Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-08-30 / 35. szám
Evangélikus Élet 1992. augusztus 3o. Régóta foglalkoztat az evangélikusság jövője. Világviszonylatban is, hazai vonatkozásban is. Múltja, jelene zsigereimben él, érthető és megbocsátható, ha a távolabbi jövőbe is nézek. írásomhoz ösztönzést személyes élményeim, főként beszélgetések és utazások adtak. Nem távoli utak: a szomszédos országokban tett látogatások. A közös nevező: azok mindegyikében kisebbség vagyunk. Immár több évszázada szórványsorsra ítéltettünk. Ez a tény azonban nem adhat okot kisebbségi érzésre. Nem kisebbség-e az ember a földön? Nem volt-e kisebbségben Krisztus Urunk a tanítványaival? És nem kisebb- ség-e ma is a keresztyénség a világ vallásaival szemben? Nem, nem ez az igazi gond, mégha az evangélikus identitás mielőbbi hathatós erősítésre is szorul. A kisebbségi tudat csak akkor válik fájóvá, ha valakit azonos hitű társa magára hagy: a kisebbségnek nem szabad magányossá válnia. Ha hiányzik a hittestvértől remélt kéznyújtás, ha bátorító szó helyett hidegség vagy némaság felel: csalódik vagy másutt keres testvérkezet a rászoruló. így még élénken él bennem egy nemrég lezajlott - egyébként igen nívós és jól sikerült - történészkonferencia bécsi emléke. Horvátország és Szlovénia égető politikai és egyházi életéről hangzott el beszámoló. Utána más előadások következtek. És amikor a közös kiértékelésre került a sor, a hozzászólók egyike sem reagált a segítő együttérzés készségével Zágráb fájdalmára. Képviselőjének ezt érzékelő fájdalmas panasza máig is bennem él. Pedig a konferencia evangélikus történészek együttléte volt. Hasonló - bár más előjelű - gondolatok ébredtek bennem, amikor az elmúlt hónapokban Pozsony teológiai fakultásán és Eperjes bölcsészkarán jártam. Az olykor távolságtartó, sőt néha bizalmatlanul induló teológiai eszmecserék csak akkor kezdtek feloldódni, amikor megérezték, hogy nem irredenta indulattal, hanem a hídépítés testvéri lelkületével akartam és igyekeztem közeledni, - és ekkor kölcsönösen sajnálkozva regisztrálhattuk a szomorú tényt: végzetes, ha alig tud egymás teológiai és egyházi irodalmáról két csaknem egyenlő nagyságú kisebbségi, szomszédos egyház. Erdélyt is bejárhattam a tavasz folyamán. A kárpátaljai magyarság segítése mellett talán itt működik végre erőteljesebben a kölcsönösen várva várt testvéri együttérzés realitása: testvérgyülekezetek létezése, kölcsönös látogatások szervezése, teoMEGHÍVÓ A zsinat 6. ülésszakát 1992. augusztus 28-30. napjaira az elnökség a Budapesti Evangélikus Gimnáziumba össze- s;;u í vsoaa Pénteken 10 órakor' áhítattal kezdő*■ dik és 18.30-ig tart a tanácskozás. Szombaton reggel 8-18.30-ig üléseznek. Vasárnap reggel 8 órakor istentisztelet, 9-16 óráig tanácskozás. Témák: Az egyházközségekről szóló törvénytervezet; Az egyházközségek önkormányzati szerveiről szóló törvénytervezet; Az egyházközségek tisztségviselőiről szóló törvénytervezet. - A paritás, mint alapfogalom. A választásokkal kapcsolatos alapkérdések. Egyházkormányzati szintek és területi rendezés variációi. Etikai bizottság megválasztása. lógusok ösztöndíj-lehetősége imár kézzelfogható valóság lett. Mégis: a jelen vázlatos elemzése nem ad megnyugtató választ az egymás közelében élő egyházaink várható jövőképére. Ne legyen senkinek kétsége: tudom, hogy sorsunk az egyház Urának a kezében van. Azt is valljuk, hogy „az egyház mindig megmarad” és a kősziklán épült eklézsiáról tudjuk, hogy a poklok kapui sem fognak diadalmaskodni rajta (Mt 16,18). Ám Kisázsia vagy Észak-Afrika egykor virágzó egyházainak a sorsa bizony figyelmeztetés: a Jelenések könyve hét levelének intése bármelyikük életére és sorsára érvényes. Milyen irányba mutathat hát a jövő útja? A Kárpát-medence evangélikusságának közel fél évezredes közös múltja a jövő útjának közös tervezésére is feljogosít. Igaz, nemzetiségi és olykor egyházpolitikai ellentétek a múltban többször éket vertek a magyar, horvát,. szlovák, vagy német evangélikus egyházvezetés közé. Politikai okokból olykor egyenesen ellenségessé vált a hívek viszonya is. A szomorú tanulságot azonban - Galata 5,1S alapján - mielőbb kölcsönösen le kell vonnunk: a jövőben a politikum soha ne előzze meg a testvéri összetartozás kötelezettségét. Éz közelebbről annak a geopolitikai realitásnak az újragondolását jelentheti, amelyben a Kelet-Közép- európa térségének egyházi és vallási közösségei - konkrétan az evangélikus egyházak - aktív szerepet tölthetnek be. A józan megfontolás ugyanis azt követeli, hogy az evangélikusság összefogása ebben a térségben ne csak hazai egyházunkon belül, hanem a környező államok lutheranizmusával is mielőbb létrejöjjön. Ennek gyakorlati keresztülvitele mindenek előtt az előítélet, a gyűlölködés vagy a passzivitás radikális felszámolásával kell, hogy kezdődjék. A válaszfalak lebontásával a változatlan államhatárok - legalábbis egyházi szempontból - egyre inkább spirítualizálód- nának. A közös gyökerek újra való felfedezésével ismét közös fává növekedhetnének a különböző nemzetiségű és nyelvű evangélikusok ebben a súlyosan megpróbált térségben. Mert ha egymás anyanyelvét és népi kultúráját kölcsönösen tiszteletben tartjuk, akkor a közös reformátori alapon az Ágostai Hitvallásnak újra erős vára épülhetne fel a Kárpátok övezte földön. Melyikünk teszi meg az első lépést ezen az új úton? Várom az Olvasó véleményét. Dr. Fabiny Tibor „ADJ ESÉLYT” ökumenikus imaest Kecskeméten A Nemzetközi Alapítvány a Mozgássérültekért és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja a Mozgássérültek Nemzetközi Táborának programjaként július 28-án este 8 órakor ökumenikus imaestet szervezett a város főterén. Erre meghívták a több országból egy hetet itt táborozó mozgássérült fiatalokat. Sok száz kecskeméti polgár vette körül a dobogó körül elhelyezkedő tolókocsiban lévőket. Együtt figyelték a legfelsőbb szintű egyházi vezetők bizonyságtételét és a Sillye együttes ének-zenei szolgálatát. Római katolikus részről áz imaest házigazdája Keszthelyi Ferenc váci egyházmegyei püspök volt. Marosi Izidor, Tempfli József rk. püspökök, Hegedűs Lóránt, Tőkés László református püspökök, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, valamint Nicoleae metropolita képviselője vették részt az alkalmon. Az evangélikus egyházat Harmati Béla püspök külföldi szolgálata miatt a helyi lelkész képviselte az ökumenikus együttléten. összecsengő gondolatként hangzott el: „Egymás megértésére kell törekednünk!” Betegek és egészségesek, mindnyájan, akik különféle kereszteket hordozunk. Bensőséges ünneppé vált Isten színe előtt az együtt töltött két óra. Hitet erősítő és lelkiismeretet ébresztő igék, imádságok követték egymást. A befejező részben a mozgássérültek imái hangzottak el, összefonódott kezünk hirdette összetartozásunkat. „Krisztusnak nincsen keze, csak a miénk, hogy mi tegyük az ő dolgát, nincsen lába, csak a miénk, hogy embereket az ö útjára segítsenek, nincsen ajka, csak a miénk, hogy embereknek róla beszéljünk, nincsen segítsége, csak a miénk, hogy az ő oldalára segítsünk embereket, mi vagyunk az egyetlen Biblia, amit a világ olvas..” (XIII. századból) így voltunk együtt, s adtunk esélyt egymásnak sze- retetben. Kis János ÖKUMENIKUS LELKÉSZCSENDESNAPOK A RÁDAY KOLLÉGIUMBAN szeptember 22-25-ig. A szolgálatot ismét SAMUEL KAMALESON tartja. Lelkésztestvéreinknek a közeljövőben körlevelet küldünk. Mindenkit szeretetttel hívunk! Ökumenikus Evangélizációs Munkaközösség FELHÍVÁS Ezúton kérjük azokat a lelkipásztor testvéreket, akik tábori lelkészi kiképzést kaptak és ilyen szolgálatot végeztek, szíveskedjenek - egy későbbi időpontban összehívandó találkozó előkészítése érdekében - nevüket, pontos címüket (esetleg telefonszámukat) az alábbi címre közölni: Dr. Aranyos Zoltán 1885 Budapest, Pf. 25. Balaton u. 7-11. (vagy a 111-0086-os telefonszámon). Olvasói levél Vékey Tamás A VALÓSÁG ARCA A valóság arca: forradásos, : a látnokok szeme " ^■ t<j-vér és könny. * Az érzéketlenséggel szemben válasszá tömörül az Igaz: elfojtott sóhaja oltalom. / Ne félj, hogy az emberiség feszülő ellentéteivel v megzavarhatja Isten rendjét, hogy a borzalmak árnyait önmagára szabja, hogy küldetését zavaija a pokol. A kereszt felülmúlhatatlan tett. (Az Áldjad lelkem az Urat c. kötetből) Nagytiszteletű Rovatvezető Úr! Az Evangélikus Élet június 21. számában megjelent levélre szeretnék válaszolni. A levélíró egyházunk megújulását sürgető, az evangélizációt Szorgalmazó gondolataival egyetértek. Amit azonban Csepregi Bélával kapcsolatban írj 'áz kiegészítésre I I SZOllÍfr7fT^'~r'TT ***r*,T'° »naroifl A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa keretében 1988 kora tavaszán alakult egy evangélizációs munkaközösség református, evangélikus, baptista és metodista lelkészekből. - Ez a munka- közösség első konferenciáját 1988 májusában tartotta Tahiban. Akkoriban még nemigen alakultak egyesületek. Kezdeményezésünk bizonyos értelemben úttörőnek számított. Az a kettős cél vezet bennünket, hogy közös összefogással szolgáljuk a magyar ébredés ügyét és a saját egyházainkban végzett evangélizációs szolgálataink alkalmával is legyünk figyelemmel testvéri kapcsolatainkra. Miért szerveződtünk az ökumenikus Tanács keretén belül? A kérdés jogos. Azért, mert szerettük volna tanúsítani, hogy mi nem egy egyházainkon kívül álló mozgalmat, kegyeségi vagy teológiai csoportosulást kívántunk létrehozni. Teológiai bázisunk egyházaink tradicionális reformátori ill. evangéliumi öröksége. Az idén májusban tartottuk Tahiban az ötödik teológiai-munkaközösségi kdnferénciáflkar. tízen már “nemesik ~ félkészek" vétték1 "féSüt,^ gyülekezeti munkások is, akiknek szívügye az ébresztés szolgálata. Rendeztünk közös evangélizációt Budapesten, egyidőben hat helyen, Pécsett, Mohácson, Szegeden, Tatabányán. - De ugyanarra a felismerésre jutottunk, mint a levél írója: evangélizálni elsősorban a lelkészeket kell. Egyházaink megújulása nem képzelhető el a lelkészek megújulása nélkül. Az elmúlt év őszén lelkészeknek csendesnapokat tartottunk, melyen Kamaleson indiai származású metodista és két amerikai református lelkész szolgált. (Az amerikai evangélikus lelkész lemondta szolgálatát.) A csendesnapokon közel háromszáz lelkész fordult meg. Sajnos evangélikusok kevesen. Igen nagy segítséget jelentett, hogy a résztvevőknek biztosítani tudtuk az útiköltséget és a szállást. Örömünkre az idén, szeptember 22-26- ig ismét megrendezhetjük a budapesti Ráday Kollégiumban ezeket a megújulásunkat célzó, evangélizációs alkalmakat. Kamaleson lelkész vállalta a szolgálatokat. Reméljük, lelkészeink élnek ezzel a lehetőséggel s ezekre a napokra a hittarfoktátáá helyettesítését-megoldják. Ezért szabad már most imádkozni. Mert abban is egyetértek a levél írójával, hogy imádság nélkül nincs ébredés. Csepregi Béla 1989-ben kapcsolódott be ebbe a munkába. Azok az imavezérfonalak, amelyeket soksok hónapon át megjelentetett az Evangélikus Életben, valójában a munkaközösségünk tagjai számára készültek azért, hogy az ország különböző területein élők és szolgálók - minden hétfőn - egy ige fölött elcsendesedve, együtt imádkozzunk a magyar ébredés ügyéért. Ebben a „láthatatlan imaközösségben” jelenleg kilencvenen vagyunk, ebből tizenhat az evangélikus lelkész. Pintér Károly lelkész Magyar evangélikusok Argentínában Levelet kaptunk Argentínából, Buenos Airesből. Az év elején a „Krisztus Keresztje” magyar evangélikus gyülekezetből eltávozott dr. Hefty László lelkész. Dr. Vácz Elemér, a gyülekezet örökös tb. felügyelője írja, hogy „mivel jelenleg az itteni magyar református gyülekezet is lelkész nélkül van, mint régi világiegyházi munkás - pillanatnyilag jobb megoldás nem lévén - elvállaltam a lelkigondozást: istentiszteletek tartását a lelkész hivatal teendőinek ellátását...” Elküldte a gyülekezet értesítőjét, a HITÜNK c. lapot. A gyülekezet lélekszáma 100 körül van, de nagyon szétszórtan, egymástól nagy távolságban élnek. Szükségük van kiadványokra, magyar olvasnivalóra. Vácz Elemér a harmincas évek végén lapunk elődjének, az akkori régi, kopjafás címlappal megjelent lapnak egyik megindítója és munkatársa volt. Elhatároztuk, hogy a megmaradó lappéldányokból elküldünk néhány csomagot messzire szakadt testvéreinknek. Segítse lapunk a nagy területen szétszórt testvéreket itthoni egyházunkkal való kapcsolattartáshoz. Őrizze meg őket a hitben és egyházszeretet- ben! tszm (Folytatás az 1. oldalról) A közgyűlést a gyülekezet felügyelőjének Lőcsey Károlynak beszéde nyitotta meg, melyben a gyülekezet történetére is kitért. A felszólalások közül megható volt Ódor Zoltán professzornak a köszöntése, aki bár nem itt él, mégsem tud elszakadni ettől a tájtól, imádságában és anyagi támogatásával is sokat gondol szeretett gyülekezetére. Horváth Ferenc igehirdetését hallva, elgondolkodtam azon, hogy Isten bizony minden emberi elképzelést felülmúlva is elhív a szolgálatába embereket. Hogy beteljesedjenek az álmok, amik munkával párosultak, és szinte álomszerűvé váljék az a csodálatos pillanat, amikor az öröm kiáltássá változik, Istenhez szóló hálaadássá. Nagy László Életet teremtő, győzelmes május. Lobog a túláradó élet fűben, fában, virágban. Erről az időszakról énekli Balassi Bálint: Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókat könnyebbítő szele! Te nyitod rózsákat meg illatozásra, Néma fülemile torkát kiáltásra Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba. Diákkorom városában ballagok, ősz hajamat tavaszi szél kócolja. Hajdani iskolámhoz közeledve balra fordítom fejem, hogy tekintetemmel megsimogathassam hatalmas épülettömbjét. Szemem azonban nem tudja végrehajtani a szándékolt műveletet, mert elakad egy vadonatúj autóbuszon, amely ott áll az épület mellett a Jókai utcában. Álomszép jószág. Kiváltja a szemlélő lelkes csodálatát. Az enyémet hatványozottan. Nemcsak szépségével hat rám, hanem feliratával is: Református Kollégium, Pápa. Az új gépjármű tulajdonosának ez a megnevezése az ősi iskola újjáéledését jelzi. Sokáig - közel fél évszázadig - csak múlt időben lehetett a pápai kollégiumról beszélni, mint soproni evangélikus líceumunkról is, de most már mindkettő élő jelenné vált. Keresztülvágok a Jókai utcán és régi ismerősökként üdvözlöm a kollégium főbejáratát őrző hársfákat. Gyakran ügyeltek törzsükhöz támasztott kerékpáromra is. Áthaladok a kollégiumot határoló régi Főiskola utca torkolatán és földszintes, kopott, sárgafalú sarokházhoz érek. Zimmermann utca 2. Itt laktam néhány évig. Hetedikes koromban itt keresett fel egy - nagy tisztelettel diáknevemen is úrnak tituláló - „szecska” (alsós gimnazista). Osztálytársaimtól hozott üzenetet és - jóhiszeműen - a reám ragasztott játékos elnevezést vélte valóságosnak. Diáknevem végigkísért egész életemen. Hozzám köISTEN MALMAI zel állók tituláltak így - szeretettel - szóban vagy írásban. Én magamra nem használtam ezt az elnevezést. Egyszer azonban majdhogynem papírra vetettem, mégpedig hivatalosan, adatszolgáltatás alkalmával. Az ötvenhatos szabadságharc után megtorlás következett, több hullámban. Engem - sokadmagammal - ötvénhét nyarán tartóztattak le tulajdonképpen csupán annak a hazugságnak a bizonyítására, hogy megtévesztettük, félrevezettük, a „munkáshatalom” elleni fegyverfogásra uszítottuk a jóhiszemű munkástömegeket (pl. a csepeli negyvenezer „őrgrófot”). Mi végeztük ezt az alattomos munkát: papok, orvosok, ügyvédek, tanárok, volt csendőrtisztek, kulákok... Meg kell adni: az elvtársak következetesek voltak. Kezdettől fogva bűnözőkként bántak velünk. így vettek bennünket nyilvántartásba. Letartóztatásom után harmadnap én is sorra kerültem. Az adatok felvétele külön helyiségben történt, ahova egyenként kísértek be minket. A „műsor” fényképezéssel vette kezdetét. Szépen kidekoráltak hozzá. Gellér nélküli, durva inget adtak rám. Pontosan olyat, amilyenben Mind- szenty bíboros arcképe rémisztgette akkortájt a Fehér Könyv olvasóit, valamint utcai plakátokon a járókelőket. Aztán ujjaimat nyomkodta keményen fekete festékbe, majd fehér papírlapra az eljáró közeg. No és az írásos „dokument” sem maradhatott el. Kérdőív, melyet nekem kellett kitöltenem a személyre vonatkozó adatokkal. Az űrlap utolsó kérdése így hangzott: A bűnöző alvilági neve? Hát ide mit íijak, hogy az adatokat követelő elvtársak ki legyenek elégítve? Pillanatnyilag meglegyintett a gondolat, beírom diákköri elnevezésemet, mert igaz ugyan hogy a pápai kollégium nem az alvilág volt, de az elvtársak fejük tetejére állították a dolgokat s a diáknevem itten való közlése megfelel a tótágasnak... A groteszk gondolat villámgyorsan elröppent és az utolsó kérdés megválaszolatlan maradt. Emiatt kissé hiányos lett a rendőrség által készített bűnözői nyilvántartásom. A második zsoltárban szó van hatalmasok istenellenes tanácskozásáról, terveiről, határozatairól, de arról is, hogy az egekben lakozó kineveti, az Úr megcsúfolja őket. A történelem a zsoltárírót igazolja. Megdőlt a hazugságok gonosz birodalma, ahol a sötétséget világosságnak, az embertelenséget emberiességnek állították és az alattvalókat fegyverrel kényszergették a hazugságok elfogadására. Ä világot megváltó nagy mű ra- pittyára tört, széthullott, csúfosan megsemmisült. Isten a kevélyeknek elleneáll, a benne bízó, szabadí- tásában reménykedő alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Ez utóbbiról tesz bizonyságot - tapasztalatai alapján - az énekköltő. O, mily jó az Úr azokhoz, Akik Őrá várnak. Hálatelt szívvel csatlakozom az énekmondóhoz. Isten kegyelme őrizett a történelem viharában, tartotta meg falevél életemet, hogy megérhettem az igazság napjának felvirradását és elnyerhettem - én, az egykori „bűnöző” - teljes felmentésemet. Szilárdan hiszek a személyemet illető isteni nyilvántartás változatlan érvényességében, amely így hangzik:- Bűnös, de mégis igaz. Kegyelemből, Krisztus érdeméért. És most újra az előbbi énekeshez fordulok, szava- kért. Mi kell nékem a földön s égen. Ha ez egy jót bírom ? Költői kérdés csupán, melyben benne van a felelet: semmi az égvilágon. * * * Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek. Sághy Jenő Evangélikus jövő a Kárpát-medencében
