Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-01-20 / 3. szám

Evangélikus Etet 1991. január 20. HÍD iffiS GYERMEKEKNEK % A BIBLIAI TOTÓ — Harmadik forduló Jézus elkezdi munkáját IVlielőtt elkezdenétek a gondol­kodást, hadd hívjam fel a figyelme­teket néhány apróságra. Felbáto­rodva a rengeteg jó megfejtésen, amit már elküldtetek hozzám, most egy nehéz rejtvényt gondoltam ki nektek. A nehézségét elsősorban az adja, hogy a négy evangéliumot együtt kell vizsgálnotok. Rögtön az első kérdésben az a feladat, hogy megtaláljátok, mi is történt a Jor­dán mellett akkor VALÓSÁGO­SAN. Ehhez a négy evangélium szö­vegét kell összevetnetek. Szokás szerint a rejtvény az új fordítású Biblia szövege alapján ké­szült. Jó munkát kívánok ehhez az ínyencek számára készült fejtörő­höz! 1. Jézus megkeresztelésekor volt-e valóságos galamb a történetben? 1 Volt. A Szentlélek galamb for­májában szállt le. 2 Nem volt. Csak olyan volt a Lélek, mint egy galamb. X Sajnos nem tudhatjuk, mert a leírások ellent mondanak eb­ben egymásnak. 2. Hány napig volt Jézus böjtölve a pusztában? 1 Egy hétig. .2 Negyven napig. ........ ... X Három napig. 3. Megkísértetése után melyik te­rületre ment először Jézus? 1 Jeruzsálembe. 2 Haza Galileába, minden bi­zonnyal Názáretbe. X Júdeába. 4. Az egyik evangélium szerzője határozottan állítja, hogy az általa leírt csoda volt Jézus első csodája. Melyik csoda volt ez? 1 Jézus borrá változtatja a vizet a kánai menyegzőn. 2 Jézus meggyógyítja Péter anyósát. X Kapernaumban Jézus egy tisztátalan lelket űz ki. 5. Az egyik evangélium Jézus első tanítványaként NEM Simon Pé­tert nevezi meg. Hanem kit? 1 Andrást 2 Jakabot X Jánost 6. Hány éves volt Jézus, amikor elkezdte működését? 1 Mintegy harminc éves. 2 Mintegy húsz éves. X Nem tudjuk pontosan, de fia­tal volt. 7. Melyik evangélium nem említi Andrást az első tanítványok kö­zött? 1 Máté és János. 2 Márk és Máté. X Lukács. 8. Az első tanítványok elhívásával kapcsolatban az egyik evangélium egy csodát említ. Mi volt ez? 1 A kánai menyegző. 2 A nagy halfogás. X Egy leprás meggyógyítása. 9. Jézus első mondanivalójának összefoglalása szerepel néhány le­írásban. Melyik az a forma, ahogy az evangéliumok ezt NEM aclják hírül? 1 „Térjetek meg, mert elközelí­tett a mennyek országa!” 2 „Betelt az idő és elközelített már az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangé­liumban!” X „Térjetek meg, mert elközelí­tett országom!” 10. A kánai menyegzőn ki volt az első, aki megízleli a borrá lett vi­zet? 1 A vőlegény. 2 A násznagy. X Jézus. 11. Az egyik evangéliumban az el­ső tanítványok közül az egyik egy fa alatt üldögél, amikor Jézus oda­érkezik. Milyen fa volt ez? 1 A jó és rossz tudásának fája. 2 Alma fa. X Fügefa. 12. Mit jelent a Kéfás név? 1. Kőszikla. 2 Nagy nép atyja. X Isten harcosa. 13. Mi volt Péter foglalkozása? 1 Ács volt. 2 Nem volt munkája. X Halász volt. 13+1 Az egyik evangélium beszél arról, hogy Jézus letelepedett egy városban. Melyik város volt ez? 1 Jeruzsálem, hiszen így lehetett közel a templomhoz. 2 Kapernaum. X Kána. így volt ott a menyeg­zőn is. Beküldési határidő: 1991. január 31. Cím: Koczor Tamás 2373 Dabas- Gyón, Luther u. 14. A levelezőlapra vagy borítékra ír­játok rá: HARMADIK FOR­DULÓ. Szlovákiai evangélikus méltatás a Diakonia folyóiratról A „Cirkevné listy" evangélikus folyóirat egyik múlt évi száma meleg hangú méltatást közölt a Diakonia című, hazai Evangélikus Szemléről dr. Rudolf Kostial püspök tollából. A neves egyházi vezető a Diakonia első tíz esztendejének munkásságát tekinti át. Megál­lapítja, hogy ez alatt az idő alatt a Diakonia 557 cikket, tanulmányt, meditációt és recenziót nyújtott „az igényes olvasónak, összesen 2240 oldalon, 183 hazai és külföldi szerzőtől. A cikkek témáikat illetően a vallási, tudományos, művészi és társadalmi élet hu­szonhat területére irányulnak, úgyhogy a témák széles spektruma az olvasónak lehetőséget ad a gazdag kul­turális életben való tájékozódásra a hit és erkölcs szemszögéből.” Kostial püspök szám szerint is áttekintést ad a tartalomról: „108 könyvbírálat, 77 vers, köztük Emil Boleslav Lukáctól is, 35 évfordulói megemlékezés, 24 egyháztörténelmi, 28 teológiai tanulmány, 23 társa­dalmi kérdéssel foglalkozik, 23 művészeti tárgyú, 27 ökumenikus látóhatárt nyit meg, 42 irodalmi kérdése­ket tárgyal, 16 zenei tárgyú, 17 a belső egyházi kérdé­sekkel foglalkozó, 9 szociológiai, 7 pszichológiai, 9 színházi, 7 film és televízió, 9 természettudományi kérdéssel foglalkozik stb.” „Az egyház nem akar izolálódni a társadalomtól, hiszen közösen visel érte felelősséget Isten előtt, ezért az egyéni, társadalmi és kulturális jelenségekkel kap­csolatban van saját állásfoglalása. Nem mereng a múlton, de mégis merít abból okulást, és felelevenít nagy történelmi eseményeket.” „Gratulálunk a magyarországi testvéregyház eme sajtójának aktivitásáért és a napi kérdésekre reagáló készségéért” - írja Kostial püspök. Mi pedig hálával és meleg szívvel fogadjuk ezt a testvéri hangot, köszönjük a megbecsülést, és hasonló szeretettel fordulunk a szlovákiai evangélikus egyház és munkássága felé. V. I. f i a t a l o k n a k MIT VÁRNAK TŐLÜNK? Reggeli tűnődés egy laikusnak A múlt heti számban meghirdetett sorozatban először egy székesfehérvári presbiter, Selmeczy Györgyné írását adom közre. Azért öt kértem meg erre a cikkre, mert ismerem konzervatív felfogását (ez nem negatív jelző), s szeretném, ha végre egy írás tényleg megmozgatná agyatokat és toliatokat is. Baby néni írása nem fér bele egy számba, legalább két részben fogom közölni, de már az első rész után írhattok. Sőt, szeretettel várjuk, hogy más idősek is hozzászóljanak ehhez a témához: Mit várnak a fiataloktól. A cikk első részével együtt egy Áprily-versct is olvashattok, mely szintén a címbeli kérdésre felel. Fogadjátok szeretettel! Reggeli órákban szellőztetés, ta­karítás közben kinézek az abla­kon, amely egy nagymúltú - még állami tulajdonban lévő gimnázi­umra néz. Lányok, fiúk haladnak el, kik andalogva, kik sietve a be­­csengetésre. Gondolatok kavarognak fejem­ben : Milyenek is a ma élő fiatalok? Milyenek voltunk mi akkor...? Milyennek kellene lenni, Istenben bízó, jövő nemzedékének? Takarítás, majd főzés közben igyekszem magamban megfogal­mazni a kérdőjeles mondatokra a választ. Jól látom, vagy torz kép alakult ki bennem? Bizony nehéz a válasz. Mégis leírom, bizonyára sokan lesznek olyanok, akik nem értenek egyet konzervatívnak tűnő felfogásommal. Nem baj! Talán egy egészséges vitasorozatot is el­indíthatok, mert a ma élő vallásos felnövekvő nemzedék is másként ítéli meg a fenti kérdéseket, mint én, ki „kenyerem javát már meget­tem”. Milyen a ma élő fiatalság? Igen heterogén összetételű. Van, aki ko­molyan tanul, van életcélja, esetleg ismeri Isten gondviselő szeretetét, s felismerte a magyarságtudatot. Azonban ezek között a komoly­nak ítélt fiatalok közt sajnos töb­ben vannak még, akik Isten közel­ségét nem ismerték fel, akik szá­mára a hazaszeretet csupán annyit jelent, hogy a Kárpát-medencében élnek, mert őseik itt telepedtek le. Természetesen ezek a fiatalok erről a szemléletről vajmi keveset tehet­nek ! Az irányított, nem hiteles tör­ténelem, irodalom, honismeret stb. félre tájékoztatta őket. - Itt jut eszembe, le kell írnom, beszéltem olyan középiskolással, aki az idő­számítás kezdetéről nem tudta megmondani, kinek a nevéhez fű­ződik. Azt ugyan tanulta, hogy volt egy ember, aki a „legendák szerint” itt a földön élt, és neve Jézus Krisztus volt, de ennél töb­bet bizony nem. No, igen, mit is várhatunk, még ma is úgy írjuk: ie. vagy isz. s nem az évszázada Euró­pában kialakult hagyomány sze­rint: Kr. előtt, Kr. után. Ha így írhattuk volna, bizonyára - ha még nem is vallásos - feltűnik neki a rövidítés, s megkérdezi a tanárt vagy a szülőt, hogy mit is jelent az a „Kr.”. S valaki kimondta volna: KRISZTUST. Ez a szó felkeltette volna érdeklődését, s tovább kér­dez. Nem ez történt, így csak egy szűk réteg tudhatta, kinek szülei­ből nem ölték ki a hitet, s kinek szülei szilárd hitbeli alapokon áll­tak, azok tudták átadni és megis­mertetni velük Jézus Krisztus mélységes emberi és isteni cseleke­deteit. Igen ám, de otthon a család­ban azt hallotta, hogy a jó Isten szeretetével elhalmoz, int, irányít, vigyáz ránk. Az iskolában azt ta­nulta, és jó érdemjegyet úgy szerez­hetett, ha a fentieket elhallgatta, így egy kettős nevelést kapott, s jól felfogott érdekében, minthogy jó tanuló, életcélja van, a tankönyv szerint kénytelen volt a negatívu­mokat bebiflázni. - Hazaszeretetre ugyanez az elmélet áll. Történel­met társadalmi koronként (őskö­zösség, rabszolgatartó társadalom, feudalizmus stb.) kénytelen még ma is tanulni. így nem alakulhat ki egy eszménykép, egy hovatartozás fogalma, ennek hiányában egy ha­mis, ál hazaszeretet alakult ki, amit legjobban példáz a még pár évvel ezelőtt is megtartott március 15-e, március 21-e és április 4-e ünnepek összekapcsolása. Súlyos bűn volt ez, amellyel megfertőző­dött a mindenre fogékony ifjúsá­gunk. Talán ezért is alakult ki az a sajnálatos tény, hogy a Himnusz, a nemzet imája alatt unottan, és nem feszes vigyázzban állnak, megjegyzem, nemcsak a fiatalok. Pár európai nemzet himnuszát is­merem, de egyik sem kezdődik Is­tenhez való fohásszal, s fejeződik be könyörgéssel. Van a fiatalságnak egy olyan, megítélésem szerint nagyobb réte­ge, amely csak azért jár iskolába, mert kell, s nem a tudásért, hanem az érdemjegyért tanul, ha tanul. Hanyag tartással cipeli az iskola­táskát (rosszul írtam, diplomata­­táskát), s már reggel fáradt, pedig még következik hat-hét kemény tanóra. Nem érdekli a tanulás, kö­zömbös mindennel szemben, lé­nyeg az, hogy múljon az idő a suli- I ban, délután átlapozza a könyve­ket, s jő az este, a lényeg, a disco. Itt már felszabadult, itt már nevet, itt nem unott, mert lehet mindent csinálni. Ami még ennél is megrá­­zóbb, s rosszabb a discónál, beül egy videotékába, s átszellemülten nézi a legvadabb nyugati filmeket, melyekben hemzseg az erotika, az erőszak, a sátáni indulat. Ezek a vad filmek gyakorolják azt a ha­tást a fiatal, fejlődésben levő testi­lelki voltukra, amely a rossz útra, a felelőtlen magatartásra tévelyíti szerencsétleneket! A szülő hol van ekkor? A második műszakban, vagy otthon dolgozik, hogy pénzt keressen a megélhetéshez, s a gye­reknek a discóhoz, a videotékához. Ki a felelős? Szülő? Iskola? Társa­dalom? Nehéz erre a válasz. Mind- ' három együtt és egyenként. Ez a hármas kérdés is megérne egy vita­sorozatot! Egy megoldás van, bár a mai életben bizarrnak tűnik, el­sősorban betiltani az erkölcsrom­boló filmek vetítését, s esetleg a discóba elnézhetne egyszer-egyszer a szülő, vagy oh, le sem merem írni, azonnal sztrájkolnának, az osztályfőnök! No, a filmbetiltás bizarr ötlete csak egy elenyésző há- I nyadát jelentené a problémák megoldásának. Legfontosabb megoldást abban látnám, ha végre, s minél előbb hiteles, erkölcsös ta­nanyag állna rendelkezésére az if­júságnak. Majd minél több egyhá­zi és magániskola váltaná föl az eddigi torz iskolarendszert. Olyan tanárokat és tanítókat foglalkoz­tatni, kik élethivatással választot­ták az oktatást, s féltve őrködné­nek e gyermek testi, szellemi fejlő­désén. Selmeczy Györgyné Áprily Lajos: FIAMNAK Voltam alkonyba búgó tibia. Te légy jövendő gondolat-csatán piros hajnalba búgó trombita. Voltam romokra hulló permeleg. Légy villámtól feszülő éjszakán rontó, teremtő nyári fergeteg. Voltam pennában sercegö erő. Légy kohófényben sújtó kalapács, idők üllőjén konduló verő. Voltam lepattant húrú hegedű. Légy boltozal-rendítö orgona, echót riasztó, dörgő zengzetű. Voltam haszontalan műhely-salak. Te légy titkos szépségű, ritka kő, miből a művész óriást farag. Voltam tört palló szikkadó erén. Légy zajló árban jég- s hullámtörő, acélos élű és könyörtelen. Voltam sötét, lomos hajófenék. Te légy hajókosár árboctetőn, ahonnan tárul tenger-messzeség, s amíg alant hullámcsapás üvölt, szálljon belőled lélekrengetőn remények új igéje szerteszét: Föld! Hegygerincen Veöreös Imre: „A harmadik egyházi út" című könyvéről s Az év egyik legszebb időszaka advent. Várunk vala­mit, azaz valakit, és azzal a tudattal várjuk Őt, hogy biztosan eljön. Ezért lehet ilyenkor nyugodt és békés a szívünk. Sajnos azonban csak ritkán érezzük ád­­ventnek ezt a hangulatát, mert a Karácsony előtti időszak a készülődés sok gondját is magával hozza, sezek ránk telepedve, könnyen túlharsogják bennünk a csend, a béke halk hangjait. Jó dolog látni és érezni, hogy az Istent dicsérő zene képes ezeket a halk belső hangokat felerősíteni, újra életre kelteni. A közelmúltban két olyan élményben is részem lehetett a Lutheránia énekkar tagjaként, ahol átélhettem ezt a csodát. A csákvári református gyülekezet életében már ha­gyomány az, hogy ádventkor egy vendégénekkar szol­gál közöttük. Idén bennünket hívtak meg. A fenyő­ágakkal feldíszített terem, a meleg fogadtatás igazi ádventi hangulatot hozott a szívünkbe. A jövetelünket hirdető plakát hívó szavára a terem egészen megtelt - a nagy hideg ellenére. Kiss Boáz lelkész köszöntő szavai utám Kamp Salamon vezény­letével előbb külföldi, majd magyar zeneszerzők mü­veit énekeltük. Trajtler Gábor a müveket rövid ma­gyarázatokkal kötötte össze. Zászkaliczky Péter áhí­tata tovább melegítette a már felolvadt szíveket, a mienket éppúgy, mint hallgatóinkét, akiknek mosoly­gószemét látva, megérezhettük a csodát, Isten jelenlé­tének kisugárzását a szó és a zene által. A zenés áhítat után még együtt lehettünk a gyülekezet néhány tagjá­val, akiknek szívélyes vendéglátásában nagy szeretetet és köszönetét is kaptunk. A másik ádventi élményünk a Kálvin téri reformá­tus templomban már több éve rendszeresen megren­dezett ökumenikus hangverseny volt 1990. december 8-án este. Négy felekezet: négy lelkész és négy énekkar szolgálata követte egymást - egy-egy ádventi bizony­ságtételként. A Lutheránia Dietrich Buxtehude: Mis­sa Brevis-ét és Johannes Brahms: Ó, jöjj, ó jöjj, Üdvö­zítő című Ádventi Motettáját énekelte. Zárószámunk egy Bach-korál volt, amelyet mindannyian együtt éne­keltünk: a római katolikus Albert Schweitzer ének­kar, a református Soli Deo Glória kamarakórus, az evangéliumi pünkösdi Praetorius kamarakórus és mi, az evangélikus Lutheránia énekkar. Ismét megérez­hettük az Istennek szóló zene és a róla szóló vallástétel erejét a szívünkbe költözött békében és örömben, s hisszük, hogy hallgatóink is átélték ezt. Mindkét alkalommal Isten eszközei lehettünk az ádventi öröm hangjainak megszólaltatásában és to­vábbadásában: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat.” (Zsolt. 50,3) Urbán Ágnes Evangélikus egyházunk több sors­fordulót ért meg hazánkban jelen szá­zadunk folyamán. A Trianonban ka­pott vérveszteség traumája után a má­sodszori háborúvesztés poklát megjár­va pecsételődött meg az egyházak csak­nem végzetes, négy évtizedes sorvasztó sorsa. A 150 éves török megszállást átélt nemzet legjobbjai sem tudták e máso­dik sorsfordulón, hogy mit hoz a jövő. Tanácstalanok voltak az egyházak ve­zetői is. Akiket a lelki ébredés tüze megérintett és összekovácsolt, azok - ha kisebbségben is - közösen eszmél­­kedve és közösen imádkozva keresték a kibontakozás útját. Egyetemi diplomával a zsebemben én akkor, 1949-ben lettem teológus. Soproni, majd budapesti tanulmá­nyaim során Veöreös Imrétől, Lelkész­nevelő Intézetünk széles látókörű igaz­gatójától tanultuk meg a lelkészi maga­tartás szabályai mellett az egyházpoliti­kai cUgazodits útját is. Csaknem mindannyiunk sorsa iga­zolta és példázta akkori figyelmezteté­sét: útkeresésünk közben meg nem szű­nő feszültségbe kerülünk bele! Világos­sá vált, hogy az új államrend álláspont­ját mindig az fogja meghatározni, hogy az mennyiben hasznosíthatja az egyhá­zat. Ám a lehetőségeket mégsem dob­hatjuk félre, még a kísértésekben való elbukás veszélye ellenére sem. Veöreös Imre ezt 1950 kezdetén így fogalmazta meg: „Az egyház számára adódó ’kes­keny út’ irtózatos mélységek felett ve­zet: az egyik oldalon a prostituált egy­ház veszélye, a másik oldaton a helyze­tét és felsőbbségét vállalni nem tudó s merő negációba merevedett visszahú­zódó egyház tévedése. A hegygerincen csak a legaprólékosabb lelkiismeret óvatosságával és a hitnek bátor lendü­letével lehet járni...” A karácsony előtt megjelent pompás tanulmánykötetben a szellemi-lelki függetlenségét negyven éven át sikere­sen megőrző szerkesztő-lelkész emelt fővel vállalhatja a tükörbe nézést: egy­kori, merész írásaiban felfedezheti az önmagával való azonosságot ma is. E hiányt pótló munka arról tanúsko­dik és arra eszméltet, hogy az „ötvenes éveket" megelőző és az azt követő idő­szak egyházi vonatkozásait ne akarjuk feketén-fehéren rögzíteni magunk vagy az utókor számára. Annál kevésbé, mert egykor is, ma is sokan úgy vélték: csak két utat, a jó és a gonosz útját állította elénk az egyház Ura. Az élet szövevényei és a negyven év tapasztala­tai sokkal inkább arról győzhetnek meg minket, hogy a helyes utat jobbról is, balról is veszély fenyegeti. Akár Veöreös Imre, akár Turóczy Zoltán, Szabó József, Schulek Tibor vagy Scholz László itt közölt egykori írásait olvassuk, kiérezhetjük soraikból a Mózes szavaira való feszült figyelést: „Vigyázzatok azért, hogy úgy cseleked­jetek, amint az Úr, a ti istenetek paran­csolta néktek: ne térjetek se jobbra, se balra” (V. Móz 5,32). » Emlékszem, hogy annak idején mint teológiai hallgatók, milyen szomjasan ittuk és szívtuk magunkba azokat a friss és erősítő felismeréseket, amelyek párhuzamot vontak Isten népének pusztai vándorlása - különösen a ten­geren való átkelés - és az akkori nagy veszélyhelyzet között. Amikor a tanul­mánykötet klasszikus nagy fejezetét ma újra elolvassuk - Az.anyaszentegyház vándorútján - ősi, reformátori párhu­zam jut eszünkbe „Az zsidó és magyar nemzetről” írt Farkas András-féle ver­ses krónikából. Nem véletlen, hogy az akkori, XVI. századi nagy sorsforduló idején is az Exodus nagyszerű exemplu­­mát, a mózesi kivonulás és vándorlás fenségesen nehéz útját tárták irányító üzenetként a megrettent nyáj elé annak pásztorai. Negyven év után, századunk utolsó évtizedének kezdetén újabb sorsfordu­ló előtt áll evangélikus egyházunk. El­csigázott népére jobbról is, balról is veszély leselkedik. Nemcsak a könyv­nek, hanem a történelem Urának is az üzenete, hogy a hit bátor lendületével a hegygerincen visz előre az utunk. Fabiny Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom