Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-03-24 / 12. szám

K MAGYCSÜTÖRTÖK IGÉJE Jn 13,1-17 Már megint egy botrányos cselekedet. Hiszen eddig is mennyi botránnyal találkoztunk [ézus életében. Első botrány: jászolban született, szegény szülők gyermekeként. Azután "olytatódik a botrány: Jézus boldognak mondja a lelki szegényeket, az éhezőket, sírókat, iszta szívűeket, irgalmasokat. Boldognak mondja azokat, akiket az igazságért üldöznek. Botránynak számit, amikor Jézus a bűnösökkel, a vámszedőkkel, paráznákkal együtt Q iszik, vállalja velük az asztalközösséget. Botrány, ahogyan kikergeti a templomból a <almárkodókat. Botrány, amikor megbocsát a házasságtörő asszonynak. Botrány, ami­­^ <or az Isten Fia szamárháton vonul be a szent városba, Jeruzsálembe. Talán már mind- Us innyian érezzük: elég a botrányból. Hatalmat, dicsőséget, erőt várunk Jézustól. Pedig u a botrány folytatódik: lábmosás, úrvacsora, s aztán a Golgotán a kínos, keserves kereszt­ig halál, ez lesz a legnagyobb botrány. Milyen nehéz elfogadni nekünk is, mint Péternek e Jézus szolgálatát! Hiszen mennyivel könnyebb a dicsőségét, hatalmát, erejét megmutató Úrnak megadni a tiszteletet. Mennyivel könnyebb Úrként elismerni az Istent, mint a rabszolgamunkáját végző Jézust elfogadni. Talán mi is így gondolkozunk: Az én lábamat ,g nem mosod meg soha! Te nekem Jézus ne szolgálj! Majd én! Figyelj! Hallod, milyen szépen tudok énekelni Neked, már majdnem minden éneket ismerek az énekeskönyvből. ,g Hallod, milyen szép imádságot mondtam Neked? Látom Jézusom eljárok a gyülekezet közösségébe, segítek szolgálataimmal. Jézus, én akarok Neked szolgálni! Hiszen igy ,j tanultam! 2 Jézus ebben az igében ezt feleli: Ha nem moslak meg semmi közöd sincs hozzám. ■j Akkor van közünk Jézushoz, ha engedelmesen elfogadjuk azt, amit ad, ahogyan adja. jt Nehéz követni Őt. Nehéz elfogadni az Ő akaratát. Jézusunk másként közelit felénk, mint ahogy mi azt szeretnénk. z Most az úrvacsorában is szolgál. Testét, vérét adja. Abban a piciny ostyában és a korty borban is szolgál, és ez is botránynak tűnik. De ebből a botrányból lesz a bűnbocsánat, . hit. Mert az Isten rejtett munkája, hogy ebből a botránkozásból hit legyen. Fogadjuk el, hogy bűneinkre van bocsánat. Fogadjuk el, hogy tiszta lappal indulhatunk. Fogadjuk el, hogy szeret az Isten. Ha . elfogadtuk Jézus szolgálatát, akkor tudunk mi is szolgálni. Hordozzuk egymást. Szeretet­­. tel, megértéssel hordozzuk egmást hibáival, bűneivel együtt. Ha én tudom, hogy valaki I az én bűneim terhét hordozza és nem szakítja meg velem a kapcsolatot a bűneim miatt, . akkor ezt csak úgy fogadhatom el, ha hasonlóképpen hordok szeretettel én is mást vagy . másokat. És ez az, aminek az ember rögtön és azonnal nem látja értelmét. Mert ez az egyházban nem más, mint egy lánc, amely a bűn ellenére is összetart bennünket. A lánc élén Jézus áll. Légy testvérem Te is élő láncszemmé, hordozd a másikat! Adjuk tovább az Isten szeretetét egymásnak! Ebbe a láncba érdemes belekapcsolódni. Ez azonban csak az örökkévalóság fényében lesz nyilvánvaló. Az egyház közösségét, benne Téged is és engem is, ez a nagycsütörtökön Jézustól elinduló lánc kapcsol egybe és tart meg a bűn bomlasztó hatalma ellenére is. • Tamásy Zoltánné Imádkozzunk! Jöjj Világosságom és világíts be sötétségembe. Jöjj Életem és oldj ki a halál kötelékeiből. Jöjj Orvosom és gyógyítsd meg sebeimet, jöjj isteni szeretet lángja és bűneim töviseit égesd le rólam, tisztítsd meg szívemet szereteted tüzével! Jöjj Királyom és uralkodjál rajtam, hiszen Te vagy egyedül Uram! Ámen. NAGYPÉNTEK IGÉJE Elvégeztetett! Jn 19,16-30 Ezen a napon sok gyülekezetben nincs igehirdetés. Ezen a napon igazán átérezzük a szó méltatlanságát, az emberi beszéd erőtlenségét. Mindazt, ami történt, a „legjobb” igehirdető sem tudja igazán szavakba önteni, mondatokba foglalni. De nincs is erre szükség, hiszen ezt már megtették az evangéliumok írói Isten Szentleikének segitségével. Nekünk csak végig kell olvasnunk, hallgatnunk a Passiót, Jézus szenvedésének történetét. Egyszerűen csak beülni a templomba és hallgatni? Hiszen ezt csináljuk minden vasár­napon és egyházi ünnepen. Nem testvéreim! Mint ahogyan vasárnaponként sem egysze­rűen csak hallgatni kell, vagy így is fogalmazhatnék: nem csak füllel. Egyik ifjúsági énekünk felteszi a kérdést: „Ott voltál, mikor megfeszítették Őt?” Már hogy lettem volna - gondolja az ember. Pedig ma ott lehetsz! Mert ma a hallgatás nem tétlenséget jelent. Sokkal inkább alázatos befogadást. Engedd meg, hogy hassanak rád a szavak! Örültél Virágvasárnapon a bevonuló Jézusnak? Kiáltottál hozsannát a tömeggel? Boldog voltál Nagycsütörtökön, mikor Jézus kijelentette: ez az én testem, ez az én vérem? Mikor pedig elmodnta, hogy egy a tizenkettő közül elárulja Őt, elbizonytalanodva feltetted a kérdést: „Én vagyok az Uram?” Próbáltál együtt virrasztani és tusakodni Jézussal? Észrevetted, hogy a Mester újra és újra felráz álmodból? Szégyelted magad gyengeséged miatt? Megijedtél mikor a főpap katonái megjelentek Júdás vezetésével és rátették kezüket Jézusra? Haragudtál Péterrel együtt, és később sírtál-e vele, mikor megszólalt a kakas? Megdöbbentél-e mikor láttad, hogyan gúnyolják, verik, köpködik a Megváltót? Énekel­­ted-e teli torokból a gyülekezettel együtt: „Értem tette ezt Jézusom, fájó szívvel hiszem, tudom. Lelkem örök üdvére.” Érezted-e, hogy szúr a töviskorona, és tudtad-e „másképp” hordani, ahogy Reményik Sándor írja? (Akácsor őszutón.) Meghatódtál-e, mikor hallot­tad, hogyan imádkozik a megfeszített Jézus az őt kínzó katonákért? Hallottad-e az üres csendet, miután Jézus kimondta: „Elvégeztetett”? Ott voltál? Igen, ma ott lehetsz! Csak az a kérdés tudsz-e még örülni, boldogan énekelni, elbizonytalanodni, szégyenkezni, megijedni, megdöbbenni, meghatódni, sírni? Mered-e engedni, hogy Isten igéje hatással legyen rád, megváltoztassa életedet, gondolkodásodat? „Ó ember, gondold meg!” Tamásy Zoltán Imádkozzunk! Uram, sokszor elárultalak. Nem csókkal, mint Júdás hanem azzal, hogy elmulasztottam a hit cselekedeteit. Nem az „Üdvözlégy Mester!” köszöntéssel árultalak el, hanem azzal, hogy elmentem a testvérem mellett, és nem üdvözöltem néhány barátságos szóval. Uram, ne engedd, hog életemet Júdásként fejezzem be. Uram, mily sokszor megtagadtalak, szégyelltelek. Hányszor elvették az emberek bátorságomat, és hallgattam rólad. Hányszor becsültem többre a világ füzét. Segíts Uram, hogy megbánjam, és visszaforduljak, mint Péter! Uram, elbizakodottságom, gőgöm nem kevesebb, mint Kajafásé, félelmem, az igazság mellé állni, nem kisebb, mint Pilátusé, kishitűségem mélyebb sebeket ejt rajtad, mint a római zsoldosok szegei. Ó, Jézusom, aki így imádkoztál: „Atyám bocsáss meg nekik” - bocsáss meg nekem is. Akkor az én bűnös, régi életem megfeszíttetik és meghal, de feltámad veled új, szent életre. Ámen. NAGYSZOMBAT IGÉJE A műit lezárása Máté 27,57-66 Senkinek sincs kétsége: a dolog befejeződött. Jézus ügye lezárult. A tanítványok már korábban széjjelszéledtek. Az események őket igazolják. Nincs miért együtt lenniük. Jézus meghalt. Arimátiai József bátorságáról tesz tanúságot, amikor elkéri Jézus testét, hiszen iránta való vonzódását fejezi ki azok előtt, akik a halálos ítéletet kimondták. A végtisz­tesség megadásával rokonszenvét fejezi ki az elhunyt iránt. Most már nincs értelme a titkolózásnak, de igazán veszedelme sincs a kiállásnak, hiszen Jézus meghalt. Nehezen teszik túl magukat a történteken az asszonyok. Még ott időznek a sírnál, nem engedi haza őket az emlékezés és a fájdalom. A múltat, mindazt amit Jézus körül átéltek, nem tudják feledni. Nehéz lesz visszacsöppenni a korábbi életritmusba ezzel az emlékkel. Jézus meg­halt. Pilátust nem foglalkoztatja az ügy, minden kérést teljesít: az akta lezárható, az ügyet elintézte. Jézus meghalt. Bizonyára kevés olyan gyülekezetünk van, ahol istentiszteletet tartanak ezen a napon. Ha tartanak is, kevesen vesznek rajta részt. Talán azért, mert nekünk is nehéz tudomásul venni a teljes valóságot: Jézus meghalt. Nemcsak szenvedése, halála is valóságos volt. Nem elég hát meghallanunk a történetét és tudomásul vennünk a tényt. Kell ez a nap, csendességével, böjtjével, imádságaival és igéjével, hogy belénk hasítson: Jézus valósággal meghalt. Ami befejeződött és sokat jelentett, azzal valamilyen módon meg kell birkózni, azt fel kell dolgozni: a múltat le kell zárni. Vonalat kell húzni, mely alatt másképpen folytató­dik az élet. Úrrá kell lenni a könnyeken és a fájdalomtól el-elcsukló hangon. Meg kell adni a végtisztességet az ártatlanul kivégzettnek. Gondosan a sír szájára kell illeszteni a nagy követ, hogy a múlt emlékét senki meg ne gyalázza. Őrség is kerül, hogy ami egyszer elmúlt, az maradjon csak múlt. Még pecsétet is nyomnak a sírra, hogy semmiféle visszaélés ne történhessék: senki meg ne bolygassa a múltat. Bár nagyszombatot nem üljük meg, mégis mintha sok keresztyén csak idáig kísérné Jézust. Küszködünk a megrendült együt­térzés és sajnálat könnyeivel, megadjuk Jézusnak a végtisztességet, ápoljuk az emlékét, de a mába ne szóljon bele. Kétkedésünk és hitetlenségünk beledöngöli Jézust a múltba... De ha egyszer Isten elhatároz valamit, akkor hová rejtőzhetnek és futhatnak széjjel a tanítványok? Mit ér akkor az arimátiai Józsefek áldozatos gondoskodása? Lehet akkor akadály, hogy gyenge és bánatos asszonyok vannak éppen a közelben? Számít akkor valamit, hogy mit gondolnak a Pilátusok? Akadályozhat valamit, hogy katonai erő vigyáz, ha mégoly modern fegyverekkel is, nehogy beteljesedjék Isten ígérete? Ha egyszer Isten színre lép, akkor megtesz mindent, amit akar, és felhasznál bárkit, akit akar. Amikor Isten tesz, minden emberi gyengség és ellenkezés olyannak bizonyul, mint Krisztus sziklasírján a viaszpecsét. Reuss András Imádság! Istenünk, aki ezt a napot Jézus Krisztus győzelmes feltámadásával meg­dicsőítetted: tartsd meg mindazokban, akik Neked újjászülettek, a Fiúság Lelkét, hogy testben és lélekben megújulva, tiszta szívvel a Tieid legyenek. Ámen. Evangélikus Élet 1991. március 24. Olvad a jég Rettentő hideg éjszakákkal köszöntött ránk böjt első hete. Napközben simogató sugarak csepegtették az ereszt s változtat­ták tóvá a jeget. Reggelre azonban újra csonttá fagyott minden, s tükörsima lett. így volt ez még reggel 8 órakor is, amikor «•a bátrabbak elindultak a pünkösdi ima­házba reggeli áhítatra. Elindultak, ahol Jézus mutatkozott be, mint az ajtó, mint az út, mint a világosság, mint az élet kenyere, mint a szőlőtő, mint a jó pásztor. Mások, az idősebbek, nehezebben járók fájó szív­vel álldogáltak házuk kapujában, kapasz­kodtak a kerítésbe: úgy mennék, de felek, hogy elesek - hangzott a vágyakozó sóhaj. Napközben másról se lehetett hallani bolt­ban, utcán: ott voltál, hallottad? Az óvo­da tőlünk 5 percre van, de ha a gyerekekért mentem, majd egy órát rá kellett szánni, mert ott az óvodában óvónők és dadusok is egymás szavába vágva mesélték élménye­iket. Utcán megállítottak, s az emberek örömüket fejezték ki a kapott ajándékok miatt. Aztán a nehezebben járók se bírták tovább, megindultak ők is, s Isten elsegí­tette őket is. így volt ez esténként is, ami­kor az evangélikus templomba hívogattak a harangok. Ott Jézussal találkozhattunk: mint Péter, mint Zákeus, mint Nikodé­­mus, mint a bűnös nő, mint Pál, mint a filippi börtönőr. Evangélizáció volt Ba­­konycsernyén, ökumenikus, községi evan­gélizáció. S valóban úgy tűnt, olvad a jég. A hét éneke is ez volt: „Urunk irgalmazz dermedt szívünknek, jéghideg közönyünk láncát oldjad le... " Hiába fagyott oly síkossá reggelre és estére az út, nem volt akadály. A gyüleke­zet csak növekedett. Megmozdult minden­ki. Az asszonyok sorba főztek a lelkészcsa­ládnak és az evangéliumot hirdető vendé­geknek, hogy a szolgálattevőknek semmi mással ne kelljen gondolni, csak az evangé­lium hirdetésével. Napközben úton is vol­tak mindig, s otthonokban szólt az Ige, itt, ott is bekopogva. De az asszonyok is láto­gattak, hívogattak, bátorítottak. Minden­ki mozdult, egy percre mégis megálltunk. A reggeli áhítatokat azok számára gon­doltuk, akik munkájuk révén este nem tud­nak eljönni. De pl. az öregek napközi ott­honában a reggeli teendőket frissen elvé­gezték az asszonyok, s eljöttek Igét hall­gatni. A papírbolt is bezárt egy rövid idő­re reggelenként, s mások is, akik megte­hették, megálltak egy kicsit. Hiszem, hogy ez a megállás sokszorosan visszatérült. Az egyik reggeli áhítatban arról hallottunk, hogy Jézus az élet kenyere, s nekünk is ilyen kenyér módján kell magunkat szét­osztani. Hiszem, hogy akik megálltak egy percre, sokkal hatásosabban, krisztusi mó­don osztogatták azután az élet kenyerét a munkahelyükön. Fiatal édesanyák felvált­va vállaltak gyermekmegőrzést az isten­tiszteletek ideje alatt a gyülekezeti terem­ben, hogy minél több ember találkozhas­son Jézussal. Mivel a minden házba eljuttatott hívo­gató céduláról - egyesek találóan kopog­tató cédulának nevezték - bárki láthatta a programot, a témákhoz illő verseket ke­restek a testvérek, ezzel is gazdagítva egy­mást. Szolgált a súri evangélikus énekkar, a csemyei ifjúság, a pünkösdi gyülekezet ifjúsága, a csernyei evangélikus énekkar, a Forrás együttes Budapestről, a Súri őske­resztyén Gyülekezet fúvószenekara. Való­sággá vált a 150. Zsoltár: „Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek'-kürtzengéssel, dicsérjé­tek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dob­bal... dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjé­tek zengő cintányérral!” Gazdagítottuk egymást sok formában, a zene nyelvén is szólt az Ige, a bizonyságtétel. Nem okozott gondot az sem, hogy a falu két pontján egyszerre volt istentiszte­let. A templom és az ifjúsági ház is megtelt egyazon időben. Mert megpróbáltunk ki­lépni a templomból, az imaházból, kivinni az utcára, ki az emberek közé az evangéliu­mot. Hét végén egyetemisták kis csoportja érkezett meg, s az iskolában a folyosón Jézus szeretetéről énekeltek a gyerekeknek. Szombaton járták az utcákat, italboltokat ezek a fiatalok, s megszólítottak embere­ket, hívogattak. Szombaton délután pedig Mecsér telepen a bányászklubban szólt az Ige, az ének, azt követően pedig az ott összegyűlt fiatalok kérdeztek, vitatkoztak, vagyis ismerkedtek Jézussal. A vasárnap délelőtti istentiszteleten az evangélikus gyermek-bibliakörösök szolgáltak. Kb. 35 gyermek állt az oltártérben, s boldog arccal énekelte többek között a „Jól vi­gyázz kicsi kéz” kezdetű éneket. Egyszer­­csak 35 kicsi kéz lendül, s mutat határo­zottan a gyülekezet felé, talán mindegyik gyerek a saját szüleire mutatott, s határo­zott hangon énekelte: „Mert a tejó Atyád a mennyből néz le rád...” Fantasztikus erejű volt az, ahogy a sok apró gyerek a szülőkre mutatott: a ti jó Atyátok is ő. A délutáni úrvacsorái istentiszteleten bizony sok szemből könnyek hulltak. Hi­szem, hogy a bűnbánat és az öröm könnyei voltak. Volt minek örülnünk. Gazdag hét állt mögöttünk. Öröm volt látni, hogy a különböző felekezetű testvérek a bűnbá­natban és a bűnbocsánatban eggyé váltak. Pünkösdi és evangélikus lelkészek együtt álltak az oltár előtt, együtt térdeltek az úrvacsorához. Nem arról volt szó, hogy most mindent összemostunk, hanem arról, hogy a különbségek ellenére, amelyek lé­teznek, tudunk testvérkezet nyújtani. A mögöttünk lévő héten többször is hall­hattuk, nem a különbség a baj. Hiszen Is­ten az emberi képzeletet felülmúlóan sok­feleképpen és színesen tud közeledni az em­berhez. Akár minden embernek másként. A baj, a bűn az, amikor haragszunk a más­feleségért. Sokan mondták, kár, hogy vége. Rossz lesz, hogy reggel nem siethetünk áhítatra, este istentiszteletre. S valóban jó lett volna még folytatni. De bízunk benne, hogy még sincs vége. Hiszen az egész hét célja az volt, hogy induljunk. Induljon el valami. Kicsiny kezdet volt ez, egy röpke hét, de adja Isten, hogy sok-sok szívben legyen folytatás. Ajég felolvadt, vendégmarasztaló lett a sár. A hét éneke így folytatódik: .. .„ Forró Lelked lángja lobogjon, fényessé­ge ragyogva ragyogjon, jég szívünk olvad­jon". Bencéné Szabó Márta ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. március 29. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. ÍO. német istentisztelet; de. II. (úrv.) Balicza Iván. du. 6. Szcbik Imre. II., Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván. II., Modori u. 6. de. fél ÍO. Csizmazia Sándor. Pesthideg­­kút, II., Báthory u. 7. de. fél 11. Böröcz Enikő. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. fél 10. Donáth László. Óbuda, III., Dévai Biró M. tér. de. 10. Nagy István. Újpest, IV., Lcibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter. du. 4. passió olvasás. Brc­­bovszky Éva. du. 6. dr. Harmati Béla. VII., Gorkij fasor 17. de. 8. (úrv.) Muntag Andor­­né. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. passió­olvasás és úrv. Szirmai Zoltán. VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12! magyar istentisz­telet: Kertész Géza. VIII., Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya X., Kápolna u. 14. de. 10. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI., Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor. de. 11. (úrv.) Missura Tibor. de. 6. Bcnczc Imre. XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bcnczc Imre. Budahegyvidék, XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. Böröcz Enikő. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 11. iíj. Kendeh György, du. 6. passióolvasás. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna, du. 6. (úrv.) Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Rákospalota, Kistemplom, XV., Juhos u. 28. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszent­mihály XVI., Hősök tere de. 10. Kamcr Ágos­ton. Cinkota, XVI., Kultúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XV. Tcs­­sedik tér du. 6. (úrv.) Kosa László. Rákoscsa­ba, XVII., Péccli út 146. de. 9. (úrv.) Dctrc János. Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László, du. 6. passióol­vasás. Dctre János. Rákosligct, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Dctrc János. Pcstszentlő­­rinc, XVII., Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kál­mán. Pestszcntimre, XVIII., Rákóczi út (Re­formátus templom) de. háromnegyed 8. Hava­si Kálmán. Kispest, XIX., Bajcsy Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú. XIX., Kispest, Wckerlc-tclep. de. 8. Széli Bulcsú. Pcstszenterzsébet, XX., Ady Endre u. 89. de. 10. Pintémé Nagy Erzsé­bet. Csepel, XXL, Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII..Játék u. 16. de. 11. Rözsc István. Nagycsütörtökön az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: lKor 11,23-29. Az igehirdetés alapigéje: Jn 13,1-17. Nagycsütörtök: Örömünnep, amely fehéren ragyog a Nagyhét gyászában. Az Úrvacsora szentségének szerezlelése szenteli ilyenné ezt a napot. Nagypénteken az oltárterítő színe: fekete. Az istentisztelet oltári igéje: Ézs 53,1-12. Az igehirdetés alapigéje: Jn 19,16-30. Nagypéntek. Az egyházi év legfájdalmasabb napja. A testben közénk jött Isten elvérzik, meghal érettünk, hogy engesztelő áldozat legyen az egész világ bűnéért. Egészen személyesen megmutatja, hogy milyen áron végeztetett el üdvösségem. Szívbé­li bünbánat, igazi elcsendesedés napja. Nagyszombaton az oltárterítő színe: fekete. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 3,l&-22. Az igehirdetés alapigéje: Mt 27,57-66. Johann Jakob Rambach VIRÁGVASÁRNAP Megváltód jő, örülj, szegény szív, kit eddig Mózes átka mart. s kit fogva - míg száz sebtől vérzik -, a felelem barlangja tart! Nem szól már átok mennydörögve, bilincsed porba hull pörögve, fogságban nem tart semmisem. Szabadság, üdv tiéd, te, árva, Isten szeret, a menny kitárva: Megváltód jó, kegyelmesen. Tanítód jő, ajkára szoktasd szemed, füled: ott csüggjenek. Az igazság útjára oktat, s fényével tölt be tégedet. Ha van még kérdés, melyre árny hull: Prófétád szent szavára fény gyűl, sötétség, nem marad tered! Tanít: mi Isten kedve, terve, s erőt ad a véghezvitelre: Tanítód jő, bölcs Mestered. Királyod jő, bár pompa nélkül, szamárháton, csendben vonul. Fogadjad őt, szívére békülj: teérted lett szegény az Úr. Csókot kezére, jogarára, s nem lephet el félelem árja, mert megvéd Ő, ha bármi bánt. Mint hűséges, jó katonája, siess, esküdj föl zászlajára: Királyod jő, a várva várt. Mindened jő. A Kezdet és Vég: Alfa, Ómega vár terád... Aki fölméri: mily nagy érték - mindent, de mindent érte ád. Lelkem, két kézzel kapj utána, körül kegyelme óceánja árad: kér, vár és hódít Ő. A gáttal el, kapu kitárulj, szívem fogadd, s ujjongva ámulj: szegény semmi, mindened jő! fordította: Szénási Sándor „ELHATÁROLTA MAGÁT” Pilátust a profán források kegyetlen em­bernek, vérengző hatalmasságnak mutat­ják. Rejtély, miért volt olyan jóindulatú Jé­zussal szemben. Annyira ellentétes a jelle­mével, hogy Hernádi Gyula emiatt kétségbe vonja az evangéliumi elbeszélés hitelességét (Új Idő 1989. máj. 15.. 17-18.1.). Bizonyos, hogy próbálta a védtelen em­bert menteni, és amikor akarata ellenére ítélkeznie kellett, megalázva érezte magát. Meg is tett mindent, hogy sértett önérzeté­nek elégtételt szerezzen. „Elhatárolta magát" saját ítéletétől. Ez­zel kapcsolatban többeknek van kételyük az esemény leírásának szokásos értelmezésé­vel szemben, mert a kézmosás zsidó hagyo­mány volt, mint jelképes cselekedetet a ró­maiak nem ismerték. Kétféle magy arázattal próbálkozhatunk. 1. Nem kézmosással, ha­nem valahogyan másként igyekezett „sem­legességét" bizonyítani, és eljárását az evangélista saját népének jelképrendszerére kódolta át. A jeltudomány logikája megen­gedi ezt a feltételezést. 2. Valóban kezet mosott; még erre a zsidó gesztusra is haj­landó volt, hogy igazolja magát. A főpapok a kereszt tetejére illesztett fel­irat („a zsidók királya") megváltoztatását kérték, mert sérelmesnek tartották magukra és a népre nézve. Az ingerült Pilátus azon­ban éppen ezért ragaszkodott hozzá: meg akarta szégyenileni ellenfeleit, akik a dön­tés pillanatában föléje kerekedtek. A rómaiak nem engedték eltemetni a lá­zadókat, holttestüket a dögevö állatokra bízták. Pilátus azonban engedélyezte Jézus temetését, s ezzel ismét jelezte, hogy a poli­tikai vádat nem fogadta el. A köztörvényes bűnözök holttestét átadták a hozzátartozók­nak, ha a római hatóság igy látta jónak. Arimátiai József azonban nem volt Jézus rokona. Pilátus tehát az elítéltet semmiben nem látta vétkesnek, s ezt értésére adta a világnak minden olyan intézkedésével, amelynek meghozatalában ki tudott térni a zsarolás elől. Jézusnak mint a római jog szempontjából vétlen személynek adták meg a végtisztességet. A prokurátor értesült a feltámadásról. Az evangéliumi elbeszélésből sejthetjük, hogy kárörvendve hallgatta a hírt - bár va­lószínűleg nem hitte el -, és újabb intézke­désre nem volt hajlandó. (így ír róla egy novellájában Sienkiewicz, a nagy lengyel író, a Quo vadis? szerzője is.) Századunkban több érdekes regény, drá­ma foglalkozott Pilátus személyével és sze­repével. A Jézussal szembeni magatartására azonban nem adnak meggyőző magyaráza­tot. A baloldali irók különösen nem, mert ők elsősorban vagy éppen mindenestül Ró­mát tartják felelősnek Jézus sorsáért, nyil­ván az antiszemitizmus ellenhatásaként. Robert Graves a megvesztegetés gyanúját is felveti; szerinte Herodes mélyen a zsebébe nyúlt, mert minden áron szabadulni akart Jézustól. Szóval, a rejtély igazi kulcsát nem találta meg senki. 1933-ban, Jézus halálának feltételezett ezerkilencszázadik évfordulóján, öttagú tes­tület (ma úgy mondanánk: társadalmi bíró­ság) ült össze Jeruzsálemben, hog)’ Jézus perét újra tárgyalja. Jean Imbert francia jogtörténész szerint 4:1 arányban ártatlan­nak mondták ki a vádlottat. A nem szavazat valószínűleg az advocatus diaboli („az ör­dög ügyvédje ") kötelező szerepjátszása volt, de jó lenne tudni, hog)' a szavazó mivel indokolta véleményét. Sajnos, ez Imbert könyvéből nem derül ki. Bán Ervin 1949 óta az idén immár 43. alkalommal tarthattuk meg az ún. „Farsangi Imahetünket” a csömöri gyülekezetben. Az első farsangi imahét óta - mely az akkori bibliakörösök közös elhatározásából született - a szolgálattevők színes sora hirdethette az igét ezeken az alkalmakon. A gyülekezet tagjai megismerhet­ték Pest megye és Budapest lelkészeit, az Evangélikus Teológiai Akadémiai tanárait, lelkésznőket és nyugdíjas lelkészeket. Hallhattuk szavalni istenes verse­ket Jancsó Adrienn és Bánffy György színművészeket. Ebben az esztendőben az újjáalakult FÉBÉ Diakonissza Egyesület tagjai hirdették Istennek igéjét. Túrmezei Erzsébet diakonissza főnöknő, Csapó Margit diakonissza testvér Kiskőrösről, Madocsay Miklós FÉBÉ lelkész, Marschalkó Gyula lelkész és Rózsahegyi Tamásné pártoló tagok végezték az esték szolgálata­it. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 8. fejezetének 26-39. versei alapján a szolgálattevők a szerecsenországi főkomornyik megtérésének története alapján erősítették és készítették fel a böjtre a nagyszámú gyülekezetei. Az imahét Böjt I. vasárnapján templomi, úrvacsorái istentisztelettel ért véget, melyen Madocsay Miklós hirdette Istennek ijgéjét. Az imahét offertóriumát, 24 000,- Ft-ot a csömöri gyülekezet a FÉBE céljaira adományozta. Köszönet a szolgálattevőknek az ige hirdetéséért, a gyülekezet tagjainak az asztalok megtérítéséért, legfőképpen pedig köszönet a mi Gondviselő Istenünk­nek az idei 43. farsangi imahétért és a bűnbocsánat kegyelméért. Solymár Pétemé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom