogy Pál is vallja a Gal: 1, isten, O "V r na JMnaA) Meg vagyok keresztelve! - s az a hajdani keresztség nem félreértés volt, hanem Isten, egyoldalú szeretetének jele. Evvel a hírrel már tudok mit kezdeni, mert ez alázatot parancsol hitvallásomnak. Nem én hiszek, hanem Isten hívott el a hitre. S ugyanakkor megerősíti reménységemet: akármi is ér, Istennek célja van velem, a jó. Ezért mondom ebben a munkaévben is: ha lehet, ne éljenek „akármik”, legyen meg a Te akaratod. Bencze András Könyvespolcok alján... Én mindig, mindig hinni tudtam, S ha megölelt anyám, szegény, Mit elvesztettem, fényt s világot: Felleltem újra a szemén. Babay József Babay József fenti idézetét abból az egyszerű, de nagyon tartalmas EMLÉKALBUM-ból írtam ki, amelyet a negyvenes években a Magyar Lányok - a kor jól ismert értékes hetilapja - ajándékozott olvasóinak, „a magyar leányifjúságnak”. Az EMLÉKALBUM lapjairól a legnevesebb század eleji írók szóltak a fiatal leányokhoz, kedvesen tanítva, nevelve, mint ahogy ezt tette évtizedeken keresztül a Magyar Lányok is, melyben Babay József írásai, versei is megjelentek. Babay József 7595-ban született Nagyatádon és 1956. július 19-én hunyt el Budapesten; író, újságíró volt, de olyan ember, aki szeretett vissza-visszatérni a népmesék világába. Paraszttárgyú darabjait, mint a Csodatükör, a Furulyaszó, népmesével szőtte át: ezt tette a „Három szegény szabólegény” c. 1956-ban bemutatott költői játékával is. Regényei, novellái mellett versei is jelentek meg. A legőszintébbek, a sajátos lelkivilágát tükrözők közül mutatjuk be „Az öröm” c. versét. Azok közé a csendes szavú írók közé tartozott, akiknek életrajzi leírása helyett elég csak regényeinek, írásainak címét felsorolni: „Istenem, így élünk” - „Vándorlegények” - „Rózsafabot” (melyet német holland, olasz nyelvre is lefordítottak) - „Édesanyám” - „A szeretet könyve”. Kár, hogy közkönyvtárainkban Babay kötetet alig lehet találni! Sebeiken Pálma AZ ÖRÖM Fájt tegnap nagyon a szívem Jaj, mit lehetne tenni, S eszembe jutott hirtelen, - Örömet kéne venni... De hol van olyan bolt, ahol A pulton kicsi mérleg S a stanicliba kedvesen Tizért örömet mérnek. Hiába jártam mindenütt, Ily boltot nem találtam. Hazaballagtam csendesen, Bútól halálraváltan. Kereskedők, kereskedők, Ó, nyissatok egy boltot, Ne legyen benne drága kincs, Se kincset érő dolgok, Ne áruljatok aranyat, Se ékszert, selymet, pálmát, Se ékkövet, se sírkövet, Se csipkét, paplant, párnát, Kereskedői Testület, Vig ifjak, drága vének, íijatok kérvényt kecseset az egek Istenének És szépen könyörögjetek, Hogy boltról boltra sorba Exportáljon kis örömet Minden kis földi boltba... Te is veszel, vesz kegyed is, S a kedvesének ő is... Én is veszek neked tízért S anyósának a vő is... S meglátjátok majd jó szivek, Megváltoznak a dolgok, - Ó, Isten add, hogy örömet Áruljanak a boltok... 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg, - az a svéd diplomata, - aki 1944/45-ben sok ezer üldözött zsidót mentett meg a deportálástól, a biztos haláltól. Nyolcvanadik születésnapján magánkezdeményezésből emlékkiállítás nyílt a Legújabbkori Történeti Múzeumban, a Budai Várban. Ember Mária, Bajtay Péter és dr. Sebes József szervezte és Horn Emil rendezte a kiállítást. Engedélyt nem kértek senkitől, vallomásuk szerint: „nem személyes adósság, a tisztelet műve a kiállítás.” Raoul Wallenberg 1944/45-ben a budapesti svéd követség titkára volt. Nevéhez fűződik azoknak a „Schutzpass”-oknak (menlevelek) kiadása, melyek a „svéd házakba” szereztek jogosultságot. Sok ezer ember számára az életet, a megmaradást jelentette a menlevél megszerzése, bár ezeket a védett házakat is meglátogatták olykor nyilas kötelékek és elhajtották lakóikat. Wallenberg ezért szinte állandóan úton volt, látogatta, védte a házakat. Magyar sofőrje is volt Langfelder Vilmos személyében. A kiállításon dokumentumok serege mutatja be a svéd követség akkori humanitárius tevékenységét. Diafelvételek tanúskodnak a nyilasok rém- tetteiről, erőszakosságairól és ugyancsak dokumentumok találhatók Wallenberg rejtélyes eltűnéséről. Egy kitöltött börtönkarton tanúsítja, hogy Budapesten, 1945. január 19-én tartóztatták le és február 6-án vették nyilvántartásba Moszkvában. Eltűnése után számos akció indult megtalálására és kiszabadítására. Svéd és nemzetközi akciók, tiltakozások másolatai is láthatók a kiállításon. A megkeresésekre, jegyzékekre a hivatalos moszkvai válasz Andrej Visinszkij főügyész, a későbbi külügyminiszter 1947-ben elhangzott nyilatkozata volt: „Wallenberg nincs és nem is volt a Szovjetunióban és személye előttünk nem ismeretes.” Közben voltak olyan kísérletek is, hogy Wallenberg eltűnését és halálát különböző perek kapcsán oldják meg. Egyik szerint nyilasok bosszúja végzett vele és sofőrjével, egy másik próbálkozás volt az, amikor a szovjet orvosper mintájára magyar zsidó orvosokat tartóztattak le és többek között a volt Zsidó Kórház igazgató-főorvosával dr. Benedek Lászlóval akarták aláíratni a beismerő vallomást, miszerint részes volt Wallenberg meggyilkolásában. Az egész mesterkedésnek Sztálin halála vetett véget. Ezekről olvashatunk egy újonnan megjelent könyvben, melyet az évfordulóra adott ki a Héttorony kiadó. Ember Mária: Ránk akarták kenni c. könyve sok érdekes dokumentumot, levelet mutat be. Valóban „ránk akarták kenni” ezt a kényes ügyet Moszkvában. Tizenhét német hadifogoly későbbi vallomása szerint 1955/56-ban együtt éltek Wallenberggel és sofőrjével fogolytáborban. Az események mindenesetre igazolják Wallenberg dilemmáját, aki letartóztatása idején állítólag ezt mondta: „nem tudom, vendégük vagyok-e vagy foglyuk ?" A kiállítás és a könyvkiadás mellett tudományos konferencián is emlékeztek Wallenbergre. A Magyar Tudományos Akadémia, a lundi Raoul Wallenberg Intézet és a budapesti svéd nagykövetség rendezésében svéd és magyar tudósok, diplomaták, történészek és jogászok foglalkoztak Raoul Wallenberg sorsával és az emberi jogok védelmének problémáival. Kosáry Domokos, az Akadémia elnöke nyitotta meg a tanácskozást, és Carl Bildt svéd miniszterelnök is üdvözölte mind a tanácskozást, mind a kiállítást. A kiállítás megnyitói Kosáry Domokos, Jeszenszky Géza külügyminiszter és Per Anger nyugalmazott nagykövet, Wallenberg egykori munkatársa volt. Az országgyűlés embeijogi bizottságának elnöke, Fodor Gábor képviselő is szólt, és felolvasták Göncz Árpád köztársasági elnök levelét is. A megemlékezéseknek svéd vendége volt Wallenberg két testvére is, akik több személyes tárggyal ajándékozták meg az október 31-ig nyitva tartó kiállítást. 1952 novemberében VI. Gusztáv Adolf svéd király az „Illis quorum meruere labores” feliratú arany érdemrenddel tüntette ki Raoul Wallenberget. Ezt az érdemrendet nem szokás elhunytaknak adományozni, tehát nem posztumusz elismerés, - Wallenberget tehát hazájában nem tekintik halottnak... tszm
