Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-08-18 / 33. szám

jfls GYERMEKEKNEK F I A T A L 0 K N A K JÁKOB FÉLELME Jákob könnyű szívvel folytatta útját, hiszen megszaba­dult Lábántól. Öröme azonban nem sokáig tartott, hiszen útja azon a földön vezetett át, ahol Ézsau, a becsapott bátyja volt az úr. Jákob tudta, hogy a találkozást nem kerülheti el. Követeket küldött maga előtt, hogy mondják meg Ézsaunak, hogy közeledik. Azt remélte, hogy a köve­tek majd megtudják azt is, hogy haragszik-e még az idősebb testvér. A követek rossz hírrel tértek vissza: - Elmentünk Ézsauhoz - újságolták. - Jön is már erre, de vele van négyszáz lovas. Jákob nagyon megijedt. Itt áll egy fáradt csapattal. Nem is gondolhat arra, hogy felvegye a harcot. Kü­lönben is elege volt már a testvérháborúból. Elkesere­detten Istenhez kiáltott:- Uram, Te azt ígérted, hogy jó sorom lesz apám földjén, amit már nagyapámnak megígértél. Ments meg engem most Ézsau kezéből! Aztán arra gondolt, hogy ki lehetne talán engesztelni Ézsaut ajándékok­kal. Kiválasztott állatai közül egy nagy nyájnyi juhot, kecskéket, tevéket, szamarakat. Több részre osztotta, hogy Ézsau külön-külön találkozzon velük. A pászto­roknak pedig megmondta, hogy mondják el Ézsau­nak, hogy ezek mind az ő ajándékai. Elindította őket az úton és reménykedett, hogy talán Ézsau megeny­hül, amire találkoznak. Félelme azonban még mindig a torkát szorongatta. Végiggondolta életét. Mennyi minden van már mö-HÁLA, HOGY SZÜNIDŐ VOLT Lassan vége a vakációnak, Uram. Köszönöm, hogy annyi minden történt velem. Köszönöm az embereket, akiket megismertem a nyáron. Köszönöm a napfényt, a friss levegőt, a zöldellő rétet, tavat, folyót, az új tájakat, köszönök minden jót. Még a szörnyen unalmas napokat is köszönöm. (Legalább nem lesz olyan rossz újra iskolába menni.) götte. Csalások és csalódások. Igaza van Ézsaunak, ha haragszik, hiszen a legértékesebbet, az Isten áldá­sát vette el tőle. Akkor nem nagyon volt még neki olyan értékes - támadt fel benne a büszkeség. - Most meg le akar vágni minket ennyi év után. Féltette a családját is. Miért adott nekem Isten annyi jót, ha most el kell veszítenem? Lassan esteledett. Feleségeit és tizenegy gyermekét is átküldte a Jabbók-gázlón. Néztél hogy a térdig érő vízben hogy lépdelnek át, szinte gondtalanul. Ők még nem tudták, hogy mi vár rájuk holnap. A lemenő nap mindent vörösre festett. Jákob egyedül maradt. Az állatok és emberek lármája eltávolodott. Jákob ott ült a sötétben egyedül félelmeivel és az Istennel. KI VAGYOK ÉN? A negyedik tárgy után így alakultak a pontszámok: 20 pontos: Korim Katalin - Békéscsaba 18 pontos: Hegyi Emőke-Soltvadkert, Jansik Balázs - Pilis. 17 pontos: Némethy Kálmán - Bp. XII. 15 pontos: Meggyes Ilona- Akasztó, Illés Adél - Egyházasdengeleg, Kohuth Jolán - Dabas- Gyón, Beledi Hittanosok, Zalán András - Bp. VIII. 14 pontos: Fancsali GYBK, Bánki Renáta - Várpalota. 12 pontos: Aradszki Tímea - Békéscsaba, Mé­száros Szilvia - Homokbödöge, Maujis Judit - Békéscsaba, Dunaegyházi IQ. Kör. 11 pontos: Gombár Éva - Kiskörös, Gyarmati Tiboé - Békéscsaba, Sinkó Laura - Tét. 10 pontos: Kisberkes Emília - Inke. 9 pontos: Hegedűs Márton - Nyíregyháza, Hrabovszky László - Békéscsaba. 7 pontos: Zalán Eszter - Bp. VIII. 6 pontos: Bárány Nikoletta - Békéscsaba, Csil­lag Gábor - Molnaszecsőd. 4 pontos: Benke Sándor - Ajka, Kurcsics Ro­mána és Nikolett - Várpalota. 3 pontos: Oberling Zsanett - Bököd. 1 pontos: Kiskőrösi GYBK. 6. tárgy 1. Egyszer szép éneklést hallottam, pedig az rit­ka nálunk. - Ap. Csel 16,25 2. Majdnem halált okoztam. - 16,27 3. Nem cseréltem gazdát, mégis keresztyén csa­ládba kerültem. - 16,33 4. Csak a földrengés után használtak volna. - 16,26-27 5. Lakóhelyem Filippi. - 16,12 6. Gazdámmal a börtönt őriztük. - 16,23 7. Gazdám vendégeinek ez a második missziói út­juk volt, amikor nálunk vendégeskedtek. - 15,36 8. A FILIPPI BÖRTÖNŐR KARDJA vagyok. 7. tárgy 1. A tizenkettőből én voltam az egyik. 2. Elég nekem a maradék is. 3. Megtöltöttek, hogy ne legyen szétszóródott étel. 4. Kenyereket és halakat tettek belém. 5. Később otthagytak, hogy királlyá tegyék, aki megtöltött. 6. Vesszőkből fontak. 7. ötezer férfi vett körül csodálkozva. A megfejtésekéi a meghatározások megjelölésével a lap dátuma utáni keddig kell postára adnotok. Cím: Koczor Tamás 2373. Dabas-Gyón, Luther u. 14. Emlékek Horeczky Sámuel életéből Napjainkban ismét előtérbe került a régi egyházi iskolák tanítóinak, tanárainak élete és munkássága. Nemcsak egy­házi lapokban emlékeznek jó szívvel rájuk. Sokan ma is boldognak mondják magukat, hogy olyan nevelők irányítot­ták őket iskolai életükben. Pilisen is sok olyan érdemes „oskolamester” működött, akiknek nevéről és munkájáról érdemes lerázni a múlandóság porát. Több olyan tanítónk is volt, akiknek neve elé „Tudós oskolamester" vagy „Nagy­­tiszteletü" rangot is odaírták. Nem csoda, hiszen öten is voltak olyanok, akiket közvetlenül az iskolai katedra mellől vittek el gyülekezeti lelkész szolgálatba. Érdemes név szerint is tudni, hogy kik voltak ők? Klein Pál nevű tanítónkat a gyóni gyülekezet hívta meg 1783 körül lelkészének. Gregus Gábriel 1804-ben lett az irsai, Michalko Pál 1821-ben ugyancsak irsai és Horeczky Sámuel 1838-ban bényei lelkész. Az ötödik ilyen személynek mondható Apostoli András is, aki mint tanító hozta Pilisre az első nógrádi betelepülőket, de azután lelkészként működött. Ebben a megemlékezésben Horeczky Sámuelről szeretnék írni emlékező sorokat. Jegyzőkönyveinkben többször is „Tu­dós oskolamestemek” titulálják. Igaz, hogy nemcsak a tanítói katedrán, hanem a templomi szószéken is sokszor szolgált. Neve akkor kezd érdekessé válni, amikor Bartholomaides Pál helyi esperes-lelkész meggyengült egészségi állapotára te­kintettel visszavonul a szolgálatból. 1831. Szent Iván hava 15-én a Péterin tartott esperességi gyűlés jegyzőkönyvében ezt olvashatjuk: „...Méltóságos Beleznai János Úr, a pilisi Eccle­sia Inspectora, kéri az Esperességtől, hogy addig is míg a lelkipásztor (Nt. Bartholomaides Pál) felszentelt segédet nem választ magának, Horeczky Sámuel helybeli oskola-tanító magyarul prédikálhasson... oly formában engedtetett meg most nevezett tanítónak a magyar Isteni tisztelet gyakorlása, hogy prédikációját a Lelkipásztor úrnak mindég bemutatván, ezen engcdclemböl a jövendőkre nézve semmi jusst ne követ­keztessen, hanem azt megszűntnek tartsa azonnal, amint a kívánt felszentelt papsegéd be fog mutattatni az Ecclesiá­­nak...”. Ezek után a pilisi hívek, mint papsegédet is tisztelhették. Tisztelték is nagyon a kiváló nevelőt példamutató családi élete miatt is. Az iskolában 300-400 gyermeket tanított. Egyedül! Az iskolai hitoktatás, énektanítás és a templomi orgonálás is kötelességei közé tartozott. Az iskolai tanítás szlovákul és magyarul folyt. A templomban a Tranoscius énekei szlovák nyelven csendültek fel ajkán. Családi élete példás volt. Felesége Menyes Zsófia, akivel 9 gyermekük nevelését vállalták. Szolgálata és családi élete felettesei és a falu népének csodá­latát váltotta ki. Egységes volt a vélemény, hogy a gyülekezet lelkésze csakis ő lehet a nem távoli jövőben. Közben sokat változott a helyzet. Egy 1832. október hó­napban tartott gyűlés jegyzőkönyvében már ezt olvashatjuk: „...nagytiszteletű Bartholomaides Pál helybéli lelkipásztor úr­nak az aggkorától származott erőtlensége miatt, segédül köza­karattal választott Michalko János úr, akkori időben a bécsi Akadémiából visszatért lelkipásztorságnak kijelcltje. Ki is megkapván a fent tisztelt Ecclesiától az ezen hivatalába való belépéséhez megkívántató „Meghívó levelet”, azonnal Ko­vács György akkori kurátorral - November 3-án - Mikulás Dániel esperes úrhoz Aszódra ment és onnét pedig főtisztelen­dő Joséfy Pál Superintendens úrhoz Tiszolcra indult. Fclszen­­teltetett November 7-én. Azóta, mint a pilisi Ecclesia rendes káplánja folytatta a maga hivatalát, 1834 Virágvasámapjáig. Ezután Bényére ment rendes lelkésznek. Böjt 3. vasárnapján volt a próbája...” 1834. esztendőben meghal a helyi lelkész: Bartholomaides Pál esperes. Mindszent hava 14. napján volt a temetése. A ko­rabelijegyzőkönyv így íija le a temetés lefolyását: „Eltemette­­tett Bartholomaides Pál esperes, helyi lelkész, aki néhai Bart­holomaides János és Michalko asszony fia s Kellenberger Terézia asszony hitvestársa - lévén élete 70. esztendejében - elgyengülésben megholt. A megholtnak hideg tetemei felett a Szentegyházban tartottak beszédet: Nagytiszteletű Kollár Já­nos pesti prédikátor úr szlovák nyelven. Nagy tiszteletű Hajnal János kecskeméti prédikátor magyar nyelven. Tisztelendő Horeczky Sámuel helybéli papsegéd úr a Szentegyházban a megholtnak élete folyását s eredetét és nemzetségét az oltár előtt elmondta.” A jelenlévők is fel vannak sorolva, részlete­sen. Ezután elkezdődött az a másfél éves, áldatlan viszálykodás, mely Sárkány Sámuel megválasztásával ért véget. A felsőbb hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy a nagy pilisi gyülekezet élére egy idősebb, tapasztalt lelkész kerüljön. A pilisi hívek azonban erősen ragaszkodtak eredeti elképzelé­seikhez. Ők Horeczky Sámuelt szerették volna megválasztani. 1834. András hava 13-án Mikulás Dániel senior (Aszód) válaszol a pilisi hívek levelére. Ebben a levélben kéri, hogy ne siessék el az új lelkész megválasztását. Véleménye szerint egy idősebb, tapasztalt lel­kész illene az esperesség első gyülekezete élére. Ajánlja Eszter­­gályi Mihály péteri és Sárkány Sámuel dunaegyházi lelkésze­ket. A továbbiakban ezt írja: „...azokat akiket a nemes Eccle­sia nekem feljegyzett, nem látom szükségesnek említeni, mint hogy ez felettéb való dolog volna.” A megemlített lelkészek jöttek is bemutatkozó szolgálatra, de a pilisi hívek nem kíván­tak engedni eredeti elképzeléseikből! 1835. András hava 24. A pesti esperességi ülésen gróf Beleznay János beszél a pilisi Ecclesia szomorú állapotjáról. Kéri, hogy a Főesperes jöjjön Pilisre és törvényes hatalmánál fogva intézkedjen. A gyűlés megbízza Esperes urat: „...men­nél előbb tartson gyűlést Pilisen és az elintézendőket a követ­kező renddel intézze el: minek utána a pilisi gyülekezet gyá­szos helyzetére nézve az ottani káplán T. Horeczky Sámuel úr a prédikátori szék megüresedésétől fogva, mint lázító vádolta­­tik. Mely előadás értelmében azon esetre, ha az említett káp­lán úr meg nem szűnne előbbi bujtogatásaival a pilisi hívek eszét és az Ecclésia kebelében ingadozó békét és rendet veszé­lyeztetni, a Consistóriumtól nyert utasításnál fogva nem csak fossza meg őtet - örökre - a pilisi prédikátori hivatal megnyer­­hetése reményétől, hanem a most viselt hivatalától is azonnal felfüggessze. A pilisi oskola számára pedig más tanítót rendel­jen. Ami pedig a jövendő prédikátornak úgy is elkésett válasz­tását illeti... ha magát rendes lelkésznek meghívására el nem határozná - akkor az Esperesség nem hagyhatván tovább ürülten ezen népes Ecclesiát, ön bölts belátása szerint fog a pilisi Ecclesiának Lelki Atyát adni, akivel azután tartozik megelégedni.” Erre az erős és fenyegető felszólításra sem hajlandók a pilisi hívek más lelkész megválasztására. Ezután más úton próbálnak hatni a gyülekezetre és a nép­szerű oskolamesterre. Kezdettől fogva szokás, hogy az úrvacsorához szükséges ostyát a kántor készitette. Ezért fizetség is járt. Évente 2 erdei öl fát és 3 mázsa búzát kapott érte a kántor. Foton lehettem egy hetet. Köszönöm Atyánknak ezt az alkalmat, hogy találkozhattam ismét tinédzser­­korom otthonával, s hogy találkozhattam mai tinédzserekkel, akik által felfrissült egy kicsit gondolko­­dásom, talán hozzátok is közelebb kerültem, akik e rovatot olvassátok. Fót, 1991. július 25. A kántorképző tanfolyamokról az utóbbi években keveset olvas­hattunk, pedig hosszú évtizedeken keresztül ez volt az egyetlen talál­kozási lehetőség ifjúságunk számá­ra. Legalábbis a legálisan adottak közül. S azóta is, mióta a gyenesi konferenciák folynak, s az egyház­megyék ifjúsági munkája is meg­élénkült, azóta is mintegy 180 fia­talnak jelent közösséget egy-egy fóti nyár. Ezért jegyzeteltem buz­gón az idei kéthetes tanfolyam címben jelzett estéjén, mikor arról kérdeztük az ottlévőket, hogy mi­értjöttek Fótra, milyennek képzel­ték el ezt a két hetet, csalódtak-e vagy meglepetés érte őket. E jegy­zet azonban mégsem tökéletes: be­lemelegedtünk a beszélgetésbe. Akik ott voltak, azokban bizonyá­ra az egész beszélgetés felelevenítő­­dik, akik nem voltak ott, talán kapnak valami képet a Mandák­­otthon életéről. Nóra: Tavalyelőtt vettem észre, hogy nincs kántor a gyülekezet­ben. így kerültem az elmúlt nyáron Fótra. Szeretek idejárni. Közel ke­rülök Istenhez, sok barátot szerez­hetek az ország minden részéből. Szóval, csupa haszon ez a Fót. Tamás: A lelkészünk is itt kezdte, hát eljöttem én is. Az első évben megtetszett. A második évben a közösségért jöttem már. Most a közösség még jobb. A hely is föl­újult, a rend is változott. Jó irány­ba. (Aztán kiderült, van még kifo­gásolnivaló.) Melinda: Őrimagyarósdon, a zenei táborban több szabad idő volt, kö­zös játékok. Közelebb kerülhet­tünk egymáshoz. Éva: Nincs olyan idő, amit közös játékra fordíthatnánk. Sok egy ki­csit a program. Régen hittanóra is volt. Az jó volt. Mi (azaz a vezetők): A hittanórát is azért iktattuk ki, hogy ne legyen annyi kötött pfögYam. Imola: Az emberek feje tele van zenével, kottával. Kell valami leve­zető. Persze, nem kötött hittanra gondolunk, hanem valamilyen épí­tő beszélgetésre, esetleg önkéntes részvétellel. Gyuri: Nálunk sincs kántor, azért jöttem el. Azt vártam, hogy idő­sebbek, 18-25 év közöttiek lesznek inkább. De azért jó itt. (Bizony, tényleg hiányzott ez a korosztály. Főleg a fiúk hiányolták, hogy nincs szobafőnök, aki rendet tartana kö­zöttük.) Tamás: Szerintem ne fél hétkor, hanem hétkor legyen az ébresztő. A reggeli úgy is csak fél 8-kor van, sok az az egy óra üres idő. Én fél nyolc előtt tíz perccel kelek. Annyi elég a mosdásra. Mi: Ha 7-kor lenne az ébresztő, akkor fél óra gyakorló elveszne, pedig csak másfél óra jut egy em­berre egy nap. Azt az egy órát pe­dig nem kell üres időnek gondolni. Nagyon alkalmas arra, hogy ol­vassatok - akár Bibliát, akár mást, vagy levelet írjatok. Nem is lenne gond a fölkeléssel, ha este időben lefeküdnétek. Tamás: Igen, a takarodónál na­gyobb rendet kellene tartani. Melinda: De ha nem folyik a víz, hogyan zuhanyozzunk le időben? Mi: Este is ezért van egy óra mos­dásra. Ha beosztanátok, ki mikor megy fürödni (kisebbek korábban pl.), akkor nem egyszerre akarná­tok annyi vizet engedni. És hát nem kell tíz percet a zuhany alatt állni. Picasso (azaz Levente): Este miért csak a fiúkat csöndesítik? Én: Az igaz, én csak a fiúkhoz nyitok be, azért a lányokra is oda­figyelünk. Tornász (azaz a másik Tamás): És az előadók miért maradnak fönn olyan sokáig? Elvárnánk, hogy példát mutassnak! Nevettünk, hiszen jogos a kérdés. A takarodó után beszéltük meg ugyanis az elmúlt napot, a fölvető­dött problémákat. Emlékeztünk az olyan tanfolyamokra, mikor még mi voltunk hallgatók. A régi szép idők... Eközben persze olykor hangosabbak voltunk a kelleténél, s a szomszéd szobában lakó fiúk ezt jól hallhatták. A beszélgetés többi részéből is ki­derült, hogy a fiatalok mennyi jó ötlettel tudják segíteni a tanfolya­mok tervezését, kialakítását, mennyire érzékenyek a tiszta be­szédre, és mennyire érzik, ha vala­mit elrejtünk előlük. Bárcsak megőriznétek ezt az érzé­kenységet az igazságra arra a kor­ra, mikor már ti lesztek felelős ve­zetők, amikor ti adjátok'az-infor­mációkat... Köszönöm a beszélgetést. Bencze András TEOLÓGIAI KISSZÓTÁR FÉLELEM Sokféle különböző érzést és tartalmat jelölünk ezzel az egyetlen szóval. Félek, mert szűknek érzem énem határait, mert porszemnyinek látom magam a világmindenségben, mert nyomasztanak a múlt árnyai és a jövő bizonytalansága - ez nem más, mint szorongás. Félek, mert felelőtlen tettel vagy mulasztással kárt okoztam - ez lelkiismeretfurdalás. Félek, mert rádöbbentem, hogy Isten engem személyesen számon tart - ez pedig isten­félelem. A szorongást az ember Jézus is gyakran átélte, a Gecsemáné-kertben kimondott igennel átadta magát mindannak, ami szorongással töltötte el. Elfogadva a szorongató tényeket, győzte le a szorongást, s Jézus győztes szeretetéhez ragaszkodva tud szembenézni Pál is a szorongás sokféle forrá­sával (Róm 8,38-39). Nem eltakarni, nem menekülni előle, hanem tudo­másul venni és szembenézni vele: erre képesít minket Jézus győzelme belső és külső világunk szorongató lényeivel szemben. A lelkiismeret-furdalás a szorongással szemben termékeny félelem. Ré­sze Isten ránk vonatkozó teremtő akaratának, része istenképűségünk újra felfedezésének, tapasztalataink ébren tartásának. Míg a szorongást akkor érzem, ha tehetetlen vagyok, lelkiismeret-furdalás akkor fog el, ha tennem kell valamit, s képes is vagyok mozgósítani akaratomat. A szorongás szinte állati félelem, a lelkiismeret-furdalás emberré nevelődésünk útja és eszköze. Alakít, csiszol, Istenhez közelít. A bölcsesség kezdete Isten félelme. Az istenfélelem több, mint a konkrét hiány ébresztette lelkiismeret-furdalás: szemlélet- és gondol­kodásmódot, magatartást, szinte testtartást jelent. Valóságérzéket je­lent: annak ismeretét, hogy kicsoda Isten és ki vagyok én, és mi a különbség közöttünk. Jézus a távolságot hidalta át, de nem a különb­séget oldotta fel. Paradox módon, még Isten ismeretének az a csúcsa, hogy Isten szeretet, és a szeretetben nincs félelem, sem állhat meg más alapon, mint Isten félelmén. Csepregi András Szokásba jött, hogy a kántor úr nem csak az úrvacsorához szükséges ostyát készítette el, hanem az ostyatésztába cukrot szórva finom, édes lapokat csinált. Nagy ünnepek előtt ezek­ből az édes lapokból az iskolás gyermekekkel küldött az ismerősebb híveknek. Azok sem maradtak adósak az oskola­tanító úrnak. Sok mindennel kedveskedtek neki. Még pénzzel is! 1835. június 28-i gyűlésen gróf Beleznay János Inspector úr javaslatára a következő döntés született: „Azon tekintetre, hogy Pilisen Karácsony ünnepeire helybéli tanító úr által ostya süttetvén és az a lakosoknak némely dijak lefizetése mellett házaikhoz szokott az oskolás gyermekek által küldet­ni. Ez által mind a szegényebb sorsú lakosok terheltetnek haszontalan fizetések által, mind pedig az oskolás gyermekek az oskolai tanításaiktól elvonattatnak. Ezennel ezen káros szokás általam eltiltatik. Melyre nézve kiadatik parancsolatul a Város Bírájának: adja tudtára a lakosoknak, hogy akihez ezentúl a Tiszteletes Tanító úr ostyát küld jó szívből, azt elfogadhatja, hanem érette semmit adni nem tartozik. Ha csak maga jószántából Tiszteletes tanító úrnak valamivel kedves­kedni nem akar. Költ Pilisen december hava 2-án, 1835. gróf Beleznay János Inspector.” Itt kell megemlítenem, hogy Michalko János Bényére való távozása után 1835. október 1-től a helyettesítéssel Nerodoly János bízatott meg. A lelkészválasztási küzdelem tulajdonképpen véget ért az­zal, hogy beleegyeznek Sárkány Sámuel dunaegyházi lelkész megválasztásába, aki 1836. január 1-én elfogadta a pilisi lelké­­szi állást, de szolgálati ideje 1835. november 1-től számítódik. Az „utójáték” is nagyon érdekes. Megemlítésre méltó! Az 1836. december 2-i gyűlés jegyzőkönyvében még ezt olvashatjuk: „...ezentúl, ha észrevétetődne, hogy Horeczky Sámuel rector úrnak kedve nem volna a tanításhoz, a Tisztele­tes Elnök úr arról tüstént értesítendő, hogy akkor más, jó Rektorról lehessen gondoskodni...” Az 1838. március 7-i gyűlés jegyzőkönyve árulkodik a végső megoldásról. Ebben azt olvashatjuk, hogy Horeczky Sámuel elfogadta a bényei gyülekezet meghívását: legyen lelkészük! Tekintve, hogy a környező gyülekezetek is tudták, milyen nagy tehetségű, jó igehirdető, kapva-kaptak a lehetőségen, mikor ez tudomásukra jutott. Mindezek ismeretében felmerül a kérdés: miért nem kellett | ez a példás életű, nagy felkészültségű ember a felettes hatósá- j gainak? Akkor ébredtem rá az igazi tartózkodás okára, amikor olvastam Szebik Imre: A miskolci evangélikus egyház törté­nete c. munkáját. Ebben a műben a 67-68. oldalon ezt olvashatjuk: „...Jozeffy Pál tiszolci lelkész, superintendens szlovák anyanyelvű volt, magyarul nem beszélt és nem értett. Az akkori 3 nyelvű miskolci gyülekezetét arra akarta kény­szeríteni a másik két nyelvvel szemben, hogy a szlovák nyel­vű istentiszteleteket ezentúl újra a régi módon és a korábban megállapított számban kell tartani. Az iskolában ugyancsak szigorítani rendelte el a szlovák nyelv használatát és tanítá­sát.” Ki is mondták a miskolci hívek, hogy jövőben csak oly pap választassák meg Superintendensnek, aki tökéletesen bírja a nemzeti magyar nyelvet. Ügy érzem, itt kereshető az akadálya annak: miért nem akarta a felsőbbség Horeczky Sámuelt lelkésznek Pilisre. Ugyanis abban az időben a pilisi gyülekezet ötven százaléka magyar volt, és azt követelték lelkészüktől, hogy magyar nyelvű istentiszteletek is legyenek. 1831. február 14-i gyűlé­sükön ez olvasható a jegyzőkönyvükből: „...felkérik Bar­tholomaides Pál lelkészüket, hogy ne csak tót nyelven, ha­nem magyarul is follyanak az Istentiszteletek”. Erre a kérés­re a következő határozatot hozatta: „...Ő addig míglen a felsőségétől - vagyis a Supercntendenciától ez cránt paran­csolatot nem vészen, ezen elhatározást teljesíteni nem fog­ja. .. különben is azt állította, hogy a magyar nyelvnek bého­­zásával még a hitvallás is romlani fog jövendőben...”. Bizonyára a magyar nyelvű istentiszteletek követelésében Horeczky tanító úr is közreműködött. így megérthetjük, hogy nem kívánták a pilisi nagy gyülekezet élén látni. Horeczy Sámuel 1838. márciusában vett búcsút a pilisi gyülekezettől. Hívták a bényei evangélikusok, mert tudták, hogy egy kiváló embert kapnak lelkészüknek. li Csilló Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom