Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-01-20 / 3. szám
Zsinati választások A KÖZELÍTŐ SZEGÉNYSÉG A zsinati előkészületek meghatározó elemét jelenti a zsinati résztvevők, hagyományos néven a zsinati atyák megválasztása. A zsinat közeledtével egyre többször kerül majd szóba - és ez teljesen érthető vajon a zsinat összetétele jól reprezentálja-e az egyházat, alkalmas-e a tőle várt feladatok megoldására. A válasz nagymértékben azon múlik, felelősen, jól választanak-e a zsinati atyák túlnyomó többségét küldő egyházmegyék. Érdekes tapasztalat volt a rendkívüli országos közgyűlésen, hogy a zsinat bejelentése után többen felvetették, mikor mondja meg az országos elnökség, hogyan kell választani. Némi iróniával azt is mondhatnánk, mikor jelölik ki a megválasztandó küldötteket. Hiába, közel még a múlt. Jogos az igény bizonyos adminisztratív útmutatásra, de fontosabbnak tartom, hogy még a látszata se merülhessen fel semmiféle manipulációnak. Mindenkit kötelez a jelenlegi törvény, amely csak annyit mond, hogy az egyházmegye zsinati képviselőit az egyházmegye közgyűlése választja meg. (Húsznál több gyülekezeti lelkészi állás után négy képviselőt, húsz vagy kevesebb esetén kettőt. Azonos számú póttagot is kell választani. A képviselők fele lelkész, fele nem lelkész kell legyen.) A választásra nincs több utalás, így tehát a letűnt kor rossz emlékű formális választásaitól a gyülekezetek véleményére építő, a valóban számos jelölt közül választó demokratikus módszerig minden elképzelhető. Központi utasítás bizonyosan nem lenne helyes, de jó lenne, ha az egyházmegyei közgyűléseket márciusban megtartanák, és valóban demokratikus választásokra kerülne sor. Ezt szolgálja a pesti egyházmegye zsinati előkészítő bizottságának a javaslata is. Eszerint az elsődleges jelölést az egyházmegyei zsinatelőkészítő bizottságok és presbitériumok végzik el januárban, javaslatukat megküldve minden gyülekezetnek. A gyülekezeti presbitériumok megismerve a listát, esetleg kiegészítve, visszaküldik februárban. A végleges lista alapján titkos szavazással választják meg a 2 vagy 4 küldöttet, illetve a póttagokat. A pesti egyházmegye javaslata szerint az tekinthető megválasztottnak, aki megkapja a szavazatok 50%-át +1 szavazatot (minősített többség). Úgy vélik, ezt az országos elnökségnek kellene elrendelni. Magam egyetértek a javaslattal, amely azt jelenti, hogy esetleg több menet szükséges a döntéshez. Mégis megnyugtatóbb, mint az egyszerű többség, amiben nagyobb szerep jut a véletlennek, illetve a manipulációnak. Mégsem hiszem, hogy ezt el kellene rendelni, döntsenek az egyházmegyék. akár eltérő módon. A gyülekezeti presbitériumok bevonása mint alapelv és a határidők mindenképpen jónak tűnnek. Bizonyos gondot jelent, hogy az egyházkerületi közgyűlések már korábban választottak zsinati képviselőket. Úgy gondolom, a tavaszi egyházkerületi presbitériumi üléseken, már az egyházmegyei választások eredménye ismeretében kell megtalálni a legjobb megoldást, ami magában foglalja az új választásokat is. A folyamat utolsó láncszeme az országos egyházi képviselők megválasztása. Az egyházkerületeknél is, de az országos egyháznál különösen, a 4-4, illetve a 8 hely szakértők megválasztását célozza. Ez a szerkezet módot ad arra, hogy megfelelő jelölések révén a választás tegye minél teljesebbé a zsinat reprezentatív összetételét. (Különböző egyházi csoportok, fiatalok, nők részvétele.) Nagy kihívás az egyházi élet számára a zsinati képviselők megválasztása. A folyamat eseményei, eredményei jelzik majd, mennyire tudtunk megszabadulni a múlt terheitől, a jelen gondjaitól, gyanakvástól, bizalmatlanságtól. Az egyházban sem lehet tökéletes a törvényhozás, ez illúzió lenne, de lehet teljes a törekvés, a felelősség ez irányban. így adhat majd választ a zsinat első ülése egy további javaslatra. E szerint az első ülés feladata nem lenne más, mint egy új zsinati törvény elfogadása, amelynek alapján újra kezdődne a zsinati atyák megválasztása. A tavaszi választási folyamat kudarca esetén ez is elképzelhető, de bízvást remélhetjük, ha mindenütt komolyan veszik a felkészülést az egyházi megújulási folyamat legfontosabb szervezeti eseményére, akkor június 8-án megkezdődhet az érdemi munka. Frenkl Róbert „Hervadt már ligetünk" - mondhatnánk talán, keserűen megtoldva egy betűvel Berzsenyi örökbecsű verssorát, ha arra gondolunk, milyen szépnek képzeltük hazánk felvirágzását minden tekintetben, amikor közel jött hozzánk a nemzeti önállóság, a politikai szabadság várva várt megvalósulása. Fölemelő élményekben, fennkölt órákban is részünk lehetett. Aztán kiderült, hogy erkölcsileg és gazdaságilag düledező „össznépi házat” örököltünk, amelynek külső-belső totálrenoválását a saját fejünk fölött és költségére kell elvégez(tet)nünk. Ennek pedig a legkomiszabb éve alighanem 1991. Más képpel élve: mintha olyan hajón utaznánk, amelynek süllyedését a matrózokkal s tisztekkel együtt áldozatot vállalva kellene előbb lassítanunk, majd megállítanunk, mert nincs más hajó, amelyre kényelmesen átsétálhatnánk. Egy biztos: csak ez után a cudar év után remélhetünk lassú enyhülést, majd javulást. S ráadásul - mint tárgyilagos megfigyelők állítják - nekünk magyaroknak kisebb a tűrőképességünk, mint például Lengyelország vagy Románia lakóinak. Nehezebben találunk „fogást” súlyosbodó csomagunk cipeléséhez. Mit kezdjünk a küszöböt EGYHÁZ - ADÁSBAN Közlemény az Evangélikus Egyházi Országos Bíróság határozatáról Nyolc hónapja annak, hogy a televizió nyolc hazai felekezet különböző tartamú és műfajú adásait közvetíti. Tavasszal a legfelsőbb szintű tárgyalásokat követően egyházunkban is összejött egy kicsiny csapat Feyér Zoltán szerkesztő vezetésével e váratlanul elibénk nyílt lehetőség hasznosítására. A műsorkészítésben végül is három lelkész serénykedett: Nagy László, Győri János Sámuel és Fabiny Tamás. Készségük és jószándékuk vitathatatlan, a legnehezebb szakasz, a semmiből teremtés munkásai ők. Mivel a Vallási Szerkesztőség - melynek része az evangélikus stáb is - valamilyen formában tovább működik majd a televízió belső strukturális átalakítása után is, érdemes eltűnődni eddigi tevékenységén, segíteni próbálván azt, ami a közeli és a távolabbi, jövőben létrejöhet. Az egyes egyházak megjelenítését koordinálók műsorainak legfőbb értéke, hogy dokumentálják azt, amiről szólnak. Valójában ilyenek az egyházak, illetve ehhez az önmagukról alkotott képhez ragaszkodnak. E leplezetlen, olykor leleplező önbemutatás azonban a sajátos egyházi küldetést, a személyes és közösségi tanítást és gyógyítást a háttérbe szorítja. Nem vitás, nem lehet sebzetlenül és méltósággal kilépni a társadalom peremére szorítottságból, a szellemi-lelki gettóból negyven évnyi nyomorgattatás után. De hogy ennyire szegények vagyunk, ennyire tétovák s csak tünékeny látszatokban mozgók, mi több, felekezetre való tekintet nélkül valahányan, az e műsorok nélkül bárki számára aligha vált volna nyilvánvalóvá. A Katolikus krónika, a Gyemekhittan vagy a Keresztény életkérdések. tehát a katolikus egyház stábja által szerkesztett műsorok olyan katolicizmus illúzióját keltik, amely egykor volt, de Magyarországon már régótaiegfóljebb a papok gyülekezetében van. Olyan egyházat láttatnak, melynek talán vannak nehézségei, de ezeréves hazai hagyománya alapján megold majd mindent, s kimondhaja az aktuális végső szót hit és élet kérdésében; sem bűnbánatra, sem múltja kritikus elemzésére nem szorul. Az Ökumenikus Tanács tagegyházainak magazinja az Örömhír. E műsor is a közvéleményben feltételezett református, evangélikus, unitárius stb. egyházképet akarja erősíteni. Tematikusán nincs nagy különbség a felekezelek adásai között. Dokumentálják, hol és mit tesz az egyház, honnan ered és kik voltak nagyjai. De a különlegeset, azt, hogy miért ilyen az egyik, s miért más a másik, sem szóban, sem látványban nem sikerült kifejezni. így e műsorok leginkább annak a rétegnek mondtak valamit, amely aktív, templomos keresztény, amelyet minden vasárnap s bibliaórán elér a lelkész. E műsorok nemcsak műfaji és technikai kérdéseket vetnek fel, melyekre a válasz elodázható azzal, hogy nincs pénz, kamera, stúdió, nincs menedzser, aki az elektromos egyház apostolaként tökéletesen belevetné magát e szolgálatba. Még fontosabb kérdések maradtak azonban máig megválaszolatlanul. Ha a hit hallásból van, közvetlen személyes megszólításból származik, kell-e akkor a látványban és láttatásban megvalósuló televízió? Kinek szól és kit akar elérni az adás? Miről akar tájékoztatni, és miről nem? Kulturális vagy (egyház)politikai vagy evangélizációs médiumként működik-e? Mennyiben kell szolgáltatássá lennie, elébe menve a legkülönfélébb nézők elvárásainak és igényeinek? Mitől függ a műsor értéke, pusztán attól, hogy elkészül vagy a nézők számától is? Vagy függjön attól is, mennyiben válik a keresztről szóló beszédes képpé, s igy botránnyá és bolondsággá? Hamarosan kiderül, hogy a Vallási Szerkesztőség eddigi formájában működik-e tovább, vagy átalakul produceri irodává, amely az egyházaktól függetlenül, de szakértőik közreműködésével készíti közszolgálati műsorait. Ez a televízió belső ügye. A mi feladatunk mindenekelőtt a fenti kérdésekre választ találni. Megszívlelve Jézus szavát a fáról és gyümölcséről: „minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem". Ma még csak a majdan gyümölcsöző fa elültetésének ideje van. Az igazán fontos kérdés ezért csak az, hogy az a mag, amely ma elvettetik, hogy aztán termő fává terebélyesedjék, jó-e vagy sem. Donáth László A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Bírósága az 1991. január 5-én megtartott tárgyalásán a Déli Egyházkerület Bíróságának határozata ellen Roszik Gábor gödöllői lelkész benyújtott fellebbezésének részben helyt adott. Az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és Roszik Gábor lelkészt megintésben részesítette. Az Országos Egyházi Bíróság a rendelkezésére álló iratok, az elsőfokú tárgyalás jegyzőkönyve, az ítélet és a fellebbezés, de különösen a megtartott tárgyalás alapján megállapította, hogy az I. fokú Bíróság helyesen vette fel a tényállást. Roszik-Gábor lclkész a vád tárgyává tett magatartást részben elkövette. Az Országos Bíróság nem látta megalapozottnak a vádat a VI. törvény 3. pontjára nézve: „az egyházi felsőbbség és az egyházi hatóságok törvényes rendelkezéseinek ellenszegül. ill. rendelkezéseit nem hajtja végre". Ugyanakkor megállapította vétkességét abban, hogy „az egyházi fclsőbbséggel szemben engedetlenséget vagy tiszteletlenséget tanúsít." Indokoltnak találta a 4. pontban található megfogalmazást, hogy „a hivatalával össze nem egyeztethető magatartás"-! tanúsít. Az Országos Bíróság fontosnak tartja, hogy Roszik Gábor lelkész a tárgyaláson az előadó bíró kérdéseire adott válaszaiban lényegében a vád tárgyává tett magatartását a jelenre és a jövőre nézve visszavonta, Lelkészi munkájában a gyülekezetben, egyházmegyében és egyházkerületben, a továbbiakban nem kíván semmiféle feljebbvaló intézkedésnek ellenszegülni. Az Országos Egyházi Bíróság határozatában figyelembe vette az egyházi közvélemény óhaját, hogy az egyház mutasson példát a zaklatott, feszült társadalomban a megbékélésből. Ez a helyzet azonban nem lehet mentség a fegyelmezetlenségekre, engedetlenségekre és az egyházi élet rendjének felbontására. A Bíróság figyelembe vette, hogy Roszik Gábor joggal gondolhatta, hogy amikor egyházon belüli politikai harcot végez a megújulás érdekében, bizonyos fokig maga mögött érezhet egyházon kívüli politikai erőket. Ezt az egyház visszautasítja. Nem fogadja c| a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetőjének az Írásban megküldött álláspontját arról, hogy amikor a képviselő lelkész egyházi kérdésben eljár, akkor teljesen magánemberként jár el. Parlamenti képviselő nem lehet magánember. A bírósági indokláá a sajtó és az egyház kapcsolatáról kijelentette, hogy az elmúlt 40 évben a sajtónak nagyon kevés tapasztalata volt egyházi ügyekről és ha foglalkozott vele, az csak egyoldalú lehetett. Ezért az Országos Egyházi Bíróság kéri a lelkészeket és híveket, különösen a közéletben is szereplő lelkészeket és híveket, hogy tekintettel az országunkban folyamatosan végbemenő demokratikus átalakulásra, legyenek mértéktartóak és az egyházhoz méltóan lépjenek a nyilvánósság elé. Végül az Országos Egyházi Bíróság megkérte a Déli Egyházkerület és a Pest Megyei Egyházmegye Elnökségét, a Gödöllői Egyházközség Presbitériumát, hogy segítsen abban, hogy Roszik Gábor lelkész szolgálata az egyház érdekében megfelelő módon, szabályozottan menjen végbe a jövőben. Az ítélet jogerős. Újjáalakul a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa A hazai protestáns és 'orthodox egyházak képviselőinek részvételével közgyűlést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1991. január 3-án a budapesti Evangélikus Gimnáziumban. Az Elnökség és a Közgyűlés mandátuma ugyan 1992-ben jár le, azonban az egyházakban történő megújulási folyamatok és személyi változások miatt a közgyűlés időszerűnek tartotta az újjáalakulást. A határozat értelmében az új közgyűlés, amelynek egyik feladata lesz az új működési szabályzat kidolgozása is, március 8-án ül össze a tagegyházak jelölése alapján. Az Elnökség és a résztvevők annak az óhajuknak adtak kifejezést, hogy az egyházak ökumenikus együttműködése a jövőben szélesedjék ki és ezért javasolták, hogy a Tanács legyen nyitott azon felekezetek számára is, amelyek nem tagjai az ökumenikus közösségnek. Több fontos kérdés szerepelt napirenden, mint a január 20-án kezdődő Ökumenikus Imahét, amelyet a hazai egyházak részvételével rendeznek meg országszerte; a pápa látogatásának előkészületei; az Egyházak Világtanácsa 1991 februárjában Ausztráliában tartandó nagygyűlése munkájának megvitatása. A nehezebbé váló hazai szociális helyzet és a nemzetközi egyházi segélyszervezetek támogatásával jelenleg is folyó, a szomszédos országokba (Románia, Szovjetunió) irányuló szeretetszolgálat szükségessé teszi egy Magyar Ökumenikus Segélyszervezet létrehozását. A közgyűlés javasolta ennek megalakítását és kérte a tagegyházakat, hogy ebben a rendkívül fontos kérdésben hozzanak döntést. PÁLYÁZAT a Soproni Evangélikus Gimnázium igazgatói állására. Feltételek: - evangélikus egyházhoz tartozás- egyetemi végzettség, legalább ötéves pedagógiai gyakorlat,- részletes önéletrajz, amelyben a pályázó az iskolavezetési elképzeléseit is vázolja. Az állást 1991. július 1-jén kell elfoglalni. Szolgálati lakás Sopronban biztosított, fizetés megegyezés szerint. A pályázat az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalába küldendő (Budapest Vili., Üllői út 24. 1085) 1991. március 31-ig. \ már átlépő szegénységgel, amely egyre nagyobb rétegeket sújt keményen? A legkevésbé sem akarom dicsőíteni a nincstelenséget, mintha az valami kívánatos cél vagy erény volna. Egy s más fontosat azonban tanulhatunk ettől a zord oktatótól. Tartozom megvallani, hogy magam sosem voltam kimondottan szegény, de életem elég sok évében, különböző hosszú szakaszokban ugyancsak meg kellett fognom a garast, s ebből leszűrhettem némi tapasztalatot. Megbecsülni a keveset is! A gyerekkori válogatásról leszoktattak a háborús idők. Ez aztán el is kelt a további esztendők során. Nincs olyan normális étel, amit ne fogyasztanék Isten iránti hálával. Ez érvényes olyan esetekre is, amikor rövidebb a „menü”, mint az étvágy. S közben nem azt „könyvelni”, hogy kiknek jutott több, különb, hanem azokat nem feledni, akik boldogok volnának, ha lenne ennyijük. Volt olyan kiadós tél, amikor csikorgós hónapokra összesen másfél mázsa szénre telt vaskályhámba. De kint, a szórványutakon sosem fáztam, mert nyomtam a kerékpárpedált, az pedig derekasan melegített. S ami a legérdekesebb: egész télen köhentésnyire sem betegedtem meg. Talán mert akkoriban Rákosiék gondoskodtak arról, hogy gyakran legyen melegük az egyháziaknak? Erről jut eszembe: Jó tudni, mivégre élünk! A cinikusként elkönyvelt Nietzsche mondta: „Szinte mindent kibír az ember, ha van miért.” Vezércsillag nélkül mézeskalácsországban is eltévedünk. De el ám! Csillagból én mindenesetre a betlehemire szavazok. Ajánlom szeretettel másoknak is. Nem csal meg. Nem ígér fűtfát, hanem a legkomolyabb megpróbáltatásokra is felkészít. Ha Jézus földi életének „starthelye” egy istálló volt, nekem sem ígér rózsaligetet. Kegyelméből fakadó erőt, többékevésbé érthető emberi vágyaimnál kimondhatatlanul magasabbrendü életcélt s ehhez testvéreket annál inkább. Fegyelemre, szerénységre, emberségre nem rideg paranccsal tanít, hanem szeretetével, amely gyógyítóan leplezi le legszebben felöltöztetett önzéseinket is. Különleges misztérium ez? Valamelyest az, a „hit titkába” való beavatottság velejárója. Ez afféle „dupla tudomány”: „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe” (Fii 4,12). Hányán vannak, akik egyikre sem képesek emberhez méltó módon. S hány hívő családot, közösséget kovácsolt teherbíróvá a szükség. Legyen világos: nem a bajt kicsinyeljük le, hanem Jézus Krisztus nagyságát fedezzük fel átfogóbban. (S akkor például adunk, ha adhatunk.) Javaslom: akinek személyes tapasztalatai vannak, hogyan lehet hit által még a szegénység is áldottnak bizonyuló tanítómester, írja meg tömören a szerkesztőségnek, mit élt át. Épüljünk egymás hite által. Aki számára pedig csak boszszantóan papoltam, bocsásson meg. Bodrog Miklós „Meghajtom fejemet a hősök emléke előtt” Beszélgetés Rieger Tibor szobrászművésszel A közelmúltban számolt be az Evangélikus Élet arról a szomorú ünnepről, amelyen emberek ezrei emlékeztek az 1956. október 26-i tragikus mosonmagyaróvári sortííz áldozataira. A tragédia helyszínén 53 kopjafa emlékeztet azokra az ismert és névtelen hősökre, akik legyőzve félelmüket, fegyver nélkül, békés szándékkal érkeztek a város határőrlaktanyája elé, ahol gépfegyvertűz és robbanó kézigránátok fogadták őket. Ezen az ünnepen a különböző pártok városi szervezete és városi egyesületek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a következő évi gyásznapra egy „1956. október 26. Emlékművet" állítanak fel a gyásztéren. Kuratórium alakult ennek megvalósítása érdekében. A kuratórium tagjai felkérték és megbízták Rieger Tibor Budapesten élő szobrászművészt az emlékmű elkészítésére, akinek a városban és környékén öt köztéri szobra látható. A napokban mutatta be a művész a Városi Művelődési Központ előcsarnokában az emlékmű modelljét. Ezt az alkalmat használtam fel a vele való beszélgetésre.- Mindenekelőtt arra kérem, mutassa be az újság olvasóinak az emlékművel.- Az emlékmű tekintélyes méretű. Súlya mintegy 40 tonna. Egy hatalmasdiabáz tömbön három darab kétméteres bronzfigura látható. A szobor azt a pillanatot ábrázolja, amikor Jézus testét leveszik a keresztről. Az emlékmű a tragédia színhelyén lesz felállítva. A tér jelképes temetőnek tekinthető, ezért ezt a motívumot természetesnek találtam. A szobor költsége 1 700 000 forint, ami önköltségi árnak tekinthető, mert én a tiszteletdíjamról ebben az esetben lemondok.- Hogy kötődik az 1956-os eseményekhez? Hol élte át azokat a tragikus napokat ?- 16 éves voltam akkor és győri gimnazistaként éltem át az eseményeket. A mosonmagyaróvári hírek mindnyájunkat megdöbbentettek. Engem különösen, mert levéli születésű vagyok és barátaim, ismerőseim éltek Mosonmagyaróváron. Egyre riasztóbb híreket kaptunk a városból. Belelőttek a tüntető tömegbe. Halottak tucatjairól beszéltek. Sajnos, ezek a hírek igaznak bizonyultak. Megrendítettek az akkori események.- Úgy tudom, családja jó barátságban volt Gulyás Lajos akkori levéli református lelkésszel, aki később a megtorlás áldozata lett. Őt a sopronkőhidai fegyházban végezték ki többedmagával.- Igen. Gulyás Lajos a család jó barátja volt. Számomra csak „Lajos bácsi” marad. Egész személyisége emberi méltóságot sugárzott. Megdöbbentett halálhíre, de most végtelenül örülök, hogy ennyi idő elteltével hamvait végre méltóképpen temetheti el a család. Az ö emléke és áldozatvállalása is motivált akkor, amikor elfogadtam az emlékmű elkészítésére történő felkérést. Egyáltalán, meghajtom fejemet a hősök emléke előtt.- A közelmúltban ökumenikus szertartás keretében leplezte le a levéli polgármester az Ön másik alkotását. Kérem, még erről szóljon néhány szót.- A levéli emlékmű a II. világháború és a kitelepítés áldozatainak állít emléket. Egyetlen hatalmas kőtömbből faragtam ki egy hátrahanyatló emberi alakot. Azt a pillanatot próbáltam megragadni, amikor egy emberi élet megszakad. A szobor befejezetlennek tűnik, de ez volt a szándékom is. A halállal az élet megszakad. Sok minden marad félbe, befejezetlenül. Ezt az érzést szerettem volna a szobrász szemével láttatni. Ez a munka is személyesen érintett engem. Mint mondottam, levéli születésű vagyok. A család Csallóközből települt Levélre. Magam ötéves voltam a háború végén. Gyermekként a háború más volt. Számomra érdekes nyüzsgés volt csupán. Még nem fogtuk fel a valóság szomorú tragédiáját. A kitelepítést is gyermekfejjel éltem át. Később gondolkodtam csak el azon, hogy a kitelepítés alapja a fajgyűlölet volt. Rájöttem arra, hogy a fajgyűlölet szítása tudatos politikai eszköz.. Emberek szembeállítása az oszd meg és uralkodj elvén nyugszik. A magyar és német családok gyermekei között soha nem volt ellentét Levélen. A levéli emlékmű ezért részemről egyfajta megkövetés is volt azok irányába, akik ennek a tudatosan szított fajgyűlöletnek lettek áldozatai. További munkáihoz sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést. Kiss Miklós
