Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-03-24 / 12. szám

Evangélikus Élet 1991. március 24. m jftS GYERMEKEKNEK J£ 4 FIATALOKNAK' Ábrám majdnem elveszíti feleségét, Szárajt Ábrám és családja, valamint Lót, az unoka­öccse hosszú vándorlás után végre elérkeztek arra a földre, amit az ÚR mutatott nekik. Hamarosan azonban nagy éhínség támadt azon a vidéken. Ábrám ekkor így szól házanépéhez:- Menjünk el nyugat felé. Azt mondják, van ott egy ország, csodálatosan nagy folyó szeli át. Ott soha nincs éhínség. Föl is szedelözködtek. Nehéz sivatagi út várt rájuk, így érkeztek el Egyiptomba. Amikor feltűntek az első házak, Ábrám végre kimondta azt, ami egész úton nyomasztotta:- Nézd Száraj - szólt a feleségéhez attól félek, hogy meg fogsz tetszeni az egyiptomiaknak.- Ugyan már - nevetett Száraj -, hiszen nem is vagyok már fiatal.- De bizony, elég szép vagy ahhoz, hogy akár meg is öljenek engem temiattad, hogy elvegyenek tőlem. Mondjuk azt, ha kérdezik, hogy a húgom vagy. így nem eshet bántódásom. Szárajt bántotta ugyan, hogy a férje csak magára gondol, mégis beleegyezett. Hamarosan a fáraó fülébe is eljutott a hír, hogy karaván érkezett keletről. Azt is megtudta hamar, hogy a karavánnal utazik egy szép lány, aki a karaván vezetőjének húga. Elhatározta, hogy elveszi feleségül. Nagy ajándékokat küldött Ábrámnak, és megkérte Száraj kezét. Ábrám félt, így Száraj a fáraó palotájába került. Egy idő múlva azonban a palotából rossz hírek érkeztek. Sorra megbetegedtek a szolgák, a föembe­­rek, sőt maga a fáraó is. A fáraó végiggondolta magá­ban az eseményeket és hívatta Abrámot.- Amióta itt van a húgod, csak baj van a házamon. Biztos nagy úr a ti Istenetek. Valid be nekem, hogy becsaptál. Nem a feleséged az, akit én el akartam venni? Nem azért hoz rám bajt a ti Istenetek? Ábrám erre mindent elmondott. Már nagyon szé­­gyellte magát, hogy nem bízott eléggé az ÚRban. A fáraó pedig ijedten rendelkezett:- Engedjétek elmenni ezeket az embereket. Senki ne nyúljon semmihez azok közül, amiket neki adtam. Vidd a feleségedet és menjetek innen! így őrizte meg Isten Abrámot és feleségét, Szárajt Egyiptomban. ÚGY FUSSATOK, HOGY ELNYERJÉTEK 1 Kor 9. 24 8. sorozat 1. Mi az, ami 10? (7méter) 2. Mi az, ami 20? (6 méter) 3. Mi az, ami 30? (5 méter) 4. Mi az, ami 40? (4 méter) 5. Mi az, ami 50? (3 méter) 6. Mi az, ami 60? (2 méter) 7. Mi az, ami 70? (1 méter) A mezőny állása a 4. sorozat után: 114. méternél: Zalán Eszter és András, Bp. VIII. 112. méternél: Ördög Zsuzsanna, Békéscsaba - Kohuth Jo­lán, Dabas-Gyón - Matus Klára, Keszthely 110. méternél: Hugyecz Kornél, Balassagyarmat - Szabó Mihály, Bököd 109. méternél: Beledi Hittanosok - Styecz István, Szarvas -Marthon Ildikó, Bököd - Nádasdi GYBK - Szöllösi Anett, Tatabánya - Zimmermann Dániel, Szügy 106. méternél: Fischl Anna Tuóvi, Aszód 103. méternél: Pityer Gabriella, Sopron 102. méternél: Dunaegyházi ifjúsági kör 101. méternél: Kollár Tamás, Dunaegyháza- Zoltai Ágnes, Bp. III. és Sándor XI. 99. méternél: Sinkó Laura, Tét - Pathó Gyula, Csabacsüd 95. méternél: Illés Adél, Egyházasdengeleg 93. méternél: Donáth Ferkó, Ózd - Hegedűs Márton, Nyí­regyháza 92. méternél: Cseh Krisztina, Bp. II. 87. méternél: Varga Ferenfc, Bakonytamási 86. méternél: Kovács Orsolya, Ászár 84. méternél: Bánki Renáta, Várpalota - Schell Ferenc, Regöly 77. méternél: Drenyovszki Mária, Vácegres 76. méternél: Szemenyei Krisztina, Vácegres 70. méternél: Benke Sándor, Ajka 68. méternél: Csillag Gábor, Molnaszecsőd 66. méternél: Hegyi Emőke, Soltvadkert 60. méternél: Mészáros Szilvia, Homokbödöge - Fancsali GYBK („méltányossági alapon”) 51. méternél: Halmos Domonkos és Júlia, Nyíregyháza 50. méternél: Horváth Mónika, Soltvadkert 46. méternél: Tresztenyák Krtisztina, Bp. IX. 41. méternél: Gazsó Csilla, Békéscsaba 37. méternél: Karsay Bálint, Beled - Mali Emese, Bp. I. 33. méternél: Cserni Péter, Vácegres 30. méternél: Orosz Gabriella, Tiszaföldvár 29. méternél: Gömbös Emőke, Gérce Az ötödik sorozat megoldásai: 1. Sokan írtátok, hogy a feltett kérdés Sámson találóskérdé­se, sőt a történetről is írtatok. Engem azonban csak a kérdés megfejtése érdekelt. Ez pedig így szól: Mi a méznél édesebb, s oroszlánnál erősebb? (Bír 14,18) Csak a megfejtést feltüntetők kaphattak pontot. 2. Ruhatáros volt Saul (Ap Csel 7,58), de az Ószövetségben van még néhány pl. 2Kir 10,22. 3. Mózes eltemette az egyiptomit. (2 Móz 2,12). Valaki írta, hogy Jákob, aki maga ásta a sírját (1 Móz 50,5). Igaz, hogy nem maga temette be magát, de ez nem rossz. Volt még Arimátiai József, ezt a választ is elfogadtam, bár azt a sírt nem kellett ásni. Voltak még más ötletek is. Lényeg az, hogy valóságos temetésről legyen szó. 4. Itt is több megfejtés lehet jó. Én Júdásra gondoltam. (Jn 12,6). 5. Noéra gondoltam. írtátok még Pált, aki nem volt hajós­­kapitány, de a hajón, amin utazott, volt egy hajóskapitány. Azt a hajóskapitányt elfogadtam. Nehezen, de elfogadtam még Jézust is (Lk 5,1-11). 6. Pál Gamáliel iskolájába járt (Csel 22,3) 7. A tanítványok közt sok halász volt. Mivel egy kicsit előbb van lapzárta ennél a számnál, ezért a mostani mezönylista nem végleges. Ha még a héten érkezik hozzám megfejtés, az még változtathat az álláson. A 8. soro­zat megfejtéseit a lap dátuma utáni 8. napig kell beküldene­­tek a következő címre: Koczor Tamás, 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. A postai levelezőlapra írjátok rá: 8. sorozat. Emlékezés Br. Prónay Dezső egyetemes egyházfelügyelőre Prónay de Tót-Próna et Blatnicza báró és nemes már az Árpád korban szereplő ősnemes család, mely­nek ősi fészke Turócz vármegye volt ahonnét Nógrád, Pest és Nyitra vármegyékbe is szétágazott e hírneves család, melyet 1770-ben Mária Terézia királynő bárói méltóságra emelt. Br. Prónay Dezső elődeihez hasonlóan kitűnő jog­tudós, jó politikus, főrendiházi tag, az evangélikus egyház egyetemes felügyelője és a tudósok, írók párt­fogója volt. Mint nagy elődje Br. Prónay Gábor az abszolutizmus korában, úgy ő is a magyar nemzet elnyomóival bátran szembeszállt! Nagy tudását elismerve több tiszteletbeli doktorá­tussal tüntették ki. Részt vett az egyházi törvények megalkotásában is. Nem tűrte a jogtalanságot! Meg­követelte az igazságnak való engedelmességet. De ugyanakkor a rászorulókon igyekezett gyorsan segíte­ni. Kis faluja lakóinak ügye éppen olyan fontos volt számára, mint pl. a fóti árvaház anyagi megsegítése. Cselédei rajongásig szerették. Ha valaki 30 évig becsü­letesen szolgált, annak nyugdíjul: fél kommenciót, egy házat és egy tehenet, takarmánnyal adott. Már egész természetessé lett az ha valakinek kellett valami a faluban pl. az építkezéshez téglav fa, kocsi akkor mindenekelőtt a „Méltóságos Báró Úrhoz” ment kér­ni és Ő mindig adott. Ha valaki adósságba keveredett leszidta, megfenyegette de végül is adósságát kifizette. Szellemi kincseit is bőven osztogatta. Amikor a nem­zeti zászló a kastély tornyán ki volt tűzve, mehetett hozzá bárki ügyeivel, kérésével, szívesen segített. Amikor temették nagy sírásban gyászolta a gyüleke­zet: „Meghalt a mi jó apánk, ki fog most már velünk törődni?” Szerette nagy könyvtára könyveit. Szeretett tréfál­kozni is, sőt másokat tanítani és vizsgáztatni is, külö­nösen a papokat, akik felkeresték valamilyen ügyben. Még az esperes is ideges lett ha hivatta őt. Szerette a csendet és a jó levegőt. Ezért autót nem engedett udvarába, a vasútállomást is a falun kívülre helyeztet­te. Nagyon élvezte ha a négyesfogatával elhagyta a vonatot, vagy amikor nagy termő citromfái alatt meg­pihenhetett. Több nyelven tökéletesen beszélt de büsz­ke volt magyar voltára. Ezt igyekezett is mindig kül­sőleg is kifejezni! Ő és környezete szép magyar ruhá­ban járt. Imponáló volt egész megjelenése. Szikár, magas alakjával mindenütt kiemelkedett az emberek között. Nagy fekete szemeivel az emberekbe látott. Előtte nem lehetett az igazságot elferdíteni. Válig érő nagy haja, nagy szakálla a Verne regény alakját juttat­ta az ember eszébe. De a legszebb tulajdonsága mégis Istenben bízó mély hite volt. Teljes átadással alázatosan figyelte az igehirdetéseket. Lelkésze előtt könnyek között vallot­ta: „Nem tudom mért szeret engem az Isten, egy ilyen vén bűnöst aki oly sokszor megbántottam.” 92 éves korában halt meg. Dr. Kovács Sándor püs­pök temette a helyi lelkésszel az acsai templom alatti családi sírhelyre. A II. világháborút már nem érte meg. Szép kastélyát feldúlták, gazdag gyűjteményét széthordták. Értékes könyveit (40 000) máglyán el­égették. Jó, hogy ő ezt már nem látta. Isten csendesen magához szólította. Pálfi István Zólyomi Mátyás évfolyamtársam maga is dohányzott - remélem, nem árultam el vele titkot. Amit ő ír a szenvedélyről, bizonnyal saját küzdelmei­nek eredményét tükrözi. Ilyen bizonyságtételként olvassátok cikkét. Cserháti Márti írása a büntetésről a Teológiai kisszótár sorozatot gyara­pítja. Mindkét írás támaszthat bennetek kérdéseket, véleményeket - ne hallgassátok el ezeket! Címem: Bencze András, Székesfehérvár 8000 Pintér K. utca 31-33. SZENVEDÉLY - BÁNAT - RABSÁG + JÉZUS - ÖRÖM - SZABADSÁG Mikor lesz szenvedélyemmé valami? Akkor, ha már nem tudok lemondani róla. Ha már nem én parancso­lok, hanem az parancsol nekem. Ez ellentétben áll Jézus Krisztus akaratával, aki élete árán megváltott a kereszten, és így lett Uram. 1. Kor 6,12-ben pedig ezt olvashatjuk: „Minden szabad nekem, de nem min­den használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” A 20. versben ugyanott pedig ez áll: „Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek tehát az Istent testetekben.” Ha magamat önként valami­nek a rabságába adom, akkor ezzel Jézus Krisztus megváltói művét tagadom, őt magát tagadom. Az életemnek egy területén nem Jézus Krisztus az Úr, hanem a szenvedély. A szenvedély sokféle lehet. Legy­­gyakrabban mégis a dohányzásra, italozásra, a házas­ságon kívüli - sokszor perverz szexuális életre és a kábítószerezésre kell gondolnunk. Ezek a leggyako­ribb szenvedélyek. Fenyegető erővel törnek rá már a tizenéves fiatalokra. Különösen azokra, akik valami oknál fogva nem tudják vállalni önmagukat, s ebből következően a felelős cselekvést, az életben eléjük kerülő problémákat. Megriadnak, segítség híján ma­gukba fordulnak és feloldódást keresnek a már emlí­tett módokon. Az élet nem vállalása tulajdonképpen önpusztítássá lesz. Jézus Krisztus életpárti! Nem kínálja a problémák eltűnését, de erőt ad a velük való szembenézésre, sőt megoldást is kínál a legtöbbre. Lehet vitatkozni rajta, hogy pl. a dohány­zás bűn-e? Az biztos, hogy nem használ. Emiatt ellen­tétben áll Isten irántunk való szeretetével. Ha látom, hogy a gyermekem olyasmit tesz, ami neki nem hasz­nál, nyilván igyekszem őt abban megakadályozni, jobb belátásra bírni. Semmivel sem szeretem őt kevés­bé, de szeretném, ha abbahagyná, ami ártalmára van. Isten sem szeret kevésbé, ha dohányzom, de aligha örül neki. Inkább várja, hogy mikor jutok jobb belá­tásra, és élek a nekem adott szabadsággal a Jézus Krisztusban. A felsorolt többi szenvedélynél látványosabb a pusztítás, ezért talán könnyebben elfogadjuk, ezek bizony életet rontó bűnök. Bűn mindaz, amivel ma­gunknak vagy másoknak testi-lelki kárt okozunk és Istennek fájdalmat. Amikor a szeretet éltető hatalmá­val szemben az önzés diadalmaskodik bennünk. Jézus Krisztus más életet szánt nekünk. A magunkba fordu­lás helyett forduljunk őhozzá és a körülöttünk élő emberekhez. Adjunk szeretetet és fogadjuk el a szere­­tetet. Minden szenvedély gyökere krónikus szeretethi­­ány. A szenvedély igazából kóros és káros önszeretet, önsajnálat. Ebből akar Jézus Krisztus kiragadni. Meg tudja tenni, mert ő maga a szeretet kiapadhatatlan forrása. Jézus Krisztus sokkal jobban (minőségileg is!) szeret, mint ahogy mi szeretjük önmagunkat, sok­kal jobban sajnál (együttérez velünk), mint ahogy mi önmagunkat. S ha erről meggyőződtünk, akkor kész a szabadulás. Gondold meg! Van valaki, Jézus, aki végtelenül szeret, elfogad úgy, ahogy vagy, sőt segít megszabadulni attól, aminek rabjává lettél! A szenve­dély zsarnoki, pusztító hatalma alól így kerülhet az ember más, boldogságot adó Úr szolgálatába. Sőt lehet Jézus barátja, testvére, Isten szeretett gyermeke. A szenvedélyekkel az a baj, hogy szeretjük csinálni. Még akkor is, ha belátjuk, hogy vesztünkre vannak. Csak egy szabadulás van, ha elkezdünk valakit job­ban szeretni, mint szenvedélyünket. Ha valaki elhó­dítja szívünket. Az az igazi, ha az a valaki nem egy ember, hanem Jézus Krisztus. Ha az ő végtelen szere­­tetét megismertük, akkor tudunk jó értelemben elfor­dulni magunktól. A golgotái kereszt jelentését a szí­vünkkel kell értenünk! Onemésztő zárkózottságunk­ból megnyílva a minket szerető Isten felé s a szerete­­tünket váró emberek felé. Vajon te így élsz? „Abban nyilvánul meg Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1 Jn. 4,9.) Zólyomi Mátyás Engedjetek meg egy hozzászólási a félreértések elkerü­lése végett. A cikkben „kóros és káros önszeretet"-röl olvasunk. A jelző fontos, mert az önszeretet, amennyi­ben nem önzés, szükséges és jó. Jézus is azt mondja: „Szeresdfelebarátodat, mint magadat." Az önzés ellen­ben tulajdonképpen önmagam gyűlölete. Olvassátok el E. Fromm A szeretet művészete c. könyvéből az önsze­retet c. fejezetet! (B. A.) TEOLÓGIAI KISSZÓTÁR BÜNTETÉS iSiiil 33Í.1 11 JlOY „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is, harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem” - mondja az Úr a Tízparancsolat záradékában. Kegyetlennek, szeszélyesnek lát­szik ez az Isten, kényúrnak, aki kemény kézzel irányítja népét. Szá­­montart és számonkér - kérlelhe­tetlenül. Nemcsak az ószövetségi zsidó, hanem a mai keresztyén is gyakran így ismeri és féli Istent. Valószínű­leg azért, mert számára a bűn nem objektív tény, hanem megítélés kérdése. Valami akkor bizonyul bűnnek, ha Isten annak mondja, tőle van a megítélés és a büntetés is. Öncsalás ez, hiszen az ember képes megkülönböztetni a rosszat és a jót, tudja, hogy mi a bűn, legfeljebb nem néz vele szembe, s Isten rosszindulatú, kézivezérlésű büntetéseként látja a bűn termé­szetes következményét. /i'll -KfflI II II 5 It 11 Iliin 5hMHh-H*\U A szülők bűne és mulasztása kárként és hátrányként jelentke­zik az utódok életében is. A bűn magában hordja büntetését, s a büntetés nem különböztet elkö­vetők és ártatlanok között. A háborúk ártatlan áldozatait sem a vak sors sújtja, vagy Isten bünteti. S a büntetést csak úgy háríthatjuk el, ha kérjük Istent: győzze le bennünk is, másokban is a bűnt. Aki áll, meglássa, hogy el ne essék...! Előre szeretném bocsátani, hogy nem csupán a televízió­ban látott Hit c. film késztetett a gondolatok papírravetésére, hanem azok a jelenségek, melyek mind a keresztyénségen belül, mind azon kívül dúlnak. A botrányokra és szenzációkra éhes újságírás és tömeg­kommunikáció prosperitása idején, igen dicséretes a filmet készítők visszafogottsága és tárgyilagos „ügykezelése”. Németh Sándor gyülekezetében őszinte öröm. Fiatal ke­resztyének tömeges együttléte. Ne botránkozzunk az öröm­teli, felszabadult istentiszteleten! Aki most a vádlók emelvé­nyére áll, meglássa, hogy el ne essék! A nagy történelmi egyházak vallják meg, hogy első látásra nemcsak meglepő a látvány, nemcsak a szokatlan dicsőítési forma, nemcsak a primitív, a nyugati kollégáktól lekopírozott jelszavak, egy újfajta „kánaáni nyelv" miatt háborodnak fel, hanem- mondjuk ki: - az irigység miatt! Ami nálunk lemerevedett, megfásult, ne mentegessük, ne teológizáljuk meg, hanem tudjunk tanulni, ha kell még egy sok szempontból számunk­ra ellenséges alapállású közösségtől is.- De ne az elesést! Mi különbség lesz akkor közöttünk, ha mi is hanyattvágódunk? A Hit gyülekezetében a karizmati­kus mozgalmak régi, hangsúlyozom, nagyon régi jelenségei éledtek fel.- De ki segíti föl a másikat, ha mindketten, mindkét olda­lon elvágódnak a tanítványok?! Ott a szerintem manipulált- igen, ez is emberi gyarlóság! - lélektani ráhatástól, nálunk pedig a lelki „gutaütöttségtöl". A film ugyanis nemcsak a Hit gyülekezetét mutatta be, mint azt a RTV újság beharangoz­ta, hanem a keresztyénség egyik állandó problémáját. Jól láthattuk, miként álltak egymás mögött, mint a sorbaállított dominók, az új gyülekezet tagjai, a sátáninak nyilvánított szülők, a népegyház, az utolsó óráit élő Állami Egyházügyi Hivatal, s hogy amint az elsőt meglökik, sorba dőlnek el mindnyájan. Persze ez az eldőlés, vagy bedőlés egy kicsit mindig indokolt is. Indokolt a szülői féltés, de az egyensúly­­vesztettség jele a néhai ÁÉH-hoz való folyamodás. Áz ÁÉH akkor még csak egyensúlyát veszítette el, s elébb jobbra, az addig minden eszközzel elnyomandó történelmi egyházak felé billent, majd a másik irányba dőlve, a történelmi átala­kulástól taszíttatva döntött: Élismeri az addig üldözött, új közösségeket. - Indokolt a hitvestársi féltés, a családokért való aggodalom, de nem indokolt a „hisztérikus félelem”, ahogyan arról az orvosnő beszélt. A saját tapasztalatom szerint valóban félelmetes ennek a közösségnek a hatása a családokra, a házasságokra. Szinte minden esetben elmond­ható, hogy a legnagyobb viszálykodás, szeretetlenség és gyű­lölet alakult ki abban a pillanatban, mihelyt beállt valaki ebbe a közösségbe. Ezek azonban jelek, gyümölcsök, amik­ről meg lehet ítélni a „fákat”! (Lk 6, 43-44.) Tehát nem kell a hisztérikus félelem. Nem kell azért sem, mert a történelmi egyházak viszont nem annyira gyümölcstelenek, mint aho­gyan gyakran beállítjuk. Gondoljunk csak arra, hogy éppen ezek az új kis közösségek a „megfásult egyháztörzsekből” élnek a szó szoros értelmében is, amikor arra specializálják magukat, hogy elsősorban ezekből próbálják tagjaikat el­­misszionálni. Az is igaz, hogy közöttünk mindig vannak disszidálásra hajlamos testvérek, akikben nem erős a hova­tartozás jelleme, s ahelyett, hogy gyülekezetüket építenék és felemelnék, inkább megszöknek. Elmenekülnek a tényleges feladatok az igazi közösségvállalás elől. De mondjuk ki, vannak lelki paráznák is, akik keresik a kalandokat, az új, fiatalabb és szebb „asszonyokat”. Ezekről tudjuk, hogy nem­sokára újabbak után néznek! Ezek a testvéreink nem tudják vagy nem akarják tudni az ÚR kijelentését, hogy „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!” So­kan úgy gondolják, hogy az egyház faladata ma, hogy pro­dukáljon, szórakoztasson, s ahol a „jobb műsort” kínálják, oda megyek, azt választom! Sokakat megtéveszt az, hogy a világ azt kínálja, amit le lehet adni, amire harap a tömeg, de vigyázat, a krisztusi tanítás soha nem volt népszerű, és nem kereste a tömegek tetszését! A keresztyénségnek soha sem szabad elfelejtenie a követ­kező igéket: 1. Egy test... sok különböző tag! (1 Kor. 12.) Nem sajátít­hatja ki senki a Krisztust, az üdvösséget! Még akkor sem, ha nem latinul jelenti ki az „Extra ecclesiam”-ot, még akkor sem, ha már ötszáz éves múltra tekint vissza, s akkor sem, ha modern felszabadult közösségben „annak örül, hogy a lelkek engednek neki” (Lk 10,20). (Ezt a koreai „lelki vállal­kozó” siker-teológiájából sokan átveszik!) 2. „Jól ismerjük a Sátán szándékait” (2 Kor 2, 11), aki annak örül, ha a Krisztus népe a világ előtt lejáratja magát kígyót békát kiabálva tanítvány a tanítványra (Róm 2, 24)! 3. „Kelj föl és járj... és eredj haza” (Mt 9, 6). Krisztus nem az elesés, a misztikus lebegés és lebegtetés szolgálatát hagyta az egyházra. Ő a keresztyénség minden felekezetét ki akarja gyógyítani a maga „gutaütöttségéből”, a maga bénaságából. Es nem azt akarja, hogy eldőljünk, hanem hogy „nekidőlve” (Fii. 3, 14.) célegyenest igyekezzünk az egymás segítésére, az üdvösségre. Azzal kezdtem, hogy aki áll meglássa, hogy el ne essék. Ha mégis elestünk volna, akár szertartásosan, akár kiborultság­ban, akár botránkozásban, akár ítélgetésben, akár e cikk olvasása közben - még mindig van szava az Úrnak az övéi­hez: „Kelj fel... és járj... és menj haza”! (Mt 9,6/b) Hiszem, hogy sokan meghallják ezt mindkét oldalon, s elindulnak haza, vissza a szülőkhöz, vissza a régi gyülekezethez, hogy ott kamatoztassák azt, amit máshol ismertek föl, s amit eddig otthon nem vettek észre! Hiszen nem egyéb, csak emberi kísértés esett rajtunk! (1 Kor 10,13.). (Győri János Sámuel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom