Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

Evangélikus Élet 1992. január 5 GYERMEKEKNEK JÁKOB Az öreg Jákob érezte, hogy már nem sok van hátra az életéből. Nem félt. Készült, mintha nagy útra indulna. A testvérek körbe állták Jákob betegágyát. Mind­egyikük ott érezte még fején apja áldó kezét. Szívük­ben forgatták az áldás szavait. Néhány perccel azelőtt egyenként járultak oda, hogy az öregember elmondja utolsó, nekik szánt mondatait. A némaságot Jákob határozott hangja törte meg:- Ha majd elődeim mellé kerülök, atyáim mellé temessetek, a hettita Efrón mezején levő barlangba. Abba a barlangba, amely Kánaán földjén van, Mam- réval szemben, a makpélai mezőn, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hettita Efróntól, sírhely­nek való birtokul. Oda van eltemetve Ábrahám, a felesége Sára, apám is, Izsák és anyám, Rebeka. Ott van eltemetve a feleségem Lea is. Ott akarok én is nyugodni. Felemelte a lábát az ágyra. Lehunyta a szemét. A testvérek csak álltak némán. Hosszú idő telt el, amire észrevették, hogy apjuk nem lélegzik. Csak Jó­zsef sírt. Átölelte apját és férfias zokogással gyászolta. A többiek lassan kimentek a szobából. Valami végér­vényesen megszűnt. Apjuk biztonságot adó jelenléte nem segíti őket többé. Most lettek igazán felnőtté. József bebalzsamoztatta a testet. Az egyiptomiak jól értettek ehhez. A siratok hetven napig hallatszot­tak a ház körül. Még a fáraó családjából is sokan eljöttek, hogy kifejezzék tiszteletüket és együttérzésü­ket. József így szólt hozzájuk: - Apánk megesketett minket, hogy hazavisszük a holttestét Kánaán földjé­re. Ha jót akartok tenni, szóljatok erről a fáraónak! El kell mennem, hogy teljesítsem apám végakaratát. A fáraó családtagjai megértőén bólogattak. Valóban, néhány nap múlva futár hozta a fáraó engedélyét, hogy József és családja elmehet Kánaán földjére. Nagy sürgés-forgás támadt erre Gósen földjén. Az emberek készülődtek a nagy útra. A koporsót kocsira f IMÁDSÁG NAGY ELHATÁROZÁSOK Most az év elején nagy elhatározásokat teszek. Sokkal rendesebben fogok tanulni. Idén megtanulok angolul. A kutyát is elvállalom. Alig mondom ki, már tudom, hogy semmi sem lesz belőle. Tavaly is így volt. Köszönőín Istenem, hogy Te mindig megtartod az ígéreteidet. Nem olyan vagy, mint én. Ez jó, mert különben nagy bajban lennék. HALÁLA tették és elindult a menet. Még az egyiptomiak közül is sokan elmentek, hogy végső útjára kísérjék Izráelt. A fáraó néhány harci kocsit is küldött a biztonság kedvéért. Kilométereken keresztül vonult a tömeg. József szomorúan baktatott a menet elején. Nézte az előtte haladó szekér kerekét. A forgásban egyszerre fölidéződtek emlékei az otthoni házról. Apjáról és anyjáról. A boldog évekről. Hogy mesélte el apja a régi történeteket, amik vele történtek: a bátyjával való veszekedésekről, Istennel való birkózásáról. Eszébe jutottak mulasztásai, bűnei, amiket apja ellen elkövetett. Már nem is látta a kereket. A makpélai mezőn könnyű volt megtalálni a bar­langot. Az emberek letelepedtek a barlang körül és csendes gyászünnepségbe kezdtek. A testvérek vitték be a koporsót. Aztán elfedték a sír száját. A csaló, akiből Isten harcosa lett, végigjárta a földi utakat. Egyedül az Isten nem sírt, hiszen Ő tudta, hogy Jákob nem veszett el. Ország-város ÁLLATOK Ez most nagyon könnyűnek tűnik. Állatokat kell kiírni a Bibliából. A pontozás viszont na­gyon kemény, mert öt állatra lehet kapni egy pontot. Kérlek titeket, hogy minden állat ne­ve mellé írjatok igehelyet, hogy könnyebben lehessen ellenőrizni. A kezdőbetű nem érde­kes. A beküldési határidő: 1992. január 15. A levelezőlapra írjátok rá: ÁLLATOK! Cím: Koczor Tamás 2373 Dábas-Gyón, Luther u. 14. Dedinszky Gyula régi-új könyve Negyvenhat levél - egy esztendő. Negyvenhat levél - egy egész világ. Negyvenhat levél kerek 65 év régi világát eleveníti fel a ma már messzinek nevezhető múltból, a finn-magyar egyházi kapcsola­tok hajnalából. A finn felébredtek egyesü­lete, Herättäjä-Yhdistys csinos kis könyv­ben kiadta Dedinszky Gyula leveleit, ame­lyeket 1927-28-ban írt ösztöndíjas évében Finnországból Veress Margitnak, me­nyasszonyának, tapasztalatairól, az akko­ri finn életről, tanulmányairól. Hűséges kép az akkori finn diákéletről, arról a csendes szerzetről, amely első sti- pendiánsunkat körülvette, s amelyben megtalálta második hazáját. Egyháztörténet és kortörténet egyszer­re, meleg, személyes hangon. Dedinszky volt az első, a nagy lelkesedéssel, de nem minden nehézség nélkül megindult tanul­mányi csere-folyamatban, ami azóta is szinte megszakítás nélkül folyik, de ami­nek alapjait neki kellett leraknia, kezdeti körülményeit megharcolni, megbecsülését kivívni. Ezt a megerősödésnek indult ügyet ahhoz a szoborhoz, Müntynen Szarvasgidájához hasonlítottam, ami ott áll az egyik parkban Helsinkiben, s éppen megszületett kis gida első lábraállásának bátortalan, ingadozó mozdulatát ábrázol­ja, ingatag lábakon, de már büszke, jövő­be néző fejjel tanúsítja a várható jövőt. így volt Dedinszky Gyula első zsengéje annak a folyamatnak, amely mindkét oldalról annyi szép kincset, boldog élményt, hasz­nos tapasztalatot termett évtizedeken át a két egyház jövője számára, amit annyian hordozunk életünk nagy és termő emléke­ként arról az északi hazáról, felejthetetlen tájairól és embereiről, a hitről, ami ott született, vagy ért meg bennünk, erősö­Gyula Dadlnszky MAASSA MAAN TAVALLA Unkariloissflpencfiaatti kortoo moreiamé lleen Suomesto 1927-1928 dött és izmosodott hazai szolgálatunk javára. Mi, akik számára ő taposta ki az utat, a levelek olvastán akaratlanul is újra éljük a magunk rárakódott élményeit, s így nem egy esztendő és nem egy ember tanulságai­vá válnak a levelek, de egy bővülő csoport epilék-megújításává s két egyház történe­tének részleg-rögzítésévé. Már akik értjük, - mert sajnos még csak finnül látott napvilágot a könyv, Martti Voipio fordításában. Mi volna, ha mi is rögzíthetnénk ennek az eredetiben magyar emlékezésnek kincsét egész egyházunk szá­mára, s építenénk tovább a Laitinen Toi- vók, Viljanan Paavók, Zászkaliczky Pálok és Sztehlo Gáborok emlékeinek közreadásá­val! Ilyen melegen, ilyen közvetlenül, ilyen őszintén és ilyen lényegfeltárón, mint azt Dedinszky Gyula tette. Egyháztörténelmi tett volna, mint ahogyan ez a könyvecske is az. Koren Emil A nglia fővárosa külön ország a közel 10 millió lakosával. Rendkívül tarka kavalkádja a vi­lág különböző országaiból odase- reglett diákoknak, üzletemberek­nek, kutatóknak, művészeknek és turistáknak. Emeletes autóbuszok és a földalatti közlekedés kiépített hálórendszere segíti célba érni a városban élőket és az alkalmi láto­gatókat. Angliában nincs személyi iga­zolványa az angol állampolgárok­nak. Kilétét olykor fondorlatos ügyességgel vagy ravasz fortéllyal lehet megállapítani. Baleset után olykor hónapok múlva sem derül ki az áldozat személye. Őszülő fejjel újra diáknak lenni, önmagában is sajátos élmény, egyetemi hallgatók között élni pe­dig különösen. Közelről látni az új nemzedék más értékrendjét, kiala­kult szokásaik korábbi nemzedé­kek hagyományától eltérő formáit megismerni, önmagában is gazda­gító. Kicsit hozzájuk fiatalodik az idősebb ember is. Ezáltal jobban megérti őket, empátiakészsége erő­södik. Sokunknak szüksége van erre mindinkább türelmetlenné vá­ló társadalmi és egyházi közéle­tünkben. Londonban kedvesen fogadott Pátkai Róbert, a Nagy-Britanniá- ban élő evangélikusok Tanácsa el­nöke, evangélikus lelkész. Aktív részt vállalt a Nyugaton élő ma­gyarság összetartásában a Magya­rok Világszövetsége társelnöke­ként. Együtt szolgáltunk a magyar evangélikus istentiszteleten. Ma­gam részletes beszámolót tartot­tam itthoni egyházunk életéről, mely után számtalan kérdés zápo­I 0 K N K bízd újra eleiedet krisztusra! 1992 van. Lassacskán 2000 éve tőlünk oly idegen földön, egy fur­csa szokásokat követő nép között meghalt egy zsidó rabbi. Egy em­ber, aki az Isten Fi# is volt. Ember és Isten. Előbb részese a teremtés­nek, mely általa és érte jött létre, majd hosszú-hosszú időn át az Atya jobbján e világ Ura. Ám elér­kezett egy nap, mikor Isten meg­könyörülve népén, emberré tette egyetlen Fiát. Úgy jött a világra, mint a többi csecsemő. Úgy nézett ki, mint a többi újszülött. De szüle­tését olyan csodálatos jelek vették körül, mint soha egyetlen gyerme­két sem. Angyal beszélt Máriával, Józseffel és a pásztorokkal. Egy fényes csillag jelent meg a keleti égbolton, hogy Betlehembe vezes­sen három bölcset. Az Úristen hív­ta el őket, és hozzá tértek, „és lebo­rulva imádták őt”. Rég történt eset, s mégsem felejtődik. Az Úris­ten irgalma és szeretete, amellyel elküldte Fiát közénk, ma is él. Ma is sokakat hív, hogy megtérve bo­ruljanak lábához, hogy szakítsa­nak régi önmagukkal, és öltözzék fel az új embert. A mai napon kü­lön nyomatéka van a régi lezárásá­nak. Elhagytunk egy évet ismét, amely hozott sok gondot, nehézsé­get, leküzdhetetlennek látszó aka­dályokat, de adott örömöt is, bol­dog perceket, órákat, napokat. Si­kerültek a vizsgáid, lett munkahe­lyed, feleséget vagy férjet kaptál, gyermekkel ajándékozott meg az Úr. De vajon tényleg boldog vagy-e, ha visszatekintesz? Meg­láttad-e mindezekben a te Atyád szerető gondoskodását? Érzel-e tá­maszt nehéz órákon, ha egyedül vagy? Hallod-e az ő hívó szavát? Valamit lezártál az életedben, s nem érzed-e, valami többre hivat­tál? Az Úr már megtette feléd az első lépést, mikor emberré tette egyszülött Fiát érted is. Vetkőzzé­tek le tehát a régi embert cseleke­deteivel együtt, és induljunk el együtt a mi Mennyei Atyánk hívó szavára új évet és új életet kezdve, „öltsétek tehát magatokra - mint Isten választottal, szentéi és szeret­tei - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Vi­seljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek pa­nasza van valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy te­gyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. Amit pedig szóltok vagy csele- kesztek, mind az Úr Jézus nevé­ben tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,12-14; 17.) H. M. BEMUTATKOZUNK A pécsi ifjúság után most a kőszegiek következnek a sorban. Azt hiszem, Kőszegről magáról nem kell beszélni, hiszen ki ne ismerné ezt a határszéli város­kát. Az itt működő evangélikus ifiről sajnos még nem mondható el, hogy ilyen híres lenne. Ki tudja, meddig maradtunk volna még az ismeretlenség szürke homá­lyában, ha nem kapjuk Andrástól ezt a lehetőséget, hogy az elkövetkező négy szám ifjúsági rovatát mi írjuk. Váratlanul ért bennünket ez a kérés, hiszen ez ideig ilyen újságírói „profilja” nem volt a társaságnak. Hát most megpróbálkozunk ezzel is. Mindenekelőtt szeretnénk pár gondolatot magunk­ról mondani. Reméljük, nem veszitek azért nagyké­pűsködésnek és felvágásnak! Tudjuk, nagyon sok gyülekezeti ifjúság inkább elmondhatja magáról, hogy régi, összeszokott társaság, de azért mi sem panaszkodunk. Igazából csak 3—4 éve él és „ügykö­dik” a csapatunk, mióta egy Stuttgart melletti város, Vaihingen evangélikus ifjúságával felvettük a kapcso­latot. Tulajdonképpen ezelőtt is volt már ifi, de sajnos a régi társaság szép lassan kicserélődött. Most teljesen új felállásban, az előbbinél szélesebb tevékenységi körben működünk - 15-20 fiatal: középiskolások, egyetemisták, munkában állók. Számunkat tekintve nem vagyunk sokan, de a lelkesedés a fontos. Már említettük német testvéreinket, akiktől sok mindent tanulhattunk: hogyan kell gyermeknapot, családi istentiszteletet tartam, új játékokkal ismertet­tek meg minket, de azért mi is tudtunk egy-két ötletet adni. Már kölcsönösen meglátogattuk egymást, és felejthetetlen heteket töltöttünk el együtt. Persze, ez még nem meríti ki a munkánkat, sok más dologgal is foglalkozunk. Többször adtunk már elő színdarabo­kat nemcsak a saját, hanem a szomszédos gyülekezet tagjai előtt is. A szereplőgárda névsora már „előreve­títette a sikert”, ami azért nem is maradt el. A „sztár­gázsinkból”, vagyis a gyülekezet adományaiból, és a magunk készítette ajándéktárgyakból rendezett kará­csonyi vásáron összegyűlt pénzből tavaly nyáron em­lékezetes börzsönyi kirándulásra futotta. A kirándu­lásokból, táborokból egyébként soha nem lehet elég, de azt hiszem, ezzel nem csak mi vagyunk így. Persze, a Karácsony és Újév közötti pár napot is együtt töltöttük, egy őrségi kis faluban. A kirándulá­sokon kívül azért jut idő még másra is. Ádventben .. közösen készítünk apró ajándékokat, igéslapokat a gyermek-bibliakörös és hittanórás kicsiknek, a Kará­csony előtti napokon betlehemezni járunk idős, beteg gyülekezeti tagokhoz. Ezek mind-mind olyan alkal­mak, lehetőségek, ahol átélhetjük a szolgálat örömét, megtapasztalhatjuk Isten munkáját közöttünk, ben- : nünk és általunk'ázoknák az életébéű ís. akikhéz Ő küld minket. Tudjuk, hogy emberi erőfeszítések mind hiábavalók, értelmetlenek ha csak önmagunkért és, nem Érte vagyunk együtt. Olyan jó érezni, hogy vi-»;?fl dám együttléteinken, kürtöskalács-partikon, kirándu-• lások közben is, ugyanúgy, mint a hivatalos ifjúsági; 1 órán is, egyedül 0 a középpont. Reméljük, nem tűnt azért felvágásnak ez a bemu­tatkozás, hiszen ez egyáltalán nem volt szándékunk­ban. Korántsem vagyunk „elit” társaság, hibáink ne­künk is szép számmal vannak, de mindezek ellenére szeretnénk követni Jézust, Benne örülni és szolgálni mindenkor. LONDONI KEPEK rozott a hallgatók sorából. Hány­féle helyről, az egykori monarchia különböző részeiből vetett a sors testvéreket a brit szigetek ködös fővárosába. A közös hit, az evan­gélikus hagyomány és az édes anyanyelv mégis egy közösséggé formálta őket. Ebben használta Is­ten Pátkai Róbeft testvérünket és hitvesét, az egykori irsai esperes lányát eszközül, hogy egy nagy családdá neveljék a nagyváros ten­gerében élő, de legtöbbször magá­nyos magyar evangélikusokat. Részt vettem a Brit Evangélikus Egyház 1991. évi zsinati ülésén is. A mintegy ötvenezer evangélikust számláló, de soknyelvű evangéli- kusság a lett testvérek meghívásá­ra Londontól mintegy száz kilo­méternyire tartotta évi összejöve­telét. A központi téma az ökumené kérdése volt. Érthető érdeklődéssel fordultak századunk egyik legele­venebb jelenségéhez. A nagy egy­házak tengerében hogyan viszo­nyuljanak a más felekezetűekhez, mivel gazdagíthatják ők a többie­ket. Két kísértés jelentkezik. Az egyik az, hogy némelyek úgy vélik, lehet felekezetfölötti keresztyén hi­tet vallani, anélkül, hogy valamely egyház teológiai-hitbeli felfogásá­hoz csatlakoznánk. A másik kísér­tés pedig azt sugallja, rövidesen úgyis egyesülnek az egyházak, nincs jelentősége, hová tartozom. Különösen fiatalok körében fogal­mazódnak meg e vélemények. A kísértések legyőzése érdekében ki kell alakítanunk saját felekezeti - a mi esetünkben evangélikus ­hitbeli látásunkat, megismerve múltunk értékőrző hagyományát és történelmünk fényes, árnyéktel­jes lapjait. Önmagunk azonossága ismeretében lehetünk készek a má­sik testvérrel való párbeszédre a kölcsönös lelki gazdítás szándéká­val. így valósulhatnak Urunk sza­vai: s lesz egy nyáj (lelki-hitbeli közösség) és egy pásztor, maga Jé­zus Krisztus. Sajátos élményt jelent a West­minster apátsági templomban átél­ni egy anglikán istentiszteletet. Rendkívül ünnepélyes. Az érkező­ket szmokingba öltözött presbite­rek köszöntik, s adják kézbe az istentisztelet nyomtatott rendjét. Színes liturgikus öltönyt viselő lel­készek és perselyadományt egybe- gyűjtő presbiterek ünnepélyes bevonulása jelzi az istentisztelet 1 kezdetét, hatalmasan felcsendülő * orgonazúgás kíséretében. Rövid prédikáció és minden vasárnap úrvacsora jelzi az ige és szentsé­gek szoros összetartozását. Meg­lep az igehirdetés első mondata: a mi világunkban a pénz az is­ten. S aztán az igazoló példák sokasága... A kérdés tovább él a hallgatóságban: hogy van a te életedben? Szépen csengő kórus éneke oldja e fel a feszültséget. Az oltár előtt térdelve mi játszódik le a gazdag világ tengerében élő előkelő angol arisztokraták és polgárok leiké-1 ben, azt egyedül Isten tudja. Filmet mutatott az angol televí­zió egyik csatornája Magyaror­szágról. Gyötrelmes gazdasági át­alakulásunk jelenéről adott jelzé­seket. Öröm volt látni, hogy ma­gyar autóbusz száguld London és Oxford között, hogy egyre nyitot­tabbá válik a brit szigetvilág ha- ' zánk kereskedelme és kultúrája előtt. Egy különleges könyvről is ér-, demes szólni. Magyarok túlélik.. címmel jelent meg az angol olva?-/ sók előtt. Bizonnyal igaz, hogy nehéz időszakokat nem lehet másként, csak a túlélés belső akarásával magunk mögötti hagyni. Mégis nem túlélésre, haTi’ nem a valóság tényleges megélé­sére, sőt a Jézussal való élésre szabad, szükséges berendezked-. nünk, mert Ő azért érkezett kö-* zénk, hogy életünk, igazi, ember­hez méltó, boldog életünk le­gyen, s Őbenne bőség vegyen mindnyájunkat körül. Szebik Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom